28. Fejezet – The Empress

Sziasztok!
Ez most csak egy szemszöges, de a következőben természetesen újra lesz egyik Cullen szemszöge, hoyg melyik, azt még nem tudom. De lesz.
A császárnő … hát, nem lacafacáztam az elején, hgy ki az … ééés azért már adtam meg eddig ismeretlen infókat is. Ritkaság számba megy nálam, mi? :D
A tárgyalás egy részének menete eléggé bensőségesen le van írva :D
Hát … egyáltalán nem emberbarát a fejezet! Ezer bocs ezért!
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Kelly Clarksontól a What doesn't kill you makes you strongerc. számot.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

A lelkünknek káoszra van szüksége,
hogy táncoló csillagot szüljünk.
/Friedrich Nietzshe/

- Engedjék meg, hogy bejelentsem az Úrnőt, Isabella Marie Swan Volturi Black Montain Ivaskov Salvatore-t. - mondta illedelmes hangon az őr. Míg én azon foglalatoskodtam, hogy ne nevessem el magam a Cullen-Denali klán tagjainak arcán és jól láttam, hogy a többi király is nehezen harcol a röhögés ellen. Míg a gyerekeim már a kezüket a szájukra téve próbálták visszafogni magukat.
- Köszönöm. Elmehettek. - mondtam uralkodói hangon. Hümm, de régen is használtam már … úgy három hónapja. A két testőr behúzza mögöttem az ajtót. Én pedig lassan, felsőbbrendűséggel vonulok végig a termen, a másik végébe lévő trónom felé. Megállok az asztal és a trón között. A testőreim mögöttem ácsorognak, rendezett sorban. - Ezennel megnyitom a 89-ik Birodalmi tárgyalást. - folytatom, aztán egy kis hatásszünet után elhelyezkedem a kényelmes trónomban. - Leülhettek. - nézek a többiekre, akik még mindig illedelmesen ácsorognak. Egy zokszó nélkül engedelmeskednek és ahogy leülünk, a gyerekeimből Damonből és Cobhamből is kitör a nevetés. Akárhogy próbálom visszafogni magam, én is nevetek velük együtt. Le kellett volna fotózni őket! Hogy erre miért nem gondoltam? Amikor már sikerült visszanyelnem a feltörő nevetésem, komoly tekintettel mérem végig a két hercegség tagjait. - Eléggé megdöbbentett a dolog, mi? Egy ilyen felelőtlen és csetlő-botló emberből lett az uralkodó. Ki gondolta volna, hogy ennyire viszem?
- Komolyan, már az én fejemben is megfordult, hogy ez a Kész átverés … - csodálkozik Edward, más valószínűleg sértésnek venné, én viszont csak jót mosolygom magamban.
- Nem az, bocs. Most már hajlandó vagyok válaszolni a kérdéseitekre. - pillantok a többiekre áthatóan.
- Szóval, innen tudott a császárnő annyi mindent … Már előre tudtad, hogy kik fognak szavazni. Nem mintha túl meglepő lett volna … - szólal meg Jasper, tárgyilagos hangon.
- Hát igen, eléggé kiszámítható volt, hogy ti hozzátok a döntéseket. - vonok vállat.
- Így már érthető, hogy a gyerekeid mért lettek hercegségi tagok. - vonja le a legésszerűbb következtetést Eleazar.
- Ahogy azt már mondtuk, ha megházasodnak, királyi rangot kapnak, nem mintha ez annyit számítana. A hercegségeknek és a királyságoknak is ugyanolyan szavazatuk van. Csak az arányok részéről van esetleg értelme a dolognak, de semmi különös nincs benne, csak jobban hangzik.
- Akkor elmondanád, hogy mi a különbség hercegség és királyság közt? Csak névlegesen mások? - kérdezi Carlisle, jól megszokott nyugodt hangján, de a kíváncsiság lobog benne.
- Azért nem teljesen. A hercegségek csak egy szavazati joggal rendelkeznek, a királyságok minimum kettővel. - válaszolok.
- Akkor nekünk miért van három szavazati jogunk? - kérdezi Eddy érdeklődve nézegetve engem, a tárgyaló asztal túlsó oldaláról.
- Formalitás, mivel a Cullen családnak még mindig csak egy szavazati joga van. És ezzel a szavazati joggal Jasper él. - mondom kioktató hangon.
- Akkor mi? - folytatja tovább a kérdezést Ed.
- Carlisle névlegesen és törvényesen is a Volturi negyedik királya. - nézek Carlisle-ra, de ahogy látom, nem lepődött meg. Nem is csodálom, az esti üzenet után, amit kapott, nyilván megerősítette az elképzeléseit a dolgok felállásáról. - Te pedig per pillanat a császár vagy. - eme mondat után, többen elfelejtenek még levegőt is venni, hogy pontosabb legyek, Edward, Alice, Jasper Eleazar és Tanya. - A gyerekeim apja vagy, és ha nincs férjem, akkor te vagy a császár. De ne bízd el magad, nem vagy különb a többieknél. Bár az is igaz, hogyha valamilyen csoda folytán szavazat egyenlőség alakulna ki, a te szavazatod, az enyém mellett kettőnek számít. De ne aggódj, ilyen még nem fordult elő.
- Szóval, olyan, mintha a férjed lennék? - kérdezi értetlenül.
- Mondjuk. A bigámia jellemző a vámpíroknál, néhány esetben. De ne aggódj, nem vagy bigámista, csak név szerint, amíg tárgyalás zajlik. Van, más kérdésetek is? - kérdezem elnézően mosolyogva.
- Hogyan lettél te a császárnő? - kérdezi Japser.
- Ez egy hosszú és nem kevésbé kellemetlen történet. Mondjuk úgy, hogy amit idáig láttatok tőlem, Luke vámpírjai vagy éppen Maria-val szemben, az még semmi. De egyenlőre csak ennyit mondok. A múltamnak sok csúnya és fájdalmas részlete van. Ez pedig nem rólam szól, hanem a Birodalmamról. Remélem megértitek. - válaszolok lágyan.
- Még valami. - szólal meg hirtelen Emmett. - Mi a franc ez a kilométer hosszúságú név? - kérdezi olyan Emmettesen és én felnevetek.
- Ez kérlek, a császárnői nevem. A királyok vezetéknevével. És gondolom a Black-et sem kell magyarázni... Jake nevét is felvettem, mivel én vagyok a bevésődése. - sóhajtok fel kicsit szomorkásan. - Jacob az alfa, így én vagyok mellette a lupa*, aki foglalkozik a rezervátum többi lakójával, csata idején. És hát a Birodalom megalakulásával békét kötöttek a királyságokkal. Nem rajonganak sem ők sem a királyok ezért de ez van. - nevetek fel.
- Értem. - nevet Emm, fesztelenül, mintha csak egymás közt lennénk. Ezt annyira imádom benne.
- Akkor, van még valami? - kérdésemre nem válaszoltak, így végre belevághatok a lecsóba. - Szóval, Milosh, hallgatlak. - néztem a Romanok fő királyára. Ő pedig elkezdte a beszámolót. Ez a nap főleg a Romanokkal fog foglalkozni. Milosh elmond mindent, ami szükséges. Külön részletezi a testőrök számát, az új tagok számát és esetleges tehetségüket. Az őrvonalak biztonságát. A nomádok esetleges számát. Sőt a kastélyuk bevételeiről is beszélt. A turisták szívélyesen látogatják őket. Jelentős probléma nem volt náluk, csak egy eszelős idióta nyíratta ki magát, mivel ámokfutást rendezett a nemzeti ünnepükön 20 embert mészárolt le, de ami az érdekes, hogy nem vámpír volt az illető, hanem ember. Persze Miloshék megoldották, megették vacsira a szemtanukat, az ámokfutót meg egyenlőre bezárták, az én véleményemre várnak. Olyan cukik. Szerintem rajtuk kívül egyik királyság sem várná meg a véleményem, egyszerűen elintéznék a dolgot. Nem mintha én más mondanék.
- Szóval, mi legyen vele, Úrnő? - kérdezi illedelmességet magára öltve Milosh, de valahogy mégis olyan nyugalom sugárzott előle, ami kiütötte az illedelmet.
- Öljétek meg. - mondom nyugodt, határozott hangon. - Nem akarok ilyen elvetemült vámpírt, még többet. Jobb, ha halott, mintha átváltoztatjátok és nem tudjátok irányítani.
- Rendben van, akkor megöljük. - vigyorog Walther.
- Az elnök beszélni akar veled. Nem értem, honnan tud rólad. - mondja Milosh érdeklődő tekintettel.
- Milyen elnök? - kérdezi értetlenül Stephan.
- Az emberi társadalom elnöke. - válaszol Aro a Romanok helyett.
- Mit akarnak tőled az emberek? - csóválja a fejét Vlad.
- Hatalmat, szívi. Mindenki a tetves hatalmat akarja. - mosolygok rá. -  És én megadom neki. - válaszolok. - Még nem beszéltem róla, de minden egyes királyságban el fogom intézni, hogy a törvény békén hagyjon titeket. - magyarázom.
- Mi szükség erre? - értetlenkedik Stephan, ez nekik a legfurcsább, hisz dél nem a legbiztonságosabb körzet, az elnökök meg eléggé el vannak nyomva.
- Nézd, mint Volturi tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy néha bukkannak fel kutatók, akik össze tudnak adni egyet az eggyel. És a titokzatos eltűnéseket kapcsolatba tudják hozni a királyságokkal. Ezért a Volturival máshogy csináltuk, nem öltük meg egyszerűen a kutatókat, hanem az elnökkel tárgyaltam. Elrendeztem, hogy ő eltünteti a nyomokat, hogy sehogy se kapcsolódjanak a Volturihoz ő pedig némi pénzt kap ezért. Az összes politikus ilyen. A pénzzel megerősítik a hatalmukat, a királyságnak meg nem jelent sokat az a kis kiadás. Így is a bevetélek remekül emelkednek és csak feltornyosodik a vagyon. Viszont nem kell folyton azzal törődni, hogy figyeljenek … Egyszerű dolog, kivéve, hogy négy évente választások vannak … - sóhajtok fel. - Ezt tervezem lassan bevezetni az összes királyságban. De mivel délen ez ráér. Alekszejék idáig szépen takarítottak maguk után, ezért nálatok kezdem.
- Erről nem is tudunk eddig. - mondja meglepetten és kicsit durcásan Milosh.
- Ezt még jóval a Birodalom megalakulása előtt bevezettük. Természetesen a miniszterek nem tudják, hogy vámpírok vagyunk. Mind mást hisz, de mind eltusolja az ügyeket, csak fizetni kell érte. - csóválom a fejem és undor jelenik meg az arcomon. - Sőt volt olyan miniszter is, aki direkt összegyűjtött pár bűnözőt és „jutalmul” ideküldte meghalni. És még mi vagyunk az undorítóak …
- És minekünk mi a dolgunk ezzel? - kérdezi Milosh, tárgyilagos hangon.
- Semmi. Én megbeszélem majd ezt a miniszteretekkel. Kiszabunk egy összeget, azt majd fizetitek. Probléma megoldva. - vonok vállat.
- Miért nem szóltál erről eddig? - érdeklődik Vlad, de hangjában természetesen nincs sem vád sem neheztelés.
- Egyenlőre nem voltatok olyan helyzetbe, hogy érdemes lenne elintézni.
- Úgy érted, nem akartad megosztani velünk ezt a marketing fogást? - néz rám kicsit vádlóan Walther.
- Nem, úgy értem, nem voltatok olyan helyzetben. - mosolygok édesen. - Ahhoz, hogy megszervezzük ezt, nekem kell tárgyalnom a miniszterrel és ezt legalább évente kétszer háromszor újra áttárgyalni … Higgyétek el nekem, ők unalmasabbak, mint ti. És jobban szájba kell rágni a dolgokat.
- És hogy akarod elérni, hogy segítsen nekünk? - érdeklődik nyugodt hangon Milosh.
- Bájolgó mosoly és sok pénz. Ezenkívül a legemberibb megjelenéssel. Ha esetleg nem vagyok ott, amikor megy, ami lássuk be, még itthon sem fordult elő, akkor pedig kontaktlencse és egy kis alapozó. A legbarátságosabb modorotokkal megspékelve és nem lesz gond. - mondom könnyedén mosolyogva. Ezzel lezártnak tekintem a témát. Egy halk kopogás hallatszik a csendben. Kinézek az ablakon a hold gyönyörűen ragyog a tiszta égen. Becsléseim szerint már jócskán elmúlt fél kilenc. Azonnal tudom, hogy mit jelent a kopogás és a mögötte lévő zajok.
- Áhh, megjött a vacsi. - csillannak fel Damon szemei és mint a gyerekek dörzsölgeti a kezeit össze.
- Javíthatatlan vagy, Drágám. - csóválom a fejem mosolyogva. - Most már elmehettek. - nézek a Cullen-Denali klánra. Aztán a gyerekeimre.
- Tonynak és Nessienek lassan nem ártana részt venni a vacsorákon, és a Cullen-Denali klánnak is. Hercegségek! - mondja határozottan Nyikolaj.
- Nem érdekel, hogy te szerinted, mit kéne, és mit nem. Itt az én szavam él. Márpedig a gyerekeim nem maradnak itt! - mondom határozott, jeges uralkodói hangon.
- Isanak igaza van! - áll ki mellettem Aro is természetesen. - A gyerekeink nem vesznek részt a vacsorán! Menjetek csak. - szól a végén már meleg, apai hangon.
- De, mi maradhatunk. Nem lesz baj. - mondja határozottan kislányom és fiam is bólogat.
- Nem! - mondjuk határozottan és egyszerre Aroval, ők pedig nem szállnak velünk szembe. Így felállnak a tárgyaló asztaltól apuval és Aroval mind kapunk két-két puszit tőlük, mielőtt kimennek az oldalsó bejáraton. - Ti is elmehettek, nem várom el tőletek, hogy itt maradjatok. Persze, ha valaki akar, nem akadályozom meg. De azt vegyétek figyelembe, hogy itt emberekről van szó … - futtattam át pillantásomat rajtuk.
- Ha megbocsájtotok. - kelt fel Jazz Alice is bocsánatkérően pillant rám. Rose és Emmett, Irina és Kate is kimennek. Tanya habozik. De cuki a kis féltékeny dög. Nevettem magamban. Végül inkább ő is kiment. Csak Carlisle, Eleazar a feleségeik és Edward maradt benn. - Biztosak vagytok benne? - néztem kedvesen Carmenre és Esmere, ez nem olyan dolog, ami úgy igazán nekik való. Sosem voltak ilyen vacsorán. Nem tudják, milyen is az és ezt a férjeik is tudatják velük, így végül mindketten kimennek. Hármukat már nem firtattam. Alecre és Jane-re pillantottam és biccentettem. Az ajtóhoz szaladtok, vámpír sebességben és kitárták, mind a két szárnyat. Heidi állt a népes ember tömeg előtt és mint a lelkes idegenvezető magyarázott a kastélyról, bevezette őket és beszélt a trónterem keletkezéséről is, amíg az összes ember, be nem jött, aztán Jane és Alec becsukta az ajtókat. Rajtunk, vegákon kívül, a többiek felálltak a trónokból és elkezdődött a mészárlás. Ugyan a Volturi és a Roman klán illedelmesen és felnőtt módjára „ettek” vigyázva a ruhájukra és a környezetre, addig az Oroszok és az Amazonok játszottak az étellel, nem foglalkozva a piszokkal. Élvezettel falatoztak. Aztán, ahogy végeztek, önelégült mosollyal ültek vissza a trónjaikba, míg a maradék embert elosztották egymás közt a testőrök. Én egyetlen rezdülés nélkül néztem végig, ahogy táplálkoztak. A szemem sem rebbent, viszont légzésem folyamatos volt, az éhség nem kerített hatalmába.
- Nem mondták még, hogy nem illik játszani az étellel? - kérdezem nevetve a két kíméletlen klántól és felállok a trónomból. Mindenütt holttestek fekszenek a trónteremen, néhol vöröses vérfoltok éktelenkednek és engem ez egy csöppet sem zavart meg a jókedvemben. Elfogadtam, hogy ők vámpírok és mint vámpíroknak a vér létfontosságú.
- Mintha már említették volna. - mosolyog véres ajakkal Damon és ő is felkel a trónból. A vacsora végeztével a tárgyalás első napja hivatalosan is befejeződött így már nem kellett tovább játszania a viszonylag jó fiút. - Nem kérsz kóstolót? - lépked elém, ajkai pár centire az enyémtől várakoznak, és amíg nem válaszolok, még közelebb hajol, mielőtt ajkaink összeérhetnének kapom el hirtelen a nyakát és tolom messzebb.
- Miért olyan nehéz felfogni, hogy nem iszom ember vért? - kérdezem gunyorosan.
- Nem értem, hogy miért nem. - néz mélyen a szemembe Damon.
- Akkor gondolkozz szívi, rakd össze a képet.- mondom kihívóan és kicsit messzebb lököm magamtól. Aztán mosolyogva nézek a többiekre. - Kellemes éjszakát. Oh, Jane, intézkednél, hogy feltakarítsák? - nézek rá esdeklően, mert már csak le akarom hámozni ezt a vackot magamról és gondolkozni. Gondolkozni azon, hogy miért van ilyen nagy csend? A Naruchok vagy az Alvarok miért nem támadtak, vagy legalábbis mozgolódtak a Romanok környékén. Mindegy, még az oroszok beszámolójára leszek kíváncsi, úgyis holnap ők lesznek terítéken. Ha ők sem érzékeltek semmi különöset, akkor valamire készülnek a királyságok és ez nem fog nekem tetszeni. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ez a két királyság nem tudna együtt működni, vagy ha megpróbálnák, akkor maguknak okoznák a vesztüket … De egy érzés azt súgta, mélyen bennem, hogy holnap válaszokat fogok kapni velük kapcsolatban. Nem értem, hogy miben reménykedem vagy bizakodom, hogy még a képességeim is mélyen nyugszanak bennem. Csak tudom …

* lupa - latin szó, jelentése farkasanya, Laurell Kaye Hamilton - Anita Blake sorozatából vettem át. De nem egyezik teljesen az ottaival.