41. Fejezet – I'm preapered for every possible thing

Sziasztok!
Előre figyelmeztetek mindenkit – főleg Renit – hogy a végén megint politizáltam … nem állt szándékomban tényleg, de nem tudom elhagyni, mert az egész történet ezekre épül … :/ de ha valakinek valami ezzel nem lenen teljesen tiszta, akkor nyugodtan kérdezzen csak, ilyeneket elmagyarázok, ha kell :D
De megértem ám, ha kezd tele lenni a hócipőtök ezzel, mindenkit megnyugtatok, hogy lassacskán eljutok odáig, hogy megnyissam az Edward és Bella titkai blogot, na ott nem lesz politika, ezt garantálom :D
Következő rész csütörtök ( de lehet inkább pénteken) várható.
Ajánlom hozzá Britney Spears-től a Piece of me-t.
Jó olvasást!
Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja.
Robert Merle 

 

(Edward szemszöge)

Izgatottan vártam, hogy mi fog történni az Alvarokkal. De leginkább az érdekel, hogy a gyerekeim hogyan tudnak velünk lenni. Úgy értem hogy fogják viselni, hogy Cullenek lesznek? És nekem mégis mit kell majd tennem? De ami a leginkább izgat az az, hogy Bella mire készül? Mire figyelmeztetett? Miért nem tudja egyszerűen kibökni, hogy mire gondol? Rettenetesen idegtépő ilyenkor. Hogy felkészüljek az elkövetkezendő napra az erdőben bolyongok teljesen iránytalanul. A gondolataimba mélyedek és csak akkor eszmélek fel, amikor a lágy szellő felém hozz Bella és Aro illatát. Ez már igencsak érdekes. Rájuk koncentrálok de nem hallom a gondolataikat, valószínűleg Bella mentális pajzsa miatt, ezért  az illatukat követem. De végig figyeltem, hogy a szél megfelelő irányába legyek, hogy ne érezzék meg az illatomat. Csak addig közeledtem, amíg látótávolságba nem értem. Nagyjából 300 méterre lehetettem tőlük. Hangjuk halk volt, figyeltek, hogy véletlenül se hallja őket senki. Egy apró tisztáson álldogáltak. Valami fontos dologról beszélhettek, ha ennyire figyeltek a környezetükre. De talán pár perc elteltével a téma lazábbá vált, Bella csilingelő lágy nevetése töltötte be a tisztást és az én fülemet is. Aztán egyik pillanatról a másikra a légkör újra hűvössé vált közöttük, amikor Sulpicia sétált melléjük. Nyugodt volt, de gondolatai eszeveszett árként hömpölyögtek … míg Bella őt is a pajzsa alá nem vette. Aro felesége nem volt olyan kiegyensúlyozott és nyugodt, mint a másik két vámpír, rajta a nyugtalanság időzött és talán a helytelenítés. Nem értem hogy mi folyik itt. Mit keresnek ezek hárman az erdőben az éjszaka kellős közepén? Beszélgetésük még mindig rejtély volt előttem, de az nem kerülte el a figyelmem, ahogy Sulpicia mélyről jövő sóhaj kíséretében bólint, mintegy engedélyadás? Igen talán az lehetett. Ez a gondolat egyre szilárdabb alakot öltött gondolataimban, főleg amikor Bella Aro elé lépett. De aztán nem láttam semmit. Nem tudtam értelmezni, hogy mi folyik ott, mivel a szél feltámadt és Bella haja örvényként vonta őket közre. Úgy tűnt, mintha Bella megharapta volna. De ennek semmi értelme! Ugyan miért harapna meg egy vámpír egy másikat? Úgy értem a harctéren és az ágyon kívül? Épp ezért el is vetettem az ötletet. De furdalta az oldalam a kíváncsiság. Mi volt ez az előbb? Nem tudom eldönteni és jól látom, hogy erre most nem fogok választ kapni, mivel a három vámpír együtt indul vissza a kastély felé. Én viszont az erdőben maradtam, gondolkodva a látottakon. De nem jutok egy tapodtat se közelebb se távolabb a megoldáshoz. Így már jócskán délben mentem vissza a szobámba, ahol Tanya már nagyban készülődött az utazásra. Én csak felvetem egy fekete inget meg egy vászon kabátot és már kész is voltam az útra legalábbis külsőleg … De a gondolataim még továbbra sem rendeződtek …

(Bella szemszöge)

