24. Fejezet – I can't always solve everybody's problem

Sziasztok!
Elkészült a következő fejezet is. És nem voltam olyan gonosz! =P( Daphne Collinsnak szól, aki szerint mindig gonosz vagyok xD) Most nem írtam olyan hűde izgi függővéget, sőőt, vegyétek, úgy, hogy ez nem függővég, mert egyáltalán nem annak szántam … :D
Eléggé, hogy is mondjam? Temperamentumos fejezet lett, vagyis értsétek úgy, hogy néhány nyulat kiugrasztottam a bokorból … xD
És előre figyelmeztetek mindenkit, hogy elég sok káromkodás szerepel a fejezetben.
Ha szeretitek, akkor hallgassátok meg a Tűz és Víz c. számot a Groovehous-tól. (sok szitura illik a mostani fejezetből, majd meglátjátok, hogy miért … )
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

„A kulcs az, hogy ne árulj el semmit, és hogy gyorsan mozogj, céltudatosan. Véghez kell vinned, mielőtt ő egyáltalán észrevenné, hogy készülsz valamire. Hogy mire rájön, mi történik, már késő legyen”
(Alyson Noel – Night star)

 

Felém ugrik, egyik keze ökölbe szorul, a másikkal a nyakamat akarja elkapni, de én egy egyszerű lépéssel kitérek, így elcsusszan mellettem a keze. Hangosan felnevetek, dühe szikrázó forró lánggal ütközik ki a tekintetében. Élvezem a dühét. Élvezem, hogy nem tud uralkodni magán. Élvezem a hatalmam, pedig most nem is volt rá szükségem. Hiába, én mindig Bella maradok, mindig a régi önmagam leszek. Ökle újból lecsapni készül, én újra kitérek. Egyre jobban nevetek és egyre jobban érzem magamban, a régi létem örömeit. Újra önmagam lehetek, nem kell visszafognom magam. Nem kell eljátszanom, hogy én vagyok az ártatlan kislány. Nem, végre önmagam lehetek, a szemét ribanc, aki élvezi a hatalmát mások felett. Néha komolyan undorító vagyok, hogy látom, ahogy szenved, és a francba is, élvezem, hogy szenved. Az alatt a másodperc tízezrede alatt, amíg ez mind végigfut a gondolataimon, ő föladja az ütéseket. Én meg abbahagyom a nevetést, csak mosolygok. A levegőbe ugrik, átszaltózik fölöttem, hátulról akar megtámadni, ezért én gyorsabban fordulok meg és az egyik karját megragadva a eltávolítom az utamból, az egyik oszlopnak csapódik, az oszlop kidől, de nem számít. Azonnal felpattan, meggörnyedve, támadóállásban vár, míg én csak nyugodtan álldogálok, figyelem, hogy mit készül tenni. Hirtelen elindul felém, látom, ahogy erősen koncentrál valamire, először nem értem, aztán rájövök, mögöttem úgy 10 méterrel egy nyitott ablak tátong, ki akar lökni rajta, hogy kint folytassuk az egészet. Nevetve csóválom a fejem. Megvetem a lábaimat és bár pár centit elmozdulok, ahogy felfogom, a nagy rohanásban, behúzok neki egy erős jobb horgot, de nem engedem, a nyakára szorítom az egyik kezem, a másikkal a kezét fogom le. Szabad kezével próbál szabadulni. Tekintete nem tisztult ki, sőt olyan homályos, mint egy elejtett vadé, ami képtelen szabadulni, akármit is csinál.
- Szívesen játszanék húgi, de most nem lehet. - mondom, nyugodt hangon, ajkaimon még most is a győzedelmes, talán felsőbbrendű mosoly ragyog.
- Ez nem igazságos! - morogja dühödten, én meg újra felnevetek.
- Dehogynem! Én vagyok az idősebbik testvér, édeském. - mosolygom. - Nem győzhetsz le. - súgom félelmet keltő hangon és el is érem a célomat az egész trónteremben megfagy a levegő, egyedül gyerekeim lélegzése hallatszik, a többiek elhallgatnak, még Maria is. - Tudod ez nagyon csúnya dolog volt. Megzavarni az előkészületeket. Légy okos kislány és kérj szépen bocsánatot. - mosolygok tovább, hangszínem nem vált, talán egy kis játékosságot foglal magába.
- Soha. - szűri fogai között, én pedig megkeresem a két érzékenyebb pontot a nyakán, körmeimet belevájom és felemelem a földről, ami kissé nehéz, mivel ő a magasabb …
- Hogy mondtad? - kérdezem újra, hangja hörgéssé és morgássá változik. Lehet, hogy vámpír, de vámpír erővel ez nem túl kellemes érzés.
- Elnézést! - nyögi ki végül, én meg elégedetten mosolygok, leteszem a levegőből és elengedem.
- Ez a beszéd édesem. - mosolygok rá. - Lehetőleg máskor ne rendezz nagy jelenetet, amikor tárgyalás lesz. A jeleneteid soha nem tesznek jót a királyoknak és a hercegeknek. - csóválom a fejem.
- Ők az én vámpírjaim! - mondja halkan, a torkát masszírozgatva, de egyenesen a szemebe néz.
- Őszinte leszek, oké? Jasper Cullenekhez csatlakozott, most házas és a felesége az egyik legjobb barátnőm, ha tönkre vágod az életüket, akkor tudod, hogy ennél milliárdszor rosszabb is lehetek. Isidora … nos, őt rühellem, baromira nem érdekelne az se, ha kinyírod, megkínzod vagy azt csinálnál vele, amit csak akarsz. De amíg Vladimir felesége, védelemmel tartozom neki is, sajnos. Bár reménykedem, hogy egyszer megjön Vladimir esze is. - mosolygok az említettre kedvesen. - Szóval légy jó és amíg a dolgok így vannak, hagyd őket nyugton. Utána nem ártom bele magam a dolgaikba.
- Megölted a kedvenc szeretőm, és még csak őket se kaphatom vissza?
- Ha nem száll rám, akkor békén hagytam volna. Jobban kellett volna vigyáznod a kis kedvencedre. - mondom némi undorral hangomban. - Sosem szóltam a játékaidba, csak ha elfajultak a dolgok …
- Tudom. - sóhajt föl végül.
- Akkor ezt is megbeszéltük. - mosolygok kedvesen, interkontinentális váltással, az előzőhöz képest. - És úgy egyébként mi van veled mostanság? - kérdezem társalgó hangon.
- Semmi, minden a legnagyobb rendben, de most lehet beújítok egy új szériát, a mostani már annyira unalmas.
- Te tudod. Én aztán nem szólok bele. - vonok vállat.
- És veletek? Hogy s mint van a hatalmas Volturi és a Birodalom? - nevet jókedvűen és Arora néz.
- Köszönjük Maria, remekül vagyunk. Mint mindig, főleg, hogy a nővéred hajlandó megtisztelni minket a jelenlétével. - nevet Aro.
- Te kinek a pártján állsz? - nézek rá felhúzott szemöldökkel.
- Persze, a tiéden, Édesem. - nevet.
- Még szerencse, kíváncsi lennék, mi lenne, ha nem az enyémen lennél …
- Nem tudom. - mondja hirtelen nyugtató hangon, ajkain hasonló, elbűvölő mosollyal.
- Ez Sulpicia asztala, nem az enyém … - húzom ajkaimat a legédesebb mosolyomra.
- Elképesztő egy nőszemély vagy, hallod-e? - nevet fel Aro.
- Mintha mondták volna már. Sőőt, te is mondtad már párszor. - ráncolom a homlokomat, mintha erősen gondolkodnék.
- Lehetséges. - vonja meg vállait nem törődően, míg nem Caius közbe szól.
- Meddig óhajtasz maradni Maria? - néz rá, szemei dühösen csillognak, nem jó őket együtt hagyni, az egyszer biztos.
- Nem tudom, lehet vissza is megyek. - mondja, hangja nyugodt, testtartása egyenes, magabiztos.
- Maria néni, maradj egy kicsit, még van pár nap a tárgyalásig, addig simán maradhatnál. - mondja kislányom mosolyogva.
- Nyugodtan maradhatsz, ha nem baszogatsz senkit a királyságokból és a hercegségekből. - nézek rá, hangom sík nyugodt.
- Ezt nem ígérhetem meg, túl sok ismerős arc van itt. - nevet. - Inkább gyertek le ti. - néz rám.
- Hajjj, rendben. De előre szólok, hogy fél éven belül megyünk, addig ne alakíts ki egy újszülött hadsereget, csakis nekem címezve, mert szerintem az Amazonok idegfrászt kapnak. - nevetek.
- Komolyan kinézed belőlem? - vág ártatlan képet, én meg nevetek.
- Volt már rá példa … És egyébként is ezen az Én Ártatlan Vagyok, Ne Mondj Ilyeneket arcon még változtatnod kell, hátha akkor meg tudsz hatni …
- Na jó, ez igaz. - sóhajt fel, lemondóan. - De tudod, hogy a gyerekeid életét nem kockáztatom meg.
- Ez a szerencséd.
- Na jó, akkor mentem. Hamarosan találkozunk húgi. - mosolyog és megöleljük egymást, milyen ritka pillanat … aztán gyerekeim is elbúcsúznak tőle és már megy is.
