Helyezés ^^

Sziasztok!

 Majomka novella versenye lezárult, amelyen 3-ik helyezést értem el.
Szeretnem megköszönni mindenkinek, aki szavazott, vagy legalább elolvasta a novellámat <3
És persze Majomkanak is, mint szervezőnek!
Az első két helyezett novelláját is ajánlom mindenkinek, bár én csak bele-bele olvastam ...
Az első helyezett: L. Milagrosz: Bűnös szenvedély
A második helyezett: Mese: Kellemetlenből kellemes
Kellemes hétvégét!
puszi<3
xoxo

63.Fejezet –- My connection with the Volturi, or our past

Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom ezt a csúszást :( Nem állt szándékomban senkit sem megvárakoztatni, vagy ilyesmi és természetesen jogosan kérdezitek, hogy hova a francba tűntem ...
Magyarázat, csak akit érdekel :) ( 11-ikes gimnazista vagyok, és én a hülye fejemmel úgy gondoltam teszek előrehozott érettségit … igen persze ez szép és jó, de rohadt zsúfolt … ezen a héten és előző héten is osztályozóim voltak, így már túl vagyok két-két írásbeli és szóbeli vizsgán, már „csak” az érettségi és a nyelvvizsga van hátra … két hét múlva érettségi és még nem igen készültem rá, mert az osztályozóimmal voltam elfoglalva, ezenkívül eléggé leterheltem magam, nemcsak, hogy tepernem kell a jegyeimért, mert ez az évvégim már beleszámít a továbbtanulásomba, de több levelezős képzést is felvettem, sajnos egy nap viszont csak 24 óra, amit még az egyre kevesebb alvással sem igen tudok meghosszabbítani. Valószínűleg a kevés alvás miatt és a túlterheltségem miatt az eddigi időszakban sokszor betegeskedtem is, ami tovább nehezítette az életemet … épp ezért írtam még régebben egy bejegyzés elején, hogy a csúszások sajnos most májusig előfordulhatnak, bár én sem gondoltam, hogy ekkora csúszás is lesz :/ )
Szóval mindenkitől elnézést kérek és remélem megtudjátok érteni, vagy legalábbis elfogadni a csúszást :/ De nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik hiányoltak az elmúlt időben <3
De ennyit rólam :)
A fejezethez ajánlom a Linkin Parktól a Pretend to be c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo
U.I.: mindent megteszek, hogy másfél hétnél később ne érkezzen a következő fejezet, de nem tudom megígérni :(

 

Ha az igazság csúf, az emberek megpróbálják véka alá rejteni, mert tudják, micsoda kárt okoz, ha fény derül rá, úgyhogy vaskos falak közé bújtatják, vagy zárt ajtók mögé dugják, vagy mindenféle cseles álcával leplezik. De az igazság, bármily csúf is, mindig kitudódik, és valakinek, akit szeretünk, végül mindig bántódása esik. Egy másik valaki pedig tobzódik a fájdalmában, és minden igazságok közül ez a legcsúfabb.Született feleségek c. film

 

Carlisle és én lassan ballagtunk a család felé. Furcsa mód még mindig átölel, de ez csak egy szokás, már nincs benne semmi más.
- Akkor jöttél rá, amikor az erdőben elszóltam magam? - töröm meg a csendet.
- Igen. - válaszolja nyugodt hangon.
- Sejtettem. De amikor nem mondtad el a többieknek azt hittem, hogy csak attól féltél, hogy elpletykálom nekik …
- Tudom, hogy sosem árultál volna el.
- És te sem tett. Pedig tudom mennyire szörnyen érezted magad, de még sem mondtad el nekik.
- Ennél sokkal többel is tartozom neked.
- Nem tartozol semmivel. - mosolygok rá.
- Mindent, amim van csak neked köszönhetek.
- És magadnak. - mosolygok rá lágyan. Egyikünk sem szólal meg egy ideig, míg végül ő meg nem töri a csendet.
- Néha gondolkodom a múltunkon. Tudod a „mi lett volna ha …” kezdetű mondatokon. - sóhajt fel.
- Én is szoktam. - mondom komoran és nem hagytam felszínre törni az ilyesfajta a gondolataimat, amikben csak Carlisle én és a lehetséges gyerekeink szerepeltek. Minden teljesen más lenne, ha annak idején találtam volna jobb megoldást … - De ez már csak értelmetlen időpocsékolás. Hoztam egy döntést és már túlságosan sok idő telt el, túl sok minden történt ahhoz, hogy változtassunk rajta. - vonok vállat.
- Igazad van. - válaszol, mire én inkább elterelem a témát és a szép közös emlékeinkről beszélgetünk. Észre sem vettem, hogy ilyen hamar a szálláshoz értünk.
- Emlékszel, sosem hittem, hogy tényleg olyan erős vagy, mint ahogy Aro mondta. - nevet fel Carlisle, úgy, hogy nem kontrollálja magát, mint ahogy a családja körében szokta. Nem, ilyenkor az én Carlisle-om. Akit nem érdekel, hogy ki hallja és ki nem és aki úgy él, hogy nem kell felelősséget vállalnia, nem kell olyan nehéz súlyokat cipelnie a vállán, mint egy klán vezetése. Olyan szabad, mint régen volt.
- Igen, sosem hitted el! És ez még mindig szarul esik ám! - bököm oldalba nevetve.
- Azt hittem nem bánod, ha vannak összetűzéseink néha Aroval.
- Az, hogy Aroval nem egyezik a véleményetek, az egy dolog, de az, hogy nekem sem hitted el! Ezzel a lelkembe gázoltál. - játszom a nagy halált.
- Te szegény. - hangja gúnyosan cseng.
- Most komolyan velem szívózol? Carlisle még mindig nem vagyunk egy szinten … - nevetek fel vidáman.
- De most legalább elhiszem neked.
- És csak száz évünkbe került. - tapsikolok.
- Ugyan, mit számít az. - legyint lazán, mire mindketten elnevettük magunkat, bár nem volt benne túl sok vicc, de ez van, jó társaságban az ember – esetünkben vámpír – mindenen képes nevetni.
- Bella, Carlisle? - szólal meg Edward, ezzel megszakítva nevetésünket.
- Minden rendben Edward? - kérdezi Carlisle, a komoly, nyugodt hangján, ebből már tudom, hogy Carlisle visszatért a mostani, komoly, megfontolt énéhez.
- Természetesen, minden rendben van. - válaszolta Edward , de láttam rajta, hogy nem tudja megemészteni, hogy Carlisle és én egykor együtt voltunk … Őszintén szólva nem is csodálom, hisz még a dédnagyszüleimnek sem lett volna szabad megszületniük abban a korban, nem hogy nekem … de hát ez van. Egyszer minden kiderül, csak idő kell hozzá és ennek is eljött az ideje. Nem vártam meg, hogy Edward elkezdjen kérdezősködni, inkább bementem a házba, ahol mindenki a nappaliban várt, kiegészülve pár orosz testőrrel.
- Köszönöm, de nem lesz szükségünk a segítségetekre. - biccentek a testőrökre. - De tudassátok a királyokkal, hogy meglátogatom őket.
- Igen. Bella Császárnő. - biccent az egyik, majd meghajolnak és már indulnak is, magamra hagyva a Cullen és Denali család kíváncsi gyűrűjében.
- Hogyan? - kérdezte röviden, lényegre törően Eleazar.
- Mindig más voltam, mint amire számítottak. - vonok vállat.
- Pontosabban? - kérdezi újra, szinte már dühösen, ami teljesen ledöbbent.
- Eleazar, drága barátom, úgy gondolom jobban teszed, ha békén hagyod. - szólal meg Carlisle védelmezően.
- Mi van Carlisle csak nem véded a feleséged? - Eleazar hangja olyan, amilyennek még sosem hallottam, de ahogy a többiekre pillantok nem csak én vagyok ezzel így …
- Még szép, hogy védem! Bella, az első feleségem, bár már nincs köztünk semmi, attól még régen szerettem. És mint a férjének úgy gondolom ez az én dolgom! - Carlisle hangja bár nyugodt, de mégis ott van benn a rejtett él.
- Hagyd Carlisle. - mondom halk, nyugtató hangon. - Ez nem Eleazarra tartozik! - nézek farkasszemet Eleazarral. - Úgy gondolom a közös múltunk senkire sem tartozik Esme-n kívül, itt csak neki van joga kérdőre vonni bármelyikünket is.
- Te voltál a legjobb barátom eltitkolt felesége. Azt hiszem van jogom kérdezősködni. Még Mary-t sem rejtegeti ennyire a Volturi, mint téged Carlisle.
- Carlisle nem rég jött rá, hogy én vagyok a felesége. - vonok vállat.
- De te végig tudtad, nem? - kérdezi Eleazar és egyre kevésbé értem, hogy ő miért dühös.
- Persze, hogy tudtam.
- És nem kellett volna elmondanod? - ezen az értelmetlen kérdésen felnevetek.
- Mégis miért tetetem volna? Én kértem meg Chelsea-t, hogy felejtessen el vele. És aztán 120 évvel később, mint derült égből villámcsapás eléálltam volna és bejelentettem volna, hogy én vagyok a felesége? Lássuk be, ennek még az én mércéimmel sincs értelme.
- Nem értem miért felejtetted el magad vele … - csóválja a fejét Eleazar.
- Mert szerettem. És tudtam, hogy ő nem bírta volna ki. Jobban ismerem Carlise-t, mint bármelyikőtök, én tudom milyen volt újszülöttként, és arra is emlékszem mennyire undorodott attól, amivé vált. Évtizedeimbe került, amíg valamennyire sikerült felnyitnom a szemét, hogy nem is olyan rettenetes a vámpír lét. De nem bírta volna sokáig a Volturinál. Láttam a fájdalmat rajta, amikor végig kellett néznie, ahogy megölnek valakit. Bár mindig letagadta. Én pedig féltem, hogy rövid időn belül elveszti önmagát. Amikor te hozzánk kerültél észrevettem, hogy mennyivel jobban van, hogy segíthet valakin, és te visszahoztad a fényt a sötét életébe. Te nyitottad fel a szemem, hogy a Volturinál nincs jövője. Így hát elengedtem és adtam neki egy új esélyt egy új életre.
- És miért kérted Chelasea segítségét? - kérdezi Edward, miután befejezettnek láttam mondandómat.
- A szerelem hol repülni tanít, hol a pokolba taszít. - nézek Carlisle. - Ez volt az egyetlen esélyünk, hogy kilábaljunk a pokolból.
- Szerelem? - kérdi Edward, hangjában mintha sértődöttség, fájdalom lenne.
- Chelsea képessé erős és visszafordíthatatlan. Én határoztam úgy, hogy használja rajtunk a képességét.
- Rajtad is használta a képességét? - kérdezősködik tovább Edward.
- A viszonzott érzéseknél csak így megy.
- Miből gondoltad, hogy Carlisle találni fog mást?
- Az élet körforgás, bár mi megragadunk az örökkévalóságban a világ megy tovább körülöttünk … újra és újra születnek mások, akik talán egy másik életben hozzánk tartoznának. Tudod Edward semmi sincs kőbe vésve, még a jelenünk sem. Így várható volt, hogy talál mást.
- Ahogy te is … - néz rám sokatmondóan Edward, de én nem válaszolok, a helyiségre csendborul így mindannyiunkban tudatósul, hogy Carlisle és Esme kimennek a házból, hogy ezt inkább kettesben beszéljék meg. Valahogy meg is értem őket.
- De most komolyan hány éves vagy Bella? - kérdezi Emmett vigyorogva, azt hiszem rátalált az új kínzó eszközére … Tudom, hogy nem fogja feladni, míg el nem mondom, még sem mondok semmi pontosat.
- Jóval idősebb vagyok, mint Carlisle.
- De mégis mennyivel? - kíváncsiskodik Emmett.
- Emmett egy nőtől ezt nem illik megkérdezni. - öltöm ki rá a nyelvem mosolyogva, ezzel elterelve a témát.
- Engem az sokkal inkább érdekelne, hogy ez hogy lehetséges. -néz rám érdeklődve Jasper, szemeiben kíváncsiság csillog. Érdekes, emellett a hatalmas kérdőjel mellett mindenki el suhant volna.
- Ez elég bonyolult.
- Szerintem meg tudnánk érteni. - von vállat Jasper.
- Nem hinném. Carlisle-t még a házasságunk előtt felkészítette Aro. Megmutatta neki a régi próféciákat, jóslatokat, szent könyveket, minden tudást biztosított számára, amire szüksége lehetett ahhoz, hogy értse, de csak most fogadta el, több mint száz évvel később.
- Ezt hogy érted? - értetlenkedik Eleazar.
- Úgy, hogy Aro úgy vigyáz azokra a papírokra, mint a szeme fényére. Carlisle volt az egyedül, a királyokon kívül, akinek hozzáférést engedett az iratokhoz. És csak azért, hogy mint a férjem fel legyen készülve olyan esetekre, ha esetleg … át kell változnom valamilyen okból kifolyólag.
- És én? Én a gyerekeid apja vagyok. Nem kellene tudnom róla? - kérdezi Edward.
- Idáig nem voltunk túl sokat együtt ahhoz, hogy Aro bízzon benned …
- Miért kéne bíznia bennem?
- Aro és köztem egy megbeszéletlen kapcsolat van. Ő felelősséget érez a biztonságomért, és én a kezébe adtam ezt a hatalmat, amikor csatlakoztam hozzájuk, magam ajánlottam fel neki a tudásomat az életükért cserébe.
- Nem értem miért adtad át nekik a tudásod.
- Mert ők segítettek nekem. És úgy éreztem tudniuk kell róla.
- Segítettek? Miben?
- Régen volt már, nincs jelentősége. - vonok vállat. - A lényegen semmi sem változtat, ahhoz, hogy valaki mindent megértsen velem kapcsolatban miről van szó, abban Aronak meg kell bíznia …
- Hát öcsi, akkor teperhetsz. - nevet fel Emmett, Edward vállát veregetve, mire testvére egy szúrós pillantással ajándékozta meg ... 

Novellaverseny

Sziasztok!
Mint azt ti is tudjátok részt veszek Majomka novella versenyén. Arra kérnélek titeket, hogy olvassátok el az írásomat és szavazzatok. Vagy ha nem tetszik, akkor itt vagy Majomka blogján is várom a véleményeiteket.
köszönöm szépen <3
puszi<3
xoxo

62. Fejezet – Secret husband

Sziasztok!
Először is, bár kissé megcsúszva, de mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket utólag!
Nem szeretnék minden bejegyzést azzal kezdeni, hogy folyamatosan bocsánatot kérek, pedig jól tudom, hogy megérdemelnétek. Szóval most tényleg leszögezem, hogy májusig a frissek kis valószínűséggel érkeznek pontosan. De ha túl vagyok mind a 4 német vizsgámon, akkor próbállak majd titeket kárpótolni, ígérem.
Hümm függő véggel hagytam abba, nem de, hát most kiderül a nagy titok. Sok mindent elkövettem, hogy ne tudjátok, bár sokan sejtették, de őket is próbáltam félrevezetni. De ez még több kérdést vet majd fel, és mindegyikre lesz majd válasz.
Addig is a fejezethez ajánlom a t.A.T.u-tól az All about us c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Mikor a szavak és a tettek összeillenek, az igazság nyilvánvaló.
Karen Marie Monin

 

Nem vártam el a férjemtől, hogy le leplezze magát és hogy őszinte legyek a kilétét szerettem volna megtartani a homályos titkaim egyikeként. Így mindenkinek sokkal jobb lenne. Hallom, ahogy megmozdul, de mielőtt feltűnővé válhat megszólalok.
- Nem kell ezt tenned. Egyikünk sem akarja ezt tenni. - mondom komolyan és kiterjesztem rá a mentális pajzsomat, hogy a többiek elől titokban maradjon a múltam, a múltunk és a gondoltait hallgattam. Nincs más választásunk.
- Mindig van másik választásunk és sokszor ki is kell használnunk azt. - mondom komolyan, de nem fordulok felé, reménykedve, hogy meggondolja magát. Nem kockáztathatjuk az életüket, ahogy a tiédet sem.
- Miattam nem kell aggódnod, meg tudom védeni magamat és őket is. De akkor átgázolsz a Naruchokon és van egy olyan sejtésem, hogy sokkal nagyobb hatalmad van, mint amennyiről idáig tudok.
- Pontosan. Sokkal nagyobb. - helyeselek. És nem vagy biztos magadban, nem? Félsz szabadjára engedni.
- Miből gondolod? - lepődtem meg, bár midig is racionálisan gondolkodott, és nagyon jó feltevései voltak, de azért meglepett, hogy ennyire ismer. Mert egyszer sem használtad, amikor meg akartál valakit félemlíteni, márpedig te nem végzel félmunkát.
- Igazad van, de annyira uralom, amennyire szükséges. Én nem kockáztatok.
- Pedig szerintem jobb lenne. Kettőnk közül te vagy aki szereti a veszélyt és a kockázatot én vagyok a reálisabb feled.
- Igen rémlik. Aroék mindig ezzel szívattak minket. - nevetek fel. Igen. Tűz és jég. Emlékszel azt mondták, ha együtt vagyunk visszatartalak, míg te előrerántasz és félúton találkozunk a veszély és a realitás között.
- És néha össze is jött. Épp ezért most én döntök és találkozunk félúton – gondolataiból az elhatározás sugárzik és nagy sajnálatomra ez tettekben is megmutatkozott. A néma csendet egyetlen lélegzetvétel sem zavarta meg, egyedül az ő lépései.
- Hát te mit akarsz kis Cullen? - kérdezi kissé gúnyosan Hajime.
- Volturi vagyok, Narucho. Mondja határozottan és átkarolja a derekam, ezzel megpecsételve mindent.
- Ezt nem mondod komolyan? - esett le Zenko álla.
- Ha úgy vesszük nem mondtam semmit sem. - vonok vállat lazán.
- Egy Cullen? - kérdezi gúnyosan Hajime.
- Egy Volturi. - ellenkezem.
- Te Cullen vagy? - kérdezi újra értetlenül Zenko.
- Nem értem miért ragaszkodtok ehhez annyira. Előbb voltam Volturi, mint Cullen. És csak agyon ritkán használtam a Cullen nevet. Remélem kielégítettem a kíváncsiságotokat.
- Neeem. Ez képtelenség. - magyarázza magának Hajime. - Te nem vagy Cullen!
- Na jó most már kezdem elveszteni a fonalat. Idáig a férjemet akartátok, hát most tessék.
- Bizonyítsd be, hogy a férjed!
- Miért hazudnék? Azzal, hogy felvállaltam, hogy Bella az első feleségem elég sok mindent kockáztattam.
- De lehet csak a két Denali lányért teszed.
- Akkor mit akartok? Bellaval több mint egy évszázada nem vagyunk együtt.
- Érdekel is minket. - nevet Zenko.
- Hagyd Carlisle. - mosolygok rá és óvatosan kipattintottam a Volturi címeres medálomat, amely azért volt ilyen hatalmas, hogy el tudjam benne rejteni a gyűrűt, amit egykor Carlisle-tól kaptam. A gyűrűt, ami bár a fehérarany gyűrű díszesebb, de ugyanúgy egy pecsétgyűrű, amelyen a Cullen család címere van. Carlisle megfogta a jobb kezem a jobb kezével és úgy tartotta, hogy mind a két gyűrű tökéletesen látszódjon.
- Ez nem bizonyít túl sok mindent. - ellenkezik Hajime.
- 1664 május 24-ikén házasodtunk össze Riminiben. Carlisle és Isabella Cullen néven. Ha nem hiszed el, nézz utánam őrzik a régi iratokat, a levéltárban bizonyára megtaláljátok.
-Ezt nehéz megemészteni. - mondja Zenko.
- És miért pont Rimini? Az az átellenes partnál van. - kérdezi testvére.
- Mert ott senki sem kutatni utánunk. - válaszol helyettem Carlisle.
- Idáig azt hittem a gyerekeid az apjuk nevét viselik, de most őszintén szólva kételkedem benne. - folytatja az okfejtést Hajime.
- Hát igen. Én is Cullen vagyok ezért kapták meg ezt a nevet is, de ők is elsősorban Volturik.
- Ha már a gyerekeidnél tartunk, ők hogyhogy nem jöttek?
- Más dolguk volt. - füllentek lazán.
- Azt hittem féltetted őket tőlünk. - mosolyog Zenko, aki rátapintott a lényegre.
- Meg tudják magukat védeni. - mondom gúnyosan. - De ha lehet szeretnék már otthon lenni és nem itt szobrozni és beszélgetni a családomról. - mondom és nem zavartattam magam tovább, hanem Carlisle-al kézen fogva elindultam az erdejük felé, amely már az ő birodalmukba vezet. A két király kissé megrémült, amikor alig egy méterre mellettük suhantam el mellettük. Néhány perccel később, mikor már elég távol értünk a Cullen-Denali családtól nem törődve a Naruchokkal kezdtem beszélni Carlisle-hoz.
- Mit nem értettél meg azon, hogy ne tetted ezt? Minden vágyam az volt, hogy el kelljen mindent mesélnem a többieknek.
- Én meg nem akartam, hogy kockáztass!
- Meglepett volna, ha elfogadtad volna a rizikót, amit vállaltam volna.
- Hogyne. Ha én nem, akkor ki emlékeztessen téged arra, hogy mit veszthetsz?
- Köszönöm, de tisztában vagyok ezzel, elég sokat hangoztattátok. Egyébként mindenre emlékszel?
- Vámpír vagyok még szép, hogy emlékszem.
- Nem így gondoltam.
- Hát akkor?
- Még mindig nem értem, hogy emlékezhetsz a közös múltunkra. Chelsea képességét még senki sem törte meg.
- Igen, ez engem is érdekelt, így megkerestem Chelsea-t, amikor először Volterraba utaztunk, hogy kiderítsem.
- És mire jutottál?
- Chelsea azt mondta, hogy az igaz szerelem megtudja törni a képességét.
- Ez furcsa. - gondolkodom, miközben a királyokat és a többi testőrt követtük. Tudom, hogy Edwardot szeretem. Ezt tudom, ahogy azt is, hogy érzek valamit Carlisle iránt, de az nem szerelem, csak a szeretet egy különleges válfaja.
- Igen, én is így reagáltam rá. Szeretlek Bella, de Esmet sokkal jobban. De ez nem azt jelenti, hogy nem adnék meg Esmen kívül bármit a biztonságodért.
- Én is így érzek irántad.
- Szóval tudod a szokásaimhoz híven kutakodtam és arra jutottam, hogy mint vámpírok megragadtunk ebben a létben, ezért lehet, hogy a szerelmünk nem halt el és hogy másba szerettünk.
- Ezt nem értem.
- Ha Chelsea nem használta volna a képességét rajtam, akkor még akkor sem szerettem volna Esmebe, ha találkozunk, és valószínűleg te sem Edwardba.
- Hű, ilyesmiről még sosem hallottam. - mondom elgondolkodva.
- Ezelőtt én sem. - mondja halkan Carlisle, majd ezután csend telepedett ránk, csak a testőrök beszélgettek körülöttünk. De pár perc múlva újra megszólaltam.
- Van rá esély, hogy belemennél abba, hogy kitaláljak egy fedőstoryt a múltunkról? - kérdezem, bár sejtem a választ.
- Nem. Így is eleget titkolóztam előttük.
- Legalább néhány dolgot hadd próbáljak eltitkolni előlük.
- Bella, én nem azt kértem, hogy mondj el nekik mindent csak azt kértem, hogy ne hazudjunk a kapcsolatunkról. Ha nem akarod elmondani nekik a hogyant, azt megértem.
- Ez is több, mint a semmi. - mosolygok rá. És ha jobban belegondolok mégis milyen fedőtörténet tudtam volna kitalálni, amikor nálam van a másik Cullen pecsétgyűrű? Nagy valószínűséggel semmilyent. Azt viszont eléggé furcsálltam, hogy a két Narucho király nem szólt hozzánk egy szót sem. Pedig azt vártam, hogy megrohamoznak majd a kérdéseikkel, de úgy tűnik rosszul hittem. Nem tettek félreérthető lépést, meg se próbáltak keresztbe tenni nekem, ezen a kis játékon kívül, hogy csak a férjemmel léphetek be a királyságukba. És tényleg egy zokszó nélkül átengedték nekünk a két Denali lányt. Bár utána még próbálkoztak ezzel a béke felajánlásos témával, amíg visszafelé tartottunk már hajnalban az orosz határhoz.
- Mit akarnál cserébe azért, hogy megtarthassuk a királyságunkat? - kérdezte Zenko.
- Fivérem ez azért mégis túlzás! - ellenkezett Hajime.
- Válaszolj Bella.
- Nem tudom. Ha reálisan gondolkodom már rég eljátszottátok azt a lehetőségeteket. A királyságaim vezetői mind le akarnak titeket igázni és hogy őszinte legyek nekem sincs ínyemre, hogy azt hiszitek csak úgy nyugodtan éldegélhettek itt, a Birodalmam peremén.
- Ezt úgy érted, hogy mindenképpen támadtok?
- Nem. Úgy értem, hogy gondolkodom rajta. Egyenlőre még nem tudom hogy mi legyen. - vonok vállat.
- Hát akkor háború lesz Bella.
- Igen, mindenki ezzel számol.
- Akkor találkozunk a harctéren császárnő. - hajol meg Zenko, míg Hajime úgy szemléli testvérét, mintha valami idegen szállta volna meg. Én csak biccentek és az oroszok által ajánlott támaszponthoz megyünk, amely meghazudtolva elnevezését egy modern villa az erdő mélyén. A két Denali lágy úgy szaladt be, mint akit üldöznek, míg mi Carlisle-al kiélveztük a nyugalmat, és azt a rövid pár percet, míg senki sem zúdítja ránk a kérdéseit.