Miután visszatértünk a kastélyba már az izgatottság kezdett kibontakozni az érzelmeim közül. Tudjátok, amikor az ember tudja, hogy amit tesz az kiveri a biztosítékot, de mégis megteszi. Talán mert a pusztítás biztos lehetősége felperzseli a vérét, vagy csak azért mert kíváncsi a bomba detonációjának körzetére és mértékére. Ezek közül melyik igaz rám? Fogalmam sincs. Talán mindkettő. Kíváncsi vagyok milyen arcot fognak vágni az Alavrok. Az izgatott várakozásnak köszönhetően a napom úgy telt, mintha egy fáradt öreg csiga húzta volna maga után. Elviselhetetlen volt a várakozás, de nem csak emiatt, hanem a gyermekeim miatt is. Rettegek őket Edwardra de főleg Tanyara bízni. Nem érzem őket biztonságban, de nincs más választásom. A Cullen család érdekében ajánlom, hogy egy hajuk szála se görbüljön. Végül mielőtt még megesz a várakozás csúf zöld szörnye átöltöztem. A megszokott uralkodói összeállításba. Egy fűzős ruhába, ami fölé egy pereliten is felvettem, hogy takarja a nyakamba akasztott Volturi címert. És ha már Alvarokról van szó felvettem a Luke-tól kapott jegygyűrűt is. Teljes harci díszben sétáltam a trónterembe, ahol meglepetésemre Arot és Sulpiciat találtam. Láttam Sulpician, hogy még mindig nem komálja a tervünket. De ez nekünk a legjövedelmezhetőbb eshetőség, ezt neki is meg kell értenie. Azt kell tennem, ami a legkedvezőbb nekünk. Pár percig hármasban vitatjuk meg a dolgot, aztán Sulpicia visszavonul a szobájába, mondván, hogy ő inkább marad. Viszont apu és Caius szinte azonnal csatlakozik hozzánk. Még ők sem tudnak semmit. Talán nekik el kellett volna árulnunk … De már túl késő. Utánuk érkeztek a Cullenek, majd Damon, a gyerekeim, Milosh és Nyikolaj. Miután mindenki összecsődült együtt száguldottunk a magánrepülőhöz, ami a kastély alatti parkolójában várakozott ránk. Ritkán használjuk, mivel mind tudunk helikoptert vezetni és pár személy szállítására tökéletes. Viszont ehhez a kiscsoportos utazáshoz nyilván nem mehettünk azzal, bár ha a többi helikopterünket is felkészítettük volna a felszállásra, úgy is meg lehetett oldani. Természetesen testőrök is utaztak velünk, fejenként 4-4, mind Volturis testőr. Megadtam az úti célt Demnek, aki éppen pilótásodott, aztán kényelembe helyeztem magam ez egyik fehér bőr ülésben az ablaknál. Az út még így repülőn és jó pár órába telt, épp ezért az én kis okos és mindenre kész gyermekeim erre is felkészültek hoztak társasjátékot, hogy pontosabbak legyünk activity-t. Így az út remek hangulatban telt az ökörségekkel. Szinte elröppent az idő és már le is szálltunk jó 10 kilométerre a megbeszélt helytől. A testőrök itt maradtak és szétszóródtak az erdőben, hogy biztosítsanak minket, míg mi a megbeszélt semleges területre sétálunk. Persze a két Alvar király sehol sincs. Meg is lepődtem volna … a pontosság nem az erősségük. De jó öt perccel később ők is megérkeznek.
- Tudjátok a késés még az elmúlt évek alatt sem vált pozitív tulajdonsággá. - mondom nevetve. A többiek meglepetésére illedelmesen meghajolnak előttem. Lehet nem fogadják el a fennhatóságom, de a hatalmamat annál inkább.
- Csak nem bal lábbal keltél fel Bella?- kérdi nevetve Will.
- Ugyan, dehogy? Miből gondolod? - vágok ártatlan képet.
- Nagyon csípős vagy Drágám. - vigyorog.
- Akkor még nem láttál semmit. - mondom némi kihívással hangomban. - De engem ezerszer jobban érdekelne, hogy miért akartatok velem találkozni?
- Olyan nehéz elhinni, hogy hiányozott a  kedvenc sógorném? - kérdezi ironizálva Dave.
- Őszintén szólva eléggé. Nem így ismerlek titeket.
- Nem, ez igaz. És úgy gondoljuk, hogy tudod, vagy legalábbis sejted miért vagy itt. - mondja kimért hangon Will.
- Még szép. - vágom rá nevetve. - De hallani akarok minden apró kis mocskos részletet.
- Először nem szeretnéd bemutatni a … pincsijeidet?
