42. Fejezet – When the bomb explodes

Sziasztok!
Tudom, azért sokan tudtátok/sejtettétek, hogy egyszer kilyukadok ide. De örülnék a véleményeiteknek, mivel még anno, nagyon régen, amikor elkezdett összeállni a fejemben a történet egyes részei … közte ez a kis darabka is, barátnőim kijelentették, hogy bátor ember vagyok, ha nem félek attól, hogy ezért valaki leordítja a fejemről a hajamat … de azért úgy gondolom, hogy úgy alakítottam a dolgokat, hogy nem olyan szörnyű, ugye?
Következő rész kedden ( de lehet inkább szerdán) várható.
Ajánlom hozzá BritneySpears-től a Trouble for me-t.
Jó olvasást!
Kellemes hétvégét és Őszi szünetet a diákoknak! :D
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo
 

U.I. *Nofertari: Ókori Egyiptomi név, jelentése „gyönyörű társ” II. Ramszesz egyiptomi fáraó egyik hitvese ( igen, tudom, ezt nem írhattam volna oda az előző végére =P)

 

„ Úgy kezdődött, ahogy a legtöbb dolog szokott. Nem egy sötét, viharos éjszakán. Nem csendült előtte baljóslatú zene. Amely a rossz fiú közeledtét jelzi. Nem lehetett figyelmeztető jeleket kiolvasni a tealevelekből, nem jelentek meg ómenek az égbolton. Ártatlanul kezdődött, kicsiben, ahogy a legtöbb katasztrófa szokott. Valahol egy pillangó csap egyet a szárnyával, és megváltozik a szélirány, Nyugat-Afrika partjain találkozik egy meleg- és egy hidegfront, majd mielőtt észrevennénk, már nyomunkban a hurrikán. Mire bárki rájön, hogy vihar közeleg, már túl késő ...”
/Karen Marie Moning – Keserű Ébredés/

 

(Bella szemszöge)
- Ugyan, ne játsszátok a hülyét! Tudjátok, mit jelent ez. - szólok mosolyogva. Hisz ismerem őket, tudom, hogy az Alvarok, Milosh és a Volturi királyok is tudják mit jelent, sőt még talán Damon is. Egyedül talán Nyikolaj nem érti, meg persze a Cullenek. Igaz, ez rég kihalt státusz a vámpír társadalmakban, de mindig is használták, bár nem ilyen célból, mint én … De a jelentése ugyanaz és a következménye is...
- Ezt nem hiszem el! Ezt komolyan nem hiszem el! Te választottál egy vámpírtársat és még csak nem is szóltál róla?! - kérdezi döbbenten Caius.
- Tudom. Szólnom kellett volna, de mentségünkre szóljon, hogy nem tudtunk. - nézek apura és rá bocsánatkérően.
- Vámpírtárs? - szól közbe Edward. Nem hiszem el, hogy mindenki más, képes magában tartani a kérdéseit, rajta kívül! Pedig itt neki kéne a legnormálisabban viselkedni. Lemondóan sóhajtok. Képtelen befogni.
- Örök társak … Amolyan vámpírházasság, aminek nem lehet véget vetni, csak úgy, ha az egyik fél meghal … - mondom nyugodt hangon, de közben egy gondolatot küldök Edwardnak. „Mit nem lehet megérteni azon, hogy maradj csendben? Ha vége ennek, akkor majd válaszolok, csak most ne szólj bele!”
- Szerintem várható volt, hogy egyszer Bella így dönt. - mondja nyugodt hangon apu, mire én egy hálás pillantást vetek rá. És áldom a vakszerencsém, hogy tegnap a gyerekeimnek el tudtam mondani, hogy mire készülök. Meglepődtek és még mindig nem tudtak teljes mértékben azonosulni ezzel, de nagyon jó úton haladnak.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy a férjed helyett a Nofertaridat akarod a trónunkra ültetni? - kérdezi kimérten Will. Fájdalom hasít át rajta. Tudom és megértem. Régen, két száz évvel ezelőtt, neki is volt Nofertarija. Boldogok voltak, és tényleg szerelmesek. De sajnálatos módon egy idióta bejutott a kastélyba, amikor ők a Naruchokkal háborúztak és megölte. Ő volt az igaz szerelme, ezt mindig is tudtam, Luke elmesélte, hogy azóta egy nőre sem nézett, mióta őt megismerte. Mondanám, hogy együtt érzek vele, de nyilván nem. Én nem veszítettem el a szerelmem … legalábbis nem így.
- Igen, ezt szeretném. - válaszolok nyugodtan.
- Rendben, ebbe mi nyilván nem szólhatunk bele. - sóhajt Will. Nem mutatja, de én látom, a képességem segítségével, hogy milyen most a felszín alatt ... védtelen és összetört.
- És akkor most a Birodalomban is ő lesz a császár? - kérdezi érdeklődve Nyikolaj.
- Nem. - válaszolok határozottan. - Jobban bízom benne, mint bárki másban, aput leszámítva … De azért nem adhatok neki ennél is nagyobb hatalmat. - Nyikolaj válaszul bólint. Na igen, neki nem kell magyaráznom, az ő létformájuk hasonló, mint a miénk, azonkívül, hogy én nem bújok vadidegenekkel ágyba, főleg nem emberekkel.
- Ha már a Birodalomnál tartunk. - szól Dave. - Nem vagyunk hajlandóak csatlakozni! Remélem ez tiszta számotokra. - mondja kissé gúnyosan.
- Őszintén szólva meglepődtem volna, ha csatlakoztok. - mosolygok rá lágyan. - De nektek se legyen tévképzetetek, nekem a Birodalom érdeke előbbre való, mint a királyságé.
- Hidd el, tudjuk, hogyha arról lenne szó, egy szemrebbenés nélkül feláldoznál minket a Birodalomért. - folytatja Dave, mivel Will most eléggé használhatatlan.
- Ha nincs más választásom, akkor igen. - mondom őszintén. Igenis szeretek nyílt lapokkal játszani, csak nem szeretem, ha tudják, éppen melyiket teszem le …
- Várjunk csak! - szólal meg hirtelenjében Will. - De hát te még szülhetsz! - mondja felvillanyozva, mire én úgy nézek rá, mintha elment volna az esze.
- Igen. És?
- Már királynő vagy. Vagyis ha újra szülsz a gyerek hozzánk is tartozni fog. - vigyorog.
- Drágám, csak akkor, ha a Nofertarimnak szülnék. Először is, én már kijelentettem, miután megszültem a gyerekeimet, hogy legalább 100 évig tuti nem szülök … Másodsorban egyikünk sem akar több gyereket. És végül, a gyerekeim se nem a férjemtől, se nem a Nofertarimtól vannak. - nyugtatom meg őket, hogy ennek az esélye eléggé elenyésző. Pedig az is igaz, hogy mindhármukat szeretem valamilyen szinten, de hát mindegyiknek van hátul ütője, főleg, hogy mindhármuknak van másik felesége is …
- Ezzel arra akarsz kilyukadni, hogy három pasival vagy egy időben, vagy arra, hogy együtt. - humorizál Dave, kár, hogy nem látom benne a viccet.
- Sejthettem volna, hogy ebből ez jön le. - sóhajtok fel. - Ha hiszitek, ha nem, szigorúan monogám vagyok. Egy időben, egy pasival vagyok. - vágok egy fintort rájuk.
- Ugyan, ki tudja? - nevet Dave.
- Oké, nem vagy nekem rohadtul senkim, nem érdekel, hogy mit gondolsz magadban, én tudom, hogy soha nem voltam egyszerre több férfival, amíg az egyikükkel kapcsolatban voltam, a másik kettő hozzám sem érhetett. Mert megpróbáltam működő kapcsolatot létesíteni. De most komolyan erről kell beszélnünk?
- Oks, akkor ne beszéljünk róla. - von vállat lazán Dave.
- Jó fiú. - mosolygok rá. - Szóval, valakinek valami kérdése? - nézek Nyikolajra, majd Damonre és Miloshra, végül a Volturi királyokra. Pontosan elkerülve Edwardot. Senki nem szól semmit. - Rendben, akkor pár napig maradok, aztán otthon találkozunk, rendben? - mosolygok Ness-re és Tony-ra, akik csak bólintanak, arcukon mosoly terül szét, én pedig egy-egy puszit nyomok arcukra. És visszafordulok az Alvarokhoz. - Mehetünk? - kérdezem, míg Aro is a gyerekeimhez lép, Nessie arcára egy puszit nyom, Tony-t pedig hátba veregeti.
- Felőlem. - vonja meg vállát Will és én elindulok feléjük. Nem kell hátranéznem, hogy tudjam Aro pár lépéssel mögöttem jön. - Te meg hová jössz Volturi? - kérdi kissé mogorván Will, mire én megállok, Arora pillantok. Látom, hogy mosolyog, s én viszonozom.
- Tényleg, hát nem elfelejtettem? - kérdezem magamtól, mintha tényleg elfelejthettem volna … - Engedjétek, hogy bemutassam a Nofertarim, Aro Volturi. - mosolygok Willre és Dave-re elnézően, míg Aro mögém lép és hátulról átkarol. Az Alvar királyok szája szó szerint tátva marad a döbbenettől, és hallom elhalni mögöttünk a lélegzeteket. Aroval csak úgy úszkálunk a döbbenetükben és a kialakult helyzetben. Látni az arcukon azt a döbbent arckifejezést, ahogy arra várnak, hogy azt mondom „Április bolondja!”, de nem teszem, csak próbálom visszafogni a nevetésem, de egyre nehezebben megy, ahogy a szemem sarkából megpillantok pár másik arcot … Milosht, Damont és Alice-t. Az ajkamba harapok, de már ez sem segít rajtam, mivel kitör belőlem a nevetés. - Én megmondtam, hogy hozzunk fényképezőgépet! - nézek Arora nevetve, míg ő még küzd a kirobbani készülő röhögőgörcs ellen. De ő is feladja és jóízűen nevetünk együtt az arcukon. Még szerencse, hogy nem ember vagyok, mert akkor már fájna a hasam a nevetéstől.
- Te … te … ő … MI VAN?! - fakad ki Milosh.
- Jól hallottad, Aro a Nofertarim, ahogy én is az övé. - küszködöm nevetve.
- Te egy Volturi királyt akarsz a MI királyságunk trónjára ültetni?! - dühöng Will.
- Most miért? Talán zavar? - kérdezem, már picit moderáltabban. Nagyokat lélegzem, hogy ne törjön ki belőlem újra a roham.
- Még hogy zavar?! MÉG SZÉP! - szól mérgesen Dave is.
- Hát, akkor sajnálom. De ez van. - mosolygok rájuk ártatlanul.
- Ezt nem teheted! - ellenkezik szinte már kétségbeesetten Will.
- Már megtettem. - vigyorgok rá és hajamat összefogom, a nyakamat feléjük fordítom, ahol Aro harapásnyoma jelzi, ahogy Aro nyakán is pontosan ugyanott van az én harapásom. Jelezve, hogy egymáshoz tartozunk … lássuk be, ez azért elég vicces. Aro meg én együtt …
- Te nőszemély! - sziszegi Dave, kivillantva gyönyörű fogsorát.
- Hékás, hátrébb az agyarakkal kisfiú! - szól rá szinte már parancsolóan Aro.
- Engem csak ne szólíts kisfiúnak! - mondja még dühösebben Dave és felénk ront, de nem hagyom, hogy Aro ellépjen mögülem, hogy harcba szálljon Dave-vel, hanem felhúzok egy mentális pajzsot körénk, amiről Dave azonnal visszapattan.
- Á-á, nem szép dolog megtámadni a társuralkodótokat. - mondom kioktató hangon.
- Engedd le a pajzsod! - mérgelődik, de már felpattant a földről.
- Nézd, elkezdhetünk egy belsőviszályt a királyságban. Tudjátok, hogy én imádom a bunyókat, sőt a kisebb harcokat is. De azért lássuk be, nem tenne jót, ha legyengülne a királyság egy belsőviszály miatt. Szóval legyetek oly szívesek és türtőztessétek magatokat. - mondom kimérten, Dave még egy ideig morgolódik, de Will csak bólint, míg belülről lángol benne a düh. És már épp indulnak az erdő felé, mi is követjük őket, amikor Edward megint nem tudja befogni azt a lepcses száját.
- Beszélhetnénk? - szól utánunk szikrázó hanggal. „Hányszor mondjam még, hogy majd otthon? Most komolyan melyik felét nem érted?!” üzenek neki gondolatban hihetetlen dühvel.
- Úgy értem most! - kontráz rá.
- Basszus! Nem mennél el a büdös fenébe végre? Hogy lehetsz ennyire együgyű? Nem azért vagy itt, hogy kérdezz! - szólok oda neki most már dühösen.
- Nem gondolod, hogy esetleg ez rám is tartozik? - kérdi mérgesen. Még ő mérges? Most komolyan?!
- Nyugodtan menjetek előre, ismerem a járást. - mondom a két Alvarnak, de csak vigyorogva néznek rám.
- Igazából ez iszonyúan érdekel minket … - vigyorog Will. Miért nem lepődtem meg? Kérdezem magamat, majd egy szóhaj kíséretében válaszolok Edwardnak.
- Nem, hogy őszinte legyek egy fikarcnyit sem tartozik rád. Tudod engem se kérdeztél meg, amikor elvetted Tanyat. Már bocs. - nézek Tanyara, aki ma igazán lenyűgözően kussba volt, ahogy kértem. - Csak most még annyi közöd sincs hozzám, mint akkor. Szóval ne cseszegess, én feletted állok a rangsorban és nem szép dolog szarban lenni a vezetővel. - mondom nyugodt hangon, de a gondolataimban már mindennek elmondtam és ezt fel is tártam előtte, így Aro is tökéletesen élvezheti, ahogy a gondolataimban éppen fűnek fának lehordom. - Talán ha csak pár percig megpróbálnál normálisan viselkedni és nem ellentmondani nekem, akkor nem ez lenne. Tudod egyáltalán nem bízom benned. És hogy őszinte legyek egyáltalán nem állt szándékomban ezt megosztani éppen veled. Úgyhogy szállj magadba és gondolkozz. Nőj fel végre! - folytatom tovább az okítást, aztán visszafordulok, megfogom Aro kezét és a kastély felé indulok. Látom Aro arcán a mosolyt, élvezte, hogy így letoltam Edwardot. Én is elmosolyodom, még ha nem is boldogít különösebben ez a jelenet. Ezzel sikeresen lejáratta a Cullen klánt és per pillanat a klánnal együtt a gyerekeimet. Néha nem ártana gondolkodnia is … De nem foglalkozhatok azzal, hogy milyen hülyén viselkedik. Mert nekem csak annyiban számít, hogy ő a császár. Kezdem érteni, hogy a királyok többsége, miért akarja siettetni, hogy újra házasodjak. Úgy tűnik Edward az a vámpír, akitől a lehető legmesszebb kell tartani a politikát és a hatalmat, mert nem bír vele. Vagy csak nem akar? De amíg ez így marad, addig egész biztosan nem fogok rábízni semmit, nem mintha alapból szándékomban állt volna … De most fontosabb dolgom is van ennél. Például Aroval eljátszani a szerepünket. Az elválaszthatatlan párt. Elég furcsa dolog ez. Aroban bízom a leginkább és sokféle szemszögből ő áll hozzám a legközelebb, de ez a „Mi elválaszthatatlan szívszerelmesek vagyunk” dolog szerintem egyáltalán nem illik ránk. Főleg nem együtt … Tudom, hogy nem fogom megbánni, hogy összekötöttem vele a létezésem, és tudom, hogy ez sehol máshol nem fog számítani, csak az Alvar királyságon belül. Így mindenki jól jár. Nekem nem kell újra férjhez mennem – egyenlőre - az Alvarok a markunkban lesznek és tökéletes beleszólásunk van a királyság ügyeibe, ráadásul ha valami történne velem – aminek az esélye eléggé minimális, de ki tudja? - akkor Aro ugyanúgy Alvar király és a kapcsolat a Birodalom és a királyság között. Sőt még Aro is megkapta, amit akart. Bejutott az Alvarokhoz. Vagyis mindenki jól járt, hát nem remek?