45.Fejezet – As a creator

Sziasztok!
Juan *-* Ennyit elég mondanom, ugye? :D Igen, megjelenik Juan :D és azért már sejthető, hogy ki ő, de még lesz róla szó :D
Igazából ami a legjobban érdekel, hogy a végéhez mit szóltok. Igen, tudom, csak az én agyamból pattanhatott ki, hogy még ezzel is bonyolítsak … De azonkívül, hogy nektek ez mennyire tetszik, vagy mennyire sem :D (nem valószínű. Hogy a későbbiekben sok szerepe lesz, de attól még érdekel a véleményetek, mert akkor ehhez tudok majd igazodni :D)
Ajánlom a fejezethez Jessie J. - Who laughing now c. számát.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

A világ tele van valószínűtlen barátságokkal. Hogy ezek hogy jönnek létre? Úgy, hogy míg az egyik ember szükséget szenved, a másik kész segítő kezet nyújtani. Mikor ilyen kedvességgel találkozunk, végre képesek vagyunk becsülni azokat, akiket korábban leírtunk, és mielőtt észbe kapnánk, a szövetség megköttetik, tekintet nélkül arra, hogy mások megértik-e. Igen, valószínűtlen barátságok szövődnek nap mint nap. Senki sem érti ezt jobban, mint a magányosak. Sőt, mi több, ők épp erre számítanak.
Született feleségek c. sorozat 

 

Aro egy darabig ámuldozott, hogy Dave tényleg képes volt erre. Nem túl meglepő. Az ártatlan pofija miatt senki nem nézné ki belőle, hogy képes lenne ekkora fájdalmat okozni a „saját” testvérének. Ez az a hiba, amit én nem követek el. Sosem ítélek külsőről, inkább utánajárok a dolgoknak, így sokkal izgibb, mint ülni a babérjaimon és várni, hogy valami kiderüljön róla. Már a megbeszélés előtt is szinte csak vigyorogtam. Ajj de imádni fogom Dave arckifejezését, ahogy megtudja, hogy Prudence egyenrangú lesz vele. Imádom amikor megmutathatom mindenkinek, hogy velem nem jó cseszekedni. Mámorító érzés, amikor látom az arcukon, azt a sarokba szorított ábrázatot. Ilyenkor élvezem igazán a hatalmam. Ma már nem szenvedtem azzal a ruhával, amit kaptam, csak egy kis koktélruhát vettem fel. Aro is és én is elég izgatottan vártuk Dave reakcióját. Prudence-t előre küldtük, hogy egyenlőre ne keltse fel senkinek a figyelmét. Látni akarom az arcát, amikor megtudja … Aroval teljes nyugalmat sugározva megyünk be a trónterembe, míg mélyen bennünk vágy lobog, hogy lássuk az arcát... Helyet foglalok a trónomban, Aro mellém áll. Amíg Willt várjuk megkeresem a főtestőrök között Prudence-t és egy apró, alig észrevehető mosolyt küldök felé, míg ő aprót bólint. Will pár perces késéssel, kényelmesen sétál be közénk. Egy bólintással üdvözöljük egymást. Ajkaimon széles mosoly virít egész idő alatt, pedig elég unalmas a dolog. Miután minden témát befejeztünk, megtárgyaltunk és kölcsönösen elfogadtunk. Elérkezettnek láttam az időt, hogy bejelentsem a dolgot.
- Fiúk, úgy döntöttem, hogy amíg nem tartózkodom a királyságban kinevezek egy helyetteset. - hangom nyugodt, nem tükrözi a várakozást vagy az izgatottságot.
- Remek, még egy Volturit akarsz idehozni? - kérdi szarkasztikusan Will.
- Nem, úgy gondoltam nem terhellek titeket több Volturival … Úgyhogy egy Alvart nevezek ki, hogy senkinek ne lehessen kifogása ellene. Így megfelel, Will?
- Igen, így már másként áll a dolog. Természetesen jogodban áll kinevezni egy helyettest. - hangja most már sokkal barátságosabb és nyugodtabb. Tényleg nem szimpatizálnak a Volturival …
- Esetleg segítségedre lehetünk a kiválasztásban? - kérdezi készségesen Will.
- Nem, köszönöm, már döntöttem. Mint azt jól tudjátok még ma éjjel el megyünk, így már meg is beszéltem az illetővel. Remélem nem veszitek sértésnek.
- És ki lenne a szerencsés? - kérdi Dave unottan.
- Oh, ne siessünk úgy előre. Először is azt akarom, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy az illető a teljes posztomat megkapja. Amíg nem vagyok itt ő is ugyanolyan uralkodó, mintha én lennék itt. Egyenrangú veletek. - mondom a kikötéseimet.
