63.Fejezet –- My connection with the Volturi, or our past

Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom ezt a csúszást :( Nem állt szándékomban senkit sem megvárakoztatni, vagy ilyesmi és természetesen jogosan kérdezitek, hogy hova a francba tűntem ...
Magyarázat, csak akit érdekel :) ( 11-ikes gimnazista vagyok, és én a hülye fejemmel úgy gondoltam teszek előrehozott érettségit … igen persze ez szép és jó, de rohadt zsúfolt … ezen a héten és előző héten is osztályozóim voltak, így már túl vagyok két-két írásbeli és szóbeli vizsgán, már „csak” az érettségi és a nyelvvizsga van hátra … két hét múlva érettségi és még nem igen készültem rá, mert az osztályozóimmal voltam elfoglalva, ezenkívül eléggé leterheltem magam, nemcsak, hogy tepernem kell a jegyeimért, mert ez az évvégim már beleszámít a továbbtanulásomba, de több levelezős képzést is felvettem, sajnos egy nap viszont csak 24 óra, amit még az egyre kevesebb alvással sem igen tudok meghosszabbítani. Valószínűleg a kevés alvás miatt és a túlterheltségem miatt az eddigi időszakban sokszor betegeskedtem is, ami tovább nehezítette az életemet … épp ezért írtam még régebben egy bejegyzés elején, hogy a csúszások sajnos most májusig előfordulhatnak, bár én sem gondoltam, hogy ekkora csúszás is lesz :/ )
Szóval mindenkitől elnézést kérek és remélem megtudjátok érteni, vagy legalábbis elfogadni a csúszást :/ De nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik hiányoltak az elmúlt időben <3
De ennyit rólam :)
A fejezethez ajánlom a Linkin Parktól a Pretend to be c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo
U.I.: mindent megteszek, hogy másfél hétnél később ne érkezzen a következő fejezet, de nem tudom megígérni :(

 

Ha az igazság csúf, az emberek megpróbálják véka alá rejteni, mert tudják, micsoda kárt okoz, ha fény derül rá, úgyhogy vaskos falak közé bújtatják, vagy zárt ajtók mögé dugják, vagy mindenféle cseles álcával leplezik. De az igazság, bármily csúf is, mindig kitudódik, és valakinek, akit szeretünk, végül mindig bántódása esik. Egy másik valaki pedig tobzódik a fájdalmában, és minden igazságok közül ez a legcsúfabb.Született feleségek c. film

 

