43.Fejezet – Enthronement

Sziasztok!
Tudom, hogy ez az előzőhöz képest eléggé lazára sikerült, de azért remélem senki sem unja magát halálra. Van benne sok-sok Aro és sok Alvar, meg persze Bella-t sem hagytam ki ( érdekes lett volna).
Következő rész jövő hét kedden várható. Sajnélom, de szeretném elkezdeni a Secrets of Edward and Bella c. blogomat és a történetet, ez viszont azzal jár, hogy egyenlőre nem tudok heti kétszer frisselni ezen a blogon. Sajnálom, tényleg, de egyenlőre nem tudok még egy frisst beiktatni. Ha esteleg hébehóba lesz plusz időm, akkor előfordulhat, hogy még máskor is kerül fel friss, de nem rendszeresen.
Ajánlom a fejezethez Britney Spears-től aSeal it with a kiss c. számot.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Irányítás. Észveszejtő, hogy az emberek miféle praktikákhoz folyamodnak, hogy magukhoz ragadhassák. Egyesek megtévesztésre alapoznak, míg mások furfangos cseleket eszelnek ki, aztán vannak, akik zsarolást alkalmaznak. Miért küzdünk így, körmünk szakadtáig az irányításért? Mert tudjuk, hogy ha elveszítjük, azzal mások kezébe adjuk sorsunkat. És mi lehet ennél veszélyesebb?
Született feleségek c. sorozat

 

(Bella szemszöge)
Will és Dave egész úton a kastély felé Edwarddal cseszegettek. Eleinte próbáltam nem rájuk figyelni, de ez egy idő után rettenetesen nehézzé vált. Így mint egy felüdülés menekültem a szobánkba, amely régen Luke-é volt és az enyém.
- Komolyan, a végén még bírni fogom őket. - mosolyog Aro behúzva maga mögött az ajtót, mire én egy szúrós pillantást küldök felé.
- Kérlek, Aro, most nincs szükségem rá, hogy te is elkezd szapulni, akármennyire is igazad van. Mert jelen helyzetbe én is legszívesebben megfojtanám.
- Ezt meg tudom érteni Isa. - nevet Aro, s közben körülnéz a szobában.
- Érdekel a kastély? - kérdezem felsóhajtva, terelve a témát.
- Naná. - vigyorog.
- Na, akkor gyere, te nagyra nőtt gyerek. - sóhajtok fel és körbevezetem a kastélyban a duzzogó Arot. Más helyzetben nyilván jót mulattam volna, a viselkedésén, de most csak élveztem, hogy nem fűz hozzá semmit a helyzethez. Mindketten ráértünk, így kellemes, emberi tempóban sétáljuk körbe az Alvar kastélyt, majd mire már a mély garázsig jutottunk Aro megenyhült és folytatat az Alvarok kritizálását, ahogy már megszokhattam tőle. És ez olyan kellemes megnyugvással töltött el, hogy mire visszatértünk a szobánkba már csak jókedvűen nevetgéltem vele együtt. Valahogy most, ebben a helyzetben mégis valahogy más volt, mind egyébként szokott. Sokkal szabadabb, mint otthon. Épp arról beszélgetünk, hogy milyen mulatságos képet vágtak, amikor megtudták, hogy elválaszthatatlanok lettünk, és hogy Aro lesz a király. De egyszer csak egy kopogás zavart meg minket. Én nyitottam ki az ajtót, míg Aro kényelmesen heverészett a haralmas baldachinos ágyon.
- Hello Dave, mi járatban? - kérdezem tőle érdeklődve. - Csak nem máris hiányzunk?
- De, rettentően. - mondja szarkasztikusan és mit sem törődve a magán szféránkkal és hasonló megszokott dolgoktól, csak befurakszik az ajtón és kényelmesen helyet foglal a fotelben. Ahogy becsukom az ajtót és megfordulok, azonnal Arot pillantom meg, aki tekintetéből és testtartásából kiindulva épp azon gondolkodik, hogy kezdjen el röhögni ezen a pofátlanságon vagy két lábbal rúgja ki a szobánkból. Úgy tűnik végül csak jót szórakozik a pofátlanságon.
- És lennél szíves elmondani, hogy miben állhatunk a rendelkezésedre, ha már így kényelembe helyezted magad? - kérdem tőle.
- Megtudni, hogy miért és hogyan tehetted ezt?
- Ugyan kérlek, Dave! Luke sokat mesélt rólatok. Felkészített rá, hogy mi lesz, ha szembefordultok velünk. Ez a terv már jó egy évtizede érlelődött bennem. Tudtam, hogy mielőtt bejelenteném a trónöröklésem szükségem lesz egy királyra. Aro pedig most épp kapóra jött. Ugyan még nem állt szándékomban bejelenteni, hogy Alvar királynő lettem, de hát ti sürgettétek és most itt vagyok, megkaptátok, nem?
- Miket tudsz rólunk pontosan? - érdeklődik az Alvar, mire Aroval mi felnevetünk.
- Azt hiszed, hogy most már kiterítem a kártyáimat? Hát nem, szívi, egyáltalán nem, még szükségem lehet rájuk, hogy sakkban tartsalak titeket. De már a legelején tudtam, hogy a gyermekeimre fáj a fogatok, ahogy azt is tudtam, hogy Willnek volt Nofertarija. Igaz nem állt szándékomban padlóra küldeni szegényt, de így alakult. És még ezeken kívül is elég sok mindent tudok rólatok. Nagyon csúnya dolgokat is. - nézek mélyen a szemébe, jelezve, hogy ne szálljon velem szembe, mert akkor talán felhasználok ellene valamit, amit tudok, valamit, amivel igencsak árthatok neki.
- Rendben. - sóhajt fel lemondóan és feláll a fotelből. - Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, a koronázás holnap délben lesz.
- Kössz. - mondom érzéstelen hangon, mindenféle igazi köszönet nélkül.
- Kellemes estét. - köszön el kimérten és már megy is.
- Hümm, komolyan érdekelne, hogy milyen ocsmányságot rejteget ez a szegény fiú, amitől így retteg, hogy kiderül. - vigyorog gonoszul Aro.
- Nem is sejtenéd Drágám, nem is sejtenéd. - súgom mosolyogva. - De áttérve másra. Három napig maradunk, a koronázás után, jó? - kérdezem tőle.
- Nekem megfelel Isa.
- És baj lenne, ha hazafelé tennénk egy kis kitérőt? Ha már itt vagyok szeretném meglátogatni Juant.
- Oh egyáltalán nem bánnám. Igazából igazán érdekesnek találom ezt a Juant. Meg akarom ismerni.
- Képzelem mennyire. - mosolygok jókedvűen. Ismerem Aro tudás vágyát. A kíváncsisága és az érdeklődése minden iránt egyszerűen határtalan, még Carlisle és Eleazar kíváncsiságát is messze felül múlja. Részben erről beszélgettünk, meg természetesen másról is, várva a koronázás idejét. Mi ketten összezárva teljes mértékben inkompatibilisek vagyunk az unalommal. Ha éppen nem beszélgettünk, akkor vitáztunk. Mégis remek éjszaka volt. Egyedül a reggel érkező három női testőr zavart meg minket, akik egy eléggé díszes ruhát hozott nekem, aminek egészen különleges színe volt, valami különleges tónus az ezüst és a szürke között. Hozzá természetesen kaptam ékszereket is. Míg Aro egy régimódibb szmokingot kapott ezüst nyakkendővel. A három lány készségesen állt segítségemre. Igaz nem lett volna rájuk szükségem, de mindig jól jön néhány vámpír, a mi oldalunkon. És valahol el kell kezdeni. Velük nem is volt nehéz dolgom, már elsőre láttam rajtuk, hogy jóban leszünk.
- Elnézést királyom, de jó lenne, ha nekiláthatnánk az úrnő rendbeszedéséhez. - mondta alázatosan egy alacsony vörös hajú lány.
- Talán fenntartalak titeket? - kérdezi mosolyogva Aro.
- Nem, felség, csak … - szabadkozna ugyanaz a lány. - Isabella királynőnek szeretnénk segíteni a ruhájával.
- Hát, csak tessék. - von vállat Aro s leül az ágyra.
- Aro, Drágám, arra céloznak, hogy addig öltözz át és menj ki. - nézek rá.
- Nem értem miért kéne kimennem … - csóválja a fejét.
- Mert ez csajos dolog. Kérlek. - meresztek rá hatalmas szemeket. Mire ő egy sóhaj kíséretében a fürdőbe vonul a ruháival, gondolom, hogy átöltözzön. - Elnézést, Aro miatt, néha kissé gyerekesen tud viselkedni. - mosolygok rájuk kedvesen.
- Ugyan Isabella ki … - kezdené a főszószónok vöröske.
- Lehetne egy kérésem? - nézek rá bizalmaskodó tekintettel. - Maradjunk a Bellanal, rendben? - mosolygok barátságosan.
- Természetesen Bella királynőnk. - mosolyog barátságosan vöröske.
- Úgy értettem csak Bella. Nem szeretem ezeket a címeket. Őszintén szólva eléggé irritálnak. - súgom halkan, mint valami titkot. - Örülnék, ha úgy bánnátok velem, mint egy egyszerű vámpírral.
- Ahogy szeretné. - mosolyog vöröske, mire én újra elprédikálom nekik, hogy ebbe az is beletartozik, hogy tegeznek. De közben nekiláttak a hajamnak és a sminkemnek, miközben próbáltam jobban megismerni őket, barátkozni velük. Kicsit döcögősen indult, de mire eljutottunk odáig, hogy már csak a ruhát kellett magamra aggatni már egészen jóban lettünk. És kiderült, hogy a vöröskét Lily-nek hívják, míg a két kissé gyámoltalanabbnak tűnő barna hajú lány Mia és Martha, akik egyébként testvérek, mármint, tényleg testvérek … Az utolsó simításokat végezték, amikor Aro csak úgy kopogás nélkül – igaz tőle mást nem is várok... - visszajött, immár szmokingban. Gondolom kimászott az ablakon és körbenézett az előkertben.
- Na, hogy állnak a dolgok? Alakulóban vagy, Isa? - kérdezi ritka barátságos mosolyt villantva a három lányra.
- Igen, azt hiszem. Milyen vagyok? - pördülök meg, hogy jól lásson.
- Remek, mint mindig. - bókol, de tudom, hogy ez csak a színjáték része. Ő is próbál igazodni a barátságos Bellahoz a három lány előtt.
- Neked is jól áll ez a szmoking. - mosolygok rá és végigsimítok a vállán. Sosem tennék ilyet normális helyzetben, de ez az érintés valahogy mégis helyénvalónak látszik.
- Ugye nem bánjátok, hogyha most visszarabolom az én kis Isam? - vigyorog most már Arosan, azzal a „Ha Ellenkezel Lefejezlek” mosollyal. Erre válaszul a lányok egy félős meghajlással mentek ki a szobából, mint akiket üldöznek.
- Hé, ez nem volt szép! - fonom karba kezeimet durcásan, mire Aro jót nevet.
- Most miért, kidobtak a saját szobámból! - veti ellen jókedvűen.
- Ha úgy vesszük én dobtalak ki. - mosolyog rá ártatlan arckifejezéssel.
- Igen, tudom, de neked mást tartogattam. - hangja jegesen, mégis tűzforróan pattanik a falaknak, ahogy egy ezred másodperc alatt előttem terem és az államat két ujja közé csippenti.
- Nocsak, és mégis mit? - kérdezem már kicsit sem ártatlanul.
- Khmm, csak nem zavarok? - szólal meg Dave hangja az ajtóból.
- Hogy erre honnan jöttél rá? - morogja neki Aro és dühösen felé fordul.
- Jók a megérzéseim. - vigyorog Dave és úgy kapkodja a szemeit köztünk, mintha csak rajtakapott volna a minket … - Egyébként is csak azért jöttem, hogy elkísérjelek titeket a koronázásra. - vigyorog és elindul a trónterem felé, hátra sem néz, hogy megbizonyosodjon róla, hogy követjük-e, nyilván nincs rá szüksége amiatt a fránya vámpír hallás miatt. Miközben a trónterem felé lépdelünk Aro gyengéden megfogja a kezemet, ezzel jelezve azoknak a testőröknek, akik mellett elhaladunk. Ez amolyan erőfitogtatás lehet. A hatalmas és súlyos trónterem kétszárnyú kapuja mély nyikorgással nyílik ki előttünk és tárja fel a gyönyörűen feldíszített tróntermet, mely a királyság színe az ezüst illetve a halál színe a fekete kavalkádjában úszik. Gyönyörűen fest. A megszokott uralkodói tartásomat és kisugárzásomat elővéve vonulok be Aro oldalán a főtestőrök tömegén keresztül a trón felé. A teremben síri csend uralkodik, egy lélegzetvétel, egy pisszenés, egy légy zaja sem zavarja az összhatást, csupán a mi lépteink, ahogy elérünk a bal oldali trónhoz. Aro elhelyezkedik mellette, míg én elé állok, szembefordulva a tömeggel. Dave helyet foglal, majd a testőrök összehangoltan, egyszerre hajolnak előttem szinte a földig.
- Üdvözöljük a Isabella királynő. - visszhangzik a tömeg szava. Erre a mondatra válaszul legszívesebben megtépném Dave-t vagy Willt. Direkt Isabella királynő, nem Bella, áh, nem, dehogyis! Hogy a fészkes fene vinné el őket! Nem mutatom a dühöm, arcizmaim feszesek, uralkodóiak, egyetlen rezdülés sem csorbítja az összhatást. Megvárom, míg felemelik a fejük,  egy apró biccentéssel üdvözlöm az új alattvalóimat és csak ezután foglalok helyet a trónban. Aro mellettem szobroz, így legalább megérti milyen Sulpicianak. Körülbelül másfél perccel később egy kecses kisugárzású nő libeg felém, két kezében lágyan fogva egy ezüst koronát. Amit óvatosan a hajamra illeszt, majd mélyen meghajol előttem. De csak ahogy hátrál tőlem pillantom meg az arcát, és hirtelen jut eszembe egy emlék, amikor Luke-kal voltunk itt. Én vigyáznék a helyében asszonyom, Williem királyunk mindig jó volt hozzánk, de David, ő más, benne az ördög lappang. Ne tévessze meg Önt is! Visszhangzik legfontosabb mondata a fülemben. Tekintetem az övét keresi, tudnom kell, hogy tud-e még mást is Dave-ről, olyat, amit én nem tudtam kideríteni. Nagyon érdekel ez a lány, hogy ő honnan tudhatta meg Dave mocskosságát, amikor még a testvérei sem tudták/tudják? Valahogyan ki kell belőle szednem mit tud. De erre most még nincs lehetőségem. Azonban két órával később, amíg végighallgattam a királyság adatait és lezárult a koronázás. Szemmel tartom Prudence-t és látom, ahogy az elsők között kimegy a teremből.
- Drágám, gyere, menjünk, jó? - szólok gyengéden Aronak s kézen ragadom, hogy még elcsíphessem Prudence-t.