61.Fejezet – I wanna hide

Sziasztok!
Sajnálom, de mint mondtam most eléggé kevés időm van, ezért vannak és sajnos májusig bizonyosan lesznek csúszások … De azért próbálkozom :)
Szóval már nagyon régóta találgattátok, hogy mikor bukkanik fel Bella férje … na hát most már végre lassan tényleg szerepet kap :D
Aki szereti, vagy akit érdekli hallgassa meg hozzá Papa Roach-tól a The enemy c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Ha megszerette is, pillanatokra sem szerelmesedett belé. (...) Eget-földet összeborító, érzéktébolyító, holtomiglan szerelme nem múlt el, még csak nem is szünetelt, csupán hátrafalazta azt a szívében.
Vavyan Fable

 

Minden furcsa volt, olyan rettenetesen idegen és mégis ismerős. A régi emlékek mind felszínere kerültek és nem csak a szépek. A gondolataim, mint egy riasztó, vagy ébresztő óra felhozta azokat az emlékeket, amelyek mindent szétziláltak közöttünk. A lelki szemeim előtt lebegett a kép, amikor megláttam őt Tanya karjában és émelyítő arra gondolni, hogy most én vagyok Tanya szerepében. Olyan lealacsonyító és szörnyű érzés, bár ennél többet is elviseltem már. Próbáltam elhitetni vele, hogy ez egy egyszerű hiba volt, semmi érzelemmel. Így mintha mi sem történt volna kibújtam a karjai közül és próbáltam a ruháimat összeszedni, de nem túl sokat találtam meg belőlük, és azokat sem épp sértetlenül.
- Mit csinálsz? - kérdezi Edward döbbenten.
- Öltözködöm? - szólok vissza eléggé gúnyosan.
- Ennyi? - hangja még mindig döbbent, sőt szinte már sértett.
- Miért mit vártál? Azt hitted, hogy rendszert csinálunk belőle? Én nem Tanya pótlék vagyok. Talán ha normálisabb nőnek kellene a pótléka lennem. De köszönöm, Tanya szintjére nem süllyedek le. Keress mást! - és ezzel szó szerint faképnél hagytam, vagy elmenekültem, kinek hogy tetszik jobban. De igen, igaz az is, hogy elmenekültem, mert tényleg így volt. Elmenekültem előle és úgy lopakodtam be a kastélyba mint egy kém, nehogy valaki észrevegyen. Úgy éreztem az érzéseim szétszakítanak. Egyrészről imádtam minden egyes pillanatát, ahogy éreztem azt a szabadságot, féktelenséget és igen, azt a forró szerelmet, ami mint valami álnok szellem ott lappang a sejtjeimben. Másrészről viszont utálom magam. Nem azért, mert megcsalta Tanyat, pedig ezért kéne, de nem! Azért érzem magam rosszul, mert tudom milyen az, amikor megcsalnak, vagy még rosszabb, amikor velem csalnak meg valakit … Voltam már mindkét szerepben, bár nem vagyok rá büszke. De amikor szerető voltam, akkor is mindketten tisztában voltunk a határokkal és a másik érzéseivel. Igaz nincs benne nagy gyakorlatom csak egyetlen férfinek voltam, vagyis na jó néha megesik, hogy mostanában is a szeretője vagyok. Mentségemre szóljon – már ha létezik ilyesmi ilyen helyzetben – amikor házas voltam és természetesen amikor Edwarddal voltam egy ujjal nem nyúltunk a másikhoz, mármint nem úgy. Igaz ez egyáltalán nem mentség a feleségével szemben és igen ezért rosszul is érzem magam, de ez a kapcsolta köztünk már túl hosszú múltra tekint vissza és eddig csak én akartam ezt a kapcsolatot megszakítani, kétszer is, egyszer az első házasságom miatt, és egyszer Edward miatt. Azokban az időkben meg is szakadt ez a viszony, aztán ugyanott folytattuk, folytatjuk, ahol abbahagytuk. Nincs az az isten, hogy annyi minden után pont emiatt a kapcsolt miatt ítélnének el … És ha