34. Fejezet – Talkings are always in the middle

Sziasztok!
Szóval itt vagyok, hát, nem mondom, hoyg sok minden derül ki, de azért remélem tetszeni fog. Jasper szemszög megint, igen tudom … :D
Kaptam egy tanácsot, a versenyen, amin részt vettem, hogy vegyem le a szöveg hátterét, így levettem, az előbbre lévő fejezetek átformázom, hogy most így is jól láthatóak legyenek. Örülnék, ha elmondanátok, ti mit szóltok így hozzá.
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Adam Lamberttől a No boundaries c. számot
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

„Tudod, mi a legkellemetlenebb érzés, amit el bírok képzelni? Ha képtelen vagy megbízni abban az emberben, akit a világon mindennél jobban szeretsz.”
/Cassandra Clare-Hamuváros/

Ez a beszélgetés igazán érdekesnek hangzik, bár egyáltalán nem akarok belefolyni a magánéletükbe, mert Tanya arcáról ezt tudom leolvasni. Edwardról lesz szó, igazából nem is értem, mi más is lehetne a téma kettőnk között, de mindegy. A folyosón sétálunk, a szobájuk felé. Csak az ajtóban áll meg és néz rám kutakodó sötétbarna szemekkel, amik egyre inkább a feketébe nyúlnak.
- Na jó, elmondod, mit akarsz? - sóhajtok fel, kicsit sem kedvesen, nem fogok neki jó pofizni. Soha nem fogom neki elfelejteni, ahogy láttam őket együtt, amikor már sokadszorra esett szét az életem.
- Csak szeretném, ha tudnád, hogy nem hagyom, hogy elcsábítsd a férjemet! - sziszegi dühösen.
- Elhiheted, nem is áll szándékomban. - grimaszolok.
- Nagyon nem úgy tűnik … - morogja állatiasan.
- Nem értem, hogy miről beszélsz, de nem is érdekel. Nem akarok semmit sem egy nős férfitől, még akkor sem, ha egy ilyen nyávogós cicababa a neje … - gúnyolódom.
- Ne sértegess! - csattan fel.
- Mert? - kérdezem nyugodtan, egyik szemöldökömet kérdőn felhúzva. A feje vörösen izzana, ha ember lenne, kár, hogy nem az … megnéztem volna. Nem tud mit mondani. Érdekes. Valószínűleg úgy gondolja, nem lenne kóser dolog, kinyírni a császárnőt, főleg, hogy mindenki a kastélyban van? Igen, ezt gondolja és ahogy ezt meghallom gondolatai közt majdnem hangosan felnevetek. Tényleg azt hiszi, hogy esélye lenne ellenem? Nemcsak naiv, de hülye is.
- Azt akarom, hogy ne találkozgass a férjemmel! - mondja végül dühösen, nem találva semmit, amit mondhatna.
- Én aztán nem találkozgatom vele … - mondom, bár a ma hajnali látogatása után, erre nem mernék megesküdni, persze erről Tanyanak nem kell tudnia, amíg Edward el nem mondja neki. Edward és köztem úgy sincs és nem is lesz semmi, így nem hinném, hogy erről tudnia kellene.
- Oh nem? Akkor hová tűnik folyton? Amióta idejöttünk minden éjjel elment valahova! - vágja fejemhez, mire én vállat vonok.
- Hát nem velem volt, az biztos. - válaszolok, de amikor gondolatai között látom, ahogy Edward elmondja neki, hogy ma velem beszélt, azért hozzáteszem. - Oké, ma beszélt velem, de egyébként eddig még csak nem is szóltunk egymáshoz. Úgyhogy hűtsd le magad!
- Akkor hol volt?
- Honnan tudjam? Mi vagyok én, kémkutya? Te vagy a felesége, nem én, neked kéne tudnod! - vágok vissza teljesen rideg hangon. - Van még valami, vagy mehetek? Lenen fontosabb dolgom is, mint a magán életetekről dumcsizni. - sóhajtok fel, ő meg nem szól semmit. Hát jó, nekem nem kötelességem itt maradni. Azt kezd Edwarddal, amit csak akar, nem az én ügyem. Igazából egyáltalán nem rendített meg a dolog. Amióta megcsaltak engem, azóta már nem igazán tudnék nagyobbat csalódni Edwardban, akármit is tenne … Így teljes nyugalommal sétáltam a szobám felé, ahol már a testőreim elfoglalták a helyüket és jelezték, hogy Aro bent vár … Nem tudom, miről akar beszélni. Vagyis tippjeim vannak, persze hogy vannak, de mivel mindegyik valószínű, így nem tudom, melyik a helyes feltevés, de most már úgyis megtudom, nincs értelme elemezgetni a helyzetet. Így elküldöm a testőreim, hogy húzódjanak távolabb, mindig ezt szoktam csinálni, ha valami fontosat vagy titkosat beszélek meg valakivel. Mert a 24 órás őrzésembe nem igazán férne bele egy titkos beszélgetés. De most ők is meg én is kaptunk egy órát, nyugisan, egymás nélkül. Milyen üdítő … Ahogy eltávolodnak a folyosón én bemegyek a szobámba és leülök Aro mellé az ágyamra. Soha nem értettem, hogy miért szimpatizál ennyire az ágyammal, mint a kanapéval … bár lehet nem is akarom annyira tudni …

(Jasper szemszöge)
Miután Tanya és Bella elmentek, érdeklődve figyeltem és elemeztem Edward érzéseit. Kíváncsiság dominált, és egy apró félelem, hogy egymásnak esnek. Bár hogy őszinte legyek én ezt nem nézném ki a taktikus Bellaból, Tanyaból már annál inkább … Márpedig ha Tanya megtámadja, abból sok minden jó nem származhat. Persze nem Bellara nézve … Tanya nem a relativitások embere … vagyis vámpírja. Megértem Edward aggodalmát. Mellélépek és a megszorítom a vállát. „Bella nem fogja bántani. Bellanak pedig nem eshet baja.” üzenem neki gondolatban. Mert hogy őszinte legyek kicsit megzavartak az érzései, nem voltam benne biztos, hogy melyikükért is aggódik... Alig láthatóan bólint egyet, kicsit megnyugszik, a nyugalom hullámoktól, amit felé küldök. Épp Alice-hez fordulnék, hogy szóljak Edwarddal maradok, egy kicsit, hogy megnyugodjon, de persze az én kis Drágám mosolyogva bólint. Persze, ő már tudta, hogy elhatároztam magam … Visszamosolygok rá és mást is elhatározok, miután Ed megnyugodott. Alice szemei elhomályosodnak, az érzései fellobbannak. De inkább nem álltam neki elemezgetni és nem engedtem, hogy engem is elborítsanak, mert akkor Edward nyűglődhet egyedül … Miután kimentünk a trónteremből, pár percig a folyosókon sétálgattunk, és nem szólt egy szót sem, de éreztem az érzéseit. Tanyan és Bellan gondolkodhat, legalábbis az érzelmeiből ítélve. Nem kéne megzavarnom … Így csak ballagok mellette, és ez megnyugtatja, tudom. Mindenki így van vele, jó dolog, ha valaki mellette van, még ha egy nyamvadt szót sem szólnak egymáshoz. Nem kell gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam mire gondol, az érzések tökéletesen tükrözik. Nem ismeri be maga előtt, de Bella sokkal jobban foglalkoztatja, mint Tanya. Úgy érzi, hogy mocskos dolog lenne Tanyat cserben hagynia … Ha nem az öcsémről lenen szó, akkor szívesen a fejéhez vágnám, hogy ezt akkor nem gondolta, amikor ugyanezt tette Bellaval? Ezt a gondolatot gondosan eltemettem magamban, hogy ne vegye észre, ezt a gondolatot a sok másik között. Nem is figyeltem, hogy merre haladunk, amíg valahogy Bella szobájánál lyukadunk ki, ahonnan halk beszélgetés hallatszik ki, ami még vámpír fülnek is elég halk, nagyon kell figyelni a vámpírnak, hogy hallja, értse és felfogja miről van benn szó. Edwardon egyszerre két érzelem suhant át, a megnyugvás és a féltékenység. Meg nyugodt, mert valószínűleg nem történt semmi komolyabb összetűzés Tanya és Bella közt, de ugyanakkor irigy Arora, hogy ennyire megbízik benne Bella, hogy milyen közvetlenek. Féltékeny rá a helyébe akar lenni, ugyanakkor tudja, hogy ennek az esélye elég csekély. Viszont a remény és a bizakodás ott dobol benne, még ha csak apró szikránkként is. Egyikünk sem szólt, csak hegyeztük a fülünket és figyeltünk, még levegőt sem vettünk, nehogy észrevegyenek minket.
- Nem kéne ebbe is belefolynod. Azt akarom, hogy legyen egy biztos pont a gyerekeinknek. - hallatszik Bella nyugodt hangja.
- Én továbbra is független maradnék, ezt te is tudod. Így megoldhatjuk, hogy a gyerekek is azok legyenek, semmilyen közük nem lesz hozzájuk, tudod, hogy nem hagynám. Az én nevemet viselik, teljesen védelemben állnak.
- Jó, igazad van. De egyáltalán nem akarom, hogy még ennél is több közük legyenek hozzájuk.
- Tudom Isa, én sem szeretném. - helyesel vele Aro, próbálom összerakni a dolgokat, gondolkodom, miről is beszélhetnek, de nem értek semmit.
- Oké, oké, Aro, tudom én, de akkor is. Hamarabb kötném őket a pokolhoz, mint hozzájuk.
- Értem, és ha úgy gondolod, és nem hiszed, hogy elég a Volturi, akkor van más lehetőség is … - hagyja függőben Aro, így viszont nem értem még annyira sem, hogy miről beszélnek. Bella meglepődött, a lélegzete elállt.
- Igazad van, de ezt velük is tudatni kéne. Tudod mennyire ellenezik, hogy használják … - most komolyan, nem lehetne úgy megdumálni ezt, hogy mi is értsük, vagy mindig rébuszokban beszélnek? Nem … Hirtelen világosodom meg. Tudják, hogy itt vagyunk. Tudják és ezért beszélnek így. El kéne tűnnünk innen, de nem tesszük, maradunk. Várva, hogy véletlenül elszólják magukat. Igaz sejtem, hogy ennek körülbelül annyi az esélye, mint hogy egy meteor pont rájuk zuhan és a Föld kettéválik …
- Isa, nem hiába döntöttél így, miután megszülettek. Ezt mindketten tudjuk. A vámpír világban mindig az én gyerekeim lesznek, nem Edwardé, akármit tesz, mindenki Volturiként foglya őket ismerni, még ha tudják is, hogy egy Cullen az apjuk. Nincs értelme elvetni egy ilyen esélyt, teljes védelem alatt állnának, ha nem elégszel meg a Volturival.
- Jó, meglátjuk, mit választanak a gyerekek. Ha nem fogadják el, akkor is még ott a talon lehetőség.
- Tudod hogy nem szívesen nézném végig, hogy …
- Tudom, de ha ők így döntenek, akkor így döntenek, én elfogom nekik mondani a pozitívumokat és a negatívumokat is. Minden egyes apróságot.
- Akkor belemész? - Kér Aro megerősítést, ami elég furcsa.
- Igen, megteszem, Aro, de nem csak így hipp-hopp. Elég feltűnő lenne, ezt te is tudod. Nem akarok újabb balhét …
- Mit akarsz, Isa?
- Sulpicianak tudnia kell.
- Miért akarsz annyira kibékíteni minket annyira? - sóhajt fel bosszúsan.
- Érzel iránta valamit, és csodálom őt, más már rég lelépett volna …
- Igazad van.
- Akkor, megegyeztünk?
- Meg. Beszélek vele. Elmondom, hogy mit beszéltünk meg.
- Rendben van.
- Ő is jön majd?
- Nem hinném.
- De tudnia kell, addig nem teszek semmit.
- Ott lesz akkor ő is, de nem jön velünk.
- Megegyeztünk! - zárja le a témát Bella és mocorgást hallunk, ahogy Aro és Bella kijönnek. Mi csak egy kicsit húzódtunk távolabb, tudtuk, hogy tudják, hogy itt vagyunk.
- Kellemes estét Cullenek. - köszön el tőlünk mosolyogva Aro.
- Miről beszéltetek? - kérdezi Edward nyugtalanul és a fájdalom tombol benne. Fáj neki, amit Aro mondott. Soha nem lesz a vámpírok világában a saját gyerekeinek az apja. Soha.
- Ha tudnotok kéne, behívtunk volna titeket, vagy elmondtuk volna. - válaszol lazán.
- Értem. - mondta nyugodtan Ed, de a fájdalom kicsengett a hangján is, Bella is hallotta, látni véltem az arcán.
- És nyugtasd meg a nejed. Az a tévképzete, hogy el akarlak csábítani. - csóválja a fejét Bella.
- Tudom, velem is megosztotta.
- Nem bízik bennem. Pedig te hazudsz neki. Furcsa dolog, mi?
- Ezt... - kérdezte volna Ed meglepetten.
- Ne feledd én mindent tudok, amit akarok. És mindent figyelembe is veszek.
- Nem értem mire célzol.
- Majd egyszer megérted. Jó éjszakát fiúk. - hátrál vissza a szobájába és becsukja az ajtót. Mi meg ott vagyunk még két szamár, aki az ajtót bámulja tudatlanul. Edward érzései mint egy dühös folyam hömpölyögnek, nem tudok rajta kiigazodni és a nyugalom hullámok sem tették jobbá a helyzetet. Míg nem mindketten visszamentünk szobánkba. Ed még mindig az érzéseibe feledkezve, míg én a gondolataimba, amiket azonnal meg is osztottam drága feleségemmel is, hátha ő okosabb, mint én.

33. Fejezet – I want nothing more, than kill her

Sziasztok!
Szóval itt vagyok, nem a megszokott hosszúságú, de azért mégis csak valami. Ahogy kértétek én megpróbáltam most Cullen szemszögekkel játszadozni. És igen, kérdésetekre válaszolva, muszáj volt Jasper szemszög is xD ne kérdezzétek miért pont ő, eleinte Alice-t akartam, de aztán a vége miatt Jaspert választottam …
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá  Kelly Clarkson-tól Standing in front of you c. szám.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

„ Kérdések válaszok nélkül. Üdv a világomban.”
/Richelle Mead Vámpír akadémia VI/

(Tanya)
Idegesen toporzékoltam a szobánkban. Nem hiszem el, hogy megint eltűnt! Hogy hagyhat magamra folyton? Ráadásul ilyenkor, amikor kettesben lehetnénk végre?! Én tényleg úgy gondolom, hogy türelmes vagyok, nem szóltam, amikor egyszer-kétszer eltűnt régebben, de ez? Amióta itt vagyunk folyton eltűnik! Nem tudok nem arra gondolni, hogy a drága kis Bellacskához megy! Ki kellett volna nyírnom, amíg tehettem! Hogy a franc esne abba a szukába! Valahogyan el kell távolítanom Edward közeléből mert ez így nagyon nem lesz jó! Gondolkodom és tovább járkálok de nem jutok előbbre. Nem tudom, mégis mit csináljak. Nem tudom csak úgy elrángatni innen! Meg ott vannak azok a kölykök is! Hogy a francba lehetséges ez, most úgy mégis?! Vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy az a kis senki nem csak hogy el akarta tőlem venni, de még gyereket is szült neki! Ez egyszerűen kiborító! Az a két kölyök örökké összeköti őket, és ezt Bella ki is fogja használni!! Valahogyan el kell érnem, hogy a férjem távolabb maradjon tőle. Csak azt kéne kitalálnom, hogy hogyan...

(Edward szemszöge)
A hallottaktól terhesen sétálgattam a folyosókon, teljesen céltalanul. Undorító mocsok volt az a férfi. Ha Aroék nem ölték volna meg, akkor én tenném. Hosszú és fájdalmas halált szánnék neki. Kitölteném rajta azt a dühöt, amit most érzek. Amiért bántotta Bellat. De azért, hogy Aro és Marcus megmentették őt, ezért jövök nekik. Nagyjából másfél órán keresztül bolyongtam, amikor már fel voltam készülve Tanya társaságára. Alighogy beléptem a szobánkba, azonnal nekem esett.
- Elmondanád végre, hogy hol voltál már megint? - kérdezi ingerülten, míg én nyugodtan válaszolok.
- Csak sétálgattam.
- Egész éjjel? Ne nézz már bolondnak! Azt értem, hogy néha magányra van szükséged, ezt már ne akard elhitetni velem! Ennyire nem vagyok hülye! Így is túl sokáig tűrtem! Már hosszú napok óta nem szóltam semmit, pedig folyton eltűntél! De most már elég! Mond el, hogy hol voltál!! - kezd hisztérikázni, már megint, érdekes mód, teljesen hidegen hagy, nem zavar, ahogy dühöng.
- Mondtam, hogy sétáltam! - vágom rá.
- Vele voltál, ugye?! Azzal a nőszeméllyel!
- Tanya, kérlek, ne dühöngj. - mondom nyugtató hangon.
- Még hogy ne dühöngjek? Hogy kérhetsz ilyesmire? Amikor azzal a nőcskével voltál az éjjel?! Mióta csalsz meg vele, hümm? Amióta itt vagyunk? Vagy már előtte is?
- Tanya, nem csallak meg!
- Akkor? Jogom van tudni róla, a feleséged vagyok!
- Na jó, tényleg Bellanál voltam ma este, de csak beszélgettünk, néhány dolgot meg kellett tudnom tőle. - sóhajtok fel lemondóan.
- Mondtam! És mégis mit akartál tudni, hogy éjjel kellett odamenned?
- Csak a gyerekeimről kérdeztem pár dolgot … - hazudtam rezzenéstelenül. Csak nem mondhattam neki, hogy azt akartam megtudni, hogy van e még esélyem nála …
- Edward, tudod, hogy szeretlek, de kérlek ne tedd ezt velem. - válik hangja megsebzetté, amitől egyszerűen meg tudok örülni, akármi is történt, az az érzésem, hogy azonnal meg kell vigasztalnom, ha így szól.
- Nem tettem semmit, Drágám. Csak a gyerekeimre vagyok kíváncsi, ne aggódj. - vigasztalom, de már nem olyan mint mielőtt Bella újra felbukkant volna a létezésemben....

(Jasper szemszöge)

Napról napra jobban megdöbbent Bella. Olyan kifogásolhatatlan és kacifántos stratégiái vannak, hogy az valami csoda. Emlékszem, Maria mellett én is ilyesfajta tudásra akartam szert tenni, ahogy ő is. De egyikünknek sem ment túl fényesen. Remek stratégiák vagyunk, de van valami Bellaban, ami bennünk nincs meg, vagy nincs meg eléggé. Nem tudom, mi az, de irtó kíváncsi lennék rá. Vajon az a Jean mennyire áll közel az Alvar uralkodókhoz, hogy ilyen hamar megszerezte a számukat? Van rajta kívül más téglája is Bellanak ott? És mégis hogyan sikerült őket meggyőzni arról, hogy kémkedjen neki? Kész rejtély ez a nő. Hasonló dolgokon gondolkodtam, amíg Alice a ruhái között kutakodott, a megbeszélés előtt. Vidám csevegésbe kezdett, amíg a trón teremig sétáltunk. Teljesen ki volt virulva, nagyon boldog és még csak nem is tudom, hogy miért. Persze az én kis Drágám és a jövőbelátása … Amikor bementünk a trónterembe és hatalmas mosollyal nézett Edwardra, tudtam, hogy az öcskös összekapta magát és próbál legalább egy kicsit jobb viszonyt ápolni Bellaval.
„Gratula öcsi!” üzenem neki gondolatba és én is mosolygok. A megbeszélés pontosan kezdődik, ahogy Bella megérkezik és hamar letudja a formalitásokat, időt adva a Salvatoroknak, hogy beszámoljanak, de van Bellaban valami furcsa, mintha várna valamire. Nem is, nem vár! Inkább csak kíváncsi? Nem tudom megfejteni, nem szoktam hozzá, hogy nem tudom használni a képességem másokon. De a viselkedése valahogy szokatlan, mintha sürgető lenne … Bár lehet, hogy csak én képzelek ebbe valamit, ami nincs is ott … Figyelmesen hallgatom én is az Amazon klánt, figyelve az információk folyását, a már megszokott tényekről, és számokról. Amikor már mindent elmondtak, azt hittem, hogy ennyi kész vége, megyünk is. De nem így volt, és úgy tűnik ezt Bella előre tudta. Lassan kezdem azt hinni, hogy mindent előbb tud, mint ahogy az illető akár csak gondolkodna rajta …
- De Bella, igazán örülnék, ha kordában tartanád a húgod! - morogja Damon dühösen, mire Bella vidáman nevet. Közben összerakom magamban a hallottakat, és azonnal rájövök, hogy az a húg valószínűleg Maria.
- Damon, a világ másik feléről tartsam kordában a húgom? - nevet tovább jóízűen. - Hidd el, az még nekem is nehéz.
- Teszek rá! De ha nem tudod irányítani vagy húzzon el a területünkről, vagy viselkedjen, mert már jelentősen hajlok rá, hogy kinyuvasztom.
- Hát próbáld meg! - mosolyog Bella.
- Ismerem Maria-t, Bella. Tudod, ellenünk is küldött pár újszülöttet hajdanán … De ha nem hagy más választást, akkor eltekintünk attól, hogy a húgod és a védelmedben áll.
- Nem áll a védelmemben. Én kijelentettem, hogy nem tartom érte a hátam, amíg nem viselkedik. Vállalja a kockázatot én meg nem fogok beleszólni, amíg nem kér meg rá. Úgyhogy felőlem azt csináltok, egyenlőre, amit akartok. - von vállat lazán. Tényleg nem értem, hogy hogy lehetséges, hogy ilyen érzéketlennek tűnik olykor-olykor.
- Okés. - vigyorog Damon.
- Én azért nem döntenék olyan elhamarkodottan, Marianak mindig van valahol talonban egy újszülött serege. És csak hogy tisztázzuk, a hébe-hóba felbukkanó új tagjaitok is tőle vannak. Vagy én küldöm őket át hozzátok. …
- Hogy mondod? Tudom, hogy jó páran Mariatól jöttek át hozzánk, de hogy érted hogy te küldöd át hozzánk őket? - kérdezi kíváncsian Stephan, és erre én is eléggé kíváncsi vagyok, ahogy a családom nagy része is.
- Ugyan, Maria nem szeret nyomokat hagyni maga után. Akire már nincs szüksége, mert már túl van az újszülött időszakon, azonnal megölné. Milyen pazarlás, nem? Így én megadom nekik a választási lehetőséget, hogy csatlakozzanak hozzátok, vagy esetleg másik királyságokhoz. De ritka, hogy nem hozzátok mennek. Egy két dolgot furcsa mód elfelejtenek, Mariaról és tádám. Ti bővültök, Maria nem panaszkodik és nem nyír ki mindenkit.
- Ja értem. Megszokott megszoksz vagy megszöksz style. - nevet Damon.
- Igen, valami hasonló. - mosolyog rá válaszul Bella. - Egyéb? - kérdezi végül, de senki sem szól. - Akkor mára végeztünk. - áll fel mosolyogva és már épp elindulna az ajtó felé, amikor Tanya nagy döbbenetre megszólal.
- Beszélni akarok veled. - mondja kicsit sem barátságos hangon és érzései sem épp pozitívak. Egy kanál vízben megfojtaná, ha lehetséges lenne.
- O-ké. - szólt tagolva a szót.
- Én is beszélni akarok veled, de én igazán ráérek. - mondja Aro is.
- Tyű, de kapós lettem. - nevet fel röviden Bella....