- Ezt nevezem gyors látogatásnak. - csóválom a fejem, az ajtó felé nézve. - Azt hittem, hogy marad és cseszeget titeket, amíg nem esik le neki, hogy megszívja a dolgot … most aztán nagyot nőtt a szememben. - mondom és mosolyogva sétálok a Volturihoz.
- Tudod, én is arra számítottam. - mondja Caius, nyugodtan. - De örülök, hogy nem maradt.
- Gondolom, hogy mennyire örülsz neki. A volt szeretők megkavarják az életet, nem igaz? - nézek rá, ez nyílt titok volt, hogy Athendora előtt és az előző neje Penelophe között szeretők voltak …
- Ugyan, testvérem, ez mindig így van. - megy oda hozzá Aro és veregeti meg a vállát, mint az idősebb, tapasztaltabb testvér a fiatalabbét.
- Te már csak tudod … - nézek rá szúrósan.
- Nem egészen. - nevet fel.
- Hogy tudtam … - csóválom a fejem.
- Nem szokásom szeretőt tartani. - mondja határozottan, én meg nem fűzök hozzá ellenvetést.
- Bella, elmesélnéd nekem, hogy mi köze a feleségemnek Mariahoz? - kérdezi Vlad tőlem, gondolom a drága neje nem akarja elmondani. Isidora most először néz rám félelemmel és alázattal.
- Nem hinném, hogy tényleg akarod tudni. - nézek rá. Vlad rendes fickó, nem akarom én tönkretenni a házasságát, akármennyire is szapuljuk egymást Isidoraval.
- De igen. - mondja határozottan, Isidora könyörgő szemeket mereszt rám.
- Vlad, mindenkinek vannak mocskos titkai. Isidora múltja is ilyen, de ha eddig nem érdekelt, elfogadtad, hogy nem mond semmit a múltjáról, akkor most miért várod el tőlem, hogy elmondjam? Volt, ami volt, ez már a múlt Vlad. Hidd el, ha arról az időről lenne szó, amióta ismeritek egymást elmondanám, de ez még azelőtt volt, hogy csak találkoztatok volna. - térek ki az egész elől, akármennyire is utálom Isidorat, azért ennyi jóérzés még belém is szorult.
- Csak azért véded, mert neked is van múltad! Soha, ebben a büdös életben nem kérdeztem semmit sem rólad! A francba is! De veled ellentétben, ő a feleségem! - kezd dühös lenni, baró!
- Na ne mondd. - mondom nyugodtan. - Akkor faggattad volna ki őt az esküvő előtt. Nem az én asztalom, hogy házasságokba turkáljak! Ez a ti problémátok, ezt nem fogom megoldani helyettetek, mert ahogy mondtad nyúlfarknyi közöm nincs a házasságotokhoz. - várom, hogy Vlad tovább folytassa a kiakadást, de nem teszi, vesz egy mély levegőt és elmegy, gondolom elfoglalja az itteni szobáját. A két másik Roman király vonakodva néznek utána. - Na gyerünk, menjetek, ti is, mert hogy én nem fogom rendbe szedni a csöppnyi lelkivilágát, az is halál biztos. Ők is felkelnek a trónjukból, a feleségeik követik őket.
- Köszönjük. - mondja Milosh, csak nem fogtam fel, hogy mit köszönget itt bele a nagy világba? Mert hogy egy szemernyi szarkazmus vagy gúny nem volt benne az is tuti biztos. - Kellemes estét! - köszönnek el, és mennek is a megszokott szobáikba. Isidora csak tétlenül vár. Egyedül maradt.
- Bella, köszönöm. - súgja halkan, megalázkodva előttem.
- Ne köszöngess mert baromira nem érted tettem! Valdimirért tettem, nem miattad! Ha nem a felesége lennél, már rég földbe tiportalak volna. És tudod mit? Cefetül élveztem volna tönkre vágni az életedet! - hangom forró tűzesőként pattog arcára. Nem vagyok dühös, vagy ingerült, óó, nem, az ennél ezerszer rosszabb lenne. Csak egyszerűen rohadtul elegem van most a Roman Királyság problemáiból. Rám néz, szemeiben annyi érzelem kavarodik, de úgy tűnik, most már tudja, hogy jól teszi, ha fél tőlem, mert a félelme kerekedett felül a többin. Mélyen meghajolt előttem, aztán kiment a trónteremből, én meg felsóhajtottam és ledobtam magam Ann trónjára, tettem az egész formalitásra és minden badarságra!
- Na látjátok, ezért ő a példaképem. - szólal meg Percy megszakítva a teremre borult csendet.
- Kössz, most erre van szükségem. - néztem rá egy apró mosoly kíséretében. - Valaki még ki szeretne borulni a húgom miatt? - néztem körbe a helyiségben és most először néztem igazán a Cullen-Daneli klánra, idáig mindenki más lefoglalt, szinte meg is feledkeztem róluk, csak sodródnak az árral.
- Maria a húgod? - kérdi Jasper.
- Igen, de gondolom sejted, hogy én nem voltam ott, amikor téged átváltoztattak … - nézek rá, bááár …
- És félkézzel leverted. - mondja, én meg vállat vonok. - Ő remek harcos, engem is sok mindenre megtanított … - néz szemeimbe, és már a nyelvemen van, hogy megkérdezzem, a harccal vagy a szexuális élettel kapcsolatban, de nem kérdezem meg, egy napra elég egy házasság, főleg, hogy a másik Jasperé és Alice-é...
- Soha nem tagadtam, hogy verhetetlen vagyok a harcban. És még mindig keveset láttál. -válaszolok.
- Vannak még ilyen veszélyes kapcsolataid, amiről nem ártana tudnunk? - kérdezi Edward, hangja vádló és ez már kezdi elindítani bennem azt a bizonyos pumpát.
- A veszélyes kapcsolatok jót tesznek. Érdekesek és izgalmasak, és ha most a gyerekeimre akarsz kilyukadni a vádaskodással, ne aggódj, teljes biztonságban vannak. - felelem némi gúnnyal megspékelve.
- Hogy érted, hogy izgalmasak? - folytatja és egyre jobban felmegy a pumpa.
- Ha most ezzel azt akarod mondani, hogy egy bazi nagy ribanc vagyok, akkor mutasd, hol írjam alá?! De mielőtt elkezdesz vádaskodni, nézz már tükörbe is! Vagy már képtelen vagy rá?
- ÉN tükörbe tudok nézd, és TE? - pattant fel a helyéről, a dühe lángoló tűzként égett, és az enyém is kezdett elfajulni, a többiek csendben voltak, nem akarták megzavarni a vitát, csak élvezték az előadást.
- Én tükörbe tudok nézni! De én el is fogadom, hogy vannak bennem bibik, de ilyen vagyok, nem fogok megváltozni. Tudod, hogy miért? Nem?! Mert nem akarok, mert élvezem, hogy ilyen lehetek. De te még magadnak sem ismered be a hibáidat, azt hiszed, hogy te vagy a mindenség közepe, vagy az, akin minden csattan, aki szenved mindenki más helyet azzal az undorító önsajnálatoddal, amivel bárkit az őrültbe kergetsz … - vágtam vissza.
- Szeretnél, még valamit a fejemhez vágni? Mondjuk, hogy milyen undorító dög vagyok, hogy megcsaltalak, vagy ilyesmi? - kérdez vissza, de nem vádaskodik már, szerencsére, az Ő szerencséjére.
- Mi a fészkes fene miatt verném le rajtad a múltat? Hibáztál! A francba is, rohadt nagyot hibáztál! De pasi vagy! Egy pasi csak akkor marad egyetlen nővel, ha igazán szereti őt. Különben keres magának másokat is. És nem fogom neked felhozni a hibáidat mert kurvára nincsen értelme, csak felesleges időpocsékolás és én nem fogom rád vesztegetni a fölös időmet... - válaszolok, a dühöm szinte már igazi szikrákat csihol, az ökölbe szorult kezemet a hátam mögé rejtem és próbálok lenyugodni.
- Remek! Van egyéb? - kérdi gunyorosan.
- Igen, lenne még valami! Ha felidegesít a nejed ne rajtam verd le! Kössz, most húzhatsz a picsába! - válaszoltam már nyugodtnak álcázott hangon, látom, hogy szemében döbbenet csillan, azt hitte nem tudok róla. Pedig a fene vigye el irtózatosan jól ismerem. De nem mondott semmit, csak kiviharzott én meg kifújtam a benntartott levegőt.
- Ez remek volt! - mosolyog Aro és elkezd tapsolni, felé pillantok, a szemem valószínűleg meglepi, hogy mennyire elegem van mindenből, mert abbahagyja a tapsolást.
- Hogy húznál el a rossebbe te is, vele együtt! - vágom oda neki.
- Mindig is tudtam, hogy ennyire szeretsz, de ez már túlzás Szívem. - nevet fel. - Ha most megbocsájtotok. - szól, uralkodóhoz mérten, aztán felkel a trónból és karon ragad.
- Mire készülsz már megint? - kérdezem sóhajtva.
- Semmire. - válaszolja és kihúz az ajtón, végig a folyosókon ...

