87. Fejezet – I don't care about anyone, expect my family

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ismét késtem, de miután hazaértem sikerült lebetegednem, és nem akartam az iskolát betegen kezdeni, ezért inkább a gyógyulással és pihenéssel foglalkoztam. De most már itt vagyok. A további fejleményekről még írok egy bejegyzést az elkövetkező napokban.
A fejezethez ajánlom figyelmetekbe: Hollywood Undeadtől az I am c. számot.
Mindenkinek kellemes hétvégét!
Pussz:
LilyV
xoxo

 

Maga nem ismeri, mi a nő. (...) Az egy szörnyű találmány. Aki olyan közelről ismeri a nőket, mint én. Tudja, a nő alapjában véve valami állat. Nem több, mint egy nőstény állat, csak éppen beszélni tud. De nem azt teszi, amit mond, amit beszél, hanem azt, amit az a nőstény állat tesz, aki nem tud emberi nyelvet.
Móricz Zsigmond 

 

2 napot hagytam magamnak, hogy a felhőkben lehessek, a kislányommal, az ikrekkel és Edwarddal együtt. Na meg persze Alice-ékkel, mert mióta hazajöttek, Alice-t is csatlakozott Rose és Esme duójához, akiket nagyon ritkán lehet Lissa nélkül látni. Szinte már több időt vannak vele, mint én. Pedig mindig azt hittem, hogy jó anya vagyok, és csak azt a pár órát töltöttem el a kislányom nélkül, míg Edwarddal vadásztunk … Két napba telt, amíg összeszedtem magam, hozzászoktam a vámpírsággal járó kifinomult érzékekhez és képességekhez. Nem mondom, hogy nehéz volt. Igazából sokkal nehezebben viseltem a képességeim hiányát míg ember voltam. De most már mind újra elérhető volt, megnyugtattak a lehetőségek sokasága, ami most újra megadatott. De ami még fontosabb volt, jelen elhibázottan gyenge pillanataimban, az az, hogy Edwardnak végre nem kellett visszafognia magát, az erdőben egy teljes kis mezőt alakítottunk ki magunknak a vadászatkor. Szegény fák úgy néztek ki, mintha kisebb hurrikán tombolt volna. Tudom, nem vagyok túl nagy természet barát, de megígértem magamnak, hogyha visszajöttem, akkor az erdőben pár sajnálatosan korábban kiirtott részt újra telepítünk. De most ennél sokkal nagyobb problémáim is vannak. Tudtam, hogy ma már el kell kezdenem a szervezést. A királyok pár órán belül megérkeznek a megbeszélésre és ha minden jól megy két nap múlva megtámadjuk a Naruchokat. De ha nem, akkor is minél hamarabb túl akarok lenni rajta. Hajt a bosszúvágyam és a picur iránti anyai törődésem. Ahogy az ikrek, úgy ő sem fog háborúban felnőni. Ha kell minden erőmet felhasználom, és úgy támadunk, nem érdekel, de még azelőtt lezavarjuk a harcot, mielőtt ő emlékezni tudna rá. A Denali klán is visszatért a megbeszélés miatt. Bár kicsit meglepett, de nem tettem szóvá. Az egész kastély felbolydult, hirtelen mindenkinek volt valami dolga, mint általában, ha találkozót szervezünk. Az alacsonyabb rangú testőrök úgy rohangáltak, ide-oda, mint a dolgos hangyák. Előkerültek a királyi jelképek, és a hivatalos ruhák. Mivel a gyerekszobában voltunk Edwarddal, és a gyerekkel – valamilyen csoda folytán Esme-ék nem voltak itt – így láttam amikor Dem bevitte a ruhámat a szobámba és letette az ágyra.
