Sziasztok!
Nem húznám az időt, mert vár az ágyikóm és holnap hajnalban kelhetek is … :D
Azt hiszem ehhez a részhez eléggé illik, Linkin Parktól a Blackbirds c. szám, akit érdekel az hallgassa meg.
Pussz: Zsó
xoxo
Nem húznám az időt, mert vár az ágyikóm és holnap hajnalban kelhetek is … :D
Azt hiszem ehhez a részhez eléggé illik, Linkin Parktól a Blackbirds c. szám, akit érdekel az hallgassa meg.
Pussz: Zsó
xoxo
A nők rejtett
életet élnek, sokszor olyasmit is megtesznek, ami
meghaladja ez ember képzeletét.
Arthur Conan Doyle
Arthur Conan Doyle
(Edward
szemszöge)
Nem
értettem mi itt, az egyetlen dolog, ami megnyugtathatott
volna, hogy csak Bella, Aro és Marcus értették
ezt az egészet. De ez sem nyugtatott meg.
- Mi folyik irt? - kérdeztem kíváncsian, de senki sem vette a fáradtságot, hogy bármit is megmagyarázzon, viszont a két Volturi király azonnal intézkedni kezdett.
- Mind gyertek át Tony szobájába. - szólt Aro a családunk nagy részének címezve.
- Jane szólj a konyhára, készítsenek valami könnyű, de táplálót. Heidi, hozz egy nullás vértasakot az orvosi szobából. - adott ki további parancsokat Marcus.
- Ohh. - hallatszott Carlisle csodálkozó megnyilvánulása, ezért az ő gondolataira koncentráltam, mivel Marcus és Aro gondolataiban csak az előttük álló feladatok sorakoztak. De Carlisle gondolataival sem jutottam előbbre, ugyanis az ő fejében meg csak a csodálkozás volt és az izgalom, hogy végre ő is szemtanúja lehet. De minek az istenért?! Senki sem szólt, nem is pisszent, egyedül Tony és Nessie lélegzete és halk, lassú szívverésük. Végül Bella intézett egy kérdést Aroék felé, amivel sikerült megtörni ezt a feszült csendet.
- Szerintetek elég messze van? - kérdés egyszerű és legalább most én is értem, hogy Jasperre gondol. Bár nem értem miért kellett elmennie.
- Jobb esetben. - von vállat Aro. - Ha nincs, akkor sem lehet már komolyabb bántódása.
- Remélem. - sóhajtott fel Bella, majd lassan átsétált Nessie szobájának részére és leült az ágy szélére. Láttam a tartásán hogy valami nincs rendben, hogy nem akarja azt tenni, amit tenni készül. Nem tudtuk mire számítsunk, a két Volturin kívül senki sem tudta. Egyetlen dolgot tudtam, hogy Bella készül valamire és hogy Bella a történések központja, akármi is történik éppen. Így egy pillanatra sem tévesztettem szem elől Bellat, ahogy leült, ahogy lehajtotta a fejét, a haja előrehullott a vállán. Szerencsémre pont szemben ültem vele, így bár nem lehettem benne biztos, mégis úgy látszott, mintha az ajkába harapna, a szemeit összeszorítaná, olyan lehetett, mintha erőlködne, de ebben nem voltam egészen biztos. Végül Bella megszólalt, hangja halk volt, elgyötört és szokatlanul gyenge, mintha még remegett volna is. - Sosem akartam, hogy lássátok. De már elég idősek vagytok, hogy megértsétek miért elleneztem mindig. Miért voltam olyan ritkán ember, azonkívül, hogy nem szeretek sebezhető lenni. - A rövid monológjának vége szinte teljesen elhalkult, még vámpír létemre is alig hallottam. Hirtelen teljesen elhalt a hangja és kapkodva szedte a levegőt. A szemem sarkából láttam, hogy Nessie elindul felé és Aro lágyan visszatartja.
- Most ne menj a közelébe. - figyelmezteti lágyan Aro.
- De … nincs jól! - ellenkezik Nessie, így Aro óvatosan lefogja, de csak annyira, hogy itt tartsa.
