25.Fejezet – I'm Isabella Volturi, who is as calm as no one else … but he can make me angry

Sziasztok!
Eléggé játékos fejezet lett, az előző után, függővég, most nuku, de nem kell félni nem hagyok fel „jó” szokásommal, de néha azért írhatok rendes fejezetet is. =P
„Hőn szeretett” Edward ebben a fejezetben is van, nem kell hiányolni őt sem, de főleg Arot nem.
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Pinktől a So what c. számot.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo
U.I : Következő hetem elég zsúfolt lesz, megpróbálok feltenni fejezetet, de nem ígérem, hogy mindenképpen sikerülni fog … Ezer bocsánat!

 

Mondhat bárki bármit a vámpírokról, valóban érdekesek. Ez is benne van a munkaköri leírásukban, mint a vérivás, meg az éjszakázás.
Laurell Kaye Hamilton – Bűnös vágyak

 

Valamikor késő hajnalban, vagy inkább kora reggel? Végül is mindegy, mikor értem vissza a szobámba. Az ajtót magamra zártam, nem akartam senkivel sem beszélni, szerettem volna pár percet, kicsit egyedül lenni. Úgy lopakodtam vissza a szobámba, mint egy besurranó tolvaj, aki nem mellesleg vámpír. És hála magamnak ez remekül sikerült. Senkivel sem találkoztam, még az őröket is elkerültem, ami szép teljesítmény volt, mivel az ajtóm előtt és közelében négy testőr jár kelt fel-alá. Igaz, amire ez eljutott az én hülye és elfáradt gondolataimhoz, fordulhattam is vissza, hogy az ablakomon keresztül másszak fel. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha ezzel kezdem? Bár így is kockázatos az ablakok miatt. De én Bella Volturi vagyok. Köszönet ezért Aronak … Csak végigdőltem a hatalmas ágyamon. Nem foglalkozva a ruháimmal és semmivel sem, csak lefeküdtem és néztem a plafont. Még levegőt sem vettem, úgy tettem, mintha nem is lennék itt, mintha nem is léteznék, hogy gondolataim nyugodt folydogálásra koncentráljak. Kizártam minden dühítő gondolatot a fejemből, mindezek élén Edwardot. Próbáltam megfeledkezni arról, hogy mit hoz majd a jövő, hogy a Cullen-Daneli klán hogy áll majd hozzá az egészhez és hogy Mary meddig tudja még távol tartani magát Eleazar kíváncsiságától. Annyi probléma van per pillanat az életemben, és én mindezt csak elsöpröm, egy mély fekete lyukba, hogy majd ha itt az ideje előszedjem azokat. Fél óráig csak feküdtem, néztem a plafont és úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne körülöttem. Végül összeszedtem magam, a lecsitult belső harcaimmal és lezuhanyoztam, rendbe szedtem magam. De amire rá tudtam venni magam, hogy emberek közé menjek, már a nap jócskán délelőtti útját járta az égen. Ironikus, hogy a Nap minden egyes sötét napot megvilágít, hogy szebben lássunk. Ezért szerettem régen a napos vidékeket, aztán a vámpírságom sötét cellába zárt és megszerettem az esőt, a vihart a zord hideget, de legfőképp a sötét éjszakát a Holddal. És ahogy ez a fordulat bekövetkezett bennem, mélyen a lelkemben rájöttem, hogy a Nap nem tesz szebbé, nem melegít fel, nem simogat lágyan, hanem a Nap sötét árnyékot vet, ahol gonosz árnyak lesnek ránk, nem melegít, hanem az erejét mutatja, hogy tudjuk, milyen veszélyes is lehet, ahogy megpirítja az emberi bőrt és a simogatása is csak későbbi támadás. Egyszer csak halk kopogást hallok. Nem akarok társaságot, de valami mélyen azt súgja, hogy nyissam ki, ezért lassan elfordítom a kulcsot a zárban.
- Szia anyu. - szólt lágy és energikus hangján Nessie.
- Sziasztok drágáim! - ölelgetem és puszilom meg őket. Máris jobb kedvem támad tőlük, mosolyom szélesen veszít az arcomon.
- Arra gondoltunk, hogy lemegyünk fürödni, jössz velünk? - kérdezte Tony.
- Persze.- mosolyogtam. - Kik jönnek még?
- Nem tudom, apunak szólunk és Marcuséknak és nagyapának, meg akik éppen jönnek. - mosolygott kislányom.
- Okés, akkor felveszem a fürdőruhám. Lent találkozunk öt perc múlva. - mosolyogtam, ők meg már mentek is. Én meg felvettem az első fürdőruhát, amit találtam, egy fekete, bikini és dressz közötti, mivel a has részén egy vastagabb „szalag” közi össze de nem függőlegesen, hanem vízszintesen. Előhalásztam egy egyszerű világos kék törölközőt, az egyik vállamra dobta és lassan indultam el a folyosókon. Egyszer csak Percy és Cobham jelent meg a folyosón, fürdőnadrágban! Eddig még nem láttam őket fürdőnadrágban és olyan idegen látványt nyújtottak, szokatlan! Talán olyan, mint amikor először rángattam Arot az egyik itteni medencébe. Az is furcsa volt.
- Ti is jöttök fürdőzni? - kérdeztem mosolyogva. Mindketten leplezetlenül mértek végig. Nem is számítottam másra tőlük.
- Igen. - mosolygott Cobham.
- Tudjátok hol vannak a medencék? - kérdeztem.
- Valamit magyarázott Ness, de jobb, ha együtt megyünk.
- Mert a kicsi vámpírok eltévednek? - kérdeztem nevetve.
- A nők megszállottai a méreteknek … - kezdte Percy.
- Én máshogy gondolom. A pasik veszik mindig magukra a mérteket. - öltöm ki rá a nyelvem. Amikor a testvéreim elszáguldanak mellettünk.
- Lent találkozunk. - szól vissza Jane.
- Naná, a nők mindig mindent a férfiakra fognak. És még a nők a gyengébbik nem … - csóválja a fejét Percy. - Ha a közhiedelemmel szemlélve a nők olyan erősek lennének, mint mi férfiak, akkor az ölebeitek lennénk. Szőnyű lenne.
- Ha találsz egy határozott nőt, akkor még megeshet. - kacsintottam rá. Amikor a Cullen-Danieli klán fordult be az alsó folyosó lépcsőiről.
- Nem hinném, hogy létezik olyan nő. - nevet Cobham.
- Én meg hiszem. - mondtam határozottan. - Sziasztok, merre felé mentek? - néztem a másik két hercegségre. Érdekes, mindig együtt vannak, vajon félnek, azért? Vagy hogy „illeszkedjenek” a többi uralkodói családhoz? Nem tudom, de ez nem is rám tartozik.
- Jobb kérdés, te hova mész így? - nézett rajtam végig Emm.
- Pancsizni megyek. - mondtam nyávogós plázacica hangon. - Tudod, a Voltuir halad a korral, van pár medence … - mondtam már normális hangon.
- Na ez meglepett. - nevet Emmett. - Nem tudnám elképzelni a hatalmas Volturi királyokat fürdő alsóban.
- Nem olyan hihetetlen, mint hangzik. - nevetek.
- Mi is mehetünk? - kérdezte felvillanyozva a kis törpém.
- Persze Alice. De mi most megyünk. Ha lementek a következő lépcsősoron, átmentek a belső kertben, akkor a kert és az erdő között. - magyaráztam.
- Fogalmam sincs hol van a belső kert, vagyis hogyan lehet oda jutni, annyi lépcső van és mindegyik más fele vezet. - sóhajtott fel Tanya.
- Drágám, azzal ugye baromira tisztában vagy, hogy Carlisle és Eleazar több évtizeden át éltek itt? Betéve ismerik a kastélyt. Ne szakadj le tőlük és probléma megoldva. - mosolyogtam rá leereszkedően. - A medencéknél találkozunk. - mosolyogtam a többiekre. Láttam Edward szemeit, tetszik neki amit lát. És ez elégedettséggel tölt el. Én pedig nem épp a jó szívemről vagyok híres. Pontosan mellette haladtam el, alig pár centi választott el tőle, halkan súgtam, amikor mellé értem és gyorsan, hogy más ne hallja rajta kívül. - Csukd be a szádat. - szemem sarkából ránéztem, gonoszan mosolyogtam és mint ha mi sem történt volna megyek tovább. Jót szórakozok magamban. Lehet, hogy nem fogom tönkre tenni Edwardot. Lehet, hogy nem akarok neki túl nagy fájdalmat okozni. Nem, mást akarok. Azt akarom, hogy rájöjjön, hogy mit szalasztott el, hogy szenvedjen. Jajj de nagy szörnyeteg vagyok, de hát ez van. Vidáman lépkedek lefelé a lépcsőkön. Tovább beszélgetek a két Woolgarral. Percy tovább ecseteli a női nem logikátlanságát én meg hősiesen kiállok a logikánk mellett. Amikor elérjük a medencéket, leteszem a törölközőmet az egyik napozóágyra. A mellette lévőn Sulpicia „napozik”én is lefekszem mellé, míg a két másik vámpír körülnéz. Van egy másfél méteres medence, egy három méteres egy meleg vízi egy kis jakuzzi és még egy alig pár centis medencei gyerek játékokkal. Aro még a gyerekeimnek csináltatta. Nem is saját magának … Lehunyom a szemem, az arcom a Nap felé fordítom.
- Hogy álltok Aroval? - kérdeztem halkan Sulpiciatól, amikor a két vámpír belesétált az egyik távolabbi medencébe, a három méteresbe.
- Fogalmam sincs. - válaszolja őszintén.
- Min vesztetek össze? - ez már azóta fúrja az oldalam, hogy ideértünk.
- Nem akartam elkísérni őt hozzátok. Úgy volt meglátogat titeket. Én mindent a fejéhez vágtam. Hogy többet foglalkozik veletek, mint velem. Bocs, de ez néha így van … - mondja őszintén és én nem szállok vele vitába, igaza van, ezt én is tudom. - Ő meg dühösen rám támadt, nem bántott, csak dühös lett. - vagyis mindkettejüknek van okuk haragot tartani a másikkal.
- Akarod, hogy beszéljek vele? - kérdeztem őszintén, nem egyszer játszottam el a házasságukban a villámhárítót.
- Nem. Most az egyszer nekünk kéne megoldani.
- Nem úgy néz ki, hogy menne …
- Muszáj lesz.
- Te tudod, én nem szólok bele. - vonok vállat, továbbra is csukott szemmel. Hallom, hogy jönnek. Aro sétál elől, Carlisle-al. Nem sietik el, míg gyerekeim is kiszaladnak a kastélyból, őrült sebességgel és belecsobbantak az előttünk lévő medencébe. Valaki leereszkedik a mellettem lévő nyugágyra. Érzem az illatát. Aro az. - Hello. - szólok csukott szemmel, nem volt szükségem a látásra, jó volt így, megnyugtató és kellemes a napsugaraiban. Carlisle Esmevel Aro melletti nyugágyakra helyezkedik. Eleazar és Carmen nincsenek itt. Gondolom élvezik a szabadságot. Edward és Tanya Sulpicia melletti napágyakat válasszák. A többiek meg a fűbe fekszenek. Tudom, érzem, hallom. Valami lágyan csikiz, alig érzem, de még is. A hasamon. Egy fűszál az. - Aro, nem foglalkoznál inkább a nejeddel, rátok férne. - sóhajtok fel, de nem hagyja abba.
- Azt mondtad nem szólsz bele a házasságunkba. - mondja Aro.
- Nem szokásom, csak ha békíteni kell. - válaszolok.
- Anyu, apu! Gyertek már ti is! Sulpicia! Emmett Alice! Gyertek! - nevetett Nessie.
- Megyünk! - Válaszol Aro helyettem is, valószínűleg máskor szólnék, hogy az én nevemben ne dumáljon, de most nem teszem. Kinyitom a szemem, Aro feláll, felém nyújtja a kezét. Elfogadom, pedig nem szokásom. Gyanútlanul kelek fel, amíg Aro hirtelen fel nem kap. Karjaiba vesz, majdnem felsikítok és a vízbe dob. Dühösen merülök fel a felszínre, a többiek nevetnek, Sulpicia és Edward meg persze Tanyan és Irinan kívül. Nem kell látnom, hogy tudjam szemeim szikrákat szórnak. Aro nevetve hátrál pár lépést a medence peremétől, én meg azonnal kimászom, pár centire előtte állok meg.
- Ezt még kapatosan visszakapod. - szűrtem fogaim között, nevetése elcsendesült, mosollyá szelídült. És én is mosolyogtam, de nem ígért sok jót a mosoly. Jobb karját megfogtam, a háta mögé csavartam és lassan előre toltam a vízhez. És most én löktem bele, rajtam volt a nevetés sora, míg meg nem fogta a bokám és be nem rántott. Mosolya áraránytalanságot tükröz a szemem bosszúért kiált. Fejét a víz alá nyomom, próbál kiszabadulni, de nem hagyom neki, végül is nincs szüksége oxigénre … Irtóra megdöbbentem, amikor kezei a derekamat szorongatták és lehúztak a víz alá. Komolyan nem vagyunk normálisak. Mint két idióta gyerek. Végül elmosolyodtam és bevontam a gondolataimba. Figyelembe kéne venned a feleséged …
Ne akarj kibékíteni minket!
Mert?
Nem lesz jó vége. - ajkain gonosz mosoly virít. Kettőnk közül neked kéne félned.
Igazad lehet. De …
Sulpicianal jobbat nem találsz, ha már eddig kibírtátok egymás mellett. Tudom, hogy érzel iránta valamit, de ismerve téged inkább nem mondom, hogy szereted …
Kösssz. - gondolat közben arca fanyar grimaszba ütött át.
Bármikor.
Ezután kilöktem az agyamból, felegyenesedtem a víz alól és Aro is követte a példámat.
- Tudod, mi az, amit a legjobban csodálok benned? - kérdeztem végül már hangosan.
- A charme-om? - kérdezi nevetve.
- Jó vicc volt. Az, hogy amikor úgy érzem, hogy még a világ vége sem bosszantana fel, te kitalálsz valamit és úgy felcseszed az idegeimet, hogy . Rajtad kívül szinte senki sem képes rá. - mosolyogtam édesen.
- Valami pozitívra számítottam, de nem csalódtam. - nevet fel. És ennyivel le is tudjuk a megszokott gyerekes viselkedésünket, már elérjük az óvodás szintet! Juppí! Végül a testvéreim, a két Woolgar fiú és Emmet is csatlakozik a mókához...

Bella fürdőruhája: