77.Fejezet- I want to protect them from themselves

Sziasztok!
Sajnálom, hogy megint ennyit kellett várni és hogy a hétvégén sem tudtam feltenni, de elég zűrös a mostani időszakom az érettségik közeledtével … Nem tudom megmondani mikor lesz friss, de igyekszem, ahogy tudom :)
A fejezethez ajánlom Pinktől Just give me a reason bár közvetlenül nem tartozik a fejezet témájához, de nem találtam mást.
U.I.: Nagyon köszönöm azoknak a kitartását, akik még ennyi idő elteltével is olvassák a blogot <3
Pussz:
LilyV
xoxo

 

Egy ügyes nő mindig úgy vezet, mintha valójában a férfi vezetne. Az ostobább férfiak észre sem veszik.
Bán Mór

Az esti találkozóm Aroval és apuval tett róla, hogy egész éjjel ne tudjak aludni. Még Edward nyugtató ölelése sem tudta kiverni a fejemből a megtudott információkat és a probléma megoldására sem találtam megoldást. Persze az öröm sem hagyott pihenni, de az örömnek majd csak akkor engedek utat, ha végre sikerült valahogy megoldanom az egyik legsürgetőbb problémát. Márpedig nem jutottam egyről kettőre. Edward nem egyszer adott hangot aggodalmának, furcsa viselkedésem miatt, az éjszaka folyamán, de még csak-csak sikerült leszerelnem. Szokatlanul sokáig hagytak pihenni, csak 10 körül kopogtattak az ajtón, mire én Edwardra néztem.
- Aro az, de nem tudom kivenni gondolatai közül, hogy mit akar. - mondta halkan.
- Gyere be. - szóltam ki Aronak, de nem mozdultam Edward ölelő karjai közül.
- Szép jó reggelt a gerle párnak. - köszöntött minket némi gúnnyal hangjában, míg kezében egy tálcát egyensúlyozott tele vitamindús gyümölcsökkel.
- Neked is. - néztem rá és végül mégis felültem, hogy fogadjam a kedves reggelijét. - Tudtom nélkül pincérnek álltál? - hecceltem.
- Ha-ha röhög a vakbelem. Csak beszélni szeretnék veled, lehetőleg négy szem közt. - nézett sokatmondóan Edwardra.
- Ugye megbocsájtasz? - néztem aranysárga szemeibe, mire ő bólintott és egy lágy csókot nyomott ajkaimra. Miután kiment az ajtón Aro még várt egy kicsit, amíg hallótávolságon kívülre kerülhetett Edward.
- Gondolom nem mondtad el neki. Nem de? - néz rám érdeklődve, amíg én az egyik almát rágcsáltam.
- Nem, nem mondtam el.
- Mihez fogsz kezdeni?
- El kell őket tüntetnem a kastélyból, a lehető legmesszebb, de nem találok semmilyen jó ürügyet.
- Tudod, hogy rá fognak jönni. A gyerekek sem és Carlisle sem elég hülye, hogy ne lásson át egy gyenge kifogáson. Talán Carlisle nem fogja szóvá tenni, de a gyerekek igen. És ha nem lépsz mihamarabb, akkor maguktól is rá fognak jönni. Akkor pedig nincs menekvés, itt akarnak majd lenni, mindvégig.
- Nem akarom, hogy maradjanak, mert akkor szenvedni fognak, és ezt nem hagyhatom. Kérlek segíts. - nézek rá könyörögve.
- Szívesen megtenném, mert tudom, hogy mennyi szenvedést fog okozni ez a gyerekeknek, de nem tudok Isa. Bár tudnék. De nem hülyék, rá fognak jönni. És ha már rájöttek, akkor egy tapodtat sem mozdulnak majd mellőled.
- Tudom, tudom, de végső eshetőségként, ha már nem tudom őket átverni, akkor elmondom nekik és megkérem, hogy menjenek el.
- Nem fognak.
- De legalább megpróbálom.
- Rendben van, én melletted állok Isa, de minél hamarabb próbáld meg, mielőtt még észrevennék a változásokat.
- Szerinted mennyi időm lehet?