32.Fejezet – Will you forgive me in the future?

Sziasztok!
Eléggé érzelemdús, belsővitás fejezet alakult ki ebből. Edward a jó útra tért? Vagy ez csak ideiglenes?
Reni chat-ben feltett kérdésére most válaszolok, remélem nem bánod :D Megpróbálom teljesíteni a kérésedet, de ne várjatok tőlem sokat, mivel a másik két blogomon is hetente frisselek, és azokon általánosságban vannak is egy napos csúszásaim, tudom, hogy nem olyan rettenetesen sok idő, azaz egy nap, de az iskola mellett külön németre is járok, arról nem is beszélve, hogy a Corvinus egyetem egyik programján is részt veszek és francia meg orosz nyelveket tanulok 8-9-ik órákban a suliban … Ezt nem panaszkodásnak szánom, senki ne így fogja fel, mert én vállaltam ezeket! De így eléggé érthető, hogy kevés időm van, ráadásul az idei a 11-ik évem, vagyis tetemesen beleszámít majd a felvételimbe … Ennek ellenére meg fogok próbálkozni egy keddi fejezettel … vagy egy töredék fejezettel … :D
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Jordin SparksTattoo c. számát. Elismerem, hogy nem teljesen tükrözi a fejezet tartalmát, de részleteiben igen és szerintem gyönyörű szám ...
Jó olvasást! Előre is kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

„De a megbocsájtás … Belekapaszkodom ebbe a törékeny reménységbe, magamhoz ölelem, és emlékeztetem magam, hogy valamennyiünkben van jó és rossz is, fény és árnyék, … tehetség és kínlódás, választás és megbánás, kegyetlenség és áldás. „
/Libba Bray – Rettentő gyönyörűség/

- Bocs a zavarásért. - szólal meg Ed belépve a szobámba és elém sétál, de én nem moccanok az ágyról.
- Nem zavarsz, úgy sincs jobb dolgom. - vonok vállat és próbálok nyugalmat és magabiztosságot sugározni magamból, ezzel egy stabil falat húzva kettőnk közé. Egy biztonságos védvonal, amire még szükségem lehet ellene.
- Akkor jó. - bólint hangja sima és nem tükröz semmilyen érzelmet.
- Mondd, miért jöttél ide? Ráadásul ilyenkor? - nézek a szemeibe.
- Beszélni akarok veled. - felel nyugodtan.
- Meglepődtem volna, ha mást akartál volna... Foglalj helyet. És hallgatlak, miről akarsz beszélgetni?
- Jó lesz így is.
- Te tudod.
- Szeretném, ha őszintén beszélgetnénk.
- Nem szokásom hazudozni, csak ha feltétlen muszáj.
- Ez kitérés volt Bella.
- Tudom. De elég legyen annyi, hogy megpróbálok őszintén beszélni. Rendben? Ennél többet nem ígérhetek neked.
- Igazad van. A helyedben más már kinyírt volna.
- Nem mondhatom azt, hogy nekem nem fordult meg a fejemben.
- És miért nem tetted?
- Van két közös gyerekünk. Lehet, hogy nem te nevelted fel őket, de attól még genetikailag az apjuk vagy. Még hozhatja úgy a sors, hogy valami történik velem. Bár Aro vigyázna rájuk, de te lennél az egyetlen „vér szerinti” rokonuk. És … nem éreztem jogosnak, hogy csak azért öljelek meg, amit velem tettél. Nem vagy egy szent, tudom, senki sem az. De ennél nyomósabb indok kell ahhoz, hogy megöljek valakit.
- Értem. És akkor Luke-ot miért ölted meg?
- Mert ő így akarta. Azt akarta én tegyem meg. És én teljesítettem a késérét, ahogy akarta.
- Tudod ezt nem értem. Miért akarta eldobni magától mindazt, amije volt? Előtte állt az örökkévalóság. Lett volna esélye kijavítani a hibáit. Vagy te nem így gondolod? - a kérdés megüti a fülem és a gondolataimnak szárnyat ad. Vajon még mindig Luke-ról beszélünk? Vagy Luke már csak egy egyszerű fedő alany?
- Nem tudom, Edward. Én sem értettem, de nem volt jogom ebbe beleszólni. Az ő léte volt, csak ő dönthetett felette, senki más. Engem sosem bántott meg, nekem nem volt miért megbocsájtanom neki. Talán hiszek a második esélyben. Igaz én sosem kaptam és nem is adtam, de bizonyára létezik olyan szituáció, amikor van értelme átgondolni, hogy megbocsájtsunk.
- Mint például?
- Edward, megkértél, hogy őszintén beszéljek veled, és én igent mondtam. Szóval én is kérnék valamit. Ne köntörfalazz! - sóhajtok fel. Látom, hogy mire megy ki a játék, de azt akarom, hogy akkor már kérdezze meg, ne csak tapogatózzon a sötétbe, azt gondolva, hogy én nem értem hova akar kilyukadni …
- Miért fontos ez? - fordul el az  üvegajtó felé, ami az erkélyre vezet. Nem mer a szemembe nézni?
- Csak. Én sem kérdeztem, hogy miért fontos neked, hogy őszinte legyek. Ez a beszélgetés … minden ami köztünk volt és most van … mindig a kompromisszumon alapult, nem? Hát ez is egy közülük.
- Tudod mi a vicces ebben az egészben? Hogy igazad van. Mindig kimondatlan egyezségeket kötöttünk.
- És nem mindig tartottuk meg azokat. - hunyom le a szemem egy pillanatra. A meg nem tartott ígéretekre gondolva... egy kép, egy fájdalmasan szép kép, amikor még minden rendben volt, amikor még mindketten ugyanolyan szerelmesek voltunk … vagyis azt hittem. Ő volt az, aki megígérte, hogy mindig együtt leszünk. És nem tartotta be … vak voltam a szerelemtől és naiv a belevetett hittől. Most már kinyitottam a szemem és látom, hogy hol hibáztam. Létezésem során másodszor adtam a szívem egy férfi kezébe, másodszor követtem el ugyanazt a hibát. De most már megtanultam, hogy a szerelem nem az én területem.
- Rendben, legyen. Valaha megtudnál nekem bocsátani? - kérdezi végül megtörve a gondolatmenetemet. Átgondolom a választ. Megígértem, hogy őszinte leszek és betartom, amit ígértem. Elemzem az érzéseimet. Meg tudnék neki bocsátani? Igen, azt hiszem, de nem teljesen. El tudnám feledni a fájdalmat, amit okozott? Soha. Mindig bennem élne. Többé nem adom oda a szívem senkinek, neki sem. Valamikor tudnék benne bízni, úgy, mint akkor? Lehetséges. Talán évek múltával újra megbíznék benne. És a legfélelmetesebb kérdés. Ha újra nyitnék felé, ha engedném, hogy átlépje a falakat, amiket azóta építgetek magam köré, mióta megcsalt, akkor mi történne? Mi lenne, ha a szívem kiszabadulna a jégkastélyából és újra vad tűzzel égne? Rettegek közel engedni őt magamhoz. Félek, hogy a szívem újra átvenné az irányítást a gondolataimtól. Még egyszer nem engedhetném meg magamnak azt a fájdalmat, amit okozott. De mégis! Ha mindenbe belegondolok, valahogy mégis biztos vagyok a válaszomban.
- Azt hiszem igen. - mondom őszintén a szemeibe nézve. Látom bennük a döbbenetet. Nem számított a válaszomra, akkor miért kérdezte? Vagy azt nem gondolta, hogy tényleg őszinte leszek? - Persze ez nem csak rajtam múlik. Ez főleg tőled függ.
- Köszönöm Bella. - hangja selymes és őszinte. - Szeretném, ha majd megbocsájtanál nekem. Tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Őszintén azt is csodálom, hogy ezt mondtad. De próbálom elnyerni a bocsánatodat. - erre nem tudok mit mondani, így csak kedvesen mosolygok. Ennél többet egyenlőre nem tehetek. - Beszélgetünk még? - kérdezi rám nézve, gyengéd pillantással.
- Ez inkább rajtad múlik, neked van feleséged … - nézek rá, de ezt most nem gúnyosan mondtam, csak egyszerű kijelentésnek szántam.
- Szeretnék maradni még. - válaszolja.
- Akkor csak nyugodtan. - mosolygom rá, ahogy lehuppan a kanapéra én meg leülök a vele szemben lévő fotelbe. - Na de most mesélj te valamit, ne csak én jártassam a számat. - mondom barátságosan.
- Nem tudom mit is mondhatnék. Inkább kérdezz.
- Mesélj az elmúlt két évtizedről. - kérem kedves hangon, bár nem volt számomra teljesen fekete folt az életük. Sokat tudok róluk, mivel az ők és a mi biztonságunk miatt valaki mindig figyelte őket a messzeségből, hogy közbe tudjunk lépni, ha valami olyasmi történt volna, amivel esetleg nem tudtak volna megbirkózni.
- Hát, elég sok minden. Hosszú időszak volt. Bár széttagolódtunk, és csak évente párszor találkoztunk. Meg voltunk. Alice mindig felhozta, hogy mit tettem veled, ő volt az én lelkiismeretem. Jasper általában nehezen bírta a közelünkben, mesélte, hogy voltak időszakok, amikor Alice-t még a vásárlás és a divat sem boldogította. Rosalie is hiányolt téged, persze ezt az istenért se mondta volna el senkinek sem, de néha elkaptam egy-egy olyan gondolatot. Emmett pedig kifordult magából. Te vagy a kedvenc húga, mindig vetted a poénjait és amikor én Tanyat választottam, tőle is megkaptam a magamét. Azután pedig végig komor volt, ritkaságnak számított, hogy viccelődjön. Nem volt túl kellemes, már csak a tudat sem, hogy mindent én csesztem el a családomban. - hangjában szomorúság lappang.
- Ugyan, ez nem így van. Meghoztál egy döntést. Tanyat választottad, ez nem volt hiba, így láttad jónak. Ha boldogok vagytok együtt, akkor megérte. A családod lassan túl tette volna magát rajtam.
- Ha két évtizedig nem sikerült, akkor valószínűleg ezután sem sikerült volna …
- Ugyan. Az örökkévalóság hosszú idő. Hiába a vámpír memória, egy idő után a múlt csak a múlt. Egy idő után már nem határozta volna meg az elképzelésüket, egy egyszerű emberi élet. Hisz nem voltam több egy egyszerű embernél. - vonok vállat. A múlt fájhat, ezt én is tudom, de attól, hogy elhitetjük magunkkal, hogy csak egy rémálom volt, hogy nem történt meg a legrosszabb … nem jutunk előbbre, nem leszünk erősebbek sem jobbak vagy éppen óvatosabbak. Meg kell élni a fájdalmat, teljes valójában, hogy később immúnisak legyünk rá, vagy legalábbis könnyebben viseljük el. Néha kételkedem ebben, nem mindig hiszem el, hogy ami köztünk történt, az erősebbé tett, immúnisabbá a szerelem ellen. Hiába a szerelem hatalmas, olyasmi, ami ellen nekem is nehéz küzdenem. Van idő, amikor az érzéketlenségbe akarok menekülni, és van hogy ezt meg is teszem. Csak egy kis ideig élvezem, hogy úgy érzem minden rendben van velem, főleg amikor semmi sincs rendben.
- Nem tudom,én ebben nem vagyok biztos. - ellenkezik Ed, nem vitatkozom, ilyesmiért nincs értelme. Újabb csend növekedett köztünk és nem szóltam semmit, csak kényelmesen a fotelbe gubóztam. Csupán pár percnek tűnt, a kényelmes csend a szobában. De nyilván több volt, főleg, ahogy hitetlenkedve néztem az ablak felé, ahonnan vöröses fény áradt be a szobába. Már hajnalodik … - Aszem lassan tényleg vissza kéne mennem. - sóhajt fel Edward, mire ránézek.
- Hát igen, ebben lehet valami. - erősítem meg, és ő felkel a kanapéról, indulásra készen, az ajtó felé lépked, aztán egyik pillanatról a másikra megdermed, már épp kérdezném, hogy jól van-e, amikor megszólal.
- Kérdezhetnék még egyet? - hangja megváltozik, gondterhelté válik, szemében fájdalom csillog, ahogy visszafordul felém, míg én érdeklődve nézek rá.
- Idáig is ezt tetted, nem? - mondom biztatóan.
- Kérlek, válaszolj őszintén. Tudni akarom az igazat! - a kérésére csak bólintok. - Tudom, hogy nem én voltam az első férfi az életedben … És hogy őszinte legyek eléggé megleptél tegnap, a tárgyaláson... Szóval … Bántott téged férfi? - böki ki nehezen, és az arcom megfagy. Idáig próbáltam meleg arckifejezést magamra ölteni, nem is volt nehéz, de most? Most összetört a jégpáncélom. Azonnal elfordítottam a fejem, nem néztem rá.
- Azt akarod, hogy őszinte legyek? - kérdezem megtörten, igaz ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amin miatta mentem át, de ez más volt. - Ez túlzás. Ha arra vagy kíváncsi nem erőszakoltak meg. Nem, de megpróbálta. - mondom undorodva. - Fiatal voltam, gyenge és sebezhető. Könnyű préda. Apám és Aro találtak ránk. Ők mentettek meg. - a fájdalom és az undor kitöltötte az érzéseimet, de a hangom nyugodt volt, csak alig csengett benne az undor.
- Bella … - kezdte halk, bársonyos hangon és mellettem termett, a kezét a vállamra tette.
- Nincs szükségem a sajnálatodra. - húzódom távolabb tőle. Nem akarok megint erre gondolni, mikor már évek óta sikerült elnyomnom magamban az undorító képeket. Ahányszor eszembe jut, ahogyan hozzámért, az az undorító mosoly, és ahogy bánt velem … úgy érzem magam mint egy mocskos rongy. - Szép délelőttöt. - mondom búcsúzóan, de nem nézek rá. Nem akarom látni a szemében a sajnálatot vagy még rosszabb esetben az undort. Nem vitatkozik, így pár pillanattal később elengedi a vállam és kimegy a szobából. Érdekes dolog ez az egész Edwarddal. Soha nem leszünk már olyanok, mint régen, és ez nem csak Tanya miatt van, mi is változtunk. Én is változtam, nem tudom, hogy pozitív vagy negatív irányba, de nem is izgat. Volt idő, amikor annyira bíztam Edwardban, hogy elhittem, ő lesz az, apu után, akinek mindent elmondhatok, kiönthetem a szívem és meg tud birkózni a múltammal, még ha a családjának nagy része nem is sejtette volna. Most már nem hiszem, hogy képes lett volna rá. Ez korántsem a legrosszabb, ami fiatalkoromban történt. És már ezt is nehezen viseli el. Igaz azóta annyi minden változott, hogy ez a „mondjuk el mindent neki” történet már rég nem játszik. Csupa naivitás lenne bíznom benne, hogy létezik kettőnknek happy end. Végül is az öröklét hosszú és unalmas lenne, ha minden rendben menne, nem? - kérdezem magamtól szarkasztikusan. Csupán néha szeretnék nyugalmat, minden felhajtás nélkül, gondolatoktól és fájdalomtól mentesen, egy lakatlan szigeten egyes egyedül. Szánalmas vagyok! - szólal meg megint a tudatalattim és én felnevetek. Ezután felpattantam az ülőhelyemről és összerakosgattam magamat belülről, visszasüllyesztve minden szomorúságot és fájdalmat a mélybe, hogy a gyerekeimmel töltött idő alatt ne zargassanak az ocsmány képek.