- Hé, pofa be kisfiú, vagy kicsinállak, mielőtt megszólalhatnál. - sziszegi Nyikolaj. Nos igen ez a szörnyű orosz vérmérséklet …
- Csak hogy tisztázzuk ez itt a mi területünk térsége. Vigyázz mit mondasz kis szöszi. - sziszegi Will.
- Ejnye ejnye Will, én ezt nem hoztam volna fel. Had mutassam be neked Nyikolajt, az orosz klán egyik királyát. Hogy pontosak legyünk a szomszédos térség egyik urát. - nevetek.
- Hát ez nem jött össze tesó. - nevet Dave jókedvűen, míg Will vállat von.
- Vissza a témához fiúk! - szólok rájuk, ahogy egy anya a csínytevő gyerekeire.
- A szerződésetekről van szó, de ezt te is tudod. - vigyorog Dave.
- Szerződés? - kérdezi kissé megütközve Damon.
- Oh igen, amikor Luke-hoz mentem kötöttünk egy szerződést … házassági szerződésnek is mondhatjuk. Bár a végrendelet jobban illik rá. Ennek értelmében Luke halála után az örököse vagy örökösei elfoglalhatják az Alvar trónt. - mosolygok.
- Pontosan, így hát az utódai hozzánk is tartoznak. - mondja elégedetten Will. Oh, édesem le vagy maradva, gondolom magamban önelégülten.
- De mivel Luke-nak nincsenek utódai enyém a trónja. - mondom megjátszott sajnálkozással.
- Oh nem édese kicsi Bella. Luke elvett téged, a gyerekeid az övéi. - vigyorog Dave.
- Nem egészen, Luke nem vette őket a nevére. Oh, és ha már itt tartunk hadd mutassam be őket. - mosolyom még szélesebb lesz az én kis drágáim előre lépnek, mellém. Illedelmesek, de érzem gondolataik zavartságát. - A kislányom Renesmee Carlus Cullen és a fiam Antony Edward Cullen. - látom ahogy a két király arca megfagy és a düh keríti őket hatalmába, ugyanakkor érzem a kellemetlen rezgéseket  gyermekeimből is.
- CULLEN?! - kérdezik felháborodva.
- Az én gyerekeim. - szól közbe Edward. Lehet nem voltam elég meggyőző, hogy maradjon kussban? Bár ennek most még nincs jelentősége. - Hozzám és a családomhoz tartoznak. - kedves, nyugtató mosollyal nézek Tony-ra és Nessie-re, majd egy figyelmeztető pillantást küldök Edwardnak.
- Hát jó, akkor Cullenek. De akkor is a királyságunk hercegnője és hercege. - áll ki továbbra is elképzelésük mellett Will. Komolyan elhitték, hogy hajlandó lennék a közelükbe engedni a gyermekeimet, hogy kísérletezzenek rajtuk? Szánalmas! Egyetlen koszos mancsukkal sem érhetnek hozzájuk.
- Nem értem a rációt, hogy miért. - mondom kimérten, fagyosan, mélyen apró tőrök szurkálják halott szívemet. - Én a Volturi királynője vagyok, az is voltam, mielőtt Luke elvett, számotokra az is vagyok. Egy csepp közöm sincs a Cullenekhez.
- Azt feltételezed nem néztünk utána a dolognak? Carlisle Cullen Volturi. Vagyis a kapcsolat a két klán közt. - válaszol kimérten Will.
- Én pedig felkészültem erre. Carlisle csak Volturi. Nincs neki sem több köze a Cullenekhez, mint nekem. - válaszolok.
- Basszus! Ezt nem hiszem el! - fakad ki Dave.
- Hát én sem hiszem el, hogy ennyire alábecsültetek. - nevetek uralkodói szabadsággal, akár a szél. - És megajándékoztok engem még egy trónnal. Pedig még szülinapom sincs.
- Rendben. - fújtat Dave. - De nálunk is érvényesek a szabályok! Nőként egyedül nem léphetsz hatalomra mellettünk! Márpedig úgy tudom, hogy jelenleg nincs férjed.
- Igazából van … de ne menjünk bele a részletekbe, a férjem távol kíván maradni a politikától.
- Akkor miért vett el? - kérdezi gúnyosan Will. Ezt én inkább elengedem  a fülem mellett.
- De van másvalaki. - hagyok hatásszünetet de közben az izgatottság eluralkodik rajtam, megint jön ez az érzés, a kezemben lévő bomba felrobbantásáról. Mert ez a bomba már ki van biztosítva és robbanni fog és pusztítani és én ezt akarom! - Van egy nofertarim*.
- Mi?! - hallatszik egyszerre több hang is, de leghangosabban a két Alvar királyé. Az elégedettség még messze nem áraszt el, de már közel a cél, közel van és el fogom érni.

* A következő fejezetben el fogom magyarázni, hogy mit akar ez jelenteni, ígérem.
U.I. Az esetleges kinyírásom halasszátok kicsit későbbre ^^