Nyaralás

Sziasztok! :D
Sajnos megint azzal a hírrel jöttem, hogy megint nem leszek minimum egy hétig. De pontosan nem tudom megmondani, hogy meddig nem, mert azt sem tudom, hogy meddig maradok, ugyanis a keresztapámék nyaralójába megyek.
Nektek is tovább jó nyarat kívánok!
Puszi:
LilyV

70.Fejezet – My powder …

Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon későn jött a friss, de hát a nyaralás teljesen bezavart ráadásul jövő héten sem leszek itthon.
Eléggé múlt feltáró rész lett, ami kissé túl mutat a vámpírokon … De azért remélem tetszeni fog.
Ha szeretnétek, akkor hallgassátok meg hozzá az Imagine Dragonstől aRadioaktive c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo

-Az asszony, látod, olyasmi: akármennyit tanulmányozod, mindig tökéletesen más.
- Akkor jobb nem tanulmányozni.
- Dehogynem. Egy matematikus azt mondta, hogy nem az igazság fölfedezése a gyönyör, hanem a keresése.
Lev Tolsztoj

 

Éreztem, ahogy a megharapja a csuklóm, fájt, de mivel igazán vámpír méreggel nem rendelkeztek, így sok kellemetlenségtől megkímélt. Éreztem, ahogy a szívem egyre hevesebben ver, a vér a fülemben dobogott és a látásom is kezdett homályosodni. Bíztam benne, tudtam, hogy meg fog állni, hiszen már többször megtette. Most sem hagyott cserben, bár eléggé rosszul voltam a vérveszteségtől és magától a visszaváltozástól is, de nem volt túl vészes. Azonnal a csuklómra szorítottam a tenyerem, hogy elnyomjam a vénát, amiből ivott.
- Anyu? - szólított meg Tony, aggódva.
- Rendben vagyok. - mosolyogtam rá, de a szemei elárulták, hogy nem festhetek túl bizalomgerjesztően. Egy lágy fuvallatot éreztem a hátam mögött, aztán egy hideg mellkast a hátam mögött. Pár pillanattal később Aro kezei kötözték be a csukóm erősen egy fáslival. - Honnan van nálad fásli? - nézel rá furcsán , és olyan idiótának érzem magam. Talán mert az is vagyok. A gondolataim csigalassúsággal folytak át az agyamon.
- Ööö … vámpír vagyok? - tette fel a találós kérdést, láttam, hogy úgy mosolyog, mintha hülye lennék.
- Ne nézz így! - morgom.
- Bocs, de elég nagy hülyeséget kérdeztél. Elégszer végignéztem már ezt, ahhoz, hogy közben elrohanjak neked kötésért, nem igaz?
- Jól van, oké, felfogtam! - csattantam fel.
- Azért ne harapd le a fejem!
- Pedig komolyan megfordult a fejemben.
- Na jó, átviszlek, az orvosi szobába, és kapsz egy kis vért. - emel fel óvatosan Tony mellől, én pedig ösztönösen kapaszkodom a nyakába. - Ha nem vámpír lennék, akkor már megfojtottál volna.
- Milyen mák, hogy vámpír vagy. - mondtam picit gúnyosan, éreztem, hogy az izmai indulásra készen megfeszülnek. - Ugye nem kell figyelmeztesselek?
- Hogy lehánysz, ha gyorsan megyek? Nem szükséges, jól tudom. - és tényleg lassan, emberi tempóban indult a folyosón lévő beteg szobába. Nem éreztem magam jobban a normális tempótól, mert úgy éreztem, mintha végtagjaimra nehéz súlyokat pakoltak volna, a fáradtságtól alig bírtam nyitva tartani a szemem és még fáztam is. Aro óvatosan tett le a beteg ágyra, párnákat tornyozott fel a hátam mögött, hogy kényelmesen üljek. Gyakorlottan szúrta a kanült a karomba, amin keresztül vér áramlott a szervezetembe. Nem lettem varázsütésre ugribugri energiabomba, de már lábra tudtam állni, miután a egy teljes vérzacskóval és Aro rosszallásával töltődtem fel. Végül Aroval az oldalamon elindultam a konyha felé, ahol Jane vidáman trécselt a mi drága Kira-nkkal, aki a szakácsnő szerepét töltötte be, ugyanis emberként szenvedélye volt a főzés illetve a sütés és még mindig élvezi a