31. Fejezet - Phone call

Sziasztok!
Bella kiket hívott? És miért? Mi sül ki az egészből? :D És a vége … na jó gonosz vagyok, ennyi, feladtam, hogy ellenkezzek vagy megvédjem magam, de mentségemre szóljon, hogy nem kell sok mindenre számítani aztán meg kitudja … :D
Ajánlom hozzá a 30 seconds to Mars-tól a Closer to the Edge c. számot. Tudom, hogy nem illik hozzá annyira, de ennél jobbat nem igen találtam.
Jó olvasást! Előre is kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

„- Mit akar?
- Információt cserélni. Maga azt akarja tudni, amit én tudok, én meg azt, amit maga.
- Maga okos fickó, nem? Erre már a boltban is rájöttem. Mi tartott ennyi ideig?
- Nem vagyok hozzászokva, ahhoz, hogy kérjek, ha akarok valamit. És ahhoz sem, hogy egy nővel alkudozzam.
- Hát akkor nálam szokj hozzá, haver, mert nem tűröm, hogy parancsolgassanak nekem. És semmit nem adok ingyen. „
/Karen Marie Moning Keserű ébredés/

 

- Igen? - szólt bele egy barátságtalan hang, de nem volt egyedül. Volt ott más is, hallottam, a lélegzetét, de szívverése egyiknek sem volt. Felnevettem, jóízűen a morgolódásukra. Gondolom nem túl gyakran hívják őket mobilon. A lélegzetük elakadt, igaz nincs rá szükségük, csupán a megszokás teszi, de nem vettek levegőt, amíg én nevettem.
- Naa, hol van a régi jó családi modor fiúk? - kérdeztem jókedvűen.
- Honnan … honnan van meg a mobil számom? - kérdezi őszinte megdöbbenéssel Dave.
- Ejnye hát ennyire nem ismersz? Mindig megszerzem amit akarok. Nem vagytok annyira Elitek, hogy ne tudjam még így, a világ másik feléről is megszerezni bármit tőletek. - csóválom a fejem, bár ezt nyilván nem látják, csak hallják, ahogy a hajam mozog a levegőben, ahogy mozog a fejem.
- Néha komolyan félelmetes tudsz lenni Bella. - szól most még mindig megdöbbent hangon Will.
- Tudom, mert még mindig nem vagytok felkészülve a meglepetéseimre. Pedig már jó pár éve ezen dolgoztok, nem?
- Isa, mond, hogy ezek nem azok, akiknek én gondolom! - kezdi Aro szinte már érthetetlen bonyolultsággal.
- De, ők azok. - nézek Arora.
- Honnan a francból tudtad ilyen rohadt gyorsan megszerezni a számukat? - kérdezi most már Aro is kissé meglepetten, de hangja 10-ed annyi döbbenetet sem volt, mint Willében vagy Dave-ében. Aro már hozzá van szokva a meglepetéseimre, sőőőőt bravúrosan kezeli őket.
- Szakmai titok fiúk. - mosolyogtam Volturi főkirályára, de mindhármuknak szólt.
- És minek köszönhetjük édes hívásodat Bella? - vált ragadozói csábos hangra Will.
- Fordítsuk komolyra a dolgot, jó? Ti akartátok, hogy beszéljünk, na tessék, hallgatlak titeket … - sóhajtok fel szemernyi viccelődés nélkül.
- Miből gondolod? Vagy ez a megszokott női logika ala Bella? - kérdezi jókedvűen Dave.
- Talán. Szóval, miről van szó? - hagyom figyelmen kívül a megjegyzését, ha nagyon muszáj én is tudok komoly lenni.
- Ejnye, szar kedved van? Hová lett a kedvesség? - kérdi Dave már komolyabb hangon.
- Tévedsz, ha azt hiszed pont neked fogok panaszkodni. Ennyire azért ne nézz már hülye fruskának! - sóhajtok fel újra.
- Bella, válaszolj! - kéri lágy hangon Dave.
- Elkotyogtatok ezt azt Zacknek... én nem vagyok az a nő vagy uralkodó, aki ezt tök véletlennek veszi. Zack a férjem volt, ezt tudjátok, vagyis rohadtul nem osztanátok meg vele államtitkokat, hacsak nem azt akarjátok, hogy én is tudjak róluk … - hangom tárgyilagos, ez a nap, Zack és Edward, az emlékek … aszem kissé kisültem.
- Nem állt szándékunkban a tudtodra adni a dolgot, csupán elmondtuk Zacknek. - mondja lazán Will.
- Remek. Örülök neki, jó kísérletezést! Akartok még valamit?
- Naa, egy kicsit több érdeklődés jól esne. - durcáskodik Dave.
- Jaa sejtem, nekem meg egy icuri nyugi, de csak álmodik a nyomor. Ne is reménykedj benne Dave.- mosolygok. - De rettenetesen örülnék, ha végre elmondanátok mi a franc volt a célotok.
- Jajj már drága sógorném, tudod a családi viszonyok ápolás jót tesz az egészségnek. - szól Will.
- Éééértem, még szerencse, hogy vámpír létünkre az egészség biztosított. - vágok vissza.
- Éééés az állás 90:30 Bellanak! Juppí! - sipít idétlenül magas hangon Dave és erre már nekem is nevetnem kell. Két ilyen idióta vámpír … komolyan nincs olyan királyság, ahol nincsen, pedig régen meg voltam győződve róla, hogy ritkaság számba mennek az idétlen vámpírok … hát ez fatális tévedés volt.
- Gázban vagytok? A Naruchok megtámadtak titeket végre és szükségetek lenne egy kis segítségre? Ha igen, hallgatlak titeket, de ennek sajnos elég kevés az esélye.
- Hát ezt eltaláltad, nem emiatt volt. - hallatszik Will megnyugtat hangja.
- Háhá! Elismerted, hogy dumálni akartatok velem. - nevetek fel, mint aki csalárd hazugságon kapta a z ellenséget.
- Ajj, na jó, igazad volt. Most örülsz? - fújtat Dave.
- Naná hogy! Na, lökjétek, mit akartok? Mert teszem fel nem is a békéért ácsingóztok.
- Na jó. Olyan régen látogattál meg minket. Nincs kedved pár napra átjönni? - kérdezi ártatlan hangon Will.
- Csak úgy a nagy semmit tevésemben utazzak el hozzátok? Mi lenne benne a pláne? Azonkívül, hogy ti féltek idejönni?
- Mi nem félünk! - csattantak fel egyszerre.
- Ja, persze. Nem kell etetni. Rettegtek tőlem és a Birodalomtól. - mondom elégedetten.
- Ez egyáltalán nem igaz! Viszont az igen, hogy tényleg félvéreket akarunk. - tér át másik témára Will.
- Nem mondtál újat.
- Hogy érted? - kérdi meglepetten Will.
- Sokkal több dolgot tudok rólatok, mint hinnétek. - mondom ártatlan hangon, amiben megbújt a veszedelmes él is.
- Tudod, mi a gáz? - kérdezi költőien Dave, de meg is válaszolja. - Azon sem lepődnék meg, ha többet tudnál rólunk, mint mi egymásról.
- Mindig is tudtam, hogy rohadtul mélyen, de van eszetek. Veszélyesek vagytok, és csak el akarjátok hiteti a világgal hogy két bohókás gyerek vagytok, érdemtelen a trónra és a hatalomra, de ez nem így van. Kegyetlenek vagytok néha, megfontoltak, olyanok mint a normális uralkodók, de titkoljátok, hogy meglepetést okozva az ellenség hátába döfjétek a tőrt.
- Ugye nem hiszed, hogy elhisszük, hogy ezt papírokból tudod, vagy hogy ezt mind Luke mondta? - kérdezi szarkasztikusan Will.
- Őszintén? Teszek rá, hogy mit gondoltok.
- Na jó skacok, akkor mit szólnál Bella, ha megbeszélnénk egy semleges terültet és ott találkoznánk? - kérdezi Dave megtörve a filozofálást.
- Okés, legyen, de a semleges területre lehetséges jön pár király. Eléggé kíváncsiak rátok. - válaszolok nyugodtan.
- Nekünk édes mindegy. - szól Dave és a levegő mozgásából körülötte lehet tudni, hogy vállat von.
- Mikor? - kérdezi Will. És én elgondolkodom.
- Úgy két hét múlva? - kérdem én, egy kis pihenőt adva a királyoknak, a tárgyalás utánra.
- Legyen három. - erősíti meg Dave.
- Legyen. - válaszolok rideg nyugalommal.
- A megszokott helyen. - mondja még Will. Nem értem, honnan veszi, hogy tudom, igaz tudom, hogy hol is van az. Mongólia délkeleti részén, Észak-Korea felé, de mi sosem találkoztunk ott, én Alice Springsbe mentem a kastélyukhoz, vagy esetleg az Eyre-tó melletti nyaralójukhoz. De mindegy, nem firtattam a dolgot, csak letettem. Nem volt értelme elköszönni, nem éreztem értelmét, ők sem vennék a fáradtságot, hát én sem fogom. Mély levegőt vettem, ahogy körbenéztem a teremben, mind érdeklődve néztek rám. Ennyit arról, hogy ma időben abbahagyjuk. Ennek már rég fújtak. A Hold már magasan járt az éjszakai égbolton.
- Várunk, Bella. - szólalt meg várakozással csordultig telt hangon Ahmose. Kellemetlen volt ilyen hirtelen visszatérni a tárgyalás menetéhez.
- Oké, a lényeg. Aki óhajt velük találkozni, az jön, aki nem, az nem. - mondom tömören.
- Felfogtuk, hallottuk. Szóval Bella, mi volt ez? Komolyan személyesen ismered őket? - kérdezi Damon.
- Mégis mi a francot gondoltok drágáim? - nevettem fel. - Mondjátok csak ez alatt a több, mint 23 év alatt, leesett, hogy Luke a testvérük? - a szarkazmus csöpög a hangomból, miközben jót röhögök rajtuk.
- Jaa, ezzel tisztában vagyunk, de ennek mi köze van az egészhez? - teszi fel az égetőbb kérdést Steph. Érdekes, hogy soha senkinek nem jön le a legegyszerűbb dolog, vagy csak velem kapcsolatban nem?
- Én már sejtem. - hallatszik apu nyugodt hangja. Lehet ezért imádom őt annyira? Ő az aki mindent tud rólam, de sosem beszél róla, hanem csak megtartja magának.
- Miről beszélsz Marcus? - kerül ő a figyelem középpontjába, míg én csak mosolyogva nézek rá, sugallva, hogy mondja csak.
- Luke nem szakadt volna el a testvéreitől. Azért vette el Bella-t, hogy közelebb kerüljenek a Birodalomhoz és védelmet kapjanak a Naruchoktól. - kezdi el a mesélést, míg mindenki hallgat. - Ugyebár ez nem így lett. Bella nem volt hajlandó csak úgy védelmezni őket, vagyis nem minden esetben. Mondjátok csak, nem tűnt fel valami? Mondjuk amikor Luke-kal elmentek „nászútra”? Komolyan elhittétek, hogy Bella csak úgy elmenne mézeshetekre egy férfival, aki iránt semmit nem érez? Gondolom akkor voltak először az Alvar kastélyban. És utána is párszor elmentek kettesben hétvégékre.
- Így van apuci. Mindig az Alvarokhoz mentünk. Luke-ot kötelezte a rangja, így engem is. Még az esküvőnk előtt kötöttünk egy szerződést. Nektek nem kellett róla tudni, mivel tejhatalmam van, de a testvérei tudták, hogy miben állapodtunk meg. A lényeg az volt, hogy ő teljes védelmet kapott a királyságokban, és én is szabadon járhatok-kelhetek az ő királyságukban. Egyszerű volt az egész. Én nem kötöttem senkinek az orrára. De közben csendestársként figyelni tudtam az Alvarokat. - vonok vállat.
- Ez aztán a szép! Csendestárs egy házasságban. - nevet Nyikolaj.
- Valami hasonló. - erősítem meg jókedvűen a kifejezésemet. - Ő sem igen szólt bele a Birodalmi tárgyalásokba és én sem az övéikbe. Az egész kapcsolatunk kész megállapodás volt, valószínűleg ezért is húztuk ki olyan sokáig. - felelem egy vállrándítással.
- Akkor mégis miért is váltatok el? - kérdezi Edward.
- Ez már magánügy lenne, de végül is édes mindegy, már régóta nincs nyugodt magánéletem, úgy, hogy ne kontárkodjanak bele. Luke többet akart én pedig nem tudtam neki megadni, amit akart. Békében váltunk el, mindketten biztonságban tartva egymást. Én túl sok mindent tudok a testvéreiről, veszélyt jelentenék rájuk, Luke pedig a birodalom működéséről tudott. Tudtam, hogy utána nem megy vissza a testvéreihez, mert más állásponton voltak. - mondtam nyugodt hangon de valahol mélyen azért fájt Luke elvesztése, ő olyan közel volt hozzám.
- Milyen más állásponton? - hangzik Edward nyugodt hangja.
- Nézd, nem hiába mondtam, hogy úgy gondolom tényleg nőkön kísérleteznek. Dave és Will a félvérekben látják az új világrendet. Luke is ezért vett el, de aztán ő megváltozott. Nem akart félvéreket teremteni nem akarta, hogy a gyerekeimnek baja essen, szerette őket. Persze a testvérei sosem találkoztak veletek. - nézek a gyermekeimre. - Ti végig itt voltatok biztonságban. Mindig is tudtam, hogy nem fogják feladni, hogy félvéreket teremtsenek. Talán létrehoznak egy mutánst, talán egyszerűen sikerül nekik, nem tudom. De nem is igazán érdekel. - válaszolok elégségesen.
- És miért találkozunk velük? - kérdezi Aro.
- Nektek nem muszáj, csak nekem, és van egy sejtésem, hogy miért, de ebben nem vagyok teljes mértékben biztos. - válaszolok teljesen komolyan.
- És mit akarsz, most mi legyen? - kérdi lényegre törően Milosh.
- A megbeszélés után mind szépen visszamentek és ügyeltek, hogy az újszülöttek jó kiképzést kapjanak. Ha minden remekül alakul, akkor hamar megoldhatjuk végre, viszont úgy gondolom a háború elkerülhetetlen a Naruchokkal, csak az a kérdés, hogy az Alvarok a kezemre játszanak-e vagy sem.
- Mik a terveid? - kérdi Damon érdeklődve felhúzva szemöldökét.
- Időben megtudjátok, ígérem, de egyenlőre nem mondok semmit.
- Hogy ezen miért nem lepődök meg? - teszi fel a költői kérést Damon.
- Na jó, mára ennyi volt, így is eléggé elhúzódott az idő. - mondom nyugodt hangon és felálltam a trónomból. Majd gyerekeimmel visszavonultunk, ők gyorsan ágyba dőltek én meg még egy ideig maradtan náluk. A jelenlétük mindig pozitív hatással van és volt is rám. De végül mégis visszamentem a saját szobámba, persze a testőrök minden lépésemet figyelték. Zavart, de már legalább nem kapok ettől dührohamot, mint régen. Mosolygom a gondolatra. Megkértem a testőreimet, hogy most hagyjanak magamra. Furcsa, volt végre egyedül lenni. Csak ültem a holdfényben az ágyamon és bámultam előre, akár egy szobor. A gondolataim pörögtek, amikor az ajtón kopogtattak. Hallottam, ahogy a testőreim rosszallásukat fejezik ki a látogatóm irányába. Nem csodálom. Nekem sem volt épp kedvem a látogatóhoz, hozzá meg pláne nem. Ennek nem lesz jó vége. A mai nap hosszú volt, szeretnék kikapcsolódni, de ha bejön akkor ennek lőttek. Még jobban fel fog bennem forrni az agyvíz, fel fog húzni és veszekedni fogunk, talán újra fájdalmat is okozunk egymásnak. Furcsa, hogy a kapcsolatunk ilyen gyökerestül felfordult. Igaz már abban sem vagyok biztos, hogy volt-e nekünk egyáltalán olyanunk, hogy „kapcsolat”? Hangosan kifújom a benntartott levegőt, de ne mozdulok.
- Gyere be. - mondom végül és az ajtó felé pillantok, megpillantva egy sápadt bronzhajú ismerőst. Előre félek, hogy mi a francot akar tőlem, pont ő. Most komolyan, mit akarhat tőlem Edward Cullen?

