87. Fejezet – I don't care about anyone, expect my family

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ismét késtem, de miután hazaértem sikerült lebetegednem, és nem akartam az iskolát betegen kezdeni, ezért inkább a gyógyulással és pihenéssel foglalkoztam. De most már itt vagyok. A további fejleményekről még írok egy bejegyzést az elkövetkező napokban.
A fejezethez ajánlom figyelmetekbe: Hollywood Undeadtől az I am c. számot.
Mindenkinek kellemes hétvégét!
Pussz:
LilyV
xoxo

 

Maga nem ismeri, mi a nő. (...) Az egy szörnyű találmány. Aki olyan közelről ismeri a nőket, mint én. Tudja, a nő alapjában véve valami állat. Nem több, mint egy nőstény állat, csak éppen beszélni tud. De nem azt teszi, amit mond, amit beszél, hanem azt, amit az a nőstény állat tesz, aki nem tud emberi nyelvet.
Móricz Zsigmond 

 

2 napot hagytam magamnak, hogy a felhőkben lehessek, a kislányommal, az ikrekkel és Edwarddal együtt. Na meg persze Alice-ékkel, mert mióta hazajöttek, Alice-t is csatlakozott Rose és Esme duójához, akiket nagyon ritkán lehet Lissa nélkül látni. Szinte már több időt vannak vele, mint én. Pedig mindig azt hittem, hogy jó anya vagyok, és csak azt a pár órát töltöttem el a kislányom nélkül, míg Edwarddal vadásztunk … Két napba telt, amíg összeszedtem magam, hozzászoktam a vámpírsággal járó kifinomult érzékekhez és képességekhez. Nem mondom, hogy nehéz volt. Igazából sokkal nehezebben viseltem a képességeim hiányát míg ember voltam. De most már mind újra elérhető volt, megnyugtattak a lehetőségek sokasága, ami most újra megadatott. De ami még fontosabb volt, jelen elhibázottan gyenge pillanataimban, az az, hogy Edwardnak végre nem kellett visszafognia magát, az erdőben egy teljes kis mezőt alakítottunk ki magunknak a vadászatkor. Szegény fák úgy néztek ki, mintha kisebb hurrikán tombolt volna. Tudom, nem vagyok túl nagy természet barát, de megígértem magamnak, hogyha visszajöttem, akkor az erdőben pár sajnálatosan korábban kiirtott részt újra telepítünk. De most ennél sokkal nagyobb problémáim is vannak. Tudtam, hogy ma már el kell kezdenem a szervezést. A királyok pár órán belül megérkeznek a megbeszélésre és ha minden jól megy két nap múlva megtámadjuk a Naruchokat. De ha nem, akkor is minél hamarabb túl akarok lenni rajta. Hajt a bosszúvágyam és a picur iránti anyai törődésem. Ahogy az ikrek, úgy ő sem fog háborúban felnőni. Ha kell minden erőmet felhasználom, és úgy támadunk, nem érdekel, de még azelőtt lezavarjuk a harcot, mielőtt ő emlékezni tudna rá. A Denali klán is visszatért a megbeszélés miatt. Bár kicsit meglepett, de nem tettem szóvá. Az egész kastély felbolydult, hirtelen mindenkinek volt valami dolga, mint általában, ha találkozót szervezünk. Az alacsonyabb rangú testőrök úgy rohangáltak, ide-oda, mint a dolgos hangyák. Előkerültek a királyi jelképek, és a hivatalos ruhák. Mivel a gyerekszobában voltunk Edwarddal, és a gyerekkel – valamilyen csoda folytán Esme-ék nem voltak itt – így láttam amikor Dem bevitte a ruhámat a szobámba és letette az ágyra.
- Szóljak Heidi-éknek, hogy segítsenek neked, vagy Eddy fiú segít majd a fűzővel? - kérdezte sokatmondó pillantással. Az elmúlt két hónapban annyi ilyen perverz beszólás hallgattunk, hogy már igazán nem lepett meg.
- Szólj Heidinek, hogy segítsen Bellanak felvenni, de ne aggódj, levenni én fogom majd. - kacsintott rá Edward. Nos igen, az idő teszi a mestert … Edward beszólásai egyre találóbbak, de vannak egyének, akik alá nem kell még lovat is adni. Dem, pont ilyen.
- Rendben, megmondom Heidinek, hogy ne is álmodjon róla, hogy levetkőztetheti Bellat. - nevetett fel. - Oh, de egy jó tanács! Vigyázz a ruhára, ha szétszabod, Aro lefejez. - veregette meg barátilag Edward vállát.
- Cserkész becsszó, hogy épségben marad a ruha. - szalutált Edward, még Dimitrijnek, mielőtt a jómadár kiment volna a szobából.
- Edward, van aki alá nem kell lovat adni, oké? - mosolyogtam rá.
- Csak tényeket közöltem. - vont vállat és megcsókolt, lágyan, csak épphogy érintve.
- Okéé, akkor mi most inkább magatokra hagyunk. - mosolygott ránk Nessie.
- Nem kell, maradjatok csak. - néztem rá.
- Oh, reméltem, hogy nem estek egymásnak a kishúgunk mellett... De attól még nekünk is készülődni kell. - vigyorgott Ness.
- Héé, kislányom, már te is kezded. Nem vagyunk mi olyan perverzek. - ellenkezett Edward.
- Azt mondta, hogy remélte, hogy nem estek egymásnak … Ez azt jelenti, hogy még bízik az erkölcseitekben. De én nem. - öltött ránk nyelvet Tony. A saját fiam nevezett erkölcstelen ringyónak! Na jó, nem gondolta komolyan, de akkor is!
- Ezt akár sértésnek is vehetném … - néztem komolyan fiamra, aki azonnal bocsánatkéső boci szemeket növesztett. - Jó, oké, oké. Inkább menjetek készülődni! - mosolyogtam rájuk. Egy-egy puszi kíséretében el is szaladtak. A kis Lizzy pedig úgy aludt, mint egy kis angyal. Fél órával később megjött Heidi és segített a fűzővel. Kétlem, hogy van bárki, aki fel tud venni egy fűzőt egyedül, ha mégis, akkor emelem kalapom. Még jó egy óra volt a találkozó kezdetéig, mikor már teljes díszben pompáztam, hála Heidi szakavatott ügyes kezének. Jake, Pierre és Juan hamarabb érkeztek, mint a többiek, nem akartam őket teljesen mély vízbe dobni. Felkészítettem őket arra, hogy mi vár rájuk, majd a megbeszélésen, kik lesznek ott, és milyen hozzáállásúak. Szükségem volt a segítségükre, ezért jól kellett velük bánnom. Persze Jake azonnal megjegyzést tett Pierre-ékre. És akkor már Pierre-ék is visszaszóltak, mert hát még szép, hogy vissza kell … Hosszú nap elé nézünk. De nem panaszkodom, még nem. Ahogy kértem Aro még két székkel megtoldotta a berendezést, amik közvetlenül az én helyem mellett helyezkedtek el és Jake-éknek volt fenntartva. Bár a Cullen-Denali klán nagy része is részt vett, de ők távolabbról figyelhették a történéseket. Meglepett volna, hogyha nem szólnak be rögtön Jake-nek. Milosh-é volt a megtiszteltetés …
- Elárulnád Bella, hogy mi a francot keres ez a korcs a tárgyaló asztalunknál? - nem kellett Jacobra néznem, hogy tudjam ökölbe szorította a kezét és a nyelvébe harapott, hogy ne szóljon vissza. Mindig is tudtam, hogy okos fiú.
- Köszönjük, a fontos észrevételedet, Milosh. - mondtam kissé mogorván. - Jacob a Quileute törzs alfája. És azért van itt, mert szükségem van a segítségére.
- Ez baromság. Minimum 4-szer annyi vámpírt állítunk csatasorba, mint amennyien a Naruchok földjein élnek. Nincs szükségünk kutyák segítségére. - értett egyet Nyikolaj is a romanok főszószólójával.
- Talán megvárhatnánk, hogy Bella elmondja, mik a szándékai a farkassal és a két nomáddal. - szólt bölcsen Ahmose, az ismert legidősebb vámpír, nyílván évszászadainak hossza ajándékozta meg ezzel a bölcsességgel.
- Nem a harcban fognak segíteni. Inkább amolyan biztonsági feladatuk lesz. A Naruchokat be fogjuk keríteni, nem lesz esélyük kitörni. De Zenko nem hülye és egy gyáva féreg. Észre fogják venni, hogy annyi vámpír hirtelen megjelenik a térségükbe. Valószínűleg egy kisebb csapattal megpróbálnak majd szökni. Engem csak Zenko érdekel, ha lesznek vele mások nyilván nem leszek könyörületes … de Zenko és Hajime megölése az én célom. Elég kicsi rá az esély, hogy sikerülne pár narucho vámpírnak kiszöknie, vagy esetleg Zenko hamarabb parancsot adott nekik a támadásra, szóval jobb, ha felkészültök rá.
- Te komolyan azt hiszed, hogy egy kisebb csapat megtámadna minket? - kérdezte döbbenten Stephan.
- Előfordulhat. - néztem rá komolyan. - Jó lenne, ha a királyságok letárgyalnák maguk között, hogy ki marad a kastélyban és a többiek elhagynák a központot pár katonával és fedezékbe vonulnának. Senkit nem kényszerítek, hogy ezt tegye. De nyilván minden királyságnak jó lenne, ha legalább egyik királya életben maradna. - mondtam érzéstelen hangon.
