64.Fejezet - Isabella and Tatjana

Sziasztok!
Itt vagyok ragyogok! És úgy örülök, hogy tényleg végeztem vele, mint majom a farkának xD
Viszont megint csak bocsánatkéréssel tartozom :/ Sajnos rossz linket írtam be bár kijavítottam a hibát, de úgy gondoltam aki nem vetet észre a másik bejegyzésen, annak ide is beírom :D  még egyszer elnézést kérek a hibámért :/

http://atitokzatoslany.blogspot.hu/

De visszatérve a fejezethez, hallgassátok meg hozzá Taylor Swifttől az I knew you were in trouble c. számot.
Pussz:
LilyV
xoxo

Furfangos dolog a múlt. Néha kőbe van vésve, máskor pedig elmosódó emlékek halmaza. De ha túl mélyre ásol a mocsokban, ki tudja, milyen szörnyet ébresztesz fel?
/Revenge c. sorozat/

 

A beszélgetés után az első dolgom az volt, hogy felhívtam a gyerekeimet és tudattam Aroval, hogy teszek egy kis kitérőt az oroszokhoz, míg a Cullen – Denali család visszamegy. De egy valamire nem számítottak, sőt azt hiszem sokként érte őket, mivel már másnap egy kétségbeesett telefont kaptam Eleazartól, miszerint húzzam haza a csíkot és segítsek Tanyanak és Irinanak. Őszintén szólva ez rettenetesen felhúzott. Ő van besértődve, hogy a két lánya cellában kötött ki? És ráadásul még parancsolgat is? Miután annyit sértegette Carlisle-t is meg engem is, amikor tudomást szereztek a közös múltunkról? Nem tudom kinek képzeli magát de szerencséje, hogy nem voltam ott, mert megkapta volna a magáét az biztos. De az oroszoknál legalább tudtam kamatoztatni a dühöm. Ugyanis a Naruchokkal közös határvonal felügyeletét szerveztük, miközben egyre inkább folytak az újszülöttek képzése is. A határvidékre a megszokottnál jóval több vámpír özönlött és nem csak a z Orosz Klán részéről, de egyre több Narucho katona is megjelent, bár harcra egyenlőre nem került sor. Csak egy hétig voltam náluk, de az az egy hét is épp elég volt ahhoz, hogy otthon is tovább nőjenek a feszültségek. Aro és Sulpicia megint összevesztek valami hülyeségen. Eleazar és Carmen kiborultak a lányaik miatt. A Cullen család köreiben állandó téma a Carlisle-al közös múltunk, bár senki sem dörgöli különösebben az orrom alá. Vagyis a helyzet nem volt épp rózsás, de nem halasztgathattam a hazatérésem, akármennyire is szerettem volna. De hogy húzzam az időt ahelyett, hogy magángéppel mentem volna egy egyszerű utasszállító repülővel indultam haza, mely természetesen tett kitérőket is. De az elkerülhetetlen elől nem lehet menekülni, és őszintén szólva már nem is akartam. A feszültség jól érezhető volt, amikor beléptem a trón terembe, bár a gyerekeim köszöntettek először, de jól éreztem a feszültséget a levegőben … Amint elengedtem a gyerekeimet Eleazar szinte már követelőző hangon szólalt meg.
- Azt akarom, hogy engedd ki a lányokat!
- Én is sok mindent akarok. - mondom egyenlőre még nyugodt hangon.
- Nem tettek semmit sem ellenetek!
- Még hogy nem-e? - nevetek fel, ezzel is levezetve a dühöm.
- Nem!
- Csodálom, hogy ennyire meg tudsz bennük bízni. Én értem a család szép kötelék Eleazar, én is ezért zárattam be őket.
- Te zárattad be őket?
- Én. - bólintok.
- Akkor magyarázd el, mit ártatottak neked?
- Oh, nekem semmit. Tanya nem olyan hülye, hogy nyíltan szálljon velem szembe. De tudjátok mit? Hajlandó vagyok beszélgetni velük. - mondom Eleazarra nézve. - Félix, hozzátok ide őket. - pillantok rá, aki egy bólintással követi a kérésem. - Tony, Nessie, ti pedig addig menjetek el a trónterem közeléből. - nézek rájuk szeretetteljesen.
- Megyünk anyu. Nem szívesen találkoznék velük alapból sem. - von vállat Tony.
- Tudjátok, hogy csak azért mondom, mert féltelek titeket …
- Persze, tudjuk anyu. - puszil meg mosolyogva Nessie.
- De anyu, játszanak egy tök jó vígjátékot, Ness-sel megyünk és apu, Jane meg Alec is jönnek. Mit szólsz?