- Shh, rendben lesz. - súgja Aro és komolyan megdöbbenek ettől az atyai gesztustól, ahogy a lányomat nyugtatja. Bella körül valami furcsa dolog történt, nem tudtam megmondani mi, de olyan volt, mintha valami félig láthatatlan dolog szivárogna belőle, ami nagyrészt átlátszó, de mégis látni, ha rákoncentrálunk. Nem tudtam megmagyarázni i az, vagy hogy néz ki, csak a formáját tudtam megállapítani, ahogy betölti a Bella körüli teret, mint egy burok. A burok egy ideig még nőtt amíg majdnem betöltötte a másik szobát. Mikor elérte teljes méretét – vagyis ki tudja, hogy lehet-e nagyobb? Inkább mondjuk úgy, hogy nem nőtt tovább – hirtelen elkezdett gomolyogni, mozogni Bella körül. Bella hajszálai lágyan táncolni kezdtek, ahogy az a valami mozgott. Nem értettem mi folyik itt, de hirtelen megremegett a föld, Nessie felsikított, Tony hitetlenkedve nyögött, ahogy az alatta, mozgásban lévő föld megmozdultak fájó tagjai, Aro meg … Aro elkezdett szitkozódni. De ezenkívül nem mutatott semmi döbbenetet sem. Nem lepődtek meg, hisz már az elején nyilvánvaló volt, hogy ők tudják mi folyik itt, ők már legalább egyszer átélték ezt. Azt mint egy éles mennydörgés szakította át a levegőt Bella fájdalmas sikolya, a teste ívbe feszült, majd úgy remegett, mintha szét akarna esni. De nem maradt annyiban, korántsem. A teste úgy remegett, ahogy azt még soha nem láttam létezésem során, a remegései, a roham egyre durvábbá vált, hihetetlen volt. Bella sikolyai voltak az egyetlen hang, amelyek megszakították Nessie keserves sírását. Nagyjából egy órával később Bella sikolyai kezdtek elhalni, de még mindig nem volt vége. Amikor azt hittük, hogy talán mégis vége van, akkor jött az igazi szenvedés. Bella teste fájdalmas ívbe feszült, komolyan hallottam, ahogy eltörik a gerince!!! Aztán az az áttetsző valami visszaszivárgott belé, míg ő az ajkába harapva próbálta visszafojtani a sikolyát. Az izmai még mindig feszesek voltak, hogy könnyebben viselje a fájdalmat, de végül már csak ő volt a szobában az az izé eltűnt. Bella a lábaira hajolt, a kezét a szíve fölé szorította, és még egy – remélhetőleg – utolsó fájdalmas nyögés el nem hagyta ajkait. Gyorsan szedte a levegőt, míg izmai ellazultak, míg végre kinyitotta szemeit és ránk nézett. Azt hiszem ez volt az a pillant, amikor sokkot kaptam, már ha ezt egy vámpírnál lehet annak nevezni. A szemei gyönyörű mogyoróbarnánk voltak, kissé még fátyolosak azok után a fájdalmak után, amin átment az előbb. De nem aranybarnák voltak, vagy sötét barnák, vagy esetleg feketék, hanem mogyoróbarnák, amit egy vámpír szeme SOHA nem vesz fel. Ekkor kezdtem jobban fülelni, és bár nagyon kellett figyelnem, de hallottam valamit, ami alig volt erősebb egy pillangószárnycsapásnál, de mégis a szíve felől jött. Aztán megint néma csend, de pontosan 174 másodperccel később újabb apró zaj. A kapkodólélegzet vételei elnyomták a szívének lágy alig érzékelhető dobbanását. Marcus és Aro pedig életre keltek. Marcus óvatosan ráterítette a takarót és átölelte fogadott lányát, míg Aro a biztonság kedvéért kitapintotta a pulzusát a kezén, de a szívverésére még így is több mint egy percet kellett várni.
- Jól van kislányom, már vége. - simogatja lágyan a takarón keresztül, de Bella még így is didereg.
- Majdnem két órába telt, előtte le kellett volna menned vadászni. - mondja Aro dorgáló hangon.
- Nem tudom feltűnt-e, hogy nem volt időm elmenni vadászni? - morogja Bella és most már hallom, hogy hangja nem olyan tiszta és csilingelő, mint egy vámpíré.
- Ajj miért mindig velem vitázol, ahányszor visszaváltozol? - sóhajt fel Aro.
- Mert te mindig kéznél vagy, ha vitázni akarok. - mosolyog rá lágyan, bocsánatkérően.
- Komolyan egyszer összedől a kastély, amikor visszaváltozol, pedig mindig megfogadtam, hogy elviszlek innen, de valahogy sosem jön össze. - csóválja a fejét.
- Ígérem egyszer még megéled, hogy nem itt változom át. - mosolyog rá könnyedén, de még mindig túl sápadt, alig pár árnyalattal van több szín az arcán, mint Aronak és még mindig eléggé didereg, valószínűleg, mert még nem nem áradt szét eléggé a vér a szervezetében.