- Fogalmam sincs. Én a helyedben még ma megkísérelném, mert ki tudja, hogy mikor kezd el romlani az állapotod … - néz rám komolyan és akár mennyire szeretném halogatni, tudom, hogy igaza van.
- Egy óra múlva a trónteremben?
- Elintézem. - mosolyodott el lágyan, amivel sikerül kissé megnyugtatnia.
- Köszönöm. Addig megpróbálom szalonképessé tenni magam.
- Heidinek elmondtam, utólagos engedélyeddel. És csak hogy tudd, nem fog mozdulni mellőled.- egy pillanatra elöntött a düh, amiért az engedélyem nélkül megosztotta vele, az ÉN magándolgaimat. Bár az is igaz, hogy Heidi nem hülye lány, hamar rájött volna, így pedig Aro nyugodtabb.
- Szerencséd, hogy egész éjszaka azon törtem a fejem, hogy mit mondjak a gyerekeimnek, így most túl fáradt vagyok, hogy elkezdjek vitatkozni veled.
- Még szerencse. - nevet fel. - Vigyázz magadra. - pillant még utoljára rám, mielőtt kimenne és beengedné Heidit, aki vidáman mosolyogva figyelte minden mozdulatomat.

(Edward szemszöge)
Bella valamiért túl furcsán viselkedik, és Aro látogatása sem jelent túl jót. Őszintén szólva egyáltalán nem tetszik, hogy Aro és Bella egy szobában vannak és valami szupertitkos dologról beszélnek. Ez pedig azt jelenti, hogy Bella titkol valamit előlem vagy valami készül a háttérben, amiről úgy gondolják jobb ha nem tudunk. Nem tudom melyik a rosszabb... Gondolataimba merülve céltalanul bolyongtam a folyosókon, míg végül valahogy a díszkertben kötötten ki. Gondolataimat Alice és Jasper gondolatai törték meg. Kettesben töltött idejüket egymásra hangolva próbálták eltölteni, épp ezért nem is akartam őket zavarni, de már késő, észrevettek. Hallottam, ahogy felém indulnak.
- Sziasztok! - mosolygok rájuk, de hallom Jasper gondolatai közt, hogy tökéletesen tisztában van az ellenérzéseimmel.
- Minden rendben van? - kérdezi Jazz. Miközben gondolataiban egyetlen név bukkan fel Bella. Tudom mire céloz, tudom, hogy Alice elmondta neki, hogy mi van köztünk, ők ketten tudnak róla plusz Bella közvetlen testőrsége.
- Igen, minden rendben. - mondom a lehető leghihetőbben, de hogy tudnám átverni, mikor Jasper érzi azt amit én, Alice pedig mindent képes észrevenni.
- Hallgatunk bátyó. - mosolyog kedvesen Alice.
- Nem, tényleg nincs semmi, csak … Aro és Bella valamiről igencsak bizalmasan akartak beszélni és Bella nem mondta el, hogy este miről folyt a szó Aroval és Marcusszal. Egy kissé aggaszt a dolog. Valami folyik a háttérben és nem tudom mi, ez pedig hihetetlenül irritál.
- Esetleg lehet valami köze Bellahoz? Vagy az erejéhez? - kérdezi húgom.
- Miért, tudsz valamit? - döbbenek le kissé, bár tudom, hogy jelenleg látja Bella jövőjét, mégsem értem.
- Semmit. Tényleg csak pár napja ahányszor Bella jövőjébe próbálok nézni … Igazából nem tudom mi történik olyankor, csak teljesen elhomályosodik minden, néha hallok hangokat vagy csak hangokra emlékeztető zümmögést, de van mikor egyáltalán nem látok semmit sem.
- Úgy érted veszélyben lehet? - kérdezem aggódva.
- Nem, vagyis nem hinném, az teljesen más. Edward, velem még sosem történt ilyesmi. Nem akartam szólni, mert én sem tudom, hogy mégis mit jelent ez és nem akartalak megijeszteni. - néz rám bocsánatkérően. Az egyetlen problémám mindössze az ezzel a dologgal, hogy semmivel sem lettem okosabb csak még több megoldatlan kérdés zsong a fejemben. Egyszer csak Alice szemei elhomályosodnak jelezve, hogy látomása van, így ráhangolódom a gondolataira és kezdtem megérteni miről is beszélt Alice, olyan mintha egy gyengén látó szemüveg nélkül szemlélné a világot. Színes foltokat látok, amikből még alakzatot sem tudok kivenni és valami enyhén zúg a háttérben, mikor alig érthetően, de mégis kivehetően meghallom Bella hangját. Egy óra múlva a trónteremben.