el is ítélnek, engem hol érdekelne? De ez … Edward és köztem …. ez más. Ha tetszik, ha nem, iránta érzek valami többet. Szerelmet? Igen, talán. Épp ezért nem engedhetem, hogy még egyszer megtörténjen. Úgy gondolom sok mindent elviseltem már a létezésem során, de ez olyan fájdalom, ami akár engem is fel tudna emészteni és ez túl nagy veszély. Amikor megcsalt, akkor is majdnem összeroppantam és nem tudom, még egyszer hogy tudnám elviselni. Ez a szerelem nem az én területem, eddig annyi fájdalmat okozott már, tudom, a szerelem fáj, de ez már kínzás! A tűzforró vízzel telt kádban próbálom kiverni a fejemből Edward érintéseit és csókjait, de még ez az óriási, szinte már kellemetlenül nagy hőmérséklet különbség sem igen segít. Nem tudom kiverni a fejemből. Egyszerűen annyira beleégett a gondolataimba és az érzéseimbe, hogy nem tudok szabadulni tőlük, akárhogy próbálok. Az egyetlen dolog, ami felhívta a figyelmem, az az volt, hogy valaki besétált a szobámba és ez a valaki Jane volt.
- Bella, lassan indulnunk kell. - szólal meg.
- Két perc. Szólok ki s azonnal kiszállok a kádból, megtörülközöm és felveszem a Jane által választott ruhát. És a Volturi címeres nyakékemet is felteszem. Majd Jane-nel mosolyogva pletykálgattunk és beszélgettünk. De még így emberi tempóban is 10 perc alatt a hangárban voltunk, a repülőknél. És nem túl meglepően már ott volt a Cullen-Denali család és Aro, Caius meg apu leginkább Carlisle-al és Eleazarral beszélgetnek, míg a gyerekeim Alice-szel és Esme-vel beszélgettek, már csak Emmett és Rose hiányzott a társaságból. Becsatlakoztam a gyerekeim mellé a beszélgetésbe. Látszott rajtuk, hogy egyáltalán nincsenek odáig azért, hogy ők itt maradnak. És ezt fel is hozták, de értelmetlen volt. Sosem engedtük volna el őket ellenséges királyság környékére, vagyis az Alvarok ők … köztes őtőlük nem féltem annyira őket, tőlük biztonságban annak. Az Alvar királyok a kezemben vannak, a Naruchok már nem annyira. De végül elbúcsúztunk tőlük és apuéktól is. Majd felszállunk a gépre, amelyet Jane és Alec vezetett, míg mi az utastérben volt, amely kifejezetten kényelmes volt, bár ez nekünk vámpírok szinte lényegtelen luxus. Én egész úton kerültem Edward tekintetét és úgy egyébként mindent, amit tett vagy mondott figyelmen kívül hagytam. Így leginkább Alice-nek és Rose-nak szenteltem a figyelmem, vagy néha válaszoltam Emmett idióta poénjaira. Igazából ha Edward jelenléte nem okozott volna kellemetlenséget egész kellemes lett volna az utazás. Már épp az Orosz területek keleti határa körül jártunk, amikor Emmett hirtelen rátapintott a lényegre.
- Most komolyan skacok, miért van az az érzésem, hogy lemaradtam valamiről? - fakad ki belőle a kérdés és mosolya épp olyan megszokott perverz, mint általában, amikor beindul a fantáziája.
- Most kire célzol? - kérdezem felvéve a pókerarcom.
- Oh hát rád meg Eddykére. - mosolyog tovább.
- Hát akkor rosszul látod.
- Igen? Idáig beszélő viszonyban voltatok, ma viszont egy szót sem szóltatok egymáshoz.
- Csak mert nem volt mit mondanom neki. De hello Edward, hogy s mint vagy? - kérdeztem könnyed társalgó hangon, mire Edward szemei villantak egyet és hogy fenntartsa ő is a látszatot egy megszokott félmosolyt küld felém, amiről ő is nagyon jól tudja, vagy legalábbis régen tudta, hogy ezzel meg tud őrjíteni, annyira imádom, amikor így mosolyog.
- Köszönöm jól vagy, kellemes vadászatot tartottam a hajnalban. Volterraban rengeteg oroszlán van, amiket imádok.
- Hát igen oroszlánokban nincs hiány a volterrai erdőkben. - mosolygok. - Aro külön erőt fektetett bele, hogy létrehozza ezt a nagy populációt.
- Hát akkor remekül csinálta.
- Igen, ezt meg kell hagyni. - zártam le a beszélgetést és nem túl feltűnően visszacsatlakoztam Alice-ék beszélgetésébe, vagyis csak erősen próbálkoztam. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy milyen jó fedő story-t talált ki, gondolom senki sem kételkedik benne, hogy Edward nem csak vadászott az éjszaka, vagyis … Carlisle gondolom sejti, hogy beszéltünk, de hát ez nem olyasmi, ami nagy titok lenne. Azonban az út hátralévő részén egyáltalán nem szóltam Edwardhoz. Sőt a többiekhez is csak egy-két szavam volt. Azt hiszem inkább a Naruchokra koncentráltam. Amikor leszálltunk megkértem Jane-t és Alec-et, hogy maradjanak a repülőnél, míg mi mentünk a határhoz, ami alig 5 percre volt futva. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy már ott voltak a királyok, pár testőrrel, beleértve Pierre-t is.
- Üdvözletünk. - mosolygok rájuk, elhelyezkedve a családok előtt.
- Isabella. - mosolyog Hajime.
- Tudjátok miért vagyunk itt.
- A két szösziért.
- Pontosan.
- Mint látod nincsenek itt.
- Mint tudod nem érdekel, hogy hol vannak, de ők az én uralmam alá tartoznak.
- És most azt várod tőlünk, hogy adjuk át őket? - kérdezi most már Zenko.
- Nézzétek eljátszhatjuk a békés szerepbeosztás vagyis hogy szépen elengeditek őket. Vaaaaagy jöhet a kevésbé barátságos út és addig kínozlak titeket, amíg el nem engeditek. - vonok vállat lazán.
- Komolyan megtennéd? - kérdezi komolyan Hajime.
- Kételkedsz benne? Tudod a Volturinak vannak hatékony módszerei, sokat tanultam tőlük is másoktól is. Sőt volt időm fejleszteni a kínzásokat.
- Ezt el kellene hinnünk? - mosolyog Zenko.
- Ez a ti döntésetek. De ha gondoljátok tarthatok bemutatót. - nevettem fel. És nem vártam meg, hogy hisznek nekem, vagy nem, értelmetlen lett volna tovább győzködni őket, de amikor épp kiszemeltem az áldozatom a testőreik közül Hajime megszólalt.
- Hiszek neked. Tudom, hogy megtennéd. - mondja komolyan, ezzel meglepve Zenkot is.
- Hogy mondod testvérem? - néz rá teljes döbbenettel.
- Ott voltam, amikor élve szénné égette Nico-t. Azt hiszem kinézem belőle, hogy tényleg képes lenne addig kínozni amíg nem adjuk át neki őket. - néz rám komolyan Hajime.
- Na látod most megleptél. - nevetek fel.
- Hajime, ezzel azt akarod mondani, hogy ezek után csak úgy átengednéd neki őket? Ezt nem gondolhatod komolyan.
- Nem ezt mondtam. Ha jól tudom Isabella mindig is kíváncsi volt a királyságunkra, nem igaz?
- Ez tény. - bólintok.
- Akkor hát nézd meg. - mondja komolyan Hajime.
- Mi a hátulütője a dolognak? Mik a feltételeitek, hogy elmenjek értük?
- Ők nem jöhetnek veled, de valakinek felelősséget kell vállalnia érted. - mondja furfangosan Hajime, azt hiszem az a célja, hogy ezzel felhúzzon, hát ez nem jön össze.
- Nem hittem, hogy ennyire féltek tőlem. - mondom gúnyosan, jelezve, hogy én is tudom úgy forgatni a szavakat, hogy a mondandójuk visszaüssön rájuk.
- Egyszerűen a biztonságért.
- Mi miért nem kísérhetjük el? Vagy egy közülünk? - kérdezi Eleazar. Sosem fogom megérteni, hogy miért nem tudnak belenyugodni abba, hogy ők csak azért vannak itt, hogy Aroék nyugodtabbak legyenek, nekik nincs különösebb befolyásuk, na jó Carlisle-nak Aroékon van …
- Mert az túl egyszerű lenne. - nevet Hajime. - És mert erősen kétlem, hogy bármelyikőtök helyesebb belátásra tudná ösztönözni Isabellat.
- Nocsak, csak nem Aroval akartok megismerkedni? - kéredztem meglepetten. - Ha gondoljátok idehívom, mint a Nofertarim. Örülne a lehetőségnek.
- Nem, Aroval együtt titeket nem engednénk be.
- Akkor kire gondolsz? - ráncolom össze szemöldökömet.
- Úgy tudom férjnél vagy. - vigyorog Hajime, mire én megdermedek, a Cullen-Denali család kényelmetlenül mocorogni kezd és az erdőben egy másik vámpír is elégedetlenül mocorog nem sokkal mögöttünk. - És a Volturi szinte államtitokként kezeli a férjed kilétét. Szóval, ha a férjeddel együtt eljöttök a két szösziért, akkor nem esik senkinek bántódása és visszakapjátok őket. - vigyorog Hajime. Hát igen ez meglepett, elég rendesen. Ez olyasmi, amit nem tennék meg, inkább elkezdenék tombolni és lemészárolni őket … De úgy tűnik ezt csak én gondolom így, ugyanis a férjem a hátam mögött felém közeledett …

Novella verseny *-*

Sziasztok!
Majomka jóvoltából indult egy újabb novella verseny, amire vasárnapig lehet jelentkezni. Aki érez magában erre való elhivatottságot, az itt tud jelentkezni, illetve itt olvashatja a feltételeket, szabályokat.
Én már jelentkeztem, na és ti? :)

60. Fejezet – Just once

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most ért ide a friss, de túl vállaltam magam ( igen tudom, ezt mindben blogomon leírtam, de hát bizonyára vannak köztetek olyanok, akik csak ezt a blogomat olvassák) Suli, nyelvsuli szakkörök és előrehozott német érettségire, két osztályzóra való készülés elveszi az időmet, a másik két kurzusról nem is beszélve, amit csinálok. Ez alatt az idő alatt sokat betegeskedtem is már azt hittem teljesen felgyógyultam, hát nem így van, most megint 38 fokos lázam van most kezd el emelkedni xD éljen a hülye szervezetem -.-” Na mindegy, a lényeg az, hogy elég nagy valószínűséggel borulnak a rendszeres, heti frissek, és valószínűleg ritkábban, másfél hetente tudom csak őket hozni. Rettenetesen sajnálom, ígérem Május után minden visszatér az eredeti kerék vágásba :)
Ohh a fejezet vége öhm +16 -os ( a korhatár besorolás nem az erősségem,. Aki máshogy gondolja szóljon :))
Aki szereti, vagy akit érdekli hallgassa meg hozzá Jennifer Lopeztől az Ain't it funny c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Létezik egy olyan pillanat, amikor kettesben maradunk egy férfival, és ennek mindketten tudatára ébredünk. Ketten együtt, ez mindig lehetőségeket rejt magában. Belénk hasít egymás jelenléte. Ez zavarhoz, szexhez vagy félelemhez vezethet, pasastól és helyzettől függően.Laurell Kaye Hamiton - Bűnös vágyak

Amikor megérkezett az egyik testőr, aki Volterra külső városrészét figyeli, erős szorításában egy orosz testőrrel. Nem ismertem személy szerint, de a nyakán logó királyi címerből tudom, hogy az orosz testőrség tagja. A testén friss harapás nyomok voltak. Nem kellett hozzá túl sok ész, hogy rájöjjek, azért van itt, mert megtámadták.
- Engedd el. - mondom nyugodt hangon, és a Charles elengedte, ahogy kértem, de ott állt mögött, hogy le tudja fogni, ha esetleg ránk támadna.- Mi történt veled? - állok fel a trónomból és közelebb sétálok hozzá.
- Császárnő, Nyikolaj Mester küldött. - mondja nyugodt, megalázkodó hangon.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- A mesterek az Ön belegyezésével kiküldtek párunkat a Naruchokhoz. Eleinte nem történt semmi, ahogy Ön kérte tárgyalásokat kezdeményeztünk. Először előzékenyek voltak, de aztán történ valami és miden megfordult. Bezártak minket a börtöneikbe. Majd amikor kiengedtek minket a többieket lemészárolták. Csak én maradtam életben. - meséli a testőr, látom rajta a félelmet és az aggodalmat, így óvatosan, vigasztalóan teszem a jobb kezem a vállára.
- Köszönöm. - válaszolom olyan megnyugtató hangon, amire csak egy nő képes. - Most már minden rendben van. - nyugtatom meg, bár ez csak egy egyszerű figyelemelterelés volt, mégis érzem, ahogy kezem alatt ellazulnak az izmai. Eközben viszont én előhalászom magamból Aro képességét és végig nézem a z emlékeit. Látom a kastélyt, amit eddig csak tervrajzon láttam, látom a királyokat, a tárgyalást, az érdeklődést a Narucho királyok arcán, majd ahogy végignézte, ahogy lemészárolták társait. De ezután látok még valamit, amit idáig még ne tudott elmondani, egy beszélgetés foszlányt, amit Zenkoval, a másik királlyal folytatott, vagyis Zenko parancsot adott neki. De nem ez volt az, ami megfogott. Két szőke vámpírnő ragadta el a figyelmem, akiket ugyan csak pár pillanatra látott, én mégis tökéletesen tudom kik ők. Őmiattuk gyilkolták le az oroszok testőreit. Velük akarnak fenyegetőzni és igazuk van, kifogom őket hozni onnan, és megmutatom nekik, hogy velem nem lehet csak úgy packázni, megmutatom mindenkinek, hogy én Isabella Swan Volturi vagyok. Elengedem a férfit, de még mindig lágyan mosolygok rá, hogy megnyugodjon, de jelét sem adom, hogy tudom a válaszokat, amiket meg akartam tudni.
- És téged miért hagytak életben? - hangom a lehető leglágyabb, hogy ne hozzam rá a frászt.
- Üzenet. A egyik király azt mondta, hogy adjak át egy üzenetet.
- Milyen üzenetet? - tudakolom meg, bár jól ismerem a választ.
- Azt mondta, hogy náluk vannak valakik, akik Volturihoz tartoznak. Nem tudom kik azok, azt nem mondták meg. - hangja sajnálkozóvá válik, hogy nem tudja a válaszokat.
- Semmi baj, így is rengeteget segítettél. - mondom hálásan. - Ha gondolod haza mehetsz, gondolom otthon nagyobb biztonságban éreznéd magad.
- Igen. Köszönöm Császárnőm. Akkor, ha nincs rám szüksége, akkor hazamennék. - mondja alázatosan.
- Jó utat! - köszönök el tőle, mire a Volturi testőr már sokkal barátságosabban kíséri ki. A többiekre nézek, Carlisle-ra, Edwardra, Eleazarra és a királyokra. Szerencsére a gyerekeim a többiekkel vannak. - Ez nem fog tetszeni nektek. - sóhajtok fel. És visszasétálok,a trónomhoz, de ahelyett, hogy leülnék, Arohoz fordulok, a kezemet a vállára teszem. Ez egy néma jel közöttünk, hogy mutatni szeretnék neki valamit, de közben beszélek a többiekhez is, míg megmutatom a lényeget Aronak. - A Naruchoknál van Irina és Tanya. - pillantok Eleazarra és Edwardra. A döbbenet az arcukra fagy.
- Azt mondták Párizsba mennek... - csóválja a fejét aggodalmasan Eleazar, míg Edward gyanakodva méreget. Nem tudom, hogy azért, mert észrevette, hogy nem hallja Aro gondolatait, vagy Tanya eltűnése miatt.
- Attól még elkapták őket és most ez a lényeg. - húzom el a kezem Arotól, amikor befejeztem a történet felvázolását.
- Mitől vagy benne olyan biztos, hogy ők azok? - kérdezi nyugodt, diplomatikus hangon Carlisle.
- Látta őket náluk. Én pedig láttam a gondolatai közt. - válaszolom nyugodtan.
- Értem. És mik most a terveid? - kérdez tovább Carlisle hidegfejjel.
- Odamegyek és kihozom őket onnan. - sóhajtok fel.
- Tényleg megtennéd? - néz rám reménytelien Eleazar.
- Én nem támogatom az ötletet. - mondja komolyan Aro, rám nézve.
- Akármilyen rettenetesen hangzik, én sem. - Edward hangja határozott, de olyan megdöbbentő, hogy rá kell néznem, hogy tényleg ő mondta-e. Feláldozná a feleségét és a sógornőjét.
- Hogy mondhatsz ilyet? - néz döbbenten Edwardra Eleazar, míg Carlisle némán várja a döntésem. Nem szól hozzá, nem fejti ki a véleményét, ahogy Caius és apu is csendben várnak.
- ha nem hoznám ki őket, az olyan lenne, mintha megijedtem volna tőlük, azzal sérülne a hírnevem, amiért idáig dolgoztam. Meg kell védenem az enyéimet. - mondom határozottan.
- De Isa … - ellenkezne Aro.
- Bella Swan Volturi vagyok. És senki sem húzhat büntetlenül ujjat velem. - nézek komolyan Arora.
- Rendben, legyen, ahogy akarod lányom, de testőrökkel mész. - hallom apu hangját.
- Az tényleg olyan lenne, mint egy hadüzenet … Csak én megyek. - mondom határozottan.
- Ebbe nem megyek bele. - apu hangja határozott.
- Sajnálom apu … - mosolygok rá elnézően.
- Nem, tényleg nem mehetsz egyedül. - ellenkezik Caius is.
- Mit szólnátok egy megállapodáshoz? - kérdezi Carlisle, mire a királyok érdeklődve néztek rá. Ők mindig is adtak a véleményére, főleg Aro. - Amolyan a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad megállapodásra?
- Hallgatunk barátom. - néz rá komolyan Aro, teljes figyelmét ráfordítja.
- Eleazar és a Denali klán valószínűleg szeretne Bellaval tartani, hiszen az ő családjuk tagjairól van szó. Így Bella nem megy egyedül, és mi is szívesen vele tartunk. A Naruchok nem vesznek minket veszélyforrásnak, mivel vegák vagyunk. És végszükség esetére az oroszok bizonyára simán kölcsönadnak pár testőrt, akik elbújhatnának és messzebbről figyelhetnék az eseményeket, hogyha kell, be tudjanak avatkozni. - Aro és a királyok elgondolkodtak az ajánlaton, jól megfontolták.
- Rendben van, bízom benned. Legyen így. - megy bele Aro. Ellenkezhettem volna, megvétózhattam volna Aro döntését, mehettem volna egyedül, ahogy akartam, de értelmetlen lenne, Aro titokban utánam küldene egy osztagot, így még elég könnyen megúszhatom.
- Oké. - mondom felsóhajtva. - Holnap indulunk. - mondom ellentmondást nem tűrően, míg én sértetten kivonultam a trónteremből, hogy felhívjam Nyikolajt a hátvédjeinkért. Majd felhívtam Pierre-t, hogy találjanak ki valamilyen fedőstory-t és tudassák a királyokkal, hogy két nap múlva érkezünk a határhoz. Miután elintéztem a telefonokat kimentem az erdőbe, hogy egyedül legyek, de csak azután, hogy a gyerekeimnek is beszámoltam a dologról. Igaz ők megsértődtek, hogy ők nem jöhetnek velünk, de azért sikerült velük megértetnem. Az erdő viszonylag csendes volt, a többségi állat már éppen elfoglalta éjszakai búvóhelyét, míg az éjszakai állatok alszanak. Késő délután volt, a nap is készülődött már arra, hogy a Föld másik felét világítsa meg. De megéreztem egy ismerős vámpír illatát, mégpedig Carlisle-ét.
- Hát te, mit keresel itt kinn? - kérdezem mosolyogva.
- Ugyanazt, amit te. Nyugalmat, magányt. - válaszolja kedves mosollyal ajkain. És ezzel egy kisebb csönd telepszik ránk. Egy darabig egyikünk sem szól, de végül én töröm meg a csendet.
- Tudod furcsa, hogy még mindig ennyire adnak a véleményedre és az ötleteidre.
- Mert lássuk be, hogy ez egy olyan ötlet volt, ami neked is megfelel és ők is elfogadnak. Kész kompromisszum.
- Ez az erősséged.
- Nincs mit tagadnom.
- Nem akartam, hogy gyertek.
- Tudom.
- Nem csak az én biztonságom miatt vetetted fel ezt az ötleted …
- Nem.
- Jönni akartál. Kíváncsi vagy rájuk.
- Jól gondolod.
- Nem kérted ki a többiek véleményét.
- Nem volt rá szükség, ők is jönni akarnak, tudom.
- Nem kérdőjeleztem meg.
- Nem is tettem fel.
- Menj vissza és tudasd velük a terveid.
- Miből gondolod, hogy még nem voltam náluk?
- Találkoztam Emmettel, és nem látszott rajta a lelkesülés a lehetséges harctól.
- Jó megfigyelő vagy.
- Igen. Edward a közelben van, jobb, ha mész. - zárom le tömör beszélgetésünket és tovább folytatom utamat, próbálok messzire kerülni a kastélytól és Edwardtól is, de egy idő után észreveszem, hogy engem követ, így megálltam, feláldozva újból a nyugodt magányom.
- Kössz, hogy megvártál. - szól, amikor ide ér hozzám.
- Gondoltam azért követsz, mert beszélni akarsz velem.
- Jól gondoltad. - mosolyog lágyan.
- Miről van szó? - kérdezem nyugodt hangon, egy mosolyt erőltetve az arcomra.
- Arról, hogy nincs értelme kockáztatnod az életed értük.
- Miért? - nézek rá érdeklődve.
- Irina ugyan egyszerűen csak utál, de Tanya … ő nem csak utál … ő mindent megtenne, hogy neked ártson, akár a gyerekeinket is képes lenne bántani. - mondja határozottan, amivel sikerül újra megdöbbentenie. Nem azzal, amit mond, hanem azzal, ahogy mondja. Idáig is tudtam, hogy Tanya képes lenen bántani őket, de az, hogy ezt Edward is tudja jelentős változásnak tűnik.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy a gyerekeimért feláldoznád a feleséged és a sógornőd? - nézek mélyen szemébe.
- Igen. Azt akarom ezzel mondani, hogy hagy őket ott megrohadni.
- Mi ez a hirtelen változás?
- Rájöttem, hogy milyen igazából Tanya.
- És ez min változtat?
- Örülnék, ha meg tudnék tőle szabadulni. - hangja olyan halk, hogy csak alig hangosabb a szellőnél.
- Nem értem, hogy mi okom lenne segíteni neked. Tudod idáig is tisztában voltam vele, hogy Tanya bármikor megtámadhatja a gyerekeimet.
- Megfenyegetett, hogy bántani fogja őket. - az állam majdnem a földbe csapódott.
- Mi? Téged fenyegetett meg a feleséged? - kérdezem sokk közeli állapotban.
- Szépen fogalmazva egy ideje megromlott a kapcsolatunk. - von vállat teljesen érdektelen arckifejezéssel.
- És velem akarod elvégeztetni a piszkos munkát? - gúnyolódom.
- Komolyan azt hiszed, hogy azért akarom, hogy ott maradjon, mert nem akarom a közelemben tudni? - ránt magához erősen, amitől a levegő kiszorul a testemből. Nem tudom, hogy ezért, vagy a közelsége miatt, de elkezdem kapkodni a levegőt.
- Volt idő, amikor tudtam mit akarsz. Most nem tudom, de már nem is az ügyem. - emelem fel a fejem, hogy szemébe nézzek, amik őrjítően sötétek, akárcsak valószínűleg az enyémek, hangom dühös, durva, és kissé sértett is de nem érdekel, nem játszom meg magam, csak akkor, ha szükséges.
- Akkor elmondom, hogy mit akarok. - szűri fogai között.
- Mit nem értesz azon, hogy teszek rá? - sziszegem én is hasonlóan, az arcától alig pár centire és rántok egyet a kezemen, amivel csak annyit érek el, hogy még közelebb kerülök a testéhez.
- Hát, pedig most meg fogsz hallgatni! - csavarja hátara a kezem, hogy még szorosabban, még közelebb tartson magához. Egyáltalán nem fáj, de mégis kissé kellemetlen, hogy a kezem nem épp kényelmes szögben feszül meg. - Elegem van Tanya sipítozásából, már a legelején is utáltam és ez nem változott ennyi idő múltával sem. Fáj, hogy a gyerekeim mást szólítanak apának, engem meg vámpír számba sem vesznek! De tudod mi a legelviselhetetlenebb ebben az egész cseszett jelenben? - a kiabálása a mondandója végére teljesen elhalkul. A hangomat valéahol elvesztettem, nem bírtam megszólalni, pedig érdekelt, hogy mi az, ami fájdalmat okoz neki, de mégsem szóltam semmit. Csak álltam ott, nézve gyönyörű szemét, amely teljesen elsötétült, már nyoma sem volt a ragyogó aranyszínnek bennük. A lelkemnek egy része rettegett, hogy a fájdalom okozta nála ezt a változást. Még valahol élt bennem a szerelem iránta, amit sosem tudtam teljesen eltemetni magamban. Most is ott volt, nem messze a felszíntől. Meg akartam őt vigasztalni, elmondani, hogy ha kell, akkor saját kezűleg ölöm meg Tanyat, vagy hogy a gyerekeim megfognak neki bocsájtani, ha én is megbocsájtok. Ezek a szavak mind ott voltak a nyelvem hegyén és csak nehezen tudtam őket visszatartani, de végül megküzdve velük egy halk kérdés hagyta el a számat, csupán egyetlen szó, mégis érződött belőle a gyengeségem.
- Mi? - azt hiszem már épp hagyta volna a panaszkodást, azt hiszem elengedett volna, ha nem hallja ő is ebben a szóban azt a megmagyarázhatatlan gyengeséget, amit miatta érzek. De ahelyett, hogy elengedett volna, ahelyett, hogy elmondta volna mi bántja, nem, nem tette, pedig én erre vártam, de testem és a lelkem mélyén élő kis ördög meglepetés nélkül, sóvárogva fogadta válaszát. A válaszát, ami hirtelen túlnőtt rajtam. Csókja lágy volt, mintha csak az az ember lennék, aki régen voltam. És talán igaza volt, gyenge voltam, de nem testileg, hanem lelkileg. Nem maradt erőm ellökni magamtól, még ha a testi erőm bőven elég lett volna hozzá, a bensőm nem engedte. Az épp eszem elbújt valahol a gondolataimban, elzárkózott, elhagyott engem. Az ajkaim önálló életre keltek, viszonozva lágy csókját. Éreztem rajta a döbbentett, éreztem, hogy mennyire meglepte a dolog. Egyszer csak elengedte a karom, és nem szorított olyan erősen, olyan volt, mintha azt próbálná jelezni, hogy nem kényszerít semmire. Nem mintha engem kényszeríteni kellett volna bármire is. A szabaddá vált kezem a hajába túrt, a testem az övéhez préselődött, aztán hirtelen minden lángra lobban mennünk, a testünk átveszi az uralmat, és most először érzem igazán milyen Edward, akkor, amikor teljesen szabad, amikor nincsenek korlátok köztünk …