62. Fejezet – Secret husband

Sziasztok!
Először is, bár kissé megcsúszva, de mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket utólag!
Nem szeretnék minden bejegyzést azzal kezdeni, hogy folyamatosan bocsánatot kérek, pedig jól tudom, hogy megérdemelnétek. Szóval most tényleg leszögezem, hogy májusig a frissek kis valószínűséggel érkeznek pontosan. De ha túl vagyok mind a 4 német vizsgámon, akkor próbállak majd titeket kárpótolni, ígérem.
Hümm függő véggel hagytam abba, nem de, hát most kiderül a nagy titok. Sok mindent elkövettem, hogy ne tudjátok, bár sokan sejtették, de őket is próbáltam félrevezetni. De ez még több kérdést vet majd fel, és mindegyikre lesz majd válasz.
Addig is a fejezethez ajánlom a t.A.T.u-tól az All about us c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Mikor a szavak és a tettek összeillenek, az igazság nyilvánvaló.
Karen Marie Monin

 

Nem vártam el a férjemtől, hogy le leplezze magát és hogy őszinte legyek a kilétét szerettem volna megtartani a homályos titkaim egyikeként. Így mindenkinek sokkal jobb lenne. Hallom, ahogy megmozdul, de mielőtt feltűnővé válhat megszólalok.
- Nem kell ezt tenned. Egyikünk sem akarja ezt tenni. - mondom komolyan és kiterjesztem rá a mentális pajzsomat, hogy a többiek elől titokban maradjon a múltam, a múltunk és a gondoltait hallgattam. Nincs más választásunk.
- Mindig van másik választásunk és sokszor ki is kell használnunk azt. - mondom komolyan, de nem fordulok felé, reménykedve, hogy meggondolja magát. Nem kockáztathatjuk az életüket, ahogy a tiédet sem.
- Miattam nem kell aggódnod, meg tudom védeni magamat és őket is. De akkor átgázolsz a Naruchokon és van egy olyan sejtésem, hogy sokkal nagyobb hatalmad van, mint amennyiről idáig tudok.
- Pontosan. Sokkal nagyobb. - helyeselek. És nem vagy biztos magadban, nem? Félsz szabadjára engedni.
- Miből gondolod? - lepődtem meg, bár midig is racionálisan gondolkodott, és nagyon jó feltevései voltak, de azért meglepett, hogy ennyire ismer. Mert egyszer sem használtad, amikor meg akartál valakit félemlíteni, márpedig te nem végzel félmunkát.
- Igazad van, de annyira uralom, amennyire szükséges. Én nem kockáztatok.
- Pedig szerintem jobb lenne. Kettőnk közül te vagy aki szereti a veszélyt és a kockázatot én vagyok a reálisabb feled.
- Igen rémlik. Aroék mindig ezzel szívattak minket. - nevetek fel. Igen. Tűz és jég. Emlékszel azt mondták, ha együtt vagyunk visszatartalak, míg te előrerántasz és félúton találkozunk a veszély és a realitás között.
- És néha össze is jött. Épp ezért most én döntök és találkozunk félúton – gondolataiból az elhatározás sugárzik és nagy sajnálatomra ez tettekben is megmutatkozott. A néma csendet egyetlen lélegzetvétel sem zavarta meg, egyedül az ő lépései.
- Hát te mit akarsz kis Cullen? - kérdezi kissé gúnyosan Hajime.
- Volturi vagyok, Narucho. Mondja határozottan és átkarolja a derekam, ezzel megpecsételve mindent.
- Ezt nem mondod komolyan? - esett le Zenko álla.
- Ha úgy vesszük nem mondtam semmit sem. - vonok vállat lazán.
- Egy Cullen? - kérdezi gúnyosan Hajime.
- Egy Volturi. - ellenkezem.
- Te Cullen vagy? - kérdezi újra értetlenül Zenko.
- Nem értem miért ragaszkodtok ehhez annyira. Előbb voltam Volturi, mint Cullen. És csak agyon ritkán használtam a Cullen nevet. Remélem kielégítettem a kíváncsiságotokat.
