55.Fejezet – I want to break up! And I don't care what do you feel, think or want. I made this decision.

Sziasztok!
Nos, jöttem láttam élek egyenlőre :D
Kíváncsi vagyok, mi a véleményetek az egyik szereplő másik arcához … :D
Aki szeretné hallgassa meg hozzá a Adam Lambert Master Plan c. számát.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Akit igazán megbántottak, csak kétféleképp találhatja meg újra a lelki békéjét: teljes megbocsátással, vagy halálos bosszúval.
/Revenge/

 

(Edward szemszöge)
Látni Bellat a kicsivel azzal a bensőséges, szeretettel. Azzal a csillogással, ahogy a kislányra néz. Olyan gyönyörű volt, leírhatatlan. Vajon milyen volt akkor, amikor a mi gyerekeink voltak kicsik? Bár tudnám, akkor milyen volt, és a gyerekeink milyen voltak Kicsikként, milyen lehetett volna őket a karjaimban tartani. Milyen lehet az, amikor a gyerekeim apának hívnak. Bármit megadnék, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer apának szólítsanak. Vagy ha visszapörgethetném az időkerekét. De ha ezt nem is érhetem el, akkor legalább szeretnék jóban lenni velük. És most érett meg az idő, hogy lépéseket tegyek. Most kell nekiállnom. Most kell felhagynom a régi életemmel és egy újba kezdeni, amiben talán jóban lehetek a gyerekeimmel. Amiben legalább egy kicsit jobb kapcsolatban lehetek velük, amiben olyanok lehetünk, mint egy család, vagy legalábbis majdnem olyanok. Az elhatározás most először lett igazán erős. Épp ezért most kell lépnem, amíg még erős az akaratom hozzá. Míg erősnek érzem magam a lépéshez. Épp ezért elhívom Tanyat az erdőbe. Másra számít, hallom a gondolataiban, hogy arra gond, hogy semmi sem változik köztünk. Mekkorát téved. Egy kidőlt farönkhöz sétálok az erdő mélyén és leülök. Ő szorosan mellém ül. Hallom a gondolataiban, hogy mennyire kötődik hozzám. Szörnyen éreztem magam, amiért lerombolom a vágyait, de így helyes. Nem akarok még ennél is tovább kettős játékot játszani. Bellaval egyszer már belebuktam, amikor elkövettem ezt a hibát. Tanyaval nem akarom eljátszani ugyanazt. Nyílt lapokkal fogok játszani és lesz, ami lesz.
- Beszélni szeretnék veled, Tanya. - mondom határozottan.
- Miről? - kérdezi lágyan, kíváncsian.
- Rólunk, a kapcsolatunkról, a házasságunkról. - mondom tömören összefoglalva.
- Ezt meg hogy érted?
- Úgy gondolom ez nekünk nem akar összejönni.
- Azt akarod mondani, hogy el akarsz válni?
- Azt mondom, hogy nem szeretlek, a francba is sosem szerettelek! Jó volt veled és ennyi! - mondom elég durván. Bár nem állt szándékomban megbántani, már máig sikerült.
- Szóval kihasználtál.
- Ugyan, ne játsszuk a mártírt, te sem vagy jobb nálam.
- Mi?! Én szeretlek! - mondja sértetten.
- Már a legelején ez volt a terved.
- Nem értelek...
- Azt akartad, hogy Bellaval szétmenjünk. Ne játszd meg magad.
- Szóval most rám tolod az egészet? Ha jól emlékszem te is ugyanúgy benne voltál a dologban. - sziszegi.
- Igen. Nem azt mondom, hogy csak és kizárólag te vagy a hibás! Én hibáztam, én döntöttem rosszul. - mondom nyugalmat erőltetve magamra. Igen, az első alkalom egy baklövés volt, egy baklövés, amit azért tettem, mert bűntudatom volt Bella miatt. Amikor láttam rajta a zúzódásokat, amiket én okoztam. És ezzel a tudattal nem tudtam megbirkózni máshogy. Az egyedüli, amit akartam, hogy biztonságban legyen. És nyilván a biztonságot nem egy veszélyes vámpírcsaládnál találta volna meg. Bár így, utólag visszagondolva, egy tulok voltam. Hagynom kellett volna, hogy ő döntsön. Őszintének kellett volna lennem. Az egész cseszett létezésem csak a fatális hibám sorozata. - De te voltál az, aki kihasználta a helyzetem, az érzéseimet, a fennálló helyzetemet Bellaval. Úgyhogy gondoljuk át még egyszer, hogy melyikünk hogy s mint használta ki a másikat …
- Baromságokat beszélsz! - mentegetőzik.
- Igen? Tényleg? És mivel magyarázod a gondolataidat? Elfelejtetted? Gondolatolvasó vagyok. Akkor is tökéletesen tisztában voltam a terveiddel. Nem engem akartál. Sosem én voltam az, akit szerettél. Te csak a bosszúért választottál engem. Azóta sem értem mi a problémád Bellaval. De én csak egy eszköz voltam, hogy elérd a bosszúdat. És most nézz ránk! Bella jött ki ebből fölényesen, míg mi lent maradtunk a mélységben, a sötétben. Hát nem ironikus? Én neki akartam jót, azzal, hogy túllép rajtam, te pedig bosszút akartál rajta állni valamiért. És nézz ránk! Mi szívjuk meg, míg ő tökéletes nyugalomban él. - nevetek fel.
- Te tudtad?
- Mit? Hogy bosszút akarsz? Persze, hogy tudtam. És ha már itt tartunk érdekelne, hogy miért.
- Ha eddig magadban tudtad tartani ezt a kérdést, akkor ezután is menni fog. - sziszegi.
- Rendben, teszek a nézeteltérésedre vele. Csak végre hagyjuk ezt abba! Fejezzük be a színlelést! És hagyjuk békén a másikat!
- Oh, azt hiszed ilyen könnyen véget vethetsz a kapcsolatunknak? - nevet fel ördögien. Még sosem hallottam ilyennek. Hirtelen el sem hiszen, hogy ezt a hangot tényleg ő adja ki.
- Mi van?!
- Nem válsz el tőlem.
- Már miért ne tenném? Szabad ember vagyok, vagyis vámpír. Azt teszek, amit akarok. És nem te fogsz ebben meggátolni. Idáig a kezedre játszottam, de most már elegem van belőle.
- És mit vagy ezért hajlandó kockáztatni? - a fenyegetése váratlanul ér.
- Nem hinném, hogy bármivel is meg tudsz fenyegetni. - morgom állatiasan. Kicsit úgy érzem magam mint egy vadállat, amit éppen most akarnak sarokba szorítani és ez nem kecsegtet túl sok jóval.
- Oh, nem hinnéd? Hát akkor el vagy tájolva Edward.
- Ugyan, mivel fenyegetsz meg? A családommal? Nem mernéd. Akármennyire is most megjátszod a fő gonoszt ez nem telik ki tőled. - mondom magabiztosan.
- Nem. Igazad van. Nem merném megfenyegetni őket, mert Eleazar szereti őket. De egy valamivel nem számoltál. A kis fattyaid nem tartoznak közétek, akármennyire is szeretnéd. - hangja undorítóan cseng. És én dühbe gurulok. Senki se fitymálja le a gyerekeimet! Hirtelen önti el a fejem a vörös köd. Észre sem veszem, hogy hogyan, de amikor újra viszonylag tisztán látok, már a nyakát szorongatom. De ő csak gonoszan nevet. - Nocsak, vannak apai ösztöneid? Ezzel megleptél.
- Pofa be. - morgom az arcába.
- Á-á. Ha elválsz, akkor az egyiküket megölöm. Vagy talán mindkettőt.
- Nem teheted. A Volturi is vigyáz rájuk!
- Bizonyára így van, de nem a világ másik feléről. Bella pedig nem lehet mindig velük. - mosolya olyan akár a sósav, olyan maró a gúnytól.
- Miért csinálod ezt?
- Pedig azt hittem elég világos neked ezek után. - mosolyog ártatlanul. - A bosszú édes.
- Azt hiszed, hogy azzal, hogy velem vagy ártasz Bellanak. - nevetek fel szánakozva.
- Pontosan. Mit lépnél, ha azt mondanám, hogy többet tudok a te kis Bellacskadról, mint azt képzeled? Ismertem őt azelőtt, hogy összejöttetek volna. Olyasmit tudok róla, amit te álmodban sem gondolnál. Tudom, hogy ha esélyetek lenne, akkor idő múltával kibékülnétek. De amíg velem vagy nem juttok előbbre. Mert amíg itt vagyok Bellat arra fogom emlékeztetni, hogy egyszer régen engem választottál helyette.
- Mi a francról beszélsz? Mi ez az őrültség?
- Ez nem őrültség, ez bosszú, szívem. Ez csak színtiszta bosszú.
- Rendben, akkor legalább azt mondd el, hogy mit vétett ellened Bella, amiért ennyire utálod?
- Megölte azt a férfit, akit mindennél jobban szerettem. Hát most ezt kapja vissza tőlem. - hangja fájdalomtól volt terhes és én nem tudtam mit lépni. Tényleg nem tudtam mit mondani. El akartam tőle válni, azt akartam, hogy többé ne legyen egymáshoz semmi közünk. De igaza volt. A Volturi ilyen messziről nem tudja megvédeni a gyermekeimet, ahogy Bella és én sem lehetünk minden egyes pillanatban velük. Ő pedig bármikor lecsaphat, akár derült égből villámcsapás. Nincs más választásom, mint beletörődni. Így viszont a számításaim buknak. Fogalmam sincs, hogyan kerülhetnék közelebb legalább a gyerekeimhez. Kezdem elveszteni a reményt …

(Bella szemszöge)
Nagyon aranyos volt a kis csöppség. Nessie-re emlékeztetett. Az én pici Nessiemre. Emlékszem még milyenek voltak aprócska babákként. Bár nekem mindig is a pici babáim maradnak. Élénken él bennem az emlékük, amikor először foghattam őket a karomban, amikor először hívtak anyának, amikor először álltak fel vagy indultak el. Mindenre emlékszem és sosem akarom ezeket a csodás pillanatokat elfelejteni. Ez a kis csöppség rájuk emlékeztettet. És most itt van a karjaimban ez az aprócska kisbaba, ez a kislány, a keresztlányom. Igen, Jake és az én keresztlányom, ahogy Leah és Gabe kérte. De persze nem sajátíthattam ki a kis tündért, még akkor sem, ha a szülei éppen alszanak. Esmevel, Rosalie-val, Alice-szel, Nessie-vel, Tony-val és Jake-kel mi voltunk a váltás, vagyis mi segítettünk nekik megszokni a helyzetet, hogy hárman vannak. Jake veszi át a kezemből a kicsit, míg persze mind körbeugráljuk. Egy ilyen csodálatos kis csöppséget képtelenség nem körbeugrálni. Végül csak mi, csajok maradtunk, a gyerekeim felmentek lefeküdni, akárcsak Jacob, míg mi a nappaliban maradtunk a lányokkal beszélgetni.
- Bella, tényleg őszintén kérdezem, hogy Edwardnak van esélye nálad? - kérdezi Alice.
- Nem sok. - válaszolok fáradt hangon. Unom már az Edward témát.
- De van.
- Mindig van, Alice.
- Meg tudnád neki bocsájtani, hogy megcsalt?
- Meg.
- Tényleg? - lepődik meg Roslaie.
- Igen. Én tudom milyenek a férfiak. A hűség nem az első helyeken szerepel a férfiak szótárában. Nem minden férfi olyan, mint Emmet, Jasper vagy Carlisle. Sőt, elég kevés olyan férfi van, mint ők. És én ezt tudom. Ezért is tudnék megbocsájtani Edwardnak, mert mindenki hibázik.
- És Tanya?
- Mi van vele?
- Neki is megbocsájtanál?
- Azért, amiért Edward vele csalt meg?
- Igen, miért, van más is?
- Nem emiatt vagyunk fasírtban. Őt nem ítélem el azért, ami történt. Az ő bűnrészessége nem az én dolgom, engem csak az Edward okozta fájdalom az ami bánt. Tanya csak egyszerűen kihasználta az adandó alkalmat. És ennyi … - zárom le határozottan a témát, jelezve, hogy ennél többet nem akarok róla beszélni …

54. Fejezet – Birth giving

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ma készült el a fejezet, de így volt időm megírni és végezni vele, ennek nagy részt édesanyám szülinapja játszott közre.
A fejezet fő témája, mint ahogy a cím is mutatja a szülés. Nos, fiatal vagyok és nem volt még szerencsém ilyesmihez, szóval nem feltétlen minden tényszerű, a tudásom főleg filmekből származik …
Aki szeretné hallgassa meg hozzá  Miley Cyrus-tól a The Climb c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

A gyerekvállalás életünk legnagyobb teljesítménye, és jelentősége messze meghaladja a mi életünket.
Tóth András

Hirtelen minden megszűnt. Ez a fájdalmas sikoly betöltötte az egész helyiséget és az egész házat. Aki idáig nem volt az emeleten, most már az is feljött a hang hallatán. Nem volt időm teljes pánikba esni, azt hiszem azt majd később bepótolom.
- Leah, ne aggódj, mind rendben lesz. - suhanok mellé, látom a szemében az aggodalmat, a fájdalmat és a félelmet. - Tony, azonnal hozd ide Gabe-t!
- Hol van?
- Nem tudom, de a föld alól is kerítsd elő! Leahnak sürgősen szüksége van rá. - mondom nyugalmat erőltetve magamra. Tony pedig nem is késlekedik azonnal indul.
- Carlisle, a szomszéd szobában van fájdalomcsillapító és morfium, hozd ide őket kérlek. Kislányom te pedig hozz hideg vizet és egy rongyot. - majd visszafordulok Leah felé, aki próbálta visszafogni a fájdalmas kiáltásait. Halkan nyugtattattam és hagytam, hogy szorítsa a kezem, ettől valahogy jobban van egy nő ilyen helyzetben. Vagy legalábbis nekem jól esett annak idején. Nyugtató szavakat súgtam, amik sosem igazak, mégis valahogy megnyugvással töltik el az embert. Mindketten tudtuk, hogy nem lesz egyszerű terhesség és szülés. Mind tudtuk, már amikor megfogant. Már amikor Leah először átváltozott. Előtte még nem volt női alakváltó, vagy csak nem tudunk róla. De a génjeiben tomboló y-kromoszóma megnehezíti számára, hogy se ő se a baba ne változzon át. Már amikor elhatározták Gabe-bel, hogy babát szeretnének, már akkor elmondtam neki, egy-két dolgot, amin én túlmentem. Csak neki mondtam el, mert úgy gondoltam erről első sorba neki kell tudnia, nem Gabe-nek. Ahogy Carlisele meghozta a fájdalomcsillapítót beadtam Leahnak. Csak végső esetben adnék be neki morfiumot. Várunk egy kicsit. Közben Nessie leterelgeti a többieket. Csak mi, orvosi végzettséggel rendelkezők maradunk vele. Leah kicsit lenyugszik, de a fájdalmai nem csillapodnak. Én pedig nem igazán tudom mit tehetnék. A morfium igazán csak utolsó megoldás. De azt sem várhatunk tovább, mindenképpen császározni kell, különben nem tudom hogy fogja elviselni, hogy a teste ne próbálja azonnal meggyógyítani. Viszont a fájdalomcsillapítót is túl gyorsan lebontja a szervezete. Most már értem, hogy miről beszélt nekem Aro és apu, amikor szültem. Én gyakorlatilag ott voltam, tehetetlenül és az ő kezükbe adtam magam, míg most nekem kell döntenem Leahról.
- Itt vagyok! - hallom Jake nyugodt hangját az ajtóból. - Minden oké? Leah, rendben vagy? - kérdezi némi aggódással.
- Persze, hát hogyne! - morogja. Ez az a helyzet, amikor egy nő legszívesebben megfojtaná azt a férfit, aki ezt tette vele, ilyenkor megadatik az a pár perc, amíg hirtelen nem a baba iránti szeretet és törődés az első, hanem az ad erőt, hogy azt a férfit szapuljuk, aki miatt itt vagyunk most, akármennyire is szereti a gyerkőc apját.
- Muszáj császároznunk, Leah. - nézek rá gyengéden.
- Tudom. - szűri a fogai között.
- Nem vagyok benne egészen biztos, hogy a morfium milyen hatással lenne rátok. Viszont ezzel a fájdalomcsillapítóval nem megyünk sokra … - mondom, halkan, de nyilvánvalóan, hogy mire akarok kilyukadni.
- Csináld. - mondja határozottan, amivel egyáltalán nem lep meg. Egy anya bármire képes a gyerekéért, ezt én is jól tudom.
- Hamar vége lesz, ígérem. - súgom és megfogom a szikét, Leah az ajkába harap, Jake pedig mellé lép és felajánlja, mint egy utolsó kapaszkodót a kezét.
- Mit csinálsz, anyu? - kérdezi kissé hisztérikus, magas hangon lányom.
- De hát az érzéstelenítő … - kezdi Edward is, míg Carlisle, nem szól semmit, nem kérdőjelezi meg amit csinálok, mint ők.
- Jelen voltatok legalább egy természetfeletti szülésnél? Na jó, lányom, a saját születésedet leszámítva? Higgyetek nekem fogalmatok sincs mivel jár. Leah szervezete legjobb esetben két perc alatt lebontaná az érzéstelenítőt, a morfium pedig akár a babának is árthat. Ha pedig arra várunk, hogy természetes úton szülessen meg nagyobb az esélye, hogy Leah átváltozik és azzal ugrott az egész. - mondom, de közben pontos vágást ejtek Leah pocakján. Hangosan kiált fel közben, de figyelmen kívül hagyom és teszem a dolgom. De nehéz, ahogy látom Leah szenvedését. Komolyan mondom inkább lennék én a helyében azt hiszem azt is könnyebben viselném. Senki sem szól, a házban teljes a némaság, a lentiek sem szólnak, még Tanya sem. Csak Leah kiáltásai töltötték be a környéket. Bár közben megérkezett Gabe, de nem igazán tudott mit tenni, csak figyelte Leaht és nyugtattatta, azalatt a rövidnek mondható idő alatt, császároztam szegényt. De az első igazán megnyugtató érzés akkor árasztott el minket, amikor a kislány hangosan, magas hangon felsírt. - Gratulálok a kislányotokhoz. - mosolygok rájuk és gyorsan bebugyolálom a csöppséget. - Carlisle, megvizsgálod ugye, azért a biztonság kedvéért? - nyújtom át neki a babát, persze először még meg is kell fürdetni de most az a kisebb probléma. - Kicsikéim, menjetek carlisle-al. - nézek a gyerekeimre, mivel tudom, hogy így mind Leah , mind Gabe nagyon biztonságban érzi a babát. - Edward, Gabe, jó lenne, ha kimennétek. - Gabe próbál ellenkezni, de Leah fáradt, fájdalommal teli hangja meggyőzi, hogy mihamarabb távozzon.
- Leah, ne aggódj, már túl vagyunk a nehezén. - nyugtattatom meg, mellé lépve. - Most viszont át kell változnod.
- Igen, Leah, muszáj lesz átváltoznod. - szólal meg Jake is, a kísérteties alfa hangsúllyal. És ez meg is hozza a gyümölcsét, halljuk, ahogy Leah csontjai egyesével törnek össze és alakulnak át. Szegény hasonló fájdalmakon megy át, mint az első átváltozásakor. Épp ezért nem akartuk, hogy más is itt legyen. Jake-nek, mint a falka alfájának kötelezettsége volt itt lenni, míg én felelősséggel tartoztam Leahnak és hogy őszinte legyek kicsit le akartam neki róni, hogy annyi fájdalmat okoztam, még ha a baba és az ő érdekében is. Szerencsére miután átváltozott már jobban festett. Fáradt volt, de jobban volt és épp ezért kellett átváltoznia. Csupán pár percre volt szüksége, hogy a teste maradéktalanul begyógyuljon, de még legalább egy hétig pihennie kell majd. És ezt természetesen Jake-kel, Leahval és Gabe-bel is megosztottam. Aztán a pici lányt is bevittük Leahhoz, hogy végre együtt legyen a kis csöppséggel. Hagytunk nekik egy kis családiasság látszatát és magukra hagytuk őket. Persze Cullenék még mindig lent voltak, ahogy a gyerekeim is, kiegészülve pár falka taggal, akik miután megbizonyosodtak Leah és a kicsi jólétéről el is mentek. Én csak lehuppantam az egyik fotelbe, hátrahajtottam a fejem és pihentem, vagy legalábbis összeszedtem magam. Hallom, hogy a farkasok jönnek mennek, hallom a beszélgetést. Figyelem Cullenek szótlanságát, és a gyerekeim szívverését. Meg persze föntről leszűrődő hangokat. Míg nem két kéz el nem kezdni masszírozni a vállam. Kellemes, megnyugtató érzés, ahogy a jéghideg bőrömhöz ér, mint ha tűz nyílt lángja simogatna.
- Köszönöm, Jake. - súgom halkan.
- Király voltál Bella. - mosolyog rám.
- Aszem most értettem meg igazán, miért voltatok úgy kiborulva, amikor elindult a szülés. - nézek rá, kicsit megviselten.
- Na látod, már ezért megérte. - nevet fel, mire a vállába bokszolok. - De lássuk be nem is volt olyan húzós, azt hiszem rosszabbra számítottam.
- Ne rémisztgess, nekem ez is sok volt. Remélem nem a közeljövőben akarnak még egy babát, mert akkor lehet tényleg ideggyógyászatra kerülök.
- Te? - nevet Jake.
- Ezen mi olyan vicces? - nézek rá szúrósan.
- Szerinted mi apáddal, Caiusszal meg Aroval min mentünk keresztül, amikor egyszer csak megállt a szíved?
- Szerencsére fogalmam sincs róla. Aszem mással voltam elfoglalva.
- Hát hidd el, ez ahhoz képest piskóta volt.
- Jó, oké, nem rinyálok! Megbeszéltük?
- Meg.
- Na jó, most már tényleg kíváncsi vagyok, anyu. - szólal meg Nessie.
- Mire kis szívem? - mosolygok rá lágyan.
- A szülésre. Mindig is tudtuk, hogy nem egyszerű szülés volt. És tudtuk, hogy senki sem beszél sem a terhességedről sem a születésünkről szívesen. Elsiklottunk felette. De most már érdekel. - válaszol helyette Tony. - Főleg, hogy Jacob is kényesen ügyel a gondolataira. És ez … Anyu, te belehaltál a szülésbe?
- Mindig is tudatosan titkoltuk előletek és mindenki más elől a részleteket. Ez olyasmi, amiről egyikünk sem szívesen beszél.
- Anyu! Válaszolj, kérlek! - Nessie hangja szokatlanul magas, és ismerem őt annyira, hogy tudjam mennyire hasonlít Edwardra. Ha megtudják az igaza, ha csak egy apró kis részletet megtudnak, akkor lesz aztán igazán rossz nekik. Épp ezért titkoltuk ezt mindig is.
- Ez egyáltalán nem fontos. - suhanok melléjük és húzom őket magamhoz.
- De az! Anyu, nekünk az! Tudnunk kell! - erősködik Tony is.
- Amikor tudomást szereztem a létezésetekről, már akkor tudtam, hogy semmi sem lesz olyan, mint egy rendes terhességkor.
- Terelsz anya. - néznek rám szúrósan.
- Egyszer, ha eljuttok arra a szintre, hogy gyerekeken gondolkodtok akkor hajlandó vagyok beszélni róla, addig szeretném ha kiélveznétek az édes tudatlanságot. - mondom komolyan, aztán bevetek egy komolyabb téma cserét. - Jake, hallom megjelent a környéken egy vámpír?
- Nocsak, Leah pletykált?
- Még szép. Legalább, mi, nők tartsunk össze a falkában. - vigyorgok.
- Nos igen, a környéken lófrál egy vámpír. És egyre biztosabb vagyok benne, hogy a te vámpírjaid közül való.
- Miből gondolod?
- Precízen figyel, hogy se Forksban, se Seetle-ben ne öljön.
- Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy bárhonnan is ismerem …
- Nem, tényleg nem. De most komolyan mekkora az esélye annak, hogy akkor kerül ide, amikor te is itt vagy?
- Most miért ne? Megeshet.
- Mikroszkopikus eséllyel.
- Valamelyik királyság tagja?
- Nem tudom tag-e vagy sem, épp ezért amíg nem öl senkit a területen nem lépünk.
- Egyáltalán nem tetszik, hogy itt van. Akárkihez tartozik senki sem szólt, hogy küldenek bárkit is. Szóval ha újra felbukkan tudni akarok róla!
- Úgy lesz Bella. - válaszol fáradtan Jake. - De azt hiszem most ledőlök, hosszú nap volt. - mondja és elfoglalja a szobát, ahogy hallom Leah is alszik, bár Gabe fent van, mellette és a baba mellett. Fél óra múlva a gyerekeim is felmennek aludni. Mi pedig nem tudunk aludni, így Carlisle-al beszélgettünk szakmailag Leahról és a babáról.

