83.Fejezet- I will do anything for you to stay alive

Sziasztok!
Kicsit rövidebb, mint szokott, de gondolom megértitek, hogy miért ott hagytam abba, ahol …
Jó olvasást!
A fejezethez ajánlom: Simple Plantől a Save you c. számot.
Pussz:
LilyV
xoxo

 

„Ismered az érzést, amikor egy könyvet olvasol, és tudod, hogy tragédia lesz belőle? Érzed, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látod, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudsz szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudod, sem az irányt megváltoztatni.”
/ Cassandra Clare- A hercegnő/

 

Miután két liter vért erőltettem magamba, Aro végre leszállt rólam, Pierre-rel pedig minden rendbe jött. Még a legjobbak között is vannak nézeteltérések, mi sem vagyunk kivételek. Elbúcsúztunk tőle, mivel a kérdésemnek eleget téve vissza kellett térnie a Testvériséghez. Nessie miatt aggódtam, de nem rohant el dühöngve vagy sírva, és nem nézett rám úgy, mint egy közellenségre, szóval reménykedtem, hogy meg fog békélni. Edward miatt azonban jobban aggódtam. Nem mutatott, hogy fájt volna neki, ami Pierre-ről és rólam kiderült, nem is látszott rajta még csak düh sem. Pedig ha valaki, akkor Edward igazán féltékeny alak. arra számítottam, hogy amint kettesben vagyunk kibukik belőle, de nem így történt. Mosolyogva ölelt át és nem volt kérdőre. Igazából örültem neki, hogy végre bízik bennem, de tartottam tőle, hogy csal elfojtja magában. Az elfojtott érzések pedig veszélyesek, nagyon veszélyesek, én már csak tudom.
- Gyerünk Edward! Nyugodtan vágd a fejemhez, hogy hogy lehetek ekkora ribanc!- pillantottam a szemébe, ő pedig elnevette magát. - Nem is akadtál ki, semmi?
- Először igen, de már nincs ezzel semmi bajom. Végül is 825 év elképzelhetetlenül hosszú idő. Érthető, hogy nem éltél úgy, mint az apácák.- megkönnyebbülten hallgattam, az okfejtését.
- Hogy érted, hogy először?
- Mikor Pierre-rel először találkoztunk, amikor Forksba jött, már akkor láttam ezt-azt a gondolatai között.
- Ohh, erről meg is feledkeztem. Nem szóltam neki a képességedről. - feküdtem vissza már nyugodtabban a mellkasára.
- De ha már itt tartunk, kérdezhetek egy elég kényeset? - pár szívdobbanásnyi ideig hezitált.
- Persze.
- Hány férfivel voltál, már?
- Hát öhm Aroval, Juannal, Pierre-rel, Carlisle-al, Luke-kal és veled.
- Többre számítottam. - kacagott fel Edward.
- Kösz, kösz. - öltöttem ki rá a nyelvem. De nem sértődtem meg igazán. Ő viszont nem fűzött hozzá semmit, csak lágyan megcsókolt és tovább simogatta a pocakom.
- Aludj Szépségem, pihenned kell. - súgta halk, nyugtató hangon, majd az altatómat kezdte dúdolni …

(Edward szemszöge)
Pierre-re nem voltam féltékeny, az ő kapcsolatuk sosem állt többől, mint szex és az a megmagyarázhatatlan kötődés, ami kialakul az átváltoztató és az átváltoztatott között. Aro már más tészta volt. A kapcsolatuknak még nincs vége, és attól tartok sosem lesz. De látom Bella-n, hogy mennyire igyekszik lezárni azt az évszázados kapcsolatot, ami Arohoz láncolja. Talán épp ezért a próbálkozásért érzem magam jobban, és nem gondolok folyton arra, hogy vajon mit csinálhatnak, amikor kettesben maradnak. Végül is mindenki hibázhat, és valószínűnek tartom, hogyha Bella és Aro kapcsolata valamikor felélednek mély álmából, akkor is meg tudnék neki bocsájtani, hiszen ő is megbocsájtott nekem. Ráadásul nem csak szeretem, de szükségem van rá és tudom, hogy ő is így érez, csak néha hajlamos vagyok erről megfeledkezni. Bella és a kicsi is elég nyugtalanul aludt az éjszaka, valószínűleg a történtek miatt. Reggel, valami furcsa történt, valami megmagyarázhatatlan. Egy halk hangot hallottam, egy gyerek hangot a fejemben.„Biztonságban vagyunk és mami is jobban van. Jeméjem, máj nem fáj nyeki annyira. Olyan jossz vojtam, nyem akajtam nyeki fájdalmat okoznyi.” Az első a döbbenet volt, a második, hogy felébresszem Bellat.
- Drága Bellam. Ébredj fel. - súgom hallkana fülébe, mire ő nyöszörög egyet.
- Csak még 5 percet és ígérem jó leszek. - motyogta még félálomban.
- Kicsim, hallom a baba gondolatait, ez normális? - kérdeztem tőle, mire azonnal felébredt.
- Igen, Nessie-ékét is hallotta Aro. Jajj Picim! - simogatja szeretetteljesen és könnyes szemmel a hasát. - Mit gondol?
- Aggódik érted és magát okolja a fájdalmaidért.
- Ohh, én kicsi babám. Te nem tehetsz semmiről sem. Csak a mami teste túl gyenge, de nem a te hibád. - olyan mély anyaiság és gyöngédség hallatszott a hangjából, hogy szinte betolakodónak, vagy hallgatózónak éreztem magam.miután Bella összeszedte magát azonnal elújságoltuk a többieknek, aminek hatására Aro szinte alig engedte el Bella hasát. De ez most valahogy kevésbé zavart. És megkezdődött a nagy vita, hoyg hogy hívják a születendő kislányunkat …

A napok lassan teltek, és Bella, aki már eddig is túl sovány volt, egyre drasztikusabbá vált. A kicsi lányunk is egyre többet mozgolódott. Nem kis dilemmák után sikerült eldönteni, hogy Elizabeth Marie Cullen Volturinak fogják hívni a kicsit. Örültem neki, hogy Bellanak tetszett a javaslatom, az Elizabeth-re, hiszen az édesanyámat is így hívták. Néha-néha meghallhattam Elizabeth gondolatait, ami örömmel töltötte ki borús napjaimat, ami leginkább a Bella miatti aggodalmam alakított. Egyre közeledett a szülés ideje, és Bella egyre rosszabbul volt. Persze mindenki nagyon várta a kicsit, de nagyjából ugyanennyire vártuk azt is, hogy Bella a mindannyiunk által ismert erős és legyőzhetetlen vámpír legyen. Őszintén szólva nem tudtam, hogy melyiket várom én is jobban … Az elmúlt időszakban Aro és Marcus sem hagyták magára Bellat, kivéve éjszaka. Árgus szemekkel figyelték és várták a szülés pillanatát, vagyis nem egészen. Mind a ketten nagyon örültek volna, ha nem kell még egyszer végig csinálni a szülést. Egyre jobban kezdem megérteni őket … Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy végig akarom nézni a szülést, de tudom, hogy végig fogom. Aroéák átalakították a vizsgálót, hogy ne zavarjuk őket, ugyanakkor megnézhessük. A vizsgálót és a mellette lévő szobát egybenyitották. És egy vastag törhetetlen üvegfallal vették körbe. Bár a törhetetlen nem egészen igaz, mivel mi be tudnánk törni, de persze nem áll szándékunkban. A munkálatok alatt ügyeltek rá, hogy ne legyen hangszigetelt,így még csak nem is nehezítették meg dolgunkat, hogy halljuk, mi folyik odaát. Bella persze nem repesett az örömtől. Azt mondta úgy fogja magát érezi, mintha cirkuszban lenne és ő lenne a főműsorszám. Persze Aro megnyugtatta, hogy az üvegen lát majd át, mert olyan, mint a rendőrségek kihallgatószobáiban lévő üveg, ráadásul más, fontosabb problémája is lesz majd. Bella nem firtatta, Aronak igaza volt, az tuti. A mai nap is hasonlóan az elmúlt egy héthez azzal telt, hogy Bella rávett, hogy hadd menjen ki a szobából, vagy bedilizik. Akárhogy kérleltem, akármennyire győzködte őt Marcus és akárhogy parancsolt rá Aro, ő hajthatatlan volt. Így miután Jane és Heidi rendbe szedték kivittem egy kicsit a levegőre, majd a már megszokott szalonba vittem, ahol Carlise-ék, Emmették és a gyerekink is voltak.
- Szia Belluska! - köszöntötte először Emmett, aki még most is megőrizte jókedvét, de a felszín alatt ő is aggódik érte.
- Szia mackó! Túl korai vagy, ma. Mi van, Rose-zal rehabon vagytok? - Bella pedig adta alá a lovat, minden egyes alkalommal, valószínűleg ezzel akarta elvonni a figyelmet az állapotáról.
- Bella, a szexuális életünk miatt nem kell aggódnod, minden a legnagyobb rendben van. - kacsintott rá Emmett mosolyogva.
- Hidd el, nem is aggódtam. Nem féltelek én téged. - mosolygott vidáman Bella, míg én óvatosan lábra állítottam, de nem hagytam, hogy igazából lábaira nehezedjen, továbbra is én tartottam. De egy fájdalmas nyögés következtében még Aro is rögtön mellénk suhant.
- Bella?
- Isa? - kérdeztük egyszerre, de Bella nem válaszolt, egy fájdalmas sikoly hagyta el a száját, a szemeiben könnyek csillogtak, miközben a gerince félbetört. Lesokkoltam, ahogy hátracsuklott, de tartottam tovább. Mindenki körénk gyűlt. - Bassza meg! - fakadt ki Aro.
- Előkészítem a morfiumot és a vért. - mondta sietve Marcus és már el is tűnt.
- Mi történik? - kérdeztem aggódva, miközben Bella újabb ordítással adott hangot fájdalmának.
- Megindult a szülés. - válaszolt Aro nyugtalanul és átvette tőlem Bellat. Majd elsuhant vele a vizsgálóba, mi pedig aggódva futottunk az „ablakos szobába”, hogy lássuk mi történik. Bellaval csak Marcus és Aro volt, mivel Caius kijelentette neki egyszer is túl sok volt. Mégis 15 másodperccel később ő is megérkezik a vizsgálóba.
- Caius? - nézett rá két ordítás között Bella.
- Csak nem hagyhattalak itt, velük. Valakinek tartani kell bennük a lelket. - mondta nyugodtnak szánt, mégis feszült hangon.
- Isa, minden rendben lesz. Rendben? - szólt Aro aggodalmasan, megtörten, miután már a morfiumot Marcus beadta neki. Sajnos idő kellett a morfiumnak is, hogy hasson.
- Aro nem kell hazudnod. Utálom, ha hazudsz. - nyöszörögte Bella.
- Isa, bármi áron életben tartalak, ígérem. - fogta meg Bella kezét, aki erősen megszorította fájdalmában.
- Aro, bízom benned. De a baba az első. - mondta túl gyenge hangon, és az a hülye morfium még mindig nem látszott hatni. - Aro, emlékszel mit beszéltünk meg, az első szülés előtt?
- Nem fogsz meghalni, érted?! Nem hagyom! - ellenkezett Aro heves fejrázással. Én pedig csak fel-alá járkáltam. A rohadt életbe is, valamit tennem kell! Valamit muszáj tennem! De nem tudok …
- De ha mégis … - kezdte, de a mondat vége egy ordításban végződött, mert a kicsi, most a bordáit törte és úgy ütötte belülről, hogy jól lehetett látni a kis kezecskéjét a Bella hasán.
- Tudom, mit kell tennem. - biztosította Bellat. - Reméltem, hogy hatni fog a morfium. Most sokkal hamarabb megkaptad, de még mindig nem elég korán.
- Nem is számítottam rá … - mondta a kiáltozástól reszelős hangon Bella. - Csináld Aro, nincs több időnk.- Arro még egy elkeseredett pillantást küldött Bella felé, de nem engedte el a kezét. Caius elfordult tőlük, nem akarta még egyszer végig nézni, még neki is voltak bizonyos határai. Marcus pedig odaállt Bella másik oldalára, a másik kezét fogta és megnyugtató semmiségeket suttogott neki, hátha az segít. Hát azon ami ezután jött, valószínűleg semmi sem segít …