23.Fejezet – Say Hello to the Romans and …

Sziasztok!
Na szóval, az előző, elbeszélő résszel ellentétben ez azért sokkal mozgalmasabb lett … Bár itt is van egy rövidke elbeszélés a Roman klánról, de aztán már beindul az „élet” =)
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá  Britney Spears-től a My Prerogative c. számot, tudom, hogy néhány helyen nem igazán passzol a fejezetben, de elég nagy része igaz rá.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

„Öcsi, a világ tele van azzal, amit te 'rossznak' nevezel. Miért nem lazítasz és csatlakozol a győztes oldalhoz? Az sokkal mulatságosabb, biztosíthatlak!"
Vámpírnaplók

 

Elkezdtünk beszélgetni, nagy vonalakban beszámoltak az eltelt időről és minden egyébről, amikor egyszer csak a nagy semmiből megszólal Emm.
- Szóval te tényleg az igazi Dracula vagy? - kérdezte Percy-re nézve.
- Naná, miért ? - kérdezi értetlenül, szemei kissé elsötétültek.
- Hatalmas csodálód vagyok! - röhög fel Emmett. - Az összes film, ami az életedről szól, az nagyon remek. Olyan remek rossz fiú voltál, vagyis amit a filmekben vannak … Tényleg olyan voltál?
- Ki mondta, hogy most nem vagyok olyan?
- Wááá ez tök baro! És milyen érzés komolyan gonosz fiúnak lenni?
- Remek, soha senki nem száll velem szembe, és sokan rettegnek tőlem. De én még a mai napig azt mondom, hogy vannak nálam rosszabbak is, akiket szintén csodálni lehet.
- Mint például? - villanyozódott föl Emm.
- A nők, ők a leggonoszabb népség. - mosoly terül szét arcán és egyenesen rám néz.
- Most komolyan? Miért én, már megint? Itt van Chelsea és Renata is, sőt Nessie is! Na jó, a lányomat ebből hagyjuk ki. De miért én, - fakadok ki.
- Tudod, ha nem értenél velem egyet, akkor nem szóltál volna vissza. - mosolyog ravaszan Percy.
- Bocs, hogy a véremben … vagyis a génjeimben van, hogy vissza kell vágnom. - mondom szarkasztikusan.
- Ugyan már, ne mondd, hogy te nem vagy ugyanolyan rossz, mint én. - nevetett Percy vidáman. És én azt akartam mondani, hogy nem, nem vagyok, olyan , mint ő, én nem vagyok rossz, de nem tudtam, nem, mert a francba is igaza volt. Ugyanolyan mocsok vagyok, mint ő. Igenis csináltam szörnyű dolgokat.
- Na jó, de legalább veled ellentétben én a kajával nem játszom. - sóhajtottam fel kicsit bosszúsan.
- Csak mert hülye állatokkal táplálkozol, ha ember vért szívnál …
- Akkor sem bújnék ágyba minden áldozatommal, bocs.
- Te tudod. - rántotta meg vállait félelemkeltő mosollyal én meg a legédesebb és ártatlanabb mosolyomat vettem elő. - Te vagy a példaképem. - nevetett végül.
- De jó nekem! - nyögtem fel. - Még szerencse, hogy Hitler nem lett vámpír mert akkor még ő is rám fogná az egész rohadt világháborút …
- Én kifejezetten élveztem a világháborút. - rántotta meg vállait Cobham.
- Ja, mert vámpír voltál, melyik vámpír nem élvezte, aki ember véren él? - kérdeztem.
- Na ebben az igazság. - nevetett fel Cobham. Úgy tűnik, közben feljött a nap is, csak most vettem észre, kicsit elvoltam a gondolataimmal és a bájcsevejjel. Így a reggeli órákban újból megjelentek az őrök, a Roman címerrel, mivel ők, általánosságban a korábbi órákban érkeznek. Mely arany színen egy ezüstös Triquetra mintát szimbolizált és azonnal fel is került a Volturi címer jobb oldalára. Mint a hercegségek címerei, úgy ezek között is nagyjából egy méter távolság volt. Ahogy jöttek már mentek is az őrök, egy illedelmes meghajlás kísértében. Én pedig azonnal felkeltem eddigi helyemről, mint a tanárnéni a kis nebulók előtt, hogy folytassam a mesélést.
- Ez a Roman klán címere. Gondolom erre ti is rájöttetek, mivel mondtuk, hogy ők jönnek. - nevettem. - Az ábra egy Triquetra, amelynek sokféle jelentése van, a kelta mitológiában a nagy istenek hármas csoportját jelenti, de mai nézetek szerint egyszerűen a hármas tagoltság, a tér három részét, a születés-élet-halál hármasát jelenti, most már a sátánizmussal is összekötik. De szerintem simán a három uralkodót jelképezi és az évezredek óta fennálló hatalmukat. Az arany szín a halhatatlanság és a dicsőség színe. Gondolom azért valamennyit hallottatok róluk … - nézek a Cullen-Denali klánra, de biztos választ nem kapok, így folytatom tovább. - A három királyt Miloshnak, Vladimirnak és Walthernek hívják. Mindhármuknak van feleségük, akiket hatalmas becsben tartanak, szóval Emmett, kérlek ne tegyél rájuk megjegyzéseket. Semmilyent! A feleségeiket Ann-nek. Isidoranak és Cecylianak hívják. Cecylia eléggé … tiszteli a rangját. - fogalmazom meg szépen azt, hogy egy nagy sznob. - Isidora hamar dühbe gurul, és akkor aztán hajj, főleg, ha Vladimir megtudja ezt. Ann meg a legközvetlenebb köztük, kedves és figyelmes, szöges ellentéte a másik kettőnek. A Roman Királyság a legrégebbi királyság, amelyet a Volturi követ alig 2 évtized lemaradással. - nevettem, mert ez nagyon bosszantja Aro-t, hogy nyamvadt 20 év és a Volturi a legrégebb óta fennálló királyság. - Szerintem nagyjából ennyi. - vonok vállat és nem kérdeznek semmit, ezért az ablakba ülök, a belső párkányra. A testőrök cserélnek, megjelennek a testvéreim. Jane és Alec Aro trónja mögé áll. Dem és Heidi Apué mögé, Félix és Nora Caius mögé és megérkezik Sulpicia és Athendora pedig férjeik mellé állnak. Ben, Tay, Mira és Peter pedig csak simán bejönnek a királyok mögé. Most kezdődik majd az erőfitoktatás. Juppí … Én teljes nyugalommal maradok az eddigi kényelmes helyemen a párkányon. A Roman klán pedig a jól megszokottak szerint érkezik, még reggeli órákban. Elől jönnek a királyok, a feleségeikkel és mögöttük pár őr. A feleségek, mind a Volturi, mind a Roman klánhoz tartozók illendően meghajolnak, míg a királyok csak biccentenek egymáshoz. És három, a Volturi királyi trónjainak másait hozzák az őrök, pontosan elhelyezve a Cullen-Denali klánnal átellenes oldalon. Senki sem szól, a Hercegségek, még a Woolgarok is feszült figyelemmel nézik a két hatalmas királyságot, míg a másik kettő csupán érdeklődve.
- Üdv! - szólok oda a Roman klánnak, de nem moccanok, nem fogok itt hajbókolni nekik, csak Ahmose előtt hajolok meg, mert tisztelem a kora miatt, de a Romanok ilyen szempontból teljesen hidegen hagynak.
- Üdvözlünk Bella. - mosolyog Vladimir és a többi király is.
- Nocsak, a nemes Isabella már nem is köszönt minket illendően. - gúnyolódik Isidora.
- Mintha te üdvözöltél volna Dora. - vágok vissza, direkt Doranak hívom, mert ő is hasonlóan utálja, mint én a teljes nevem.
- Ne hívj így! - szűri fogai között és már talpra is ugrott, persze Vladimir megfogta a karját, hogy visszatartsa.
- Amíg te Isabellanak hívsz én is Doranak, kedvesem. - mosolygok negédesen, erre egy halk, állatias morgás hagyja el ajkait.
- Drágám, nyugodj meg és ülj le szépen. - mondja nyugodt hangon férje, így duzzogva le is ül.
- Dora, ne vágj már ilyen fancsali képet, tudhatnád, hogy velem nem húzhatsz ujjat, tudok rólad nagyon csúnya, csúnya dolgokat. - mosolygok, arca megkeményedik, szegény nem tudja kontrollálni az arckifejezését.
- Nem tudhatsz semmit, nincsenek titkaim. - mondja határozottan, de az előbbi arckifejezése másról árulkodott, azt hiszi senki nem vette észre. De én igen.
- Alábecsülsz. - nevettem fel. - Egyébként meg nő vagy, általában minden nőnek vannak apró-cseprő titkai … de a tiéd nem sorolható ezek közé...
- Nem tudsz rólam semmit! - ordítja, én meg csak nevetek és ennyi épp elég volt a szívatásából.
- Meséljetek, mi a helyzet nálatok? - nézek a királyokra, nem is foglalkozva Isidora villámló tekintetével. Az uralkodók elmondták, hogy minden rendben és s a többi, s a többi … a lényeg, hogy nem történt semmi számottevő. Amíg ők mindezt elmondták, mi ezt mind végig hallgatjuk. Ha ember lennék, a fejem már zsongana a sok információtól. Amikor már nagyjából elemezték a nyugis helyzetet a Roman királyságban, Ann idejött hozzám és elkezdtünk csendben beszélgetni mindenről. A beszélgetésünkbe becsatlakozott Alice, Kate és Mira is. Nem hiába mondtam, hogy Ann a legjobb feleség a Roman klánban … Annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy csak akkor figyeltem fel egy készülődő hevesebb vitára, amikor Aro felpattant a trónjából és Milosh is hasonlóan cselekedett. Lányok tovább fecsegtek, de én már nem tudtam őket követni, a készülődő szóváltás jobban lekötötte a figyelmem.
- Ne hidd, hogy fölöttünk álltok, a nyomorult királyságotokkal. - mondta fojtott hangon Milosh Aro szemébe.
- Mi elfogadtuk a feltételeket! Elismertünk titeket és a többi királyságot is egyenlőnek, úgyhogy ne beszélj őrültségeket! - felelte a Volturi főkirálya, Sulpicia arcán a vívódást láttam, legszívesebben visszafogta volna férjét, de azzal megpecsételte volna Aro hatalmát, hogy a feleségének hatalma van felette … meg egyébként sincsenek most túl jó viszonyban … Ezért csak állt a trón mögött és figyelte az eseményeket, ahogy a hercegségek is egyre inkább felfigyeltek a veszekedésre.
- Elfogadtátok?! Még mindig felsőbbrendűen viselkedtek! - folytatja tovább a Roman klán főkirálya.
- Ez egyáltalán nem igaz! - mondja egy morgással megspékelve Aro.
- Pedig nekünk lehetne rá okunk! Mi vagyunk a legrégebbi királyság! És még a hatalmunk is nagyobb, mint a tietek!
- Igazán? A mi hatalmunkat többen ismerték el a Birodalom előtt, mint a tiéteket! És arra a rohadt 20 évre ne legyél olyan büszke! - a két király már támadó távolságba került egymáshoz, de nem engedhetem, hogy egymásnak essenek. Kár, pedig azért egyszer megnézném … Na jó, hagyjuk ezeket a gondolatokat! - szóltam magamra gondolatban és előhívtam az egyik képességem, egy fizikai pajzs, akár egy láthatatlan fal feszült kettejük közé és kíméletesen ellökte őket egymástól, persze azért még állva maradtak.
- ISA!
- BELLA! - szólnak rám dühösen, szinte már kiabálnak, de egyszerre ejtik ki a nevemet.
- Na látjátok, egy közös pont. - mosolygok édesen, dühös képükbe. Most már mindenki rájuk figyel.
- Nem tudnál ebből most kimaradni, kérlek. - néz rám Aro.
- Nem, és ezt te is tudod. - vonok vállat. - Milosh, azzal a nyamvadt 20 évvel ne csesztesd tovább Arot! Aro, te meg próbálj meg nem mindenen fenn akadni.
- De … - kezdik megint egyszerre.
- Na, megy ez. - dühödten néznek rám, aztán egymásra, végül visszamennek, a helyükre. Feleségeik meg melléjük. - Máris jobb. - sóhajtok fel, még mindig rögtönzött helyemen a párkányon, imádok itt ülni. Már épp visszaállt volna a nyugis beszélgetés, amikor egyszer csak meghalljuk az ajtó elől jövő zsörtölődő őröket, aztán az ajtó kicsapódik és belép rajta … a húgom. Döbbenten nézek rá, míg ő észre sem vesz a párkányról. Na köszönöm. Viszont Isidorat észrevette s arcán jeges félelem jelent meg húgom jelenlététől.
- Te … te mit keresel itt? - kérdezte félve Dora én meg jót mosolyogtam az arcán.
- Jajj, nicsak kit látnak szemeim, drágaságom, de rég láttalak. - mondja jókedvvel hangjában, de valahogy mégis ridegség szivárog belőle … - Nagyon csúnyán viselkedtél, amikor csak úgy elhagytál minket. Csúnya, csúnya dolog volt. - mondja dorgáló hangon, egyre közeledve Dora felé, Dora arcán a rettegés egyre nyilvánvalóbb. Vladimir érdeklődve nézi a jelenetet.
- Isidora, Drágám, honnan ismered? - kérdezi férje, hangja nyugodt, érdeklődő.
- Nem meséltél rólam, gyermekem? - mondja rosszallóan.
- Én … nem ismerem! - mondja, próbál határozott lenni, de hangja remeg.
- Dehogynem! - vágja rá és hangjában egyre jobban visszatükröződik a harag és a düh. - Én teremtettem! Az én vámpírom! - vágja Vladimir képébe mosolyogva. - És most királyné. - mondj az utolsó szót gúnyosan. Annyira lefoglalt ez a kis beszélgetés, hogy a többiekre nem is figyeltem, amíg Alice hangja fel nem csendült, még ha halkan is.
- Jasper, Szerelmem, mi a baj? - kérdezte aggódva és én Jazz irányába néztem, aki a húgomat nézte és már ő is felfigyelt Jasperre.
- Nocsak, úgy tűnik, ma mindenkivel találkozom. - mosolyog rá ragyogóan. - Nem volt szép, hogy Peterékkel megszöktél tőlem, Szívem, pedig én aztán mindent megadtam neked … - csóválja a fejét.
- Csak kihasználtál, hogy kiképezzem őket, semmit nem jelentettem neked. - mondja Jazz, hangja magabiztos, de túl halk, hogy bárki figyelembe tudja venni.
- Mondd csak, elfelejtette azt a sok együtt töltött éjszakát? - kérdezi, hangja csábítóan selymes és hívogató, Jasper nem válaszol azonnal, Alice pedig bizonyára aggódva figyeli az eseményeket. Minden összekeveredett és ezt nem szabad megengednem, nem tehetem tönkre Alice és Jasper kapcsolatát, bár Isidoratól szívesen megszabadulnék …
- Fejezd be! - szólok határozottan és nem tudom megállapítani, vajon most vett észre, vagy csak most akar engem is figyelembe venni, hogy most már ne velük játsszon.
- De miért? Tudod, hogy mennyire élvezem. - mondja durcásan én meg felé sétálok, lassan, kimérten.
- Tudod Birodalmi megbeszélés lesz, nem hagyhatom, hogy most tegyél tönkre pár klánt, mert úgy tartja kedved. - mondom határozottan.
- De Bella … - néz rám könyörgő vörös szemekkel, tudja, hogy engem azok a könyörgő szemek nagyon gyengén érintenek.
- Sajnálom Maria, de most nem. - vonok vállat. - Tudod, hogy magasról teszek rá, hogy mit csinálsz a vámpírjaiddal, de ők már másik klánhoz tartoznak, hagyd békén őket.
-Na jó, egyenlőre békén hagyom őket, mert most hozzád jöttem.
- Nem mondtál újat. - mosolygok, amikor gyerekeim Mariahoz rohannak.
- Örülünk, hogy eljöttél Maria néni. - mosolyog Nessie.
- Ti hívtátok? - nézek rájuk.
- Nem. De azért örülünk.- nevet Tony.
- Én is, de anyátokhoz jöttem. - néz rám csúnyán, mintha valami szörnyű tettem volna.
- Ti ismeritek egymást? - zendül egyszerre a kérdés Isidora és Jasper felől. Mi összemosolygunk, mintha tudnánk mit gondol most a másik és talán tudjuk is. „Ez az csajszi, jók vagyunk!” Közben gyerekeim elállnak Maria útjából, sejtik, hogy nem üdvözölni jött.
- Nos, drágáim, bemutatom a fogadott nővéremet, Bella-t. Bár gondolom ismeritek. - nevet jóízűen Maria és én is, ahogy látom az elképedést az arcukon.
- Ez hogy lehet? És miért Bella az „idősebb”? - kérdezte Isidora.
- Látom semmit nem tudsz a nővéremről. - nevet Maria. - Azért mert ő jobb. Sokkal jobban megy neki a játék, mint nekem valaha. Mert Bella sokkal rosszabb is tud lenni, mint én. - mondja halkan, mintha titok lenne... de persze mindenki hallja.
- Ezt nem hiszem. - csóválja a fejét Isidora.
- Nekem nyolc. - vonok vállat.
-Nem tudom, hogy tudod ilyen hatásosan alakítani az ártatlan báránykát. - nevet Maria.
- Én sem. - mosolygok. - Na de miért is jöttél?
- Mert megint megöltél valakit, az enyémek közül. - mondja durcás arckifejezéssel, de szemei villámokat szórnak.
- Ne már. - nevetek. - Nem is voltam délen az elmúlt két évben. Csak amikor tárgyalás volt az Amazonoknál.
- Michailnak hívták. - mondja.
- Szerinted tudom mindenkinek a nevét, akit megöltem?
- Magas, vállig érő szőke haj, vörös szemmel természetesen és csodás felsőtest … - írja le a csávót.
- És egy szép cakkos vágás a hátán … - vágok szavába.
- Igen. - válaszolja.
- Akkor mégis. - sóhajtok. - De ő keresett, nem tudtam, hogy mostanában beszélsz rólam a játékszereidnek …
- Csak megemlítettelek neki, ő volt az egyik kedvencem. - mondja és dühe kezd betetőzi, keze ökölbe szorul és a pillanat törtrésze alatt ugrik felém ...