30. Fejezet - I don't care

Sziasztok!
Bella mindent megold, de hogyan? Jól cselekszik vagy van értelme? Kegyetlenség vagy stratégia? Jó kérdések, ugye? Vajon ezt mire is értem? Hát ha elolvastátok meglátjátok :D
Hallgassátok meg hozzá, ha van kedvetek a Paramore-tól a Monstert, tudom, nem illik hozzá annyira, de azért részleteiben igen.
Jó olvasást! Kellemes – amennyire lehet – suli kezdést, a tanulóknak!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

„Az ember feketén-fehéren akar látni mindent: vannak jók és rosszak, a hősök igazán hősiesek, a gonoszak meg egyszerűen csak gonoszok, de az elmúlt egy évben megtanultam, hogy a dolgok ritkán ilyen egyszerűek. A jófiúk szörnyű dolgokra képesek és néha, a rossz fiúk is kellemes meglepetést tudnak okozni.”
Karen Marie Moning – Keserű ébredés (Tündérkrónikák)

 

- Miután túlestünk a Luke témán, kiböknéd végre, hogy mit keresel itt? - kérdeztem újra, hátha végre válaszol.
- Mondjam azt, hogy hiányoztál? - nevet fel.
- Csak akkor jössz ide, ha bajban vagy és azt akarod, hoyg megvédjem a segged. Vagy valami mondandód van. És ezt a hiányzós részt ne emlegesd a csajod előtt. - gúnyolódom vele.
- Irina Drágaságom, te is hiányoztál. - néz az asztal melletti háttérben lévő Irinara.
- Mondd, hogy ez nem igaz! - sziszegi Irina dühödten. Legalább most megértem a dühét, ez már haladás.
- Ne tudd meg, én ezen hányszor átmentem. - mondom nyugodtan.
- Oh de igen szívi, Bella az exfeleségem. - vigyorog rá, mint a vadalma. Szerintem teljesen hibbant, bár mindig is ilyen volt.
- Nyugi Irina, nem kell kibukni. Zack-kel csak annyira jövünk ki, hogy ne nyírjam ki. Bár néha egy hajszál sem választ el tőle.
- Mégis miért nem mondtad? - sipítozik dühösen a Denali lány. Na igen, ebbe én már nem szólok bele.
- Nem kérdezted és én sem érdeklődtem az előző kapcsolataid iránt. - nevet fel jóízűen.
- Én tényleg értem, ez olyasmi, amit meg kell dumálnotok, de ez itt Birodalmi ülés és bár szerintem a többieknek ez remek előadás, de nem arról szól, hogy hogyan keserítitek meg egymást... Lehetne, hogy ezt később beszélitek meg? - kérdeztem.
- Nem! - mondta Irina ellenkezve, míg Zack tovább röhögött. Soha nem fogom megérteni, hogy miért élvezi ezt. Talán nem is akarom.
- Irina, menj ki azonnal! - parancsolom, hangom már nem kedves, nem is megértő nincs benne érzelem, jéghideg uralkodói . Irina nem mozdul, egyáltalán még csak nem is lélegzik, amikor Dem és Félix felé lépkedtek, merev testőri léptekkel. Irina végül megmozdult és egy szó nélkül kiment.
- Nem értem, miért kell ezt tenned a nőkkel. - csóválom a fejem.
- Mert élvezem. Annyira … izgató látni őket aztán megvigasztalni őket. - nyalja meg az ajkait. Eddig is tudtam, hogy egy potenciális veszélyforrás, de hogy még hozzá ez fel is izgatja … rémisztő. Viszont a tudat megnyugtat, hogy felettem soha nem próbált uralkodni vagy ezt tenni, amit Irinaval, valószínűleg mert én azonnal szabad utat adtam volna neki és megmutattam volna hol az ajtó …
- Meg kéne becsülnöd, hogy szeret, pláne, hogy elvisel. - csóválom a fejem. - Csak kihasználod, de ez nem rám tartozik. Felnőttek vagytok teszek rá, hogy tönkreteszed-e vagy sem.
- Na látod, ezt imádom benned. - nevet fel.
- Nem igen értelek … irányítani akarod Irinat, mert tetszik, hogy szenved és bármit megtesz neked. De tetszik, hogy mennyire nem érdekel engem? Tetszik, hogy harcolok ellened? És még én vagyok bonyolult? - nevetek fel.
- Pedig elég egyszerű. Te túl független vagy túl erős és szilárd. Lehetetlen téged irányítani próbáltam de te még csak jelét sem vetted észre és ez őrjítő és tetszik. Azt akarom, hogy te irányíts engem. - szemeiben vágy tüzei égtek és én legszívesebben fülemet farkamat behúzva szaladtam volna a hátsó kijárathoz.
- Te tényleg nem vagy komplett. Engem nem izgat másoknak fájdalmat okozni. Megteszem, ha muszáj vagy ha nincs más választásom, mert profi vagyok benne, de nem élvezem és nem is áll szándékomban ezt ellened felhasználni. - mondom diplomatikusan.
- Pedig most te vagy a táplálékláncom csúcsa, hogy így fogalmazzak. - mosolyog Zack. Apu feláll a trónjából és mellém sétál.
- Zack, nem akarsz elhúzni innen? - kérdezi jegesen.
- Semmi baj apu. Már kezdem megszokni, hogy ahogy Zack fogalmazott én vagyok a tápláléklánc csúcsa. - nézek apucira szende kis tündérként. Ő meg lemondóan visszasétált a trónjához.
- És most beszélj! Elég volt ebből a témából mert már a fejem is megfájdul tőle! - hangom fáradtan csengett. Ha Zack azt akarja, hogy uralkodjak felette, megteszem.
- A-a! Ez nem így megy! - nevet és végig simít arcomon én meg elkapom a kezét és a teste mellé szorítóm a képességem feltör bennem és a megfelelően átjárja a testem. Csupán aputól és Arotól tudom, hogy ilyenkor mit látnak kívülről belőlem … A szemeim vörösen izzanak fel de olyan hihetetlen árnyalattal, amilyen egyik vámpírnak sincs, olyan, akár a vér és a hangom akár a nyári eső szemerkélése.
- Azt akartad, hogy irányítsalak, hát tessék. - néztem Zack arcára, aki megdöbbenten kémleli az arcomat. Ajkai vonallá préselődnek, küzdeni próbál mindenféle esély és eredmény nélkül. A tudata kezdi megadni magát és arca ellazul, de a szemei kétségbeesetten járkálnak. Próbálja felfogni, hogy mi történik, de nem tudja. Sosem látott még így és én sem használtam ezt a képességet csak akkor, amikor begyakoroltam. - Azt akarod, hogy irányítsalak, most azt teszem, a tudatod mint egy pillangó a kezemben van , nem tudsz ellenszegülni az akaratomnak. - mondom teljesen nyugodt hangon.
- Ez remek! - pattan fel Aro nevetve. - Azt hittem sosem fogod használni.
- Nem rajongok érte, ezt te is tudod. Olyan alantas … - csóválom a fejem és kezem elengedi Zack-et, már nem kell tartanom, hogy ne mozduljon. - Csak azért teszem, mert szereti a fájdalmat, mert egy mazochista balfék. Másképp napokig gyötörhetem, a halál küszöbére küldhetem úgyse mondja el. - mondom lazán, amíg Zack úgy áll egy helyben, mint egy szobor, nem mozdul még levegőt sem vesz. Teljesen az én bábummá vált.
- Mit csináltál vele? - érdeklődik kíváncsian Carlisle.
- Befolyásolom a tudatát és a testét, azt teszi, amit parancsolok neki, olyan mint egy engedelmes kutya. - magyarázom.
- Képesség? - kérdezi tovább, mire én bólintok.
- Bárkivel megtudod ezt csinálni? - érdeklődik Eleazar.
- Igen, bárkivel, nem a legegyszerűbb dolog, de igen. Igaz Zack most mindent lát, hall, érez és észlel, de nem tehet semmit sem, mert én uralkodom felette. Pont ahogy akarta. - vigyorgok Zack-re.
- Elmondanád, mi is a képességed? Mert ezt már nem tudom követni. Először a tűz aztán ez és még ki tudja mi? Ráadásul a mi képességeink sem hatnak rád … - tapint a lényegre Jasper.
- Hogy őszinte legyek ezt nem szándékoztam megosztani veletek egyenlőre, de nincs más választásom. Az eredeti képességem a pajzsom, ami megvéd mindenfajta képességtől, azonban ez sokkal erősebb, mint ahogy tűnik. Nem csak védelmet gyújt, de erőt is biztosít. Minden képességet magába szív, ami megtámadja. Érdekes képesség és nem kevésbé nehéz. - csóválom a fejem egy mély sóhajjal.
- Ezt hogy érted? Hogyan csinálod? Azt tudtam, hogy a pajzs alapból is megterhelő lehet, de hogyan tudod irányítani a többit is vagy elkülöníteni őket? - firtatja a dolgot Jasper, nem értem miért érdekli annyira az ügy …
- Úgy hogy nem csak a testem körül van pajzs, hanem bennem is. A belső védelmem elzárja a képességeket egy mély zugba és csak rá kell koncentrálnom, hogy használni tudjam. Amolyan szűrő szerűvé válik … bocs, de nem igen tudom, hogyan magyarázzam el. - mondom bocsánatkésően.
