43.Fejezet – Enthronement

Sziasztok!
Tudom, hogy ez az előzőhöz képest eléggé lazára sikerült, de azért remélem senki sem unja magát halálra. Van benne sok-sok Aro és sok Alvar, meg persze Bella-t sem hagytam ki ( érdekes lett volna).
Következő rész jövő hét kedden várható. Sajnélom, de szeretném elkezdeni a Secrets of Edward and Bella c. blogomat és a történetet, ez viszont azzal jár, hogy egyenlőre nem tudok heti kétszer frisselni ezen a blogon. Sajnálom, tényleg, de egyenlőre nem tudok még egy frisst beiktatni. Ha esteleg hébehóba lesz plusz időm, akkor előfordulhat, hogy még máskor is kerül fel friss, de nem rendszeresen.
Ajánlom a fejezethez Britney Spears-től aSeal it with a kiss c. számot.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Irányítás. Észveszejtő, hogy az emberek miféle praktikákhoz folyamodnak, hogy magukhoz ragadhassák. Egyesek megtévesztésre alapoznak, míg mások furfangos cseleket eszelnek ki, aztán vannak, akik zsarolást alkalmaznak. Miért küzdünk így, körmünk szakadtáig az irányításért? Mert tudjuk, hogy ha elveszítjük, azzal mások kezébe adjuk sorsunkat. És mi lehet ennél veszélyesebb?
Született feleségek c. sorozat

 

(Bella szemszöge)
Will és Dave egész úton a kastély felé Edwarddal cseszegettek. Eleinte próbáltam nem rájuk figyelni, de ez egy idő után rettenetesen nehézzé vált. Így mint egy felüdülés menekültem a szobánkba, amely régen Luke-é volt és az enyém.
- Komolyan, a végén még bírni fogom őket. - mosolyog Aro behúzva maga mögött az ajtót, mire én egy szúrós pillantást küldök felé.
- Kérlek, Aro, most nincs szükségem rá, hogy te is elkezd szapulni, akármennyire is igazad van. Mert jelen helyzetbe én is legszívesebben megfojtanám.
- Ezt meg tudom érteni Isa. - nevet Aro, s közben körülnéz a szobában.
- Érdekel a kastély? - kérdezem felsóhajtva, terelve a témát.
- Naná. - vigyorog.
- Na, akkor gyere, te nagyra nőtt gyerek. - sóhajtok fel és körbevezetem a kastélyban a duzzogó Arot. Más helyzetben nyilván jót mulattam volna, a viselkedésén, de most csak élveztem, hogy nem fűz hozzá semmit a helyzethez. Mindketten ráértünk, így kellemes, emberi tempóban sétáljuk körbe az Alvar kastélyt, majd mire már a mély garázsig jutottunk Aro megenyhült és folytatat az Alvarok kritizálását, ahogy már megszokhattam tőle. És ez olyan kellemes megnyugvással töltött el, hogy mire visszatértünk a szobánkba már csak jókedvűen nevetgéltem vele együtt. Valahogy most, ebben a helyzetben mégis valahogy más volt, mind egyébként szokott. Sokkal szabadabb, mint otthon. Épp arról beszélgetünk, hogy milyen mulatságos képet vágtak, amikor megtudták, hogy elválaszthatatlanok lettünk, és hogy Aro lesz a király. De egyszer csak egy kopogás zavart meg minket. Én nyitottam ki az ajtót, míg Aro kényelmesen heverészett a haralmas baldachinos ágyon.
- Hello Dave, mi járatban? - kérdezem tőle érdeklődve. - Csak nem máris hiányzunk?
- De, rettentően. - mondja szarkasztikusan és mit sem törődve a magán szféránkkal és hasonló megszokott dolgoktól, csak befurakszik az ajtón és kényelmesen helyet foglal a fotelben. Ahogy becsukom az ajtót és megfordulok, azonnal Arot pillantom meg, aki tekintetéből és testtartásából kiindulva épp azon gondolkodik, hogy kezdjen el röhögni ezen a pofátlanságon vagy két lábbal rúgja ki a szobánkból. Úgy tűnik végül csak jót szórakozik a pofátlanságon.
- És lennél szíves elmondani, hogy miben állhatunk a rendelkezésedre, ha már így kényelembe helyezted magad? - kérdem tőle.
- Megtudni, hogy miért és hogyan tehetted ezt?
- Ugyan kérlek, Dave! Luke sokat mesélt rólatok. Felkészített rá, hogy mi lesz, ha szembefordultok velünk. Ez a terv már jó egy évtizede érlelődött bennem. Tudtam, hogy mielőtt bejelenteném a trónöröklésem szükségem lesz egy királyra. Aro pedig most épp kapóra jött. Ugyan még nem állt szándékomban bejelenteni, hogy Alvar királynő lettem, de hát ti sürgettétek és most itt vagyok, megkaptátok, nem?
- Miket tudsz rólunk pontosan? - érdeklődik az Alvar, mire Aroval mi felnevetünk.
- Azt hiszed, hogy most már kiterítem a kártyáimat? Hát nem, szívi, egyáltalán nem, még szükségem lehet rájuk, hogy sakkban tartsalak titeket. De már a legelején tudtam, hogy a gyermekeimre fáj a fogatok, ahogy azt is tudtam, hogy Willnek volt Nofertarija. Igaz nem állt szándékomban padlóra küldeni szegényt, de így alakult. És még ezeken kívül is elég sok mindent tudok rólatok. Nagyon csúnya dolgokat is. - nézek mélyen a szemébe, jelezve, hogy ne szálljon velem szembe, mert akkor talán felhasználok ellene valamit, amit tudok, valamit, amivel igencsak árthatok neki.
- Rendben. - sóhajt fel lemondóan és feláll a fotelből. - Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, a koronázás holnap délben lesz.
- Kössz. - mondom érzéstelen hangon, mindenféle igazi köszönet nélkül.
- Kellemes estét. - köszön el kimérten és már megy is.
- Hümm, komolyan érdekelne, hogy milyen ocsmányságot rejteget ez a szegény fiú, amitől így retteg, hogy kiderül. - vigyorog gonoszul Aro.
- Nem is sejtenéd Drágám, nem is sejtenéd. - súgom mosolyogva. - De áttérve másra. Három napig maradunk, a koronázás után, jó? - kérdezem tőle.
- Nekem megfelel Isa.
- És baj lenne, ha hazafelé tennénk egy kis kitérőt? Ha már itt vagyok szeretném meglátogatni Juant.
- Oh egyáltalán nem bánnám. Igazából igazán érdekesnek találom ezt a Juant. Meg akarom ismerni.
- Képzelem mennyire. - mosolygok jókedvűen. Ismerem Aro tudás vágyát. A kíváncsisága és az érdeklődése minden iránt egyszerűen határtalan, még Carlisle és Eleazar kíváncsiságát is messze felül múlja. Részben erről beszélgettünk, meg természetesen másról is, várva a koronázás idejét. Mi ketten összezárva teljes mértékben inkompatibilisek vagyunk az unalommal. Ha éppen nem beszélgettünk, akkor vitáztunk. Mégis remek éjszaka volt. Egyedül a reggel érkező három női testőr zavart meg minket, akik egy eléggé díszes ruhát hozott nekem, aminek egészen különleges színe volt, valami különleges tónus az ezüst és a szürke között. Hozzá természetesen kaptam ékszereket is. Míg Aro egy régimódibb szmokingot kapott ezüst nyakkendővel. A három lány készségesen állt segítségemre. Igaz nem lett volna rájuk szükségem, de mindig jól jön néhány vámpír, a mi oldalunkon. És valahol el kell kezdeni. Velük nem is volt nehéz dolgom, már elsőre láttam rajtuk, hogy jóban leszünk.
- Elnézést királyom, de jó lenne, ha nekiláthatnánk az úrnő rendbeszedéséhez. - mondta alázatosan egy alacsony vörös hajú lány.
- Talán fenntartalak titeket? - kérdezi mosolyogva Aro.
- Nem, felség, csak … - szabadkozna ugyanaz a lány. - Isabella királynőnek szeretnénk segíteni a ruhájával.
- Hát, csak tessék. - von vállat Aro s leül az ágyra.
- Aro, Drágám, arra céloznak, hogy addig öltözz át és menj ki. - nézek rá.
- Nem értem miért kéne kimennem … - csóválja a fejét.
- Mert ez csajos dolog. Kérlek. - meresztek rá hatalmas szemeket. Mire ő egy sóhaj kíséretében a fürdőbe vonul a ruháival, gondolom, hogy átöltözzön. - Elnézést, Aro miatt, néha kissé gyerekesen tud viselkedni. - mosolygok rájuk kedvesen.
- Ugyan Isabella ki … - kezdené a főszószónok vöröske.
- Lehetne egy kérésem? - nézek rá bizalmaskodó tekintettel. - Maradjunk a Bellanal, rendben? - mosolygok barátságosan.
- Természetesen Bella királynőnk. - mosolyog barátságosan vöröske.
- Úgy értettem csak Bella. Nem szeretem ezeket a címeket. Őszintén szólva eléggé irritálnak. - súgom halkan, mint valami titkot. - Örülnék, ha úgy bánnátok velem, mint egy egyszerű vámpírral.
- Ahogy szeretné. - mosolyog vöröske, mire én újra elprédikálom nekik, hogy ebbe az is beletartozik, hogy tegeznek. De közben nekiláttak a hajamnak és a sminkemnek, miközben próbáltam jobban megismerni őket, barátkozni velük. Kicsit döcögősen indult, de mire eljutottunk odáig, hogy már csak a ruhát kellett magamra aggatni már egészen jóban lettünk. És kiderült, hogy a vöröskét Lily-nek hívják, míg a két kissé gyámoltalanabbnak tűnő barna hajú lány Mia és Martha, akik egyébként testvérek, mármint, tényleg testvérek … Az utolsó simításokat végezték, amikor Aro csak úgy kopogás nélkül – igaz tőle mást nem is várok... - visszajött, immár szmokingban. Gondolom kimászott az ablakon és körbenézett az előkertben.
- Na, hogy állnak a dolgok? Alakulóban vagy, Isa? - kérdezi ritka barátságos mosolyt villantva a három lányra.
- Igen, azt hiszem. Milyen vagyok? - pördülök meg, hogy jól lásson.
- Remek, mint mindig. - bókol, de tudom, hogy ez csak a színjáték része. Ő is próbál igazodni a barátságos Bellahoz a három lány előtt.
- Neked is jól áll ez a szmoking. - mosolygok rá és végigsimítok a vállán. Sosem tennék ilyet normális helyzetben, de ez az érintés valahogy mégis helyénvalónak látszik.
- Ugye nem bánjátok, hogyha most visszarabolom az én kis Isam? - vigyorog most már Arosan, azzal a „Ha Ellenkezel Lefejezlek” mosollyal. Erre válaszul a lányok egy félős meghajlással mentek ki a szobából, mint akiket üldöznek.
- Hé, ez nem volt szép! - fonom karba kezeimet durcásan, mire Aro jót nevet.
- Most miért, kidobtak a saját szobámból! - veti ellen jókedvűen.
- Ha úgy vesszük én dobtalak ki. - mosolyog rá ártatlan arckifejezéssel.
- Igen, tudom, de neked mást tartogattam. - hangja jegesen, mégis tűzforróan pattanik a falaknak, ahogy egy ezred másodperc alatt előttem terem és az államat két ujja közé csippenti.
- Nocsak, és mégis mit? - kérdezem már kicsit sem ártatlanul.
- Khmm, csak nem zavarok? - szólal meg Dave hangja az ajtóból.
- Hogy erre honnan jöttél rá? - morogja neki Aro és dühösen felé fordul.
- Jók a megérzéseim. - vigyorog Dave és úgy kapkodja a szemeit köztünk, mintha csak rajtakapott volna a minket … - Egyébként is csak azért jöttem, hogy elkísérjelek titeket a koronázásra. - vigyorog és elindul a trónterem felé, hátra sem néz, hogy megbizonyosodjon róla, hogy követjük-e, nyilván nincs rá szüksége amiatt a fránya vámpír hallás miatt. Miközben a trónterem felé lépdelünk Aro gyengéden megfogja a kezemet, ezzel jelezve azoknak a testőröknek, akik mellett elhaladunk. Ez amolyan erőfitogtatás lehet. A hatalmas és súlyos trónterem kétszárnyú kapuja mély nyikorgással nyílik ki előttünk és tárja fel a gyönyörűen feldíszített tróntermet, mely a királyság színe az ezüst illetve a halál színe a fekete kavalkádjában úszik. Gyönyörűen fest. A megszokott uralkodói tartásomat és kisugárzásomat elővéve vonulok be Aro oldalán a főtestőrök tömegén keresztül a trón felé. A teremben síri csend uralkodik, egy lélegzetvétel, egy pisszenés, egy légy zaja sem zavarja az összhatást, csupán a mi lépteink, ahogy elérünk a bal oldali trónhoz. Aro elhelyezkedik mellette, míg én elé állok, szembefordulva a tömeggel. Dave helyet foglal, majd a testőrök összehangoltan, egyszerre hajolnak előttem szinte a földig.
- Üdvözöljük a Isabella királynő. - visszhangzik a tömeg szava. Erre a mondatra válaszul legszívesebben megtépném Dave-t vagy Willt. Direkt Isabella királynő, nem Bella, áh, nem, dehogyis! Hogy a fészkes fene vinné el őket! Nem mutatom a dühöm, arcizmaim feszesek, uralkodóiak, egyetlen rezdülés sem csorbítja az összhatást. Megvárom, míg felemelik a fejük,  egy apró biccentéssel üdvözlöm az új alattvalóimat és csak ezután foglalok helyet a trónban. Aro mellettem szobroz, így legalább megérti milyen Sulpicianak. Körülbelül másfél perccel később egy kecses kisugárzású nő libeg felém, két kezében lágyan fogva egy ezüst koronát. Amit óvatosan a hajamra illeszt, majd mélyen meghajol előttem. De csak ahogy hátrál tőlem pillantom meg az arcát, és hirtelen jut eszembe egy emlék, amikor Luke-kal voltunk itt. Én vigyáznék a helyében asszonyom, Williem királyunk mindig jó volt hozzánk, de David, ő más, benne az ördög lappang. Ne tévessze meg Önt is! Visszhangzik legfontosabb mondata a fülemben. Tekintetem az övét keresi, tudnom kell, hogy tud-e még mást is Dave-ről, olyat, amit én nem tudtam kideríteni. Nagyon érdekel ez a lány, hogy ő honnan tudhatta meg Dave mocskosságát, amikor még a testvérei sem tudták/tudják? Valahogyan ki kell belőle szednem mit tud. De erre most még nincs lehetőségem. Azonban két órával később, amíg végighallgattam a királyság adatait és lezárult a koronázás. Szemmel tartom Prudence-t és látom, ahogy az elsők között kimegy a teremből.
- Drágám, gyere, menjünk, jó? - szólok gyengéden Aronak s kézen ragadom, hogy még elcsíphessem Prudence-t.