- Még szép, hogy benne vagyok! - nevettem fel és megöleltem őket mielőtt elmentek. Sosem tudtam elképzelni, hogy hogy tudják elviselni az anyák, amikor a gyermekük kirepül a fészekből és csak havonta vagy még annál is ritkábban láthatják … Nekem ez az egy hét is egy évezrednek tűnt nélkülük. Biztos minden anya így van vele, de jól tudjuk, hogy ahogy mi, úgy ők is egyszer saját útra térnek, amelyen már jóval kevesebb szerepet kapunk. De remélem ez az idő még odébb van … Míg vártuk a két Denali lányt a trónteremre teljes csönd telepedett, így volt időm körbenézni a jelenlévőkön és nem túl kellemes megállapításokat levonni. Nem csak Eleazar dühe, vagy Carmen szomorúsága, de ennél számomra sokkal érdekesebbnek bizonyult Aro elgondolkodó némasága, ami nem kecsegtetett túl sok jóval. És volt egy olyan sanda gyanúm, hogy nem a közelgő házasságom zavarja … de nem maradt időm, hogy pontosabban elemezgessem a tekintetét.
- Itt vannak Bella. - mondta elégedetten Félix a két meggyötört lányra nézve, akiket két másik katona tartott. Hát igen ezt teszi a vámpírral egy hét vér nélkül ….
- Nos Tanya, mesélj csak hogy kerültetek a Naruchokhoz. - nézek rá mosolyogva. És ha őszinte akarok lenni akkor cseszettül élveztem a szenvedést és a szomjúságot, ami az arcára volt írva.
- Elraboltak minket. - sziszegte rám nézve, olyan állhatatosan, mint egy szikla, mire én gonoszan felnevettem, a tenyeremen tűz lángolt fel, aminek hatására Carmen és Irina felsikoltottak, Kate pedig Eleazar karját szorongatta.
- Most mit válaszolsz Tanya? - nézek rá gonoszan.
- Hogy elraboltak minket. - sziszegi kitartóan a szemembe nézve.
- És te mit mondasz Irina? - nézek rá gonoszan, ő nem volt olyan erős, mint Tanya, ő nem tartotta a száját.
- Mi mentünk oda … - nyöszörgi.
- Fogd be Irina! - ordít rá Tanya dühösen, mire az őt tartó katonák erősebben tartják.
- Neem. Szerintem a családotokat nagyon érdekeli a történet …
- Mi csak … - dadogja Irina.
- Segítsek? Csak bólogass, ha így volt … ti szépen gondoltatok egyet és felkerestétek őket, hogy rávegyétek őket, hogy indítsák meg a háborút. Vagy támadjanak rám … - Irina apró bólint, amit ugyan csak a szemem sarkából látok mert Tanya arckifejezését figyelem, ahogy döbbentté válik. - De a Naruchok nem ilyen hülyék. Nem akartak csak úgy bumm bele a közepébe támadni. De persze kihasználták a felkínált lehetőséget … Míg ti mindent kitálaltatok rólam, amit csak tudtok, addig ők keresték a gyengéimet … - Irina újra bólint. - Ti beszéltetek nekik Carlisle-ról ezért azt kérték, amit, hogy kihozzalak onnan titeket.
- Bella, nem tudtuk, hogy ez lesz belőle … - szabadkozik Irina.
- Igen, Irina, el is hiszem, hogy te nem tudtad, hogy ez lesz belőle. De egy valamit jegyezz meg Irina! Nem azért hoztalak el titeket onnan, mert annyira a szívemhez nőttetek, csak azért, mert köztudott, hogy a családhoz tartoztok, így hogy megtartsam a hírnevem muszáj volt megvédenem titeket, de még ha ez még egyszer előfordul kiszabadítalak titeket, de csak azért, hogy aztán én öljelek meg. Érted? - nézek rá komolyan, mire ő félve bólint.
- Dem, Heidi, kísérjétek el Irinat vadászni. - nézek rájuk. Mire a következő pillanatban már el is tűnnek. - Viszont te Tanya. Neked már túl sok mindent néztem el, nem gondolod?
- Menj a pokolba! - sziszegi dühösen és úgy próbálja kitépni magát Rico kezéből, mint valami őrült.
- Miért, mit tett ellened? Hozzáment Edwardhoz? - kiabál Eleazar dühösen mire két testőr lefogja, mielőtt támadna.
- Teszek Edwardra! Igen, igen cseszettül fájt, de most komolyan ennyit nézel ki belőlem? - nevetek fel.
- Akkor mi tett ellened? - kérdezi Eleazar.
- Biztos hogy tudni akarod?
- Halljam! - követeli a választ, de már jóval nyugodtabb.
- Hááát hol is kezdjem …. Akkor még itt voltatok, amikor a Nap szövetségesei egyre több vámpírt győztek meg az igazukról, nem ? - nézek Eleazarra, bár pontosan tudom, hogy itt voltak és tudtak róluk.
- A Nap szövetségei? - csendül fel a kérdés Jasper felől.
- Egy vámpír csoportosulás volt a 20. század elején bontakoztak ki leginkább. Az ő ideológiájuk szerint a vámpíroknak nem szabad meghúzniuk magukat az árnyékban, hanem meg kell mutatni az embereknek, hogy nem ők uralják a Földet és az embereket a befolyásunk alá kell vonunk. Fel akarták fedni a kilétüket az emberek előtt.... - válaszol Carlisle.