Carlisle és én lassan ballagtunk a család felé. Furcsa mód még mindig átölel, de ez csak egy szokás, már nincs benne semmi más.
- Akkor jöttél rá, amikor az erdőben elszóltam magam? - töröm meg a csendet.
- Igen. - válaszolja nyugodt hangon.
- Sejtettem. De amikor nem mondtad el a többieknek azt hittem, hogy csak attól féltél, hogy elpletykálom nekik …
- Tudom, hogy sosem árultál volna el.
- És te sem tett. Pedig tudom mennyire szörnyen érezted magad, de még sem mondtad el nekik.
- Ennél sokkal többel is tartozom neked.
- Nem tartozol semmivel. - mosolygok rá.
- Mindent, amim van csak neked köszönhetek.
- És magadnak. - mosolygok rá lágyan. Egyikünk sem szólal meg egy ideig, míg végül ő meg nem töri a csendet.
- Néha gondolkodom a múltunkon. Tudod a „mi lett volna ha …” kezdetű mondatokon. - sóhajt fel.
- Én is szoktam. - mondom komoran és nem hagytam felszínre törni az ilyesfajta a gondolataimat, amikben csak Carlisle én és a lehetséges gyerekeink szerepeltek. Minden teljesen más lenne, ha annak idején találtam volna jobb megoldást … - De ez már csak értelmetlen időpocsékolás. Hoztam egy döntést és már túlságosan sok idő telt el, túl sok minden történt ahhoz, hogy változtassunk rajta. - vonok vállat.
- Igazad van. - válaszol, mire én inkább elterelem a témát és a szép közös emlékeinkről beszélgetünk. Észre sem vettem, hogy ilyen hamar a szálláshoz értünk.
- Emlékszel, sosem hittem, hogy tényleg olyan erős vagy, mint ahogy Aro mondta. - nevet fel Carlisle, úgy, hogy nem kontrollálja magát, mint ahogy a családja körében szokta. Nem, ilyenkor az én Carlisle-om. Akit nem érdekel, hogy ki hallja és ki nem és aki úgy él, hogy nem kell felelősséget vállalnia, nem kell olyan nehéz súlyokat cipelnie a vállán, mint egy klán vezetése. Olyan szabad, mint régen volt.
- Igen, sosem hitted el! És ez még mindig szarul esik ám! - bököm oldalba nevetve.
- Azt hittem nem bánod, ha vannak összetűzéseink néha Aroval.
- Az, hogy Aroval nem egyezik a véleményetek, az egy dolog, de az, hogy nekem sem hitted el! Ezzel a lelkembe gázoltál. - játszom a nagy halált.
- Te szegény. - hangja gúnyosan cseng.
- Most komolyan velem szívózol? Carlisle még mindig nem vagyunk egy szinten … - nevetek fel vidáman.
- De most legalább elhiszem neked.
- És csak száz évünkbe került. - tapsikolok.
- Ugyan, mit számít az. - legyint lazán, mire mindketten elnevettük magunkat, bár nem volt benne túl sok vicc, de ez van, jó társaságban az ember – esetünkben vámpír – mindenen képes nevetni.
- Bella, Carlisle? - szólal meg Edward, ezzel megszakítva nevetésünket.
- Minden rendben Edward? - kérdezi Carlisle, a komoly, nyugodt hangján, ebből már tudom, hogy Carlisle visszatért a mostani, komoly, megfontolt énéhez.
- Természetesen, minden rendben van. - válaszolta Edward , de láttam rajta, hogy nem tudja megemészteni, hogy Carlisle és én egykor együtt voltunk … Őszintén szólva nem is csodálom, hisz még a dédnagyszüleimnek sem lett volna szabad megszületniük abban a korban, nem hogy nekem … de hát ez van. Egyszer minden kiderül, csak idő kell hozzá és ennek is eljött az ideje. Nem vártam meg, hogy Edward elkezdjen kérdezősködni, inkább bementem a házba, ahol mindenki a nappaliban várt, kiegészülve pár orosz testőrrel.
- Köszönöm, de nem lesz szükségünk a segítségetekre. - biccentek a testőrökre. - De tudassátok a királyokkal, hogy meglátogatom őket.
- Igen. Bella Császárnő. - biccent az egyik, majd meghajolnak és már indulnak is, magamra hagyva a Cullen és Denali család kíváncsi gyűrűjében.
- Hogyan? - kérdezte röviden, lényegre törően Eleazar.
- Mindig más voltam, mint amire számítottak. - vonok vállat.
- Pontosabban? - kérdezi újra, szinte már dühösen, ami teljesen ledöbbent.
- Eleazar, drága barátom, úgy gondolom jobban teszed, ha békén hagyod. - szólal meg Carlisle védelmezően.
- Mi van Carlisle csak nem véded a feleséged? - Eleazar hangja olyan, amilyennek még sosem hallottam, de ahogy a többiekre pillantok nem csak én vagyok ezzel így …
- Még szép, hogy védem! Bella, az első feleségem, bár már nincs köztünk semmi, attól még régen szerettem. És mint a férjének úgy gondolom ez az én dolgom! - Carlisle hangja bár nyugodt, de mégis ott van benn a rejtett él.
- Hagyd Carlisle. - mondom halk, nyugtató hangon. - Ez nem Eleazarra tartozik! - nézek farkasszemet Eleazarral. - Úgy gondolom a közös múltunk senkire sem tartozik Esme-n kívül, itt csak neki van joga kérdőre vonni bármelyikünket is.
- Te voltál a legjobb barátom eltitkolt felesége. Azt hiszem van jogom kérdezősködni. Még Mary-t sem rejtegeti ennyire a Volturi, mint téged Carlisle.
