23.Fejezet – Say Hello to the Romans and …

Sziasztok!
Na szóval, az előző, elbeszélő résszel ellentétben ez azért sokkal mozgalmasabb lett … Bár itt is van egy rövidke elbeszélés a Roman klánról, de aztán már beindul az „élet” =)
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá  Britney Spears-től a My Prerogative c. számot, tudom, hogy néhány helyen nem igazán passzol a fejezetben, de elég nagy része igaz rá.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

„Öcsi, a világ tele van azzal, amit te 'rossznak' nevezel. Miért nem lazítasz és csatlakozol a győztes oldalhoz? Az sokkal mulatságosabb, biztosíthatlak!"
Vámpírnaplók

 

Elkezdtünk beszélgetni, nagy vonalakban beszámoltak az eltelt időről és minden egyébről, amikor egyszer csak a nagy semmiből megszólal Emm.
- Szóval te tényleg az igazi Dracula vagy? - kérdezte Percy-re nézve.
- Naná, miért ? - kérdezi értetlenül, szemei kissé elsötétültek.
- Hatalmas csodálód vagyok! - röhög fel Emmett. - Az összes film, ami az életedről szól, az nagyon remek. Olyan remek rossz fiú voltál, vagyis amit a filmekben vannak … Tényleg olyan voltál?
- Ki mondta, hogy most nem vagyok olyan?
- Wááá ez tök baro! És milyen érzés komolyan gonosz fiúnak lenni?
- Remek, soha senki nem száll velem szembe, és sokan rettegnek tőlem. De én még a mai napig azt mondom, hogy vannak nálam rosszabbak is, akiket szintén csodálni lehet.
- Mint például? - villanyozódott föl Emm.
- A nők, ők a leggonoszabb népség. - mosoly terül szét arcán és egyenesen rám néz.
- Most komolyan? Miért én, már megint? Itt van Chelsea és Renata is, sőt Nessie is! Na jó, a lányomat ebből hagyjuk ki. De miért én, - fakadok ki.
- Tudod, ha nem értenél velem egyet, akkor nem szóltál volna vissza. - mosolyog ravaszan Percy.
- Bocs, hogy a véremben … vagyis a génjeimben van, hogy vissza kell vágnom. - mondom szarkasztikusan.
- Ugyan már, ne mondd, hogy te nem vagy ugyanolyan rossz, mint én. - nevetett Percy vidáman. És én azt akartam mondani, hogy nem, nem vagyok, olyan , mint ő, én nem vagyok rossz, de nem tudtam, nem, mert a francba is igaza volt. Ugyanolyan mocsok vagyok, mint ő. Igenis csináltam szörnyű dolgokat.
- Na jó, de legalább veled ellentétben én a kajával nem játszom. - sóhajtottam fel kicsit bosszúsan.
- Csak mert hülye állatokkal táplálkozol, ha ember vért szívnál …
- Akkor sem bújnék ágyba minden áldozatommal, bocs.
- Te tudod. - rántotta meg vállait félelemkeltő mosollyal én meg a legédesebb és ártatlanabb mosolyomat vettem elő. - Te vagy a példaképem. - nevetett végül.
- De jó nekem! - nyögtem fel. - Még szerencse, hogy Hitler nem lett vámpír mert akkor még ő is rám fogná az egész rohadt világháborút …
- Én kifejezetten élveztem a világháborút. - rántotta meg vállait Cobham.
- Ja, mert vámpír voltál, melyik vámpír nem élvezte, aki ember véren él? - kérdeztem.
- Na ebben az igazság. - nevetett fel Cobham. Úgy tűnik, közben feljött a nap is, csak most vettem észre, kicsit elvoltam a gondolataimmal és a bájcsevejjel. Így a reggeli órákban újból megjelentek az őrök, a Roman címerrel, mivel ők, általánosságban a korábbi órákban érkeznek. Mely arany színen egy ezüstös Triquetra mintát szimbolizált és azonnal fel is került a Volturi címer jobb oldalára. Mint a hercegségek címerei, úgy ezek között is nagyjából egy méter távolság volt. Ahogy jöttek már mentek is az őrök, egy illedelmes meghajlás kísértében. Én pedig azonnal felkeltem eddigi helyemről, mint a tanárnéni a kis nebulók előtt, hogy folytassam a mesélést.