- Kíváncsi leszek. - sóhajt fel fáradtan, de még mindig a pulzusát fogja, bár már jól hallható a szívének dobogása. Még mindig alig vert többet egy percen belül, de már sokkal hangosabban, magabiztosabban dobbant. Pár perccel és egy kis csönddel később Bella már nem didergett annyira.
- Na? - szólt türelmetlenül. Miközben a lábfejeivel körözött, hogy gyorsabban folyjon bennük a vér.
- A türelmed fog egyszer a sírba vinni téged is, meg aszem engem is. - nevet fel jókedvűen.
- Olyan szívesen felpofoználak. - szól negédesen Bella.
- Csak rajta szívi. - mosolyog rá szívélyesen. Azonban azon elég rendesen ledöbbenek, ahogy Bella ökölbe szorítja a kezét és már épp lendítené, hogy megüsse Arot, de Marcus lágyan visszafogta Bella öklét.
- Nem tudom Aro, hogy vagy vele, de én nem szívesen raknám össze megint Bella csontjait. - morogta Marcus.
- Ugyan már Marcus, már akkor is összetettük, amikor szilánkosra törte. - mosolyog Bellara.
- Nem akarok ujjal mutogatni, hogy ki miatt .. - nevetett fel lágyan Bella és Arora mutatott.
- Nem mondták még, hogy nem illik mutogatni?
- Komolyan ennyi év után ezen akadsz fenn? - nevet Bella vidáman.
- Miért nem szokom meg, hogy mindig a nőké az utolsó szó? - teszi fel a költői kérdést magának, de erre Bella már nem reagál, csak elhúzza a kezét Arotól és óvatosan, lassan feláll, de hirtelen megbillent. Komolyan kíváncsi lennék mit szólt volna egy kívülálló ahhoz, ami most történt, ugyanis Nessie, Aro, Marcus, Carlisle, és én is azonnal utánakaptunk, míg a többiek valószínűleg észlelték a reakciónkat, így nem mozdultak.
- Te jó ég! – döbben le Bella, a hirtelen jött reakciónkra. - Lehet nem ártana megijednem...
- Mami! - bújt hozzá Nessie, és szemeiben újra könnyek jelentek meg, Bella pedig teljesen ledöbbent, legalábbis az arckifejezése azt mutatta. - Én nem tudtam … nem tudtam, hogy így kell visszaváltoznod. - szipogta, továbbra is Bellat szorongatva. - Ha... ha tudtuk volna, sosem kértünk volna rá.
- Jajj Kicsikém. - sóhajt fel Bella és magához öleli a lányunkat. - Nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik. - vigasztalja, de a légzése egyre felszínesebbé válik, és hirtelen, mint valami megvilágosodás jövök rá, hogy Bella ember, Nessie félvér és ahogy látom túlságosan is erősen szorongatja.
- Nessie, csak óvatosan, édesanyád most ember. - szólaltam meg végül halkan, Nessie pedig azonnal engedett is a tartásán.
- Jól vagy, anyu? -kérdezte aggodalmasan.
- Kutya bajom. - legyintett. - És ne aggódj kislányom, csak még szoknom kell, hogy vannak emberi reakcióim.
- Biztos? - néz rá könnyes szemekkel.
- Persze. - mosolyog rá biztatóan és letörli könnyeit az arcáról. - Minden rendben. - nyom egy puszit az arcára. - Csak nyugodj meg. - simogatja Nessie-t és magához öleli, míg a lányunk úgy bújik hozzá, mintha valami rossz elől menekült volna. Édesanyja karjaiban Nessie már hamar megnyugodt. Miután Ness elengedte Bellat, Bella óvatos léptekkel lépett közelebb Tony ágyához, míg mi feszülten figyeltük, nem billen-e ki újra az egyensúlyából, de nem tette. Mikor letérdelt az ágy mellé, hogy nehogy azzal a kis mozgással is fájdalmat okozzon a fiunknak, ami akkor keletkezne, amikor besüpped alatta az ágy.
- Minden rendben lesz, fiam. - mosolyog rá lágyan.
- Sajnálom anyu. - mondja halkan, fátyolos hangon a fájdalomtól.
- Shh. Semmi baj. - nyom egy óvatos puszit az arcára, majd a csuklóját Tony ajkai elé tezsi.
- Isa, először enned kell. - szól rá Aro figyelmeztetően.
