56.Fejezet – He's here

Sziasztok!
A titokzatos idegen :D húztam a még lehetett, de azért nem akarok én sem rétestésztát csinálni a történetemből … :D
Aki szeretné hallgassa meg hozzá  Christina Aguilera-tól a Fighter c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Mindig zavard össze az ellenségeidet! Ha nem biztosak benne, ki vagy, és mit akarsz, nem tudhatják azt sem, mi lesz a következő lépésed. Néha azzal lehet a legjobban félrevezetni őket, ha olyasmit teszel, aminek semmi értelme, vagy egyenesen ártasz vele saját magadnak.
George R. R. Martin

A kislány mozgalmasságot hozott mindennapjainkba, a kis Amy. Ő lett hirtelen mindennek a középpontja, de ezt valahogy egyikünk sem bánta. Azonban sajnos Leah és Gabe úgy döntöttek, hogy hazaköltöznek, így már jóval kevesebb időt tudtunk a kis Amy-vel tölteni.  Viszont épp elég időm maradt, hogy foglalkozni tudjak az idegen vámpírral, akiről egyre inkább kezdtem elhinni, hogy ő nem idegen. Túl jól ismeri az ittlévő dolgokat. Túlságosan ügyel a részletekre. Az idő teltével kezdtem egyre biztosabb lenni benne, hogy ki az. De ez nem volt elég. Értelmetlennek tűnt, hogy itt legyen. Hisz ha oka lenne rá, akkor nem bujkálna előlem, hanem végre beszélne velem, ha csak nem attól tart, hogy valaki követte, ami lássuk be sanszos. Épp ezért figyeltem arra, hogy velem ne tudják összefüggésbe hozni, csak a farkasok kutattak utána. Már kíváncsian vártam a látogatására, figyeltem, hogy a megszokottnál több időt legyek egyedül, hogy nyugodtan tudjunk beszélni de persze, hogy őneki olyan idő kellett, amikor mindenki ott van. Mert őnagysága meg akarta ismerni a többieket, ezzel kockáztatva gyakorlatilag mindent … Nem kellett volna meglepődnöm, hogy egy „családi” összejövetelen bukkant fel. Igen, amikor itt volt az egész Cullen család, és még pár farkas is. Az időzítése maga a tökély … Csak úgy besétál azon a cseszett ajtón, ezzel a beszélgetésbe belerondítva, mindent felkavarva és olyan természetes könnyedség sugárzik belőle, mintha csak hazajönne. Nem hiába, jó tanára volt … Ezzel a nyugodtságával pedig belesegített a többiek nyugtalanságának fokozódásába. Ezzel a nyugodtsággal arra figyelmeztettet mindenkit, hogy ő a rossz fiúkhoz tartozik, szóval egy rossz mozdulat és valaki búcsút mondhat a fejének. Olyan büszke vagyok rá … Elérte, hogy a farkasok dühösen morogva toporogjanak a válaszvonalon, míg a Cullen család teljes védelmi formációba állt össze, Tony és Nessie pedig felvették a védekező pózt. Míg én, mint valami könnyelmű, naiv uralkodó csak nyugodtan ültem a kanapén és mosolyogva figyeltem az eseményeket. A morgások sorozatát két hang, egyidejűleg törte meg. Az egyik, a kis jövevény nevetése volt, a másik az én elégedett tapsom, amivel üdvözöltem őt. Ezzel pedig még tovább fokoztuk a többiekben tomboló frusztrációt.
- Épp elég lett volna ha megejtesz egy telefont. Nem kellett volna átutaznod a fél Földet. - mondom kis gúnnyal hangomban.
- Bármennyire is imádom a társaságod, nem utaztam volna ide, a mostani technikai hátterekkel.
- Meg aztán ha jól emlékszem jól érthetően megtiltottam, hogy családom és a királyságok tudtára adjátok a létezéseteket, a saját érdeketekben.
- Igaz és tudod, hogy ilyen szempontokból számíthatsz ránk, sosem tennénk olyasmit, ami szerinted veszélyeztetheti a feladatunkat. - mosolya vidám, de mégis vörös szemei valahogy fenyegetően hatnak. Viszont okosan viselkedik, nem foglalkozok a többiek ellenséges védekező testtartásával, csak úgy, mintha ott sem lennének huppan le mellém a kanapéra. Tudom, hogy megnézte, hogy ki hol áll, de ezután a figyelmének jelentős részét rám fordította.
- Sorold fel a helyzetüket. - szólal meg bennem a régebbi énem.
- Legelöl Carlilsle, mögötte a mackó, két oldalán a két szöszi, a hármas mögött a nők, aztán a két félvér a válasz vonal másik oldalán hárman, háromszög formációban. - válaszolja mint egy beidegződéssel hangjában.
- Ügyes. - vigyorgok rá.
- Jó mesterem volt. - szemei csillognak, előbújik belőle a játékos éne.
- Először tudni akarom, hogy mindezek ellenére hogy kerülsz ide?
- Kiküldtek minket. Több vámpírt küldtek ki, hogy megtaláljanak titeket, információkat akarnak a félelmetes császárnőről. - ez a kijelentése meglepett. Nem számítottam rá, hogy a Naruchok hirtelen ekkora érdeklődést mutatnak felém. Ez nem jelent túl sok jót. A hirtelen jött kíváncsiságuk a háború előszelét hozza magával.
- Ügyeltél rá, hogy ne vegyenek észre? - hangom szinte már követelőző.
- Persze, mit gondolsz mi a francért köröztem ennyi időn keresztül? - sóhajt fel, mint egy gyerek, akiben a szülei nem bíznak meg …
- Oké. Csak okosan kell játszanunk. - vigyorgok rá, felvillanyoz a háború, a harc és a veszély lehetőségének gondolata.
- Mik a szándékaid?
- Ha kitör a háború mindenki, aki közétek tartozik meghúzódik.
- De a többség jól képzett …
- Nem. Azzal, ha beleszóltok a hatalmak harcaiba túlságosan előtérbe kerültök. Túl nagy kockázat, hogy a királyságok el akarnak majd titeket pusztítani. És azzal, ha beleszóltok a harcba, sok vámpírt veszthettetek, akik tartani fognak attól, hogy az a céltok, hogy hatalommá váljatok. Ezt pedig nem engedhetik meg, főleg nem most, hogy ilyen szépen haladtok.
- Szóval azt akarod, hogy fülünket farkunkat behúzva vonuljunk vissza?
- Ez a harc nem rólatok szól. Azzal is elég kockázatot vállaltam, hogy Aro tud rólatok.
- Jajj, a drága Nofertarid. - nevetve fel Pierre. - Nem félünk a Volturitól.
- Én viszont nem akarom, hogy fenyegetést jelentsetek egymásra!
- Tudjuk és nem is akarunk hatalmat, mi csak a feladatunkat akarjuk végezni, mi ezt élvezzük. - mosolya olyan, akár egy ragadozóé a vadászat előtt.
- Na látod? Így mindenkinek megfelelő. Beszéltél Charlotte-tal és Juannal is erről?
- Egyenlőre még nem. Majd, ha visszatérünk, akkor fogok beszélni velük.
- Remek. Ezt mond meg nekik is.
- Úgy lesz, mon cherie. - mosolygok erre a megszólításra. Azt jelenti szívem. De az a hangsúly, ahogy mondja, az bujaság, ami sugárzik belőle. Képtelenség leírni. De hát francia, a francia pasik ilyenek. Na jó, azért persze vannak kivételek. De ő is és Juan is francia és mindketten ilyenek, sőőőt. Hiába vámpírok, szerintem így sem tudnák össze számolni hány nővel voltak már.
- Köszönöm. - mosolygok rá. És nagyjából itt megszakad a társalgásunk, körbenéz a többieken, mindegyiküket felméri. Végül mégis lányomon időzik a szeme.
- Mindig is tudtuk, hogy a lányod hasonlít rád, de azt nem mondtad, hogy kiköpött olyan, mint te.
- Azért nem teljesen oylan mint én. Szerencsére, ha olyan lenne, mint én, szerintem már kitéptem volna az összes hajam.
- Szóval ő nem olyan kezelhetetlen, mint te?
- Hé! - bokszolom vállba. - De kérdésedre válaszolva szerencsére nem.
- Egyre jobban tetszik. - mosolyog rá csábosan.
- Őszintén szólva épp ettől tartottam. - sóhajtok fel.
- Hé ez nem volt szép!
- De igaz!
- Ne csináld már!
- Ha egyikőtök is a lányomhoz nyúl, tudjátok, hogy úgy megkeserítem a létezéseteket, hogy a halált akarjátok majd.
- Bella, láttunk már, hogyan kínzol … Hidd el, nem feltétlen mozdulnánk rá a lányodra. Báár meggondolandó. - méri végig újra, jóval pontosabban.
- Anyu, elmagyaráznád mi a franc folyik itt? - kérdezi kissé idegesen lányom. Látom, ahogy Pierret tartja szemmel és szemeiben mintha valami furcsa fény költözött volna.
- Egy nőcsábász. - mondom határozottan.
- Pontosabban?
- Kislányom, vannak dolgok, amikből igazán örülnék, ha kimaradnátok.
- Hallgass anyádra, tudja mit beszél. -erősít meg Pierre. Mily megnyugtató …
- De … - ellenkezne Nessie.
- És még hogy a kis Renesmee nem olyan, mint te. - nevet Pierre. - A kíváncsiságát biztosan tőled örökölte.
- Hahaha, röhög a vakbelem. - mondom gúnyosan. - Mit szólnál egy kis gyakorláshoz, mielőtt kitörném a nyakad? - sóhajtottam fel lemondóan. Pierre sem változik, a lányom sem és én sem, ez cseszettül nem egyszerű!
- Naná, hogy! Úgyis olyan ritkán adatik meg, hogy veled harcoljunk. - dörzsöli össze a kezeit és elindul, ki a kúriából.
- Egy szóval sem mondtam, hogy velem fogsz harcolni. - nevetek fel. - Jasper, mond csak, nincs kedved kipróbálni magad? Természetesen egyikőtöknek sem eshet baja. - nézel rájuk komolyan.
- De természetesen. - mondja határozott, megfontolt hangon Jasper.
- Nos, akkor hajrát srácok. - vigyorgok és az egyik fának dőlve figyelem őket. Kíváncsi vagyok, hogy Maria mire tanította őket. Nézem őket, ahogy kerülgetik egymást. Keresik a másikon a támadási felületet. Számomra túl sokáig keresgélik. Egy ütközet már réges-rég lezajlott volna addigra, mire ők támadásba lendültek. Ügyesen, körültekintően védték ki a másik támadását, de mégis volt valami Pierre harcmodorában, ami látszólag összezavarta Jaspert. Csupán egy pillant volt, amikor Pierre bevitte az első ütést, és akkor Jasper hirtelen teljesen megakadt. Kizökkent a ritmusból és Pierre könnyű szerrel a földre vitte … Pierre mosolya elégedettségtől csillogott a győzelmét követően.
- Na, milyen voltam? - néz rám kérdőn.
- Nem rossz, de túl sokáig húztad, túl sokáig kerested a gyenge pontját. Erre más esetben nincs időd.
- Tudom, de most volt. - vigyorog.
- Igen. Egyébként nem volt rossz. De még mindig nem figyelsz eléggé a környezetedre. Jobban kell figyelned, nehogy valaki hátba támadjon. - adom ki a tanácsokat, mire ő komolyan bólint.
- Ki tanított? Ki volt a mestered? - kérdezi Jasper érdeklődve.
- Komolyan nem jöttél még rá? - kérdezi kissé gúnyosan Pierre. - Bella tanított mindenre.
- Komoly? - néz rám Jasper. - Teljesen más harcolni és megtanítani másokat harcolni …
- Ezt te is jól tudod … - emlékeztetem őt a múltjára. - Ha választási lehetőségem van inkább harcolok, mint tanítok. Nem vagyok olyan jó tanár, csak őket és a gyerekeimet tanítottam.
- De minket nem annyira. - mondja durcásan Nessie.
- Az alapok épp elegek. - nézek rá komolyan.
- Nos igen, Bella nem merne titeket úgy tanítani, mint minket. - vigyorog Pierre.
- Ezt hogy érted? - kérdezi Tony.
- A fejlődésért szenvedni kell. És ezzel is tisztában vagyunk, viszont ti, mint a gyerekei … Sosem engedné, hogy egy pillanatig is veszélynek tegyétek ki magatokat. - szól Pierre, de ekkor már éreztem, hogy egy másik vámpír s közeledik.
- Sietned kell, egy vámpír tart erre. - mondom gyorsan. - Mondj nekik pár dolgot rólam, de figyelj mit mondasz. Csak óvatosan. - mondom komoly hangon.
- Úgy lesz. - vigyorog, majd a lányorma néz. - Örülök, hogy végre találkozhattam veled Renesmee. - mosolyog rá, majd szélvészként elrohan.
- Már csak ez hiányzott … - mondtam magamnak. Az volt minden vágyam, hogy a lányom közelebbről megismerje ezt a két szoknya pecért …