Blognyitás

Sziasztok!
Örömmel jelentem be, hogy megnyitottam a megszavazott blogot, a Secrets of Edward and Bella címen.Egyenlőre még nem tudom mikor kerül fel az első fejezet, de a következő hét folyamán biztosan felteszem.
Viszont az eddigi Újra együtt vagy mégsem c. blogomat sem zárom be, nem tudom mit kezdjek egyenlőre vele, szóval amolyan mindenes blog lesz belőle … Egyenlőre ennek a blognak az átalakításába nem kezdtem bele. Lassan, de biztosan el fog az is készülni.
Kellemes hétvégét! Jó őszi szünetet a tanulóknak!
Puszi<3
xoxo

 

42. Fejezet – When the bomb explodes

Sziasztok!
Tudom, azért sokan tudtátok/sejtettétek, hogy egyszer kilyukadok ide. De örülnék a véleményeiteknek, mivel még anno, nagyon régen, amikor elkezdett összeállni a fejemben a történet egyes részei … közte ez a kis darabka is, barátnőim kijelentették, hogy bátor ember vagyok, ha nem félek attól, hogy ezért valaki leordítja a fejemről a hajamat … de azért úgy gondolom, hogy úgy alakítottam a dolgokat, hogy nem olyan szörnyű, ugye?
Következő rész kedden ( de lehet inkább szerdán) várható.
Ajánlom hozzá BritneySpears-től a Trouble for me-t.
Jó olvasást!
Kellemes hétvégét és Őszi szünetet a diákoknak! :D
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo
 

U.I. *Nofertari: Ókori Egyiptomi név, jelentése „gyönyörű társ” II. Ramszesz egyiptomi fáraó egyik hitvese ( igen, tudom, ezt nem írhattam volna oda az előző végére =P)

 

„ Úgy kezdődött, ahogy a legtöbb dolog szokott. Nem egy sötét, viharos éjszakán. Nem csendült előtte baljóslatú zene. Amely a rossz fiú közeledtét jelzi. Nem lehetett figyelmeztető jeleket kiolvasni a tealevelekből, nem jelentek meg ómenek az égbolton. Ártatlanul kezdődött, kicsiben, ahogy a legtöbb katasztrófa szokott. Valahol egy pillangó csap egyet a szárnyával, és megváltozik a szélirány, Nyugat-Afrika partjain találkozik egy meleg- és egy hidegfront, majd mielőtt észrevennénk, már nyomunkban a hurrikán. Mire bárki rájön, hogy vihar közeleg, már túl késő ...”
/Karen Marie Moning – Keserű Ébredés/

 

(Bella szemszöge)
- Ugyan, ne játsszátok a hülyét! Tudjátok, mit jelent ez. - szólok mosolyogva. Hisz ismerem őket, tudom, hogy az Alvarok, Milosh és a Volturi királyok is tudják mit jelent, sőt még talán Damon is. Egyedül talán Nyikolaj nem érti, meg persze a Cullenek. Igaz, ez rég kihalt státusz a vámpír társadalmakban, de mindig is használták, bár nem ilyen célból, mint én … De a jelentése ugyanaz és a következménye is...
- Ezt nem hiszem el! Ezt komolyan nem hiszem el! Te választottál egy vámpírtársat és még csak nem is szóltál róla?! - kérdezi döbbenten Caius.
- Tudom. Szólnom kellett volna, de mentségünkre szóljon, hogy nem tudtunk. - nézek apura és rá bocsánatkérően.
- Vámpírtárs? - szól közbe Edward. Nem hiszem el, hogy mindenki más, képes magában tartani a kérdéseit, rajta kívül! Pedig itt neki kéne a legnormálisabban viselkedni. Lemondóan sóhajtok. Képtelen befogni.
- Örök társak … Amolyan vámpírházasság, aminek nem lehet véget vetni, csak úgy, ha az egyik fél meghal … - mondom nyugodt hangon, de közben egy gondolatot küldök Edwardnak. „Mit nem lehet megérteni azon, hogy maradj csendben? Ha vége ennek, akkor majd válaszolok, csak most ne szólj bele!”
- Szerintem várható volt, hogy egyszer Bella így dönt. - mondja nyugodt hangon apu, mire én egy hálás pillantást vetek rá. És áldom a vakszerencsém, hogy tegnap a gyerekeimnek el tudtam mondani, hogy mire készülök. Meglepődtek és még mindig nem tudtak teljes mértékben azonosulni ezzel, de nagyon jó úton haladnak.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy a férjed helyett a Nofertaridat akarod a trónunkra ültetni? - kérdezi kimérten Will. Fájdalom hasít át rajta. Tudom és megértem. Régen, két száz évvel ezelőtt, neki is volt Nofertarija. Boldogok voltak, és tényleg szerelmesek. De sajnálatos módon egy idióta bejutott a kastélyba, amikor ők a Naruchokkal háborúztak és megölte. Ő volt az igaz szerelme, ezt mindig is tudtam, Luke elmesélte, hogy azóta egy nőre sem nézett, mióta őt megismerte. Mondanám, hogy együtt érzek vele, de nyilván nem. Én nem veszítettem el a szerelmem … legalábbis nem így.
- Igen, ezt szeretném. - válaszolok nyugodtan.
- Rendben, ebbe mi nyilván nem szólhatunk bele. - sóhajt Will. Nem mutatja, de én látom, a képességem segítségével, hogy milyen most a felszín alatt ... védtelen és összetört.
- És akkor most a Birodalomban is ő lesz a császár? - kérdezi érdeklődve Nyikolaj.
- Nem. - válaszolok határozottan. - Jobban bízom benne, mint bárki másban, aput leszámítva … De azért nem adhatok neki ennél is nagyobb hatalmat. - Nyikolaj válaszul bólint. Na igen, neki nem kell magyaráznom, az ő létformájuk hasonló, mint a miénk, azonkívül, hogy én nem bújok vadidegenekkel ágyba, főleg nem emberekkel.
- Ha már a Birodalomnál tartunk. - szól Dave. - Nem vagyunk hajlandóak csatlakozni! Remélem ez tiszta számotokra. - mondja kissé gúnyosan.
- Őszintén szólva meglepődtem volna, ha csatlakoztok. - mosolygok rá lágyan. - De nektek se legyen tévképzetetek, nekem a Birodalom érdeke előbbre való, mint a királyságé.
- Hidd el, tudjuk, hogyha arról lenne szó, egy szemrebbenés nélkül feláldoznál minket a Birodalomért. - folytatja Dave, mivel Will most eléggé használhatatlan.
- Ha nincs más választásom, akkor igen. - mondom őszintén. Igenis szeretek nyílt lapokkal játszani, csak nem szeretem, ha tudják, éppen melyiket teszem le …
- Várjunk csak! - szólal meg hirtelenjében Will. - De hát te még szülhetsz! - mondja felvillanyozva, mire én úgy nézek rá, mintha elment volna az esze.
- Igen. És?
- Már királynő vagy. Vagyis ha újra szülsz a gyerek hozzánk is tartozni fog. - vigyorog.
- Drágám, csak akkor, ha a Nofertarimnak szülnék. Először is, én már kijelentettem, miután megszültem a gyerekeimet, hogy legalább 100 évig tuti nem szülök … Másodsorban egyikünk sem akar több gyereket. És végül, a gyerekeim se nem a férjemtől, se nem a Nofertarimtól vannak. - nyugtatom meg őket, hogy ennek az esélye eléggé elenyésző. Pedig az is igaz, hogy mindhármukat szeretem valamilyen szinten, de hát mindegyiknek van hátul ütője, főleg, hogy mindhármuknak van másik felesége is …
- Ezzel arra akarsz kilyukadni, hogy három pasival vagy egy időben, vagy arra, hogy együtt. - humorizál Dave, kár, hogy nem látom benne a viccet.
- Sejthettem volna, hogy ebből ez jön le. - sóhajtok fel. - Ha hiszitek, ha nem, szigorúan monogám vagyok. Egy időben, egy pasival vagyok. - vágok egy fintort rájuk.
- Ugyan, ki tudja? - nevet Dave.
- Oké, nem vagy nekem rohadtul senkim, nem érdekel, hogy mit gondolsz magadban, én tudom, hogy soha nem voltam egyszerre több férfival, amíg az egyikükkel kapcsolatban voltam, a másik kettő hozzám sem érhetett. Mert megpróbáltam működő kapcsolatot létesíteni. De most komolyan erről kell beszélnünk?
- Oks, akkor ne beszéljünk róla. - von vállat lazán Dave.
- Jó fiú. - mosolygok rá. - Szóval, valakinek valami kérdése? - nézek Nyikolajra, majd Damonre és Miloshra, végül a Volturi királyokra. Pontosan elkerülve Edwardot. Senki nem szól semmit. - Rendben, akkor pár napig maradok, aztán otthon találkozunk, rendben? - mosolygok Ness-re és Tony-ra, akik csak bólintanak, arcukon mosoly terül szét, én pedig egy-egy puszit nyomok arcukra. És visszafordulok az Alvarokhoz. - Mehetünk? - kérdezem, míg Aro is a gyerekeimhez lép, Nessie arcára egy puszit nyom, Tony-t pedig hátba veregeti.
- Felőlem. - vonja meg vállát Will és én elindulok feléjük. Nem kell hátranéznem, hogy tudjam Aro pár lépéssel mögöttem jön. - Te meg hová jössz Volturi? - kérdi kissé mogorván Will, mire én megállok, Arora pillantok. Látom, hogy mosolyog, s én viszonozom.
- Tényleg, hát nem elfelejtettem? - kérdezem magamtól, mintha tényleg elfelejthettem volna … - Engedjétek, hogy bemutassam a Nofertarim, Aro Volturi. - mosolygok Willre és Dave-re elnézően, míg Aro mögém lép és hátulról átkarol. Az Alvar királyok szája szó szerint tátva marad a döbbenettől, és hallom elhalni mögöttünk a lélegzeteket. Aroval csak úgy úszkálunk a döbbenetükben és a kialakult helyzetben. Látni az arcukon azt a döbbent arckifejezést, ahogy arra várnak, hogy azt mondom „Április bolondja!”, de nem teszem, csak próbálom visszafogni a nevetésem, de egyre nehezebben megy, ahogy a szemem sarkából megpillantok pár másik arcot … Milosht, Damont és Alice-t. Az ajkamba harapok, de már ez sem segít rajtam, mivel kitör belőlem a nevetés. - Én megmondtam, hogy hozzunk fényképezőgépet! - nézek Arora nevetve, míg ő még küzd a kirobbani készülő röhögőgörcs ellen. De ő is feladja és jóízűen nevetünk együtt az arcukon. Még szerencse, hogy nem ember vagyok, mert akkor már fájna a hasam a nevetéstől.
- Te … te … ő … MI VAN?! - fakad ki Milosh.
- Jól hallottad, Aro a Nofertarim, ahogy én is az övé. - küszködöm nevetve.
- Te egy Volturi királyt akarsz a MI királyságunk trónjára ültetni?! - dühöng Will.
- Most miért? Talán zavar? - kérdezem, már picit moderáltabban. Nagyokat lélegzem, hogy ne törjön ki belőlem újra a roham.
- Még hogy zavar?! MÉG SZÉP! - szól mérgesen Dave is.
- Hát, akkor sajnálom. De ez van. - mosolygok rájuk ártatlanul.
- Ezt nem teheted! - ellenkezik szinte már kétségbeesetten Will.
- Már megtettem. - vigyorgok rá és hajamat összefogom, a nyakamat feléjük fordítom, ahol Aro harapásnyoma jelzi, ahogy Aro nyakán is pontosan ugyanott van az én harapásom. Jelezve, hogy egymáshoz tartozunk … lássuk be, ez azért elég vicces. Aro meg én együtt …
- Te nőszemély! - sziszegi Dave, kivillantva gyönyörű fogsorát.
- Hékás, hátrébb az agyarakkal kisfiú! - szól rá szinte már parancsolóan Aro.
- Engem csak ne szólíts kisfiúnak! - mondja még dühösebben Dave és felénk ront, de nem hagyom, hogy Aro ellépjen mögülem, hogy harcba szálljon Dave-vel, hanem felhúzok egy mentális pajzsot körénk, amiről Dave azonnal visszapattan.
- Á-á, nem szép dolog megtámadni a társuralkodótokat. - mondom kioktató hangon.
- Engedd le a pajzsod! - mérgelődik, de már felpattant a földről.
- Nézd, elkezdhetünk egy belsőviszályt a királyságban. Tudjátok, hogy én imádom a bunyókat, sőt a kisebb harcokat is. De azért lássuk be, nem tenne jót, ha legyengülne a királyság egy belsőviszály miatt. Szóval legyetek oly szívesek és türtőztessétek magatokat. - mondom kimérten, Dave még egy ideig morgolódik, de Will csak bólint, míg belülről lángol benne a düh. És már épp indulnak az erdő felé, mi is követjük őket, amikor Edward megint nem tudja befogni azt a lepcses száját.
- Beszélhetnénk? - szól utánunk szikrázó hanggal. „Hányszor mondjam még, hogy majd otthon? Most komolyan melyik felét nem érted?!” üzenek neki gondolatban hihetetlen dühvel.
- Úgy értem most! - kontráz rá.
- Basszus! Nem mennél el a büdös fenébe végre? Hogy lehetsz ennyire együgyű? Nem azért vagy itt, hogy kérdezz! - szólok oda neki most már dühösen.
- Nem gondolod, hogy esetleg ez rám is tartozik? - kérdi mérgesen. Még ő mérges? Most komolyan?!
- Nyugodtan menjetek előre, ismerem a járást. - mondom a két Alvarnak, de csak vigyorogva néznek rám.
- Igazából ez iszonyúan érdekel minket … - vigyorog Will. Miért nem lepődtem meg? Kérdezem magamat, majd egy szóhaj kíséretében válaszolok Edwardnak.
- Nem, hogy őszinte legyek egy fikarcnyit sem tartozik rád. Tudod engem se kérdeztél meg, amikor elvetted Tanyat. Már bocs. - nézek Tanyara, aki ma igazán lenyűgözően kussba volt, ahogy kértem. - Csak most még annyi közöd sincs hozzám, mint akkor. Szóval ne cseszegess, én feletted állok a rangsorban és nem szép dolog szarban lenni a vezetővel. - mondom nyugodt hangon, de a gondolataimban már mindennek elmondtam és ezt fel is tártam előtte, így Aro is tökéletesen élvezheti, ahogy a gondolataimban éppen fűnek fának lehordom. - Talán ha csak pár percig megpróbálnál normálisan viselkedni és nem ellentmondani nekem, akkor nem ez lenne. Tudod egyáltalán nem bízom benned. És hogy őszinte legyek egyáltalán nem állt szándékomban ezt megosztani éppen veled. Úgyhogy szállj magadba és gondolkozz. Nőj fel végre! - folytatom tovább az okítást, aztán visszafordulok, megfogom Aro kezét és a kastély felé indulok. Látom Aro arcán a mosolyt, élvezte, hogy így letoltam Edwardot. Én is elmosolyodom, még ha nem is boldogít különösebben ez a jelenet. Ezzel sikeresen lejáratta a Cullen klánt és per pillanat a klánnal együtt a gyerekeimet. Néha nem ártana gondolkodnia is … De nem foglalkozhatok azzal, hogy milyen hülyén viselkedik. Mert nekem csak annyiban számít, hogy ő a császár. Kezdem érteni, hogy a királyok többsége, miért akarja siettetni, hogy újra házasodjak. Úgy tűnik Edward az a vámpír, akitől a lehető legmesszebb kell tartani a politikát és a hatalmat, mert nem bír vele. Vagy csak nem akar? De amíg ez így marad, addig egész biztosan nem fogok rábízni semmit, nem mintha alapból szándékomban állt volna … De most fontosabb dolgom is van ennél. Például Aroval eljátszani a szerepünket. Az elválaszthatatlan párt. Elég furcsa dolog ez. Aroban bízom a leginkább és sokféle szemszögből ő áll hozzám a legközelebb, de ez a „Mi elválaszthatatlan szívszerelmesek vagyunk” dolog szerintem egyáltalán nem illik ránk. Főleg nem együtt … Tudom, hogy nem fogom megbánni, hogy összekötöttem vele a létezésem, és tudom, hogy ez sehol máshol nem fog számítani, csak az Alvar királyságon belül. Így mindenki jól jár. Nekem nem kell újra férjhez mennem – egyenlőre - az Alvarok a markunkban lesznek és tökéletes beleszólásunk van a királyság ügyeibe, ráadásul ha valami történne velem – aminek az esélye eléggé minimális, de ki tudja? - akkor Aro ugyanúgy Alvar király és a kapcsolat a Birodalom és a királyság között. Sőt még Aro is megkapta, amit akart. Bejutott az Alvarokhoz. Vagyis mindenki jól járt, hát nem remek?