- Elég jól vagyok. - válaszol Bella nyugodt hangon.
- De … - ellenkezne Aro.
- Csak fogd be! - szól rá lángoló szemekkel Bella, mire Aro lemondóan felsóhajt és védekezően felemeli két kezét. - Nyugodtan, igyál fiam. - mosolyog lágyan, én pedig lefagyok. A saját vérével itatta őket?! Nem hiszem el, hogy komolyan képes volt erre! Azt hittem mindent képes vagyok elhinni róla, hát tévedtem!
- Mi folyik irt? - kérdeztem kíváncsian, de senki sem vette a fáradtságot, hogy bármit is megmagyarázzon, viszont a két Volturi király azonnal intézkedni kezdett.
- Mind gyertek át Tony szobájába. - szólt Aro a családunk nagy részének címezve.
- Jane szólj a konyhára, készítsenek valami könnyű, de táplálót. Heidi, hozz egy nullás vértasakot az orvosi szobából. - adott ki további parancsokat Marcus.
- Ohh. - hallatszott Carlisle csodálkozó megnyilvánulása, ezért az ő gondolataira koncentráltam, mivel Marcus és Aro gondolataiban csak az előttük álló feladatok sorakoztak. De Carlisle gondolataival sem jutottam előbbre, ugyanis az ő fejében meg csak a csodálkozás volt és az izgalom, hogy végre ő is szemtanúja lehet. De minek az istenért?! Senki sem szólt, nem is pisszent, egyedül Tony és Nessie lélegzete és halk, lassú szívverésük. Végül Bella intézett egy kérdést Aroék felé, amivel sikerült megtörni ezt a feszült csendet.
- Szerintetek elég messze van? - kérdés egyszerű és legalább most én is értem, hogy Jasperre gondol. Bár nem értem miért kellett elmennie.
- Jobb esetben. - von vállat Aro. - Ha nincs, akkor sem lehet már komolyabb bántódása.
- Remélem. - sóhajtott fel Bella, majd lassan átsétált Nessie szobájának részére és leült az ágy szélére. Láttam a tartásán hogy valami nincs rendben, hogy nem akarja azt tenni, amit tenni készül. Nem tudtuk mire számítsunk, a két Volturin kívül senki sem tudta. Egyetlen dolgot tudtam, hogy Bella készül valamire és hogy Bella a történések központja, akármi is történik éppen. Így egy pillanatra sem tévesztettem szem elől Bellat, ahogy leült, ahogy lehajtotta a fejét, a haja előrehullott a vállán. Szerencsémre pont szemben ültem vele, így bár nem lehettem benne biztos, mégis úgy látszott, mintha az ajkába harapna, a szemeit összeszorítaná, olyan lehetett, mintha erőlködne, de ebben nem voltam egészen biztos. Végül Bella megszólalt, hangja halk volt, elgyötört és szokatlanul gyenge, mintha még remegett volna is. - Sosem akartam, hogy lássátok. De már elég idősek vagytok, hogy megértsétek miért elleneztem mindig. Miért voltam olyan ritkán ember, azonkívül, hogy nem szeretek sebezhető lenni. - A rövid monológjának vége szinte teljesen elhalkult, még vámpír létemre is alig hallottam. Hirtelen teljesen elhalt a hangja és kapkodva szedte a levegőt. A szemem sarkából láttam, hogy Nessie elindul felé és Aro lágyan visszatartja.
- Most ne menj a közelébe. - figyelmezteti lágyan Aro.
- De … nincs jól! - ellenkezik Nessie, így Aro óvatosan lefogja, de csak annyira, hogy itt tartsa.