- Neeem. Ez képtelenség. - magyarázza magának Hajime. - Te nem vagy Cullen!
- Na jó most már kezdem elveszteni a fonalat. Idáig a férjemet akartátok, hát most tessék.
- Bizonyítsd be, hogy a férjed!
- Miért hazudnék? Azzal, hogy felvállaltam, hogy Bella az első feleségem elég sok mindent kockáztattam.
- De lehet csak a két Denali lányért teszed.
- Akkor mit akartok? Bellaval több mint egy évszázada nem vagyunk együtt.
- Érdekel is minket. - nevet Zenko.
- Hagyd Carlisle. - mosolygok rá és óvatosan kipattintottam a Volturi címeres medálomat, amely azért volt ilyen hatalmas, hogy el tudjam benne rejteni a gyűrűt, amit egykor Carlisle-tól kaptam. A gyűrűt, ami bár a fehérarany gyűrű díszesebb, de ugyanúgy egy pecsétgyűrű, amelyen a Cullen család címere van. Carlisle megfogta a jobb kezem a jobb kezével és úgy tartotta, hogy mind a két gyűrű tökéletesen látszódjon.
- Ez nem bizonyít túl sok mindent. - ellenkezik Hajime.
- 1664 május 24-ikén házasodtunk össze Riminiben. Carlisle és Isabella Cullen néven. Ha nem hiszed el, nézz utánam őrzik a régi iratokat, a levéltárban bizonyára megtaláljátok.
-Ezt nehéz megemészteni. - mondja Zenko.
- És miért pont Rimini? Az az átellenes partnál van. - kérdezi testvére.
- Mert ott senki sem kutatni utánunk. - válaszol helyettem Carlisle.
- Idáig azt hittem a gyerekeid az apjuk nevét viselik, de most őszintén szólva kételkedem benne. - folytatja az okfejtést Hajime.
- Hát igen. Én is Cullen vagyok ezért kapták meg ezt a nevet is, de ők is elsősorban Volturik.
- Ha már a gyerekeidnél tartunk, ők hogyhogy nem jöttek?
- Más dolguk volt. - füllentek lazán.
- Azt hittem féltetted őket tőlünk. - mosolyog Zenko, aki rátapintott a lényegre.
- Meg tudják magukat védeni. - mondom gúnyosan. - De ha lehet szeretnék már otthon lenni és nem itt szobrozni és beszélgetni a családomról. - mondom és nem zavartattam magam tovább, hanem Carlisle-al kézen fogva elindultam az erdejük felé, amely már az ő birodalmukba vezet. A két király kissé megrémült, amikor alig egy méterre mellettük suhantam el mellettük. Néhány perccel később, mikor már elég távol értünk a Cullen-Denali családtól nem törődve a Naruchokkal kezdtem beszélni Carlisle-hoz.
- Mit nem értettél meg azon, hogy ne tetted ezt? Minden vágyam az volt, hogy el kelljen mindent mesélnem a többieknek.
- Én meg nem akartam, hogy kockáztass!
- Meglepett volna, ha elfogadtad volna a rizikót, amit vállaltam volna.
- Hogyne. Ha én nem, akkor ki emlékeztessen téged arra, hogy mit veszthetsz?
- Köszönöm, de tisztában vagyok ezzel, elég sokat hangoztattátok. Egyébként mindenre emlékszel?
- Vámpír vagyok még szép, hogy emlékszem.
- Nem így gondoltam.
- Hát akkor?
- Még mindig nem értem, hogy emlékezhetsz a közös múltunkra. Chelsea képességét még senki sem törte meg.
- Igen, ez engem is érdekelt, így megkerestem Chelsea-t, amikor először Volterraba utaztunk, hogy kiderítsem.
- És mire jutottál?
- Chelsea azt mondta, hogy az igaz szerelem megtudja törni a képességét.
- Ez furcsa. - gondolkodom, miközben a királyokat és a többi testőrt követtük. Tudom, hogy Edwardot szeretem. Ezt tudom, ahogy azt is, hogy érzek valamit Carlisle iránt, de az nem szerelem, csak a szeretet egy különleges válfaja.
- Igen, én is így reagáltam rá. Szeretlek Bella, de Esmet sokkal jobban. De ez nem azt jelenti, hogy nem adnék meg Esmen kívül bármit a biztonságodért.
- Én is így érzek irántad.
- Szóval tudod a szokásaimhoz híven kutakodtam és arra jutottam, hogy mint vámpírok megragadtunk ebben a létben, ezért lehet, hogy a szerelmünk nem halt el és hogy másba szerettünk.
- Ezt nem értem.
- Ha Chelsea nem használta volna a képességét rajtam, akkor még akkor sem szerettem volna Esmebe, ha találkozunk, és valószínűleg te sem Edwardba.
- Hű, ilyesmiről még sosem hallottam. - mondom elgondolkodva.
- Ezelőtt én sem. - mondja halkan Carlisle, majd ezután csend telepedett ránk, csak a testőrök beszélgettek körülöttünk. De pár perc múlva újra megszólaltam.
- Van rá esély, hogy belemennél abba, hogy kitaláljak egy fedőstoryt a múltunkról? - kérdezem, bár sejtem a választ.
- Nem. Így is eleget titkolóztam előttük.
- Legalább néhány dolgot hadd próbáljak eltitkolni előlük.
- Bella, én nem azt kértem, hogy mondj el nekik mindent csak azt kértem, hogy ne hazudjunk a kapcsolatunkról. Ha nem akarod elmondani nekik a hogyant, azt megértem.
- Ez is több, mint a semmi. - mosolygok rá. És ha jobban belegondolok mégis milyen fedőtörténet tudtam volna kitalálni, amikor nálam van a másik Cullen pecsétgyűrű? Nagy valószínűséggel semmilyent. Azt viszont eléggé furcsálltam, hogy a két Narucho király nem szólt hozzánk egy szót sem. Pedig azt vártam, hogy megrohamoznak majd a kérdéseikkel, de úgy tűnik rosszul hittem. Nem tettek félreérthető lépést, meg se próbáltak keresztbe tenni nekem, ezen a kis játékon kívül, hogy csak a férjemmel léphetek be a királyságukba. És tényleg egy zokszó nélkül átengedték nekünk a két Denali lányt. Bár utána még próbálkoztak ezzel a béke felajánlásos témával, amíg visszafelé tartottunk már hajnalban az orosz határhoz.
- Mit akarnál cserébe azért, hogy megtarthassuk a királyságunkat? - kérdezte Zenko.
- Fivérem ez azért mégis túlzás! - ellenkezett Hajime.
- Válaszolj Bella.
- Nem tudom. Ha reálisan gondolkodom már rég eljátszottátok azt a lehetőségeteket. A királyságaim vezetői mind le akarnak titeket igázni és hogy őszinte legyek nekem sincs ínyemre, hogy azt hiszitek csak úgy nyugodtan éldegélhettek itt, a Birodalmam peremén.
- Ezt úgy érted, hogy mindenképpen támadtok?
- Nem. Úgy értem, hogy gondolkodom rajta. Egyenlőre még nem tudom hogy mi legyen. - vonok vállat.
- Hát akkor háború lesz Bella.
- Igen, mindenki ezzel számol.
- Akkor találkozunk a harctéren császárnő. - hajol meg Zenko, míg Hajime úgy szemléli testvérét, mintha valami idegen szállta volna meg. Én csak biccentek és az oroszok által ajánlott támaszponthoz megyünk, amely meghazudtolva elnevezését egy modern villa az erdő mélyén. A két Denali lágy úgy szaladt be, mint akit üldöznek, míg mi Carlisle-al kiélveztük a nyugalmat, és azt a rövid pár percet, míg senki sem zúdítja ránk a kérdéseit.