86. Fejezet – Rebirth of Bella

Sziasztok!
Bocs a csúszásért, de kezdenek felgyűlni a dolgok, zajlik az élet, de igyekszem.
Jó olvasást!
A fejezethez ajánlom nektek Rihannatól a Diamondsc. számot.
Pussz:
LilyV
xoxo
U.I.: Előre szólok, hogy jövő az eheti friss csak jövő hét vége felé, vagy az azt köető hét elején kerül majd csak fel.

 

,,A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek, néha meg váratlanul gyöngédek."
Agatha Christie

Mivel nem volt erőm felgyorsítani a folyamatot, három teljes napba telt az átváltozásom. Közben a kislányom szinte végig velem volt, az ikrekkel és Edwarddal együtt. Csak a harmadik nap utolsó óráiban vitték el tőlem a kicsit, amikor az átalakulásom befejeződött. A sebem már jó formán teljesen begyógyult, a szívem pedig utolsó dobbanásait élte meg, legalábbis egy időre. Háromnapi szenvedés után már kész felüdülés volt, mikor a szívem megszűnt dobogni. És végre újra vámpír voltam, erős, gyors, és veszélyes. Bár a seb begyógyult és összehúzódott, de a helye még megmaradt. Ennyit igazán el tudtam viselni.
- Végre újra visszakaptuk a zsémbes császárnőnket. - viccelődött Aro. Mire én felnevettem és egy szem pillantás alatt előtte termettem és kicsavartam a kezét. Nem teljesen, nem törtem el és nem is ugrasztottam ki a vállát, csak egyszerűen kicsavartam a kezét, ő meg nem próbált szabadulni.
- Már hiányzott az erőm és a képességem. Vigyázz, most szívesen villogok velük. - mosolyogtam.
- És most szépen velünk tartasz a vacsorára.- mondta nyugodt hangon.
- Mint mondod zsémbes vagyok és úgy gondolom most már kurvára nem kell megint részt vennem ezen a vacsin.  Először még megértettem, tényleg, megpróbáltad, de akkor se jött össze, most sem fog. Ha meg azt akarod, hogy ot legyek, ikor táplálkoztok, akkor szólj, de ne most.
- Naaaa, Isa. A kedvemért. - nézett rám hatalmas könyörgő szemekkel.
- Basszus. - sóhajtottam fel lemondóan. Tudta, hogy ezt a mentet ő nyerte. - Gyerünk, akkor szervezd gyorsan meg azt a vacsorát. Szeretnék már vadászni és Lissaval lenni.
- Oh már megszerveztem. Csak rád várunk, hogy átöltözz és csatlakozz hozzánk. - mosolygott.
- Rendben van.
- Természetesen titeket is szívesen látnánk, de őszintén kétlem, hogy részt szeretnétek venni.
- Én csatlakozom, míg a család többi része elmegy vadászni. - szólt Carlisle. A régi szép idők emlékére, gondolom ...
- Én is szeretnék részt venni. - szólt Edward is nyugodt hangon. Aro csak egy vállrándítással elintézte a dolgot és elhúzott, gondolom készülődni. De Carlisle és én Edwardra néztünk.
- Edward, hidd el, ezt te sem akarod végig nézni. - suhanok elé.
- Fiam, Bellanak igaza van. Ne nézd végig ezt a mészárlást!
- De el tudom viseli a vér illatát, van önuralmam hozzá. - érvelt Ed.
- Nem is az önuralmad miatt mondjuk. Amit a trónteremben fog történni, az mészárlás. Carlisle is nehezen viselte el, míg itt volt. Örülj neki, hogy neked nem kell végignézned.
- Nem érdekel. - mondta határozottan, én pedig az utolsó fegyveremhez nyúltam. Átkaroltam a nyakát, és közelebb hajoltam hozzá, de végig a szemébe néztem. A karjai közben a derekamra kulcsolódtak.
- Kérlek, fogadd meg a tanácsomat. - súgtam halkan. Tudtam, hogy nem szép dolog női praktikákhoz nyúlni. De hosszú életem során csináltam már ennél rosszabbat, gonoszabbat és csúnyábbat. De Edward gyorsan tanult, túl gyorsan. A kedvenc féloldalas mosolyomra húzta ajkait.
- Szép próbálkozás volt, Drágám. De Aro felkeltette az érdeklődésem.
- És ha elmondom Aro miért rendezte ezt a vacsorát és a vacsi után elmennénk ketten vadászni … akkor sem tudlak lebeszélni? - próbálkoztam tovább.
- Á-á. - mosolygott tovább és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. - De ettől még utána elmehetünk vadászni. - lemondóan fújtam ki a bent tartott levegőt.
- Rendben. - vontam vállat. És miután elbúcsúztam az ikrektől is és a többi Cullentől gyorsan felvettem egy koktélruhát a vacsora és a későbbi vadász tiszteletére. Majd még benéztem a kicsi lányomhoz is, aki békésen szuszogott a szobám mellett lévő régi gyerekszobában, aminek álfala teljesen nyitva volt a szobám felé. Természetesen nem maradt egyedül. Esme és Rose is vele volt és gyanítom Heidi és Jane is csak a vacsora miatt nincsenek itt. Kivételesen elraktam a mobilomat is és a lelkükre kötöttem, hogy hívjanak, ha valami van a gyerekeimmel. Bíztam bennük, tudtam, hogyha gáz lesz, tényleg hívni fognak. Majd a trónterembe siettem. Persze semmit nem kezdtek el nélkülem. Heidi még valahol a kószál az emberekkel, akiknek valamilyen tárlat vezetést vagy ki tudja mit ígért. Edward és Carlisle a trónom mellett ácsorogtak, míg én helyet foglaltam. Tudtam mire számítsak, régebben az összes vacsorán jelen kellett lennem, azóta már elkopott ez a szokásunk. Nem mondhatnám, hogy megviselt a dolog. Sok rossz dolgot láttam már az évszázadok folyamán. Már nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem az embereket mindenképpen megilleti az életük. A vámpíroknak épp úgy van szükségük a vérükre, mint az embereknek az állatok húsára. És ha más nem is ártana nekik, akkor egymást ölik. Meg aztán ott van a túlnépesedés … Szóval ja. Aro valószínűleg jelzett Heidinek, mert pár percen belül megjelentek az emberek. Megközelítőleg 20-an lehettek. Úgy tűnik ma csak a királyok és a királyi testőrök étkeznek. Minden úgy zajlott, ahogy szokott. A nehéz kétszárnyú ajtó bezárult mögöttük. Megilletődve néztek körbe és mint minden csapdába esett állat, ők is felfogták, hogy valami nem stimmel. A pulzusuk megemelkedett, és izzadságcseppek jelentek meg a homlokukon. Féltek, pedig még nem is láttak semmit. Mint mindig, most is a királyok és a királynék választhattak először. Figyeltem, ahogy apa, Caius, Sulpicia és Athenodora lassan, nyugodtan sétálgatni kezdenek az emberek között. Normális rendszerességgel lélegeztem, bár rohadtul kapart a torkom, olyan volt, mintha folyamatosan láva folyna végig rajta, de figyelmen kívül hagytam.
- Mi az Aro, jóllaktál? - kérdeztem viccelődve.
- Túl sok is volt. - kacsintott mosolyogva.
- Milyen szörnyű és az életed.
- Még szerencse, hogy én így szeretem. - mosolygott. Én pedig Edwardra néztem.
- Még meggondolhatod magad.
- Nem fogom. De áruld el nekem, hogy hogyan viseled el a vér jelenlétét, ilyen jól? Úgy értem most változtál vissza. - érdeklődött.
- Fogalmam sincs. Mindig defektes voltam. Egyszerűen nem villanyoz fel az emberi vér. Talán az emberi életem miatt. Persze érzem a vérük zamatát a számban és a fájdalmat a torkomban, de ez a fájdalom nem olyan vészes sok máshoz képest, amit már eddig létezésem során éreztem. - válaszoltam legnyugodtabb hangomon, pedig beszédközben felhangzottak az első sikolyok, ahogy a királyi család tagjai elkezdtek táplálkozni. A vér illata még fenségesebb volt, a torkom még jobban fájt, mégsem éreztem komoly késztetést, hogy támadjak. Ugyanakkor láttam, ahogy Edward megfeszül egy pillanatra, pár másodpercig nem vett levegőt, majd újra lélegezni kezdett, valószínűleg a saját határaira volt kíváncsi. Carlisle légzése folyamatos és egyenletes maradt, bár az első sikoly hallatán az arcizmai megrándultak, de csak az emberek fájdalma miatt. A termet sikolyok töltötték meg, senki nem szólt egy szót sem hosszú percekig, míg nem Aro vonta magára a figyelmem.
- Nem gondoltad meg magad Isa? Sokkal hamarabb meggyógyulnál, ha embervért innál.
- Értékelem az aggodalmad Aro, de így is be fog gyógyulni, lehet lassabban, de ez igazán nem számít.
- Hogy érted, hogy be fog gyógyulni? - kérdezte Edward. - Hiszen a vámpírharapás örökre megmarad.
- Miért? Te láttál a testemen harapásnyomokat? - tettem fel a költői kérdést, amire persze nemleges választ kaptam. - Az ikrek is ugyanígy születtek. Csupán a testem még így, vámpírként is képes gyógyítani magát. Nagyjából 1-2 hónap és a harapások teljesen eltűnnek majd.
- Csodálatos, hogy mikre vagy képes. - mosolygott csodálattal. Természetesen a későbbiekben Aro nem erőltette, hogy emberekből táplálkozzam, csak végig néztük a mészárlást, aztán már mehettünk is. Edwarddal az erdő távolabbi szegletéig futottunk a vadak és a kettesben töltött idő miatt.