- Milyen képességeid vannak? - kérdezi Edward az érdeklődés legkisebb csírája nélkül, de engem nem tud becsapni, látom a szemében, hogy mennyire izgatja a válasz.
- A tiétek, a Volturiké, pár másik erő … rengeteg van. De nem szoktam őket használni, csak ha annyira kíváncsi vagyok vagy el akarok érni valamit. De inkább saját erőmből akarom elérni a céljaimat, így sokkal izgisebb. De rólam később is beszélhetünk, most más érdekel. Miért jöttél? - kérdeztem Zack-et hangom újra gyengédebbé vált, a szemem izzott de nem néztem rá, már nem volt rá szükség.
- Híreket hoztam, amik érdekelhetnek téged. - mondta monotonan.
- Milyen híreket? - folytatom a kihallgatást.
- Alvaroknál voltam. A két király befogadott és olyanokat mondtak el, amiket titokban tartanak.
- Mit kerestél te ott? - csóválom a fejem.
- Érdekeltek.
- Mit mondtak neked?
- Hogy olyan félvéreket akarnak teremteni, mint a gyerekeid. Ezért több embernőt tartanak bezárva, hogy megfoganjanak.
- Szánalmas. - csóválom a fejem. - Mást is megtudtál?
- Nem.
- Köszönöm, most pedig ülj le és csatlakozz a megbeszéléshez.- ahogy befejeztem már ment is egy szabad trón felé és uralkodóian helyet foglalt. - Bármilyen vélemény? - ültem le én is az asztalhoz.
- Szerintem nem kéne hagyni, hogy nőkön kísérletezzenek. Ne értsd félre de mi van, ha valahogy teremtenek valaki, aki olyan mint te? - kérdezi Alekszej.
- Egyet értek, most kéne támadni, amíg nem számítanak rá. - ért egyet Nyikolaj és Miloshék is belegyezően nyilatkoznak. Én meg gondolkodom. És döntés hozok.
- Megbocsájtotok egy pillanatra? Fel kéne hívnom valakit. - kérdezem illedelmesen, de a válaszra nem várok, elkunyizom Félix mobilját és emlékezetből tárcsázom a számot, ami kicseng a körmömmel az asztalon dobolok, amikor még az ötödik csengéskor sem veszi fel, de aztán hirtelen mégiscsak úgy dönt fogadja az ismeretlen számot.
- Gyorsan nyögd ki, dolgom van. - szólt a telefonba egy gyönyörű angolsággal beszélő férfihang, szexisen lágy francia akcentussal. Hangja morgós volt, jelezve, hogy rosszkor hívom és én nem akarok belegondolni, hogy mit művelt éppen.
- Rég beszéltünk Juan. És ezer bocs a zavarásért. - mondom elnéző lágy hangon.
- Bella? Nem tudtam, hogy számot váltottál, megint. - hangja lágyabbá válik és bocsánatkérővé.
- Nem az én telóm.
- Segíthetek valamiben ma petite*? - kérdezi segítőkészen.
- Nem utaztál el, amióta utoljára beszéltünk? - kérdezem.
- Mikor is volt az? 20 éve? - nevet fel. - Nem, még mindig itt vagyok ma cherie**.
- Megtudnád nekem szerezni a számukat, bármelyiket, muszáj velük beszélnem, de nem állíthatok csak úgy be.
- Persze, azonnal meglesz.
- Ugyan, annyira nem sürgős, nyugodtan … folytasd csak. Majd erre a számra küld el sms-ben, jó?
- Persze, meglesz.
- Köszi, jövök neked eggyel. - mosolyodom el.
- Dehogy is! Számíthatsz rám ma cherie, bármikor. Remélem hamarabb jelentkezel, mint most. - nevet a telefonba, aztán köszönés nélkül leteszi.
- Kivel beszéltél? - kérdezi érdeklődve Aro.
- Egy jó baráttal. - vonok vállat. - De ez most mindegy, ti mit szóltok ehhez? - kérdezek vissza.
- Tudod, hogy mi a háborút támogatjuk.
- Csodálom, hogy valamiben egyetértetek Milosh-al. Stephan, Damon? - nézek a két másik vámpírra, ők már elgondolkozottabb képet vágnak.
- Mi sok háborút és lázadást megéltünk, nem minden esetben a legjobb döntés a harc, viszont mi vagyunk előnyben velük szemben. - magyarázza komolyan Steph és Damon is egyértelműen bólogat.
- Cullenek? - pillantok Carlisle-re és Jasperre.
- Úgy gondolom ez nem a legjobb megoldás, bár nem ismerem pontosan milyen haderővel rendelkezik a Birodalom, így nem tudok kész véleményt formálni. De ez így nincs rendjén, amit tesznek, azt meg kell akadályozni. - szólt a stratéga Jazz.
- Eleazar?
-Egyetértek Jasperrel.
- Ahmose?
- Én háborúra szavaznék, így megerősödhetne a Birodalom.
- Edward, egyéb hozzáfűzés?
- A családommal értek egyet, meg kell őket állítani, nem kockáztatjuk, hogy ilyen gyermekek szülessenek. - mondja kimérten én pedig felállok és elkezdek járkálni, a testőreim most megint követik minden lépésemet. Végül az ablaknál álltam meg, kibámultam a messzeségbe, néztem a semmit, és a gondolataim zakatoltak. Végül is nem ez lenne a legrosszabb dolog, nem igaz? Ennek nincs értelme. Igen, ez az. Döntöttem. Feléjük fordultam.
- Nem lesz háború és békén hagyjuk őket. - hangom kimért és határozott.
- De mi mindannyian egyetértünk, hogy ezt nem engedhetjük. - hallatszott a döbbent mondatok többiek szájából s az asztal megelevenedett, mindenki elkezdett beszélni.
- Elég! - mondom parancsolóan és a trónom mellé sétálok, de nem ülök le. - Először is, Zack-nek mondták, ők tisztában vannak vele, hogy a volt férjem. Elmondhatták csak azért, hogy a fülembe jusson és csapdába csaljanak, bár elismerem ezt kétlem. Mindig is olyanokat akartak, mint a gyerekeim, tudom, Luke beszélt róluk, sokat tudok róluk, többet mint hinnék … El tudom képzelni, hogy nőkön kísérleteznek, de ti is tudjátok, hogy más a genetikai felépítettségem, nem jutnak előbbre, ha mégis, akkor egy mutánst hoznak létre, nem hinném, hogy ezt annyira megkockáztatnák.
- Simán megeshet, hogy egy olyan … valamit hoznak létre, ami képes lenne rá. - mond ellent nekem Aro.
- Te is megvizsgáltál, tudod, hogy ennek vajmi kevés esélye van. Még ha rá is jönnének a kromoszóma képletemre, nem valószínű, hogy meg tudnának teremteni egy ilyen lényt, mint én.
- De nem értem, mind a háború mellett vagyunk. - szól Ed ellenkezve.
- Nézd, ha olyan nőkön kísérleteznek, akik nem akarják, megtudják oldani, maguk is, ha pedig akarják, akkor ki vagyok én, hogy ellenezzem? Másfelől azok a nők a saját területükről származik, azok az emberek nem az én hatáskörömbe tartoznak. És ha már itt tartunk, ÉN vagyok a császárnő az én szavam dönt és nem kértem, hogy szavazzatok. Vagyis mindegy ki mit akar az én döntésem amit követnetek kell. - hangom parancsoló lett újra, mint amikor kell. Edward hirtelen felállt, még soha nem állt fel, egyikük sem, és nem a legmegfelelőbb pillanat, hogy kivívja a tiszteletét.
- Hogy érted, hogy a nőknek van választásuk? Már hogy lenne? Egy vámpírral szemben? - kérdezi, hangja nem dühös, de szemében valami furcsa lán lobban.
- Meghalhatnak. Ha kísérletezni akarnak rajtuk, jól tartják őket, kapnak kaját, kést, ott van maga a szoba … simán megölhetik magukat, ha nem akarják.
- Miből gondolod, hogy egy nő megtenné, olyan helyzetben? - kérdezi, szemében kíváncsiság fénylett fel a szemeimet nézi, olyan érzésem támad, hogy átlát rajtam, amikor szemében mintha félelem csillant volna, de én elfordítom a fejem.
- Csak tudom. - válaszoltam egyenletes hangon, és láttam apu szemében, hogy megtartja a titkom, akármi történik is. Érzem a lágy fuvallatot, hallom ahogy mozog, alig pár centire áll meg előttem és az államnál fogva szemeit az enyémbe fúrja és hirtelen leblokkolok. Ezt nem hiszem el, hogy képes ezt tenni velem, még mindig?!
- Ki bántott? - kérdezi, hangja olyan halk, hogy nem hiszem, hogy akár a testőreim, akár mások hallják. Szemei feketén villognak én meg kitépem az állam a fogásából és visszalépkedek a helyemre.
- Senki. - válaszolok, amikor megérkezik az sms. Remekül dolgozik Juan és gyorsan. Elkezdem bepötyögni a számot és a második csengéskor már fel is veszik … 