- Ez a Roman klán címere. Gondolom erre ti is rájöttetek, mivel mondtuk, hogy ők jönnek. - nevettem. - Az ábra egy Triquetra, amelynek sokféle jelentése van, a kelta mitológiában a nagy istenek hármas csoportját jelenti, de mai nézetek szerint egyszerűen a hármas tagoltság, a tér három részét, a születés-élet-halál hármasát jelenti, most már a sátánizmussal is összekötik. De szerintem simán a három uralkodót jelképezi és az évezredek óta fennálló hatalmukat. Az arany szín a halhatatlanság és a dicsőség színe. Gondolom azért valamennyit hallottatok róluk … - nézek a Cullen-Denali klánra, de biztos választ nem kapok, így folytatom tovább. - A három királyt Miloshnak, Vladimirnak és Walthernek hívják. Mindhármuknak van feleségük, akiket hatalmas becsben tartanak, szóval Emmett, kérlek ne tegyél rájuk megjegyzéseket. Semmilyent! A feleségeiket Ann-nek. Isidoranak és Cecylianak hívják. Cecylia eléggé … tiszteli a rangját. - fogalmazom meg szépen azt, hogy egy nagy sznob. - Isidora hamar dühbe gurul, és akkor aztán hajj, főleg, ha Vladimir megtudja ezt. Ann meg a legközvetlenebb köztük, kedves és figyelmes, szöges ellentéte a másik kettőnek. A Roman Királyság a legrégebbi királyság, amelyet a Volturi követ alig 2 évtized lemaradással. - nevettem, mert ez nagyon bosszantja Aro-t, hogy nyamvadt 20 év és a Volturi a legrégebb óta fennálló királyság. - Szerintem nagyjából ennyi. - vonok vállat és nem kérdeznek semmit, ezért az ablakba ülök, a belső párkányra. A testőrök cserélnek, megjelennek a testvéreim. Jane és Alec Aro trónja mögé áll. Dem és Heidi Apué mögé, Félix és Nora Caius mögé és megérkezik Sulpicia és Athendora pedig férjeik mellé állnak. Ben, Tay, Mira és Peter pedig csak simán bejönnek a királyok mögé. Most kezdődik majd az erőfitoktatás. Juppí … Én teljes nyugalommal maradok az eddigi kényelmes helyemen a párkányon. A Roman klán pedig a jól megszokottak szerint érkezik, még reggeli órákban. Elől jönnek a királyok, a feleségeikkel és mögöttük pár őr. A feleségek, mind a Volturi, mind a Roman klánhoz tartozók illendően meghajolnak, míg a királyok csak biccentenek egymáshoz. És három, a Volturi királyi trónjainak másait hozzák az őrök, pontosan elhelyezve a Cullen-Denali klánnal átellenes oldalon. Senki sem szól, a Hercegségek, még a Woolgarok is feszült figyelemmel nézik a két hatalmas királyságot, míg a másik kettő csupán érdeklődve.
- Üdv! - szólok oda a Roman klánnak, de nem moccanok, nem fogok itt hajbókolni nekik, csak Ahmose előtt hajolok meg, mert tisztelem a kora miatt, de a Romanok ilyen szempontból teljesen hidegen hagynak.
- Üdvözlünk Bella. - mosolyog Vladimir és a többi király is.
- Nocsak, a nemes Isabella már nem is köszönt minket illendően. - gúnyolódik Isidora.
- Mintha te üdvözöltél volna Dora. - vágok vissza, direkt Doranak hívom, mert ő is hasonlóan utálja, mint én a teljes nevem.
- Ne hívj így! - szűri fogai között és már talpra is ugrott, persze Vladimir megfogta a karját, hogy visszatartsa.
- Amíg te Isabellanak hívsz én is Doranak, kedvesem. - mosolygok negédesen, erre egy halk, állatias morgás hagyja el ajkait.
- Drágám, nyugodj meg és ülj le szépen. - mondja nyugodt hangon férje, így duzzogva le is ül.
- Dora, ne vágj már ilyen fancsali képet, tudhatnád, hogy velem nem húzhatsz ujjat, tudok rólad nagyon csúnya, csúnya dolgokat. - mosolygok, arca megkeményedik, szegény nem tudja kontrollálni az arckifejezését.
- Nem tudhatsz semmit, nincsenek titkaim. - mondja határozottan, de az előbbi arckifejezése másról árulkodott, azt hiszi senki nem vette észre. De én igen.
- Alábecsülsz. - nevettem fel. - Egyébként meg nő vagy, általában minden nőnek vannak apró-cseprő titkai … de a tiéd nem sorolható ezek közé...
- Nem tudsz rólam semmit! - ordítja, én meg csak nevetek és ennyi épp elég volt a szívatásából.