- Shh, rendben lesz. - súgja Aro és komolyan megdöbbenek ettől az atyai gesztustól, ahogy a lányomat nyugtatja. Bella körül valami furcsa dolog történt, nem tudtam megmondani mi, de olyan volt, mintha valami félig láthatatlan dolog szivárogna belőle, ami nagyrészt átlátszó, de mégis látni, ha rákoncentrálunk. Nem tudtam megmagyarázni i az, vagy hogy néz ki, csak a formáját tudtam megállapítani, ahogy betölti a Bella körüli teret, mint egy burok. A burok egy ideig még nőtt amíg majdnem betöltötte a másik szobát. Mikor elérte teljes méretét – vagyis ki tudja, hogy lehet-e nagyobb? Inkább mondjuk úgy, hogy nem nőtt tovább – hirtelen elkezdett gomolyogni, mozogni Bella körül. Bella hajszálai lágyan táncolni kezdtek, ahogy az a valami mozgott. Nem értettem mi folyik itt, de hirtelen megremegett a föld, Nessie felsikított, Tony hitetlenkedve nyögött, ahogy az alatta, mozgásban lévő föld megmozdultak fájó tagjai, Aro meg … Aro elkezdett szitkozódni. De ezenkívül nem mutatott semmi döbbenetet sem. Nem lepődtek meg, hisz már az elején nyilvánvaló volt, hogy ők tudják mi folyik itt, ők már legalább egyszer átélték ezt. Azt mint egy éles mennydörgés szakította át a levegőt Bella fájdalmas sikolya, a teste ívbe feszült, majd úgy remegett, mintha szét akarna esni. De nem maradt annyiban, korántsem. A teste úgy remegett, ahogy azt még soha nem láttam létezésem során, a remegései, a roham egyre durvábbá vált, hihetetlen volt. Bella sikolyai voltak az egyetlen hang, amelyek megszakították Nessie keserves sírását. Nagyjából egy órával később Bella sikolyai kezdtek elhalni, de még mindig nem volt vége. Amikor azt hittük, hogy talán mégis vége van, akkor jött az igazi szenvedés. Bella teste fájdalmas ívbe feszült, komolyan hallottam, ahogy eltörik a gerince!!! Aztán az az áttetsző valami visszaszivárgott belé, míg ő az ajkába harapva próbálta visszafojtani a sikolyát. Az izmai még mindig feszesek voltak, hogy könnyebben viselje a fájdalmat, de végül már csak ő volt a szobában az az izé eltűnt. Bella a lábaira hajolt, a kezét a szíve fölé szorította, és még egy – remélhetőleg – utolsó fájdalmas nyögés el nem hagyta ajkait. Gyorsan szedte a levegőt, míg izmai ellazultak, míg végre kinyitotta szemeit és ránk nézett. Azt hiszem ez volt az a pillant, amikor sokkot kaptam, már ha ezt egy vámpírnál lehet annak nevezni. A szemei gyönyörű mogyoróbarnánk voltak, kissé még fátyolosak azok után a fájdalmak után, amin átment az előbb. De nem aranybarnák voltak, vagy sötét barnák, vagy esetleg feketék, hanem mogyoróbarnák, amit egy vámpír szeme SOHA nem vesz fel. Ekkor kezdtem jobban fülelni, és bár nagyon kellett figyelnem, de hallottam valamit, ami alig volt erősebb egy pillangószárnycsapásnál, de mégis a szíve felől jött. Aztán megint néma csend, de pontosan 174 másodperccel később újabb apró zaj. A kapkodólélegzet vételei elnyomták a szívének lágy alig érzékelhető dobbanását. Marcus és Aro pedig életre keltek. Marcus óvatosan ráterítette a takarót és átölelte fogadott lányát, míg Aro a biztonság kedvéért kitapintotta a pulzusát a kezén, de a szívverésére még így is több mint egy percet kellett várni.
- Jól van kislányom, már vége. - simogatja lágyan a takarón keresztül, de Bella még így is didereg.
- Majdnem két órába telt, előtte le kellett volna menned vadászni. - mondja Aro dorgáló hangon.
- Nem tudom feltűnt-e, hogy nem volt időm elmenni vadászni? - morogja Bella és most már hallom, hogy hangja nem olyan tiszta és csilingelő, mint egy vámpíré.
- Ajj miért mindig velem vitázol, ahányszor visszaváltozol? - sóhajt fel Aro.
- Mert te mindig kéznél vagy, ha vitázni akarok. - mosolyog rá lágyan, bocsánatkérően.
- Komolyan egyszer összedől a kastély, amikor visszaváltozol, pedig mindig megfogadtam, hogy elviszlek innen, de valahogy sosem jön össze. - csóválja a fejét.
- Ígérem egyszer még megéled, hogy nem itt változom át. - mosolyog rá könnyedén, de még mindig túl sápadt, alig pár árnyalattal van több szín az arcán, mint Aronak és még mindig eléggé didereg, valószínűleg, mert még nem nem áradt szét eléggé a vér a szervezetében.
- Kíváncsi leszek. - sóhajt fel fáradtan, de még mindig a pulzusát fogja, bár már jól hallható a szívének dobogása. Még mindig alig vert többet egy percen belül, de már sokkal hangosabban, magabiztosabban dobbant. Pár perccel és egy kis csönddel később Bella már nem didergett annyira.
