78.Fejezet – The baby can change things

Sziasztok!
Túl vagyok a nehezén, jövő héttel végre vége lesz az egész érettségi hercehurcának és biztos vagyok benne hogy nyáron már tudok a blogra időt fordítani így hetente szeretném feltenni a hátralévő fejezeteket. Hogy hány fejezet lesz még? Nem sok olyan 10 körül. De még meglátjuk :)
A fejezethez ajánlom:  Cheryl Cole- Fight for this love
U.I.: Nagyon köszönöm azoknak a kitartását, akik még ennyi idő elteltével is olvassák a blogot <3
Puszi:
LilyV
xoxo

 

"A nő a gyötrelem és a szenvedés forrása, ugyanakkor az örömé és a szépségé is. Ebből következik, hogy aki megtalálja hozzá a kulcsot, sohasem tudja mit nyit ki, a pokol vagy a mennyország kapuját. "
Kolozsvári Grandpierre Emil

 

(Edward szemszöge)
Ha azt mondom, hogy ledöbbentem, azzal még a felét se mondtam el annak, amit éreztem. Olyannyira megdöbbentett a dolog, hogy a fejem csak a saját gondolataimmal volt tele. Egy gyermek, a mi gyerekünk. Szóval ezért viselkedett olyan furán … De miért nem mondta el nekem? Hiszen bőven lett volna rá ideje, hogy megtegye, mikor kettesben voltunk. Babánk lesz, egy kicsi, akit felnevelhetek, akinek láthatom a fejlődését, akinek végre igazán az apja lehetek. Egy bébi, akivel bepótolhatok mindent, amit Nessie-éknél elszalasztottam. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megcsókoltam volna örömömben, de megbeszéltük, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunk egy ideig, bár ilyen helyzetről szó sem esett. Nessie volt az első, aki feléledt döbbenetéből és nevetésben tört ki, miközben anyját ölelte át szeretetteljesen.
- Végre lesz egy kis tesónk, annyira szerettünk volna egyet. - ujjongott Nessie, Tonyval együtt, majd Alice is csatlakozott örömükhöz. Rose és Esme viszont kicsit nehezebben élték meg a dolgot. Ők nagyon vágytak egy gyerekre, amit sosem kaphatnak meg. Persze örültek is neki, úgy gondolták, hogy talán a születendő babán kiélhetik anyai ösztöneiket. Bella nem tett irányomban semmilyen célzást vagy lépést, így nagy nehezen visszafogtam örömömet vagy legalábbis nagyon próbáltam.
- De anya, akkor miért akartad, hogy elmenjünk? - kérdezte Tony értetlenül.
- A következő pár hónap elég … kellemetlen lesz. Egy terhesség sosem túl kellemes, de egy félvér babával még nehezebb lesz. - válaszolta minden szót jól megfontolva és átrágva Bella, mire Aro egykedvűen nevetéssel válaszolt.
- Anyátok azt próbálja a tudtotokra adni, hogy nem csak az ő, de a saját érdeketekben is jobb lenne ha a terhesség idejére visszavonulnátok a szigetre vagy valahova máshova. - egészítette ki Aro Bella mondandóját.
- Nem értem. - ingatta jobbra-balra fejét Nessie.
- Anyátok mindig is ön és közveszélyes volt … - kezdte magyarázni Aro.
- Hé! - csattant fel Bella, de Aro nem is vett róla tudomást és folytatta.
- Jelen esetben az ereje kiszámíthatatlanabb mint ő maga. Veszélyes lehet rátok vagy bárki másra. De leginkább Jasperre, aki átérzőként érezni fogja anyátok összes fájdalmát, márpedig nem vagyok benne teljesen bizonyos hogy túlélné.
- Mit értesz az alatt, hogy ránk is veszélyes lehet? - kérdezte ezúttal Carlisle. Bár azt hiszem ez az, amit nem kellett volna kérdeznie. Én ott voltam, láttam, amikor az ereje elszabadult, láttam milyen hatalmas és veszélyes. Egyetlen pillanatra sem kétlem, hogy Bella képes lenne rá.
- Megtanultam kordában tartani az erőm, csak a terhesség miatt az érzéseim eléggé ingadozóak lehetnek és egy hirtelen jött sokkhatás, amit alapból simán kezelni tudnék, ilyen helyzetben időbe telik. És ahogy a baba elkezd fejlődni a testem és az erőm automatikusan úgy alakul, hogy neki a legjobb legyen. Amikor Nessie-vel és Tony-val voltam terhes az utolsó másfél hétben volt hogy egyáltalán nem tudtam irányítani az erőm, mert eljutottak egy olyan fejlettségi szintre, amikor ők is képesek voltak használni és amint veszélyt éreztek rögtön támadtak. - felelte Bella. Furcsán hangzott ez az egész, nem tudtam sehogy sem elképzelni, de Bellaval kapcsolatban ez tök normális.
- De most legalább már fel vagyunk rá készülve. - hallatszott Marcus rekedt hangja.
- Nem szeretném, ha végignéznétek. Nem lesz túl szép látvány, a vége felé nagyon nem. Nagyon szépen kérlek titeket, hogy fogadjatok szót és menjetek el, csak 3-4 hónapról van szó. És amint megszületett a pici azonnal visszajöttök.
- Nem hagyunk magadra anyu. Megígérjük, hogy nem generálunk semmilyen feszültséget, rendben?
- Még apátokkal sem? - nézett rájuk komolyan Bella. Lélegzet visszafojtva vártam a választ...
 

(Bella szemszöge)
A gyerekeim tökéletes alkalmat adtak, arra, hogy legalább elviseljék Edwardot, én pedig kapva kaptam az alkalmon. Bár még mindig nem örülök, hogy itt maradnak, de tudom, hogy nincs választásom. Már nincs. Szóval próbálok legalább pozitívan kijönni a helyzetből.
- Megpróbálunk. - felelt végül Tony.
- Köszönöm. - öleltem meg gyerekeimet és egy mosolyt küldtem Edward felé.
- Mindig is mondtam hogy azért a politika nem olyan elfecsérelt dolog. - mosolygott rám apa.
- Jó, igazad volt. - nevettem fel és lassan az ablakhoz sétáltam, mert nagyon jól tudom hogy a hirtelen mozgástól egyszerre minimum négy testőr ugrik mellém … Heidi így is két méteres közelemben maradt és haladt velem. Én csak lemondóan sóhajtottam és belegondoltam hogy ezt el kell viselnem hónapokig. Bele fogok őrülni. - Aro nem lehetne hogy kicsit nagyobb szabad teret adsz nekem.
- Nem. - vigyorgott mint a tejbe tök.
- Remek. Három hónapon keresztül egyetlen magányos pillanatom lesz és még a te elégedett képedet is bámulhatom. Már szinte elfelejtettem mennyire élveztem a terhességet. - morgolódtam.- De inkább térjünk vissza az előző témához, mielőtt még VÉLETLENÜL kinyírom Arot. A gyerekeim maradnak, oké. És ti? - néztem a Cullen-Denali családra. Mire mindenki halkan beszélgetni kezdett a párjával. Meglepetten konstatáltam, hogy Rosalie szólalt meg először.
- Természetesen maradunk, igaz Emmett? - nézett férjére, és láttam mennyire fel van villanyozva. Ekkor jöttem rá, hogy miért, hiszen ő is és Esme is annyira szeretett volna gyermeket. Idáig nem is gondoltam rájuk, basszus, hogy lehettem ilyen önző? Még szerencse, hogy Rose úgy néz ki jól viseli, sőt meglátta a lehetőséget benne, hiszen bár anyuka nem lehet, de lesz egy baba, akit kedvére kényeztethet.
- Ha szeretnél Szívem. - vigyorgott feleségére megkönnyebbülten Emm.
- Mi is maradunk. - mosolyogott anyáskodóan Esme. - Mióta Forksban megismerkedtünk rád is lányomként tekintek.
- És persze Carlisle kíváncsisága miatt is maradtok, teszem fel. - nevetett fel Aro.
- Nem tagadom, kíváncsi vagyok. - válaszolt nyugodtan Carlisle.
- Mi is maradunk egyenlőre, de ha Jazz már nem bírja, akkor azonnal elmegyünk. - vigyorog Alice, mindent tudóan.
- Mi addig inkább elmennénk, nem akarok összetűzést. - mondta komoly hangon Eleazar.
- Rendben, akkor én … - kezdtem volna búcsúzni, ha Sulpicia nem zavar meg.
- Nekem még lenne egy kérdésem, mielőtt berekesztenéd a beszélgetést, Bella. Persze csak ha megengeded. - hangja kedves volt, nem volt benne semmi rossz szándék, csak egyszerűen bizonytalan volt, bizalmatlan.
- Természetesen, nincs titkolni valóm. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Ki az apa? - kérdezte tömören, mire teljes csend borult a teremre. Nem is kellett túlmagyaráznia, még mindig nem bízik Aroban.
- Ha ezt azért kérdezed, mert tartasz tőle, hogy Aro az, akkor mélységesen sajnálom,hogy még mindig nem tudsz megbízni a férjedben. - mondtam némi éllel hangomban. - Aro sosem ért hozzám mikor ember voltam és azt hiszem már egyszer elmondtuk, hogy mióta elvett téged nincs köztünk semmi. Egyébként komolyan csodálom Arot, hogy még mindig elviseli a folyamatos féltékenységi rohamaid, mert őszintén szólva engem már rohadtul idegesítesz. - mondtam kissé ingerülten, de talán most már sikerült elérnem a hatást, mert látom szemében a bűnbánatot.
- Én... sajnálom, de nehéz megemésztenem, a régi kapcsolatotokat. - kért bocsánatot halkan, miközben próbálta összehúzni magát, mint aki el akar tűnni szem elől.
- Én ezt meg is értettem az első hetekben, de már rég le kellett volna csengnie, nem gondolod? - kérdeztem lenyugodva.
- Megígérem, hogy abbahagyom. - mondta olyan halkan, hogy alig hallom, de megesik rajta a szívem. Így odasétáltam hozzá és átöleltem.
- Bocs, nem kellett volna ennyire leteremtenem, de azt hittem meg tudjátok ezt oldani Aroval, anélkül, hogy folyton engem vennél elő. És kicsit túl sok volt ez mostanában, eddig lenyeltem a halk megjegyzéseid, és kételyeid, de már tényleg elég volt. Sajnálom. - miközben én is bocsánatot kértem vagy legalábbis megpróbáltam. Edwardra pillantottam, akin jól látszott, hogy ha rajta múlna már világgá kürtölte volna, hogy ő a baba apja, de nem tette, mert nem beszéltünk róla. Értékeltem, hogy nem szegte meg az ígéretét, hogy addig titokban tartjuk a kapcsolatunkat, amíg én máshogy nem döntök. Ugyanakkor nem akartam elvenni tőle az örömöt, egyszer már kimaradt ebből, most nem kell kimaradnia. Mikor elengedtem Sulpiciat rápillantottam, majd vissza Edwardra. - De nem szándékozom titokban tartani az apa kilétét, úgy gondolom semmi értelme. Ha csak feleannyira fog hasonlítani rá a baba, mint Nessie vagy Tony, akkor tökéletesen értelmetlen. - láttam, ahogy Edward arca felderült és hirtelen eltűnt a szemem elől, majd a következő pillanatban megéreztem hűvös tenyerét a hasamon, és mellkasát a hátam mögött. Kezemet az övére simítottam és jobban nekidőltem, hogy fel tudjak rá nézni. Úgy mosolygott rám, hogy ha akartam volna meg tudtam volna számolni, hogy megvan-e az összes foga.
- A picinek is én vagyok az apja. - mondta büszkén és örömtelien. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire örülni fog neki, ezt az oldalát eddig még nem volt alkalmam megismerni, de majd most.
- Anya, ugye ezt nem mondod komolyan? - vonta magára figyelmemet Ness.
- De kislányom, teljesen komoly vagyok. Tudom, hogy ti még nem tudtatok megbékélni apátokkal, de … legalább próbáljátok meg, a kedvemért. Nem … - Tony szakította meg végül a könyörgésem.
- Nekünk ő nem az apánk! Ezen az sem változtat, hogy lesz egy testvérünk! Ezt jó ha megjegyzed! - nézett dühösen Edwardra, majd testvérével nyomában kiviharzott.
- Jane, Alec kérlek menjetek utánuk. - reagált elsőként Aro.
- Kössz. - néztem rá, majd teljesen Edward felé fordultam. - Kissé makacsok, de … ha másért nem a pici miatt meg fognak enyhülni, csak idő kérdése. - öleltem át nyakát és mélyen a szemébe néztem, hogy lássa, én tényleg így gondolom. Végül egy apró bólintással leküzdötte önmarcangolását és egy apró mosoly kíséretében a hasamat kezdte el simogatni. Olyan bensőséges volt a hangulat, mindaddig míg a kis duracell nyuszi Alice a nyakunkba nem ugrott.
- Jajj annyira örülök, annak, hogy végre elmondtátok a többieknek is, már azt hittem kikotyogom. Tudjátok milyen nehéz volt titokban tartanom? Nem, persze, hogy is tudhatnátok! Na mindegy, a lényeg, hogy végre mindenki tudja és hogy nagynéni leszek. Remélem kislány lesz, akkor rengeteg csudi szép baba ruhája lesz, és majd kineveljük belőle ezt a genetikai bolt utálatot. - mondta teljesen felvillanyozva, és tovább mondott valamit, de azt már olyan gyorsan, hogy még ha nagyon figyeltem akkor is csak pár szót tudtam kivenni belőle. Végül Jazznek sikerült leállítania.
- Alice Drágám, már lassan a baba felnőttkoránál tartasz és még meg sem született. - nevetett fel és gondolom képességével azon volt, hogy kicsit lenyugtassa nejét, aki lassan visszavett a tempóból. Egy kicsit megnyugodtam, hogy viszonylag jól fogadta mindenki a hírt, kivéve a gyerekeim. Bár Edward elől titkoltam, de azért egyre inkább tartottam tőle, hogy a gyerekeim mégsem képesek megbocsájtani és ha ez tényleg így van, akkor nem sikerült egy nagyon fontos dolgot megtanítani nekik, a megbocsájtást. De nem, tudom, hogy képesek rá! Ők az én gyerekeim, képesek rá.