2014. június 22., vasárnap

Reklám!

Sziasztok! 
Mielőtt mind ellépnétek az oldalról, a következő reklám  NOVELLAÍRÓKNAK  és VERSÍRÓKNAK szól. Szóval akit érdekel az ilyesmi, az szépen görgessen lejjebb, akit nem, annak további kellemes idő töltést a neten! :D 

Kedves VERSÍRÓK!
Egyik kedves blogger társam, Mese versíró versenyt hirdetett, beküldeni  JÚNIUS 25.-ékig lehet, szóval aki szeretne az kapja össze magát és hajrá! Részleteket ITT találsz.  Sajnálatos módon én nem tudok verseket írni, de akinek van hozzá tehetsége jelentkezzen!

Kedves NOVELLAÍRÓK!
Aki a novellaírás rajongója, az is próbára teheti magát, ő az Interjúk&Cikkek oldalán méretheti meg magát. Részleteket ITT találsz. Beküldési határidő: JÚNIUS 29. 


SOK SZERENCSÉT MINDEN JELENTKEZŐNEK! 
Puszi:
LilyV

79.Fejezet - Now pregnency is easy

Sziasztok!
Próbálkoztam egy héten belül hozni, de pár nappal kicsúsztam a keretből, de gondolom ezért a két napért már nem ítéltek el annyi késlekedés után :$ Úgy néz ki a vasárnap fog állandósulni, nem a péntek, de ez még kialakul.
A fejezethez ajánlom: AvrilLavigne Innocence c. számát.
Pussz:
LilyV
xoxo
 
Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt.
Anna Gavalda
 
Mióta mindenki tud a babáról úgy körül zsonganak, hogy néha levegőhöz sem jutok. Edward és a gyerekeim pedig a lehető legtöbb időt töltik velem, így egymással is. Nem kicsit nyugodtam meg, hogy az első hét óta nem veszekednek. Jó, jó, ez túlzás. Persze vannak kisebb összetűzések, de képesek nyugodtan meglenni egy légtérben sőt normális hangnem beszélgetni. Ez a kicsi összehozza a családot, bár még meg sem született, de hálás vagyok érte. Már a negyedik hétben vagyunk a kicsivel. De már kerekedik a hasam. Carlisle nem kicsit döbbent meg, hogy ilyen gyorsan fejlődünk. De egy kissé aggaszt, hogy még nem mozdult meg. Nessie és Tony már a negyedik hét elején el kezdtek mocorogni. Ezt az aggodalmam persze csak Aroval osztottam meg. Nem akarok felesleges izgalmat okozni senkinek. A születendő baba szobája a testvérei régi szobája, már fel lett újítva. Új játékoktól hemzsegnek a polcok és új bölcsőt, pelenkázót is kapott. Heidi helyét Ed vette át, most ő van velem a nap 24 órájában, sőt már teljesen átköltözött az én szobámba. Örülök neki, hogy velem van, mert megnyugtat a jelenléte. Így ma is az ő ölelésében ébredtem. Még kissé kótyagos voltam és a már szinte megszokottá vált rosszullét kerülgetett.
- Jó reggelt Szépségem. - köszöntött egy lágy csókkal Edward.
- Hogy telt az estéd? - kérdeztem tőle. Még mindig nem rajongok érte, hogy aludnom is kell.
- Remekül. - mosolygott rám vidáman. - Egész éjjel létem legfontosabb nőjével voltam.
- Oh, szóval bejött Heidi? - nevettem fel.
- Te humorzsák. - vágott durcás képet. - Lehet jobb lenen távol tartanom téged az idióta mackó bátyámtól. Úgy néz ki a humorérzéke ragályos.
- Lehet igazad van. - értek egyet vele és kikászálódom az ágyból. Miközben igyekszem legyűrni az émelygést, ami egyre csak kerülget.
- Jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz. - suhan elém.
- Persze, csak a szokásos. - mosolygok rá és egy puszit nyomok az ajkára. Majd a gardróbhoz sétálok, ami tele van kismama ruhákkal. Vannak habos-babos cukorkaszerűek és vannak normálisak is, meg jó pár darab a terhesség későbbi szakaszára is. - Szerinted, mit vegyek fel? - nézek a temérdek ruhára.
- Tudod, hogy nekem egy zsákban is épp ugyanúgy tetszenél. - ölel át hátulról.
- Várd csak ki, amire olyan leszek, mint egy víziló. - fintorgok.
- Akkor is te leszel a világ legszebbje.
- Most elég naiv leszek, hogy ezt elhiggyem. - nevettem fel és találomra kivettem egy ruhát a gardróbból. A fürdőbe rendbe szedtem magam, majd a csap feletti tükörben lévő sápadt önmagamat szuggeráltam, hogy abbamaradjon a hányinger. Míg Edward halk kopogása meg nem zavart.
- Jól vagy, Bella? - kérdezte kissé aggodalmasan.