- Szerinted elmondja, hogy mi folyik itt?
- Nem tudom, remélem igen. - feleli húgom eléggé bizonytalanul.
- Bellanál sosem lehet tudni. - teszi hozzá Jasper pár pillanattal később, miközben arra gondol, hogy ő erősen kétli, hogy Bella csak úgy elárulja, hogy mi folyik a háttérben. Sajnos igazat kellett neki adnom. Együtt vártuk meg, amíg az egyik testőr átadta nekünk Aro utasítását, hogy menjünk a trónterembe. Nekünk pedig nem kellett több, azonnal indultunk is. Mikor beértünk a terembe már a királyok, a gyerekeim, Carlisle és Esme valamint Bella is bent volt. Bellara tapadt a szemem, aki a középső trónon ült. Tudtam, hogy ott van a helye, mégis valahogy teljesen rendellenesnek tűnt. Láttam, ahogy a halántékát masszírozgatja, miközben Aro arról beszél neki, hogy a többi királyt mikor hívják ide. Figyeltem a beszélgetésük fonalát és Aro gondolatait is, de Aro gondolatai is csak a királyok vendégül látása körül forogtak. Bella csendben volt, nem mondott semmit sem.
- Haló mindenki! - csendül húgom vidám hangja, amire Bella is felkapja a fejét és mosollyal köszönt minket.
- Sziasztok. - köszönt. - Üljetek csak le, még várjuk a többieket. - ahogy befejezte a mondandóját vissza fordult Aro felé és most már ő is hozzászólt a beszélgetéshez a látogatásról. A gyerekek pedig az új Ferrari és Alfa Romeo modelleken vitatkoztak. Carlisle és Esme pedig aggódó gondolatokkal traktáltak, úgy tűnik nagyon is látszik, hogy nem vagyok jó passzban, hát ez igazán csúcs … A következő érkező a Denali társaság volt teljes létszámban. Alig két és fél perccel később érkezett meg Emmett és Rose. Rose csak egy mosollyal üdvözölt mindenkit, míg Emmet nem is önmaga lett volna, ha nem csinál galibát. Odament Bellaékhoz és felkapta majd megpörgette a levegőben Bellat, ahogy általában szokta, ha Bella nincs a toppon.
- Pálinkás jó reggelt Belluska. - nevetett az idióta. De valami nem stimmelt, Bella ugyan jóízűen felnevetett, de az arca hamuszürkévé vált, annyira elsápadt, hogy még Emmett vámpír fehérsége is eltörpülhetett volna mellette.
- Isa? - szólal meg először Aro aggodalmas hangon. Mire Bella óvatosan vállba vágta az aggódó szemeket rámeresztő Emm-et.
- Minden oké, csak kicsit megszédültem. - nevet fel még mindig fal fehér arccal és visszahuppan a trónjára. Nessie és Tony gondolatai is aggodalomtól voltak terhesek, így édesanyjuk két oldalán a karfákon helyezkedtek el, hogy azonnal reagálni tudjanak, ha történik valami. Hallottam, ahogy Nessie Bella szívverését számolgatja, míg Tony a lélegzetét figyeli.
- Mi történt, hogy ekkora felhajtást kellett csinálnotok? - töri meg az aggódó csöndet Carlisle kérdése. Bella Arora sandít, mielőtt válaszolna.
- A háború egyre közeleg, bár még nagyban zajlanak az előkészületek, de azt szeretném, ha eljön az idő, akkor egy nyugodt környezetet hagyjak itthon, ami képes megtartani a békét. És be kell ismernetek, hogy amióta idejöttetek sok minden van csak épp béke nem. Mindig akad valaki, aki beleköt a másikba. - pillant Tanyara, Eleazarra és a gyerekeinkre. Meg kellett volna cáfolnunk amit mond, időt is ottrá, de nem tudtuk. Tanya mindenbe belepofázik, ha éppen jelen van, Eleazar ugyan viszonylag nyugodt, de képes konfliktust generálni főképp Aroval vagy mostanság Carlisle-al. Míg a gyerekek többségében velem állnak hadilábon, bár meg lehet őket érteni. Senki sem szólalt meg. - Aroval arra jutottunk, hogy elküldünk titeket pár hónapra nyaralni, hogy összerázódjatok és ne kelljen attól tartanunk, hogy a végén még ti is egymás torkának estek.
