2014. június 22., vasárnap

79.Fejezet - Now pregnency is easy

Sziasztok!
Próbálkoztam egy héten belül hozni, de pár nappal kicsúsztam a keretből, de gondolom ezért a két napért már nem ítéltek el annyi késlekedés után :$ Úgy néz ki a vasárnap fog állandósulni, nem a péntek, de ez még kialakul.
A fejezethez ajánlom: AvrilLavigne Innocence c. számát.
Pussz:
LilyV
xoxo
 
Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt.
Anna Gavalda
 
Mióta mindenki tud a babáról úgy körül zsonganak, hogy néha levegőhöz sem jutok. Edward és a gyerekeim pedig a lehető legtöbb időt töltik velem, így egymással is. Nem kicsit nyugodtam meg, hogy az első hét óta nem veszekednek. Jó, jó, ez túlzás. Persze vannak kisebb összetűzések, de képesek nyugodtan meglenni egy légtérben sőt normális hangnem beszélgetni. Ez a kicsi összehozza a családot, bár még meg sem született, de hálás vagyok érte. Már a negyedik hétben vagyunk a kicsivel. De már kerekedik a hasam. Carlisle nem kicsit döbbent meg, hogy ilyen gyorsan fejlődünk. De egy kissé aggaszt, hogy még nem mozdult meg. Nessie és Tony már a negyedik hét elején el kezdtek mocorogni. Ezt az aggodalmam persze csak Aroval osztottam meg. Nem akarok felesleges izgalmat okozni senkinek. A születendő baba szobája a testvérei régi szobája, már fel lett újítva. Új játékoktól hemzsegnek a polcok és új bölcsőt, pelenkázót is kapott. Heidi helyét Ed vette át, most ő van velem a nap 24 órájában, sőt már teljesen átköltözött az én szobámba. Örülök neki, hogy velem van, mert megnyugtat a jelenléte. Így ma is az ő ölelésében ébredtem. Még kissé kótyagos voltam és a már szinte megszokottá vált rosszullét kerülgetett.
- Jó reggelt Szépségem. - köszöntött egy lágy csókkal Edward.
- Hogy telt az estéd? - kérdeztem tőle. Még mindig nem rajongok érte, hogy aludnom is kell.
- Remekül. - mosolygott rám vidáman. - Egész éjjel létem legfontosabb nőjével voltam.
- Oh, szóval bejött Heidi? - nevettem fel.
- Te humorzsák. - vágott durcás képet. - Lehet jobb lenen távol tartanom téged az idióta mackó bátyámtól. Úgy néz ki a humorérzéke ragályos.
- Lehet igazad van. - értek egyet vele és kikászálódom az ágyból. Miközben igyekszem legyűrni az émelygést, ami egyre csak kerülget.
- Jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz. - suhan elém.
- Persze, csak a szokásos. - mosolygok rá és egy puszit nyomok az ajkára. Majd a gardróbhoz sétálok, ami tele van kismama ruhákkal. Vannak habos-babos cukorkaszerűek és vannak normálisak is, meg jó pár darab a terhesség későbbi szakaszára is. - Szerinted, mit vegyek fel? - nézek a temérdek ruhára.
- Tudod, hogy nekem egy zsákban is épp ugyanúgy tetszenél. - ölel át hátulról.
- Várd csak ki, amire olyan leszek, mint egy víziló. - fintorgok.
- Akkor is te leszel a világ legszebbje.
- Most elég naiv leszek, hogy ezt elhiggyem. - nevettem fel és találomra kivettem egy ruhát a gardróbból. A fürdőbe rendbe szedtem magam, majd a csap feletti tükörben lévő sápadt önmagamat szuggeráltam, hogy abbamaradjon a hányinger. Míg Edward halk kopogása meg nem zavart.
- Jól vagy, Bella? - kérdezte kissé aggodalmasan.
- Persze, egy pillanat és megyek. - válaszoltam és vagy ezredszerre megmostam hideg vízzel az arcom és kimentem hozzá a szobánkba. Úgy néz ki közben ő is átöltözött, mert már egy szürke ing volt rajta egy kék farmerrel. Mosolyogva mért végig, míg tekintete meg nem akadt kerekedő hasamon, amit ez a sztreccs ruha láttatni engedett. A hasamra simítottam a kezem, hogy érezzem a kisbabám közelségét. - Mehetünk enni? Mert már farkas éhesek vagyunk. - néztem Edwardra.
- Nem szeretném, ha éheznétek. - mosolygott rám és úgy ölelt át, hogy a tenyere a hasamon legyen. Imádom az ilyen gesztusait. Persze ahogy kiléptünk a szobából máris 5 testőr csatlakozott hozzánk ,hogy elkísérjenek minket a konyhába. A konyhában már Esme, Rose és a szakácsunk tett-vett, akiknek fő céljuk, hogy felhizlaljanak, akár egy kacsát. Na jó, nem mintha annyira erőltetniük kellene. Mosolyogva köszöntöttük egymást.
- Igazán nem kell, ám ennyi mindent csinálnotok. Nem kell miattunk fáradozni, úgyis azt esszük, amit hirtelen megkívánunk.
- Nagyon szívesen csináljuk Bella. - mosolyog anyáskodóan Esme.
- Hát akkor köszönöm szépen. - viszonozom gesztusát és leülök az asztalhoz, míg Edward segít nekik az asztalra pakolni a rengeteg ételt. Mire végeznek a gyerekeim is megérkeznek és csatlakoznak a reggelihez. Vannak finom édességek, sütik és rendes főtt ételek, savanyúságok, gyümölcsök. Minden, mi szem szájnak ingere. És én mindenből eszek, amit hirtelen megpillantok és megkívánok, miközben próbálok nem arra gondolni, hogy mit eszem.
- Anyu, biztos, hogy azt meg akarod enni? - kérdezte Nessie a saját magam által készített szendvicsre, amiben gyakorlatilag minden volt a méztől a sonkán keresztül egészen a savanyú káposztáig.
- Igen. - mosolyogtam rá. - Egyébként irtó finom.
- Azt hiszem többet tényleg nem eszek veled. - csóválja a fejét Ness.
- Ilyenkor rettentően örülök, hogy nem emlékszem az emberi ételek ízére. - nevetett fel Edward és nagy meglepetésemre lányunk is vele együtt nevetett.
- Őszintén szólva irigyellek érte. - szólal meg Tony valami mosolyszerűséggel száján. A lányunk jó úton halad, hogy megbocsásson az apjának és Tony is elindult ezen az úton, bár sokkal lassabban, mint a testvére. De ez Edwardnak és nekem is pont elég. Miután teleettem magam hátradőltem és a hasamat simogattam, mint egy jóllakott óvodás, amikor egyszer csak belépett Aro és Carlisle.
- Jó reggelt. - köszöntöt Aro, míg Carlisle csak egy mosolyt küldött felém, mielőtt átölelte volna Esmet és egy lágy csókkal köszöntötte.
- Mi járatban erre Aro? - néztem rá érdeklődve.
- Carlisle úgy gondolja ideje megvizsgálni titeket, Isa. - mosolyog elégedetten, mivel ő olyasmit tud, amit a többiek még csak nem is sejthetnek.
- Persze csak ha megengeded. - mosolyog Carlisle.
- Szóval nem mondtad el? - nevettem fel.
- Viccelsz, Isa? Azt akarom, hogy saját maga jöjjön rá. - kacsintott rám.
