57.Fejezet – Peace or war?

Sziasztok!
Régen volt harcos, rideg Bella, ugye? Vagy csak nekem hiányzik? Épp ezért a mostani fejezetben szerepet kap ez a Bella is :D
Aki szeretné hallgassa meg hozzá  a 30 Seconds to Marstól a Search and Destroy c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.
Winston Churchill

A közeledő vámpír a többiek figyelmét is magára vonta. Volt a jelenlétében és a kisugárzásában valami felettébb furcsa, valami, ami arra késztettet, hogy használjam rajta a képességeimet, nem tudtam megmagyarázni, de tudni akartam, hogy mi ez a furcsa dolog, ami belőle árad. A gondolatolvasó képességemnek hála és az információimnak a Nauchokról pontosan tudtam a különös érzésem okát. Tudtam mi az a háttérben, amitől olyan furcsa ez az alak. Ő nem egyszerű kém, neki nem a kémkedés a feladata, hanem a felmérés, akár az élete árán is. Vajon ő is tudja, hogy az életével játszik, vagy olyan naiv, hogy azt hiszi csak úgy elfogom engedni?
- Minek köszönhetjük érkezésed Narucho? - kérdezem nyugodt hangon.
- Honnan tudod, hogy Narucsho vagyok? - kérdezi, mire én felnevetek. Ez szánalmas.
- Én megértem, hogy mindenki lebecsül, aki nem ismer, de azért ez rettenetes. Ott van a nyakadban a címer. - komolyan elég gyorsan közeledett hozzá, hogy felhúzzon.
- Oké, ebben van ráció. - von vállat nem törődöm tartással.
- Nem mondták még, hogy el vagy szállva magadtól?
- Nem igazán. Maga vagyok a szerénység mintaképe. - mosolya elárulja, hogy hazudik, de ilyen apróság senkit sem érdekel.
- Figyelj, vagy kezdj el dumálni vagy még azelőtt letépem a fejed, hogy megszólalnál, mert rohadtul az agyamra mész.
- Milyen nyűgös vagy.
- Pech.
- Te vagy a császárnő?
- Szóval még ebben sem vagy biztos? Ez siralmas. - nevetek fel.
- Nem válaszoltál.
- Miért tenném?
- Mert miért ne?
- Minek árulnám el az igazat egy ellenséges királyságnak? Ennyire nem vagyok hülye.
- Tudom, hogy az egyikőtök a császárnő.
- Én pedig kezdek rájönni, hogy mennyire be vagytok zárkózva a biztonságos királyságotokba. Teljesen lemaradtatok a versenyben, szívi. - mosolygok gúnyosan.
- Ne sértegess minket! - sziszegi.
- Csak az igazat mondom, az pedig nem sértés, csak egy meglátás. - vonok vállat.
- Olyan okosnak képzeled magad?
- Nem, de ez még egy vaknak is szemet szúr. Még az Alvaroktól is elzárkóztatok, pedig ők lettek volna az utolsó ments váratok nem? De ahelyett, hogy összefogtatok volna, inkább visszabújtatok a nyúlüregetekbe, jó messzire Birodalomtól. Egyszerűen és nagyszerűen gyávák voltatok ahhoz, hogy harcoljatok, most, hogy végre kezdtek rájönni erre már túl késő. Egyedül nem mentek semmire ellenünk. A tekintélyeteket akartátok megőrizni, mint fejlődő királyság, és most ti vagytok a legelmaradottabbak, leggyengébbek. Ti teszitek magatokat tönkre. A régebbi dicsőségetek porba hullt. A dicsőség pedig ritkán viselkedik úgy, mint egy főnix. - oktatom ki komoly hangon.
- Te vagy Isabella. - állapítja meg végül, mire én gúnyosan elkezdek tapsolni.
- Gratulálok, ezért a megállapításodért szeretnél Nobelt is?
- A királyaim küldtek hozzád.
- Uhh, te jó ég, na ne mond! Bökd már ki mit akartok!
- Hagyd meg a királyságunk területeit és nem támadunk.
- Ebbe nekem hol van hasznom?
- Nem lesz háború. - von vállat.
- Nem látom ebben nekem mi a jó. - lépek hozzá fenyegetően közelebb.
- Hogy? - döbben meg.
- Mi van akkor, ha én háborút akarok? - kérdezem fenyegető hangon, miközben egyre közelebb sétálok hozzá, ezzel is jobban fenyegetve.
- Miért akarnál háborút, béke helyett? - hangja döbbent, sokkolt, de leginkább ijedt.
- A béke unalmas és fárasztó. Annyi kompromisszum szükséges hozzá. De a háború, oh, az más. Veszélyes, gyönyörű semmiféle kompromisszum, csak a nyers erő.
- De a többi királyságot is kompromisszummal nyerted meg magadnak...
- Nem egészen és az máskor volt.
- Miben volt más?
- Nektek? Semmiben. Semmi olyanban, amihez közötök lenne.
- Lehet elzárkóztunk tőletek. De ennyire nem. - mondja komolyan. - Szerinted nem hallottunk róla? Tudjuk miről szól a megállapodásod a királyságokkal.
- Akkor meg ne add a hülyét! - ragadom meg a nyakát. És durván a földre szorítom.
- Hajlandók vagyunk mi is teljesíteni ezt a kérésed. - szól rekedten.
- Már nincs szükségem egyezségekre, király. - sziszegem. A döbbent a katona arcán átvette az irányítást.
-Én csak egy katona vagyok. - bizonygatja, amin én felnevetek.
- Lehet, hogy ti elszigetelődtetek a Birodalomtól, de egyvalamivel nem számoltatok. A királyságok elől elbújhattok, de előlem nem.
- Mi?
- Mindent tudok rólatok, Hajime. - mosolygok negédesen. - Komolyan azt hitted, hogy csak úgy letudtalak titeket? Mindig is figyeltem a dolgaitokra. Tökéletesen ismerem a képességed.
- Igazán?
- Igen, tudom, hogy te irányítod a testét. És azt is tudom, hogy ez azzal jár, hogy a közelben vagy. Én a helyedben még most kezdenék el visszarohanni a királyságba, amíg még nem kezdek hajtóvadászatot.
- Honnan tudod? - kérdezi kétségbeesetten.
- Mindent megtudok, amit meg akarok. - engedem el a nyakát és felegyenesedem. - De tudod mit? Megmutatom, milyen a híres császárnő, ha nyűgös. - mondom és tűzre koncentrálok, elképzelem, ahogy égeti a testét, elképzelem, ahogy árad belőle a meleg és a következő pillanatban már nem csak a gondolataimban él a kép, hanem a szemem előtt is. A vámpír testét lángok ölelik körbe, először csak a körülötte lévő földet, aztán a következő pillanatban meggyullad a ruhája, majd az egész teste. Van benne valami morbid szépség, ahogy a gyönyörű vörös lángok beborítják a hófehér testét. Nem veszem le róla a szemem, még akkor sem, amikor igazán elkezd égni, amikor a teste elveszti gyönyörű fehérségét és a tűz koromsötétje borítja el. Fájdalmas kiáltozása, könyörgése teljesen hidegen hagyott. Éreztem magamban a régi Bellat. Éreztem, ahogy elégedetten szemléli a megmaradt hamvakat, de próbáltam elnyomni ezt az érzést és ügyelni arra, hogy az új, uralkodó Bella, a jégszívű, rideg Bella megtartsa az irányítást bennem. Furcsa, mégis van a régi és a mostani énem között valami átfedés, mégpedig a gyilkolás maga … Rendeztem vonásaimat, ez egy olyan részem ,amit nem a gyerekeimnek akarok mutatni, olyan dolgok, amiket a lehető legmesszebb akarok tőlük tudni.
- Ez mi akart lenni anyu? - kérdezi érdeklődve Nessie.
- Beszélgetés egy Narucho királlyal. - mosolygok rá lágyan.
- És ki volt az az előző vámpír?
- Ahogy mondtuk, egy régi barát, egy tanítvány.
- Mi köze a Naruchokhoz?
- Kém. - vigyorogtam rá.
- Bella, direkt csináltad ezt? - kérdezi Carlisle.
- Mit?
- Gyakorlatilag hadat üzentél a Naruchoknak...
- Ez azért jelentős túlzás. Csak tudattam velük az erőviszonyokat. Így egy időre elmegy a kedvük a háborúzástól.
- Ha te mondod. - von vállat Carlisle.
- Úgy tudtam, hogy egyszerűen elismerték a hatalmad, így alakult ki a Birodalom. - néz rám komolyan fiam.
- Ismeritek őket, ismertek engem. Mit gondolsz, ez tényleg így volt?
- Nem. De erre ennek a Naruchonak kellett felnyitnia a szemem.
- Sajnálom, de nektek így volt a jobb, kicsim. - nézek rájuk bocsánatkérően.
- De már felnőttünk és szeretnénk tudni, hogy hogyan alakult ki a császárság. - mondja komolyan, szinte követelőzve.
- Hát jó, legyen, ha ezt szeretnétek, de először is le kell szögeznem, hogy azok az idők elmúltak.
- Igen, ezt sejtjük.- mosolyog Tony.
- Mikor megszületettek, hirtelen minden megváltozott, és ez nem csak az én, vagy a Volturi életére volt igaz, hanem mindenre. Aro is tudta ezt és én is, épp ezért próbáltunk tieteket a legnagyobb titokban tartani, de ez nem volt olyan egyszerű, a pletykák azonnal megindultak, először mindenki azt hitte, hogy gyerekeket változtattunk át, ami ugyebár törvénytelen.... A Roman klán volt az első, aki megtámadott minket. Aro egyedül akarta elintézni, akkor még gyenge voltam, de nem számolt vele, hogy megtudom a dolgot. Nem hagytam, hogy ő irányítsa a sereget, mégis csak az én gyerekeim vagytok. Közben titeket próbáltunk kimenekíteni a kastélyból. De sajnos a Romanok fel voltak rá készülve, és akkor rájöttek, hogy titeket senki sem változtatott át. Akkor újra kezdődött minden, a híretek sokakhoz eljutott. És akkor már nem azért akartak titeket megölni, mert átváltoztattak, hanem mert senki sem tudta, milyen erősek lesztek. Rettegtek tőletek és tőlem. Az összes mostani, a Birodalomhoz tartozó királyság ezt megpróbálta. És mind vesztett. Mindnek el kellet ismernie a Volturi és az én fennhatóságom. De még így túlságosan aggódtunk értetek, így békét kötöttünk a királyságokkal. Aro miattatok mondott le a régóta vágyott hatalomról és átengedte nekem. A királyoknak csak egyetlen egy kérésemet kellett teljesíteniük és kell máig is, azonkívül, hogy elismertek, mint az uralkodójukat.
- Mi volt az? - kérdezi Nessie.
- Megvédenek titeket, ha kell az életük árán is. - mondom komolyan.