* Kicsim ( francia)
**  Szívem ( francia, másik írás módja ma chérie) 

Fontos! Olvassátok el, kérlek!

Sziasztok!
Először is, megkaptam a Liebster Award-ot  még egyszer, ezért úgy gondolom, csak Szasza kérdéseire válaszolok, mivel a többi szabályt már teljesítettem. 

 

Köszönöm a díjat Szaszának!

11 Kérdés Szaszától: 

 

1.Miért kezdtél el írni? Lelki oka volt vagy egyéb?
Az első blogom megnyitása előtt több, mint egy évig hagytam, hogy elfajuljanak a gondolataim és teljesen kiforrjanak a történet szálai. Hogy lelki oka volt-e? Ezt őszintén szólva nem tudom. Abban az időben éppen életem nagy változásait éltem, vagyis gimibe mentem és úgy gondoltam megpróbálkozom az írással, ha nem megy majd abbahagyom.  

2. Van barátod?
Igen van, több mint négy hónapja vagyunk együtt. 

3. Mi a kedvenc könyved?
Ez remek kérdés, nem tudnék választani közülük, de mivel Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatát nem régiben olvastam és rettenetesen megfogott a világa és az írásmódja, azt ,mondanám, de most viszont Jeaniene Frost Cat és Bones sorozata nyűgöz le folyton-folyvást, de Anita Blake könyvsorozatról Laurell Kaye Hamiltontól még mindig nem akadtam le.

4. Kit szeretsz a legjobban a világon?
Mondhatnám, hogy a barátomat, mert ő a második a listán, de anyukám az első, hiszen ő volt az, aki születésem óta mellettem volt és van és ez azért csak számít valamit.

5. Mit sportolsz?
Sajnos most semmit sem egészségügyi probléma miatt :/ de röplabdáztam, kosaraztam és társas táncoltam is. 

6. Mi szeretnél lenni, ha "nagy leszel"?
Remek kérdés, eddig tanár akartam lenni, most a mérnöki pályával is kacérkodom, még nagyjából másfél évem van dönteni.  

7. Jól érzed magad a bőrödben?
Sajnos nem mindig. Nem vagyok megelégedve magammal. 

8. Kedven íród/írónőd?
Háhá!! Végre egy könyvekkel kapcsolatos kérdés, amire jelenleg képes vagyok egyetlen írónőt megjegyezni! Laurell Kaye Hamilton – tudom, a csaj egy k*rva az egészben de a történet és a világ fantasztikus, más könyvét egyenlőre még nem olvastam, de terve van véve. 

9. Van-e háziállatod?
Sajnos nincs, de már régóta szeretnék kutyus. 

10. Káros szokás?
Szerencsére nincsen. Vagyis ha a köröm melletti bőr rágása annak számít, akkor az, de egyébként nincs. 

11. Mi az amitől a legjobban félsz?
Elveszíteni a szeretteimet.

 

Másodsorban pedig az egyik blogom ( Újra együtt, vagy mégsem) pár hónapon belül befejeződik. Én pedig tartom magam az előző jó szokásomnál, hogy adok lehetőségeket, hogy ti döntsétek el, hogy melyiket írjam meg, mivel rengeteg ötletem van. Ne féljetek olyat választani, amelynek az ihletadó könyvéről nem hallottátok, vagy nem ismeritek, a fontos részek úgyis benne lesznek a történetben. Szóval teszek ki szavazást és örülnék, ha szavaznátok, egy hónapotok van dönteni.

 

Edward és Bella titkai
Fontos tudnivaló:

                                           - Stephenie Meyer – Twiligt saga ihlette

                                           - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( vámpír story)
                                     - Edward-Bella párosítás
                                     - Az eredeti történetet nem veszi figyelembe, csak a többi szereplő tulajdonságait, illetve magát a vámpírok világát.
                                     - Nem lesz túl bonyolítva, így nem is lesz olyan hosszú

A történet röviden:
                                           Edward is, Bella is vámpírok. De Edward és Bella nem azok az ártatlan bárányok, akiket Meyer alkotott. A történet Edward és Tanya párosával kezdődik. És jó ha leszögezem, itt Tanya nem lesz olyan gonosz és kis hülye tyúk, mint a másik történetemben. A Volturi kevesebb szerepet kap ugyan, de jelen lesz benne. Vajon mit szól a Cullen család Edward régi titkaihoz? És mi lesz a párossal, akik közös múlttal, de eltérő jelennel néznek szembe a jövővel? Szerelem? Nem! Vágy.

„- Soha nem mondtad, hogy szeretsz. (...)
- Most sem mondom.
- Akkor hát mit akarsz?
- Tetszel. Kívánlak. Azt akarom, hogy az enyém légy. Ennek semmi köze sincs a szerelemhez.”
/Berkesi András/

Mert igenis vannak csodák

Fontos tudnivalók:

                                        - Richelle Mead – Vámpírakadémia ihlette
                                        - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( vámpír story)
                                        - Dimitrij – Rose párosítás
                                        - Az iskola megtámadása előttig veszi figyelembe a történteket.
                                       - Kissé bonyolultabb, hosszabb történet

A történet röviden:
                                Dimitrij a csata után eltűnt. Strigává vált. De Rose ebbe nem tud belenyugodni. Folyton a fogadalmuk jut eszébe, hogy megölik a másikat, ha átváltozik. Rose be akarja tartani a szavát, bár mindenki más ellenzi ezt, de ő mit sem törődik vele és Oroszországba megy Dimitrij keresésére. Ez idáig mind szép és jó és Mead-hű, de aztán jönnek a csavarok. Kiderül, hogy Rose nem az, aminek sokan hiszik és oylan erő lakik benne, aminek a létezéséről sem tud a társadalom többsége. Egyszer fenn, egyszer lenn. A szereplők képesek megbirkózni az akadályokkal, vagy csúfosan elbuknak?