konyhában töltött időt. Komolyan csodálom érte, én csak akkor főzök, amikor nagyon szükséges. Lassan ettem, pedig az étel igazán íncsiklandozó volt és a gyomrom is üres – hát igen jó pár évtizede nem ettem szilárd ételt – de éreztem, ahogy minden falat után összerándul a gyomrom. Elég nehéz megszokni, hogy a testemnek szükségletei vannak, és nem csak nekem nehéz, de a testemnek is. Miután leküzdöttem minden falatot, a repetát már élvezettel faltam be. Aro azért kifejezte aggodalmát, hogy megfulladok, inkább egyek lassabban, de hát ilyen finom falatoknak nem bírtam ellenállni ennyi év után. Legszívesebben rögtön a fürdőm felé vettem volna az irányt, de először inkább benéztem Tony-hoz, most már teljes, emberi pompámban, már ha lehet így nevezni, hogy nem remegtem, nem voltam holtsápadt – csak mint általában – és nem is szorultam segítségre. Alkalmazkodtam a gyengébb látásomhoz és hallásomhoz is.
- Már itt is vagyunk. - léptem be Tony szobájába, ahol még mindig telt létszám fogadott.
- Anyu! - szaladt hozzám Nessie és olyan sebesen ölelt át, hogy hanyatt vágódtunk volna, ha Aro nem tart meg.
- Kislányom. - öleltem át és nyugtatóan simogattam, mert jól tudtam, hogy mennyire megviselte, hogy végig kellett néznie, ahogy átváltozom. - Látod, minden rendben, csak össze kellett szednem magam.
- Annyira, megijedtem! És nagyon sajnálom, hogy annyit nyaggattunk hogy változz vissza! - szipogja.
- Nem tudtátok, hogy mivel jár, de ez nem a ti hibátok. Nyugodj meg Nessie! Nem ez volt az első alkalom, hogy visszaváltoztam és elég valószínű, hogy nem is az utolsó.
- De anya … Ez … ez rettenetese volt, pokoli kín lehet. - ellenkezik Nessie.
- Elviselhető, bár tény, hogy nem sétagalopp. De sokkal könnyebben tűröm, mint először.
- Mikor változtál át először? - kérdezte Tony, még mindig kissé rekedt hangon, még mindig fájdalmai lehetnek. Óvatosan leülök mellé az ágyra, a hátamat az ágy támlájának döntöm, hogy pont Tony mellett legyek,
- Nagyon régen, nem sokkal az első átváltozásom után. Akkor még csak kísérleteztünk, kerestük a korlátaimat.
- Akkor rosszabb volt? - kérdezi fiam.
- Nem, nem volt rosszabb, csak nem volt megszokott. Mostanra már többször visszaváltoztam, van benne gyakorlatom, hogy kezeljem a fájdalmat.
- Mennyivel rosszabb, mint egy rendes átváltozás? - kérdezi Edward.
- Sokkal rosszabb. - válaszolok nyugodt, kiegyensúlyozott hangon, de ahogy ránézek érzem, hogy a szívem egy kicsit gyorsabban ver, mint kellene. Ez a rossz az emberi testben, ha vámpírok vesznek körül, mindenki más is észreveszi azt, amit én. Nem akartam kifejteni a fájdalom nagyságát, csak le akartam hunyni a szemeimet és aludni végre. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy javában besötétedett már. - Elnézést, de fáradt vagyok, elég régen nem aludtam már. - mosolyodom el lágyan. - Ígérem reggel bővebben mesélek majd, de per pillanat szükségem van a pihenésre. - nyomok egy puszit Tony homlokára, majd Nessie-t is megölelem és megpuszilom.
- Heidi, őrködnél, ma este Isanál. , -kérdezi kedvesen Aro, persze ez nem kérdés volt, csak cukorcsomagolásban előadott parancs. Heidi azonnal bejön a folyosóról.
- Természetesen. - válaszol Heidi, lágy mosollyal.
- Most nincs erőm vitatkozni veled, de jól tudod, hogy nem bírom, amikor testőrök lihegnek a nyakamban. - nézek Arora durcásan, mire ő jóízűen felnevet.
- Kétlem, hogy Heidi a nyakadba lihegne, tudod, nincs szüksége levegőre.
- Remek, ettől sokkal jobban érzem magam. - sóhajtok fel dühösen. -Jó éjt mindenkinek. - köszöntem nem valami kedvesen és Heidivel kimentünk a folyosóra hogy a következő ajtón bemenjünk a szobámba. Heidi jött velem, mindig így van, amikor ember vagyok. Aro valakit mellém állít, hogy ha baj van meg tudjon védeni. Általában addig beszélgetünk, amíg el nem alszom, majd kimegy a szobából és a folyosón lehelyezett kényelmes fotelbe helyezkedik el. Az éjszaka folyamán általában olvas, vagy rejtvényt fejt. Mivel túl fáradt voltam, így nem beszélgettünk, csak megkértem, hogy azonnal ébresszen fel, ha Jasper megérkezett. Én pedig úgy dőltem az ágyba, mintha éve óta nem aludtam volna, ami esetemben igaz is volt. Mikor reggel, 6 körül Heidi felébresztett, nem emlékeztem semmire az álmomból, az egyetlen ami meg maradt, egy fölém magasodó árny. Próbáltam gyorsan elkészülni, ami nem volt egyszerű, ugyanis rögtön egy kecses hasassal indítottam, volna a napom, ha Heidi nem kap el. Nem szeretem a szerencsétlenkedéseimet, persze nem tudok ellen mit tenni. Szóval inkább a lassabb módszert választottam. Heidi választott nekem ruhát, amit nem szívesen vettem volna fel, de Heidit képtelenség erről meggyőzni. Első utam a gyerekeim szobájába vezetett, ahol már csak ők ketten voltak és Caius. Megkönnyebbülésemre Tony már sokkal jobban festett, de azért felajánlottam neki a vérem, de várható volt, hogy nem fog inni, miután tegnap is ivott. Nem sokkal később már a legközelebbi szalonszoba felé tartottunk. Nagy valószínűsége volt, hogy ott vannak. Nem csalódtam, tényleg, mind a két család ott volt, meglepetésemre Carlisle is, aki már egyszer hallotta a történetet és látta a jóslatot és feljegyzéseket is. Aro is ott volt, de tőle nem is vártam mást. Egy gyors köszönés után, Jazz felé fordultam.
- Minden rendben volt, tegnap, ugye? - kérdeztem kíváncsian.
- Mondhatjuk, nem történt semmi vészes, csak mikor már Parmanal jártam, akkor valami fájdalmat éreztem, nem megszokott volt, nem tudom mi okozta, de nem akadályozott meg semmiben. A többiek mesélték a visszaváltozásod, sajnálom, hogy nem voltam itt. - Aro felnevet.
- A te érdekedben sosem fogod. - fejti ki a „viccet”.
- Hogy érted ezt? - pillant mindenki Arora, de én válaszolok.
- Régen, talán 300 éve, Aronak volt egy ismerőse, aki tartozott neki. Akkor már nagyjából rendben voltam a visszaváltozással kapcsolatban. Megtanultam visszafogni és próbáltam felgyorsítani, amennyire csak lehetett. Aro megkérte, hogy jöjjön el, mert kíváncsi volt, hogy mennyire fájdalmas, mikor visszaváltozom. Nagyjából olyan lehetett a képessége, mint a tiéd, talán nem is annyira nagy kiterjedésű. Egyikünk sem gondolta, hogy baja eshet, hiszen csak egy átérző volt, nem érezhette a teljes fájdalma és az ő teste nem is változott, mint az enyém. Rosszul gondoltuk. Két órával a visszaváltozásom kezdete után szétszaggatta magát, úgy értem a saját kezével darabokra szedte magát.
- Próbáltuk lefogni, de nem tudtuk. Ő volt az egyetlen vámpír, aki valamilyen rettenetes módon meg tudta magát ölni. Az a furcsa fájdalom, amit Pamoranal éreztél, az Isa fájdalma volt.
- De … A képességem nem működik olyan messziről. - ellenkezik döbbenten.
- Nem, épp ezért élsz még. Csak egyszerűen Isa fájdalma túl sok volt, még ahhoz is, hogy onnan érezd.
- De ez … képtelenség.
- Semmi sem az, amíg rólam van szó. - nevetek fel keserűen, amikor megjelenik Lucia egy tálca reggelivel. - Oh, köszönöm szépen, igazán nem kellett volna felhoznod.
- Ugyan, nem volt fáradtság, úgy sincs jobb dolgom per pillanat. - legyint, majd távozik is.
- Hogy lehetséges, hogy vissza tudsz változni, ez is a képességed része?
- Nem. Ez valami más. - sóhajtok fel. - Rég születtem, egy másik korban, amikor az emberek tudtak a természetfölöttiről. Mindenki máshogy képzelte, minden népnek meg voltak a maga hiedelmei, de senki előtt nem volt titok, hogy léteznek mások is. Vámpírok, alakváltók, boszorkányok, nimfák, szellemek és még sok minden más. Azóta sem bizonyították, hogy nem voltak. Mint azt jól láthatjátok, vámpírok voltak, és boszorkányok is. Személyesen ismertem egyet. De aztán jöttek a boszorkányüldözések, a máglya halálok, így a leghatalmasabb boszorkány családokat hamar kiirtották a keresztények, persze most is élnek, de nem tudják használni az erejüket, úgy, ahogy régen tudták. A mostaniak maximum bűvész trükkökre képesek. De ez nem fontos. Ennek a képességnek a története akkor kezdődött, amikor 12 éves koromban találkoztam egy nővel. - sétáltam az ablakhoz, a messzeségbe bámultam, miközben újra felmerült a gondolataimban kedves arca. - Egy vámpír megtámadta, én ott voltam és segítettem neki. Úgy beszélt hozzám, mintha mindig is ismert volna, pedig én sosem láttam. Azt mondta, hogy az Adelfés Gis*-hez tartozik. Egy női rend volt régen, amiben 4 család női tagjai voltak, és akik mindig örökölték az erőt. Lemészárolták a többi tagot, csak ő maradt. De ez erejük közös volt, ahogy meghalt az egyik, a többinek nagyobb teher nyomta a vállát. Generációkon keresztül várták a Vadászt, akinek tovább adják az erőt, ami a Föld születésével egykorú. Azt mondta én vagyok az. Persze nem hittem neki, nem akartam, hogy mágiát kössenek hozzám. Születésem óta figyeltek, hogy mikor felnövök átadják az erőt. De a nő haldoklott, át kellett adnia az erőt, én pedig egyszerűen kinevettem. Az akaratom ellenére ültette át belém. Nem tudtam ez mit jelent, de nem is tudtam tőle megkérdezni, mert amint átadta nekem, meghalt. Később rájöttem, mit jelent ez, ha az erő elszabadul, akkor eljöhet akár a világvége is. Mikor először kísérleteztem vele és csak pár pillanatra kicsúszott a kezemből az irányítás, szörnyű földrengés rázta meg a környéket és a szél úgy tombolt, mint egy hurrikán. Mikor visszaváltozom ez az erő támad fel bennem. A visszaváltozásokon kívül sosem használom, mert rettegek tőle. Csak pusztulást okozna. Nagyjából ennyi. - válaszoltam nyugodt hangon.
- Hogy értetted azt, hogy segítettél neki egy vámpírral szemben? Hogyan? - kérdezi Jasper.
- Nem akarok bele menni az emberi életembe, mert nem volt egy fáklyás menet. De én megöltem azt a vámpírt, és nem ő volt az első. - válaszoltam Jazz szemébe nézve, amiben hirtelen aggodalom ütötte fel a fejét.
- Nem, egy ember nem képes megölni egy vámpírt. - csóválja a fejét.
- Egy idő után meg lehet tanulni és volt némi boszorkány segítség is a dologban, mert a boszorkányok sem tűrték a vámpírokat. Galatea a varázserejének segítségével készített nekem egy tőrt, amivel meg lehet ölni a vámpírokat. És mivel a vámpírok nem tudják, hogy van fegyver, ami megsebzi őket, így nem is ijednek meg főleg nem egy embertől.
- És te miért akartál vámpírokat ölni? - kérdezte Edward érdeklődve.
- Mondtam, az emberi életemről nem akarok beszélni és a vámpírok az emberi életem szerves részei voltak. Legyen annyi elég, hogy volt rá okom.
- semmit nem mondasz az emberi életedről? - érdeklődik Carlisle, hisz neki sem beszéltem róla, sőt Aronak sem, egyedül apunak meséltem el. És szeretném ,ah ez így is maradna, hogy csak ő tudja.
- Nem. - válaszoltam makacsul és a nyomaték kedvéért nekiláttam a reggelimnek.