- Carlisle nem rég jött rá, hogy én vagyok a felesége. - vonok vállat.
- De te végig tudtad, nem? - kérdezi Eleazar és egyre kevésbé értem, hogy ő miért dühös.
- Persze, hogy tudtam.
- És nem kellett volna elmondanod? - ezen az értelmetlen kérdésen felnevetek.
- Mégis miért tetetem volna? Én kértem meg Chelsea-t, hogy felejtessen el vele. És aztán 120 évvel később, mint derült égből villámcsapás eléálltam volna és bejelentettem volna, hogy én vagyok a felesége? Lássuk be, ennek még az én mércéimmel sincs értelme.
- Nem értem miért felejtetted el magad vele … - csóválja a fejét Eleazar.
- Mert szerettem. És tudtam, hogy ő nem bírta volna ki. Jobban ismerem Carlise-t, mint bármelyikőtök, én tudom milyen volt újszülöttként, és arra is emlékszem mennyire undorodott attól, amivé vált. Évtizedeimbe került, amíg valamennyire sikerült felnyitnom a szemét, hogy nem is olyan rettenetes a vámpír lét. De nem bírta volna sokáig a Volturinál. Láttam a fájdalmat rajta, amikor végig kellett néznie, ahogy megölnek valakit. Bár mindig letagadta. Én pedig féltem, hogy rövid időn belül elveszti önmagát. Amikor te hozzánk kerültél észrevettem, hogy mennyivel jobban van, hogy segíthet valakin, és te visszahoztad a fényt a sötét életébe. Te nyitottad fel a szemem, hogy a Volturinál nincs jövője. Így hát elengedtem és adtam neki egy új esélyt egy új életre.
- És miért kérted Chelasea segítségét? - kérdezi Edward, miután befejezettnek láttam mondandómat.
- A szerelem hol repülni tanít, hol a pokolba taszít. - nézek Carlisle. - Ez volt az egyetlen esélyünk, hogy kilábaljunk a pokolból.
- Szerelem? - kérdi Edward, hangjában mintha sértődöttség, fájdalom lenne.
- Chelsea képessé erős és visszafordíthatatlan. Én határoztam úgy, hogy használja rajtunk a képességét.
- Rajtad is használta a képességét? - kérdezősködik tovább Edward.
- A viszonzott érzéseknél csak így megy.
- Miből gondoltad, hogy Carlisle találni fog mást?
- Az élet körforgás, bár mi megragadunk az örökkévalóságban a világ megy tovább körülöttünk … újra és újra születnek mások, akik talán egy másik életben hozzánk tartoznának. Tudod Edward semmi sincs kőbe vésve, még a jelenünk sem. Így várható volt, hogy talál mást.
- Ahogy te is … - néz rám sokatmondóan Edward, de én nem válaszolok, a helyiségre csendborul így mindannyiunkban tudatósul, hogy Carlisle és Esme kimennek a házból, hogy ezt inkább kettesben beszéljék meg. Valahogy meg is értem őket.
- De most komolyan hány éves vagy Bella? - kérdezi Emmett vigyorogva, azt hiszem rátalált az új kínzó eszközére … Tudom, hogy nem fogja feladni, míg el nem mondom, még sem mondok semmi pontosat.
- Jóval idősebb vagyok, mint Carlisle.
- De mégis mennyivel? - kíváncsiskodik Emmett.
- Emmett egy nőtől ezt nem illik megkérdezni. - öltöm ki rá a nyelvem mosolyogva, ezzel elterelve a témát.
- Engem az sokkal inkább érdekelne, hogy ez hogy lehetséges. -néz rám érdeklődve Jasper, szemeiben kíváncsiság csillog. Érdekes, emellett a hatalmas kérdőjel mellett mindenki el suhant volna.
- Ez elég bonyolult.
- Szerintem meg tudnánk érteni. - von vállat Jasper.
- Nem hinném. Carlisle-t még a házasságunk előtt felkészítette Aro. Megmutatta neki a régi próféciákat, jóslatokat, szent könyveket, minden tudást biztosított számára, amire szüksége lehetett ahhoz, hogy értse, de csak most fogadta el, több mint száz évvel később.
- Ezt hogy érted? - értetlenkedik Eleazar.
- Úgy, hogy Aro úgy vigyáz azokra a papírokra, mint a szeme fényére. Carlisle volt az egyedül, a királyokon kívül, akinek hozzáférést engedett az iratokhoz. És csak azért, hogy mint a férjem fel legyen készülve olyan esetekre, ha esetleg … át kell változnom valamilyen okból kifolyólag.
- És én? Én a gyerekeid apja vagyok. Nem kellene tudnom róla? - kérdezi Edward.
- Idáig nem voltunk túl sokat együtt ahhoz, hogy Aro bízzon benned …
- Miért kéne bíznia bennem?
- Aro és köztem egy megbeszéletlen kapcsolat van. Ő felelősséget érez a biztonságomért, és én a kezébe adtam ezt a hatalmat, amikor csatlakoztam hozzájuk, magam ajánlottam fel neki a tudásomat az életükért cserébe.
- Nem értem miért adtad át nekik a tudásod.
- Mert ők segítettek nekem. És úgy éreztem tudniuk kell róla.
- Segítettek? Miben?
- Régen volt már, nincs jelentősége. - vonok vállat. - A lényegen semmi sem változtat, ahhoz, hogy valaki mindent megértsen velem kapcsolatban miről van szó, abban Aronak meg kell bíznia …
- Hát öcsi, akkor teperhetsz. - nevet fel Emmett, Edward vállát veregetve, mire testvére egy szúrós pillantással ajándékozta meg ...