- Nem mondom, hogy örülünk ennek, de ez így járja. - morogja Dave.
- Rendben van. - mosolygok rájuk és a tömeg felé nyújtom a kezem. - Prudence drágám, gyere ide. - nem fordulok felé, de hallom, ahogy mellém jön és meghajol előttem. De én Dave-nek most nagyobb figyelmet szentelek. Arcizmai feszesek, kicsi választja el a vicsortól. - Nos, Prudence lesz a helyettesem. - mondom kimért hangon, amire Dave arca elborul. Az eddigi rettegett feltevése most már bizonyára beteljesült. Döbbenete egyre inkább dühvé alakult. Szinte már vártam, hogy nekünk rontson, de kontrollálta magát. Még szép, hogy visszafogta magát! Nem akar nekünk okot adni arra, hogy kiteregessük a szennyesét.
- Nem hinném, hogy ő a legjobb választás. - sziszegi dühösen Dave.
- Hát ez pech. Én már döntöttem. - mosolygok rá kedvesen.
- De akkor is! Esetleg kikérhetted volna a véleményünket! - szól csöpögő rosszallással Dave.
- Nincs beleszólásotok, hogy kit nevezek ki. Ha akartam volna ide hozhattam volna egy Volturit vagy egy másik királyságból valót és őt is trónra ültettem volna. Inkább legyetek hálásak, hogy egy Alvart választottam.
- Szerintem mondjuk igazad van. Bátyám, azért látod benne a rációt nem? Prudence évszázadok óta hűséges testőr. Nála ezerszer rosszabb is lehetett volna. - szól Will lágy beleegyező hangon.
- De akkor is! Vannak Prudence-nél jobb testőrök is! - ellenkezik Dave.
- Remek, ez a te meglátásod, én őt akarom és ő is lesz. Teljesen jogomban áll őt, vagy bárki mást kinevezni helyettesemnek. Úgyhogy a vita lezárva! És ha megbocsájtotok még van pár elintézni valóm az utazás előtt. Ha bármi van, akkor Prudence értesíts, ha esetleg ti nem tennétek meg... Úgyhogy ne aggódjatok mindenről tudni fogok. - mosolygok ravaszul, majd Aroval az oldalamon visszavonulok a szobánkba. Mindketten fürdőzünk Dave dühében, legalábbis míg Charlotte meg nem zavart minket. Illedelmesen meghajolt előttünk, mire én fejemet csóváltam.
- Nem lát senki sem.
- Jobb a biztonság Bella. - mosolyog kislányosan.
- Jajj te lány. - nevetek fel. - Szóltál nekik?
- Természetesen Bella. Tudod, hogy mindig örömmel látunk.
- Tudom. És ti is hiányoztatok ám nekem. De a létezésem olyan bonyolult, hogy néha én is belekeveredek.
- Valahogy nem csodálom. Én már rég megőrültem volna.
- Ugyan, azért ennyire nem szörnyű. Na jó, nem mindig … - nevetünk.
- Igazán nem akarom megzavarni a csajos jókedvet, de te ki vagy? - mosolyog lágyan Aro.
- Oh, elnézést Drágám, hogy kihagytunk. Szóval ő Charlotte. Egy kedves barátnőm.
- Bella a teremtőm. - mosolyog Charlotte. - És most még a királynőm is, nem csak minden más. - nevet jókedvűen.
- Bella az, aki átváltoztatott? Nem is mondtad, hogy változtattál át valaha is valakit! - Aro hangja irreálisan durcás, körülbelül mint egy kisgyereké, mire én elröhögöm magam.
- Aro, neked jót tesz a távollét Volterratól. Még sosem néztél így. - mosolygok rá. - És hát tudod, egy egészséges kapcsolatban is vannak titkok. - pislogok ártatlanul.
- Te nőszemély, egyszer még a sírba kergetsz. - csóválja fejét, de ajkain elfojtott mosoly jele jelenik meg.
- Lehet. - folytatom az ártatlannak játszását.
- Én nem is akartam zavarni. Akkor holnap várunk Bella. - mosolyog Charlotte majd megölel és távozik.
- Mond csak Édesem, van még valami titkod előttem? - kérdi behízelgő hangon.
- Oh, nem is sejted, még mennyi. - húzom az agyát. Más már igazán nincs, amiről nem tud, legalábbis azt hiszem …
- Ne mááár. Figyu, itt nincs senki, akit érdekelne a titkod, szóval hallgatlak.