Aki többet akar megtudni ... rólam :)

Sziasztok! :D
Mint ahogy a cím is mutatja, aki többet szeretne rólam megtudni, annak ajánlom Majomka és Lorelay blogját. Ezen a blogon bloggerekkel készítenek interjút és most én kerültem sorra :D Akit esetleg érdekel, az nézzen be hozzájuk.
Puszi <3
xoxo

53.Fejezet – The wager is too high for me

Sziasztok!
Szóval szeretnék először is elnézést kérni a fennakadások miatt, vagyis, hogy a főblogomra csak tegnap került fel az előzetes … Nem így szándékoztam, de nem igazán tehettem róla.
A fejezetbe próbáltam egy kis Cullen családot és a gyerekeket is belecsempészni végre. Ezt a szemszög is jól mutatja … De persze ettől még Edward-Bella párosa ugyanúgy ott van a központi helyen …
Viszont szeretném előre jelezni, hogy a fejezet szerintem +16-os! ( öhm, aki olvasta, az meg fogja érteni, aki nem, az nyugodtan hagyja figyelmen kívül: Nem régiben olvastam ki A szabadság ötven árnyalatát … sajnálom, de ez a könyv erősen inspirált a fejezet végén, de leszögezném, hogy ezt a vonalat nem kívánom a továbbiakban folytatni! )
Aki szeretné hallgassa meg hozzá a The Veronicastól a Mouth Shut c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

A szerelem fellángolásához egyetlen szó - pillantás - is elég.
Vágy és vezeklés c. film