- És ha mi nem akarunk addig sem szét szakadni? - kérdezte Milosh.
- Akkor nem teszitek. Hidd el, nem fog izgatni, ha megdöglötök. - mosolyogtam édesen. - A ti döntésetek. Ahmose, szükségetek van egy védett helyre, vagy megoldjátok magatok? - kérdeztem ránézve.
- Köszönjük Bella, de megoldjuk. Sok helyet ismerünk. - mosolygott elégedetten. - Ha nem így lenne, már nem élnénk.
- Rendben van. Ez esetben Volterra még négy védett helyet fel tud ajánlani. Valaki?
- Én elfogadom az egyiket. - szólt Damon fél perces halk csevej után.
- Én pedig egy másikat. - csatlakozott a kijelentéséhez Alekszej.
- Mi együtt maradunk. - mondta Milosh határozott ellenvetéssel és daccal.
- Én maradok itt, lányom. - szólt végül apa a Volturik közül.
- Nem, bocs, de Aro marad. - mondtam határozottan.
- Miután sikerült lebeszélnem Arot arról, hogy maradjon, te mégis őt részesíted előnyben! - dörrent apa hangja kissé dühösen.
- Aro ígért nekem valamit. Ezért szükségem van arra, hogy ő maradjon a kastélyba. - néztem apura bocsánatkérően. Míg Aro elégedetten vigyorgott. - Jacobbal pedig megbeszéltük, hogy a Cullen-Denali család a háború idejére menedéket kap a rezervátumban.
- De nem támadtok emberre, érthető?! Ha mégis, akkor mindenféle tűzszünetnek vége. - szólt határozottan Jake.
- Természetesen, Jacob. Köszönjük. - ragadta magához a szót Carlisle.
- Edward és a gyerekeim pedig a két nomáddal mennek. - néztem Juanra és Pierre, akik elégedetten mosolyogtak.
- És ha a lányomnak egyetlen haja szála meggörbül, akkor ti lesztek a következő célpont. - Aro fenyegetéséből hosszú évek rutinja csengett nem volt hangjában se düh, se indulat, csak rideg tényeket közölt érzéstelenül. Nessie-re pillantottam. Reméltem, hogy kiszeret Pierre-ből azok után, amiket megtudott róla, de sajnos nem így volt.
- Pierre ismeri a szabályokat. Igaz?
- Persze Bella. Megígértem, hogy nem csinálok semmit, amit Renesme ne akarna. - mosolygott azzal a mocskos perverz mosolyával. Szívesen lemostam volna azt a mosolyt az arcáról, de láttam lányom arcán a zavart, és hallottam Aro, Edward és Tony halk morgását, mint akik bármikor Pierre vethetnék magukat … Én is megtettem volna, de be kellett látnom, hogy a lányom felnőtt, már jó ideje felnőtt. Nem tarthatom tovább burokban.
- Rendben. Ez nekem elég. - mosolyogtam Pierre-re. Egy kissé megrándult az ajka, a meglepetéstől, azt várta jobban fogok ellenkezni … - Azt akarom, hogy még ma oldjátok meg a kastélyok elhagyását, és vigyetek magatokkal olyan 10-20 testőrt. Holnap estére pedig a testőrök érjenek a megbeszélt helyre.
- Hova ez a nagy sietség Bella? - kérdezte Nyikolaj.
- Nem fogom hagyni, hogy Zenko kicsússzon a kezeim közül. Mondjuk úgy, hogy van mit törlesztenem neki.
- És még mindig nincs rá semmi esélyünk, hogy mi is harcoljunk? - kérdezte Damon.
- Nem. Nem akarok azzal törődni a harc közben, hogy a királyok ott téblábolnak valahol … Mindenkinek jobb, ha kimaradtok belőle. - mondtam határozottan, amire válaszul Damon egy halk fújtatás szerű hanggal fejezte ki nem tetszését. Az ő problémája, nem az enyém, ha harcolni akar oldja meg maga. Én is csak a saját harcaimmal foglalkoztam, ha meg unalmassá vált az életem, akkor magamnak kerestem a bajt.
- És honnan fogod tudni, hogy a királyok hol vannak? - kérdezte Milosh.
- Meg vannak a magam képességei. Eddig is rengeteg dologról értesültem, ami velük történt. Ezután is meg tudom oldani.
- Úgy tudtam kémeid vannak náluk.
- Ez így volt. de megparancsoltam nekik, hogy hagyják el a Naruchokat.
- Akkor?
- Zenko képességét fogom saját maga ellen fordítani. - mosolyodtam el és tényleg boldog voltam tőle. - Szenvedni fog. Pokolian. - néztem Arora, ő volt az egyetlen, aki hasonló vidám mosollyal fogadta kijelentésem. azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de van hogy pont a hasonlóság láncol valakihez.