- Szóljak Heidi-éknek, hogy segítsenek neked, vagy Eddy fiú segít majd a fűzővel? - kérdezte sokatmondó pillantással. Az elmúlt két hónapban annyi ilyen perverz beszólás hallgattunk, hogy már igazán nem lepett meg.
- Szólj Heidinek, hogy segítsen Bellanak felvenni, de ne aggódj, levenni én fogom majd. - kacsintott rá Edward. Nos igen, az idő teszi a mestert … Edward beszólásai egyre találóbbak, de vannak egyének, akik alá nem kell még lovat is adni. Dem, pont ilyen.
- Rendben, megmondom Heidinek, hogy ne is álmodjon róla, hogy levetkőztetheti Bellat. - nevetett fel. - Oh, de egy jó tanács! Vigyázz a ruhára, ha szétszabod, Aro lefejez. - veregette meg barátilag Edward vállát.
- Cserkész becsszó, hogy épségben marad a ruha. - szalutált Edward, még Dimitrijnek, mielőtt a jómadár kiment volna a szobából.
- Edward, van aki alá nem kell lovat adni, oké? - mosolyogtam rá.
- Csak tényeket közöltem. - vont vállat és megcsókolt, lágyan, csak épphogy érintve.
- Okéé, akkor mi most inkább magatokra hagyunk. - mosolygott ránk Nessie.
- Nem kell, maradjatok csak. - néztem rá.
- Oh, reméltem, hogy nem estek egymásnak a kishúgunk mellett... De attól még nekünk is készülődni kell. - vigyorgott Ness.
- Héé, kislányom, már te is kezded. Nem vagyunk mi olyan perverzek. - ellenkezett Edward.
- Azt mondta, hogy remélte, hogy nem estek egymásnak … Ez azt jelenti, hogy még bízik az erkölcseitekben. De én nem. - öltött ránk nyelvet Tony. A saját fiam nevezett erkölcstelen ringyónak! Na jó, nem gondolta komolyan, de akkor is!
- Ezt akár sértésnek is vehetném … - néztem komolyan fiamra, aki azonnal bocsánatkéső boci szemeket növesztett. - Jó, oké, oké. Inkább menjetek készülődni! - mosolyogtam rájuk. Egy-egy puszi kíséretében el is szaladtak. A kis Lizzy pedig úgy aludt, mint egy kis angyal. Fél órával később megjött Heidi és segített a fűzővel. Kétlem, hogy van bárki, aki fel tud venni egy fűzőt egyedül, ha mégis, akkor emelem kalapom. Még jó egy óra volt a találkozó kezdetéig, mikor már teljes díszben pompáztam, hála Heidi szakavatott ügyes kezének. Jake, Pierre és Juan hamarabb érkeztek, mint a többiek, nem akartam őket teljesen mély vízbe dobni. Felkészítettem őket arra, hogy mi vár rájuk, majd a megbeszélésen, kik lesznek ott, és milyen hozzáállásúak. Szükségem volt a segítségükre, ezért jól kellett velük bánnom. Persze Jake azonnal megjegyzést tett Pierre-ékre. És akkor már Pierre-ék is visszaszóltak, mert hát még szép, hogy vissza kell … Hosszú nap elé nézünk. De nem panaszkodom, még nem. Ahogy kértem Aro még két székkel megtoldotta a berendezést, amik közvetlenül az én helyem mellett helyezkedtek el és Jake-éknek volt fenntartva. Bár a Cullen-Denali klán nagy része is részt vett, de ők távolabbról figyelhették a történéseket. Meglepett volna, hogyha nem szólnak be rögtön Jake-nek. Milosh-é volt a megtiszteltetés …
- Elárulnád Bella, hogy mi a francot keres ez a korcs a tárgyaló asztalunknál? - nem kellett Jacobra néznem, hogy tudjam ökölbe szorította a kezét és a nyelvébe harapott, hogy ne szóljon vissza. Mindig is tudtam, hogy okos fiú.
- Köszönjük, a fontos észrevételedet, Milosh. - mondtam kissé mogorván. - Jacob a Quileute törzs alfája. És azért van itt, mert szükségem van a segítségére.
- Ez baromság. Minimum 4-szer annyi vámpírt állítunk csatasorba, mint amennyien a Naruchok földjein élnek. Nincs szükségünk kutyák segítségére. - értett egyet Nyikolaj is a romanok főszószólójával.
- Talán megvárhatnánk, hogy Bella elmondja, mik a szándékai a farkassal és a két nomáddal. - szólt bölcsen Ahmose, az ismert legidősebb vámpír, nyílván évszászadainak hossza ajándékozta meg ezzel a bölcsességgel.
- Nem a harcban fognak segíteni. Inkább amolyan biztonsági feladatuk lesz. A Naruchokat be fogjuk keríteni, nem lesz esélyük kitörni. De Zenko nem hülye és egy gyáva féreg. Észre fogják venni, hogy annyi vámpír hirtelen megjelenik a térségükbe. Valószínűleg egy kisebb csapattal megpróbálnak majd szökni. Engem csak Zenko érdekel, ha lesznek vele mások nyilván nem leszek könyörületes … de Zenko és Hajime megölése az én célom. Elég kicsi rá az esély, hogy sikerülne pár narucho vámpírnak kiszöknie, vagy esetleg Zenko hamarabb parancsot adott nekik a támadásra, szóval jobb, ha felkészültök rá.
- Te komolyan azt hiszed, hogy egy kisebb csapat megtámadna minket? - kérdezte döbbenten Stephan.
- Előfordulhat. - néztem rá komolyan. - Jó lenne, ha a királyságok letárgyalnák maguk között, hogy ki marad a kastélyban és a többiek elhagynák a központot pár katonával és fedezékbe vonulnának. Senkit nem kényszerítek, hogy ezt tegye. De nyilván minden királyságnak jó lenne, ha legalább egyik királya életben maradna. - mondtam érzéstelen hangon.
- És ha mi nem akarunk addig sem szét szakadni? - kérdezte Milosh.
- Akkor nem teszitek. Hidd el, nem fog izgatni, ha megdöglötök. - mosolyogtam édesen. - A ti döntésetek. Ahmose, szükségetek van egy védett helyre, vagy megoldjátok magatok? - kérdeztem ránézve.
- Köszönjük Bella, de megoldjuk. Sok helyet ismerünk. - mosolygott elégedetten. - Ha nem így lenne, már nem élnénk.
- Rendben van. Ez esetben Volterra még négy védett helyet fel tud ajánlani. Valaki?
- Én elfogadom az egyiket. - szólt Damon fél perces halk csevej után.
- Én pedig egy másikat. - csatlakozott a kijelentéséhez Alekszej.
- Mi együtt maradunk. - mondta Milosh határozott ellenvetéssel és daccal.
- Én maradok itt, lányom. - szólt végül apa a Volturik közül.
- Nem, bocs, de Aro marad. - mondtam határozottan.
- Miután sikerült lebeszélnem Arot arról, hogy maradjon, te mégis őt részesíted előnyben! - dörrent apa hangja kissé dühösen.
- Aro ígért nekem valamit. Ezért szükségem van arra, hogy ő maradjon a kastélyba. - néztem apura bocsánatkérően. Míg Aro elégedetten vigyorgott. - Jacobbal pedig megbeszéltük, hogy a Cullen-Denali család a háború idejére menedéket kap a rezervátumban.
- De nem támadtok emberre, érthető?! Ha mégis, akkor mindenféle tűzszünetnek vége. - szólt határozottan Jake.
- Természetesen, Jacob. Köszönjük. - ragadta magához a szót Carlisle.
- Edward és a gyerekeim pedig a két nomáddal mennek. - néztem Juanra és Pierre, akik elégedetten mosolyogtak.
- És ha a lányomnak egyetlen haja szála meggörbül, akkor ti lesztek a következő célpont. - Aro fenyegetéséből hosszú évek rutinja csengett nem volt hangjában se düh, se indulat, csak rideg tényeket közölt érzéstelenül. Nessie-re pillantottam. Reméltem, hogy kiszeret Pierre-ből azok után, amiket megtudott róla, de sajnos nem így volt.
- Pierre ismeri a szabályokat. Igaz?
- Persze Bella. Megígértem, hogy nem csinálok semmit, amit Renesme ne akarna. - mosolygott azzal a mocskos perverz mosolyával. Szívesen lemostam volna azt a mosolyt az arcáról, de láttam lányom arcán a zavart, és hallottam Aro, Edward és Tony halk morgását, mint akik bármikor Pierre vethetnék magukat … Én is megtettem volna, de be kellett látnom, hogy a lányom felnőtt, már jó ideje felnőtt. Nem tarthatom tovább burokban.
- Rendben. Ez nekem elég. - mosolyogtam Pierre-re. Egy kissé megrándult az ajka, a meglepetéstől, azt várta jobban fogok ellenkezni … - Azt akarom, hogy még ma oldjátok meg a kastélyok elhagyását, és vigyetek magatokkal olyan 10-20 testőrt. Holnap estére pedig a testőrök érjenek a megbeszélt helyre.
- Hova ez a nagy sietség Bella? - kérdezte Nyikolaj.
- Nem fogom hagyni, hogy Zenko kicsússzon a kezeim közül. Mondjuk úgy, hogy van mit törlesztenem neki.
- És még mindig nincs rá semmi esélyünk, hogy mi is harcoljunk? - kérdezte Damon.
- Nem. Nem akarok azzal törődni a harc közben, hogy a királyok ott téblábolnak valahol … Mindenkinek jobb, ha kimaradtok belőle. - mondtam határozottan, amire válaszul Damon egy halk fújtatás szerű hanggal fejezte ki nem tetszését. Az ő problémája, nem az enyém, ha harcolni akar oldja meg maga. Én is csak a saját harcaimmal foglalkoztam, ha meg unalmassá vált az életem, akkor magamnak kerestem a bajt.
- És honnan fogod tudni, hogy a királyok hol vannak? - kérdezte Milosh.
- Meg vannak a magam képességei. Eddig is rengeteg dologról értesültem, ami velük történt. Ezután is meg tudom oldani.
- Úgy tudtam kémeid vannak náluk.
- Ez így volt. de megparancsoltam nekik, hogy hagyják el a Naruchokat.
- Akkor?
- Zenko képességét fogom saját maga ellen fordítani. - mosolyodtam el és tényleg boldog voltam tőle. - Szenvedni fog. Pokolian. - néztem Arora, ő volt az egyetlen, aki hasonló vidám mosollyal fogadta kijelentésem. azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de van hogy pont a hasonlóság láncol valakihez.

86. Fejezet – Rebirth of Bella

Sziasztok!
Bocs a csúszásért, de kezdenek felgyűlni a dolgok, zajlik az élet, de igyekszem.
Jó olvasást!
A fejezethez ajánlom nektek Rihannatól a Diamondsc. számot.
Pussz:
LilyV
xoxo
U.I.: Előre szólok, hogy jövő az eheti friss csak jövő hét vége felé, vagy az azt köető hét elején kerül majd csak fel.

 

,,A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek, néha meg váratlanul gyöngédek."
Agatha Christie

Mivel nem volt erőm felgyorsítani a folyamatot, három teljes napba telt az átváltozásom. Közben a kislányom szinte végig velem volt, az ikrekkel és Edwarddal együtt. Csak a harmadik nap utolsó óráiban vitték el tőlem a kicsit, amikor az átalakulásom befejeződött. A sebem már jó formán teljesen begyógyult, a szívem pedig utolsó dobbanásait élte meg, legalábbis egy időre. Háromnapi szenvedés után már kész felüdülés volt, mikor a szívem megszűnt dobogni. És végre újra vámpír voltam, erős, gyors, és veszélyes. Bár a seb begyógyult és összehúzódott, de a helye még megmaradt. Ennyit igazán el tudtam viselni.
- Végre újra visszakaptuk a zsémbes császárnőnket. - viccelődött Aro. Mire én felnevettem és egy szem pillantás alatt előtte termettem és kicsavartam a kezét. Nem teljesen, nem törtem el és nem is ugrasztottam ki a vállát, csak egyszerűen kicsavartam a kezét, ő meg nem próbált szabadulni.
- Már hiányzott az erőm és a képességem. Vigyázz, most szívesen villogok velük. - mosolyogtam.
- És most szépen velünk tartasz a vacsorára.- mondta nyugodt hangon.
- Mint mondod zsémbes vagyok és úgy gondolom most már kurvára nem kell megint részt vennem ezen a vacsin.  Először még megértettem, tényleg, megpróbáltad, de akkor se jött össze, most sem fog. Ha meg azt akarod, hogy ot legyek, ikor táplálkoztok, akkor szólj, de ne most.
- Naaaa, Isa. A kedvemért. - nézett rám hatalmas könyörgő szemekkel.
- Basszus. - sóhajtottam fel lemondóan. Tudta, hogy ezt a mentet ő nyerte. - Gyerünk, akkor szervezd gyorsan meg azt a vacsorát. Szeretnék már vadászni és Lissaval lenni.
- Oh már megszerveztem. Csak rád várunk, hogy átöltözz és csatlakozz hozzánk. - mosolygott.
- Rendben van.
- Természetesen titeket is szívesen látnánk, de őszintén kétlem, hogy részt szeretnétek venni.
- Én csatlakozom, míg a család többi része elmegy vadászni. - szólt Carlisle. A régi szép idők emlékére, gondolom ...
- Én is szeretnék részt venni. - szólt Edward is nyugodt hangon. Aro csak egy vállrándítással elintézte a dolgot és elhúzott, gondolom készülődni. De Carlisle és én Edwardra néztünk.
- Edward, hidd el, ezt te sem akarod végig nézni. - suhanok elé.
- Fiam, Bellanak igaza van. Ne nézd végig ezt a mészárlást!
- De el tudom viseli a vér illatát, van önuralmam hozzá. - érvelt Ed.
- Nem is az önuralmad miatt mondjuk. Amit a trónteremben fog történni, az mészárlás. Carlisle is nehezen viselte el, míg itt volt. Örülj neki, hogy neked nem kell végignézned.
- Nem érdekel. - mondta határozottan, én pedig az utolsó fegyveremhez nyúltam. Átkaroltam a nyakát, és közelebb hajoltam hozzá, de végig a szemébe néztem. A karjai közben a derekamra kulcsolódtak.
- Kérlek, fogadd meg a tanácsomat. - súgtam halkan. Tudtam, hogy nem szép dolog női praktikákhoz nyúlni. De hosszú életem során csináltam már ennél rosszabbat, gonoszabbat és csúnyábbat. De Edward gyorsan tanult, túl gyorsan. A kedvenc féloldalas mosolyomra húzta ajkait.
- Szép próbálkozás volt, Drágám. De Aro felkeltette az érdeklődésem.
- És ha elmondom Aro miért rendezte ezt a vacsorát és a vacsi után elmennénk ketten vadászni … akkor sem tudlak lebeszélni? - próbálkoztam tovább.
- Á-á. - mosolygott tovább és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. - De ettől még utána elmehetünk vadászni. - lemondóan fújtam ki a bent tartott levegőt.
- Rendben. - vontam vállat. És miután elbúcsúztam az ikrektől is és a többi Cullentől gyorsan felvettem egy koktélruhát a vacsora és a későbbi vadász tiszteletére. Majd még benéztem a kicsi lányomhoz is, aki békésen szuszogott a szobám mellett lévő régi gyerekszobában, aminek álfala teljesen nyitva volt a szobám felé. Természetesen nem maradt egyedül. Esme és Rose is vele volt és gyanítom Heidi és Jane is csak a vacsora miatt nincsenek itt. Kivételesen elraktam a mobilomat is és a lelkükre kötöttem, hogy hívjanak, ha valami van a gyerekeimmel. Bíztam bennük, tudtam, hogyha gáz lesz, tényleg hívni fognak. Majd a trónterembe siettem. Persze semmit nem kezdtek el nélkülem. Heidi még valahol a kószál az emberekkel, akiknek valamilyen tárlat vezetést vagy ki tudja mit ígért. Edward és Carlisle a trónom mellett ácsorogtak, míg én helyet foglaltam. Tudtam mire számítsak, régebben az összes vacsorán jelen kellett lennem, azóta már elkopott ez a szokásunk. Nem mondhatnám, hogy megviselt a dolog. Sok rossz dolgot láttam már az évszázadok folyamán. Már nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem az embereket mindenképpen megilleti az életük. A vámpíroknak épp úgy van szükségük a vérükre, mint az embereknek az állatok húsára. És ha más nem is ártana nekik, akkor egymást ölik. Meg aztán ott van a túlnépesedés … Szóval ja. Aro valószínűleg jelzett Heidinek, mert pár percen belül megjelentek az emberek. Megközelítőleg 20-an lehettek. Úgy tűnik ma csak a királyok és a királyi testőrök étkeznek. Minden úgy zajlott, ahogy szokott. A nehéz kétszárnyú ajtó bezárult mögöttük. Megilletődve néztek körbe és mint minden csapdába esett állat, ők is felfogták, hogy valami nem stimmel. A pulzusuk megemelkedett, és izzadságcseppek jelentek meg a homlokukon. Féltek, pedig még nem is láttak semmit. Mint mindig, most is a királyok és a királynék választhattak először. Figyeltem, ahogy apa, Caius, Sulpicia és Athenodora lassan, nyugodtan sétálgatni kezdenek az emberek között. Normális rendszerességgel lélegeztem, bár rohadtul kapart a torkom, olyan volt, mintha folyamatosan láva folyna végig rajta, de figyelmen kívül hagytam.
- Mi az Aro, jóllaktál? - kérdeztem viccelődve.
- Túl sok is volt. - kacsintott mosolyogva.
- Milyen szörnyű és az életed.
- Még szerencse, hogy én így szeretem. - mosolygott. Én pedig Edwardra néztem.
- Még meggondolhatod magad.
- Nem fogom. De áruld el nekem, hogy hogyan viseled el a vér jelenlétét, ilyen jól? Úgy értem most változtál vissza. - érdeklődött.
- Fogalmam sincs. Mindig defektes voltam. Egyszerűen nem villanyoz fel az emberi vér. Talán az emberi életem miatt. Persze érzem a vérük zamatát a számban és a fájdalmat a torkomban, de ez a fájdalom nem olyan vészes sok máshoz képest, amit már eddig létezésem során éreztem. - válaszoltam legnyugodtabb hangomon, pedig beszédközben felhangzottak az első sikolyok, ahogy a királyi család tagjai elkezdtek táplálkozni. A vér illata még fenségesebb volt, a torkom még jobban fájt, mégsem éreztem komoly késztetést, hogy támadjak. Ugyanakkor láttam, ahogy Edward megfeszül egy pillanatra, pár másodpercig nem vett levegőt, majd újra lélegezni kezdett, valószínűleg a saját határaira volt kíváncsi. Carlisle légzése folyamatos és egyenletes maradt, bár az első sikoly hallatán az arcizmai megrándultak, de csak az emberek fájdalma miatt. A termet sikolyok töltötték meg, senki nem szólt egy szót sem hosszú percekig, míg nem Aro vonta magára a figyelmem.
- Nem gondoltad meg magad Isa? Sokkal hamarabb meggyógyulnál, ha embervért innál.
- Értékelem az aggodalmad Aro, de így is be fog gyógyulni, lehet lassabban, de ez igazán nem számít.
- Hogy érted, hogy be fog gyógyulni? - kérdezte Edward. - Hiszen a vámpírharapás örökre megmarad.
- Miért? Te láttál a testemen harapásnyomokat? - tettem fel a költői kérdést, amire persze nemleges választ kaptam. - Az ikrek is ugyanígy születtek. Csupán a testem még így, vámpírként is képes gyógyítani magát. Nagyjából 1-2 hónap és a harapások teljesen eltűnnek majd.
- Csodálatos, hogy mikre vagy képes. - mosolygott csodálattal. Természetesen a későbbiekben Aro nem erőltette, hogy emberekből táplálkozzam, csak végig néztük a mészárlást, aztán már mehettünk is. Edwarddal az erdő távolabbi szegletéig futottunk a vadak és a kettesben töltött idő miatt.

85.Fejezet – The love of mom

Sziasztok!
Bocsánat a késésért, de felvettek egyetemre, és most rengeteg dolgot kellett elintéznem.
És tudom, hogy kissé rövid is lett, de ezek a teljes rózsaszín ködös részek mindig nehezen jöttek tőlem …
Jó olvasást!
A fejezethez ajánlom nektek Avril Lavigne-től az Innocence c. számot.
Pussz:
LilyV
xoxo

 

Az anyai szeretet... hatalmas erőt képvisel. Több, mint egyszerű emberi szeretet. A lélek mélyéről fakad.
Guillermo del Toro

 

(Bella szemszöge)
Szörnyű fájdalmak után végre megint minden rendben lesz, legalábbis egy ideig. Aro csókja egy pár pillanatra elfelejtette velem, a szétszaggatott testembe nyilalló fájdalomhullámokat és a szülés fájdalmainak emlékét. Bár eléggé zavaró volt érezni a vérem fémes ízét az ajkán, de annyira nem foglalkoztam vele, miután lassan egy hónapja rendszeresen ittam vért, szinte már alig éreztem. A kezemet bár alig tudtam felemelni, valahogy mégis sikerült Aro hajába túrnom. Nem tudom pontosan mennyi idő telt el, talán 1-2 perc is, mire eszembe jutott Edward és a gyerekeim. Mivel nem volt erőm elválni tőle, ezért, csak a kezemet vettem el a hajából,ő pedig vette lapot. Vörösen izzó szemeit az enyémbe vájta.
- Azt ajánlom, hogy ne mostanában vállaljatok újabb gyereket Edwarddal, mert a végén még kikészülök. - felnevettem de hasamba nyilalló fájdalom miatt hamar be is rekesztettem.
- Hidd el, nekem sem áll szándékomban mostanság újra szülni. - mosolyogtam rá. - Visszahoznátok Lissa-t nekem? Szeretném végre megfogni a kislányom. - ő pedig csak bólintott és elindult kicsiért. Apa sötét plédet hozott, hogy leterítse szétszabdalt hasamat.
- Azt hittem, most tényleg elveszítünk. - szólt fájdalmas hangon.
- De rendben vagyok …leszek. - mosolyogtam rá.
- Most már igen. - nyomott egy puszit a homlokomra. Nem vettem észre az ajtónyitódását, csak azt, ahogy Aro apa mellé ér. A karjaiban egy fehér plédbe csavart kis mozgó test volt. A pólyától nem láttam a kis csöppség testét, de apró kezecskéivel Aro arca felé nyújtózik. Aro mosolyogva hajtotta közelebb hozzá a fejét, hogy a kicsi elérje. Pár pillanatig így tartotta a fejét, Lissa kezecskéinél.
- Igen, ő a mamád. - nézett rám Aro, és óvatosan a kezembe adta, de végig tartotta a súlyát, míg már a mellkasomon meg tudtam tartani a kezem és a csöppséget. Hatalmas mogyoró barna szemei boldogan csillogtak, míg a szőkés barna haj bronzos fényben úszott a lámpa fényénél. Még alig volt egy kis haja, de az selymes volt. Boldogan mosolyogva simogattam kis pufók arcocskáját, mire ő elkezdett gügyörészni és felém nyújtani a pici húsos kezeit.
- Szia, Gyönyörűségem. - mosolyogtam rá boldogan és a kisujjamat a kezére tettem, ő pedig azonnal megszorította. Aprócska ujjait alig érték körbe a kisujjamat, aztán valami furcsa dolog történt. A szoba elkezdett homályosodni, egy pillanatra megijedtem, de aztán képek kezdtek peregni a szemem előtt. Színes, világító képek. A kislányom gondolatai voltak. Elég kezdetlegesek. Nem igazán szavakra gondolt, hanem képekre és a képek által kiváltott érzetekre. De a gondolataiban már beszélni is képes volt. Az ikrek is képesek voltak, ami elég furcsa, mivel az ember gyerekek csak 2-3 hónapos korukban kezdenek szavakra gondolni, csak épp nem tudják kimondani azokat.
„Szejetlek mami, és sajnálom, hogy bántottalak.” megbánás érzetét keltő képek jelentek meg gondolataiban a szemem előtt.
- Édes, Kicsikém. - csóváltam a fejem mosolyogva. - Te nem tehetsz semmiről. Te vagy a legártatlanabb. - nyomtam egy puszit apró pisze kis nózijára. Lágyan ringattam és dúdoltam neki az altatómat, amit Edward is szokott nekem dúdolni és amit az ikreknek is szoktam. Minden apró mozdulat fájt, de a kislányomért megérte minden fájdalom, amin átmentem az elmúlt hónapokban, sőt sokkal többet is megért volna. Hallottam, ahogy Aro halkan megszólal.
- Aki úgy gondolja, hogy el tudja viselni a vér illatát, az átjöhet. - nézett az áltükörre. Aronak igaza volt, egészen eddig nem esett le, hogy végig figyeltek minket. Pár pillanattal később Edward egyszer csak mellettünk termett és Carlisle is feltűnt a szemem előtt. Edwardra néztem mosolyogva. Ő is mosolygott ugyan, de a szemeiben bűntudat és aggodalom bujkált.
- Jól leszek, tényleg. - mosolyogtam rá megnyugtatóan. Kétségei voltak, tudtam, de nem erősködött.
- Remélem is. - mosolya szélesebbé vált és lágyan megcsókolt. Éreztem ahogy megnyugtató forróság szalad végig a testemen a csókja hatására. Még a méreg okozta lángoló fájdalommal és a hasamban égő kínnal is könnyedén leszámolt. De hamar eltávolodott tőlem és a kislányunkra pillantott. Én végig őt néztem. Az arca ellágyult, a mosolya majd szétrepesztette az arcát. A szemei szeretettől csillogtak. Ez a látvány bármit megért volna. A következő pillanatban már az ikrek is megjelentek. Eleinte ugyanazok az érzések viaskodtak arcukon, int az apjukén, az aggodalom és a bűnbánat.
- Most már értitek, miért akartam, hoyg menjetek el? - kérdeztem halkan, hogy a kis Lizzy ne ébredjen fel.
- Igen, most már igen. De nem bántuk meg, hogy itt voltunk. Legalább már értjük, miért nem akartál újra szülni … - mondta halkan Nessie. De ők is inkább a kistestvérüket csodálták, ahogy békésen szundikál a karjaimban. Az én fülemnek számítóan mindenki csendben volt, de láttam, ahogy Aro és Carlisle egymással beszélnek a szoba távolabbi sarkában. Biztosan a történteket tárgyalják ki. Csend volt, nyugalom. Én pedig csak a kislányommal és a családom boldogságával akartam foglalkozni, hogy elnyomjam magamban a fáradtságot és a fájdalmat. Jól tudtam, hogy a fájdalomtól nem tudnék aludni, így nem is erőltettem.
- Tényleg, valaki felhívta Alice-éket? - kérdeztem jó pár perccel később, megtörve a csendet. Erre Edward aggódva kapta rám a tekintetét.
- Te jó ég! Alice ki fog nyírni! Megígértem, hogy azonnal telefonálok, ha megszületett a kis Elizabeth.
- Mielőtt kinyírna, azért tudasd vele, hogy nem csak család apa vagy, de most már egy kisbaba apja is, úgyhogy csak óvatosan nyírjon ki. - mosolyogtam rá, amire válaszul felnevetett és ezzel felébresztette Lizzy-t. A kislányom pedig jelezve nem tetszését, azonnal hatalmas krokodilkönnyekkel sírni kezdett. - Úristen, nem akartam! - szabadkozott azonnal aggódva Edward.
- Csak felébresztetted, ez nem a világ vége. - nevettem fel én is, amitől a hasam túlságosan is fájdalmasan rándult meg. - Igazam van, Picur? - mosolyogtam rá lágyan és újra ringatni kezdtem, de most már nem én dúdoltam az altatót, hanem Edward. Annyira meghökkentően tökéletesek voltak ezek a pillanatok, hogy úgy éreztem a szívem túlcsordul a levegőben lévő szeretettől és törődéstől. Azt kívántam, bár ne érne véget ez a pillant, még akkor is, ha a fájdalom egy kissé rondított az összképen. Miután Lizzy újra elaludt, Edward abbahagyta a dúdolást.
- Felhívom a kis energiabombát. Pár perc és már itt is vagyok. - mosolygott rám és egy búcsú puszit nyomott a homlokomra mielőtt kiment volna.