(Nessie Szemszöge)
Bátyámmal és a többiekkel remekül éreztem magam. Olyan volt, mint otthon. Emmett és a humora valami eszméletlen, na jó néha jelentősen az őrületbe képes kergetni, de attól még nagyon imádjuk, ahogy Jaspert is. És persze Rose-t meg Alice-t is imádjuk. Esme néniről nem is beszélve, aki úgy elkényeztet minket, hogy csak na. Szinte minden nap süt nekünk valami fincsi sütit. Viszont van valami, vagyis hogy pontosabbak legyünk valaki, akitől azonnal a falra tudnék mászni és ez nem más, mint Edward. Utálom és undorodom attól, ahogy jópofázni próbál. Azt hiszi csak úgy elfelejtjük neki, hogy megcsalta anyát? Vagy hogy sosem foglalkozott vele igazán? Hát nem! Rohadtul nem és akármennyire is próbál bekapcsolódni Emm-mel meg Jazz-el kötött fogadásainkba, vagy csak egyszerűen beszállni és poénkodni... Valahogy mindig ott van az ellenérzése és előítélete felé. Ezen pedig semmi sem változtat, még az sem, hogy anyuval képesek elviselni egymást. Ettől függetlenül ugyanúgy próbálunk a legtávolabb maradni tőle. Mert tudjuk, hogy anyu miattunk viseli el, nem másért. Ma is egy ilyen nap volt. A vihar miatt kimentünk az erdőbe baseballozni. Ami igazából nagyon jó móka volt. Mindig is imádtunk játszani. És a napunk is remekül indult, egészen addig, amíg Edward el nem cseszte.
- Hihetetlen milyen gyorsak vagytok. - mondja dicsérően, szemében valami csillogás, mintha apai büszkeség lenne …
- Apu mindig azt mondja, hogy olyan makacsok vagyunk és olyan gyorsak, mint anyu meg te együtt véve. - morogja Tony.
- Igaza van. - mosolyog émelyítően.
- Senki sem kérdőjelezte meg apu szavát. - mondom védve aput.
- Én nem is így gondoltam … - mentegetőzne.
- Oh, nem hát … Persze, hogy nem. - gúnyolódom.
- Szerintem sokkal jobb lenne, ha nem szólnál hozzánk. - vicsorog Tony is.
- Hé, Emm, mit szólnál el fogadáshoz? - terelem el nevetve a témát.
- Ohh benne vagyok. - csapja össze kezeit nevetve.
- Beszállok! - mondja egyszerre Jasper és Tony is.
- Én is benne vagyok. - mosolyog anyu.
- Nos mi legyen a tét? - dörzsöli tenyereit Emmett gondolkodva, ami már magában vicces látványt nyújtott.
- Először is ki mire fogad?
- Mi nyerünk! - válaszolunk anyuval és Tony-val egyszerre. Ebben csak az volt a szép, hogy anyu a másik csapatban van. Persze Jazz és Emmett is azt mondta. Hogy az ő csapatuk nyer. Igaz Emmett velünk van. Szóval neki lesz igaza!
- És miben fogunk? - kérdezi anyu.
- Mit szólnátok, ha csak a végén mondanánk meg? - mondja gonoszkás hangsúllyal Emmett, amiből rájövünk, hogy máris ördögi tervei vannak.
- Rendben. - mosolyog anyu, majd Jazz-re néz. - Kérlek, hadd válasszak majd én Emmettnek.
- Hümm, rendben. - egyezik bele végül kis gondolkodás után.
- De akkor én is hadd anyátokat szívassam meg. - néz ránk a nagy mackó, amibe mi azonnal beleegyezünk, nem igazán tudom mivel szívathatnánk be anyut. A játék nagyon király volt. És vicces, főleg, amikor Emmett megfürdette anyut a sárban, amiből végül sár csata is lett. Komolyan mondom, hogy Emmett néha nagyobb gyerek, mint mi, ami azért nagy szó, mert mi sem épp a komolyságunkról vagyunk híresek, de amikor anyu kikelt a sárból, úgy nézett ki, mint maga a sár szörny és annyira vicces volt, főleg ahogy utána Emmettre vettet magát, hogy Emmett is megjárja. De amikor már mindketten úsznak a sárban elkezdenek sár golyókkal dobálózni. Így végül befejezettnek nyílványítjuk a meccset, ami azzal is járt, hogy mi nyertük meg a játszmát. És ennek meg is lett a böjtje, nekik. Tesóval kitaláltuk, hogy Jaspernek be kell öltöznie nőnek, de teljesen hihetően és randira kell hívnia az egyik srácot a suliból. Japser nem repesett az örömtől, de végül is nem mondhatott semmit sem. Alice pedig természetesen nevetve felajánlotta segítségét a férjének. De csak azután jött igazán a hab a tortán, Emmett és az anyunak kitalált szívatása …
- Nos gondolkodtam, hogy mi is lenne igazán jó szívatás, amit nem szívesen tennél meg. - mondja Emmet, hogy még jobban felcsigázzon minket. - És arra jutottam, hogy még mindig Edwarddal való kapcsolatotok a leglabilisabb. Szóval valami olyan kéne, amit ketten kell megcsinálnotok. - mosolyog.
- Remélem ezt nem a perverz éned mondatja veled … - szólal meg anyu aggódó hangja. Nos igen Emmből ki lehet nézni.
- Nos azért nyilván nem venném bele egy fogadásba, a magánéleteteket. - mosolyog Emmett. - Persze, hogy mit csináltok ti ketten az azért érdekel. De végül csak arra jutottam, hogy egy teljes hétig nem mozdulhatsz Edwardtól messzebb két méternél. Titeket ismerve, még ez is nehéz lesz. - néz egyikükről a másikukra. És ez az a pillanat, amikor először tényleg szívesen kitörném Emmett nyakát. Ez nagyon durva. Én nem akarom, hogy ez a mocsok anyu közelében legyen mindig!
- Nos rendben. - von vállat anyu beleegyezése jeléül, de lerí róla, hogy nem túl nagy öröm tölti el, míg Edward mosolya szinte szétrepeszti az arcát. Olyan szívesen letörölném a képéről azt a mosolyt, de végül arra a megállapításra jutok, hogy teljesen felesleges mindenkinek a kedvét elcseszni, így inkább magamban duzzogok és dühöngök pársort. Végül úgy döntünk hazamegyünk, mármint a mi „villánkba”, mivel anyu nem szeret túl sok időre távol maradni Leah-tól, aki már szinte mindenórás stádiumban van. Természetesen a többiek nem mehetnek a közelébe, csak Carlisle és Edward néha, mint orvosok, de akkor is, csak úgy, ha anyu ott van, mert Leah csak úgy érzi magát biztonságban. Ahogy hazaérünk, kissé meglepően tapasztaljuk, hogy Leah a nappaliban van, persze a rezervátum felőli oldalon.
- Leah, minden rendben? - suhan mellé azonnal anyu.
- Persze, csak nagyon sokat mozog. - mosolyog szeretetteljesen és a pocakját simogatja, de ez a simogatás olyan bensőséges, olyan anyai.
- Nem történt semmi sem, ugye, amíg nem voltam itt? - öleli át óvatosan anyu. Én például, amióta terhes még hozzáérni sem értem, mivel így olyan törékenynek tűnik, félek, ha megérintem, akkor kárt teszek benne...

(Bella szemszöge)
Utáltam ezt a fogadást, bár bele se mentem volna.  Csak ez jár folyamatosan a fejemben, amíg a Leah-ért való aggódás át nem veszi a helyét.
- Nem, dehogy is! Minden a legnagyobb rendben. - válaszol, amitől megnyugszom. Nem szívesen hagyom itt, mivel megígértem neki, hogy mindenben segítek neki.
- És hol vannak a többiek? Direkt megkértem őket, hogy legalább egy valaki legyen mindig veled …
- Felbukkant egy vámpír Forksban … És hát azért szívódtak így fel. - magyarázza
- Egy vámpír? - kérdem gondolkodva, ez valahogy böki a csőröm. Egyáltalán nem jelent semmi jót.
- Igen, egyenlőre mást én sem tudok. Tudod, amióta babát várok mindenféle falkát érintő dologból kihagynak. - mondja durcásan.
- És jól is teszik. - mosolygok rá. - Na de most mit szólnál, ha szépen lepihennél?
- Remek ötlet. Eléggé elfáradtam. - bújik hozzám, mint valami kiscica, amikor tejet kér...
- Akkor felviszlek. - ölelem át és lassan emelem fel, majd épp indulnék fel, amikor eszembe jut Edward. - Teszünk egy kis kitérőt. - morgolódom. - Edward, jössz? - kérdésemre csak bólint egyet. Én pedig Leahval a karjaimban lassan sétálok fel az emeletre Edward mellett, majd lefektetem Leaht a szobájában, ahova Edward is követ minket, mivel a ház egy köztes területén van.
- Öhm, van valami, amiről nem tudok? - kérdi szemeit köztünk jártatva.
- Elbuktam egy fogadást. - mondom kelletlenül, míg betakarom. De ennyiben hagyjuk a beszélgetést, inkább hagyjuk pihenni. De egyszer csak Edward megszólal.
- Azt mondtad, hogy beszélgetünk. - súgta halkan, hogy Leah ne ébredjen fel.
- És beszélgetünk is, de azért valahogy nem akarom a napjaim minden percét a közeledben tölteni. - morgolódom.
- Pedig azt hittem, hogy meg tudunk nyugiban lenni egymás mellett. Kezdtem reménykedni, hogy lassan a megbocsájtás útjára lépsz.
- Hát ez nem jött össze. - vágom vissza kicsit indulatosan. És már épp indulok vissza a többiekhez, akik nagy valószínűséggel éppen beszélgetésnek álcázva hallgatnak minket. De mielőtt kilépnék megragadja a kezem és durván a falnak löki a hátam. Meglepődök, sőt asszem ez lesokkol. Amikor együtt voltunk, akkor mindig gyöngéd volt, ez viszont minden volt csak gyengéd nem. Szemében vágy csillogott, és ahogy a falnak nyomott kezdtem elengedni a tiszta gondolataimat, valamilyen teljesen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag izgató is volt. Az épeszű felem még valahonnan mélyről a cellájából próbált kiabálni nekem, hogy gondolkodjak, de nem jött össze. Majd amikor durván megcsókol a leláncolt épeszűségemmel tartott kevéske kapcsolatom teljesen megszakad. De erőlködöm, rákényszerítem magam, hogy ellökjem magamtól, ami végül sikerül is és úgy pofozom fel, mint még soha. Erősen, durván, a nyaka megreped, majd gyorsan visszagyógyul, de én a következő pillanatban a nyakánál fogva nyomom a falba.
- Vedd úgy, hogy a jó kapcsolatunknak vége. És ha a közelembe jössz kitöröm a nyakad és teszek mindenkire, akinek számítasz valamit! - sziszegem az arcába. Persze a következő pillanatban az ajtó kinyílik és ott van a fél család … Vagyis Emmett, Jasper, Tanya és a gyerekek. És Edward rovására állt a mérleg, ugyanis Emmett és Jasper kivételével mind ki voltunk rá bukva. Tanya és a gyerekeim eszeveszett morgásba kezdtek, de aztán egy hangos sikoly törte meg a morgások zaját és hirtelen sokkos csend települt ránk …

Díj *-*

A díjat nagyon de nagyon szépen köszönöm  Dominak Pikanak és Rekaa888-nak!<3

1. Ha megkapod a díjat, készíts róla bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.

2. Válaszolj őszintén a kérdésekre.

3. Összesen 5 személynek küldheted tovább.

4. Ezt egytől-egyik át kell másolnod a lapodra – kivétel a válaszokat.

5.A díjat vissza nem küldheted. (Akitől kaptad, annak nem adhatod, de te többször is megkaphatod)

Kérdések:

 

1.Mi a kereszt neved?

Zsófia ( régen utáltam, most se szeretem túlzottan, szóval aki Zsófiának hív arra a pokolnál is rosszabb vár ... a Zsófival és hasonlókkal már megbarátkoztam )

 

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Őszintén? Nem volt még olyan szám, amin sírtam volna, pedig  szeretem a szomorú számokat is.

 

3. Félsz a sötétben?

Régen féltem, kiskoromban az árnyakat mindig szörnyek néztem aztán anyukám azt mondta, próbáljak tárgyakat behelyettesíteni az árnyékokba és akkor nem oylan félelmetes. Most már egyáltalán nem félek, de ha nem tudok aludni, akkor imádok dolgokat, szörnyeket helyettesíteni, amíg el nem alszom.

 

4. Szerelmes vagy valakibe?

Öhm … Magán jellegű kérdés xD Na jó, végül is nem titok, hogy igen.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

Tyű, a legcikibb? Azt hiszem, amikor az rányitottam az exbarátomra amikor egy csajjal volt. Akkor már nem voltunk együtt meg nem is volt túl komoly kapcsolatunk, de azért nagyon gáz volt, utána két hónapokig nagy ívben kerültem xD

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Naná hogy! Szerintem mindenki ölt már gondolatban. Én sem vagyok ez alól kivétel.

7. Szerinted a péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Nem vagyok babonás, általánosságban nem vagyok tisztában a dátumokkal, észre sem veszem, ha péntek 13 van. Én úgy gondolom, hogy nekem se nem szerencsés, se nem szerencsétlen, csak egy átlagos nap.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

Egyke vagyok és édesanyám egyedül nevel. Sokat dolgozik, de még így is úgy gondolom, hogy szinte mindent tud rólam, bár nem mernék arra megesküdni, hogy nincs valami apróság, amit nem tud …

9. Hallgatsz olyan zenét, amit a barátaid előtt szégyellsz?

Nem. Felvállalom az ízlésemet, vannak olyan számok, amiket a barátaim nem szeretnek, de nem szégyellem előttük, mert mind mások vagyunk, avagy ízlések és pofonok.

10. Kiskorodban sírtál, mikor szurit kaptál?

Ooh, de még hogy! Anyu szerint majdnem eladtam a rendelőt, amikor oltásokat kaptam kiskoromban xD

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Fogalmam sincs. Jöhetnék a dogmával, hogy nem változnék, de ezt nem tudhatom. Persze nem önszántamból változnék meg, de nem tudhatom miken mennék keresztül, amíg híres lennék. De hogy őszinte legyek nincs benn a nagy életcéljaimban, hogy híres legyek.De ha híres lennék vagy ha gazdag lennék beutaznám a földet *-*

 

12. Szoktál álmodozni?

Szoktam, szerintem mindenki szokott néha. Főleg azok, akik történetet írnak. Úgy gondolom mi mindannyian álmodozunk, és azokból az álmokból, amiket egyszer elképzelünk azokból alakulnak ki a történetek Happy End-jei …( vagy legalábbis nálam igen)

13. Járnál Chace Crawforddal?

Öhm, meg lehet kövezni érte, de a drágalátos google nélkül fogalmam sem lenne ki az. Nos megnéztem képen. És a szemei gyönyörűek, (kék a kedvenc színem szóval ezen nincs mit magyarázni xD) de egyébként az a mindenkinek bejövős cuki srác, aszem épp ezért nem járnék vele …

14. Hány gyereket szeretnél?

Ööö nem tudom, kettőt vagy kettőnél többet, nem tudom, amennyi sikerül annyi lesz.

15. Adni vagy kapni jobb?

17 vagyok, nagyrészt túl a zűrös serdülőkoromon, és eljutottam arra a szintre, hogy adni jobban szeretek.

 

16.Titkom.:

Titkok … titkok. Ha elmondanám őket nem lennének titkok … Szóval bocsi drágáim, ezeket megtartom magamnak :P

 

17. Bakancslista.:- Elvégezni az egyetemet és a gimit
- Jó állást kapni
- Családot alapítani
- Világ körüli utat tenni
- Találkozni legalább egy általam ismert és szeretett külföldi színésszel/énekessel

 

Akiknek tovább küldeném.:

1.  Anitanak

2.Lexy-nek

3. Christinanak

52. Fejezet – Like chalk and cheese

Sziasztok!
Tudom, egy kicsit mindenkit megzavart a novella. De most akkor vissza a történethez. Úgy gondolom ez eléggé meg fog lepni titeket, engem is meglepett, hogy végül így alakultak ki a dolgok, eleinte nem így terveztem, bár ez elég gyakran megesik velem :D
Azért remélem nem fogja mindenki ezt a „fordulatot” negatívan megélni.
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Jordin Sparkstól a Tattoo c. számot, ami szerintem gyönyörű, csak egy kicsit túlzás a fejezethez, de ennél jobbat nem találtam.
Pussz 
xoxo

 

Még mindig fontos vagyok neked, és én nem adom fel. Mindennel szembe tudok szállni, ha esélyt adunk magunknak.
/Jeaniene Frost – Karó és sír hant/

(Edward szemszöge)

Bella viselkedése teljesen összezavart. Először visszacsókol, aztán felpofoz, végül úgy viselkedik, mintha ezer éve barátok lennénk. Azt hiszem nem értek már semmit sem. Teljesen elvesztettem az eddig meglévő fonal végét is. De végül is mit lepődök meg? Bellaról van szó. Az még meglepőbb lett volna, ha egyszer ebben a létben értettem volna a viselkedését. De úgy tűnik ez a csoda nem adatik meg nekem. De még így is ő az, akit akarok. Akármit tesz, ő lesz nekem az igazi. Kár, hogy erre hamarabb nem jöttem rá. Csak sétáltunk az erdőben, a gondolataimba merültem.
- Miről szeretnél beszélni? Vagy csak sétálni akarsz? - kérdezi halkan, mintha nem akarná megzavarni a gondolataimat.
- Rólad. - válaszolom tömören és az arcát érzem, látom, ahogy gyönyörű arcát egy fintor emeli ki.
- Ez nem túl bíztató.
- Bella, én szeretnélek megérteni téged.
- Hidd el lehetetlenre vállalkozol.
- Tudom. - mosolygok, egy emlékre. Emlékszem, még amikor ember volt és az ismerkedésünk elején jártunk. És az egyik barátja azt mondta, hogy ha meg akarom érteni először gondoljam végig mit csinálnék és akkor ő biztos, hogy az ellenkezőjét teszi. Azt hiszem ebben volt valami igazság, de még így sem lehet kiszámítani a lépéseit és ez izgalmas.
- De azért megpróbálod, ugye? - mosolyog kedvesen, barátságosan.
- Igen. - válaszolok komolyan. - Miért viselkedsz így?
- Hogy?
- Kedvesen.
- Aucs, ez fájt. - próbálja elviselni. - Tudod ha nagyon akarok lehetek kedves is nemcsak undok.
- Tudom, általában mindenkivel kedves vagy, csak velem nem. Na nem mintha ezt az orrodra vetném. De most miért viselkedsz így velem?
- Azt hiszem el kell kezdenem hozzászokni, hogy a gyerekeim apja akarsz lenni. Tudod ezt meg kell emésztenem, hiába tudtam mindig is, hogy egyszer eljön ez a nap, amikor az apjuk akarsz majd lenni, de tudod ez nekem nagyon furcsa. Megszoktam, hogy ők csak az én gyerekeim, persze Aro mindig is olyan volt, mint az apjuk, de az mégis más volt. Más, mint te, aki genetikailag is az apjuk vagy. - ezen a kis beszámolón meglepődtem. Igen, tényleg szeretném, ha a gyerekeim elfogadnának, de nem hittem volna, hogy ezt Bella is észrevette.
- És ezért vagy kedves velem is? - kérdezem egy kicsit letörten.
- Nem akarok egy olyan családot, ahol folyton veszekedés van. És ez nem csak rád, de Tanyara és Irinara is tartozik.
- Érthető. Ígérem, én próbálok rendesen viselkedni, de ezt Tanya nevében nem igen ígérhetem.
- Tudom, Tanya már csak azért utál mert lélegzem.
- Ezt nem tudom megcáfolni. - nézek rá bocsánatkérően.
- Már megszoktam, sokan nem szimpatizálnak velem, de igazából magasról teszek rá. Úgy gondolom van bennem annyi tartás, hogy hagyjam azokat a pokolba, akik szívózni akarnak velem. Végül is egyszer így is úgyis odajutunk mind. Hát nem mindegy?
- Emlékszel régen mit mondtál, amikor én beszéltem ilyenekről? - kérdezem jól mosolyogva.
- Igen, hogy túl jó vagy ahhoz, hogy pokolra juss. És talán ezt még mindig így gondolom.
- Köszönöm, hogy ezt mondod, de mindketten tudjuk, hogy nem vagyok jó. Egyáltalán nem, főleg nem amiatt, amit veled tettem.
- Edward, a menny kulcsi nem abban vannak, hogy hibázol-e vagy sem. Nem. Mindenki megbicsaklik egyszer-kétszer és hibázik. A dolog nyitja abban van, hogyha valamit elrontottál, akkor helyre tudod-e hozni, vagy el tudod-e érni, hogy megbocsájtsanak. Te nem hibáztál annyit és egyáltalán nem helyrehozhatatlan hibákat követtél el.
- Ezt úgy érted, hogy meg tudsz nekem bocsájtani?
- Már régen megbocsájtottam, fájt, amit tettél, de mindig vannak kisiklások, úgy tűnik mi is csak egy kisiklás voltunk, egy vak vágány. Egyébként meg pasiból vagy, egy ilyen nőnek, mint Tanya nem sokan ellenálltak volna. - bokszol játékosan a vállamba, ezzel csavarva még egyet a szívemen. Most már értem, miért mondják azt, hogy könnyebb elviselni ha valaki ordítozik velünk, mintha megért minket. Igen, most már értem, mert ez ezerszer rosszabb, mintha elküldene melegebb éghajlatra.
- Régen is hibáztam már …
- Tudom, újszülött korodban. De tényleg hibaként éled meg? Őszintén én ezt sosem értettem, hogy miért éreztek bűntudatot. Vámpírok vagyunk, a génjeinkben van a vér ivás. - aszem ez volt az, ami kirángatott a fájdalmas kések szurkálásból, amik a szívemet érték, ez a döbbenet.
- Ezt hogy érted? Hát te miért nem iszol ember vért?
- Én nem vagyok olyan jó, mint hiszed, sosem voltam. Akkoriban megpróbáltam, mert úgy éreztem veled élek igazán, aztán amikor megszülettek a gyerekek unalmassá vált és legszívesebben visszamentem volna a régi életemhez, amikor felelőtlenül tehettem amit akartam. Sosem volt bűntudatom, azért mert vért iszok. Sosem bántam meg, ha öltem. Úgy gondolom ezért jó hely nekem a pokol. Én élvezem amit teszek. Szeretem a játékaimat játszani és igen, szeretek ölni. A pokol maga lenne nekem a paradicsom. Most már látod a különbséget kettőnk közt? Olyanok vagyunk mint tűz és jég.
- Ez nekem annyira furcsa. Nem tudom azt az ember lányt, akibe annak idején beleestem ezzel az új, veszélyes vámpír csajjal azonosítani. Mindig úgy érzem, mintha két különböző nő lennél. Az akkori éned és a mostani. - mondom csodálkozva.
- Akkor is ilyen voltam, csak ti nem tudtátok. - válaszol komoly hangon, de ajkain mosoly virít, ahogy az erdőben sétálunk tovább és tovább, nem is figyelve az utat.
- A régi Bella … az én Bellam olyan törékeny volt, olyan ártatlan és tökéletes, szöges ellentéte annak, akit most ismerek meg. - sóhajtok fel.
- Oh, szóval most teljesen tökéletlen vagyok, mi? - nevet fel csilingelően.
- Nem így értettem. - mosolygok rá, miközben a fejemet csóválom.
- Valld csak be, hogy így értetted. - nevet tovább, bebalzsamozva a szívemet, azzal a tudattal, hogy velem nevet.
- Nem, igazából ez a vad kicsit sem törékeny Bella is elég érdekes. Őszintén szólva már nem tudom melyikőtök is érdekel jobban.
- Ha úgy beszélsz rólam, mintha két személy lennék a végén még beleőrülök. Szóval lehetne, hogy csak én vagyok és slussz-passz? - sóhajt fel.
- Megpróbálom, de nem ígérek semmit sem. Igazából lenne valami, ami igazán érdekelne.
- Na hadd halljam!
- Van még egy fikarcnyi esélyem is nálad? - zúdítom rá a kérdést, ami meg is teszi a hatását, ugyanis hirtelen ledermed és megáll. Szemöldöke magasra szökik és úgy néz rám, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. Bár lehet igaza is van.
- Épp arról dumáltam, hogy élvezem a gyilkolást és a szarságaimat és nem változnék meg. Te meg azt kérdezed, hogy van-e esélyed nálam? Mondd, te nem vagy komplett?
- Amióta megcsaltalak és elmentél nem vagyok komplett. - mondom, de ahogy kimondom legszívesebben visszaszívnám.- Gondolatban nem hangzott ilyen csöpögősen.
- Nem tudom, de így eléggé az volt.
- Nem válaszoltál.
- Mert nem tudok erre mit mondani.
- Dehogynem tudsz! Te mindig tudsz mindenre lépni.
- Ez az, amire nem.
- Ez egy egyszerű kérdés volt.
- Ha válaszolok, az változtat bármin is? - kérdezi érdeklődve és én most komolyan elgondolkodom ezen. Vajon számít, hogy mit mond? Változtatna az elhatározásomon, hogy visszakapjam?
- Nem, azt hiszem nem. - mondom őszintén.
- Na látod, akkor mi értelme ilyesmiről beszélnünk? - ez volt az a kérdés, amire meg én nem tudtam válaszolni, így csend telepedett közénk, valami megnyugtató érzéssel keverve. Tökéletes látásomnak köszönhetően észre se vettem, ahogy besötétedik, észre sem vettem az idő múlását, amióta vele vagyok. Úgy elszállt, mintha csak másodpercek teltek volna el.
- Figyu Edward, aszem én most már hazamegyek, mert a végén azt hiszik, hogy elraboltál. - szakítja meg egyszer csak a csendet.
- Persze, menj csak. - mosolygok rá. - De Bella, egy valamire megkérhetnélek?
- Attól függ mi az. - néz rám kutakodó szemekkel.
- Máskor is beszélünk majd. Meg akarlak ismerni. Nemcsak a felszínt, hanem azt is, ami mélyen benned van. Nem kérem, hogy csak úgy lépj túl a múltbeli baklövésemen, de boldog lennék, ha máskor is beszélgetnénk, úgy, mint ma.
- Ennek igazán nincs akadálya. - mosolyog kedvesen. - Jó éjt Ed. - köszön el, és elszáguld mellettem, vissza a házukhoz. Engem pedig kellemes, reménnyel teli érzés fog el. Még van remény.Nem tudom miért vagyok benne ennyire biztos, de egy kis hangja azt súgja, hogy Bella még szeret, talán nem úgy, talán nem annyira, de szeret. És ez is épp elég.

Szilveszteri meglepi :D

Sziasztok!
Ahogy ígértem, ide is írtam egy ünnepi novellát. Ez a novella „kapcsolódik” a történethez. Vagyis egy másik kimenetet foglal magában. Így aki nem ismeri a történetet, az is teljes lelki nyugalommal elolvashatja, bár nyilván vannak benne közös motívumok. Ezzel a kis aprósággal kívánok Mindenkinek Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet!
Pussz: Zsó
xoxo

New year, new life

 

A világon sok olyan dolog van, ami felett nincsen hatalmunk: földrengések, árvizek, valóságshow-k. De a döntés sokszor a mi kezünkben van, legyen szó megbocsátásról, önzetlenségről vagy újrakezdésről. Mert csak egyvalami tudja kiűzni a magányt az életünkből, a szeretet, a szeretet minden formája. Reményt ad, hogy bízzunk az újévben. Számomra erről szól a szilveszter éjjel, a reményről és persze a bulizásról.

Szilveszter éjjel c. film

 

Örömmel töltött el, hogy itt lehetek, elszakadva a családtól, a mindig problémás, vásár mániás húgaimtól, vagy a túl sokat aggódó apámtól. Egy kis önállóság mindig jót tesz az egészségnek. Bár az is igaz, hogy itt, Forksban is mindig van kinek felügyelnie, nehogy bajba kerüljek, nem mintha nem tudnám megvédeni magam. Na jó, azért így tél közeledtével a jég és a hó elég veszélyesek rám nézve de egyébként túl sok veszély nem fenyeget ebben az aprócska, városnak alig nevezhető helyen. Legalábbis én így látom, még ha apámnak és Aronak erről teljesen más véleménye van. Szerintük a farkasok kifejezett veszély források. Be kell látnom, hogy néhol igazuk van ugyan, de kérdem én, hogy a vámpírok nem épp olyan veszély források-e? Természetesen igen, de ezt sem a falka, sem a Volturi nem hajlandó elismerni. Rettenetes ez a makacsság, komolyan az őrületbe kergetnek. Ugyan a Volturi épített nekem egy csodás kastélyt, ami tényleg gyönyörű, de egyszerűen túl hatalmas, még akkor is, ha az összes farkas be is költözne.Épp ezokból egy átlagos házat is megvettem, nem messze La Push határától, amelyben ugyan egyedül élek, de Jake és még néhány farkas rendszeres látogatóim, sőt néha már szinte lakó társaim is. A napjaim a megszokottak szerint folytak, nem volt bennük semmi kiemelkedő, már ha a falka őrültségét nem számítjuk és a suliban lévő egy-két emberi barátom hülyeségeit. Legalábbis így volt, amíg egy titokzatos család nem érkezett a városba, egy család, ami fenekestül felforgatta az életemet...
Minden egy megszokott kora októberi napon kezdődött, amikor az elég nagynak számító vámpír család ideköltözött. Méghozzá nem is akármelyik, hanem a híres Cullen család. A család, amitől szerettem volna távol maradni, Aro és a Volturi miatt, de hát ritka dolog, ha bármi is úgy alakul, ahogy én szeretném. Első nap döbbenten figyeltem az állat véren táplálkozó család fiatalabbnak tűnő tagjait az iskolában. Mindig is meglepő látványt nyújtottak, igaz a vámpírok külső tulajdonságaihoz már volt időm hozzászokni, de a szemük furcsa, mindig változó színéhez nem. Még véletlenül sem akartam felkelteni a figyelmüket. Próbáltam meghúzódni, vagyis inkább próbáltam volna, ha bioszon nem ül mellém Edward, matekon és angolon meg Alice. Így, hogy a pad társaim lettek, már nem volt olyan könnyű nem feltűnőnek lenni, nem beszélni velük, vagy éppen elkerülni őket. Alice-szel rengeteget beszélgettünk a dög unalmas angol órákon, míg Edward az első nap utáni egy hetes hiányzása után kezdett csak szóba állni velem. Volt benne valami furcsa, valami amit nem tudtam megmagyarázni, és nem az, hogy vámpír … Mindig, ahányszor találkoztunk furcsán éreztem magam, mintha valami láthatatlan kötél hozzá húzna, valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzelem bújik a szívembe a jelenlétében. Számomra olyan ismeretlen, mégis ismerős érzelem. Sosem éreztem még ilyet azelőtt, vagy mégis? Talán igen. Hasonlít arra a szerelemre, amit a férjem iránt éreztem és talán érzek még mélyen most is. De mégis más. Talán csak a természete miatt. Vagy csak azért, mert benne rejlik valami mélyen, amit nem tudok elérni, valami sötét, valami ami bizonytalansággal tölt el. És mégis sokkal intenzívebb és bizonytalanítóbb érzelem. Valóban ez lenne a szerelem? Ez a zavart érzelem, ami bizonytalansággal és aggodalommal tölti ki a szívem? Eleinte egyáltalán nem voltam benne biztos, de ahogy a hetek teltek, és hogy egyre több időt töltöttünk együtt, egyre biztosabb lettem benne, hogy szeretem. Sokat mesélt magáról, vagyis nagy részt a kitalált fedőstoryjukról, nem a sajátjáról. Szerettem volna, ha végre elmondja, hogy ő nem is ember, még ha a törvény tiltja is. Igaz én sem adtam a tudtára, hogy tudom mik is ők igazából. Fájón közel kerültem hozzájuk, igaz a nevelő szüleinek nem mutattak be, de nem is kellett, a családom révén mindent tudok róluk, főleg Carlisle-ról … Végül nagy örömömre kereken két hónappal a szülinapom után megkért, hogy legyek a barátnője. Ettől úgy éreztem magam, mintha a fellegekben járnék, akármennyire is csöpögősen hangzik, így volt. Szemet hunytam minden furcsaságon, ami a vámpírságukból adódott, vártam, amíg annyi bizalmat szavaznak nekem, hogy elmondják a teljes igazságot. Türelmesen vártam, de mégis tűkön ültem, hogy végre megnyugtassam őket, hogy engem nem zavar, hogy vámpírok. Igaz a farkasoktól kaptam elég sokszor gúnyos megjegyzést, de hát nem igazán zavart, mert tudom, hogy ettől még semmi sem változik. Vagyis … Jake-nek igen, tudom, hogy a szívébe tiprok ezzel, de badarság lenne elhitetnem vele, hogy érzek iránta bármit is barátságon kívül, csak még inkább tönkretenném. Természetesen ez a dolog a Cullenekkel nem változtat egy szemernyit sem a jó kapcsolatomon a falkával. Ahogy az idő rohadt futtában előre kezdtem kételkedni, hogy valaha is elmondják nekem az igazat, amikor az utolsó előtti tanítási napon Edward meghívott magukhoz 23-ikára, előkarácsonyozni. Ezzel teljesen meghatott, bár még így is ott az eshetőség, hogy eljátsszák az emberi család színdarabot, de reménykedem, hogy ennyire nem akarnak belemelegedni a hazudozásba … 23-ikán reggel izgatottan ébredtem fel. Még sosem voltam ennyire felpörögve és sosem voltam még ennyire izgatott, pedig aztán már pár dolgon túl vagyok … Mivel „ebédelni” megyek hozzájuk, ami egy kicsit morbidul hangzik, ezért reggel sietek a teendőimmel és azért a biztonság kedvéért eszem egy kis müzlit is, felkészülve arra, hogy azért csak nem fognak feleslegesen főzni nekem … Aztán a gardróbomba költöztem be. Legszívesebben egy egyszerű farmer póló összeállítást vettem volna fel, de mégis csak most találkozom Edward „szüleivel” először meg mégis csak karácsony lesz … Szóval nagy nehezen rá sikerült vennem magam, hogy egy kissé testre simulóbb piros garbót vegyek föl, egy fekete nyakkendővel megspékelve és egy fekete meleg harisnyát, egy bokáig érő fekete szoknyával, ami combig fel van sliccelve, meg egy szintén fekete lapos talpú csizmát. Ezután megállt a tudományom, de úgy döntöttem, hogy magamhoz képest nem is olyan rettenetes. Miután elkészültem türelmetlenül vártam, hogy Edward megérkezzen, amikor meghallom a Volvo dudáját úgy pattanok fel, mint aki rugóra ült és hihetetlen gyorsasággal kapom fel a kabátom meg a táskám. Aztán rohannék is a Volvohoz, de nem kockáztatok, az én szerencsémmel azonnal eltaknyolnék a csúszós havon. Úgyhogy óvatosan tipegek, na jó úgy trappolok, mint egy pingvin. Kész szánalom. De azért csak eljutok a kocsiig, ahol Edward mosolyogva vár, a kocsinak vetve hátát és figyeli minden mozdulatom.
- Na jó, ne tartsd vissza, nyugodtan nevess csak a bénázásomon. - mosolygok rá, amikor végre eljutok hozzá.
- Most miért, nagyon aranyos voltál. - mosolyog édesen, de látom, hogy az ajka széle megremeg a visszatartott nevetéstől. Mégis óvatosan, akár egy porcelán babát von magához és lágyabban csókol, mint a nyári szellő. Néha komolyan az őrületbe tudna kergetni ezzel, hogy azt hiszi porcelánból vagyok, bár mondjuk egy vámpírhoz képest az is vagyok. Óvatosan besegít az anyós ülésre, majd ő is beül a volán mögé és már indítja is a motort. Egészen az odavezető kacskaringós erdei úton beszélgetünk és vidáman próbálja elterelni a figyelmemet az izgalomról, hogy mégis mit fognak hozzám szólni. De Edward vezetési stílusában alig tíz perc alatt ott is vagyunk. Megkerüli a kocsit és kisegít, miközben engem egyre inkább elönt a zavar és az izgatottság.
- Nyugi, minden rendben lesz. - súgja halkan a fülembe, miután egy apró csókot nyom az arcomra és bevezet a gyönyörű, hatalmas ablakokkal ellátott Cullen villába. Edward bekísér és meglepetésemre isteni illatok szállnak a konyhából. Meghatódom, hogy képesek voltak miattam főzni. De a nappaliban megállunk, Alice és a többiek egy-egy kedves öleléssel üdvözölnek, kivéve Rose-t …
- Szia Bella, én Carlisle vagyok, Edward és a többiek nevelő apja. Örülök, hogy megismerhetlek. Már rengeteg jót hallottam rólad. - mosolyog barátságosan, de valamilyen furcsa meghatott érzés árad belőle, gondolom Edward miatt. - Ő pedig a feleségem Esme. - mutatja be a másik nőt, akinek kedves anyáskodó mosolya olyan megnyugtató és meleg a szeretettől.
- Én is örülök, hogy megismerhetem Önöket. - mondom mosolyogva, miután Esme elenged az öleléséből.
- Ha kérhetnénk tegezz csak minket. - mosolyog Esme melegen.
- Köszönöm szépen, így aszem sokkal könnyebb. - mosolygok én is.
- Igazából volt némi hátsószándékom azzal, hogy meghívtalak. - kezdi Edward, mire szemeibe nézek.
- Ugye tudod, hogy ezt Emmett füle hallatára mondtad? - nevetek fel sokkal nyugodtabban.
- Na látjátok, ő az én húgom! - nevet Emm és a kezembe csap.
- De hallgatom, mi volt az a hátsószándék? - pillantok biztatóan ismét Edre. Nem szól semmit sem, csak a kanapéhoz kísért és leültünk, mielőtt nagy nehezen nekilátott volna a mondandójához.
- Tudod a családunknak van egy titka, nem hiába vagyunk ilyen … ilyen különcök. - mondja picit remegő hangon. - És úgy gondoltuk jobb, ha megtudod, hogy … vámpírok vagyunk. Mármint igaziak. Ez nem csak mese vagy nem vagyunk dilisek, bár ezt Emmettről nem tudom biztosan állítani, de igazi vámpírok vagyunk. - böki végül kissé hadarva. A bensőmet ezzel melegen beolajozza a bizalmukkal. A meghatottságtól nem bírok megszólalni, vagy csak a zavartól, hogy mind engem néznek? Nem tudom. Amikor épp nyitnám a számít, hogy válaszoljak megszólal a telefonom. Kissé kábán nyúlok érte és megpillantom rajta az otthoni számunkat.