- Nem gondoljátok, hogy ez kissé túlzás? -kérdezi Carlisle elsőként, magához térve az első döbbenetből.
- Szerintem jót tehet a családnak. És nekünk sem árthat egy kis nyugi. - mosolyodik el Ness.
- Kicsikém, ti is mentek velük. Azt szeretném ha túltennétek magatokat a sérelmeiteken.
- Na ne. Ezt nem gondolod komolyan ugye anyu? - kérdezi utolsó reményében Tony.
- Teljesen komolyan gondolom. - feleli nyugodtan.
- Apa, mond meg anyának … - néz Arora könyörgő szemekkel Nessie. Már alig érzem azt a szurkáló fájdalmat a mellkasomban, mikor Arot hívják apának.
- Anyátokkal értek egyet. Jót tenne nektek is, ha elmennétek. - vágott szavába Aro.
- Ki akarjátok robbantani a háborút, amíg nem vagyunk itt? - kérdezi Tony halkan, mintha nem is kérdezné, csak magának jegyezné meg.
- Nem. - válaszol Aro és valamiért elhiszem neki.
- De igen, biztonságba akartok minket helyezni, hogy még véletlenül se folyjunk bele! - mondja egyre bizonyosabban Tony.
- Tény és való, hogy nem engedjük, hogy részt vegyetek a harcban és nem is fogtok. De nem küldenénk el titeket egy könnyen lenyomozható szigetre. Anyátok ennél biztosabb helyeket is ismer. - magyarázza Aro.
- Akkor miért? - fakad ki Nessie. - Ennyiért nem küldenétek el minket. - ellenkezett, nem szóltunk semmit sem, mert jól tudtuk, hogy minket bármikor elküldenének, ha úgy alakulna. Mi nem tartozunk közvetlenül a királysághoz, de a gyerekeim igen. Figyeltem Bellat, ahogy Aro szemeibe néz, hallgattam Aro gondolatait, amiben kitartóan ismétli a francia nyelvtudását.
- Engem is érdekelne a dolog Bella. Valami történt mostanában, nem tudom mi, de nem látom tisztán a jövődet és felettébb zavar.
- Igaz ez Alice? - döbbent le Aro, ami jóleső érzéssel tölt el. Végre valamit tudtam, amit ő nem.
- Ez nem jött össze lányom. - jegyzi meg Marcus Bellara nézve.
- Nem ítélhetsz el, csak mert megpróbáltam. - hallatszik Bella védekezése.
- Szép kísérlet volt, de ha őszinte akarok lenni már az elején bukásra volt ítélve. - kontráz rá Marcus. Kezdek totálisan összezavarodni, és pont ezt a zavarodottságot vélem felfedezni a többiek gondolataiban.
- Rendben van, akkor nem kertelek tovább. Nyugalmat akartam, csak pár hónapra. Azt akartam, hogy menjetek el innen, mert aggódom értetek, tudom, hogy milyen észveszejtően képesek vagytok mindenért magatokat okolni. És nem lesz épp kellemes a következő pár hónap. - magyarázza Bella, felkeltve figyelmünket, miközben szavait leginkább gyerekeinknek és nekem intézi. Be kell ismernem, tényleg képesek vagyunk mindenért magunkat okolni.
- Bökd már ki anyu! - kéri már szinte hisztérikusan Renesme. Bella mély levegőt vesz és a szemeimbe fúrja gyönyörű meleg csoki szemeit.
- Babát várok. - mondja egyszerűen, érthetően, amitől mindenki döbbenten fagy le...

U.U.I.: Tudom, tudom óriási sablon, de ez már az legelejétől be volt kalkulálva, remélem ennyit még elnéztek nekem és nem köveztek meg érte nagyon :)