- Persze, egy pillanat és megyek. - válaszoltam és vagy ezredszerre megmostam hideg vízzel az arcom és kimentem hozzá a szobánkba. Úgy néz ki közben ő is átöltözött, mert már egy szürke ing volt rajta egy kék farmerrel. Mosolyogva mért végig, míg tekintete meg nem akadt kerekedő hasamon, amit ez a sztreccs ruha láttatni engedett. A hasamra simítottam a kezem, hogy érezzem a kisbabám közelségét. - Mehetünk enni? Mert már farkas éhesek vagyunk. - néztem Edwardra.
- Nem szeretném, ha éheznétek. - mosolygott rám és úgy ölelt át, hogy a tenyere a hasamon legyen. Imádom az ilyen gesztusait. Persze ahogy kiléptünk a szobából máris 5 testőr csatlakozott hozzánk ,hogy elkísérjenek minket a konyhába. A konyhában már Esme, Rose és a szakácsunk tett-vett, akiknek fő céljuk, hogy felhizlaljanak, akár egy kacsát. Na jó, nem mintha annyira erőltetniük kellene. Mosolyogva köszöntöttük egymást.
- Igazán nem kell, ám ennyi mindent csinálnotok. Nem kell miattunk fáradozni, úgyis azt esszük, amit hirtelen megkívánunk.
- Nagyon szívesen csináljuk Bella. - mosolyog anyáskodóan Esme.
- Hát akkor köszönöm szépen. - viszonozom gesztusát és leülök az asztalhoz, míg Edward segít nekik az asztalra pakolni a rengeteg ételt. Mire végeznek a gyerekeim is megérkeznek és csatlakoznak a reggelihez. Vannak finom édességek, sütik és rendes főtt ételek, savanyúságok, gyümölcsök. Minden, mi szem szájnak ingere. És én mindenből eszek, amit hirtelen megpillantok és megkívánok, miközben próbálok nem arra gondolni, hogy mit eszem.
- Anyu, biztos, hogy azt meg akarod enni? - kérdezte Nessie a saját magam által készített szendvicsre, amiben gyakorlatilag minden volt a méztől a sonkán keresztül egészen a savanyú káposztáig.
- Igen. - mosolyogtam rá. - Egyébként irtó finom.
- Azt hiszem többet tényleg nem eszek veled. - csóválja a fejét Ness.
- Ilyenkor rettentően örülök, hogy nem emlékszem az emberi ételek ízére. - nevetett fel Edward és nagy meglepetésemre lányunk is vele együtt nevetett.
- Őszintén szólva irigyellek érte. - szólal meg Tony valami mosolyszerűséggel száján. A lányunk jó úton halad, hogy megbocsásson az apjának és Tony is elindult ezen az úton, bár sokkal lassabban, mint a testvére. De ez Edwardnak és nekem is pont elég. Miután teleettem magam hátradőltem és a hasamat simogattam, mint egy jóllakott óvodás, amikor egyszer csak belépett Aro és Carlisle.
- Jó reggelt. - köszöntöt Aro, míg Carlisle csak egy mosolyt küldött felém, mielőtt átölelte volna Esmet és egy lágy csókkal köszöntötte.
- Mi járatban erre Aro? - néztem rá érdeklődve.
- Carlisle úgy gondolja ideje megvizsgálni titeket, Isa. - mosolyog elégedetten, mivel ő olyasmit tud, amit a többiek még csak nem is sejthetnek.
- Persze csak ha megengeded. - mosolyog Carlisle.
- Szóval nem mondtad el? - nevettem fel.
- Viccelsz, Isa? Azt akarom, hogy saját maga jöjjön rá. - kacsintott rám.
- Rendben. Úgy se volt terve délelőttre. Bár jobb programot is kitalálhattam volna. - nézek Carlisle-ra. És miután sikerült kizökkennem a nyugodt ovis szerepéből elindultunk a vizsgáló felé. Az orvosi szoba tele volt mindenféle kütyüvel, amire szükség lehet a szekrényben pedig gyógyszerek sorakoztak. A vizsgáló asztal ki volt párnázva kényelem érdekében, bár kétlem, hogy valaha is fontos lett volna a kényelem számomra, ahányszor itt voltam. Alice, gondolom látva Carlisle elhatározását, vagyis csak töredékét, ide jött és egy plédet terített a vizsgáló ágyra. Egy öleléssel köszöntött és felsegített a betegágyra. Felhajtottam a ruhát a hasamról és hálát adtam a borús időnek, hogy egy cicagatyát vettem alá.
- Először megnézném ultrahangon, hog hogy fejlődik a baba, oké? - nézett rám színtiszta törődéssel Carlisle. És elővette a zselét, ami a hasamra kellene kenni.
- Öhm, lehet inkább nekem kellene … - nyúlok a flakonértt.
- Hagyjad csak Isa. - nevetett Aro és várta a műsort. Amint a hideg zselé a hasamhoz ért az azt követő pillanatban azt veszem észre, hogy Carlisle a mögötte lévő fal felé repül és hangos csattanással a falnak ütközik. Aro pedig kárörvendően felhahotázik.
- Bocsánat, én próbáltalak figyelmeztetni. - vágok ártatlan képet és elegyengetem a zselét a hasamon. - Úgy néz ki a testvéreidre ütsz, ők sem szerették ezt a nyavalyát. - nézek hasamra, majd Carlisle-ra pillantok, aki még mindig a falnál álldogált. - Nyugodtan közelebb jöhetsz most már megnyugodott. - lassan közeledik, óvatosan.
- Rendben. Az ultrahangra is kell várnom valamilyen reakciót? - kérdezi most már elrőe tekintően.
- Nem hinném, Tony és Nessie jól tűrték. - válaszom ellenére lassan és óvatosan simítja a hasamra. Nem kell a monitorra néznem, hogy tudjam mit lát.
- Ez nagyon különös. - hallom meg pár pillanattal később izgatott hangját.
- Igen, az a méhem. És nem látszik benne a kicsi. - tudatosítom benne. - Ezért nincsen ultrahangos kép Tony-ról és Nessie-ről.
- Mit gondolsz merjek magzatvizet venni?
- Próbáld meg. - mosolyogtam rá és letöröltem a zselét. Végig a hasamat simogattam, remélve, hogy megnyugszik kicsi, mert Tony és Nessie egyszer majdnem felgyújtották Arot, mikor megpróbálta. - Egy jó tanács amilyen lassan csak lehet, olyan lassan nyomd beljebb a tűt. És talán nem lesz baj.
- Megnyugtató. -sóhajt fel Carslisle és megfogadja a tanácsomat. Olyan lassan halad egyre beljebb a tű a testembe, hogy biztosan minimum egy perce csinálja.
- Mi a fene? - néz rám döbbenten, amikor a tű nem megy beljebb. Végül egy kis próbálkozás után kihúzza és látja, ahogy a tű teljesen elgörbült.
- Jól van kincsem, okos vagy, nem bántottad Carlisle bácsit. - simogattam nyugtatóan a hasam.
- Ez mi volt? - kérdezi Carlisle egyszerre tőlem és Arotól én pedig hagyom Arot, hogy kiélvezze a helyzetét.
- Amikor azt mondtuk, hogy Isa képességei úgy alakulnak, ahogy a babának a legjobb, akkor nem túloztunk, mint azt már ti is megtapasztaltátok. De nem csak a képessége, de a teste is úgy alakul, hogy a gyereknek jó. A méhfal megvastagodik és teljesen áthatolhatatlanná válik. És egész végig ugyanolyan erős marad, még akkor is, amikor Isa teste elkezd gyengülni, a méhfal ugyanolyan erős marad. Próbáltuk többféle tűvel, hátha azokkal sikerül, de egyik tá sem volt elég erős hozzá. Szóval drága barátom ezért nem vizsgálgatjuk Isat.
- Így már érthető, - bólintott döbbenten.
- A terhesség ideje alatt a baba teljes biztonságban van, de Isaról ez nem mondható el.
- Ezt hogy érted? - kérdezte most már Edward Arot.
- A kicsi gyorsan nő, ez alapjában véve is elég fájdalmat fog okozni Isa gyenge emberi testének. Végül nagyjából az utolsó hónapban Isa képtelen lesz megfelelő táplálékot felvenni. A gyerek biztonságban lesz, mert mint egy jó vámpír elveszi, amire szüksége van. De Bella teste elkezd leépülni, az ereje drasztikusan csökken. Míg az utolsó hetekben már menni is csak segítséggel tud majd.
- Azért addig még bőven van időm. - legyintettem. - Felesleges emiatt aggódni. - láttam, hogy nem sikerül megnyugtatnom őket, de próbáltak megfeledkezni erről a szörnyű tényről. Ez így van jól. Majd később is ráérnek majd aggódni miattam. Most még ki akarom élvezni, hogy nem nehezít semmiben a terhesség. Azt akarom, hogy senki se emlékeztessen rá, hogy milyen lesz majd később, mert én a mostot akarom élvezni. Ezért nagy videojáték-versenyt hirdettem délutánra. Kicsit sem lepett meg, hogy az első jelentkezők a gyerekeimen és Edwardon kívül Emmet Félix és Dimitrij voltak. Igaz végül Alice, Rose, Jane, Heidi és Alec is nevezett. Míg Esme Carlisle és Aro a fair play szabályait figyelték, vagyis néha a játékra pillantva csendesen beszélgettek. Az első körben én győztem le Ed-et, bár jól tudom, hogy csak hagyott nyerni. De miután ezen durcáztam fél órán keresztül megnyugodtam és hagytam a francba. Épp Tony és Emmett játszottak, amikor megéreztem a hasamon belülről egy apró kis nyomást. Tovább simogattam mosolyogva a pocim, hátha megmozdul megint. Türelmesen vártam, és megint éreztem. Megnyugtatott, hogy már mozgolódik. Bizonyára Aro vette észre először a változást. Azonnal mellém suhant és kezét a hasamra simította lágyan. Legalább a terhességeim alatt gyengéd tud lenni.
- Naaa, gyerünk Picim, egyet Aro bácsi kedvéért. - szuggerálta a hasam.
- Aro, te is nagyon jól tudod, hogy még nem mozog annyit, igaz- e Drágám? - nevetek fel. Aztán egyszer csak megmozdul. - Héé, ez nem volt fair! Legalább, még pár percet várnod kellett volna.
- Legalább a gyerekeid hallgatnak rám. - mosolygott önelégülten Aro.
- Hahaha. Ro … Nagyon vicces vagy. - moderálom magam, mert vissza kell szoknom a káromkodásmentes beszédre, míg a babám kicsi. Aro csak mosolyogva somfordált vissza Esme-ékhez. Én pedig Edward vállára hajtottam a fejem, a kezét pedig a hasamra tettem, várva, hogy megint megmozdul. Elég sokat kell várnunk, mire újra megmozdul, de az az öröm Edward arcán igazán megéri a várakozást, amiért lágy csókkal ajándékoz meg. Csókunkat egyedül Emmett zavarja meg.
- Hékás! Fogjátok magatokat vissza, egy kiskorú van a helyiségben! - dorgál minket, amiért cserébe Edwardól egy repülő párnát, tőlem egy nevetést kap cserébe.