- Na? - szólt türelmetlenül. Miközben a lábfejeivel körözött, hogy gyorsabban folyjon bennük a vér.
- A türelmed fog egyszer a sírba vinni téged is, meg aszem engem is. - nevet fel jókedvűen.
- Olyan szívesen felpofoználak. - szól negédesen Bella.
- Csak rajta szívi. - mosolyog rá szívélyesen. Azonban azon elég rendesen ledöbbenek, ahogy Bella ökölbe szorítja a kezét és már épp lendítené, hogy megüsse Arot, de Marcus lágyan visszafogta Bella öklét.
- Nem tudom Aro, hogy vagy vele, de én nem szívesen raknám össze megint Bella csontjait. - morogta Marcus.
- Ugyan már Marcus, már akkor is összetettük, amikor szilánkosra törte. - mosolyog Bellara.
- Nem akarok ujjal mutogatni, hogy ki miatt .. - nevetett fel lágyan Bella és Arora mutatott.
- Nem mondták még, hogy nem illik mutogatni?
- Komolyan ennyi év után ezen akadsz fenn? - nevet Bella vidáman.
- Miért nem szokom meg, hogy mindig a nőké az utolsó szó? - teszi fel a költői kérdést magának, de erre Bella már nem reagál, csak elhúzza a kezét Arotól és óvatosan, lassan feláll, de hirtelen megbillent. Komolyan kíváncsi lennék mit szólt volna egy kívülálló ahhoz, ami most történt, ugyanis Nessie, Aro, Marcus, Carlisle, és én is azonnal utánakaptunk, míg a többiek valószínűleg észlelték a reakciónkat, így nem mozdultak.
- Te jó ég! – döbben le Bella, a hirtelen jött reakciónkra. - Lehet nem ártana megijednem...
- Mami! - bújt hozzá Nessie, és szemeiben újra könnyek jelentek meg, Bella pedig teljesen ledöbbent, legalábbis az arckifejezése azt mutatta. - Én nem tudtam … nem tudtam, hogy így kell visszaváltoznod. - szipogta, továbbra is Bellat szorongatva. - Ha... ha tudtuk volna, sosem kértünk volna rá.
- Jajj Kicsikém. - sóhajt fel Bella és magához öleli a lányunkat. - Nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik. - vigasztalja, de a légzése egyre felszínesebbé válik, és hirtelen, mint valami megvilágosodás jövök rá, hogy Bella ember, Nessie félvér és ahogy látom túlságosan is erősen szorongatja.
- Nessie, csak óvatosan, édesanyád most ember. - szólaltam meg végül halkan, Nessie pedig azonnal engedett is a tartásán.
- Jól vagy, anyu? -kérdezte aggodalmasan.
- Kutya bajom. - legyintett. - És ne aggódj kislányom, csak még szoknom kell, hogy vannak emberi reakcióim.
- Biztos? - néz rá könnyes szemekkel.
- Persze. - mosolyog rá biztatóan és letörli könnyeit az arcáról. - Minden rendben. - nyom egy puszit az arcára. - Csak nyugodj meg. - simogatja Nessie-t és magához öleli, míg a lányunk úgy bújik hozzá, mintha valami rossz elől menekült volna. Édesanyja karjaiban Nessie már hamar megnyugodt. Miután Ness elengedte Bellat, Bella óvatos léptekkel lépett közelebb Tony ágyához, míg mi feszülten figyeltük, nem billen-e ki újra az egyensúlyából, de nem tette. Mikor letérdelt az ágy mellé, hogy nehogy azzal a kis mozgással is fájdalmat okozzon a fiunknak, ami akkor keletkezne, amikor besüpped alatta az ágy.
- Minden rendben lesz, fiam. - mosolyog rá lágyan.
- Sajnálom anyu. - mondja halkan, fátyolos hangon a fájdalomtól.
- Shh. Semmi baj. - nyom egy óvatos puszit az arcára, majd a csuklóját Tony ajkai elé tezsi.
- Isa, először enned kell. - szól rá Aro figyelmeztetően.
- Elég jól vagyok. - válaszol Bella nyugodt hangon.
- De … - ellenkezne Aro.
- Csak fogd be! - szól rá lángoló szemekkel Bella, mire Aro lemondóan felsóhajt és védekezően felemeli két kezét. - Nyugodtan, igyál fiam. - mosolyog lágyan, én pedig lefagyok. A saját vérével itatta őket?! Nem hiszem el, hogy komolyan képes volt erre! Azt hittem mindent képes vagyok elhinni róla, hát tévedtem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése