61.Fejezet – I wanna hide

Sziasztok!
Sajnálom, de mint mondtam most eléggé kevés időm van, ezért vannak és sajnos májusig bizonyosan lesznek csúszások … De azért próbálkozom :)
Szóval már nagyon régóta találgattátok, hogy mikor bukkanik fel Bella férje … na hát most már végre lassan tényleg szerepet kap :D
Aki szereti, vagy akit érdekli hallgassa meg hozzá Papa Roach-tól a The enemy c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Ha megszerette is, pillanatokra sem szerelmesedett belé. (...) Eget-földet összeborító, érzéktébolyító, holtomiglan szerelme nem múlt el, még csak nem is szünetelt, csupán hátrafalazta azt a szívében.
Vavyan Fable

 

Minden furcsa volt, olyan rettenetesen idegen és mégis ismerős. A régi emlékek mind felszínere kerültek és nem csak a szépek. A gondolataim, mint egy riasztó, vagy ébresztő óra felhozta azokat az emlékeket, amelyek mindent szétziláltak közöttünk. A lelki szemeim előtt lebegett a kép, amikor megláttam őt Tanya karjában és émelyítő arra gondolni, hogy most én vagyok Tanya szerepében. Olyan lealacsonyító és szörnyű érzés, bár ennél többet is elviseltem már. Próbáltam elhitetni vele, hogy ez egy egyszerű hiba volt, semmi érzelemmel. Így mintha mi sem történt volna kibújtam a karjai közül és próbáltam a ruháimat összeszedni, de nem túl sokat találtam meg belőlük, és azokat sem épp sértetlenül.
- Mit csinálsz? - kérdezi Edward döbbenten.
- Öltözködöm? - szólok vissza eléggé gúnyosan.
- Ennyi? - hangja még mindig döbbent, sőt szinte már sértett.
- Miért mit vártál? Azt hitted, hogy rendszert csinálunk belőle? Én nem Tanya pótlék vagyok. Talán ha normálisabb nőnek kellene a pótléka lennem. De köszönöm, Tanya szintjére nem süllyedek le. Keress mást! - és ezzel szó szerint faképnél hagytam, vagy elmenekültem, kinek hogy tetszik jobban. De igen, igaz az is, hogy elmenekültem, mert tényleg így volt. Elmenekültem előle és úgy lopakodtam be a kastélyba mint egy kém, nehogy valaki észrevegyen. Úgy éreztem az érzéseim szétszakítanak. Egyrészről imádtam minden egyes pillanatát, ahogy éreztem azt a szabadságot, féktelenséget és igen, azt a forró szerelmet, ami mint valami álnok szellem ott lappang a sejtjeimben. Másrészről viszont utálom magam. Nem azért, mert megcsalta Tanyat, pedig ezért kéne, de nem! Azért érzem magam rosszul, mert tudom milyen az, amikor megcsalnak, vagy még rosszabb, amikor velem csalnak meg valakit … Voltam már mindkét szerepben, bár nem vagyok rá büszke. De amikor szerető voltam, akkor is mindketten tisztában voltunk a határokkal és a másik érzéseivel. Igaz nincs benne nagy gyakorlatom csak egyetlen férfinek voltam, vagyis na jó néha megesik, hogy mostanában is a szeretője vagyok. Mentségemre szóljon – már ha létezik ilyesmi ilyen helyzetben – amikor házas voltam és természetesen amikor Edwarddal voltam egy ujjal nem nyúltunk a másikhoz, mármint nem úgy. Igaz ez egyáltalán nem mentség a feleségével szemben és igen ezért rosszul is érzem magam, de ez a kapcsolta köztünk már túl hosszú múltra tekint vissza és eddig csak én akartam ezt a kapcsolatot megszakítani, kétszer is, egyszer az első házasságom miatt, és egyszer Edward miatt. Azokban az időkben meg is szakadt ez a viszony, aztán ugyanott folytattuk, folytatjuk, ahol abbahagytuk. Nincs az az isten, hogy annyi minden után pont emiatt a kapcsolt miatt ítélnének el … És ha el is ítélnek, engem hol érdekelne? De ez … Edward és köztem …. ez más. Ha tetszik, ha nem, iránta érzek valami többet. Szerelmet? Igen, talán. Épp ezért nem engedhetem, hogy még egyszer megtörténjen. Úgy gondolom sok mindent elviseltem már a létezésem során, de ez olyan fájdalom, ami akár engem is fel tudna emészteni és ez túl nagy veszély. Amikor megcsalt, akkor is majdnem összeroppantam és nem tudom, még egyszer hogy tudnám elviselni. Ez a szerelem nem az én területem, eddig annyi fájdalmat okozott már, tudom, a szerelem fáj, de ez már kínzás! A tűzforró vízzel telt kádban próbálom kiverni a fejemből Edward érintéseit és csókjait, de még ez az óriási, szinte már kellemetlenül nagy hőmérséklet különbség sem igen segít. Nem tudom kiverni a fejemből. Egyszerűen annyira beleégett a gondolataimba és az érzéseimbe, hogy nem tudok szabadulni tőlük, akárhogy próbálok. Az egyetlen dolog, ami felhívta a figyelmem, az az volt, hogy valaki besétált a szobámba és ez a valaki Jane volt.