2014. június 13., péntek

78.Fejezet – The baby can change things

Sziasztok!
Túl vagyok a nehezén, jövő héttel végre vége lesz az egész érettségi hercehurcának és biztos vagyok benne hogy nyáron már tudok a blogra időt fordítani így hetente szeretném feltenni a hátralévő fejezeteket. Hogy hány fejezet lesz még? Nem sok olyan 10 körül. De még meglátjuk :)
A fejezethez ajánlom:  Cheryl Cole- Fight for this love
U.I.: Nagyon köszönöm azoknak a kitartását, akik még ennyi idő elteltével is olvassák a blogot <3
Puszi:
LilyV
xoxo
 
"A nő a gyötrelem és a szenvedés forrása, ugyanakkor az örömé és a szépségé is. Ebből következik, hogy aki megtalálja hozzá a kulcsot, sohasem tudja mit nyit ki, a pokol vagy a mennyország kapuját. "
Kolozsvári Grandpierre Emil
 
(Edward szemszöge)
Ha azt mondom, hogy ledöbbentem, azzal még a felét se mondtam el annak, amit éreztem. Olyannyira megdöbbentett a dolog, hogy a fejem csak a saját gondolataimmal volt tele. Egy gyermek, a mi gyerekünk. Szóval ezért viselkedett olyan furán … De miért nem mondta el nekem? Hiszen bőven lett volna rá ideje, hogy megtegye, mikor kettesben voltunk. Babánk lesz, egy kicsi, akit felnevelhetek, akinek láthatom a fejlődését, akinek végre igazán az apja lehetek. Egy bébi, akivel bepótolhatok mindent, amit Nessie-éknél elszalasztottam. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megcsókoltam volna örömömben, de megbeszéltük, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunk egy ideig, bár ilyen helyzetről szó sem esett. Nessie volt az első, aki feléledt döbbenetéből és nevetésben tört ki, miközben anyját ölelte át szeretetteljesen.
- Végre lesz egy kis tesónk, annyira szerettünk volna egyet. - ujjongott Nessie, Tonyval együtt, majd Alice is csatlakozott örömükhöz. Rose és Esme viszont kicsit nehezebben élték meg a dolgot. Ők nagyon vágytak egy gyerekre, amit sosem kaphatnak meg. Persze örültek is neki, úgy gondolták, hogy talán a születendő babán kiélhetik anyai ösztöneiket. Bella nem tett irányomban semmilyen célzást vagy lépést, így nagy nehezen visszafogtam örömömet vagy legalábbis nagyon próbáltam.
- De anya, akkor miért akartad, hogy elmenjünk? - kérdezte Tony értetlenül.
- A következő pár hónap elég … kellemetlen lesz. Egy terhesség sosem túl kellemes, de egy félvér babával még nehezebb lesz. - válaszolta minden szót jól megfontolva és átrágva Bella, mire Aro egykedvűen nevetéssel válaszolt.
- Anyátok azt próbálja a tudtotokra adni, hogy nem csak az ő, de a saját érdeketekben is jobb lenne ha a terhesség idejére visszavonulnátok a szigetre vagy valahova máshova. - egészítette ki Aro Bella mondandóját.
- Nem értem. - ingatta jobbra-balra fejét Nessie.
- Anyátok mindig is ön és közveszélyes volt … - kezdte magyarázni Aro.
- Hé! - csattant fel Bella, de Aro nem is vett róla tudomást és folytatta.
- Jelen esetben az ereje kiszámíthatatlanabb mint ő maga. Veszélyes lehet rátok vagy bárki másra. De leginkább Jasperre, aki átérzőként érezni fogja anyátok összes fájdalmát, márpedig nem vagyok benne teljesen bizonyos hogy túlélné.
- Mit értesz az alatt, hogy ránk is veszélyes lehet? - kérdezte ezúttal Carlisle. Bár azt hiszem ez az, amit nem kellett volna kérdeznie. Én ott voltam, láttam, amikor az ereje elszabadult, láttam milyen hatalmas és veszélyes. Egyetlen pillanatra sem kétlem, hogy Bella képes lenne rá.
- Megtanultam kordában tartani az erőm, csak a terhesség miatt az érzéseim eléggé ingadozóak lehetnek és egy hirtelen jött sokkhatás, amit alapból simán kezelni tudnék, ilyen helyzetben időbe telik. És ahogy a baba elkezd fejlődni a testem és az erőm automatikusan úgy alakul, hogy neki a legjobb legyen. Amikor Nessie-vel és Tony-val voltam terhes az utolsó másfél hétben volt hogy egyáltalán nem tudtam irányítani az erőm, mert eljutottak egy olyan fejlettségi szintre, amikor ők is képesek voltak használni és amint veszélyt éreztek rögtön támadtak. - felelte Bella. Furcsán hangzott ez az egész, nem tudtam sehogy sem elképzelni, de Bellaval kapcsolatban ez tök normális.
- De most legalább már fel vagyunk rá készülve. - hallatszott Marcus rekedt hangja.
- Nem szeretném, ha végignéznétek. Nem lesz túl szép látvány, a vége felé nagyon nem. Nagyon szépen kérlek titeket, hogy fogadjatok szót és menjetek el, csak 3-4 hónapról van szó. És amint megszületett a pici azonnal visszajöttök.
- Nem hagyunk magadra anyu. Megígérjük, hogy nem generálunk semmilyen feszültséget, rendben?
- Még apátokkal sem? - nézett rájuk komolyan Bella. Lélegzet visszafojtva vártam a választ...
 
(Bella szemszöge)
A gyerekeim tökéletes alkalmat adtak, arra, hogy legalább elviseljék Edwardot, én pedig kapva kaptam az alkalmon. Bár még mindig nem örülök, hogy itt maradnak, de tudom, hogy nincs választásom. Már nincs. Szóval próbálok legalább pozitívan kijönni a helyzetből.
- Megpróbálunk. - felelt végül Tony.
- Köszönöm. - öleltem meg gyerekeimet és egy mosolyt küldtem Edward felé.
- Mindig is mondtam hogy azért a politika nem olyan elfecsérelt dolog. - mosolygott rám apa.
- Jó, igazad volt. - nevettem fel és lassan az ablakhoz sétáltam, mert nagyon jól tudom hogy a hirtelen mozgástól egyszerre minimum négy testőr ugrik mellém … Heidi így is két méteres közelemben maradt és haladt velem. Én csak lemondóan sóhajtottam és belegondoltam hogy ezt el kell viselnem hónapokig. Bele fogok őrülni. - Aro nem lehetne hogy kicsit nagyobb szabad teret adsz nekem.
- Nem. - vigyorgott mint a tejbe tök.
- Remek. Három hónapon keresztül egyetlen magányos pillanatom lesz és még a te elégedett képedet is bámulhatom. Már szinte elfelejtettem mennyire élveztem a terhességet. - morgolódtam.- De inkább térjünk vissza az előző témához, mielőtt még VÉLETLENÜL kinyírom Arot. A gyerekeim maradnak, oké. És ti? - néztem a Cullen-Denali családra. Mire mindenki halkan beszélgetni kezdett a párjával. Meglepetten konstatáltam, hogy Rosalie szólalt meg először.
- Természetesen maradunk, igaz Emmett? - nézett férjére, és láttam mennyire fel van villanyozva. Ekkor jöttem rá, hogy miért, hiszen ő is és Esme is annyira szeretett volna gyermeket. Idáig nem is gondoltam rájuk, basszus, hogy lehettem ilyen önző? Még szerencse, hogy Rose úgy néz ki jól viseli, sőt meglátta a lehetőséget benne, hiszen bár anyuka nem lehet, de lesz egy baba, akit kedvére kényeztethet.
- Ha szeretnél Szívem. - vigyorgott feleségére megkönnyebbülten Emm.
- Mi is maradunk. - mosolyogott anyáskodóan Esme. - Mióta Forksban megismerkedtünk rád is lányomként tekintek.
- És persze Carlisle kíváncsisága miatt is maradtok, teszem fel. - nevetett fel Aro.
- Nem tagadom, kíváncsi vagyok. - válaszolt nyugodtan Carlisle.
- Mi is maradunk egyenlőre, de ha Jazz már nem bírja, akkor azonnal elmegyünk. - vigyorog Alice, mindent tudóan.
- Mi addig inkább elmennénk, nem akarok összetűzést. - mondta komoly hangon Eleazar.
- Rendben, akkor én … - kezdtem volna búcsúzni, ha Sulpicia nem zavar meg.
- Nekem még lenne egy kérdésem, mielőtt berekesztenéd a beszélgetést, Bella. Persze csak ha megengeded. - hangja kedves volt, nem volt benne semmi rossz szándék, csak egyszerűen bizonytalan volt, bizalmatlan.
- Természetesen, nincs titkolni valóm. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Ki az apa? - kérdezte tömören, mire teljes csend borult a teremre. Nem is kellett túlmagyaráznia, még mindig nem bízik Aroban.
- Ha ezt azért kérdezed, mert tartasz tőle, hogy Aro az, akkor mélységesen sajnálom,hogy még mindig nem tudsz megbízni a férjedben. - mondtam némi éllel hangomban. - Aro sosem ért hozzám mikor ember voltam és azt hiszem már egyszer elmondtuk, hogy mióta elvett téged nincs köztünk semmi. Egyébként komolyan csodálom Arot, hogy még mindig elviseli a folyamatos féltékenységi rohamaid, mert őszintén szólva engem már rohadtul idegesítesz. - mondtam kissé ingerülten, de talán most már sikerült elérnem a hatást, mert látom szemében a bűnbánatot.
- Én... sajnálom, de nehéz megemésztenem, a régi kapcsolatotokat. - kért bocsánatot halkan, miközben próbálta összehúzni magát, mint aki el akar tűnni szem elől.
- Én ezt meg is értettem az első hetekben, de már rég le kellett volna csengnie, nem gondolod? - kérdeztem lenyugodva.
- Megígérem, hogy abbahagyom. - mondta olyan halkan, hogy alig hallom, de megesik rajta a szívem. Így odasétáltam hozzá és átöleltem.
- Bocs, nem kellett volna ennyire leteremtenem, de azt hittem meg tudjátok ezt oldani Aroval, anélkül, hogy folyton engem vennél elő. És kicsit túl sok volt ez mostanában, eddig lenyeltem a halk megjegyzéseid, és kételyeid, de már tényleg elég volt. Sajnálom. - miközben én is bocsánatot kértem vagy legalábbis megpróbáltam. Edwardra pillantottam, akin jól látszott, hogy ha rajta múlna már világgá kürtölte volna, hogy ő a baba apja, de nem tette, mert nem beszéltünk róla. Értékeltem, hogy nem szegte meg az ígéretét, hogy addig titokban tartjuk a kapcsolatunkat, amíg én máshogy nem döntök. Ugyanakkor nem akartam elvenni tőle az örömöt, egyszer már kimaradt ebből, most nem kell kimaradnia. Mikor elengedtem Sulpiciat rápillantottam, majd vissza Edwardra. - De nem szándékozom titokban tartani az apa kilétét, úgy gondolom semmi értelme. Ha csak feleannyira fog hasonlítani rá a baba, mint Nessie vagy Tony, akkor tökéletesen értelmetlen. - láttam, ahogy Edward arca felderült és hirtelen eltűnt a szemem elől, majd a következő pillanatban megéreztem hűvös tenyerét a hasamon, és mellkasát a hátam mögött. Kezemet az övére simítottam és jobban nekidőltem, hogy fel tudjak rá nézni. Úgy mosolygott rám, hogy ha akartam volna meg tudtam volna számolni, hogy megvan-e az összes foga.
- A picinek is én vagyok az apja. - mondta büszkén és örömtelien. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire örülni fog neki, ezt az oldalát eddig még nem volt alkalmam megismerni, de majd most.
- Anya, ugye ezt nem mondod komolyan? - vonta magára figyelmemet Ness.
- De kislányom, teljesen komoly vagyok. Tudom, hogy ti még nem tudtatok megbékélni apátokkal, de … legalább próbáljátok meg, a kedvemért. Nem … - Tony szakította meg végül a könyörgésem.
- Nekünk ő nem az apánk! Ezen az sem változtat, hogy lesz egy testvérünk! Ezt jó ha megjegyzed! - nézett dühösen Edwardra, majd testvérével nyomában kiviharzott.
- Jane, Alec kérlek menjetek utánuk. - reagált elsőként Aro.
- Kössz. - néztem rá, majd teljesen Edward felé fordultam. - Kissé makacsok, de … ha másért nem a pici miatt meg fognak enyhülni, csak idő kérdése. - öleltem át nyakát és mélyen a szemébe néztem, hogy lássa, én tényleg így gondolom. Végül egy apró bólintással leküzdötte önmarcangolását és egy apró mosoly kíséretében a hasamat kezdte el simogatni. Olyan bensőséges volt a hangulat, mindaddig míg a kis duracell nyuszi Alice a nyakunkba nem ugrott.
- Jajj annyira örülök, annak, hogy végre elmondtátok a többieknek is, már azt hittem kikotyogom. Tudjátok milyen nehéz volt titokban tartanom? Nem, persze, hogy is tudhatnátok! Na mindegy, a lényeg, hogy végre mindenki tudja és hogy nagynéni leszek. Remélem kislány lesz, akkor rengeteg csudi szép baba ruhája lesz, és majd kineveljük belőle ezt a genetikai bolt utálatot. - mondta teljesen felvillanyozva, és tovább mondott valamit, de azt már olyan gyorsan, hogy még ha nagyon figyeltem akkor is csak pár szót tudtam kivenni belőle. Végül Jazznek sikerült leállítania.
- Alice Drágám, már lassan a baba felnőttkoránál tartasz és még meg sem született. - nevetett fel és gondolom képességével azon volt, hogy kicsit lenyugtassa nejét, aki lassan visszavett a tempóból. Egy kicsit megnyugodtam, hogy viszonylag jól fogadta mindenki a hírt, kivéve a gyerekeim. Bár Edward elől titkoltam, de azért egyre inkább tartottam tőle, hogy a gyerekeim mégsem képesek megbocsájtani és ha ez tényleg így van, akkor nem sikerült egy nagyon fontos dolgot megtanítani nekik, a megbocsájtást. De nem, tudom, hogy képesek rá! Ők az én gyerekeim, képesek rá.

2014. június 3., kedd

Életjel

Sziasztok!

Igen, igen élek. Most már szerencsére valahol látom a végét a sulinak.
És újraindulnak a blogok.
Jövő héten csütörtök nagyságában várható az első friss a The Inscrutable Girl-ön, majd ezután nagyjából hetente kerülnek majd fel a frissek – reményeim és terveim szerint.
A Kígyó a Főnix és az oroszlán c. blogomon majd csak jun utolsó hetén indul újra.

Puszi:
LilyV
xoxo