- Igen. Na ha az alapszitu megvan, akkor akár kezdhetem is … Hümm hogy is szokták kezdeni? - mosolygok gonoszan, direkt húzom Tanya agyát. - Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy lány és egy fiú, akik egymásba szerettek. A lányt Tatjanak hívták és a húgaival élt, a fiút Henry-nek. Henry volt a Nap szövetségeseinek vezetője, igen jóvágású vámpír volt, sok nőt elcsábított, hogy csatlakozzanak hozzá.
- Ez nem igaz! Engem szeretett! - ordít Tanya.
- Ízlések és pofonok Tatjana. Henry értett a manipulációhoz.
- Nem manipulált! - kiabált Tanya, míg én csak mosolyogva nézem a szenvedését.
- Persze, persze, én meg el is hiszem. - nevetek fel. - A lényeg lényege, hogy a Nap szövetségesei nemcsak a családomra, a királyságunkra, de az egész vámpírtársadalomra veszélyesek voltak. Így miután ti elmentetek én nekiláttam a kiirtásuknak ... Nem volt nehéz dolgom Henry hamar beszervezett a szövetségbe csak addig kellett várnom, amíg nem gyanakszanak rám. Ebben az időben ismerkedtem meg Tanyaval. Teljesen elvarázsolta Henry. Tudtam, hogy Henry-nek a befolyásolás a képessége, így amikor végeztem a Nap szövetségeseivel párukat életben hagytam, de csak azokat, akiken éreztem Henry képességét. Mint például Tanyat. Sosem gondoltam volna, hogy miután megszabadul Henry képességétől, még akkor is így fog hozzá ragaszkodni …
- A szemem láttára ölted meg őket! - kapálózik eszeveszettül Tanya.
- Példát akartam statuálni, reménykedtem, hogy visszatérsz a jó útra, főleg miután te is csatlakoztál Eleazar-ékhoz. Aztán amikor megláttalak titeket Edwarddal már sejtettem, hogy korántsem volt ennyi. De nem tettem semmit, próbáltam jó hiszemmel hozzáállni a dologhoz. De ez már sok Tanya. Több lehetőséget kaptál, mint bárki más.
- Úgy beszélsz mintha te tökéletes lennél … - gúnyolódik Tanya.
- Egy szóval sem mondtam, hogy tökéletes vagyok, vannak … elég csúnya ügyeim. De én legalább tanulok a hibákból, nem úgy mint te …
- Ha már az én múltamat kitárgyaltuk, én is tudnék mit mesélni rólad … - morogja dühösen.
- Jujj most aztán megijesztettél Tatjana. - nevettem fel gúnyosan.
- Láttam, hogyan mészároltad le őket.
- Nagy kaland. Igen mindent megöltem, na és?
- Láttam a szemed, láttam az arcodon mennyire élvezted. Élvezted, hogy megölheted őket, felszabadult voltál. És csak a harc okozta kaland éltetett. Élvezted a veszélyt, hogy kevés esélyed volt. És ahogy megkínoztad őket, láttam hogy csillogott a szemed …
- Nos igen. Nem tagadom így volt. Élveztem a hatalmam és a gyilkolást, a kínzást. A magam ura lehettem. De amikor megszülettek a gyerekeim le kellett róla mondanom. Fel kellett nőnöm és felelősséget vállalnom. Változtattam az életstílusomon. De nem tagadom, hogy régen voltak mély pontjaim. Nagyon mély pontok … - vonok vállat. - De még mindig nem jutottunk előbbre az ügyeddel.
- Ölj meg Bella. Sokkal jobb lesz mindkettőnknek. - mondja nyugalmat tettetve, de látom rajta a félelemet, ugyanakkor tényleg meg akar halni. Furcsa kettősség.
- Nagy szavak Tanya, de te sem így gondolod.
- Szerintem öljük meg és kész, a probléma megoldva. - szólal meg ingerülten Aro.
- Te sem vagy épp a toppon. - sandítok rá.
- Igazad van. Beszélnünk kellene, sürgős. Örülnék ha végre, letudnánk Tanya ügyét … - morogja Aro.
- Rendben. Engedjétek el.
- Lányom, újra keresztbe fog tenni neked. - szól rekedten apu.
- Tudom, épp ezért. - mosolygok Tanyara. - Nem igaz Tanya? Te utálsz így létezni és mint mondtad én élvezem nézni, ahogy szenvedsz. - mosolygok rá negédesen.
- Egyszer még megöllek Bella. - mosolyog felszabadultan Tanya.
- Alig várom, hogy megpróbáld. - mosolygok rá. Egy normális ember vagy vámpír egy szempillantás alatt megölte volna, de ha én is ezt tettem volna, akkor már nem is önmagam lettem volna … Szerettem a kihívásokat, hisz senki sem tudja elég mélyre ásni a régi önmagát.