41. Fejezet – I'm preapered for every possible thing

Sziasztok!
Előre figyelmeztetek mindenkit – főleg Renit – hogy a végén megint politizáltam … nem állt szándékomban tényleg, de nem tudom elhagyni, mert az egész történet ezekre épül … :/ de ha valakinek valami ezzel nem lenen teljesen tiszta, akkor nyugodtan kérdezzen csak, ilyeneket elmagyarázok, ha kell :D
De megértem ám, ha kezd tele lenni a hócipőtök ezzel, mindenkit megnyugtatok, hogy lassacskán eljutok odáig, hogy megnyissam az Edward és Bella titkai blogot, na ott nem lesz politika, ezt garantálom :D
Következő rész csütörtök ( de lehet inkább pénteken) várható.
Ajánlom hozzá Britney Spears-től a Piece of me-t.
Jó olvasást!
Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja.
Robert Merle 

 

(Edward szemszöge)

Izgatottan vártam, hogy mi fog történni az Alvarokkal. De leginkább az érdekel, hogy a gyerekeim hogyan tudnak velünk lenni. Úgy értem hogy fogják viselni, hogy Cullenek lesznek? És nekem mégis mit kell majd tennem? De ami a leginkább izgat az az, hogy Bella mire készül? Mire figyelmeztetett? Miért nem tudja egyszerűen kibökni, hogy mire gondol? Rettenetesen idegtépő ilyenkor. Hogy felkészüljek az elkövetkezendő napra az erdőben bolyongok teljesen iránytalanul. A gondolataimba mélyedek és csak akkor eszmélek fel, amikor a lágy szellő felém hozz Bella és Aro illatát. Ez már igencsak érdekes. Rájuk koncentrálok de nem hallom a gondolataikat, valószínűleg Bella mentális pajzsa miatt, ezért  az illatukat követem. De végig figyeltem, hogy a szél megfelelő irányába legyek, hogy ne érezzék meg az illatomat. Csak addig közeledtem, amíg látótávolságba nem értem. Nagyjából 300 méterre lehetettem tőlük. Hangjuk halk volt, figyeltek, hogy véletlenül se hallja őket senki. Egy apró tisztáson álldogáltak. Valami fontos dologról beszélhettek, ha ennyire figyeltek a környezetükre. De talán pár perc elteltével a téma lazábbá vált, Bella csilingelő lágy nevetése töltötte be a tisztást és az én fülemet is. Aztán egyik pillanatról a másikra a légkör újra hűvössé vált közöttük, amikor Sulpicia sétált melléjük. Nyugodt volt, de gondolatai eszeveszett árként hömpölyögtek … míg Bella őt is a pajzsa alá nem vette. Aro felesége nem volt olyan kiegyensúlyozott és nyugodt, mint a másik két vámpír, rajta a nyugtalanság időzött és talán a helytelenítés. Nem értem hogy mi folyik itt. Mit keresnek ezek hárman az erdőben az éjszaka kellős közepén? Beszélgetésük még mindig rejtély volt előttem, de az nem kerülte el a figyelmem, ahogy Sulpicia mélyről jövő sóhaj kíséretében bólint, mintegy engedélyadás? Igen talán az lehetett. Ez a gondolat egyre szilárdabb alakot öltött gondolataimban, főleg amikor Bella Aro elé lépett. De aztán nem láttam semmit. Nem tudtam értelmezni, hogy mi folyik ott, mivel a szél feltámadt és Bella haja örvényként vonta őket közre. Úgy tűnt, mintha Bella megharapta volna. De ennek semmi értelme! Ugyan miért harapna meg egy vámpír egy másikat? Úgy értem a harctéren és az ágyon kívül? Épp ezért el is vetettem az ötletet. De furdalta az oldalam a kíváncsiság. Mi volt ez az előbb? Nem tudom eldönteni és jól látom, hogy erre most nem fogok választ kapni, mivel a három vámpír együtt indul vissza a kastély felé. Én viszont az erdőben maradtam, gondolkodva a látottakon. De nem jutok egy tapodtat se közelebb se távolabb a megoldáshoz. Így már jócskán délben mentem vissza a szobámba, ahol Tanya már nagyban készülődött az utazásra. Én csak felvetem egy fekete inget meg egy vászon kabátot és már kész is voltam az útra legalábbis külsőleg … De a gondolataim még továbbra sem rendeződtek …

(Bella szemszöge)

Miután visszatértünk a kastélyba már az izgatottság kezdett kibontakozni az érzelmeim közül. Tudjátok, amikor az ember tudja, hogy amit tesz az kiveri a biztosítékot, de mégis megteszi. Talán mert a pusztítás biztos lehetősége felperzseli a vérét, vagy csak azért mert kíváncsi a bomba detonációjának körzetére és mértékére. Ezek közül melyik igaz rám? Fogalmam sincs. Talán mindkettő. Kíváncsi vagyok milyen arcot fognak vágni az Alavrok. Az izgatott várakozásnak köszönhetően a napom úgy telt, mintha egy fáradt öreg csiga húzta volna maga után. Elviselhetetlen volt a várakozás, de nem csak emiatt, hanem a gyermekeim miatt is. Rettegek őket Edwardra de főleg Tanyara bízni. Nem érzem őket biztonságban, de nincs más választásom. A Cullen család érdekében ajánlom, hogy egy hajuk szála se görbüljön. Végül mielőtt még megesz a várakozás csúf zöld szörnye átöltöztem. A megszokott uralkodói összeállításba. Egy fűzős ruhába, ami fölé egy pereliten is felvettem, hogy takarja a nyakamba akasztott Volturi címert. És ha már Alvarokról van szó felvettem a Luke-tól kapott jegygyűrűt is. Teljes harci díszben sétáltam a trónterembe, ahol meglepetésemre Arot és Sulpiciat találtam. Láttam Sulpician, hogy még mindig nem komálja a tervünket. De ez nekünk a legjövedelmezhetőbb eshetőség, ezt neki is meg kell értenie. Azt kell tennem, ami a legkedvezőbb nekünk. Pár percig hármasban vitatjuk meg a dolgot, aztán Sulpicia visszavonul a szobájába, mondván, hogy ő inkább marad. Viszont apu és Caius szinte azonnal csatlakozik hozzánk. Még ők sem tudnak semmit. Talán nekik el kellett volna árulnunk … De már túl késő. Utánuk érkeztek a Cullenek, majd Damon, a gyerekeim, Milosh és Nyikolaj. Miután mindenki összecsődült együtt száguldottunk a magánrepülőhöz, ami a kastély alatti parkolójában várakozott ránk. Ritkán használjuk, mivel mind tudunk helikoptert vezetni és pár személy szállítására tökéletes. Viszont ehhez a kiscsoportos utazáshoz nyilván nem mehettünk azzal, bár ha a többi helikopterünket is felkészítettük volna a felszállásra, úgy is meg lehetett oldani. Természetesen testőrök is utaztak velünk, fejenként 4-4, mind Volturis testőr. Megadtam az úti célt Demnek, aki éppen pilótásodott, aztán kényelembe helyeztem magam ez egyik fehér bőr ülésben az ablaknál. Az út még így repülőn és jó pár órába telt, épp ezért az én kis okos és mindenre kész gyermekeim erre is felkészültek hoztak társasjátékot, hogy pontosabbak legyünk activity-t. Így az út remek hangulatban telt az ökörségekkel. Szinte elröppent az idő és már le is szálltunk jó 10 kilométerre a megbeszélt helytől. A testőrök itt maradtak és szétszóródtak az erdőben, hogy biztosítsanak minket, míg mi a megbeszélt semleges területre sétálunk. Persze a két Alvar király sehol sincs. Meg is lepődtem volna … a pontosság nem az erősségük. De jó öt perccel később ők is megérkeznek.
- Tudjátok a késés még az elmúlt évek alatt sem vált pozitív tulajdonsággá. - mondom nevetve. A többiek meglepetésére illedelmesen meghajolnak előttem. Lehet nem fogadják el a fennhatóságom, de a hatalmamat annál inkább.
- Csak nem bal lábbal keltél fel Bella?- kérdi nevetve Will.
- Ugyan, dehogy? Miből gondolod? - vágok ártatlan képet.
- Nagyon csípős vagy Drágám. - vigyorog.
- Akkor még nem láttál semmit. - mondom némi kihívással hangomban. - De engem ezerszer jobban érdekelne, hogy miért akartatok velem találkozni?
- Olyan nehéz elhinni, hogy hiányozott a  kedvenc sógorném? - kérdezi ironizálva Dave.
- Őszintén szólva eléggé. Nem így ismerlek titeket.
- Nem, ez igaz. És úgy gondoljuk, hogy tudod, vagy legalábbis sejted miért vagy itt. - mondja kimért hangon Will.
- Még szép. - vágom rá nevetve. - De hallani akarok minden apró kis mocskos részletet.
- Először nem szeretnéd bemutatni a … pincsijeidet?
- Hé, pofa be kisfiú, vagy kicsinállak, mielőtt megszólalhatnál. - sziszegi Nyikolaj. Nos igen ez a szörnyű orosz vérmérséklet …
- Csak hogy tisztázzuk ez itt a mi területünk térsége. Vigyázz mit mondasz kis szöszi. - sziszegi Will.
- Ejnye ejnye Will, én ezt nem hoztam volna fel. Had mutassam be neked Nyikolajt, az orosz klán egyik királyát. Hogy pontosak legyünk a szomszédos térség egyik urát. - nevetek.
- Hát ez nem jött össze tesó. - nevet Dave jókedvűen, míg Will vállat von.
- Vissza a témához fiúk! - szólok rájuk, ahogy egy anya a csínytevő gyerekeire.
- A szerződésetekről van szó, de ezt te is tudod. - vigyorog Dave.
- Szerződés? - kérdezi kissé megütközve Damon.
- Oh igen, amikor Luke-hoz mentem kötöttünk egy szerződést … házassági szerződésnek is mondhatjuk. Bár a végrendelet jobban illik rá. Ennek értelmében Luke halála után az örököse vagy örökösei elfoglalhatják az Alvar trónt. - mosolygok.
- Pontosan, így hát az utódai hozzánk is tartoznak. - mondja elégedetten Will. Oh, édesem le vagy maradva, gondolom magamban önelégülten.
- De mivel Luke-nak nincsenek utódai enyém a trónja. - mondom megjátszott sajnálkozással.
- Oh nem édese kicsi Bella. Luke elvett téged, a gyerekeid az övéi. - vigyorog Dave.
- Nem egészen, Luke nem vette őket a nevére. Oh, és ha már itt tartunk hadd mutassam be őket. - mosolyom még szélesebb lesz az én kis drágáim előre lépnek, mellém. Illedelmesek, de érzem gondolataik zavartságát. - A kislányom Renesmee Carlus Cullen és a fiam Antony Edward Cullen. - látom ahogy a két király arca megfagy és a düh keríti őket hatalmába, ugyanakkor érzem a kellemetlen rezgéseket  gyermekeimből is.
- CULLEN?! - kérdezik felháborodva.
- Az én gyerekeim. - szól közbe Edward. Lehet nem voltam elég meggyőző, hogy maradjon kussban? Bár ennek most még nincs jelentősége. - Hozzám és a családomhoz tartoznak. - kedves, nyugtató mosollyal nézek Tony-ra és Nessie-re, majd egy figyelmeztető pillantást küldök Edwardnak.
- Hát jó, akkor Cullenek. De akkor is a királyságunk hercegnője és hercege. - áll ki továbbra is elképzelésük mellett Will. Komolyan elhitték, hogy hajlandó lennék a közelükbe engedni a gyermekeimet, hogy kísérletezzenek rajtuk? Szánalmas! Egyetlen koszos mancsukkal sem érhetnek hozzájuk.
- Nem értem a rációt, hogy miért. - mondom kimérten, fagyosan, mélyen apró tőrök szurkálják halott szívemet. - Én a Volturi királynője vagyok, az is voltam, mielőtt Luke elvett, számotokra az is vagyok. Egy csepp közöm sincs a Cullenekhez.
- Azt feltételezed nem néztünk utána a dolognak? Carlisle Cullen Volturi. Vagyis a kapcsolat a két klán közt. - válaszol kimérten Will.
- Én pedig felkészültem erre. Carlisle csak Volturi. Nincs neki sem több köze a Cullenekhez, mint nekem. - válaszolok.
- Basszus! Ezt nem hiszem el! - fakad ki Dave.
- Hát én sem hiszem el, hogy ennyire alábecsültetek. - nevetek uralkodói szabadsággal, akár a szél. - És megajándékoztok engem még egy trónnal. Pedig még szülinapom sincs.
- Rendben. - fújtat Dave. - De nálunk is érvényesek a szabályok! Nőként egyedül nem léphetsz hatalomra mellettünk! Márpedig úgy tudom, hogy jelenleg nincs férjed.
- Igazából van … de ne menjünk bele a részletekbe, a férjem távol kíván maradni a politikától.
- Akkor miért vett el? - kérdezi gúnyosan Will. Ezt én inkább elengedem  a fülem mellett.
- De van másvalaki. - hagyok hatásszünetet de közben az izgatottság eluralkodik rajtam, megint jön ez az érzés, a kezemben lévő bomba felrobbantásáról. Mert ez a bomba már ki van biztosítva és robbanni fog és pusztítani és én ezt akarom! - Van egy nofertarim*.
- Mi?! - hallatszik egyszerre több hang is, de leghangosabban a két Alvar királyé. Az elégedettség még messze nem áraszt el, de már közel a cél, közel van és el fogom érni.

* A következő fejezetben el fogom magyarázni, hogy mit akar ez jelenteni, ígérem.
U.I. Az esetleges kinyírásom halasszátok kicsit későbbre ^^

40.fejezet -I come back

Sziasztok!
Mint azt látjátok most nem fogok sokat lacafacázni az Alvarokkal, vagyis nem fogom húzni az időt – kivételesen …

A következő fejezet reményeim szerint kedden felkerül :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá  Three Days Grace-től a Someone who cares c. számot.
Jó olvasást!
Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Az élet egy szar játék. De a grafikája nagyon ott van!

 

(Aro szemszöge)
Már a reggel azzal kezdődött, ahogy mentem a gyerekekhez, hogy összefutottam Edwarddal és Alice-szel. Az egyetlen nyugtató gondolat, hogy Isa ma hazajön. Erről jut eszembe, idáig Edward még csak szóvá se tette, hogy Isa nincs itt …
- Szép jó reggelt. - mondtam nyugodt hangon és egy uralkodói mosolyt küldtem Alice-nek.
- Neked is Aro. - mosolyog kedvesen, míg Edward meg se szólal. Nem is várom el tőle, így sokkal jobb. Nem is vesztegetem velük az időmet, hanem megyek a gyerekek szobájához. - Aro lehetne, egy kérdésem? - kérdi kedvesen a Cullen lány.
- Mondjad kedvesem, majd meglátom válaszolhatok-e rá.
- Bella merre van? Mostanában nem találkoztam vele.
- Hatalmas a kastély, lehet csak elkerülted őt. - válaszolja egy vállrendítéssel Edward.
- Nem hinném. - húzza el a száját Alice.
- Edward, ezt most tényleg komolyan mondod? Idáig fel se tűnt, hogy Isa nincs itt? - kérdezem egy kissé értetlenkedve. Amióta Bella nincs itt nagyobb a nyugi, leszámítva Edwardot.
- Nem értem, miből kellett volna arra következtetnem, hogy Bella nincs itt. - kérdezi nyugodtan.
- Feltűnt, hogy az elmúlt napok alatt egyszer sem volt a gyerekek közelében? Ha itt lenne, akkor biztos, hogy szabad idejét főleg velük tölteni. - mondtam gunyoros hangon.
- És ha nincs velük, akkor nem is lehet a kastélyban? - vág vissza azonnal ingerült hangon.
- Hé, ne kezdjétek, jó? - szólt Alice halkan. De mi csak nem hagytuk, dühösen vizslattunk egymást és komolyan elgondolkoztam azon, hogy most rávetem magam és letépem a fejét. Már a vörös köd kezdett leszállni a fejemben, amikor egy ajtó nyitódott valahol, két halk lépés, aztán egy suhanás az ellenkező irányból, mögülem...

(Bella szemszöge)
Igaz úgy volt, hogy este megyek haza, de végül már kora hajnalban elindultam, meg akartam lepni a gyerekeimet, azzal hogy korábban megyek haza. Így Damon nagy sajnálatára hamar felszálltam a helikopterrel. És alig pár óra alatt már le is szálltam a Volterrai kastély mellett lévő leszálló helyen. Majd a kastély felé száguldottam, hogy hamarabb odaérjek, de már messziről észleltem Edward és Aro közti ellentétet. Ezért lassítottam, nem akartam beleszólni, kíváncsi voltam mennyire képesek ezt felnőttként kezelni … Hát eléggé sikertelenül … Éreztem rajtuk és láttam a testtartásukon, hogy mindjárt egymásnak esnek. Akármilyen bunkóság, szemétség és még sorolhatnám mi … de én azért kíváncsi lettem volna rá, hogy melyikük kerülne ki ebből győztesen … Egy kicsit eljátszadoztam a gondolattal, de amikor a gyerekeim kiléptek a folyosóra a szobáikból és aggodalom futott át arcukon, akkor azonnal cselekedtem. Halk léptekkel szaladtam feléjük, akár a szél és kettejük közé álltam.
- Én díjazom a bunyót, de ebből elég legyen! - mondom nyugodt hangon.
- Isa? - szól meglepett hangon Aro, kissé lehiggadva, de még mindig ugrásra készen. - Korán érkeztél.
- És úgy tűnik jól is tettem. - sóhajtok fel. - Ha jól emlékszem azt mondtam, hogy próbáljatok meg nem egymás torkának ugrani, erre … Hát úgy tűnik ez nem igazán jött össze. - csóválom a fejem rosszallóan.
- Hé, Isa, én igazán megpróbáltam! - mentegetőzik Aro és jókedv csillan elborult izzó vörös szemében.
- Ja, látszik. - nevetek jóízűen. - Pár perccel később lépek közbe és leszeditek egymás fejét.
- Mert folyton az orrom alá dörgöli a múltamat, a hibáimat. - prüszköl Edward dühösen.
- És teljesen jogosan csinálom. - veti azonnal ellen Aro.
- Remek, tényleg! - gúnyolódom rajtuk. - Oké, vitázzatok, kapjatok össze, bunyózzatok! Teszek rá! De ne a gyerekeim előtt! - mondom dühös anyai védőösztönnel, ami erősen jelez, hogy ez mennyire fáj a gyerekeimnek. Aro és Edward a gyerekeimre pillantanak. És elkezdték türtőztetni magukat. - Ez az fiúk. Ha még egyszer a gyerekeim előtt estek egymásnak, nem egymástól kell tartanotok, hanem tőlem. Érthető vagyok? - hangom lágy, ártatlan tónusú, de szememben semmi kedvesség, csak erő csillan. Hát igen a fenyegetést már tökélyre fejlesztettem az évek során a harcok alatt, amiket meg kellett vívnom, hogy most itt legyek, a Birodalom csúcsán. Ezután mintha mi sem történt volna üdvözöltem a gyerekeimet. Majd Alice-t is.
- Bella, merre voltál? - kérdezi kedves hangon.
- Amazoniában. Damon szólt, hogy menjek. - válaszolok kedvesen.
- Ha már itt tartunk Isa, Damon miért hívott? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Hogy engedélyeztessem, hogy Stephen pár hétig Párizsban tartózkodik majd. - sóhajtok fel.
- Ennyi? - nevet Aro jó kedvűen.
- Igen. - csóválom a fejem. - Ezért utaztam át szinte a fél Földet. És mert Iannek hiányoztam. Komolyan egyszer még az őrületbe kerget. - mosolygok.
- Nem tudom, én bírom a fickót. - mosolyog Aro.
- Mert hasonlít rád? - kérdezem gúnyosan.
- Azért elmarad nagyságom mögött. - nevet jókedvűen.
- Ezt nem vitatom. Neked voltak már nevetségesebb okaid is, hogy átutazzam a világot.
- Naa, ez egyáltalán nem volt szép! Sok másban is lemarad tőlem.
- Bizonyára. - vonok vállat. Nem áll szándékomban belegyalogolni a férfiúi húságába … Meg aztán tudom is én … - De ez nem is fontos.
- Hát ha engem kérdezel anyu, engem sem igazán érdekel ez a téma … - mosolyog Nessie.
- Oh megértem kislányom. - nevetek vidáman.
- Na szép ám ez a megértés … - mondja sértetten Aro.
- Nyugi apu, mi melletted állunk. - kuncog Ness.
- Én viszont egyáltalán nem akarok ebbe belefolyni. - nézek Arora. - Viszont lassan gondolkodnunk kéne az Alvar témán. - váltok témát.
- Még két hetünk van. - sóhajt fel Tony.
- Nem számít, a Culleneket fel kell készíteni rájuk. Alice, megkérhetlek, hogy segíts? - kérdem kedvesen.
- Persze, bármiben húgi. - mosolyog arcrepesztően boldogan.
- Megbeszélnéd a családoddal, hogy mikor érnek rá? Pár percről lenne csupán szó. Nekem bármikor jó. Ha mégsem vagyok a kastélyban, akkor estére itthon leszek, mert a gyerekekkel mentünk valahová. - mosolygok rá.
- Ma itt maradtok? - kérdezi mg mindig kedvesen mosolyogva a gyerekekre és rám nézve. Nekem nem volt semmi tervem, ezért a gyerekekre néztem.
- Ma itthon leszünk. - von vállat végül fiam.
- Okés, akkor megpróbálom még ma összehozni. - csapta össze kezeit Alice és már szaladt is el. Mi négyen a szobámba mentünk, míg Edward Alice után szaladt. Jókedvűen beszélgettünk. Áradoztam egy sort Stephről és hogy ennyire meg annyira cuki tőle, hogy ennyire a legjobbat akarja a jövendőbelijének. Épp a konyhába mentünk, ahol pár mesterszakács tüsténkedett. Sosem értettem, minek ide szakács? Kevés emberi alkalmazott van és tőlünk is csak a gyerekeim esznek. Igaz a szakácsok teljes mértékben elkényeztetik őket. Így nem is volt meglepő, hogy amióta itt vagyunk és a gyerekeim kértek itthon kaját, akkor rögtön a kedvenceiket készítették el. Ez ma sem volt másként. Jó ízűen ebédeltek az étkezőben, míg mi Aroval csak szórakoztattuk őket, amikor a Cullenek jelentek meg az ajtóban. Meglepetten néztek körül. Én meg döbbenten néztem rájuk. Nem hittem volna, hogy idetalálnak, amíg rá nem jöttem, hogy Carlisle elég jól ismeri a kastélyt ahhoz, hogy ideirányítsa őket.
- Jó étvágyat. - mosolyog rájuk Alice, míg elfoglalnak pár szabad széket az asztal körül, hogy kényelembe helyezzék magukat. - Ugye nem baj, hogy most zavarunk?
- Szerintem hagyjuk őket nyugodtan ebédelni. - szól lágy, anyai hangon Esme.
- Nem, köszönjük. Csak nyugodtan. - mosolyog rá kedvesen Tony.
- Szóval ugyebár azt akarjuk, hogy az Alvarok elismerjék őket Cullennek. Ehhez viszont az is kell, hogy nekem ne legyen hozzátok semmilyen kapcsolatom. Vagy legalábbis Edwardhoz és Tanyahoz. Ezzel nincs is gond. De a biztonság kedvéért amíg a találkozó tart, addig inkább ne szólítsatok a testvéreteknek. Rendben? - kérdezem bocsánatkérősen nézve rájuk.
- Persze, ez csak természetes. - válaszol Carlisle nyugodt hangon.
- Ezenkívül Carlisle, szeretném, ha maradnál Volturi király és nem a Cullen családfő. Nem kérem, hogy másképp viselkedj, csupán örülnék ha Volturiként mutatkoznál be, Esmevel együtt természetesen.
- De miért szükséges ez? - kérdi Jazz.
- Csak azért, mert minden királyság Volturiként ismerte el. Nem kell, hogy ebből kavarodás legyen, most vagy a későbbiekben.
- Érthető. - szólt elgondolkozva Jazz, míg Carlisle beleegyezően bólint.
- És még egy valami. Szeretném, ha nem szólnál bele, hogy mit teszek. - mondom kimérten, az eddigi kedvességem árnyékával csupán a hangomban Edwardra pillantva.
- Nem értem, miért mondod ezt. - veti azonnal ellen, igazából meglepődtem volna, ha szó nélkül elfogadja.
- Majd megérted.
- Nem lehetne, hogy egyszer nyílt lapokkal játssz? - kérdezi kissé gúnyosan, mire az arckifejezésem még fagyosabbá válik.
- Nincs rá okom, hogy megosszam veled a lapjaimat. - de aztán már kedvesen szóltam a többiek felé. - Köszönöm, hogy szakítottatok rám időd. - mosolygok kedvesen. Ezzel lezártnak tekintve a témát. Mire Alice-n, Rose-on és Esme-n kívül a többiek el is mentek. Így a hangulat teljesen idillikussá vált, olyannyira, hogy Aro kimentette magát és más elfoglaltság után nézett. Az ezt követő másfél hétben minden tökéletes volt. Alice és Rose több időt töltöttek a gyerekeimmel és velem is. Alice-szel újra vagyis talán még mindig legjobb barátnők vagyunk. És a királyságok is értesítettek, hogy Nyikolaj, Damon és Milos jönnek a találkozóra. Ráadásul holnap érkeznek is, hogy másnap este elutazzunk a megbeszélt helyre. De nekem addig még rengeteg dolgom van. Még mindig eléggé aggódom, hogy a gyerekeimet Cullenként fogom elismertetni, alig lesz beleszólásom az egészbe. És még itt van ez a téma, hogy mit akarnak. De először is muszáj még megbeszélnem pár dolgot Aroval. Már tegnap megbeszéltük, hogy ma este találkozunk az erdőben Sulpiciaval együtt. Mivel azt akarom, hogy Sulpicia is belegyezzen, ehhez pedig mindenképpen szükségem van rá, hogy véghez vigyük Aroval a tervünket...

39.Fejezet – I can't see the point, why I had to travel through the world … but thank you

Sziasztok!
Tudom, hogy kicsit rövid lett, de így lett egy egész egység. Még írtam egy Tony szemszöget is, mert a közeljövőben nem hinném, hogy lesz bármelyik gyerkőc szemszöge …
A következő rész valószínűleg mégis csak pénteken lesz, mivel holnap egész nap pesten leszek, ha hazajövök szerintem csak bedőlök az ágyba a csütörtökeim meg alapból húzósak …
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Green day-től a Holiday-t :D tudom, tudom, hogy semmi köze hozzá, de szeretem ezt a számot xD
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Az anyai szeretet egészen különleges. Talán a legerősebb emberi és lelki kötelék a világon.
Guillermo del Toro

(Bella szemszöge)
Ez a meghívás nem is jöhetett volna jobbkor. Persze aggódom, hogy otthon kitör a balhé, de örülök, hogy kicsit eltűnök a frontvonalról és visszahúzódok a nyugiba. Még ha csak pár napig is és amennyire Damon jelenlétét lehet nyuginak nevezni … De még mellette is nyugisabb, mint Aro és Edward közt. Sajnos a magányomnak hamar vége szakadt, ahogy leszálltam a kijelölt lesszálló helyre a kastély mellett. Már is pár őr termet mellettem, de először még illedelmesen meghajoltak, majd a kastélyba vezetnek. Soha sem értettem ennek mi a lényege. Talán attól félnek, hogy nincs vámpírmemóriám? Hogy nem találok oda? Ennyire nem nézhetnek szerencsétlennek, főleg, hogy szabad szemmel is látom a kastélyt. Na jó mindegy, nem akarom beleütni maga, a logikájukba. Ilyenek a pasik … Nyugodt, emberi tempóban sétálok a kastély felé, figyelmen kívül hagyva a kíséretet. Végül is én nem sietek sehova. Így jócskán negyed órába telt elérni a kastély hátsó kertjét. Csodás selymesen zöld fű fedte, néhol virágágyásokkal tarkítva. Nem érzem értelmét, hogy a trónterem felé menjek, vagy Damon szobájához, így csak elfoglalom az itteni szobám. Csendben és nyugodtan. Valahol mélyen tudom, hogy igazából csak Damon szórakoztatására vagyok itt, nem Stephen miatt. De ezt a játszmát ketten játsszuk Damonnel és nem lepett meg a dolog, sőt kapóra jött, hogy elszabaduljak otthonról. Alig pár perc telt el azután, hogy megjöttem, máris kopogtattak az ajtómon. Damon volt az. Így egy sóhaj kíséretében elmormogtam egy „szabadot”.
- Na, nem illik így fogadni a házigazdát. - nevet Damon.
- Tudod ez az én otthonom is, ha úgy vesszük. Tudod, Bella Salvatore … - csóválom a fejem. - Na de elmondanád, hogy mik a szándékaid, hogy itt vagyok.
- Oh, azt nagyon jól tudod.
- Jó, ezt a témakört ugorjuk. Szóval egyéb?
- Ahogy mondtam Stephennek szüksége lenne a segítségedre.
- Ugyan kérlek, ezzel nem tudsz beetetni. Stephen okos fiú, nem mint te …
- Naaa, ez fájt! - mondja durcásan lebiggyesztett ajkakkal, amitől olyan kisfiúsan néz ki. - Szóval ugye van ez a csaj és hát vele kapcsolatban kéne neki segítség.
- Szerintem elég nagyfiú, hogy nélkülem is megoldja a magánélei problémáit. - sóhajtottam fel. - De hadd halljam, mi a gáz?
- El akarja venni. - prüszköl, mintha valami átok lenne. Látszik, hogy nem repes az örömtől.
- Nocsak, megjött a jobbik esze? - vigyorogtam.
- Hahaha. Szóval aszem Párizsban akarja megkérni a kezét, ha minden igaz.
- Jujj de cuki. - mosolygok mint a vadalma. Nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen romantikus is tud lenni. - Na de hol jövök én a képbe?
- Csak meg kéne szervezned. Tudod, hogy ahhoz, hogy Steph öcsi pár hetet ott töltsön, kell a Volturi engedélye.
- És ezt telefonon nem tudtuk volna elintézni, ugye? - sóhajtok.
- De igen, de mindig élmény veled találkozni. - vigyorog azzal a rossz fiús mosollyal, ami azt sugallja, hogy minden nő hanyatt veti magát előtte. Hogy őszinte legyek … nem csodálnám, ha igaz lenne.
- Naa, a végén még elpirulok. - mondtam jókedvűen, mivel ez lehetetlen.
- Na, akkor elintézed az öcskösnek?
- El van intézve. - válaszolok.
- Ha már itt tartunk, te addig ide jöhetnél, meg persze a gyerekek is. Biztos jót szórakoznánk négyesben.
- Biztosan. - nevetek. - De nem hinném, hogy mostanában ideköltöznénk. Elég sok dolgom van. Tudod az Alvarok, meg aztán megígértem Jake-nek, hogy most ott maradunk egy darabig.
- Jajj ne már. - sóhajt fel.
- Hé, majd valamikor biztos jövünk. Egyébként is, a mostani helyzetek szerint a Cullen-Denali család teljes utánfutóként működik rajtunk, szóval szerintem, hogy ha mi idejövünk, ők is jönnek, legalábbis jelen pillanatban ez nagyon így fest.
- Drágám, ha ez a probléma, én megoldom, elküldhetem őket melegebb éghajlatra, hogy leszálljanak rólatok.
- Bár ilyen egyszerű lenne. Bárcsak. - csóválom a fejem. De ezután már csak ökörködünk, nem beszélünk semmi komoly témáról. Ezt hívják teljes kikapcsolódásnak, azt leszámítva, hogy látom a szemében, hogy a gondolataiban már párszor végigdöntött az ágyon de én naivan elsiklom ezen a tény fölött. Így sokkal egyszerűbb. Damon és én végig szívózunk egymással, mint mindig, de ez olyan megnyugtató és vicces,hogy egyáltalán nem zavar, hogy egy semmiség miatt átrepültem a fél Földet. Sőt, kifejezetten örülök, ennek a „kiruccanásnak” úgy érzem újratöltődök energiával. Ennyit tesz, hogy nem vagyok folyamatosan a kereszttűzben. De nem maradok sokáig, nincs értelme, vagyis jó Damonnel hülyülni, de Stephel még csak nem is találkoztam, meg azzal a híres neves Elenaval. Pedig kíváncsi lennék rá. Így hát szerintem holnap este már lehet haza is megyek... Persze beszéltem Aroval is és a gyerekeimmel is telefonon, mert már őszintén szólva nagyon hiányoztak. Egy anya a nap legalább 18 órájában a gyerekeire gondol, a maradék 6 órában alszik. Nos nyilván én nem alszok, szóval nálam ez az idő hosszabb. Akárki akármit mond, egy anyában mindig mélyen a gyerekeiért aggódik, hisz annyi baleset történhet. Persze ők félig vámpírok, így azért tudnak magukra vigyázni, de akkor is néha aggódom értük. Nem csak néha … mindig...

(Tony szemszöge)
A tegnapi veszekedés után, Nessie-vel még inkább el akarunk tűnni innen, messzire Edward Cullentől. Nem értem, hogy milyen alapon vádaskodik. Ő az, akinek a legkevesebb alapja van rá. Épp ezért ma már korán reggel útra készen toporogtunk apu szobája előtt. Mivel ma strandra megyünk. Szerencsére nem kellett rá sokat várni. Így hamar indultunk és még jócskán nyitás előtt értünk a wellness és fürdőkomplexumhoz. De ennek ellenére beengedtek minket. Nyilván azért, mert apuék a főszponzorok. Igazából ez az egész élményfürdő amolyan vámpír fürdő. A szabadtéri medencéket is üvegkupola veszi körbe, ami különleges fényvédő üvegből készült. Így a világításokkal és pálmafákkal, mesterséges fűvel megmarad a szabadtér illúziója, ugyanakkor a vámpírok bőre nem csillog, így teljesen nyugodtan járkálhatnak és fürdőzhetnek. Hát igen, a világ halad előre és a vámpírok próbálnak ezzel haladni. Egész nap a különböző élmény medencékben lubickoltunk vagy csak jót szórakoztunk a puha füvön. Nagyon idillikus volt az egész nap, amíg este végül haza nem mentünk. Őszintén szólva egyikünknek sem volt hozzá kedve, de ez van. A fürdőzés és szórakozás után még elmentünk egy gyors étterembe vacsizni, persze csak húgi meg én ettünk. De azután már tényleg mentünk. Mi már eléggé fáradtak voltunk, de a napnak még nem volt vége. Erre akkor jöttem rá, amikor szembetalálkoztunk Edwarddal a folyosón. Már csak a látványától grimaszba torzult az arcom. Én üdítően elsétáltam volna mellette egy szó nélkül. De ez nem jött össze.
- Hogy telt a napotok? - kérdezte halk hangon.
- Jól.- válaszolt húgom érzelem mentesen.
- Merre voltatok? - kérdezi érdeklődő hangon.
- Strandon. - válaszolok szűkszavúan. - És most megyek aludni. Jó éjt. - veregetem meg apu vállát, de Edwardot egy pillantásra sem méltatom. Húgom is jön utánam, egy puszit nyomott apu arcára és ő is bevágódott a szobánkba. Csak erőtlenül ledőltünk az ágyunkra és nem szóltunk semmit. Én már majdnem bealudtam, amikor meghallottam apu dühös hangját.
- Engem ne kérj számon. Semmi jogod hozzá. Ha tudni akarod, akkor kérdezd a gyerekeimet. Ha akarják elmondják, ha nem, akkor nem.
- Csak azt kérdeztem, hogy mit szeretnek csinálni! Nem azt kértem, hogy add ki a legféltettebb titkukat! - morogja neki Edward.
- Kérdezd meg magad! Azok után, ahogy elbántál Isaval, tőlem ne számíts segítségre!
- Nem kell ezt mindig felhánytorgatni! Így is a folyton arra gondolok, mi lett volna ha … De te sem vagy szent Aro! Nem tudom mit titkolsz, de tudom, hogy titkolsz valamit és én kiderítem, hogy mit!
- Sok szerencsét Cullen. - nevet jóízűen apu.
- Majd meglátjuk ki nevet a végén. - morogja Edward. És hallom, ahogy apu elsétál a szobája felé. De bennem a düh egyre hevesebben lángol, így gondolok egyet és kimegyek Edwardhoz.
- Szállj le az apánkról! És anyuról is! Fogd már fel, hogy semmi közöd hozzánk! Maradj távol tőlünk és ne cseszegesd apát, vagy velünk gyűlik meg a bajod, érted?! - mondtam fenyegető éllel, de nem vártam meg, hogy bármit szólt volna, csak visszamentem a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót.
- Ez szép volt bátyó. - hallom húgi mosolygós hangját valahonnan a takarója alól.
- Köszi tesó. - válaszolok már nyugodtabban. De a düh annyira felébresztett, hogy éreztem magamban elég lelkierőt, hogy menjek zuhanyozni és csak utána kuckóztam be magam az ágyba. De még egy ideig csak álmatlanul forgolódtam, mert a dühös gondolatoktól nem tudtam aludni.

38. Fejezet – Without Bella

Sziasztok!
Tudom, hogy az utolsó egység kicsit eltér az elejétől, de nem tudtam hogyan is írhatnám meg. Szóval figyelmeztetek mindenkit, hogy a vége eléggé depis lett … Ne kérdezzétek hogy s mint, én sem tudom. Általában akkor szoktam ilyeneket írni, ha nem vagyok épp legrózsásabban, de most érdekes mód nincs ilyen problémám … Na mindegy, remélem azért valamennyire tetszeni fog ez az érzelmesség.
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Pinktől a Family Portrait c. számot. Ez igazából közre fogja az egész fejezetet a szemszögektől függetlenül, persze vannak benne eltérések, de azok mindig vannak.
A következő fejezet kedden várható, de ha mégsem, akkor szerdán biztosan felkerül.
Jó olvasást!
Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Akinek a nyakát soha nem ölelte át kisgyermeki kéz, akinek sohse mondta gyermeki ajk: apám; aki soha nem remegett a halál árnyékában egy gyermekért, aki soha nem borult lelkében Isten elé a gyermek megmaradásáért hálából, az olyan ember töredéket kapott az érzések világából.
Gárdonyi Géza

 

(Aro szemszöge)
Egyik részem rohadtul nem akarta, hogy Isa elmenjen az Amazonokhoz, mivel per pillanat itt mindent ő tart össze. Csakis miatta vannak itt Cullenek, vagyis a gyerekeim miatt is. De ő tart vissza attól, hogy itt botrány legyen. Márpedig ha Edward tovább szívózik velem, akkor bajok lesznek. Mert hogy én tenni fogok a drága kis Cullenek lelkivilágára az is biztos! Persze azért örülök, hogy Isa elment. Nélküle általában nagyobb itt a nyugi. Nem tudom, hogy ez jelen esetben mennyire lesz igaz, de ennél már nehezen lehet pezsgőbb itt az élet … főleg a halottak közt. Ilyenkor olyan csendes minden, a hajnal és a kora reggel az az időszak, amikor a nyugalom képe átjárni a kastély falait. Lenne még mit tenni az átszervezésben, de ezt a testvéreimre hagyom és inkább meglátogatom a gyerekeket. Tudom, hogy már fenn vannak, mivel Isa elment.
- Jó reggelt. - köszöntök be hozzájuk. Még pizsamában ücsörögnek Tony ágyán. Így én is csatlakozom hozzájuk.
- Jó reggelt apu. - nyom egy puszit az arcomra Nessie, míg Tony csak mosolyog.
- Hogy aludtatok? - kérdezem érdeklődve.
- Remekül. - mosolyog Ness. - Tudod, hogy anyu elment?
- Igen, hallottam, amikor Damon hívta.
- Áh értem. - bólogat Tony.
- Épp azon gondolkodtunk bátyóval, hogy kéne ma valamit csinálni, együtt. Mit szólsz apu, benne vagy?
- Még szép! Mit csináljunk?
- Elmehetnénk moziba, biztos adnak valami jót. - válaszol Nessie.
- Aztán biliárdozni. - majd folytatja bátyja.
- Ééés … - mondta elgondolkozó hangon lányom. - Nem tudom. Fújtat egyet aranyosan, amin én jót mosolygom. - De holnap mehetnénk a strandra.
- Rendben van. Ezt megbeszéltük. - mosolygok rájuk.
- Akkor öt perc múlva a főbejáratnál? - kérdezi felvillanyozva kislányom, mire fiammal egymásra nézünk.
- Legyen két perc. - nevetünk mindketten és én már rohanok is a szobámba. A gyerekeink olyan hatással vannak rám, mint Isa. Olyan, mintha gyerek lennék, újra, ami egy 3000 éves vámpírnál nem semmi. Vámpír sebességgel öltöztem fel hétköznapian. Előkutattam egy farmert egy pólót, egy csuklyás pulcsit – a nap ellen - meg egy tornacsukát és már lent is voltam a főbejáratnál. Szerencsére az őrök többsége nem tartózkodik a főszárnyban, csak a közvetlen testőrök vagy felsőbb rangúak, így nem kellett nekik a felelősségteljes Aro Volturit adnom. Nincs szükség arra, hogy mindig hűvös legyek, anélkül is mindenki felnéz rám és tisztel. A gyerekekkel egyszerre viharoztunk a főkapuhoz, de végül Tony ért oda előbb.
- Haha én nyertem! - öltött ránk ki a nyelvét, Nessie durcásan nézett rá, míg én csak jót nevettem. Majd lementünk a mélygarázsba. És beültünk az első kocsiba, vagyis az én ezüst alfa romeoba. És már száguldottunk is a város felé. Igazából futva hamarabb odaérnénk, de kell egy kis normálisság egy vámpír életébe …

(Edward)

Egész nap nagy volt a csend. Gyanús lenne, és az is volt. Épp ezért kerestem meg Bellat, csak épp nem találtam, ahogy a gyerekeket sem. Hova tűntek megint? Gondolkozom magamban. A hangulatom valahova a béka segge alá esett, amikor rájöttem, hogy elmentek. Ilyenkor mindig kicsit újra élem, a szakításunkat. És rettegek, hogy elvesztem a gyerekeimet. Nem tudok feléjük nyitni, mert nem tudom hogyan kéne viselkednem. Sosem vágytam gyerekekre, talán vámpír lettem és azért, de fogalmam sincs mit kéne tennem, hogyan kéne apaként viselkednem. Nem tudom, nem akarok még nagyobb hibát elkövetni, és csak egyet tudok, hogy nem akarom őket elveszteni. És ezért muszáj tennem valamit. Egész nap ezen gondolkodom. Egy eldugott sarokban nem messze a gyerekek szobáitól. Hogy kerülhetnék közelebb hozzájuk, amikor már fenntartássokkal néznek rám – kétségtelenül jogosan … Egész nap ott voltam, abba a sarokba gubózva, mozdulatlanul, akár egy szobor. Mígnem már jócskán sötétedés után nevetés hangja csapta meg a füleimet. Három különböző hang nevetése, amelyekből kettő kétségtelenül a gyerekeimtől származott, de megdöbbenésemre a harmadik nem Bellaé volt, hanem egy mély férfihang, Aro hangja. Halkan megmozdultam, hogy kinézzek a rejtekhelyemről, hogy megnézzem, tényleg jól hallom-e. De igen, a hallásom még mindig tökéletes. Viszont ahogy meglátom Arot hétköznapi ruhában, annyira nem Aro Volturinak, a Hatalmas Királynak tűnik, annyira … annyira normálisnak. Mégis olyan idegen, idegenebb, mint amikor fürdőnadrágban parádézott a medencében. Néztem, ahogy csukódik az ajtó és hallottam, ahogy Aro kedvesen elbúcsúzik tőlük, szép álmokat kíván, aztán kijön a folyosóra. De megdöbbenésemre nem a szobája felé megy, hanem pont az ellenkező irányba … felém.
- Többet néztem ki belőled, mint egy kémkedő árnyékot. - mondja gúnyolódva, rám se nézve és megy tovább. Valószínűleg ennyit akart csupán a fejemhez vágni. De nekem ennyi elég volt, hogy feldühödjek. Engem nincs joga becsmérelni. Ne ő oktasson ki engem!
- Az én dolgom, hogy mit csinálok! - vágok vissza ingerülten és kiléptem a menedékemből. A gondolatai megtöltik a fejem, de mind jelentéktelen, egy ideig. Aztán már szándékosan kezd el nekem gondolatokat mutogatni, a közös napjáról a gyerekeimmel. Hogy milyen jól szórakoztak, megmutatja, amikor Nessie véletlenül az alattuk ülő nő hajába öntötte a popcornt a moziban, vagy amikor Tony egy lökéssel 3 golyót tett el. Neki ez az egész teljesen természetes, míg én azt sem tudom, hogyan szólhatnék hozzájuk. Szánalmas vagyok. De most a szánalom helyet a düh kerít hatalmába. Direkt csinálja, még jobban fel akar húzni, míg nyugodt képet vág engem belül emészt a düh. - Hagyd abba! - sziszegem dühösen.
- Mi van, fáj az igazság? - nevet fel kedélyesen. - Engem tekintenek az apjuknak, te csak egy senki vagy, vagy még annál is rosszabb. - válaszol gunyorosan.
- De ÉN vagyok az apjuk. - vágok vissza.
- Genetikailag igen, de egyébként nem és ezt mindketten tökéletesen jól tudjuk Edward.
- Mi van veled Aro, ennyire élvezed, hogy kioktatsz?
- Nem, igazából nem annyira, sokkal inkább szeretném letépni a fejed, felnyújtani a tested és örömtáncot járni a hamudon, de ezt nem tehetem, úgyhogy megelégszem ezzel. Egyenlőre …
- Most már fenyegetsz is? - nevetek fel érdesen.
- Megtehetem, tudod ez itt az ÉN királyságom. Te pedig jóval alattam állsz a ranglétrán.
- Elfelejtetted? Én vagyok a császár. - vetek ellent.
- Nem sokáig, és csak hogy tisztázzuk ez rohadtul nem jelent semmit. Ha nem ígértem volna meg, már réges-régen, miután Isa hozzánk fordult segítségért, amikor megcsaltad, hogy nem öllek meg, akkor már hamu lennél a szélben.
- Muszáj felhoznod, igaz?
- Nem, semmit sem muszáj tennem. Te magadtól is felemészted magad, nincs szükséged rám. - mondja elégedetten és elsétál, lezártnak tekinti a témát, de én nem, még nem.
- Még lenne egy kérdésem Aro. - szólok utána határozottan, mire érdeklődve, de mégis gunyorosan néz rám.
- Mondd csak, miért csinálod ezt? Miért szereted a gyerekeimet? Miért viselkedsz az apjukként? - kérdezem érdeklődve, és hallom, a gondolataiban, valamit feltörni belőle, egy gondolat, mélyen és elrejtve, de azonnal elrejti előlem, másra gondolva. De ez megragadta a figyelmem.
- Csak egyszerűen szeretem őket. Én neveltem fel őket. Én voltam Isa mellett, amíg felcseperedtek. Volt, hogy én vigasztaltam meg őket, én nyújtottam nekik oltalmat egy rossz álom után, és én pusziltam meg a horzsolásaikat. - feleli nyugodtan, néhány emlékképet felidézve gondolatban.
- Ez nem teljesen igaz, ugye? - kérdezem nyugodtan, hálásnak kéne lennem, hogy az apjuk volt, amíg én nem … - Van valami a háttérben. Mi? Mert különlegesek? Egyediek? Mondd, meg miért!
- Nem! Sosem azért voltam velük, mert különlegesek, hanem mert szeretem őket! Ezt te nem értheted, sosem voltál igazán apa. - vág vissza, ott, ahol fáj. - És ha most megbocsájtasz. Találok jobb elfoglaltságot is, minthogy veled beszélgessek. - mondja és én még a fájdalomtól meg sem tudok moccanni, nem szólok semmit, amíg ő nyugodtan, felsőbbrendűen elsétált. Én meg ottmaradtam egyes egyedül, mint a kisujjam. Felsóhajtok és úgy döntök az erdőbe megyek, gondolkodni.

(Nessie szemszöge)

Remek napot töltöttünk apuval. Jó volt elszabadulni a kastélyból, messze Edward Cullentől és attól a szukától. Már csak az jót tesz, hogy nem szívok velük közös levegőt. Megnyugtat a tudtad, hogy kilométerekre vagyok tőlük. Ez már alapból jobb kedvre derített. De persze bátyó és apu is még rátettek egy lapáttal. Ennél már csak akkor lehetett volna jobb, ha anyu is itt lenne, de nem panaszkodom. Sajnos persze ennek is hamar vége lett, mivel este hazamentünk. Apu a szobánkba kísért minket. De mi még Tony-val játszani akartam, playstationözni, amikor meghallottuk aput Edwarddal veszekedni. Legszívesebben kimentem volna és jól móresre tanítottam volna Cullent, de nem tettem, ahogy Tony sem, ehelyett kíváncsian hallgattuk, hogy miről vitatkoznak. Nem bírtam elviselni, hogy Edward így beszél apuval. Már csak a jelenléte irritált! Soha nem fogjuk őt szeretni, ő nem az apánk. A mi apukánk Aro Volturi és mindig is ő marad, mert ő mindig mellettünk volt, és segített anyunak, amikor ez a barom összetörte a szívét. Sosem tudom neki megbocsájtani, amit anyuval tett. Rajta, és a drága feleségén kívül a többi Cullen igaz elég jó fej, de nem annyira, hogy ezért elviseljem Edwardot. Bárcsak sosem találkoztunk volna velük. Bárcsak élhetnénk tovább nélkülük. Nem érdekel, hogy ők is a családunk, teszek rájuk. De a legrosszabb az egészben, hogy látom anyán, hogy őt valahol mélyen megviseli ez az egész. Senki sem tette szóvá, talán senki sem vetet észre rajta, rajtunk kívül. De én tisztán látom rajta, hogy neki ez így sokkal nehezebb és én nem akarom, hogy még többet kelljen elviselnie. Azt akarom, hogy boldog legyen végre, teljes mértékben. Engem nem érdekel, hogy kivel, vagy hogyan. Felőlem akár egy kamikazéval is lehet. Bárkivel, akit szeret és akivel boldog lehet. Annyi könyvet olvastam az egyetlen igaz szerelemről. Tudom, hogy anyu nem szent, de ezt nem érdemli. Nem érdemli, hogy az örökkévalóságig szenvedjen Edward miatt. Bár segíthetnénk neki. Bármit megtennék a boldogságáért. Ha lenne egy lehetőségünk, hogy visszamenjen oda, ahol még nem ismerte őket és boldog volt … Visszamennék, még akkor is, ha mi nem születnénk meg... Basszus, megint mik járnak a fejemben?! Lehet jobb lesz kiverni ezt a fejemből, mielőtt a depi teljesen eláraszt. Mert nem tudom nem magunkat okolni, még ha Edward is tehet róla, valahogy mi is részesei vagyunk ennek. Egy láthatatlan kapocs mindig össze fogja őket kötni, az az éjszaka, amikor mi fogantunk... Ha nem fogantunk volna meg, talán anyu elfelejthetné és képes lenne újrakezdeni az életét. Badarság Renesmee! Azonnal abba kell hagynom ezeket a gondolatokat, pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz! Anyu megfogja majd találni a boldogságot. Csak valahogy Cullenekéket kellene eltüntetni, ez pedig egyenlőre lehetetlen … Hogy a franc vigye el! Annyira segíteni akarok neki, de nem tudom mit tehetek anyuért. Hiszen mi mindent neki köszönhetünk. Lehet, hogy vannak hibái és nem épp a legszentebb vámpír, de mégis ő a legtökéletesebb anya.

37.Fejezet – We get a day off

Sziasztok!
Szóval következő rész pénteken várható. Tudom kicsit lazább fejezet lett, de higgyétek el meg van ennek is az oka :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Cascadatól a Fever c. számot
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

A béke nemcsak jobb a háborúnál, de mérhetetlenül fárasztóbb is.
/George Bernard Shaw/

 

Másnap reggel a gyerekek hamar keltek, mivel már 6 órakor a szobámban voltak. Kissé meglepődtem, mivel már rég nem ittak várt és későn is kerültek ágyba.
- Jó reggelt Drágáim. - mosolygok rájuk és nyomok egy-egy puszit az arcukra. - Hogyhogy ilyen korán fenn vagytok?
- Először is meg akartuk kérdezni, hogy itt maradunk-e, vagy visszamegyünk Forksba. - mosolyog lányom.
- Nekem mindegy, ti hogy szeretnétek? - kérdezem lágy hangon.
- Szerintem maradjunk. - válaszol fiam, míg testvére nagyban bólogat.
- Rendben, akkor maradjunk. - válaszolok.
- És elmegyünk vadászni? - kérdezi Nessie.
- Én teljesen szabad vagyok. - nevetek. - Kis családi „piknik” vagy csak mi hárman menjünk ?
- Menjünk csak mi. Apuék úgyis most visszaállítják a rendet, hogy ne szaladgáljanak mindenhol őrök. - válaszol Tony.
- Igazad lehet, bár abban sem kételkedem, hogy szabaddá tudnák tenni magukat. Adjatok egy percet, hogy átöltözzek és mehetünk. - mosolygok és villámsebességgel berohantam a gardróbomba kivettem az első - és ahogy idáig felfedeztem – egyetlen melegítőmet és már készen is voltam. Nevetgélve szaladtunk az erdőben a hegyekhez. Hol versenyeztünk, hol csak kényelmesen futkároztunk. Vagy épp ökörségeken nevettünk. Nem hiába, ők az én gyerekeim. Miután ők elejtettek egy-egy oroszlánt Tony egy macit is talált magának, míg Nessie-vel mi egy-egy őzre vetettük rá magunkat. A délután további részét még kinn töltöttük az erdőben és csak későn, jóval sötétedés után mentünk vissza. Aro szemeiben sértettség villant. Még csak most magyaráztam ki a tegnapit!
- Ne nézz rám így! Szóltam Jane-nek, hogy tudj róla. - mondom védekezően.
- Igen, tudom. Ő szólt.
- Gondoltam.
- Bocsi apu, csak nem akartunk megzavarni, tudjuk, hogy ilyenkor mennyi dolgotok van. - mondja hatalmas ártatlan szemeket meresztve Nessie és Tony. Persze Aro azonnal megenyhült. Na szép mondhatom. Ezután Aroval felkísértük őket a szobájuk és velük szórakoztunk egész éjjel, mivel most nekik sem kellett aludniuk. Igazából remek este volt. De reggel már rögtön a Cullenekkel kezdődött. Én nem vagyok előítéletes, de akkor is. Az illedelmes köszönések után leültek a kanapékra.
- Végre megtaláltunk titeket. - mosolyog Emm. - Már azt hittem bújócskázunk.
- Dehogy is Emm. Nem szeretek bújócskázni, max akkor, ha én keresek. Mi ügyben errefelé? - kérdeztem végül.
- Csak meg akartuk kérdezni, hogy maradjunk-e vagy sem. - mondja Carlisle.
- Ti döntitek el, ahogy akarjátok.
- Ti maradtok? - kérdezi Edward.
- Igen. - válaszolok készségesen.
- Mi is szeretnénk maradni, ha lehetséges. - válaszol Edward.
- Csak nyugodtan. - vonok vállat.
- És most mi lesz? Úgy értem az Alvarokkal? - kérdezi Carlisle.
- Ti a lehető legtávolabb maradtok tőlük. Mert a gyerekeimről van szó. Szóval véletlenül sem keveredhettek velük kapcsolatba. - mondom komoly hangon.
- Ezt hogy érted? - faggatózik tovább.
- Úgy, ahogy mondtam. Nem kerülhettek közelebb kapcsolatba velük. Persze ha akartok eljöhettek velünk az Alvarokkal beszélni, de ennél többet nem. Fontos, hogy most ti védjétek meg őket, márpedig az csak úgy megy, ha nem lesz hozzájuk semmi közötök. Értitek? Csak egy apró kapcsolat kell és ki fogják használni. De én nem hagyom, hogy a gyerekeimen kísérletezzenek. - mondom jeges hangon.
- Megértjük Bella. - bólint Carlisle.
- Ne aggódj Bella. Mindent megteszünk, hogy a lehető legtávolabb maradjunk a királyi családtól, az unokáimért. - mondja kedvesen Esme.
- Köszönöm. - mondom tényleg hálásan.
- Ők az unokáink Bella, és mi mindent megteszünk a családtagjainkért. - mondja Carlisle komoly hangon.
-Tudom. Épp ezért lettek Cullenek is. Nem másért. - mondom picit hűvösen.
- Anyu, ma is elmegyünk a városba? A Vidámparkba? - kérdezi Nessie.
- Ahha, mehetünk. Arra úgy sem jutott időnk. - mosolygok.
- Én is megyek. - mondja Aro apáskodóan.
- Naaa, engem nem hagyhattok ki a szórakozásból! - Szól nevetve Emmett.
- Ugyan már Emm bácsi, nem is akarunk. - nevet fel Tony.
- Még valaki? - kérdezem mosolyogva, belegondolva, hogy mi lesz a délutánból, ha egy vidámparkot összeadunk a gyerekeimmel és Emmettel.
- Én is megyek. - válaszolja határozottan Edward és utána az utánfutója Tanya is. Végül még Alice és Jasper is csatlakoztak hozzánk. Így nem túl meglepően a hangulat garantált volt. Bár kissé beárnyékolta Aro és Edward között húzódó ellenségesség, amit a gyerekek mindig Aro javára döntöttek. A nap jó hangulatban telt, mivel se Aro se Ed nem akarta elrontani a napot, így próbálták palástolni az ellentétüket. Kisebb nagyobb sikerrel … nem sokkal a zárás előtt mentünk vissza a kastélyba. Aro teljesen ki volt kelve már magából, Edward miatt. És mivel én voltam az egyetlen, aki meghallgatta jelen pillanatban persze, hogy rám zúdított mindent. De csak hagytam, hadd mondja a magáét. Egész éjjel a tajtékzását hallgattam, vagyis csak részben, mert a másik részem gondolkozott.míg nem hajnali négykor megcsörren a telefonom. Csodálkozva pillantok a kijelzőre, amin Damon száma jelent meg.
- Szia Damon.
- Hello Bells. - hallatszik vidám hangja a vonalon keresztül.
- Mi ez a hajnali telefon?
- Csak nem felébresztettelek? - nevet jóízűen.
- Hát majdnem. - válaszolok játékosan.
- Akkor fáradtabb lenen a hangod, nem mellesleg vámpír vagy.
- Jujj, na ne mond! - mondom elképedve.
- De mondom. - nevet fel hangosan.
- Na, tényleg, mit akarsz most?
- Sok mindent. - mondja sokat sejtető perverz hangon.
- O-ké. És miért hívtál?
- Nem jönnél át hozzánk?
- Ezt úgy kérdezed, mintha a szomszéd házban laknátok nem egy másik kontinensen...
- Ugyan már a távolság a mai világban semmi. Ott a repülő.
- Mondj egy okot, hogy miért menjek és megfontolom az ajánlatod.
- Mert itt vagyok? - kérdezi fennhéjázóan, amin jót nevetek.
- Na, találj ki ennél jobbat!
- Meg szeretnénk beszélni veled pár dolgot. Főleg Steph. Tudod, házasodjon vagy ne? Meg ilyesmi fincsiségek.
- Oh az kellemes. Női tanács kell vagy uralkodói?
- Szerintem mindkettő elkélne.
- Belőletek kiindulva … valószínű.
- Aucs! Ez nem volt szép! - mondja durcásan.
- Megengedhetem magamnak, hogy bunkózzak.
- Van olyasmi, amit nem engedhetsz meg magadnak?
- Nem sok minden.
- Tudnál most kapásból valamit mondani?
- Ööö … nem.
- Remek. Sejtettem. Na, akkor jössz?
- Igen, de csak pár napig maradok.
- Okés. Köszi. Várunk. - mondja aztán kinyomja.
- Szóval elmész? - kérdezi Aro már nyugodt hangon, mosolyogva. Nem hiába valahogy mindig felvidítja az ilyen beszélgetés.
- Úgy tűnik. De amíg nem jövök vissza próbáld meg nem kinyírni Edwardot, jó? - kérdezem mosolyogva.
- Megpróbálom, de nem ígérek semmit sem.
- Hékás! - szólok rá, mire ő felnevet.
- Oké, megígérem. Cserkész becsszóra.
- Remek. Akkor én elkezdek összecuccolni, holnap elmegyek és valamikor jövök.
- Ez aztán a pontos meghatározás. - mosolyog.
- Tudom, de hát éljen a spontaneitás!
- Ahogy mondod! Főleg a vámpírok világában.
- Na jól van. Megyek. Viselkedj rendesen, mert figyelek. - mosolygok rá elbúcsúzóan.
- Igenis! - nevet jóízűen. - Azt siess haza, nehogy addig szegény Edwardocskának fej nélkül kelljen „élnie”.
- Sietni fogok. Ne aggódj nem kockáztatom meg, hogy ti ketten sokáig össze legyetek zárva nélkülem …
- Rendben. Vigyázz magadra, Isa.
- Mint mindig. - mosolygok rá és most már tényleg bevonulok a szobámba és elkezdek pár cuccot egy sporttáskába dobálni. Még bőven lenne időm elindulni, de nem teszem. Megvárom, amíg a gyerekeim felébrednek, hogy elbúcsúzzak tőlük. Erre szerencsére a nem régi vadászat miatt hamar sor kerül.
- Muszáj elmennem az Amazonokhoz. - mosolygok rájuk. - De addig legyetek jó.
- Mi mindig azok vagyunk. - bizonygatja álmosan Tony.
- Igen, még szép! - mosolygok rájuk és egy-egy puszit nyomok az arcukra. - Ha bármi van azonnal hívjatok fel.
- Tudjuk mami, már vagy 100szor elmondtad. - sóhajt fel Nessie.
- Tudom. De mindig aggódom értetek, a nap 24 órájában, ahogy minden anya. - sóhajtok fel.
- De nem kell aggódnod, minden rendben lesz. - mosolyog már éberen Tony.
- Jól van na. - mosolygok, mire elnéző pillantást kapok tőlük. - Szeretlek titeket.
- Mi is szeretünk anyu.- mondják kórusban, mielőtt még kimennék a szobájukból, hogy a táskámmal kisétáljak és lemenejek a tisztáson váró kis helikopterhez, amelyet csak nekem késíztettek elő. Bedobom a táskámat és a vezető ülésbe huppanok, hogy aztán felszálljak és elinduljak Dél-Amerikába....

36. Fejezet - Everything is because of their safe

Sziasztok!
Tudom, hogy most nagyon bekavarodtak a frissek és rettenetesen sajnálom, de nem mindig olyan egyszerű mindent összeegyeztetni és rendszeresíteni,így jobbnak látom, most, amíg nem tudom azt mondani, hoyg akkor fix, hogy ekkor és ekkor lesz friss, addig mindig kiírom, hogy mikor várható … a következő friss kedd/szerda és csütörtök/pénteken várható, egyenlőre nem tudok ennél pontosabbat mondani …
Elnézéseteket kérem a kavarodásokért!
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Hientől a Játék az egész c. számot.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

A férfiak, akik azt állítják, hogy értik a nők világát, hazudnak, mint a temetői orgonák. Néhány nőt meg lehet érteni az érthetetlenek sokaságából, ám ez is csak annyit jelent, hogy miközben az a néhány nő konkrétan érthető, a női természet lényege mégis felfoghatatlan. Más kérdés, hogy mindeközben a nő sem érti magát. Ám ez a férfi helyzetén mit sem változtat.
Darvasi László

 

(Edward szemszöge)
Nem tudtam eldönteni, hogy a meglepődés vagy az öröm volt-e a nagyobb, amikor meghallottam, hogy a gyerekeim viselik az én nevem. Engem egy fikarcnyit sem érdekelt, hogy Bella hogy adhatta a Cullen nevet gyerekeinknek, de örülök neki. Az idilli gondolataimból Tanya beszólása rángatott ki, amiért én rögtön rászóltam. Semmi szükség arra, hogy felhúzza Bellat, főleg nem most. Azzal, hogy Bella a születésükkor Cullennek nevezte őket, elismerte az apaságomat. Elismerte, hogy ÉN vagyok az apjuk és el is fogadta ezt … még ha mindezt csak a gyerekek biztonságáért tette, akkor is. Igaz nem volt számomra különösebben fontos, hogy hogyan is lettek a gyerekeim Cullenek, de azért kíváncsi vagyok. Érdeklődve nézek Bellara, amikor meglepetésemre Carlisle szólal meg.
- Hát nem nyilvánvaló? Én mindig is Volturi voltam és vagyok is … Ahogy Bella is Volturi, már azelőtt Volturi volt, hogy találkoztunk. Ráadásul nem is akármilyen Volturi, hanem egy hercegnő. Igaz én király vagyok, de Aro fölöttem áll és Caius meg Marcus is … Bellanak nem tarthatott sokáig, hogy kijárja náluk a Cullen nevet. - meséli Carlisle, de van valami furcsa az egészben. Nem tudnám megmondani, hogy mi, de hogy őszinte legyek ebből a sok titkolózásból Carlisle részéről már az sem lepne meg, ha Bella tőle kérte volna, hogy a gyerekeink a mi nevünket kapják … Eddig sosem tűnt fel, hogy Carlisle mennyire hasonlít Bellara, ha titkolózásról van szó. Sosem hittem, hogy vannak titkai, vagyis olyan titkai, amit én nem tudok. De lehet nem ártana kételkednem ebben a tényben is. Vajon minden vámpírral ez történik, akinek csak egy cseppnyi beleszólása van a politikába?

(Bella szemszöge)
Hálásan néztem Carlisle-ra, legalább nem nekem kellett elmagyaráznom.
- Ezt most korántsem azért mondtam el, hogy legyen min csámcsogni, hanem mert azt akarom, hogy a gyerekeimnek a lehető legkevesebb közük legyen az Alvarokhoz. Márpedig én Volturi vagyok, így ha ők is azok, az Alvarok esetleg úgy gondolhatják, hogy őket is belekeverhetik. - folytatom én a magyarázatokat.
- És mi fog változni? - kérdezi Edward kíváncsian.
- Semmi sem, csupán nem Volturiként mutatkoznak be, hanem Cullenként. Ezenkívül semmi sem fog változni.
- Ne aggódj Edward, ők az én gyerekeim maradnak. - villant egy ragadozó mosolyt Aro Edwardra, amin én csak megcsóválom a fejem. Én ebbe a beszélgetésbe nem akarok belefolyni. Én tudom az okokat és indokokat. És hiába Edward a vér szerinti apjuk, mindig is Arot fogják inkább annak tekinteni.
- Mindegy, csak azt akartam, hogy ne lepődjetek meg rajta. - vonok vállat. És elindulok a kijárat felé a testőreimmel a nyomomban, de Tanya mellett megállok. Hiába minden ellenérvem, muszáj visszavágnom neki. Olyan magas labdát adott, amit nem lehet nem lecsapni. - Én inkább vagyok Cullen, mint te. - súgom halkan, gúnyolódva, hiába, hisz mindenki hallja. - Vigyázz mit mondasz kislány. Ez a nagyok játéka. - fejeztem be önelégülten és uralkodói fennhéjázódással kilépdeltem a trónteremből. Nem túl gyakran nyilatkoztatom ki a hatalmam ilyen formában, de olyan rohadt jól esett megmutatni neki, hogy itt én vagyok a főnök. Hiába, a bosszú édes lehet, még ennél is édesebb. És ha nem hagy más választást meg fogom ízlelni a bosszú édességét. A földbe fogom tiporni, ha nem hagyja abba, mert nekem meg vannak a fegyvereim ellene, míg neki semmije sincs velem szemben. Ha ilyen gyorsan halad, hamar el fog fogyni a türelmem és akkor neki annyi. Annyira csábító ötlet lenne … Akárhogy is próbáltam nem tudtam lerázni magamról a testőreimet, ezért el kellett viselnem, hogy a nyugtató futásomon is a nyakamba lihegnek. Nem túl megnyugtató érzés … Talán épp ezért hamar vissza is tértem a kastélyba. Azonnal a gyerekeim szobájába mentem, ahol szerencsére meg is találtam őket, épp készülődtek valahova.
- Hova, hova drágáim? - kérdezem tőlük mosolyogva.
- Kimegyünk a városba. Kicsit elszabadulni innen. - válaszol mosolyogva Tony.
- És ezt letárgyaltátok apátokkal is? - kérdezem nevetve, ismerve Arot, és őket szinte száz százalék, hogy nem beszélték meg.
- Háááát, az úgy vooolt... - kezdi „magyarázkodva” Nessie.
- Értem, értem. - nevetek fel. - Én is mehetek?
- Naná anyu! - ölelnek meg mindketten én meg hatalmas szemekkel nézek a testőreimre, hogy engedjenek el, persze ők ilyenkor megdönthetetlenek és követnek mindenhova. Így hát nekem sem volt más választásom, mint egy aprócska cselhez folyamodni. Nő vagyok, és mindenre képes, hogy néha megszökjek mindentől és együtt legyek a gyerekeimmel. Így Alec képességét használva elvettem a látásukat és az érzékszerveiket, amíg mi teljes nyugalommal kisétálunk a kastély főbejáratán, mintha nem lennénk teljes megfigyelés alatt. És a kora délelőttöt együtt töltöttük a városban, ők ebédeltek, aztán körbenéztünk kicsit vettünk pár cuccot és már épp a vidámpark felé tartanánk, amikor vissza kellett mennünk a kastélyba, igaz, csak azért mentünk vissza, mert már kezdek idegösszeomlást kapni Arotól, aki ezalatt a pár óra alatt 34-szer hívott és 19 sms-t küldött. Van türelme mondhatom, de végül is mit várunk egy 3000 éves vámpírtól? Igazából én azt is kinéztem volna belőle, hogy a testőreim vagy ő maga a kastély bejáratánál vár ránk, miközben fel-alá járkál. Na jó amíg a többi királyi család itt van, addig így nem akarja lejáratni magát előttük. De ennek valószínűleg még lesz visszhangja. Gyorsan szaladtunk mindhárman az utunkra, hogy gyorsan átöltözzünk és odaérjünk a megbeszélésre. Alighogy beértem a trónterembe az első dolog, amit megpillantottam Aro dühösen csillogó szemei, mire én egy kislányos ártatlan mosolyt küldtem felé. Aro nem szólt egy szót sem a megbeszélés alatt, helyette Caius tartott szóval minket és gyorsan részletezte a történéseket a királyságunkban. De nem mondott fölös infókat, csak lényegre törően próbálta lerendezni a megbeszélést, hogy minél hamarabb befejezzük a mostani tárgyalós szezont. Amint végzett a gyors és fontos információk átadásával én vettem át a szót. Felhívtam a figyelmüket az Alvarok felajánlására, miszerint ők is jöhetnek velem. Így elmondtam nekik a felállást, miszerint jöjjenek ide és együtt fogunk elmenni a megbeszélt helyre. Nem akarom, hogy fennakadások legyenek, és ezt velük is megosztottam. Majd mint aki jól végezte dolgát lezártam a megbeszélést és már megyek is ki a teremből. Nem búcsúzkodom, mivel egyik királyság sem a mai nap folyamán távozik, így nem érzem értelemét a megszokott búcsúzkodásnak. De nem voltam olyan naiv sem, hogy elhiggyem Aro dühe már lecsillapodott, mivel teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy Aro haragja nem az a fogalom, ami pár percig létezik a világon … Ezért úgy döntöttem, mielőtt még mindent rám zúdít megszabadulok a rettenetes ruhakölteménytől, a koronázási ruhámtól és épp vettem egy gyors zuhanyt, amikor hallom Arot dühösen bevágtatni a szobámba. Így elzártam a csapot és csatlakoztam hozzá.
- Azért egy hozzádhasonló vén szamár megtanulhatta volna, hogy illik legalább kopogtatni, mielőtt egy nőre ront... - mondom feddő hangon.
- Jó, majd úriember vagy vámpír leszek, ha lenyugodtam. De most nem vagyok olyan nyugodt, hogy ne azon gondolkozzak, hogy kikötözlek valahova és pár napig úgy hagylak.
- Nem mintha túl sok kárt okozna bennem.
- De jól esne.
- Ja, elhiszem.
- Legalább szólhattál volna. Azért legalább annyit megejthettél volna, hogy Aro elmentünk a gyerekkel majd jövünk.
- Miért tettem volna, amikor a hírek úgy terjednek itt, mint a petis? Szerintem alighogy kiértünk a kastélyból a testőrök azonnal szaladtak hozzád, jelenteni.
- Nem mondom, hogy nem így volt, de akkor is!
- Ugyan nem lettél volna ettől nyugodtabb, ezt mindketten tudjuk Aro.
- Isa, de legalább te szóltál volna!
- Jól van értem. Dühös vagy, de mindegy, mert a gyerekeink alapból is kiakartak menni a városba. Így legalább én velük voltam.
- Egy rohadt SMS-t sem tudtál dobni vagy egy gondolatot! Jajj, hogy a franc esne beléd!
- Kösz, én is szeretlek. - mosolygok rá.
- Az idegeimen játszol te nő. - sóhajt fel lemondóan.
- Tudom és nagyon élvezem. - vigyorgok rá.