- Dave perpillanat kifejezetten örülne valami kis titoknak rólam. - mosolygok Arora. - De majd kicsit kifejtem ezt a Charlotte dolgot. - Aro bólint, míg megválunk ezektől a ruháktól, majd én egy fekete melegítőt veszek fel, míg Aro teljes kontrasztban velem egy kifinomult fekete zakót, fekete inghez és vászonnadrághoz. Prudence-nek még mondtam pár biztató szót, aztán szóltam Willnek, hogy előfordulhat kicsit később küldjük vissza a gépet, mivel teszünk egy kis kitérőt és persze azt is elintéztem, hogy csak Charlotte jöjjön velünk. Charlotte beült a pilóta fülkébe míg mi kényelmesen elhelyezkedtünk a luxus repülőn.
- Szóval? Mi van ezzel az átváltoztatással? - kérdezi Aro pár perccel a felszállás után.
- Tudod, voltam pár évig Toulouse-ban. Amikor volt az az újszülött hadsereg... Na ott találkoztunk. Akkor még ember volt, ahogy fiúk is, de össze voltak zárva a vámpírokkal, rajtuk gyakorolták az önuralmukat. Már a halálukon voltak a sebesülésektől, amikor rájuk találtam. Felajánlottam nekik a lehetőséget hogy megölöm őket, vagy átváltoztatom. Ők az átváltozás mellett döntöttek és a bosszú mellett... Akkor bosszút fogadtak a vámpírok ellen és ezt azóta is tartják. Egy ideig velük maradtam, amíg megtanultak bánni az erejükkel, és azóta egy teljes láncot alakítottunk ki. Mivel én változtattam át őket, ezért hozzám hűségesek, ahogy én is hozzájuk. Pár dolgot megtanítottam nekik, hogy hogyan kezdjenek bele a vadászatba. De ennek már jó pár éve. Azóta a Testvériség több mint 150 tagból áll. És jelenleg az én biztatásomra itt alakították ki az új főhadiszállásukat. Charlotte és még néhányan beépültek az Alvar és a Narucho királyságokba.
- Basszus Isa! - fakad ki Aro. - És ezt ennyi ideig eltitkoltad előlem?
- Hé, ne kapd már fel a vizet! Nem titkoltam el előled semmi életbe vágót.
- Jó, ez igaz! De tudod, hogy milyen vagyok! Mindent tudni akarok! Erre tessék, nem mondtad el nekem!
- Apu sem tudja. - vonok vállat.
- Ettől sokkal jobban érzem magam. - mondja szarkasztikusan.
- És ha már itt tartunk ez maradjon köztünk! Jobb, ha senki más nem tudja meg, rendben?
- Oké. Már megszoktam a titkaid megtartását, de úgy tűnik ez neked nem tűnt fel. - gúnyolódik.
- Jó, oké. Felfogtam! Nincs több titkom, tényleg. - tarom fel védekezően a kezem. Ő csak bólint, én kibámulok az ablakon. Nézem ahogy a lent változik a táj, ahogy kivilágított falvak és városok felett repülünk el. Csak apró, felszínes beszélgetést folytatunk azalatt az egy órás út alatt, amíg elérkeztünk Ausztrália északi partjához Darwintól észak-keletre néhány kilométerre egy elhagyatott kis erdőségbe. Charlotte gyakorlottan száll le az erre nem túl alkalmas terepen. Charlotte a gépen maradt mondva, hogy ő nem rég volt itt és jobbnak látja nem így itt hagyni a gépet önmagában.Vámpír tempóban közeledtem egy kívülről elhagyatottnak látszó faviskó felé, ami egy hatalmas virágokkal körülvett fákkal övezett aprócska terület, ami erősen illatozott a virágoktól és zajos volt az állatoktól. Elfedve a vámpírok illatát és hangjait.Beléptem a kihalt házikóba, és gyakorlottan a pincébe mentem, ahonnan egy titkos ajtón keresztül az alsó rejtett katakombába jutottunk. Hatalmas fémmel burkolt folyosók hálózata kacskaringózott a kis viskó és az erdő nagy része alatt. A teljesen rejtett alsó szintek az edzőtermek és a rengeteg lakószárny. Minden olyan modern volt. Néhány vámpír jelent meg, nem sokkal az után, hogy beléptünk és döbbenten pislogtak ránk. Azonnal támadó állásba álltak és őrjítően vicsorogni kezdtek, míg én csak vigyorogtam. Nem sokkal később Juan lépett be a terembe. Mosolya szinte a füle tövéig ért.
- Bella. Örülök, hogy újra látlak. - mosolyog.