24. Fejezet – I can't always solve everybody's problem

Sziasztok!
Elkészült a következő fejezet is. És nem voltam olyan gonosz! =P( Daphne Collinsnak szól, aki szerint mindig gonosz vagyok xD) Most nem írtam olyan hűde izgi függővéget, sőőt, vegyétek, úgy, hogy ez nem függővég, mert egyáltalán nem annak szántam … :D
Eléggé, hogy is mondjam? Temperamentumos fejezet lett, vagyis értsétek úgy, hogy néhány nyulat kiugrasztottam a bokorból … xD
És előre figyelmeztetek mindenkit, hogy elég sok káromkodás szerepel a fejezetben.
Ha szeretitek, akkor hallgassátok meg a Tűz és Víz c. számot a Groovehous-tól. (sok szitura illik a mostani fejezetből, majd meglátjátok, hogy miért … )
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

„A kulcs az, hogy ne árulj el semmit, és hogy gyorsan mozogj, céltudatosan. Véghez kell vinned, mielőtt ő egyáltalán észrevenné, hogy készülsz valamire. Hogy mire rájön, mi történik, már késő legyen”
(Alyson Noel – Night star)

 

Felém ugrik, egyik keze ökölbe szorul, a másikkal a nyakamat akarja elkapni, de én egy egyszerű lépéssel kitérek, így elcsusszan mellettem a keze. Hangosan felnevetek, dühe szikrázó forró lánggal ütközik ki a tekintetében. Élvezem a dühét. Élvezem, hogy nem tud uralkodni magán. Élvezem a hatalmam, pedig most nem is volt rá szükségem. Hiába, én mindig Bella maradok, mindig a régi önmagam leszek. Ökle újból lecsapni készül, én újra kitérek. Egyre jobban nevetek és egyre jobban érzem magamban, a régi létem örömeit. Újra önmagam lehetek, nem kell visszafognom magam. Nem kell eljátszanom, hogy én vagyok az ártatlan kislány. Nem, végre önmagam lehetek, a szemét ribanc, aki élvezi a hatalmát mások felett. Néha komolyan undorító vagyok, hogy látom, ahogy szenved, és a francba is, élvezem, hogy szenved. Az alatt a másodperc tízezrede alatt, amíg ez mind végigfut a gondolataimon, ő föladja az ütéseket. Én meg abbahagyom a nevetést, csak mosolygok. A levegőbe ugrik, átszaltózik fölöttem, hátulról akar megtámadni, ezért én gyorsabban fordulok meg és az egyik karját megragadva a eltávolítom az utamból, az egyik oszlopnak csapódik, az oszlop kidől, de nem számít. Azonnal felpattan, meggörnyedve, támadóállásban vár, míg én csak nyugodtan álldogálok, figyelem, hogy mit készül tenni. Hirtelen elindul felém, látom, ahogy erősen koncentrál valamire, először nem értem, aztán rájövök, mögöttem úgy 10 méterrel egy nyitott ablak tátong, ki akar lökni rajta, hogy kint folytassuk az egészet. Nevetve csóválom a fejem. Megvetem a lábaimat és bár pár centit elmozdulok, ahogy felfogom, a nagy rohanásban, behúzok neki egy erős jobb horgot, de nem engedem, a nyakára szorítom az egyik kezem, a másikkal a kezét fogom le. Szabad kezével próbál szabadulni. Tekintete nem tisztult ki, sőt olyan homályos, mint egy elejtett vadé, ami képtelen szabadulni, akármit is csinál.
- Szívesen játszanék húgi, de most nem lehet. - mondom, nyugodt hangon, ajkaimon még most is a győzedelmes, talán felsőbbrendű mosoly ragyog.
- Ez nem igazságos! - morogja dühödten, én meg újra felnevetek.
- Dehogynem! Én vagyok az idősebbik testvér, édeském. - mosolygom. - Nem győzhetsz le. - súgom félelmet keltő hangon és el is érem a célomat az egész trónteremben megfagy a levegő, egyedül gyerekeim lélegzése hallatszik, a többiek elhallgatnak, még Maria is. - Tudod ez nagyon csúnya dolog volt. Megzavarni az előkészületeket. Légy okos kislány és kérj szépen bocsánatot. - mosolygok tovább, hangszínem nem vált, talán egy kis játékosságot foglal magába.
- Soha. - szűri fogai között, én pedig megkeresem a két érzékenyebb pontot a nyakán, körmeimet belevájom és felemelem a földről, ami kissé nehéz, mivel ő a magasabb …
- Hogy mondtad? - kérdezem újra, hangja hörgéssé és morgássá változik. Lehet, hogy vámpír, de vámpír erővel ez nem túl kellemes érzés.
- Elnézést! - nyögi ki végül, én meg elégedetten mosolygok, leteszem a levegőből és elengedem.
- Ez a beszéd édesem. - mosolygok rá. - Lehetőleg máskor ne rendezz nagy jelenetet, amikor tárgyalás lesz. A jeleneteid soha nem tesznek jót a királyoknak és a hercegeknek. - csóválom a fejem.
- Ők az én vámpírjaim! - mondja halkan, a torkát masszírozgatva, de egyenesen a szemebe néz.
- Őszinte leszek, oké? Jasper Cullenekhez csatlakozott, most házas és a felesége az egyik legjobb barátnőm, ha tönkre vágod az életüket, akkor tudod, hogy ennél milliárdszor rosszabb is lehetek. Isidora … nos, őt rühellem, baromira nem érdekelne az se, ha kinyírod, megkínzod vagy azt csinálnál vele, amit csak akarsz. De amíg Vladimir felesége, védelemmel tartozom neki is, sajnos. Bár reménykedem, hogy egyszer megjön Vladimir esze is. - mosolygok az említettre kedvesen. - Szóval légy jó és amíg a dolgok így vannak, hagyd őket nyugton. Utána nem ártom bele magam a dolgaikba.
- Megölted a kedvenc szeretőm, és még csak őket se kaphatom vissza?
- Ha nem száll rám, akkor békén hagytam volna. Jobban kellett volna vigyáznod a kis kedvencedre. - mondom némi undorral hangomban. - Sosem szóltam a játékaidba, csak ha elfajultak a dolgok …
- Tudom. - sóhajt föl végül.
- Akkor ezt is megbeszéltük. - mosolygok kedvesen, interkontinentális váltással, az előzőhöz képest. - És úgy egyébként mi van veled mostanság? - kérdezem társalgó hangon.
- Semmi, minden a legnagyobb rendben, de most lehet beújítok egy új szériát, a mostani már annyira unalmas.
- Te tudod. Én aztán nem szólok bele. - vonok vállat.
- És veletek? Hogy s mint van a hatalmas Volturi és a Birodalom? - nevet jókedvűen és Arora néz.
- Köszönjük Maria, remekül vagyunk. Mint mindig, főleg, hogy a nővéred hajlandó megtisztelni minket a jelenlétével. - nevet Aro.
- Te kinek a pártján állsz? - nézek rá felhúzott szemöldökkel.
- Persze, a tiéden, Édesem. - nevet.
- Még szerencse, kíváncsi lennék, mi lenne, ha nem az enyémen lennél …
- Nem tudom. - mondja hirtelen nyugtató hangon, ajkain hasonló, elbűvölő mosollyal.
- Ez Sulpicia asztala, nem az enyém … - húzom ajkaimat a legédesebb mosolyomra.
- Elképesztő egy nőszemély vagy, hallod-e? - nevet fel Aro.
- Mintha mondták volna már. Sőőt, te is mondtad már párszor. - ráncolom a homlokomat, mintha erősen gondolkodnék.
- Lehetséges. - vonja meg vállait nem törődően, míg nem Caius közbe szól.
- Meddig óhajtasz maradni Maria? - néz rá, szemei dühösen csillognak, nem jó őket együtt hagyni, az egyszer biztos.
- Nem tudom, lehet vissza is megyek. - mondja, hangja nyugodt, testtartása egyenes, magabiztos.
- Maria néni, maradj egy kicsit, még van pár nap a tárgyalásig, addig simán maradhatnál. - mondja kislányom mosolyogva.
- Nyugodtan maradhatsz, ha nem baszogatsz senkit a királyságokból és a hercegségekből. - nézek rá, hangom sík nyugodt.
- Ezt nem ígérhetem meg, túl sok ismerős arc van itt. - nevet. - Inkább gyertek le ti. - néz rám.
- Hajjj, rendben. De előre szólok, hogy fél éven belül megyünk, addig ne alakíts ki egy újszülött hadsereget, csakis nekem címezve, mert szerintem az Amazonok idegfrászt kapnak. - nevetek.
- Komolyan kinézed belőlem? - vág ártatlan képet, én meg nevetek.
- Volt már rá példa … És egyébként is ezen az Én Ártatlan Vagyok, Ne Mondj Ilyeneket arcon még változtatnod kell, hátha akkor meg tudsz hatni …
- Na jó, ez igaz. - sóhajt fel, lemondóan. - De tudod, hogy a gyerekeid életét nem kockáztatom meg.
- Ez a szerencséd.
- Na jó, akkor mentem. Hamarosan találkozunk húgi. - mosolyog és megöleljük egymást, milyen ritka pillanat … aztán gyerekeim is elbúcsúznak tőle és már megy is.
- Ezt nevezem gyors látogatásnak. - csóválom a fejem, az ajtó felé nézve. - Azt hittem, hogy marad és cseszeget titeket, amíg nem esik le neki, hogy megszívja a dolgot … most aztán nagyot nőtt a szememben. - mondom és mosolyogva sétálok a Volturihoz.
- Tudod, én is arra számítottam. - mondja Caius, nyugodtan. - De örülök, hogy nem maradt.
- Gondolom, hogy mennyire örülsz neki. A volt szeretők megkavarják az életet, nem igaz? - nézek rá, ez nyílt titok volt, hogy Athendora előtt és az előző neje Penelophe között szeretők voltak …
- Ugyan, testvérem, ez mindig így van. - megy oda hozzá Aro és veregeti meg a vállát, mint az idősebb, tapasztaltabb testvér a fiatalabbét.
- Te már csak tudod … - nézek rá szúrósan.
- Nem egészen. - nevet fel.
- Hogy tudtam … - csóválom a fejem.
- Nem szokásom szeretőt tartani. - mondja határozottan, én meg nem fűzök hozzá ellenvetést.
- Bella, elmesélnéd nekem, hogy mi köze a feleségemnek Mariahoz? - kérdezi Vlad tőlem, gondolom a drága neje nem akarja elmondani. Isidora most először néz rám félelemmel és alázattal.
- Nem hinném, hogy tényleg akarod tudni. - nézek rá. Vlad rendes fickó, nem akarom én tönkretenni a házasságát, akármennyire is szapuljuk egymást Isidoraval.
- De igen. - mondja határozottan, Isidora könyörgő szemeket mereszt rám.
- Vlad, mindenkinek vannak mocskos titkai. Isidora múltja is ilyen, de ha eddig nem érdekelt, elfogadtad, hogy nem mond semmit a múltjáról, akkor most miért várod el tőlem, hogy elmondjam? Volt, ami volt, ez már a múlt Vlad. Hidd el, ha arról az időről lenne szó, amióta ismeritek egymást elmondanám, de ez még azelőtt volt, hogy csak találkoztatok volna. - térek ki az egész elől, akármennyire is utálom Isidorat, azért ennyi jóérzés még belém is szorult.
- Csak azért véded, mert neked is van múltad! Soha, ebben a büdös életben nem kérdeztem semmit sem rólad! A francba is! De veled ellentétben, ő a feleségem! - kezd dühös lenni, baró!
- Na ne mondd. - mondom nyugodtan. - Akkor faggattad volna ki őt az esküvő előtt. Nem az én asztalom, hogy házasságokba turkáljak! Ez a ti problémátok, ezt nem fogom megoldani helyettetek, mert ahogy mondtad nyúlfarknyi közöm nincs a házasságotokhoz. - várom, hogy Vlad tovább folytassa a kiakadást, de nem teszi, vesz egy mély levegőt és elmegy, gondolom elfoglalja az itteni szobáját. A két másik Roman király vonakodva néznek utána. - Na gyerünk, menjetek, ti is, mert hogy én nem fogom rendbe szedni a csöppnyi lelkivilágát, az is halál biztos. Ők is felkelnek a trónjukból, a feleségeik követik őket.
- Köszönjük. - mondja Milosh, csak nem fogtam fel, hogy mit köszönget itt bele a nagy világba? Mert hogy egy szemernyi szarkazmus vagy gúny nem volt benne az is tuti biztos. - Kellemes estét! - köszönnek el, és mennek is a megszokott szobáikba. Isidora csak tétlenül vár. Egyedül maradt.
- Bella, köszönöm. - súgja halkan, megalázkodva előttem.
- Ne köszöngess mert baromira nem érted tettem! Valdimirért tettem, nem miattad! Ha nem a felesége lennél, már rég földbe tiportalak volna. És tudod mit? Cefetül élveztem volna tönkre vágni az életedet! - hangom forró tűzesőként pattog arcára. Nem vagyok dühös, vagy ingerült, óó, nem, az ennél ezerszer rosszabb lenne. Csak egyszerűen rohadtul elegem van most a Roman Királyság problemáiból. Rám néz, szemeiben annyi érzelem kavarodik, de úgy tűnik, most már tudja, hogy jól teszi, ha fél tőlem, mert a félelme kerekedett felül a többin. Mélyen meghajolt előttem, aztán kiment a trónteremből, én meg felsóhajtottam és ledobtam magam Ann trónjára, tettem az egész formalitásra és minden badarságra!
- Na látjátok, ezért ő a példaképem. - szólal meg Percy megszakítva a teremre borult csendet.
- Kössz, most erre van szükségem. - néztem rá egy apró mosoly kíséretében. - Valaki még ki szeretne borulni a húgom miatt? - néztem körbe a helyiségben és most először néztem igazán a Cullen-Daneli klánra, idáig mindenki más lefoglalt, szinte meg is feledkeztem róluk, csak sodródnak az árral.
- Maria a húgod? - kérdi Jasper.
- Igen, de gondolom sejted, hogy én nem voltam ott, amikor téged átváltoztattak … - nézek rá, bááár …
- És félkézzel leverted. - mondja, én meg vállat vonok. - Ő remek harcos, engem is sok mindenre megtanított … - néz szemeimbe, és már a nyelvemen van, hogy megkérdezzem, a harccal vagy a szexuális élettel kapcsolatban, de nem kérdezem meg, egy napra elég egy házasság, főleg, hogy a másik Jasperé és Alice-é...
- Soha nem tagadtam, hogy verhetetlen vagyok a harcban. És még mindig keveset láttál. -válaszolok.
- Vannak még ilyen veszélyes kapcsolataid, amiről nem ártana tudnunk? - kérdezi Edward, hangja vádló és ez már kezdi elindítani bennem azt a bizonyos pumpát.
- A veszélyes kapcsolatok jót tesznek. Érdekesek és izgalmasak, és ha most a gyerekeimre akarsz kilyukadni a vádaskodással, ne aggódj, teljes biztonságban vannak. - felelem némi gúnnyal megspékelve.
- Hogy érted, hogy izgalmasak? - folytatja és egyre jobban felmegy a pumpa.
- Ha most ezzel azt akarod mondani, hogy egy bazi nagy ribanc vagyok, akkor mutasd, hol írjam alá?! De mielőtt elkezdesz vádaskodni, nézz már tükörbe is! Vagy már képtelen vagy rá?
- ÉN tükörbe tudok nézd, és TE? - pattant fel a helyéről, a dühe lángoló tűzként égett, és az enyém is kezdett elfajulni, a többiek csendben voltak, nem akarták megzavarni a vitát, csak élvezték az előadást.
- Én tükörbe tudok nézni! De én el is fogadom, hogy vannak bennem bibik, de ilyen vagyok, nem fogok megváltozni. Tudod, hogy miért? Nem?! Mert nem akarok, mert élvezem, hogy ilyen lehetek. De te még magadnak sem ismered be a hibáidat, azt hiszed, hogy te vagy a mindenség közepe, vagy az, akin minden csattan, aki szenved mindenki más helyet azzal az undorító önsajnálatoddal, amivel bárkit az őrültbe kergetsz … - vágtam vissza.
- Szeretnél, még valamit a fejemhez vágni? Mondjuk, hogy milyen undorító dög vagyok, hogy megcsaltalak, vagy ilyesmi? - kérdez vissza, de nem vádaskodik már, szerencsére, az Ő szerencséjére.
- Mi a fészkes fene miatt verném le rajtad a múltat? Hibáztál! A francba is, rohadt nagyot hibáztál! De pasi vagy! Egy pasi csak akkor marad egyetlen nővel, ha igazán szereti őt. Különben keres magának másokat is. És nem fogom neked felhozni a hibáidat mert kurvára nincsen értelme, csak felesleges időpocsékolás és én nem fogom rád vesztegetni a fölös időmet... - válaszolok, a dühöm szinte már igazi szikrákat csihol, az ökölbe szorult kezemet a hátam mögé rejtem és próbálok lenyugodni.
- Remek! Van egyéb? - kérdi gunyorosan.
- Igen, lenne még valami! Ha felidegesít a nejed ne rajtam verd le! Kössz, most húzhatsz a picsába! - válaszoltam már nyugodtnak álcázott hangon, látom, hogy szemében döbbenet csillan, azt hitte nem tudok róla. Pedig a fene vigye el irtózatosan jól ismerem. De nem mondott semmit, csak kiviharzott én meg kifújtam a benntartott levegőt.
- Ez remek volt! - mosolyog Aro és elkezd tapsolni, felé pillantok, a szemem valószínűleg meglepi, hogy mennyire elegem van mindenből, mert abbahagyja a tapsolást.
- Hogy húznál el a rossebbe te is, vele együtt! - vágom oda neki.
- Mindig is tudtam, hogy ennyire szeretsz, de ez már túlzás Szívem. - nevet fel. - Ha most megbocsájtotok. - szól, uralkodóhoz mérten, aztán felkel a trónból és karon ragad.
- Mire készülsz már megint? - kérdezem sóhajtva.
- Semmire. - válaszolja és kihúz az ajtón, végig a folyosókon ...