- Bella, lassan indulnunk kell. - szólal meg.
- Két perc. Szólok ki s azonnal kiszállok a kádból, megtörülközöm és felveszem a Jane által választott ruhát. És a Volturi címeres nyakékemet is felteszem. Majd Jane-nel mosolyogva pletykálgattunk és beszélgettünk. De még így emberi tempóban is 10 perc alatt a hangárban voltunk, a repülőknél. És nem túl meglepően már ott volt a Cullen-Denali család és Aro, Caius meg apu leginkább Carlisle-al és Eleazarral beszélgetnek, míg a gyerekeim Alice-szel és Esme-vel beszélgettek, már csak Emmett és Rose hiányzott a társaságból. Becsatlakoztam a gyerekeim mellé a beszélgetésbe. Látszott rajtuk, hogy egyáltalán nincsenek odáig azért, hogy ők itt maradnak. És ezt fel is hozták, de értelmetlen volt. Sosem engedtük volna el őket ellenséges királyság környékére, vagyis az Alvarok ők … köztes őtőlük nem féltem annyira őket, tőlük biztonságban annak. Az Alvar királyok a kezemben vannak, a Naruchok már nem annyira. De végül elbúcsúztunk tőlük és apuéktól is. Majd felszállunk a gépre, amelyet Jane és Alec vezetett, míg mi az utastérben volt, amely kifejezetten kényelmes volt, bár ez nekünk vámpírok szinte lényegtelen luxus. Én egész úton kerültem Edward tekintetét és úgy egyébként mindent, amit tett vagy mondott figyelmen kívül hagytam. Így leginkább Alice-nek és Rose-nak szenteltem a figyelmem, vagy néha válaszoltam Emmett idióta poénjaira. Igazából ha Edward jelenléte nem okozott volna kellemetlenséget egész kellemes lett volna az utazás. Már épp az Orosz területek keleti határa körül jártunk, amikor Emmett hirtelen rátapintott a lényegre.
- Most komolyan skacok, miért van az az érzésem, hogy lemaradtam valamiről? - fakad ki belőle a kérdés és mosolya épp olyan megszokott perverz, mint általában, amikor beindul a fantáziája.
- Most kire célzol? - kérdezem felvéve a pókerarcom.
- Oh hát rád meg Eddykére. - mosolyog tovább.
- Hát akkor rosszul látod.
- Igen? Idáig beszélő viszonyban voltatok, ma viszont egy szót sem szóltatok egymáshoz.
- Csak mert nem volt mit mondanom neki. De hello Edward, hogy s mint vagy? - kérdeztem könnyed társalgó hangon, mire Edward szemei villantak egyet és hogy fenntartsa ő is a látszatot egy megszokott félmosolyt küld felém, amiről ő is nagyon jól tudja, vagy legalábbis régen tudta, hogy ezzel meg tud őrjíteni, annyira imádom, amikor így mosolyog.
- Köszönöm jól vagy, kellemes vadászatot tartottam a hajnalban. Volterraban rengeteg oroszlán van, amiket imádok.
- Hát igen oroszlánokban nincs hiány a volterrai erdőkben. - mosolygok. - Aro külön erőt fektetett bele, hogy létrehozza ezt a nagy populációt.
- Hát akkor remekül csinálta.
- Igen, ezt meg kell hagyni. - zártam le a beszélgetést és nem túl feltűnően visszacsatlakoztam Alice-ék beszélgetésébe, vagyis csak erősen próbálkoztam. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy milyen jó fedő story-t talált ki, gondolom senki sem kételkedik benne, hogy Edward nem csak vadászott az éjszaka, vagyis … Carlisle gondolom sejti, hogy beszéltünk, de hát ez nem olyasmi, ami nagy titok lenne. Azonban az út hátralévő részén egyáltalán nem szóltam Edwardhoz. Sőt a többiekhez is csak egy-két szavam volt. Azt hiszem inkább a Naruchokra koncentráltam. Amikor leszálltunk megkértem Jane-t és Alec-et, hogy maradjanak a repülőnél, míg mi mentünk a határhoz, ami alig 5 percre volt futva. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy már ott voltak a királyok, pár testőrrel, beleértve Pierre-t is.
- Üdvözletünk. - mosolygok rájuk, elhelyezkedve a családok előtt.
- Isabella. - mosolyog Hajime.
- Tudjátok miért vagyunk itt.
- A két szösziért.
- Pontosan.
- Mint látod nincsenek itt.
- Mint tudod nem érdekel, hogy hol vannak, de ők az én uralmam alá tartoznak.
- És most azt várod tőlünk, hogy adjuk át őket? - kérdezi most már Zenko.
- Nézzétek eljátszhatjuk a békés szerepbeosztás vagyis hogy szépen elengeditek őket. Vaaaaagy jöhet a kevésbé barátságos út és addig kínozlak titeket, amíg el nem engeditek. - vonok vállat lazán.
- Komolyan megtennéd? - kérdezi komolyan Hajime.
- Kételkedsz benne? Tudod a Volturinak vannak hatékony módszerei, sokat tanultam tőlük is másoktól is. Sőt volt időm fejleszteni a kínzásokat.
- Ezt el kellene hinnünk? - mosolyog Zenko.
- Ez a ti döntésetek. De ha gondoljátok tarthatok bemutatót. - nevettem fel. És nem vártam meg, hogy hisznek nekem, vagy nem, értelmetlen lett volna tovább győzködni őket, de amikor épp kiszemeltem az áldozatom a testőreik közül Hajime megszólalt.
- Hiszek neked. Tudom, hogy megtennéd. - mondja komolyan, ezzel meglepve Zenkot is.
- Hogy mondod testvérem? - néz rá teljes döbbenettel.
- Ott voltam, amikor élve szénné égette Nico-t. Azt hiszem kinézem belőle, hogy tényleg képes lenne addig kínozni amíg nem adjuk át neki őket. - néz rám komolyan Hajime.
- Na látod most megleptél. - nevetek fel.
- Hajime, ezzel azt akarod mondani, hogy ezek után csak úgy átengednéd neki őket? Ezt nem gondolhatod komolyan.
- Nem ezt mondtam. Ha jól tudom Isabella mindig is kíváncsi volt a királyságunkra, nem igaz?
- Ez tény. - bólintok.
- Akkor hát nézd meg. - mondja komolyan Hajime.
- Mi a hátulütője a dolognak? Mik a feltételeitek, hogy elmenjek értük?
- Ők nem jöhetnek veled, de valakinek felelősséget kell vállalnia érted. - mondja furfangosan Hajime, azt hiszem az a célja, hogy ezzel felhúzzon, hát ez nem jön össze.
- Nem hittem, hogy ennyire féltek tőlem. - mondom gúnyosan, jelezve, hogy én is tudom úgy forgatni a szavakat, hogy a mondandójuk visszaüssön rájuk.
- Egyszerűen a biztonságért.
- Mi miért nem kísérhetjük el? Vagy egy közülünk? - kérdezi Eleazar. Sosem fogom megérteni, hogy miért nem tudnak belenyugodni abba, hogy ők csak azért vannak itt, hogy Aroék nyugodtabbak legyenek, nekik nincs különösebb befolyásuk, na jó Carlisle-nak Aroékon van …
- Mert az túl egyszerű lenne. - nevet Hajime. - És mert erősen kétlem, hogy bármelyikőtök helyesebb belátásra tudná ösztönözni Isabellat.
- Nocsak, csak nem Aroval akartok megismerkedni? - kéredztem meglepetten. - Ha gondoljátok idehívom, mint a Nofertarim. Örülne a lehetőségnek.
- Nem, Aroval együtt titeket nem engednénk be.
- Akkor kire gondolsz? - ráncolom össze szemöldökömet.
- Úgy tudom férjnél vagy. - vigyorog Hajime, mire én megdermedek, a Cullen-Denali család kényelmetlenül mocorogni kezd és az erdőben egy másik vámpír is elégedetlenül mocorog nem sokkal mögöttünk. - És a Volturi szinte államtitokként kezeli a férjed kilétét. Szóval, ha a férjeddel együtt eljöttök a két szösziért, akkor nem esik senkinek bántódása és visszakapjátok őket. - vigyorog Hajime. Hát igen ez meglepett, elég rendesen. Ez olyasmi, amit nem tennék meg, inkább elkezdenék tombolni és lemészárolni őket … De úgy tűnik ezt csak én gondolom így, ugyanis a férjem a hátam mögött felém közeledett …