„Van, hogy nem a fény vonz abban, akibe beleszeretsz, van, hogy éppenséggel a benne lakozó sötétbe szeretsz bele. Van, hogy nem a derűlátása vonz, hanem a saját szkepszised rokona, ugyanaz a pesszimista, ami magad is vagy. Van, hogy nagyobb szükséged van a bizonyosságra, hogy a sötétben igenis egy szörnyeteg lapul és les rád, mint a megnyugtató hazugságokra, hogy minden rendben lesz.”
/Laurell Kaye Hamilton – Fekete vér/

Paintful life without love and happiness...
Fontos tudnivalók:

                                              - J.K. Rowling- Harry Potter sorozata ihlette
                                       - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( varázslós story)
                                       - Lily- James, később pedig Ginny- Harry párosítású
                                       - Csak Rowling által megalkotott világot veszi figyelembe
                                       - Bonyolultabb, hosszabb történet

A történet röviden:
                                             A párosítások sokat elárulnak, de mégis hogy lehetséges ez? Hogy lehetséges ez is, az is? Mi történne, ha csak teljes happy end létezne, vagy az örök szenvedés? Tudnál harcolni érte? És vajon ők tudnak? Egy fájdalmakkal teli pár. Az egyik fél többet akar, a másik kalandot. Akkor hogy értik meg egymást? Vajon melyikük enged az elvárásaikból? És hogy jön a képbe a másik páros? Szerelem, hibák, csalódás, bánat, szenvedés.

„ … miatt csinálta végig az egészet, de néha annyira hiányzott neki, hogy úgy érezte, mintha üvegszilánkokat kéne lenyelnie. Nate nélkül teljesen egyedül volt a világban. Nem volt senki más, akire számíthatott volna. Egyetlen lelket sem érdekelt, hogy él-e vagy hal-e. Néha annyira elkeserítette a gondolat, hogy úgy érezte, feneketlen mélységbe zuhan, ahonnan nincs visszaút. Ha az egész világon senki sem törődik az emberrel, akkor az illető talán egyáltalán nem is létezik.”
/Cassandra Clare – Az angyal/

Régmúlt szerelem alkonyán új szerelem születik
Fontos tudnivalók:

                                       - Karen Marie Moning Tündérkrónikák könyvsorozat ihlette
                                       - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( tündér stroy)
                                       - Főleg Barrons-Mac párosítású
                                       - Az írónő által felvetett és elvetett mellékág kifejtése, az utolsó könyvet nem veszi figyelembe
                                       - Hosszabb, bonyolultabb történet

A történet leírása:

                                            Barrons halála után venné kezdetét a történet. Mac hogy éli meg Barrons halálát? És mi van, ha Darroc nem olyan könnyű préda, mint ahogy Moning írta? Macre milyen jövő vár? És milyen múlt árnyékában él? Mi köze mindenhez a Sinsar Dubh-oz az Unseelie Királyhoz és a sidhe-látoknak? Szenvedély és titkok, üdv a világomban!

„- Nagyon veszélyes játékot űz, Miss Doyle.
- Nem hallotta még? Nagyon veszélyes teremtés vagyok.
- Fogalma sincs, mi mindenre vagyunk képesek.
- Nincs, uram. De önök sem tudják, én mire vagyok képes. - félelem tükröződik a szemében, és tudom, hogy, ezt az üzközetet én nyertem.”
/Libba Bray – Az az édes, távoli harang/

A sötét hatalom is hatalom
Fontos tudnivalók:

                                        - Karen Marie Moning Tündérkrónikák könyvsorozata ihlette
                                        - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( tündér story)
                                        - Barrons-Mac párosítású
                                        - Az írónő által felvetett és elvetett mellékág kifejtése, az utlsó könyvet nem veszi figyelmbe
                                       - Rövidebb történet

A történet leírása:
                                          Nagyjából Barrons feltámadása után kezdődne. Mac már azt sem tudja, hogy kinek higgyen, nem azt, hogy kik is voltak az igazi szülei. A káosz tetőzni látszik, ahogy a Sinsar Dubh könyv visszazárását tervezik. De mi van, ha a drága halált hozó szextündérünk Cruce és a Király is megjelenik, hogy ezt megakadályozza? Mac meg tud birkózni az igazi szüleinek a kilétével? Végső soron ki kaparintja meg a hatalmat? A sötét hatalmat vajon jól is lehet használni vagy a használója épp olyan sötétté válik, mint amilyen a hatalom?

„Az erő valóságos. Ha nem használjuk, valaki más fogja.”
/Karen Marie Moning – Álom és valóság/

Was it love from Hell? Is it love from Heaven?
Fontos tudnivaló:

                                           - Cassanra Clare – Pokoli szerkezetek és Halál ereklyéi sorozatok ihlették
                                     - A könyvsorozatok ismerete nem szükséges (többfajta misztikus lény story, főképp Árnyvadász és angyal)
                                     - Clary- Jace párosítás
                                     - Clare világában játszódik, a Halál ereklyéinek első két könyvét veszi figyelmbe, a Pokoli szerkezeteket csak a későbbiekben említés terén kerül be a történetbe
                                     - Bonyolultabb, hosszabb történet

A történet röviden:
                                           Clary karaktere felturbózottabb. Raziel és az angyalok nagyobb szerepet, míg Sebastian és Valentine kisebb szerepet kapnak az én történetemben. A szereplők tulajdonságai nagyrészt megegyeznének Clare által elképzeltekkel. Jace hogy viseli, amik Clary-től derülnek ki? Clary vajon egy régi szerelmet választ, vagy az elátkozott szerelmüket Jace-szel?

„Néha eszembe jut a sötét múltam, felelevenítem az emlékeket, amikről azt hívánom, bár ne lennének. Néha azon gondolkodom, hogy elmegyek és soha nem nézek vissza. Nem lépek előre, így nem kísért a múlt.”
/Linking Park – Easier to run/

This is really who I am

Fontos tudnivalók:

                                       - E.J. James – A szürke ötven árnyalata ihlette
                                       - Könyv ismerete nem szükséges (nem fantasy, de nálam az)
                                       - Christian-Ana párosítás
                                       - A könyvben történteket figyelembe veszi ugyan, de saját történetbe olvasztva
                                       - Rövidebb történet

A történet röviden:
                                             A könyv végéről folytatódik, vagyis a szakítástól. Gondolkozott bárki azon, hogy Ana miért nem tudott úgy viselkedni, mint egy Alávetett, még a szerelméért sem? Ahogy mondtam lesz benne egy jelentős fordulat, amiből kiderül, hogy milyen természetfelettivel van dolga a főhősöknek.

„Mindig úgy volt, hogy akartam egy lányt, aztán megismertem, és akkor már nem akartam többé, de veled csak egyre erősebb és erősebb lett az érzés.”

/Cassandra Clare - Hamuváros/

Házasság és béke?
Fontos tudnivalók:

                                               - Stephenie Meyer Twilight saga ihlette
                                        - Könyvek ismerete nem szükséges ( vámpíros story)
                                        - Edward-Bella párosítás
                                        - Meyer világára alapul, de a könyvben lévő történéseket egyáltalán nem veszi számítás
                                        - Rövidebb történet

A történet röviden:
                                           Két királyság, egy ellentét, két gyermek egy házasság. Mi sül ki ebből? Egy kényszerházasság a békéért. Megéri feláldozni magad érte? Tényleg elkerülhető a háború? Még akkor is, ha a házastársak olyan egyformák, mint a mágnes két pólusa és hasonlóan taszítják egymást? Mi alakul ki egy kényszer házasságból és a békéből, ha rajtuk múlik?

„Enyém lett az első pillantban
Enyém, mert jog szerint megkaptam
Enyém – mint atyáink esküdtek”
/Alfred Tennyson - Mand/

A Rend és a Raksana története
Fontos tudnivalók:

                                        - Libba Bray – Rettentő gyönyörűség trilógia ihlette
                                        - Könyvek ismerete nem szükséges (misztikus történet)
                                        - Kartik – Gemma párosítás
                                        - Az utolsó könyvet nem veszi figyelme
                                        - Rövidebb történet

A történet röviden:
                                             Kartik és Gemma sem érzi magát a világukba valónak. Mi történik, ha Gemma úgy dönt, mégis létrehozza az új Rendet és felkutatja a többi tagot?  Hogy lehet, hogy a Raksana mégis békét köt a Renddel? Vagy csak látszat? Ideiglenes döntés? Létezik-e a boldog befejezés vagy csak önámítás az egész? Lehet boldogan élni az 1800-as években, amikor te nem vagy olyan, mint a többi normális lány, az igaz szerelemben bízva és remélve, az izgalmat keresve? Próba szerencse és Gemma meg is próbálja, de hogy mi sül ki ebből?

„Látom, ahogy ránézel. (...) És nem kaphatod meg. Talán csak annyi az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd. „
/Cassandra Clare - Hamuváros/

Mi van ha minden más?
Fontos tudnivalók: 

                                             - Suzanne Collins – Éhezők Viadala trilógia ihlette
                                      - Könyvek ismerete nem szükséges (fejlett újvilági történet)
                                      - Szigorúan Gale- Katniss párosítású
                                      - Alapjában véve csak az első könyvre épít
                                      - Rövidebb történetnek indul, de lehet belőle hosszabb is, még nem tudom pontosan

 
A történet röviden:
                                            Katniss, két férfi között. Az egyiket szereti, a másikkal viszont el kell hitetniük az egész világ és Kapitólium előtt, hogy szeretik egymást, de ami még érdekesebb, előadni, egy nem létező terhességet, hogy több támogatót szerezzenek a Nagy Mészárláson. De mi van akkor, ha minden a visszájára fordul? Ha a színjáték valósággá válik és a szerelem vitába torkollik? Hogyan alakul a szerelmesek élete titkokkal és harccal átszőve?

Nem vagyok férfi. Nincsen meg bennem a férfiak büszkesége, nem tudsz rávenni, hogy szemtől szemben megküzdjek veled. Ez teljes mértékben a ti nemetek gyengesége. Én nő vagyok. Bármilyen fegyvert hajlandó vagyok felhasználni, hogy elérjem, amit akarok.
/Cassandra Clare – Bukott angyalok városa/

Egy Birodalom története
Fontos tudnivalók:

                                       - Furcsa mód nem könyv ihlette, hanem Katy Perry Pearl c. száma (szóval fantasy-s saját történet)
                                      - Rövidebb történetnek indul, de még alakulóban van maga a story fonala is

A történet röviden:
                                             Hogyan alakulhat a lények Birodalma, ahol az összes természetfeletti lény helyet kap? Egy világ, ahol az emberek és a lények tudnak egymásról és egymás mellett élnek. Egy uralkodó egy hazug férfi és a birodalom kaotikus összeomlása. Vajon sikerül visszajutni a kezdetekhez, ahol még minden rendben volt? Begyógyulhat a szív, ha már összetört? Találhat valakit, aki begyógyítja a vágásokat és megakadályozza, hogy a heg felszakadjon?

„Eddig sötétben voltam. Túl szerelmes voltam, nyitott szívvel. Teljesen ébren vagyok. Hogyan olvashattam ilyen rosszul a csillagokat? Teljesen ébren vagyok. És most már világos, hogy amit látsz nem is mindig az aminek tűnik. Teljesen ébren vagyok. Olyan sokáig álmodtam. Bárcsak tudtam volna akkor, amit most. ... Te tetted olyan édessé, amíg fel nem ébredtem a kemény betonon. Lezuhantam a mennyországból. Összeomlottam a magastól … Nincs több álmatlanság. Összeszedtem magamat és a talpamra estem. Teljesen ébren vagyok. Semmire nincs szükségem, hogy teljes legyek … Igen, újjászülettem. Kint vagyok az oroszlán barlangjából. Nem kell színlelnem, ez már túl késő. A történet most befejeződik, vége... Morajló mennydörgés, omladozó kastélyok. Próbálok kitartani. Isten tudja, hogy próbáltam a jó oldalát nézni. De nem vagyok vak többé, mert már teljesen ébren vagyok.”
/Katy Perry – Wide awake/

Minden szavazatot előre is hálásan köszönök!
Puszi<3