Roman Címer: 

 Roman Királyság: ( Tagjai a Van Helsing c. film szereplőiből szedtem)

22. Fejezet – Welcome to Woolgars

Sziasztok!
Rettentően sajnálom, hogy csak ma tudtam felrakni a következő részt, de nem akarlak titeket a hülye okokkal traktálni, elég sok minden történt. És azt hiszem ez ma kicsit ki is csúcsosodott, de nem számít, mert nem akadályozott meg az írásban.
Na szóval, kissé elbeszéléses fejezet lett, csak hogy közelebbről megismerkedhessetek a Woolgarokkal és pár hagyománnyal, ami a tárgyalást érinti.
Ha szeretnétek hallgassátok meg Hurts-től az Unspoken c. számot, ez ugyan csak egy nagyon kis apró részét jellemzi a fejezetnek, de ez a rész még fontos szerepet fog betölteni majd a kicsit távolabbi jövőben.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Engem szegény anyám arra tanított, hogy az idős kor, az ősz haj önmagában még nem tiszteletre méltó. Csak az emberi magatartás az.
Berkesi András

 

Egészen a Volterra melletti hegyekig futottunk. Jól szórakoztunk közben. Minden idillikus volt, mintha tényleg Aro lenne az apjuk. Gyerekek azonnal megkeresték a kis Sarabit, aki már nem is volt olyan kicsi, vele játszottunk egy kicsit. Aztán gyermekeink levadásztak egy-egy oroszlánt, még szerencse, hogy itt rengeteg van... Aroval úgy játszottunk mi is a gyerekekkel, mintha mi is még gyerekek lennénk. Ezért mondják, hogy egy gyermek megfiatalítja az embert, esetünkben a vámpírt. Remekül szórakoztunk, de muszáj volt visszamennünk, mivel az új nap már fel is kelt, és a Woolgar hercegség érkezésére bármikor számíthatunk, ezért visszamentünk a kastélyba. Bár még csak kora reggel volt, a kastély úgy nyüzsgött, mint mindig, ez részben a Woolgarok érkezéséből, részben a vámpír mivoltunkból fakadt. A gyerekek a vadászat miatt nem aludtak, így a trónterembe mentünk mindannyian, ahol még mindig ott voltak a királyok és a Cullen-Denali család is. Aro elfoglalta helyét a trónon, de már rendezkedtek is, amíg nem voltunk itt, megérkezett két másik, a királyokéhoz hasonló trón, a négy eddigi trónok két szélére. És a gyerekeim akár egy kényelmes fotelbe huppantak bele. A két hercegi klánnak is hozattak be kényelmes foteleket, én meg leültem apu trónjának karfájára.
- Milyen volt a vadászat Kicsikém? - kérdezi mosolyogva apu.
- Remek és vicces. - nevetek fel.
- Meglátogattuk Sarabit jajj, akkorát nőtt, mióta nem voltunk itt. - meséli kislányom.
- És sikerült legyőznöm Nesst. - nevetett fiam boldogan, lányom számára most bizonyára bosszantó, önelégült mosolyt öltött föl.
- De csak mert egy kis nyuszi elvonta a figyelmem. - mondta durcásan lányom és apum felé fordult. - Haza akartam hozni, de apu azt mondta, hogy ne szakítsuk el a nyuszit a családjától, pedig olyan kis édes volt, hófehér szőre volt és olyan okosan nézett. - ecseteli lányom, de ekkor a trónterem ajtaja kinyílik és megjelenik a két hiányzó Denali. Eleazar még kicsit strapáltnak tűnik, de szemei aranybarnán ragyogva jelzik, hogy most vadászhatott, míg Carmen boldogan bújik férje karjaiba. A Denali lányok boldogan szaladnak Eleazarhoz és ölelgetik meg nevelő apjukat, percekbe telt, amíg elengedték és így a kis csoport a trón előtti kényelmes karosszékekbe foglalhatott volna helyet még Carlisle is megveregette barátja vállát.
- Köszönöm Bella. - néz rám tényleg hálás tekintettel Carlisle.
- Semmiség volt. - mosolyogtam rá. - Hogy érzed magad, Eleazar?
- Köszönöm Bella, sokkal jobban vagyok. És köszönöm, hogy kiszabadítottál. - néz rám, hangja nyugodt, de szemében ezer és egy kérdés lapul. - Bár nem értem, hogy hogy sikerült. - mondja, de tudom, hogy ez egy rejtett kérdés, amire választ vár. Arora nézek, ő is rám pillant.
- Az legyen az én titkom. - válaszolok.
- Igazad van, még egy ide vagy oda. - vonja meg vállát, hangja kissé vádló, de én nem foglalkozom vele különösebben.
- Ahogy mondod. - hagyom rá az egészet.
- Remélem most megtanultad Eleazar, hogy ne kutakodj Mary után. - mondja Aro, elővéve a félelmetes királyi hangját és Eleazar elé sétál, egymásra néznek. Ez amolyan erőfitogtatás, amiből Eleazar álmaiban sem jöhetne ki jól. Ő nem, de én igen. Épp ezért lassan feléjük lépkedek. Aro vállára teszem kezemet, ezzel az érintéssel azonnal magamra vonom a figyelmét. Szemei szikrákat szórnak, míg az enyémben mélységes nyugalom van. - Nem szeretem, ha utána kutatnak. - hangja halkabb, már nem felsőbbrendűbb.
- Tudom. - mondom lágy hangon. Szemeink egybe olvadnak, csak várom, hogy megnyugodjon. Nem ölelem meg, nem szorítom meg a kezét, csak nézem a vörösen izzó rubin szemeit.
- Nem akarom, hogy jobban megismerjék. - folytatja tovább.
- Ahogy ő sem, de a titkok egyszer napfényre kerülnek. - válaszolom. Testtartása ellazul, arca kisimul és nyugodtan sétál vissza a trónjára én pedig az ablak belső párkányára ülök, nézem a kinti tájat, nincs több mondanivalóm.
- Nem értem, hogy miért olyan fontos Aronak Mary. - mondja Eleazar, erre visszanézek Arora, aki rólam Carlisle-ra kapja a tekintetét. Szóval Carlsile tényleg összerakta az egész hülye kártyából épült titok várat. Ugyan nem látom Carlisle szemét, de tudom, hogy állja Aro pillantását, végül barátjához fordul.
- Ez egy bonyolult történet, ami csak rájuk tartozik. - feleli végül nyugodt hangon a család feje.
- Carslisle tudja Mary titkát? - lepődik meg kisfiam. Nem is sejtve, hogy most Carlsile többet is tud, mint ők.
- Mondhatni. - válaszolok mosolyogva, közben Carslisle mögé sétálok. - Kevesen vannak, akik nem használnák fel ezt az ütőkártyát Aro ellen. Csodálatraméltó, hogy te nem használod ki a helyzeted. - mondom elismerően, igaz nem is számítottam másra tőle. Mi tagadás, én is kihasználom az ütőkártyáimat, de főleg ezt Aro ellen, ha nem tudom máshogy megszerezni, amit akarok. Persze, tudom, hogy egy szörnyű nőszemély vagyok, de a tudattól nem változom meg és mi tagadás, nekem tetszik ez az lét forma.
- Igazad van Bella, nem mindenki olyan figyelemreméltó, mint Carslisle. - néz szemembe, sértésnek szánja, de én csak mosolygok.
- Aki túl figyelemreméltó, az nehezen tudja elintézni a problémás kérdéseket. - vágok vissza.
- Igazad van. - feleli Aro arcán egy elégedett mosoly játszik, ő sem épp a kedvességéről híres … - Nekem mindig igazam van, ezt megjegyezhetnéd már. - nevetek fel, míg ő csak mosolyogva csóválja a fejét. Közben pár őr kezd mozgolódni a tróntermen kívül, halkan lépbe, az ajtónál lévő őr és mélyen meghajol a királyai előtt.
- Mesterek, az őrök szeretnének előkészülni a Woolgar Hercegség érkezésére. - mondja megalázkodó hangon.
- Természetesen, csak nyugodtan. - mondja Aro. Összesen nyolc testőr lép be, kettesével hozva be a fontos vásznakat. Ezután még négy őr érkezik, kezükben Cullen-Denalikéval megegyező karfás székekkel, amiket el is helyeznek a két másik hercegség mellett, aztán meghajolva távoznak, míg a többiek a falakra próbálják felküzdeni a vásznakat. Pontosan a három trón mögé, úgy két méter magasan feszítik ki az egyiket, amely vörös alapon ábrázolja fekete-fehérben a Volturi címert. A többiek pedig pontosan a trónterem bejárata fölé és a felhelyezett két oldalára helyezik a másik három vásznat, aztán illedelmesen távoznak. A vásznak hasonlóak, mindnek barna a háttere, a bejárat feletti vásznon a Cullen család oroszlános címere van, mellette az általam még oly kevésszer látott Denali címert, mely egy félholdból állt és a benne szereplő különböző kelta jelekkel. A Cullen címer mellett pedig a Woolgar címer kapott helyet. A címerük egyszerű volt, cikornyás ezüst vonalak kavalkádja, de ha jobban megnézzük, akkor kirajzolódik belőle egy fa mintája.
- Ezek mégis mire kellenek? - kérdezi Eleazar.
- Bella, elmeséled te? - kérdezi Caius, én meg csak bólintok.
- Mint ahogy mondtam ez a tárgyalás a Birodalmat felépítő hatalmak közt zajlik majd le, ennek pedig meg kell adni a módját. Ahogy a többi királyi család vezető is megérkeznek a többi címer is felkerül majd a helyére. - kezdem el magyarázni.
- De mi a jelentésük? Mármint persze, tudom, hogy mit jelentenek a címereink, de miért így kell őket felrakni? - faggatózik tovább érdeklődve Eleazar.
- A Volturi címer került a királyi trónok mögé, ezzel jelképezve a Volturi hatalmát, mivel most a Volturi fogadja a többi királyságot. Ezeket a tárgyalásokat mindig más királyságban tartjuk, ezzel fenntartva az egyenlőséget. A mi címerünk vörös alapon látszik, ez a királyságszíne. A vörös jelképezheti az életet, a halált, vért, szenvedélyt, erőt, tüzet, veszélyt, hatalmat és ez a fenség színe is egyben. Minden királyságnak más és más a színe, de ezt majd elfogom mondani. Ahogy viszont láthatjátok a másik három címer színe barna. Ti nem vagytok elég hatalmasok egy királysághoz, de együtt sok befolyásotok van, mint hercegségeknek. A barna szín az alázatot jelzi a királyságok és a császárnő felé. A Woolgar címeren lévő rejtett fa alak a már hosszú idők óta fennálló családot jelképezi. - mondom el a jelentésüket a címereknek.
- Mesélsz nekünk néhány dolgot a Woolgarokról? - kérdezi Jasper érdeklődve.
- Persze. - mosolygok. - Ahogy azt mondtam a Woolgarok négy tagból álló hercegség, mely már a középkortól kezdve együtt van. Persze nem ez a lényeg, hanem, hogy a legidősebb vámpír, a klán vezetője nagy valószínűséggel a legidősebb vámpír az egész Földön, bár ez nincs bizonyítva. Mindenesetre azt tudjuk, hogy Ahmose*, a Woolgar törzs vezetője az őskorban született, az i. e. 3400 körül. Születésének helyét pontosan nem tudjuk, valahol Felső-Egyiptomban születhetett, ahogy az a nevéből is kiderül. Józan gondolkodású vámpír, megfontolt, valószínűleg épp ezért tudja így irányítani a családját. A család másik idősebb tagja Mesedsuré**, szintén egyiptomi, i. e. 500 körül született. Egy lázadó csoport tagja volt, épp ezért kapta ezt a nevet. Eléggé forró fejű, próbáljátok meg nem felhúzni őt, mert abból túl ok jó nem származhat. Percy, a klán másik tagja, aki már jóval később, 1402-ben született Romániában, ő általa került közelebb a másik két tag a Roman Királysághoz. A Percy nevet jóval később vette fel, eredeti neve Vlad Dracul, és igen, ő a mondabeli Dracula***. Ne lepődjetek meg, a mondák igazak, tényleg nem túl barátságos fickó az idegenekkel. A legfiatalabb tagjuk pedig Cobham, egy angol származású főnemes, 1451-ben született Liverpoolban. És az ő nevét vették föl, hogy ne tűnjenek annyira ki a tömegből, bár nem olyanok, mint ti, akik annyira be akarnak illeszkedni az emberek közé, de hosszabb-rövidebb időközönként igenis az emberekkel élnek. Nagyjából ennyi, szerintem, hacsak nincs valamilyen kérdésetek. - nézek a másik két hercegi családra.
- Ha a mi, és a Woolgar hercegség címerei is kinn vannak, akkor Nessie-é és Tony-é, miért nincsenek? Ők is a hercegségek közé tartoznak … - veti fel az ötletet Eleazar.
- Ugyan mi is hercegségekként képviseljük magunkat a tárgyaláson, de mi Volturihoz tartozunk, olyanok vagyunk, akár a trónörökösök, azonkívül, hogy mi nem akkor léphetünk királyi trónra, ha a királyok valamelyike meghal … - kezdi elmagyarázni a dolgot fiam.
- Hanem ha megházasodunk, ezzel bebizonyítva, hogy jogunk van a trónhoz. Bár ez nem a közeljövőben lesz. - fejezi be lányom, amit Tony elkezdett.
- Még szerencse. - motyogja Aro és Edward egyszerre.
- Ezt tök baró, találkozhatok Draculával. - hangzik Emmett öblös nevetése.
- A Percy-t most már gyakrabban használja. - mosolygok rá. - Ferdén néznének rá, ha megtudnák, hogy ő Dracula. - nevetek.
- Hát biztos nem örülnének, amilyen storyk keringenek róla. - nevet Emmett. - Nagy csodálója vagyok, főleg a Dracula halott és élvezi című film miatt, az valami fájdalmasan vicces.
- Kicsit morbidabb a humora, mint ahogy abban a filmben bemutatják, csak az igazi, halálrarémísztő Dracula filmeket szereti, a többi ne nagyon emlegesd. - válaszolok, aztán újra belép az ajtónál álló testőr.
- Elnézést a zavarásért felségek, de a Woolgar Hercegség megérkezett. - mondja illedelmesen, erre a kijelentésre a trónok mögött álló, némán figyelő testőrök közelebb lépnek a trónokhoz. Most éppen Ben, Chelasea, Renata, Mina, Lara, Tom és Kim volt szolgálatban. Én pedig elővettem az illedelmesebb énemet és arcomra egy üdvözlő mosolyt varázsoltam, tartásom nyílegyenesre faragtam, akár a középkori nők az ostoba fűzőkkel. Miután senki nem szólt szegény ajtónál lévő őrnek, megfogta az ajtó két szárnyát és egy apróbb lökéssel kinyitotta az érkezők előtt a súlyos ajtókat. Az élen, mint általában a családfő, Ahmose sétált, megjelenése még most is kissé letaglózó, ahogy ráncos arca komolyan néz előre, másokban bizonyára félelmet keltene a megjelenése és valahogy ezt nem is csodálom, ahogy a két lépéssel mögötte sétáló Percy is félelmetesnek látszik szögletes arcán rideg komolysággal. Mesedsuré szemei csak simán érdeklődve vizslatják a másik két hercegséget, ajkain lágy mosoly terül el, miközben nyugodtan lépdel Ahmose mellett. Cobham szemeiben látom a pajkos csillogást, ahogy körbenéz, mind közül ő a leglazább, talán mert ő a legfiatalabb. Én a lépcső alján állok és pontosan elém sétálnak, talán mert pont szemben álltam velük … Meghajolnak előttem és a királyok előtt is egyben, ők bólintanak, én meg, mint a középkorban, megcsippentem a levegőt, mintha hatalmas szoknya lenne és úgy hajolok meg, ahogy régen illett, egyenes háttal és közben próbálom nem elröhögni magam.
- Üdvözöllek Pahet****! - mosolyog rám Ahmose.
- Ohh, szinte el is felejtettem, hogy egyiptomi neveken hívsz . - mosolygok, pedig lehetetlen elfelejteni az ilyesmit, vagyis inkább azért, mert vámpír vagyok. - Mi is üdvölünk titeket Volterraban!
- Bella, te aztán semmit sem változtál. - mosolyog rám egy kézcsók után Mesedsuré.
- Köszönöm, tudod, erre jó a vámpír méreg, de erről te is tudsz egy-két dolgot. - mosolygom.
- Örülünk, hogy megismerkedhetünk veletek Cullen-Denali klán. - köszönti őket hűvös hangon Ahmose.
- Mi is örülünk a találkozásnak! - nyújt kezet Carlisle, amit Ahmose el is fogad. Ezután a Woolgar klán is elfoglalja helyét a karosszékekben, én meg visszaülök apa karfájára, Cobham nagyot néz, de aztán leesik neki, hogy miért is vagyok itt...