- Meséljetek, mi a helyzet nálatok? - nézek a királyokra, nem is foglalkozva Isidora villámló tekintetével. Az uralkodók elmondták, hogy minden rendben és s a többi, s a többi … a lényeg, hogy nem történt semmi számottevő. Amíg ők mindezt elmondták, mi ezt mind végig hallgatjuk. Ha ember lennék, a fejem már zsongana a sok információtól. Amikor már nagyjából elemezték a nyugis helyzetet a Roman királyságban, Ann idejött hozzám és elkezdtünk csendben beszélgetni mindenről. A beszélgetésünkbe becsatlakozott Alice, Kate és Mira is. Nem hiába mondtam, hogy Ann a legjobb feleség a Roman klánban … Annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy csak akkor figyeltem fel egy készülődő hevesebb vitára, amikor Aro felpattant a trónjából és Milosh is hasonlóan cselekedett. Lányok tovább fecsegtek, de én már nem tudtam őket követni, a készülődő szóváltás jobban lekötötte a figyelmem.
- Ne hidd, hogy fölöttünk álltok, a nyomorult királyságotokkal. - mondta fojtott hangon Milosh Aro szemébe.
- Mi elfogadtuk a feltételeket! Elismertünk titeket és a többi királyságot is egyenlőnek, úgyhogy ne beszélj őrültségeket! - felelte a Volturi főkirálya, Sulpicia arcán a vívódást láttam, legszívesebben visszafogta volna férjét, de azzal megpecsételte volna Aro hatalmát, hogy a feleségének hatalma van felette … meg egyébként sincsenek most túl jó viszonyban … Ezért csak állt a trón mögött és figyelte az eseményeket, ahogy a hercegségek is egyre inkább felfigyeltek a veszekedésre.
- Elfogadtátok?! Még mindig felsőbbrendűen viselkedtek! - folytatja tovább a Roman klán főkirálya.
- Ez egyáltalán nem igaz! - mondja egy morgással megspékelve Aro.
- Pedig nekünk lehetne rá okunk! Mi vagyunk a legrégebbi királyság! És még a hatalmunk is nagyobb, mint a tietek!
- Igazán? A mi hatalmunkat többen ismerték el a Birodalom előtt, mint a tiéteket! És arra a rohadt 20 évre ne legyél olyan büszke! - a két király már támadó távolságba került egymáshoz, de nem engedhetem, hogy egymásnak essenek. Kár, pedig azért egyszer megnézném … Na jó, hagyjuk ezeket a gondolatokat! - szóltam magamra gondolatban és előhívtam az egyik képességem, egy fizikai pajzs, akár egy láthatatlan fal feszült kettejük közé és kíméletesen ellökte őket egymástól, persze azért még állva maradtak.
- ISA!
- BELLA! - szólnak rám dühösen, szinte már kiabálnak, de egyszerre ejtik ki a nevemet.
- Na látjátok, egy közös pont. - mosolygok édesen, dühös képükbe. Most már mindenki rájuk figyel.
- Nem tudnál ebből most kimaradni, kérlek. - néz rám Aro.
- Nem, és ezt te is tudod. - vonok vállat. - Milosh, azzal a nyamvadt 20 évvel ne csesztesd tovább Arot! Aro, te meg próbálj meg nem mindenen fenn akadni.
- De … - kezdik megint egyszerre.
- Na, megy ez. - dühödten néznek rám, aztán egymásra, végül visszamennek, a helyükre. Feleségeik meg melléjük. - Máris jobb. - sóhajtok fel, még mindig rögtönzött helyemen a párkányon, imádok itt ülni. Már épp visszaállt volna a nyugis beszélgetés, amikor egyszer csak meghalljuk az ajtó elől jövő zsörtölődő őröket, aztán az ajtó kicsapódik és belép rajta … a húgom. Döbbenten nézek rá, míg ő észre sem vesz a párkányról. Na köszönöm. Viszont Isidorat észrevette s arcán jeges félelem jelent meg húgom jelenlététől.
- Te … te mit keresel itt? - kérdezte félve Dora én meg jót mosolyogtam az arcán.
- Jajj, nicsak kit látnak szemeim, drágaságom, de rég láttalak. - mondja jókedvvel hangjában, de valahogy mégis ridegség szivárog belőle … - Nagyon csúnyán viselkedtél, amikor csak úgy elhagytál minket. Csúnya, csúnya dolog volt. - mondja dorgáló hangon, egyre közeledve Dora felé, Dora arcán a rettegés egyre nyilvánvalóbb. Vladimir érdeklődve nézi a jelenetet.
- Isidora, Drágám, honnan ismered? - kérdezi férje, hangja nyugodt, érdeklődő.
- Nem meséltél rólam, gyermekem? - mondja rosszallóan.
- Én … nem ismerem! - mondja, próbál határozott lenni, de hangja remeg.
- Dehogynem! - vágja rá és hangjában egyre jobban visszatükröződik a harag és a düh. - Én teremtettem! Az én vámpírom! - vágja Vladimir képébe mosolyogva. - És most királyné. - mondj az utolsó szót gúnyosan. Annyira lefoglalt ez a kis beszélgetés, hogy a többiekre nem is figyeltem, amíg Alice hangja fel nem csendült, még ha halkan is.
- Jasper, Szerelmem, mi a baj? - kérdezte aggódva és én Jazz irányába néztem, aki a húgomat nézte és már ő is felfigyelt Jasperre.
- Nocsak, úgy tűnik, ma mindenkivel találkozom. - mosolyog rá ragyogóan. - Nem volt szép, hogy Peterékkel megszöktél tőlem, Szívem, pedig én aztán mindent megadtam neked … - csóválja a fejét.
- Csak kihasználtál, hogy kiképezzem őket, semmit nem jelentettem neked. - mondja Jazz, hangja magabiztos, de túl halk, hogy bárki figyelembe tudja venni.
- Mondd csak, elfelejtette azt a sok együtt töltött éjszakát? - kérdezi, hangja csábítóan selymes és hívogató, Jasper nem válaszol azonnal, Alice pedig bizonyára aggódva figyeli az eseményeket. Minden összekeveredett és ezt nem szabad megengednem, nem tehetem tönkre Alice és Jasper kapcsolatát, bár Isidoratól szívesen megszabadulnék …
- Fejezd be! - szólok határozottan és nem tudom megállapítani, vajon most vett észre, vagy csak most akar engem is figyelembe venni, hogy most már ne velük játsszon.
- De miért? Tudod, hogy mennyire élvezem. - mondja durcásan én meg felé sétálok, lassan, kimérten.
- Tudod Birodalmi megbeszélés lesz, nem hagyhatom, hogy most tegyél tönkre pár klánt, mert úgy tartja kedved. - mondom határozottan.
- De Bella … - néz rám könyörgő vörös szemekkel, tudja, hogy engem azok a könyörgő szemek nagyon gyengén érintenek.
- Sajnálom Maria, de most nem. - vonok vállat. - Tudod, hogy magasról teszek rá, hogy mit csinálsz a vámpírjaiddal, de ők már másik klánhoz tartoznak, hagyd békén őket.
-Na jó, egyenlőre békén hagyom őket, mert most hozzád jöttem.
- Nem mondtál újat. - mosolygok, amikor gyerekeim Mariahoz rohannak.
- Örülünk, hogy eljöttél Maria néni. - mosolyog Nessie.
- Ti hívtátok? - nézek rájuk.
- Nem. De azért örülünk.- nevet Tony.
- Én is, de anyátokhoz jöttem. - néz rám csúnyán, mintha valami szörnyű tettem volna.
- Ti ismeritek egymást? - zendül egyszerre a kérdés Isidora és Jasper felől. Mi összemosolygunk, mintha tudnánk mit gondol most a másik és talán tudjuk is. „Ez az csajszi, jók vagyunk!” Közben gyerekeim elállnak Maria útjából, sejtik, hogy nem üdvözölni jött.
- Nos, drágáim, bemutatom a fogadott nővéremet, Bella-t. Bár gondolom ismeritek. - nevet jóízűen Maria és én is, ahogy látom az elképedést az arcukon.
- Ez hogy lehet? És miért Bella az „idősebb”? - kérdezte Isidora.
- Látom semmit nem tudsz a nővéremről. - nevet Maria. - Azért mert ő jobb. Sokkal jobban megy neki a játék, mint nekem valaha. Mert Bella sokkal rosszabb is tud lenni, mint én. - mondja halkan, mintha titok lenne... de persze mindenki hallja.
- Ezt nem hiszem. - csóválja a fejét Isidora.
- Nekem nyolc. - vonok vállat.
-Nem tudom, hogy tudod ilyen hatásosan alakítani az ártatlan báránykát. - nevet Maria.
- Én sem. - mosolygok. - Na de miért is jöttél?
- Mert megint megöltél valakit, az enyémek közül. - mondja durcás arckifejezéssel, de szemei villámokat szórnak.
- Ne már. - nevetek. - Nem is voltam délen az elmúlt két évben. Csak amikor tárgyalás volt az Amazonoknál.
- Michailnak hívták. - mondja.
- Szerinted tudom mindenkinek a nevét, akit megöltem?
- Magas, vállig érő szőke haj, vörös szemmel természetesen és csodás felsőtest … - írja le a csávót.
- És egy szép cakkos vágás a hátán … - vágok szavába.
- Igen. - válaszolja.
- Akkor mégis. - sóhajtok. - De ő keresett, nem tudtam, hogy mostanában beszélsz rólam a játékszereidnek …
- Csak megemlítettelek neki, ő volt az egyik kedvencem. - mondja és dühe kezd betetőzi, keze ökölbe szorul és a pillanat törtrésze alatt ugrik felém ...

Roman Címer: 

 Roman Királyság: ( Tagjai a Van Helsing c. film szereplőiből szedtem)