- Rendben. Úgy se volt terve délelőttre. Bár jobb programot is kitalálhattam volna. - nézek Carlisle-ra. És miután sikerült kizökkennem a nyugodt ovis szerepéből elindultunk a vizsgáló felé. Az orvosi szoba tele volt mindenféle kütyüvel, amire szükség lehet a szekrényben pedig gyógyszerek sorakoztak. A vizsgáló asztal ki volt párnázva kényelem érdekében, bár kétlem, hogy valaha is fontos lett volna a kényelem számomra, ahányszor itt voltam. Alice, gondolom látva Carlisle elhatározását, vagyis csak töredékét, ide jött és egy plédet terített a vizsgáló ágyra. Egy öleléssel köszöntött és felsegített a betegágyra. Felhajtottam a ruhát a hasamról és hálát adtam a borús időnek, hogy egy cicagatyát vettem alá.
- Először megnézném ultrahangon, hog hogy fejlődik a baba, oké? - nézett rám színtiszta törődéssel Carlisle. És elővette a zselét, ami a hasamra kellene kenni.
- Öhm, lehet inkább nekem kellene … - nyúlok a flakonértt.
- Hagyjad csak Isa. - nevetett Aro és várta a műsort. Amint a hideg zselé a hasamhoz ért az azt követő pillanatban azt veszem észre, hogy Carlisle a mögötte lévő fal felé repül és hangos csattanással a falnak ütközik. Aro pedig kárörvendően felhahotázik.
- Bocsánat, én próbáltalak figyelmeztetni. - vágok ártatlan képet és elegyengetem a zselét a hasamon. - Úgy néz ki a testvéreidre ütsz, ők sem szerették ezt a nyavalyát. - nézek hasamra, majd Carlisle-ra pillantok, aki még mindig a falnál álldogált. - Nyugodtan közelebb jöhetsz most már megnyugodott. - lassan közeledik, óvatosan.
- Rendben. Az ultrahangra is kell várnom valamilyen reakciót? - kérdezi most már elrőe tekintően.
- Nem hinném, Tony és Nessie jól tűrték. - válaszom ellenére lassan és óvatosan simítja a hasamra. Nem kell a monitorra néznem, hogy tudjam mit lát.
- Ez nagyon különös. - hallom meg pár pillanattal később izgatott hangját.
- Igen, az a méhem. És nem látszik benne a kicsi. - tudatosítom benne. - Ezért nincsen ultrahangos kép Tony-ról és Nessie-ről.
- Mit gondolsz merjek magzatvizet venni?
- Próbáld meg. - mosolyogtam rá és letöröltem a zselét. Végig a hasamat simogattam, remélve, hogy megnyugszik kicsi, mert Tony és Nessie egyszer majdnem felgyújtották Arot, mikor megpróbálta. - Egy jó tanács amilyen lassan csak lehet, olyan lassan nyomd beljebb a tűt. És talán nem lesz baj.
- Megnyugtató. -sóhajt fel Carslisle és megfogadja a tanácsomat. Olyan lassan halad egyre beljebb a tű a testembe, hogy biztosan minimum egy perce csinálja.
- Mi a fene? - néz rám döbbenten, amikor a tű nem megy beljebb. Végül egy kis próbálkozás után kihúzza és látja, ahogy a tű teljesen elgörbült.
- Jól van kincsem, okos vagy, nem bántottad Carlisle bácsit. - simogattam nyugtatóan a hasam.
- Ez mi volt? - kérdezi Carlisle egyszerre tőlem és Arotól én pedig hagyom Arot, hogy kiélvezze a helyzetét.
- Amikor azt mondtuk, hogy Isa képességei úgy alakulnak, ahogy a babának a legjobb, akkor nem túloztunk, mint azt már ti is megtapasztaltátok. De nem csak a képessége, de a teste is úgy alakul, hogy a gyereknek jó. A méhfal megvastagodik és teljesen áthatolhatatlanná válik. És egész végig ugyanolyan erős marad, még akkor is, amikor Isa teste elkezd gyengülni, a méhfal ugyanolyan erős marad. Próbáltuk többféle tűvel, hátha azokkal sikerül, de egyik tá sem volt elég erős hozzá. Szóval drága barátom ezért nem vizsgálgatjuk Isat.
- Így már érthető, - bólintott döbbenten.
- A terhesség ideje alatt a baba teljes biztonságban van, de Isaról ez nem mondható el.
- Ezt hogy érted? - kérdezte most már Edward Arot.
- A kicsi gyorsan nő, ez alapjában véve is elég fájdalmat fog okozni Isa gyenge emberi testének. Végül nagyjából az utolsó hónapban Isa képtelen lesz megfelelő táplálékot felvenni. A gyerek biztonságban lesz, mert mint egy jó vámpír elveszi, amire szüksége van. De Bella teste elkezd leépülni, az ereje drasztikusan csökken. Míg az utolsó hetekben már menni is csak segítséggel tud majd.
- Azért addig még bőven van időm. - legyintettem. - Felesleges emiatt aggódni. - láttam, hogy nem sikerül megnyugtatnom őket, de próbáltak megfeledkezni erről a szörnyű tényről. Ez így van jól. Majd később is ráérnek majd aggódni miattam. Most még ki akarom élvezni, hogy nem nehezít semmiben a terhesség. Azt akarom, hogy senki se emlékeztessen rá, hogy milyen lesz majd később, mert én a mostot akarom élvezni. Ezért nagy videojáték-versenyt hirdettem délutánra. Kicsit sem lepett meg, hogy az első jelentkezők a gyerekeimen és Edwardon kívül Emmet Félix és Dimitrij voltak. Igaz végül Alice, Rose, Jane, Heidi és Alec is nevezett. Míg Esme Carlisle és Aro a fair play szabályait figyelték, vagyis néha a játékra pillantva csendesen beszélgettek. Az első körben én győztem le Ed-et, bár jól tudom, hogy csak hagyott nyerni. De miután ezen durcáztam fél órán keresztül megnyugodtam és hagytam a francba. Épp Tony és Emmett játszottak, amikor megéreztem a hasamon belülről egy apró kis nyomást. Tovább simogattam mosolyogva a pocim, hátha megmozdul megint. Türelmesen vártam, és megint éreztem. Megnyugtatott, hogy már mozgolódik. Bizonyára Aro vette észre először a változást. Azonnal mellém suhant és kezét a hasamra simította lágyan. Legalább a terhességeim alatt gyengéd tud lenni.
- Naaa, gyerünk Picim, egyet Aro bácsi kedvéért. - szuggerálta a hasam.
- Aro, te is nagyon jól tudod, hogy még nem mozog annyit, igaz- e Drágám? - nevetek fel. Aztán egyszer csak megmozdul. - Héé, ez nem volt fair! Legalább, még pár percet várnod kellett volna.
- Legalább a gyerekeid hallgatnak rám. - mosolygott önelégülten Aro.
- Hahaha. Ro … Nagyon vicces vagy. - moderálom magam, mert vissza kell szoknom a káromkodásmentes beszédre, míg a babám kicsi. Aro csak mosolyogva somfordált vissza Esme-ékhez. Én pedig Edward vállára hajtottam a fejem, a kezét pedig a hasamra tettem, várva, hogy megint megmozdul. Elég sokat kell várnunk, mire újra megmozdul, de az az öröm Edward arcán igazán megéri a várakozást, amiért lágy csókkal ajándékoz meg. Csókunkat egyedül Emmett zavarja meg.
- Hékás! Fogjátok magatokat vissza, egy kiskorú van a helyiségben! - dorgál minket, amiért cserébe Edwardól egy repülő párnát, tőlem egy nevetést kap cserébe.

2 megjegyzés:

  1. mikor jön a kövi fejezet? már nagyon várom :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Reni! :D
    Tudom, hogy vasárnapra ígértem, de sajnos közbe jött egy utazás :D de most feltettem :D

    Köszönöm az érdeklődésedet!
    puszi:
    LilyV

    VálaszTörlés