*Ahmose – egyiptomi név, jelentése a Hold Gyermeke
**Mesedsuré – egyiptomi név, jelentése Ré Gyűlőltje, vagyis az istenek által kitaszított
*** Draculát senkinek sem kell bemutatni, mindössze annyi magyarázattal szolgálok, hogy ő miért került bele. Igazából, a képen lévő Dracula az egyik Dracula filmben szerepel, bár nem akartam eleinte Draculának megírni, ezért is nem lesz több szó róla, mint Dracula, csak Niiki történetefogott meg annyira, hogy ha egy kicsit is beleírjam.
**** Pahet – egyiptomi istennő, az asszonyok erejének istennője

Volturi klán vászon címere - gondolom, hogy ismeritek, csak úgy, ha már a többit kirakom:

Cullen címer - szintén csakúgy:

Denali címer (saját elképzelés, ahogy ezután minden egyéb is)

Woolgar címer:

(Tudom, elég béna, de ilyesmikben nem vagyok otthon de próbálkoztam :) ahogy mondtam Percy tényleg az egyik Dracula film Draculája, a többiek pedig a Van Helsing c. film szereplői )

21. Fejezt- My interesting family, friends

Sziasztok
Na szóval, az elején még kicsikét húzom az idegeiteket, csak azért is :D Igazából ez a rész egy titkot von magába, nem nehéz kitalálni, hogy melyiket … aztán inkább leírásos rész, egy két könnyedebb poénnal.
Hallgassátok meg hozzá, ha van kedvetek Jennifer Lopez-től a Papi c. számot, tudom, hogy teljesen másról szól, de nem találtam más számot, ami passzolt volna …
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek, már jóval azelőtt, hogy megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a hazavezető utat. Igen. A világ tele van jó apákkal.
Született feleségek c. sorozat

 

- Jajj apuci, annyira hiányoztál. - nevetek boldogan, mindig is sajnáltam, hogy apu nem jön, nem utazik velünk, vagy ha mégis, akkor olyan ritkán, mint Aro, jó, persze értem én, hogy miért, de akkor is.
- Te is nekem Kicsikém. - mosolyog ő is és egy puszit nyom a homlokomra. - És nagyon nem örültem, hogy nem szóltál nekünk Luke-ról. - mondja szigorúan.
- Csak nem akartam, hogy aggódj. - néztem rá az ártatlan kis kutya szemekkel.
- Kislányom, már anya vagy, tudod, hogy egy szülő minden egyes percben aggódik a gyerekéért. - mondja, de már nem tűnik annyira szigorúnak, ezért folytatom az Én Ugyan Ártatlan Vagyok Tekintetet.
- Ezzel én is egyetértek Isa! - szól közbe Aro, gyerekeinkre nézve, mire ő kap tőlem egy dühös nézést, amolyan Nekem Most Ne Pofázz Drágám Vagy Bajok Lesznek és valamilyen csodának köszönhetően nem s fűz hozzá semmit sem.
- Jó, persze, tudom, hogy mindig aggódunk a gyerekeinkért, de akkor is apuci, tudod, hogy én meg tudom magunkat védeni. - bújtam hozzá, mint egy öt éves kislány az apukájához.
- Akkor is szólnod kellett volna, Aroval szétidegeskedtünk az idegeinket.
- Na de apu! Túl sok időt töltetek Aroval együtt, hogy így beszélsz. - mondom rosszallóan, amin a két apa együtt nevet. - Jól van, jól van, értem én a poént.
- Be … Bella. Ő az apád? - kérdezte kissé sokkolva Emmett.
- Igen. - mosolyogtam rá édesen.
- Én nem értem. - csóválja a fejét Carlisle. - Ha a gyerekeid hercegnő illetve herceg, akkor te miért nem vagy hercegnő?
- Hüm, aszem ezt már sejted te is, de majd megérted. - mosolyogtam rá.
- Szóval, most ez komoly?? - akadt fenn a dolgon Edward is.
- Az. Miért, bajod van vele? - kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Szóval, csak hogy tisztázzuk ezt az egész hülyeséget. - mondja még mindig sokkos állapotban Edward, amin a Volturival jót nevetünk. - A gyerekeim a Volturi Hercegnője és Hercege … és a gyerekeim anyja a Volturi Királylánya? - vág értetlen képet, már felkelt a foteljéből és az említettekre, vagyis ránk néz, mi meg nem cáfoljuk meg, amit mond. - Mint egy rossz tündérmesében. - huppan vissza a foteljébe.
- Szerintem még rémtörténet is lehetne belőle, de nekem nyolc. - vontam vállat.
- Szóval, Aro Voltrui, a gyerekeid nevelő apja. Marcus Volturi az apád, akkor ki Caius Volturi neked? - kérdezi Alice érdeklődve.
- Hát, a testvérük, a nagybátyám. - nevettem. - Bonyolultabbra számítottál, mi?
- Ami azt illeti ezek után igen. - nevetett Alice is.
- Áh, nem kell mindent túlbonyolítani, így is egy bonyolult katyvasz az egész élet nem? - legyintettem. - De mooost van egy kis elintézni valónk, igaz Drágaságaim, ki akarok könyörögni valami legalább normálisnak mondható ruhát. - mosolyogtam gyerekeimre.
- Szívesen végignézném, de megígértem Caiusnak, hogy sietek vissza. - mosolygott apu és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Megyek én is. - szólt Aro is, megölelgette és megpuszilgatta a gyerekeinket, aztán még az én arcomra is nyomott egy puszit. Kicsit meglepődtem, ez ritka gesztus tőle, de nem foglalkoztam vele különösebben. Aztán már itt sincsenek, mi meg összenézünk a gyerekeimmel.
- Beszélnem kell Aroval. - szólal meg közben Carlisle, csak úgy mellékesen, a családjának. Végül Esme-vel együtt kimennek.
- Én maradok tanulni a nagyoktól. - nevetett Emmett, és Jazz is. Így igazából rajtuk, a testvéreimen és rajtunk kívül mindenki elment.
- Keresztanyuuuu.- néz Jane-re nagy könyörgő szemekkel kislányom, és hasonlóan néz Heidire is fiam, míg én Chealsea-t szemeltem ki magamnak.
- Chealseaaaa. - nyújtottam el én is a nevét.
- Ne legyetek ilyenek, szükségünk van normális ruhákra is. Kérlek. - könyörgött Nessiekém.
- De hát rengeteg normális ruhátok van. És egyébként is hamarosan kezdődnek a tárgyalások, akkor úgyis a koronázási ruhátokat kell majd felvennetek. - magyarázta Jane.
- De … de addig még van pár napunk, majdnem egy hetünk! Tudjátok, hogy a koronázási ruhámtól is a falra mászok! Az istenért, nem vagyunk a középkorban, hogy fűzőt viseljek! Utálom! - akadt ki a lányom.
- Én meg nem akarok ilyeneket felvenni, én a jól megszokott pólóimat akarom. Nem miniszoknyát és valami hülye felsőt, amiből mindenem kilátszik! - nyavalyogtam én is, Tony pedig nem szólalt meg, mire ránéztem.
- Most mi van? Nekem nincs bajom ezekkel a ruhákkal, tudjátok rám nem igen adhatnak miniszoknyát, és kivágott felsőt sem, vagy ha mégis adnak kivágott felsőt, attól még nem látszik semmi. - érvelt fiam, amin Emmették jót nevettek és lássuk be, ebben volt igazság.
- Akkor te miért vagy itt? - kérdezi Ness.
- Mert szükségetek van a könyörgő szemeimre. - von vállat Tony.
- Na mindegy. Gyere szépen Bella, Nessie. Kaptok valami normális ruhát. - fogják meg a karjainkat drága testvéreim.
- Neeem! - sikítunk mindketten.
- Dehogyis nem. - nevet Jane gonoszan.
- Nem veszek fel semmit sem, amit ti akartok! - mondom határozottan, de erre Dimitrij felkap.
- Bocsi Bella, de nem akarok menni velük a plázába. - mentegetőzik.
- Hidd el, megértem. - sóhajtok, és nem is próbálok megszabadulni tőle.
- Na, ez aztán a határozott könyörgés, hogy nem jött össze. - nevet Jazz, én még csúnyán nézek rá, ezért a kijelentésért.
- Majd ha te meg tudod akadályozni a feleséged divatmániáját, akkor szólj be legyél olyan szíves. - mondom durcásan. Közben Dem lassan kivitt a szobából, de láttam, ahogy Jane és Heidi a gyermekeim gardróbjának esik, hogy kiválasszák a legjobb ruhákat. Míg Renata és Chelasea jönnek utánunk, már máig reszketek, hogy mit fognak rám aggatni, de nem akarok rosszat Dimitrijnek sem, így nem is ellenkezem, csak gyászosan beletörősöm a jövőmbe és a kínzásomba. Általában a szobám megnyugtat, de most egyáltalán nem. Renata és Chelsea a gardróbomba vetik magukat, Dimitrij pedig kiment a szobából, de tudom, hogy ott van az ajtó előtt. Körbenézek a szobámban, a világos faparkettán, a rajta fekvő fekete plüss szőnyegen, ahol a még kipakolatlan utazótáskám is helyet kapott, pontosan a fehér szék és a vele szemben lévő fehér bőrkanapé között, közvetlenül az üvegasztalom mellett. Az ágyam, amin most éppen helyet kaptam egyszerű fehér franciaágy, vörös huzattal és párnákkal, mellette két oldalt fehér éjjeliszekrények, amik vörös kendőkkel vannak leterítve. Pontosan az ágyam mögött van egy kis emelvény, amin fekete vázákban vörös liliomok vannak, mögöttük pedig két ablak is kitűnik, de azokon most még le van hozva a roló. Az ágy jobb oldalán van rémálmaim helye, a gardrób, amely tolóajtós szekrénynek van álcázva, de mögötte igazából egy hatalmas helyiség van, a szekrénynek álcázott szörnyűség mellett pedig egy üvegajtó áll, egyenlőre még szintén lehúzott rolókkal, amely az erkélyemre vezet. Az ajtó melletti falon virágmintás, dekoratív kép van, előtte pedig egy fehér állólámpa. Pontosan a gardróbbal szemben van a fürdőszobám. Amíg én feltérképeztem a szobámat, hogy minden a helyén van, addig a két nőszemély, elégedett mosollyal az arcukon kijött a gardróbból, ami általában nem jelez túl sok jót. Egy nem túl hosszú, de a vártnál azért hosszabb ruhát hoztak ki, ami tbarnás és szürkés vászondarabok kötözték át, ráadásul pánt nélküli is volt, fölé kaptam azért a látszat kedvéért egy sötét szürke valamit, amit bolerónak gondolok, de eléggé érdekes darab az biztos. Hozzá még egy szürkés barnás színű magassarkú szandált és persze színben passzoló csipkés fehérneműt is hoztak magukkal. Ezekkel a kezemben lökdöstek be a fürdőbe. Fürdőm teljesen modern volt, akárki akármit is hisz a Volturiról. Gyönyörű, szépen elrendezett luxus fürdő, egy masszázskáddal, egy teljesen átlátszó üvegű zuhannyal, két csappal, és ahogy belépünk a fürdőbe egy fekete kanapéval találkozunk, amit csak a fürdőszekrény, mint egy válasz faj takar el a kádtól. De azért egy wc-t is szereltettünk be, bár nincs rá szükségem... Komótosan, lassan veszem fel a kezembe adott ruhákat. És egyáltalán nem füllik hozzá a fogam, hogy kimenjek hozzájuk, így leülök a kanapéra, amit bizonyára hallottak is, mert máris hallom Renata hangját.
- Bella, ne heveréssz, hanem gyere ki, vagy mi megyünk be. - hangja nyugodt, de sugárzik belőle a bizonyosság, hogy tényleg megtenné, ha szükséges. Így nagyot sóhajtottam és kimentem a fürdőből.
- Remélem örültök. - morogtam kedvetlenül, de ők csak nevettek és gardróbomba vezettek, amikor a csajok vezetnek be ide, akkor csak úgy nevezem, hogy kínzószoba. Négy szekrénysor vezet jobb oldalt a szobában, a falak, vagyis a szekrények vajszínűek, a csillárok szép kristályokból vannak, amik mintákat festenek az egyébként egyszínű plafonra. A szekrénysorokkal szemben pedig egy antik krém színű kanapé és egy fa antik pipere asztal, egy hasonlóan faragott székkel. A lányok leültettek rá. Chelsea elkezdte vasalni a hajam, míg Renata a körmeimet festette ki valamilyen szürkés barnás, megállapíthatatlan színű lakkal. Mindezt persze vámpír sebességgel, mintha valahova olyannyira sietnénk. Bár én bármit megtennék, hogy szabaduljak innen. Miközben a külsőmmel szórakoztak én meg se próbáltam pókerarcot vágni, hanem csak fintorgok végig. Amin a lányok jót mosolyognak, aztán Renata áttér a szememre, ami amikor kész lett arany és ezüst közötti csillogó átmenetet képező sminket mutat, az ajkaimra meg egy világos csillogó bőrszínű szájfényt kent fel. Még egy virágos fülbevaló is bekerül a fülembe, egy gyöngynyaklánc a nyakamra, de ami a leginkább tetszik, az a gyűrűm, ami két ujjas és LOVE szó betűiből áll.
- Készen vagyunk, készen vagyunk? - kérdezem felvillanyozva.
- Igen. - sóhajtott fel Chelsea és Renataval együtt még egyszer végignéznek rajtam.
- És úgy egyébként miért kellett ezt a kínzást túlélnem? Vagy Dem megint szervezett egy hülye bulit? - kérdezem kicsit rettegve.
- Nem, most nem. - nevettek. - Csak hiányzott próbababánk.
- Szóval próbababa? Hát köszönöm szépen. - durcáskodom.
- Ugyan, mi csak így fejezzük ki, hogy mennyire szeretünk. - mosolyog elbűvölően Renata.
- Bár utálnátok. - sóhajtok fel fájdalmasan.
- Dolgozz még ezen egy kicsit. - nevetett Chelsea.
- Ezentúl ez lesz fő élet célom, hogy megutáljatok. - viccelődöm.
- És most mi a terved? Mit fogsz csinálni? - kérdezi Renata érdeklődve.
- Üdvözlöm Cauist is és beszélgetek az uralkodókkal a megbeszélésről. - válaszoltam.
- Rendben, akkor én megyek veled, nekem úgyis most lesz őrségem. - mosolyog Renata.
- Én meg keresek valami érdekeset. - ölel meg minket búcsúzóul Chelsea és már megy is. Mi meg vidáman fecsegve vesszük utunkat a trónterem felé. Renata mindenről beszámol, ami mostanában történt, ahogy én is elmondok minden érdekeset. Ahogy haladunk végig a folyosókon, az őrök tisztelettudóan hajolnak meg nekünk, míg mi tudomást sem veszünk róluk. A trónterem előtt is két őr áll, akik meghajolnak és kinyitják előttünk a hatalmas ajtót, anélkül, hogy bejelentenének minket, mint ahogy általában szokás. A hatalmas teremben volt a három király, akik a trónjaikban foglalata helyet, míg az Aro és apu közötti díszesebb trón üresen várta a császárnőt. De a teremben az őrökön kívül még az egész Cullen-Denali klán is ott volt, vagyis Carmen és Eleazar nélkül.
- Hümm, látom a lányok kezelésbe vettek. - mér végig Aro mosolyogva.
- Amint láthatod. - fintorgok és Caiushoz sétálok. - Te meg még csak nem is szólsz, hogy befelhősödött, vagy valami? Mondjuk egy üdv Bellanak örültem volna. - fontam karba kezeimet és játszottam a mérges kislányt, amin Caius jót nevetett.
- Jajj Bella, gondoltam mindenki megrohamoz téged, ezért én inkább vártam. - nevetett, jó kedvűen. - De örülök, hogy újra itthon vagy drágaságom. - ölel át.
- Én is örülök, már hiányzott az itteni folyamatos bolondokháza. - röhögtem.
- Elhiszem, unalmas lehetett nélkülünk. - mondja vidáman.
- Áh, tudod, hogy én megtalálom a módját, hogy ne unatkozzak. - legyintettem.
- Igen, ebben biztos vagyok. Cullen-Denali klán, Luke, korántsem volt unalmas ez az időszak. - ül vissza a helyére mosolyogva, míg én is átmegyek Aro másik oldalára és apu trónjának karfájára ülök. Apu mosolyogva néz rám.
- Szeretnél valamit bogaram? - kérdezi mosolyogva.
- Nem apuci. - mosolygok és nyomok egy puszit az arcára. - Csak azt szeretném megkérdezni, hogy a többiek mikor érkeznek. - nézek apura, de végül Aro válaszol.
- A Woolgar Hercegség holnap, a Román Királyság holnap után jönnek. - mondta nyugodt hangon.
- Pont a Románok jönnek előbb? - kérdeztem nevetve Arot.
- Úgy tűnik. - von vállat, de látom az ajkain megbújó mosolyt.
- Remélem nem balhéztok megint össze. - nézek főleg Arora komoly tekintettel.
- Nem rajtunk múlik. - mondja védekezően, mire én csak vállat vonok.
- És a többiek? - faggatom tovább.
- Két nappal a tárgyalás előtt érkeznek.
- Rendicsek. - válaszolok mosolyogva, a többi vega vámpír meg se próbál beleszólni, de amikor az ajtó nagy hirtelenjében kicsapódik, mindannyian érdeklődve nézünk arra, de csak két elmosódó csíkot látunk.
- Anyu, menjünk vadászni, kérlek. - kérlel fiam, akin fekete ing van és sima farmer, míg lányomat hozzám hasonlóan kiöltöztették, csak ő rajta lila dominált.
- Rendben van menjünk Kincsem. - mosolygok rájuk.
- Apuci, te is jössz? - veti be lányom a könyörgő tekintetét, mivel Arot nehezen – vagyis a gyerekeimen kívül mindenki másnak nehezen - lehet kicsábítani a kastélyból. Aro körbenéz, testvéreire pillant, végül bólint.
- Menjünk Tündérkém. - mosolyog lányomra mélységes apai gondoskodással és szeretettel.
- Úgy értettük, hogy most menjünk. - nevetnek fel mindketten, és fiam engem, lányom pedig Arot rántja fel a helyéről és húznak minket maguk után. Nem tudtam hova tenni, hogy miért ilyen sürgős a dolog, amíg meg nem hallottam a dühös Jane és Heidi hangját.
- Ezt még visszakapjátok! - szólnak egyszerre utánunk dühödten.

Pár kép, ahogy én elképzelem a dolgokat, eléggé hiányosak, de a többit is hozzá lehet képzelni.
Bella szobája, kanapé és üvegasztal nélkül:

Bella fürdője, wc nélkül:

Bella gardróbja, kissé hiányosan és külön a pipere asztala és kanapéja:

Bella ruhája:

Nessie ruhája: