36. Fejezet - Everything is because of their safe

Sziasztok!
Tudom, hogy most nagyon bekavarodtak a frissek és rettenetesen sajnálom, de nem mindig olyan egyszerű mindent összeegyeztetni és rendszeresíteni,így jobbnak látom, most, amíg nem tudom azt mondani, hoyg akkor fix, hogy ekkor és ekkor lesz friss, addig mindig kiírom, hogy mikor várható … a következő friss kedd/szerda és csütörtök/pénteken várható, egyenlőre nem tudok ennél pontosabbat mondani …
Elnézéseteket kérem a kavarodásokért!
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Hientől a Játék az egész c. számot.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

A férfiak, akik azt állítják, hogy értik a nők világát, hazudnak, mint a temetői orgonák. Néhány nőt meg lehet érteni az érthetetlenek sokaságából, ám ez is csak annyit jelent, hogy miközben az a néhány nő konkrétan érthető, a női természet lényege mégis felfoghatatlan. Más kérdés, hogy mindeközben a nő sem érti magát. Ám ez a férfi helyzetén mit sem változtat.
Darvasi László

 

(Edward szemszöge)
Nem tudtam eldönteni, hogy a meglepődés vagy az öröm volt-e a nagyobb, amikor meghallottam, hogy a gyerekeim viselik az én nevem. Engem egy fikarcnyit sem érdekelt, hogy Bella hogy adhatta a Cullen nevet gyerekeinknek, de örülök neki. Az idilli gondolataimból Tanya beszólása rángatott ki, amiért én rögtön rászóltam. Semmi szükség arra, hogy felhúzza Bellat, főleg nem most. Azzal, hogy Bella a születésükkor Cullennek nevezte őket, elismerte az apaságomat. Elismerte, hogy ÉN vagyok az apjuk és el is fogadta ezt … még ha mindezt csak a gyerekek biztonságáért tette, akkor is. Igaz nem volt számomra különösebben fontos, hogy hogyan is lettek a gyerekeim Cullenek, de azért kíváncsi vagyok. Érdeklődve nézek Bellara, amikor meglepetésemre Carlisle szólal meg.
- Hát nem nyilvánvaló? Én mindig is Volturi voltam és vagyok is … Ahogy Bella is Volturi, már azelőtt Volturi volt, hogy találkoztunk. Ráadásul nem is akármilyen Volturi, hanem egy hercegnő. Igaz én király vagyok, de Aro fölöttem áll és Caius meg Marcus is … Bellanak nem tarthatott sokáig, hogy kijárja náluk a Cullen nevet. - meséli Carlisle, de van valami furcsa az egészben. Nem tudnám megmondani, hogy mi, de hogy őszinte legyek ebből a sok titkolózásból Carlisle részéről már az sem lepne meg, ha Bella tőle kérte volna, hogy a gyerekeink a mi nevünket kapják … Eddig sosem tűnt fel, hogy Carlisle mennyire hasonlít Bellara, ha titkolózásról van szó. Sosem hittem, hogy vannak titkai, vagyis olyan titkai, amit én nem tudok. De lehet nem ártana kételkednem ebben a tényben is. Vajon minden vámpírral ez történik, akinek csak egy cseppnyi beleszólása van a politikába?

(Bella szemszöge)
Hálásan néztem Carlisle-ra, legalább nem nekem kellett elmagyaráznom.
- Ezt most korántsem azért mondtam el, hogy legyen min csámcsogni, hanem mert azt akarom, hogy a gyerekeimnek a lehető legkevesebb közük legyen az Alvarokhoz. Márpedig én Volturi vagyok, így ha ők is azok, az Alvarok esetleg úgy gondolhatják, hogy őket is belekeverhetik. - folytatom én a magyarázatokat.
- És mi fog változni? - kérdezi Edward kíváncsian.
- Semmi sem, csupán nem Volturiként mutatkoznak be, hanem Cullenként. Ezenkívül semmi sem fog változni.
- Ne aggódj Edward, ők az én gyerekeim maradnak. - villant egy ragadozó mosolyt Aro Edwardra, amin én csak megcsóválom a fejem. Én ebbe a beszélgetésbe nem akarok belefolyni. Én tudom az okokat és indokokat. És hiába Edward a vér szerinti apjuk, mindig is Arot fogják inkább annak tekinteni.
- Mindegy, csak azt akartam, hogy ne lepődjetek meg rajta. - vonok vállat. És elindulok a kijárat felé a testőreimmel a nyomomban, de Tanya mellett megállok. Hiába minden ellenérvem, muszáj visszavágnom neki. Olyan magas labdát adott, amit nem lehet nem lecsapni. - Én inkább vagyok Cullen, mint te. - súgom halkan, gúnyolódva, hiába, hisz mindenki hallja. - Vigyázz mit mondasz kislány. Ez a nagyok játéka. - fejeztem be önelégülten és uralkodói fennhéjázódással kilépdeltem a trónteremből. Nem túl gyakran nyilatkoztatom ki a hatalmam ilyen formában, de olyan rohadt jól esett megmutatni neki, hogy itt én vagyok a főnök. Hiába, a bosszú édes lehet, még ennél is édesebb. És ha nem hagy más választást meg fogom ízlelni a bosszú édességét. A földbe fogom tiporni, ha nem hagyja abba, mert nekem meg vannak a fegyvereim ellene, míg neki semmije sincs velem szemben. Ha ilyen gyorsan halad, hamar el fog fogyni a türelmem és akkor neki annyi. Annyira csábító ötlet lenne … Akárhogy is próbáltam nem tudtam lerázni magamról a testőreimet, ezért el kellett viselnem, hogy a nyugtató futásomon is a nyakamba lihegnek. Nem túl megnyugtató érzés … Talán épp ezért hamar vissza is tértem a kastélyba. Azonnal a gyerekeim szobájába mentem, ahol szerencsére meg is találtam őket, épp készülődtek valahova.
- Hova, hova drágáim? - kérdezem tőlük mosolyogva.
- Kimegyünk a városba. Kicsit elszabadulni innen. - válaszol mosolyogva Tony.
- És ezt letárgyaltátok apátokkal is? - kérdezem nevetve, ismerve Arot, és őket szinte száz százalék, hogy nem beszélték meg.
- Háááát, az úgy vooolt... - kezdi „magyarázkodva” Nessie.
- Értem, értem. - nevetek fel. - Én is mehetek?
- Naná anyu! - ölelnek meg mindketten én meg hatalmas szemekkel nézek a testőreimre, hogy engedjenek el, persze ők ilyenkor megdönthetetlenek és követnek mindenhova. Így hát nekem sem volt más választásom, mint egy aprócska cselhez folyamodni. Nő vagyok, és mindenre képes, hogy néha megszökjek mindentől és együtt legyek a gyerekeimmel. Így Alec képességét használva elvettem a látásukat és az érzékszerveiket, amíg mi teljes nyugalommal kisétálunk a kastély főbejáratán, mintha nem lennénk teljes megfigyelés alatt. És a kora délelőttöt együtt töltöttük a városban, ők ebédeltek, aztán körbenéztünk kicsit vettünk pár cuccot és már épp a vidámpark felé tartanánk, amikor vissza kellett mennünk a kastélyba, igaz, csak azért mentünk vissza, mert már kezdek idegösszeomlást kapni Arotól, aki ezalatt a pár óra alatt 34-szer hívott és 19 sms-t küldött. Van türelme mondhatom, de végül is mit várunk egy 3000 éves vámpírtól? Igazából én azt is kinéztem volna belőle, hogy a testőreim vagy ő maga a kastély bejáratánál vár ránk, miközben fel-alá járkál. Na jó amíg a többi királyi család itt van, addig így nem akarja lejáratni magát előttük. De ennek valószínűleg még lesz visszhangja. Gyorsan szaladtunk mindhárman az utunkra, hogy gyorsan átöltözzünk és odaérjünk a megbeszélésre. Alighogy beértem a trónterembe az első dolog, amit megpillantottam Aro dühösen csillogó szemei, mire én egy kislányos ártatlan mosolyt küldtem felé. Aro nem szólt egy szót sem a megbeszélés alatt, helyette Caius tartott szóval minket és gyorsan részletezte a történéseket a királyságunkban. De nem mondott fölös infókat, csak lényegre törően próbálta lerendezni a megbeszélést, hogy minél hamarabb befejezzük a mostani tárgyalós szezont. Amint végzett a gyors és fontos információk átadásával én vettem át a szót. Felhívtam a figyelmüket az Alvarok felajánlására, miszerint ők is jöhetnek velem. Így elmondtam nekik a felállást, miszerint jöjjenek ide és együtt fogunk elmenni a megbeszélt helyre. Nem akarom, hogy fennakadások legyenek, és ezt velük is megosztottam. Majd mint aki jól végezte dolgát lezártam a megbeszélést és már megyek is ki a teremből. Nem búcsúzkodom, mivel egyik királyság sem a mai nap folyamán távozik, így nem érzem értelemét a megszokott búcsúzkodásnak. De nem voltam olyan naiv sem, hogy elhiggyem Aro dühe már lecsillapodott, mivel teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy Aro haragja nem az a fogalom, ami pár percig létezik a világon … Ezért úgy döntöttem, mielőtt még mindent rám zúdít megszabadulok a rettenetes ruhakölteménytől, a koronázási ruhámtól és épp vettem egy gyors zuhanyt, amikor hallom Arot dühösen bevágtatni a szobámba. Így elzártam a csapot és csatlakoztam hozzá.
- Azért egy hozzádhasonló vén szamár megtanulhatta volna, hogy illik legalább kopogtatni, mielőtt egy nőre ront... - mondom feddő hangon.
- Jó, majd úriember vagy vámpír leszek, ha lenyugodtam. De most nem vagyok olyan nyugodt, hogy ne azon gondolkozzak, hogy kikötözlek valahova és pár napig úgy hagylak.
- Nem mintha túl sok kárt okozna bennem.
- De jól esne.
- Ja, elhiszem.
- Legalább szólhattál volna. Azért legalább annyit megejthettél volna, hogy Aro elmentünk a gyerekkel majd jövünk.
- Miért tettem volna, amikor a hírek úgy terjednek itt, mint a petis? Szerintem alighogy kiértünk a kastélyból a testőrök azonnal szaladtak hozzád, jelenteni.
- Nem mondom, hogy nem így volt, de akkor is!
- Ugyan nem lettél volna ettől nyugodtabb, ezt mindketten tudjuk Aro.
- Isa, de legalább te szóltál volna!
- Jól van értem. Dühös vagy, de mindegy, mert a gyerekeink alapból is kiakartak menni a városba. Így legalább én velük voltam.
- Egy rohadt SMS-t sem tudtál dobni vagy egy gondolatot! Jajj, hogy a franc esne beléd!
- Kösz, én is szeretlek. - mosolygok rá.
- Az idegeimen játszol te nő. - sóhajt fel lemondóan.
- Tudom és nagyon élvezem. - vigyorgok rá.