*Adelfés Gis: Görög kifejezés, jelentése a föld nővérei. Saját elképzelés. 

Nyaralás

Sziasztok! :D

Mint azt a címben is írtam, holnap nyaralni megyek, és csak jövő hét szombaton este jövök haza … :D
Vaaagyis egy hétig szünetel a blog, de aztán újult erővel folytatok mindent tovább :D
Remélem megértitek :)
Addig is további jó nyarat :D
Puszi:
LilyV
xoxo

69.Fejezet – I do everything for you

Sziasztok!
Nem húznám az időt, mert vár az ágyikóm és holnap hajnalban kelhetek is … :D
Azt hiszem ehhez a részhez eléggé illik, Linkin Parktól a Blackbirds c. szám, akit érdekel az hallgassa meg.
Pussz: Zsó
xoxo

 

A nők rejtett életet élnek, sokszor olyasmit is megtesznek, ami meghaladja ez ember képzeletét.
Arthur Conan Doyle

 

(Edward szemszöge)

Nem értettem mi itt, az egyetlen dolog, ami megnyugtathatott volna, hogy csak Bella, Aro és Marcus értették ezt az egészet. De ez sem nyugtatott meg.
- Mi folyik irt? - kérdeztem kíváncsian, de senki sem vette a fáradtságot, hogy bármit is megmagyarázzon, viszont a két Volturi király azonnal intézkedni kezdett.
- Mind gyertek át Tony szobájába. - szólt Aro a családunk nagy részének címezve.
- Jane szólj a konyhára, készítsenek valami könnyű, de táplálót. Heidi, hozz egy nullás vértasakot az orvosi szobából. - adott ki további parancsokat Marcus.
- Ohh. - hallatszott Carlisle csodálkozó megnyilvánulása, ezért az ő gondolataira koncentráltam, mivel Marcus és Aro gondolataiban csak az előttük álló feladatok sorakoztak. De Carlisle gondolataival sem jutottam előbbre, ugyanis az ő fejében meg csak a csodálkozás volt és az izgalom, hogy végre ő is szemtanúja lehet. De minek az istenért?! Senki sem szólt, nem is pisszent, egyedül Tony és Nessie lélegzete és halk, lassú szívverésük. Végül Bella intézett egy kérdést Aroék felé, amivel sikerült megtörni ezt a feszült csendet.
- Szerintetek elég messze van? - kérdés egyszerű és legalább most én is értem, hogy Jasperre gondol. Bár nem értem miért kellett elmennie.
- Jobb esetben. - von vállat Aro. - Ha nincs, akkor sem lehet már komolyabb bántódása.
- Remélem. - sóhajtott fel Bella, majd lassan átsétált Nessie szobájának részére és leült az ágy szélére. Láttam a tartásán hogy valami nincs rendben, hogy nem akarja azt tenni, amit tenni készül. Nem tudtuk mire számítsunk, a két Volturin kívül senki sem tudta. Egyetlen dolgot tudtam, hogy Bella készül valamire és hogy Bella a történések központja, akármi is történik éppen. Így egy pillanatra sem tévesztettem szem elől Bellat, ahogy leült, ahogy lehajtotta a fejét, a haja előrehullott a vállán. Szerencsémre pont szemben ültem vele, így bár nem lehettem benne biztos, mégis úgy látszott, mintha az ajkába harapna, a szemeit összeszorítaná, olyan lehetett, mintha erőlködne, de ebben nem voltam egészen biztos. Végül Bella megszólalt, hangja halk volt, elgyötört és szokatlanul gyenge, mintha még remegett volna is. - Sosem akartam, hogy lássátok. De már elég idősek vagytok, hogy megértsétek miért elleneztem mindig. Miért voltam olyan ritkán ember, azonkívül, hogy nem szeretek sebezhető lenni. - A rövid monológjának vége szinte teljesen elhalkult, még vámpír létemre is alig hallottam. Hirtelen teljesen elhalt a hangja és kapkodva szedte a levegőt. A szemem sarkából láttam, hogy Nessie elindul felé és Aro lágyan visszatartja.
- Most ne menj a közelébe. - figyelmezteti lágyan Aro.
- De … nincs jól! - ellenkezik Nessie, így Aro óvatosan lefogja, de csak annyira, hogy itt tartsa.
- Shh, rendben lesz. - súgja Aro és komolyan megdöbbenek ettől az atyai gesztustól, ahogy a lányomat nyugtatja. Bella körül valami furcsa dolog történt, nem tudtam megmondani mi, de olyan volt, mintha valami félig láthatatlan dolog szivárogna belőle, ami nagyrészt átlátszó, de mégis látni, ha rákoncentrálunk. Nem tudtam megmagyarázni i az, vagy hogy néz ki, csak a formáját tudtam megállapítani, ahogy betölti a Bella körüli teret, mint egy burok. A burok egy ideig még nőtt amíg majdnem betöltötte a másik szobát. Mikor elérte teljes méretét – vagyis ki tudja, hogy lehet-e nagyobb? Inkább mondjuk úgy, hogy nem nőtt tovább – hirtelen elkezdett gomolyogni, mozogni Bella körül. Bella hajszálai lágyan táncolni kezdtek, ahogy az a valami mozgott. Nem értettem mi folyik itt, de hirtelen megremegett a föld, Nessie felsikított, Tony hitetlenkedve nyögött, ahogy az alatta, mozgásban lévő föld megmozdultak fájó tagjai, Aro meg … Aro elkezdett szitkozódni. De ezenkívül nem mutatott semmi döbbenetet sem. Nem lepődtek meg, hisz már az elején nyilvánvaló volt, hogy ők tudják mi folyik itt, ők már legalább egyszer átélték ezt. Azt mint egy éles mennydörgés szakította át a levegőt Bella fájdalmas sikolya, a teste ívbe feszült, majd úgy remegett, mintha szét akarna esni. De nem maradt annyiban, korántsem. A teste úgy remegett, ahogy azt még soha nem láttam létezésem során, a remegései, a roham egyre durvábbá vált, hihetetlen volt. Bella sikolyai voltak az egyetlen hang, amelyek megszakították Nessie keserves sírását. Nagyjából egy órával később Bella sikolyai kezdtek elhalni, de még mindig nem volt vége. Amikor azt hittük, hogy talán mégis vége van, akkor jött az igazi szenvedés. Bella teste fájdalmas ívbe feszült, komolyan hallottam, ahogy eltörik a gerince!!! Aztán az az áttetsző valami visszaszivárgott belé, míg ő az ajkába harapva próbálta visszafojtani a sikolyát. Az izmai még mindig feszesek voltak, hogy könnyebben viselje a fájdalmat, de végül már csak ő volt a szobában az az izé eltűnt. Bella a lábaira hajolt, a kezét a szíve fölé szorította, és még egy – remélhetőleg – utolsó fájdalmas nyögés el nem hagyta ajkait. Gyorsan szedte a levegőt, míg izmai ellazultak, míg végre kinyitotta szemeit és ránk nézett. Azt hiszem ez volt az a pillant, amikor sokkot kaptam, már ha ezt egy vámpírnál lehet annak nevezni. A szemei gyönyörű mogyoróbarnánk voltak, kissé még fátyolosak azok után a fájdalmak után, amin átment az előbb. De nem aranybarnák voltak, vagy sötét barnák, vagy esetleg feketék, hanem mogyoróbarnák, amit egy vámpír szeme SOHA nem vesz fel. Ekkor kezdtem jobban fülelni, és bár nagyon kellett figyelnem, de hallottam valamit, ami alig volt erősebb egy pillangószárnycsapásnál, de mégis a szíve felől jött. Aztán megint néma csend, de pontosan 174 másodperccel később újabb apró zaj. A kapkodólélegzet vételei elnyomták a szívének lágy alig érzékelhető dobbanását. Marcus és Aro pedig életre keltek. Marcus óvatosan ráterítette a takarót és átölelte fogadott lányát, míg Aro a biztonság kedvéért kitapintotta a pulzusát a kezén, de a szívverésére még így is több mint egy percet kellett várni.
- Jól van kislányom, már vége. - simogatja lágyan a takarón keresztül, de Bella még így is didereg.
- Majdnem két órába telt, előtte le kellett volna menned vadászni. - mondja Aro dorgáló hangon.
- Nem tudom feltűnt-e, hogy nem volt időm elmenni vadászni? - morogja Bella és most már hallom, hogy hangja nem olyan tiszta és csilingelő, mint egy vámpíré.
- Ajj miért mindig velem vitázol, ahányszor visszaváltozol? - sóhajt fel Aro.
- Mert te mindig kéznél vagy, ha vitázni akarok. - mosolyog rá lágyan, bocsánatkérően.
- Komolyan egyszer összedől a kastély, amikor visszaváltozol, pedig mindig megfogadtam, hogy elviszlek innen, de valahogy sosem jön össze. - csóválja a fejét.
- Ígérem egyszer még megéled, hogy nem itt változom át. - mosolyog rá könnyedén, de még mindig túl sápadt, alig pár árnyalattal van több szín az arcán, mint Aronak és még mindig eléggé didereg, valószínűleg, mert még nem nem áradt szét eléggé a vér a szervezetében.
- Kíváncsi leszek. - sóhajt fel fáradtan, de még mindig a pulzusát fogja, bár már jól hallható a szívének dobogása. Még mindig alig vert többet egy percen belül, de már sokkal hangosabban, magabiztosabban dobbant. Pár perccel és egy kis csönddel később Bella már nem didergett annyira.
- Na? - szólt türelmetlenül. Miközben a lábfejeivel körözött, hogy gyorsabban folyjon bennük a vér.
- A türelmed fog egyszer a sírba vinni téged is, meg aszem engem is. - nevet fel jókedvűen.
- Olyan szívesen felpofoználak. - szól negédesen Bella.
- Csak rajta szívi. - mosolyog rá szívélyesen. Azonban azon elég rendesen ledöbbenek, ahogy Bella ökölbe szorítja a kezét és már épp lendítené, hogy megüsse Arot, de Marcus lágyan visszafogta Bella öklét.
- Nem tudom Aro, hogy vagy vele, de én nem szívesen raknám össze megint Bella csontjait. - morogta Marcus.
- Ugyan már Marcus, már akkor is összetettük, amikor szilánkosra törte. - mosolyog Bellara.
- Nem akarok ujjal mutogatni, hogy ki miatt .. - nevetett fel lágyan Bella és Arora mutatott.
- Nem mondták még, hogy nem illik mutogatni?
- Komolyan ennyi év után ezen akadsz fenn? - nevet Bella vidáman.
- Miért nem szokom meg, hogy mindig a nőké az utolsó szó? - teszi fel a költői kérdést magának, de erre Bella már nem reagál, csak elhúzza a kezét Arotól és óvatosan, lassan feláll, de hirtelen megbillent. Komolyan kíváncsi lennék mit szólt volna egy kívülálló ahhoz, ami most történt, ugyanis Nessie, Aro, Marcus, Carlisle, és én is azonnal utánakaptunk, míg a többiek valószínűleg észlelték a reakciónkat, így nem mozdultak.
- Te jó ég! – döbben le Bella, a hirtelen jött reakciónkra. - Lehet nem ártana megijednem...
- Mami! - bújt hozzá Nessie, és szemeiben újra könnyek jelentek meg, Bella pedig teljesen ledöbbent, legalábbis az arckifejezése azt mutatta. - Én nem tudtam … nem tudtam, hogy így kell visszaváltoznod. - szipogta, továbbra is Bellat szorongatva. - Ha... ha tudtuk volna, sosem kértünk volna rá.
- Jajj Kicsikém. - sóhajt fel Bella és magához öleli a lányunkat. - Nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik. - vigasztalja, de a légzése egyre felszínesebbé válik, és hirtelen, mint valami megvilágosodás jövök rá, hogy Bella ember, Nessie félvér és ahogy látom túlságosan is erősen szorongatja.
- Nessie, csak óvatosan, édesanyád most ember. - szólaltam meg végül halkan, Nessie pedig azonnal engedett is a tartásán.
- Jól vagy, anyu? -kérdezte aggodalmasan.
- Kutya bajom. - legyintett. - És ne aggódj kislányom, csak még szoknom kell, hogy vannak emberi reakcióim.
- Biztos? - néz rá könnyes szemekkel.
- Persze. - mosolyog rá biztatóan és letörli könnyeit az arcáról. - Minden rendben. - nyom egy puszit az arcára. - Csak nyugodj meg. - simogatja Nessie-t és magához öleli, míg a lányunk úgy bújik hozzá, mintha valami rossz elől menekült volna. Édesanyja karjaiban Nessie már hamar megnyugodt. Miután Ness elengedte Bellat, Bella óvatos léptekkel lépett közelebb Tony ágyához, míg mi feszülten figyeltük, nem billen-e ki újra az egyensúlyából, de nem tette. Mikor letérdelt az ágy mellé, hogy nehogy azzal a kis mozgással is fájdalmat okozzon a fiunknak, ami akkor keletkezne, amikor besüpped alatta az ágy.
- Minden rendben lesz, fiam. - mosolyog rá lágyan.
- Sajnálom anyu. - mondja halkan, fátyolos hangon a fájdalomtól.
- Shh. Semmi baj. - nyom egy óvatos puszit az arcára, majd a csuklóját Tony ajkai elé tezsi.
- Isa, először enned kell. - szól rá Aro figyelmeztetően.
- Elég jól vagyok. - válaszol Bella nyugodt hangon.
- De … - ellenkezne Aro.
- Csak fogd be! - szól rá lángoló szemekkel Bella, mire Aro lemondóan felsóhajt és védekezően felemeli két kezét. - Nyugodtan, igyál fiam. - mosolyog lágyan, én pedig lefagyok. A saját vérével itatta őket?! Nem hiszem el, hogy komolyan képes volt erre! Azt hittem mindent képes vagyok elhinni róla, hát tévedtem!