- Elnézést. - mondom halkan és felveszem, akármilyen bunkóság is. - Valami baj van? - kérdezem azonnal, mert ne megszokott, hogy ilyenkor hívjanak.
- Bella, azonnal haza kell jönnöd! - szól bele egy aggódó hang, a szívem hevesebben ver a félelemtől. - Nagy gáz van. Azonnal indulnod kell!
- De... - kezdtem volna el ellenkezni, vagy legalábbis faggatózni, amikor kinyomta a telefont az otthoni titkárunk. Cullenekre nézek. - Én … én … - dadogtam de sehogy sem tudok mit mondani, aggódom a családomért. - Most mennem kell. - bököm ki végül és futásnak eredek, igaz nem sok választ el attól, hogy orra bukjak, de legalább erősen próbálkozok. Közben hívok egy taxit, az erdei útra, de nem állok meg, míg meg nem érkezik és ki nem visz a reptérre, ahol már vár rám a magán gép. Szörnyű félelem markol a gyomromba, míg hazatartok, ahogy odaérek, fáradtan baktatok fel a trónterembe. És aggódva lököm be a két szárnyú ajtót. A trónterem gyönyörű karácsonyi díszekben pompázik, egy hatalmas karácsonyfával együtt.
- Boldog karácsonyt! - mondják egytől egyig, a főbb testőrök és a királyok meg persze a két királyné is.
- Úristen! Úgy loholok ide, hogy majd kiköptem a tüdőm, miközben szív bajt kaptam az aggodalomtól! - mondom dühösen. - És erre ez fogad? Ti nem vagytok komplettek, azt hittem megtámadtak minket!
- Jajj ugyan, Isa! - nevet Aro. - Csak meg akartunk viccelni.
- Hát kösz, sikerült. - mondom gúnyosan, de aztán mégis megenyhülök, ahogy elfog a karácsonyi, családi hangulat. Mégis örülök, hogy itt vagyok. Az egész karácsonyt itthon töltöm velük. Nagyon boldog vagyok, mert már nagyon hiányoztak nekem, de végül úgy döntök, hogy szilveszterre azért visszamegyek. A reggeli géppel érkeztem is, mivel nem akartam megint magán géppel menni, attól olyan sznobnak érzem magam. Persze a falka egy része – na jó, csak Quil, Embry és Jake – ki is jött elém a reptérre.
- Na, csak visszatért a kis utazó. - ölel meg Embry üdvözölve.
- Kételkedtetek benne? - mosolygok kedvesen és Quilt meg Jake-t is egy-egy öleléssel köszöntöm. Majd azonnal sétálni indulunk Seetle-ben, Jake kedvesen átveszi tőlem a táskám, amiben igazából nincsen semmi, csak az ajándékaik és nem is nehéz, de ezt nehéz lenen vele megértetni.
- Dehogy is csajszi. - vigyorog Quil. - De mi volt az az irtó sürgős dolog, hogy csak így eltűntél?
- Oh, tudod a kis drágáim olyan aranyosak voltak, hogy a szívbajt hozták rám. Odahívtak, hogy gáz van, erre meg egy boldog karácsonnyal köszöntöttek. Eléggé ki voltam bukva.
- Nocsak, a végén kiderül, hogy még nekik is van humor érzékük. - röhög Quil, mire szúrós szemmel nézek rá. - Most miért?
- Tudod, hogy mennyire aggódtam? - kérdezem egyre dühösebben. - Kíváncsi lennék te menyire találnád viccesnek, ha azzal hívnának haza, hogy baj van …
- Jó ez igaz, de nem velem történt, hanem veled. Így viszont vicces. - röhög vidáman, mire én egyre dühösebb leszek. Azt hiszem az elmúlt napok dühe most kezd kiütközni rajtam, mert ennyivel nem igazán tudtak felhúzni soha, de most mégis … Nem tudom miért borult el ennyire az agyam, talán azért, mert annyira féltettem a családom, amíg nem értem oda és még nem tudtam magam túltenni rajta … De lekevertem egyet Quilnek. A mosoly lelankadt az arcáról, még ha neki nem is fájt, de én majdnem felordítottam a fájdalomtól.
- Hogy a fészkes fene enné meg … - kezdek el dühöngeni, míg Quil sajnálkozó arcot vág, Jake pedig azonnal átölel. Érzem, ahogy remeg a teste és állatiasan morog Quilre. Az egyetlen szerencsénk, hogy egy kihalt utcában vagyunk. De Jake az átváltozás határán áll, míg Quil szabadkozik én meg dühöngök az ostobaságomon. Nem ez volt az első, hogy felpofoztam valakit, azért törtem el a kezem … Nos igen ez van, ha az ember nem emberek között él. Mély levegőt veszek, de nem engedem el a kéz fejem, ami a fájdalomból ítélve nem törött el, csak megrepedt … - Jake, nyugalom, én voltam ilyen együgyű balfék. - mondom nyugtató hangon, de Jake még mindig úgy néz Quilre, mint valami köz ellenségre. Embry meg a torkát köszörüli, mintha valami fel akarná hívni a figyelmet … - Quil nem tehet róla, hogy ilyen rettenetes humora van. - simogatom Jake engem ölelő karját.
- Bella, én annyira sajnálom, tényleg. - szabadkozik Quil.
- Ugyan, semmiség. - nevetek fel a megesett, könyörgő kiskutya szemein.
- Skacok … - szól most már Embry, de még mindig nem igazán tiszta, hogy mi a problémája … De azt hiszem csak nekem nem esik le, mert Quil és Jake is az utca ködös vége felé néz és én is azt kémlelem, nem mintha bármit is látnék, de Jake karja még mindig védelmezően ölel.
- Igazán ne zavartassátok magatokat, de tudjátok én még mindig rettenetes érzékszervekkel rendelkező gyenge ember vagyok … - próbálom felhívni a figyelmüket a dologra.
- Vérszívók. - morogja állatiasan Jake és erősebben ölel.
- Cullenek? - kérdezem reménykedve, mire Jake bólint. - Remek, úgyis beszélnem kell velük. - a farkasok nem igazán látják ezt jó ötletnek, de nem ellenkezdnek, végül is így is túl sok időt töltök vámpírok társaságában.
- A közelben leszünk. - mondja Jake és lassan elenged, aztán eltűnnek. Én pedig elindulok az utcán, remélve, hogy lassan én is megpillantom a Culleneket. És így is lett. Földbe gyökerezett lábbal állnak egy helyben, akár a szobrok, arcukon olyan ábrázat virít, mintha szellemet látnának … De engem leginkább Edward arca érdekel, akinek arca kicsit meggyötört.
- Sziasztok. - mosolygok rájuk kedvesen, egyikük sem szól. - Öhm. Beszélhetnénk? - kérdezem halkan, óvatosan, mire már helyeslő választ kapok. - Átjöttök hozzám? Mert hogy őszinte legyek kezdek megfagyni itt kinn. - mosolygok és elindulok Jake kocsija felé, amit maga szerelt össze. Önállósítom magam, tudom, hogy nekik nem létszükség az autó. Bepattanok a kocsiba és indítok. Nem látom, hogy Cullenek követnének … De elég kényelmetlen a hideg utcán beszélgetni … Ahogy hazaérek az erdőt nézem, várom, hogy valahol felbukkanjanak, de nincsenek sehol … Kicsit szomorúan megyek be a házba és teszek jeget a még mindig rettenetesen sajgó kezemre. Épp hogy leülnék és elkezdeném magam sajnáltatni megszólal a csengő és ahogy kinyitom az ajtót az egész Cullen család van ott. - Gyertek csak. - mosolygok kedvesen és kitárom az ajtót. Örülök, hogy eljöttek. De nem értem mi tartott eddig, hiszen jóval gyorsabbak, mint holmi autó … Amikor megpillantom Carlisle-nál az orvosi táskáját rájövök, hogy tettek némi kitérőt. - Először is szeretnék elnézést kérni, hogy csak úgy eltűntem, de a családom … szóval rettenetesen megijedtem miattuk. De aztán kiderült, hogy szerintük vicces volt rám hozni a frászt. - csóválom a fejem. - Remélem meg tudtok nekem bocsájtani a bunkóságom miatt. - nézek rájuk kérlelően.
- Mond csak Bella, rémlik, hogy mit mondtunk? - kérdezi meglepetten Edward.
- Hát persze Drágám. - nevetek fel. - Vámpírok vagytok, tiszta sor.
- És bocsánatot kérsz? - kérdezi Ed.
- Bunkó voltam. Így szokás, nem? - nézek rá értetlenül.
- És tudsz az alakváltókról? - kérdezi Carlisle.
- Persze. - mosolygok.
- Mióta? - böki ki Alice.
- Kiskorom óta. Tudjátok én már ebben a világban nőttem fel. - vonok vállat lazán. - A szüleim halála után vámpírok fogadtak be. Már akkor tudtam, hogy mik vagytok, amikor ideérkeztetek. Csak tőletek akartam hallani.
- És még így is barátkoztál velünk … és … elfogadtad a szerelmem? - kérdi Edward.
- Jajj már, ne csináljátok! Nem igazán félek tőletek. Ahhoz ennél több kéne. - nevetek fel és megölelem Edwardot. Aki meglepetten fonja körém karjait. - És ha már itt tartunk nekem is lenne mit mondanom. Én sem egészen voltam őszinte. Bár én ember vagyok, de gondolom ezt ti is pontosan jól tudjátok. De egy másik vámpír családhoz tartozom és erről azért jó lett volna nektek is tudni.
- Remek. Úgysem ismerünk a Denali klánon kívül más vegákat. - csapja össze kezét Emm vidáman.
- Na itt a bibi... A családom nem vega. - nézek körbe rajtuk és a meglepetés még mindig ott virít az arcukon. - A nevem Isabella Swan Volturi. Marcus Volturi a nevelőapám … - még az én gyenge emberi érzékszerveimnek is tökéletesen megállapítható, hogy a meglepetéstől levegőt sem vesznek. Kezdek aggódni, amikor Emm megszólal.
- Na tesó, ebbe aztán beleválasztottál. - nevet fel, mire én felnézek Ed szemeibe.
- Nyugi, a családom nem igen szólhat bele a dolgaimba. Nem lesz ebből semmi bajotok. - mosolygok biztatóan, mire Edward végre megszólal.
- Tudod mit? Nem érdekel, hogy Volturi vagy. Szeretlek, szóval akár maga az ördög is lehetsz. - nevet fel, mire megkönnyebbülten csókolom meg. Ezután már minden csodás. Carlisle ellátja a kezemet, majd viccelődve nevetünk együtt. Sokkal szabadabbak vagyunk, hogy már nincsenek titkok. De végül Alice egy kísérteties mosollyal az ajkán este 10 körül kijelenti, hogy jobb lenne, ha hazamennének, mert biztos fáradt vagyok. Igaza is van, de nem szeretném, ha elmennének. Így amikor indulnak, Edwardra nézek.
- Nem maradnál itt velem? Szeretném veled tölteni a szilvesztert. - mosolygok rá, mire Emmett füttyent egyet. - Köszönjük Emm, nekem is leesett, mit mondtam. - sóhajtok fel. Nem ártana néha pontosabban fogalmaznom.
- Szívesen maradok. - mosolyog Edward és egy csókot nyom a hajamba. - Ígérem ezután minden szilveszter együtt töltünk majd. Kezdjük együtt az új esztendőt. De én szeretni fogom ezt a régit is.* 

*Melletted akarok lenni éjfélkor. Kezdjük együtt az új esztendőt. De én szeretni fogom ezt a régit is.
Szilvási Lajos
U.I.: Az ünnepi torlódások miatt a következő fejezet csak hétfő-kedd körül várható... :/