29.Fejezet – Strange man

Sziasztok!
Szóval Ed szemszögéről való véleményekre nagyon kíváncsi vagyok :D
Van benne valami „harc” is, ahogy ígértem :D
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Britney Spearstől a Break the ice c. számot – nem Bella szemszögéből.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

"Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok."
Murakami Haruki

 

(Edward szemszöge)
Ez az egész tárgyalásosdi és minden teljesen kiakasztott. Mi az, hogy Bella a császárnő? Mi az, hogy ő békítette ki őket? Hogy lehetséges ez? A francba is hogyan? Azt már kapiskálom, hogy miért félnek tőle. Ahogy fapofával végignézte, ahogy vacsoráznak. És ahogy beszélt. Én is féltem tőle! De … de ez annyira más volt. Nem az a szerencsétlen, esetlen Bella, akit egyszer megismertem, akit még a széltől is féltettem. Az én kis porcelánbabám, az én Bellam. De ez a Bella, akivel most szembesülök. Őt nem kell félteni semmitől és senkitől. Tőle kell félni és ez … izgat engem. Tetszik, hogy oylan erős és független. Azt akarom, hogy az enyém legyen, mint az én régi Bellam. De ezt a lehetőséget elszalasztottam és rosszul döntöttem. Ahogy ezt a Bellat idáig „megismertem” soha a büdös életbe nem fog megbocsájtani, sőt hálás lehetek, ha nem hasít szíjat a hátamból … Érdekes, mert már Tanya is csak az egyenlet végén szerepel. Kezd annyira hidegen hagyni, pedig ő a nejem, nem Bella. Még szerencse, hogy én vagyok a gondolatolvasó, mert elég érdekes lenne, ha Tanya lenne az. Aki nem mellesleg a fürdőben van, miután elutasítottam a fürödjünk együtt ajánlatát épp azon gondolkozik, hogyan teheti élvezetesebbé az éjszakát, én addig kimászok az ablakon. És elindulok a mostanában megszokott helyemre, egy magasabb fára, az erdő elején, amely pont a kastélyra néz. Csak nézelődtem tovább, mint mindig. Néztem a kivilágított ablakokat, majd ahogy kettőben lekapcsolják a villanyt. Jelenleg ez volt a legeslegmegnyugtatóbb hely számomra, ahol egyedül lehetek. Csak üldögéltem és bambultam előre, míg a nap meg nem kezdte lassú menetelését az égen. Ahogy a hajnal ráköszöntött a tájra én is visszamentem a kastélyba, már a folyosókon keresztül. Lassan, nem sietve sehova, hallottam a halk lépteket és én megálltam, behúzódtam egy sarokba a mézédes hang hallatán.
- Szóval, hajlandó vagyok elmenni veled Rioba egy teljes hétre, tényleg kettesben, de csak akkor, ha az a párizsi divathétkor lesz, hogy ne kelljen szörnyűbbnél szörnyűbb ruhákat felpróbálnom és hordanom. - mondja teljesen nyugodt hangon. Egy kis csönd következik be, amíg a másik fél felnevet és én már érzem az illatukat. 10-en vannak, kereken.
- Tudod Bella, Édesem, engem igazán nem zavarna, ha Rioban egyáltalán nem hordanál semmit. - szól a pasas csábító hangon. A kezeim ökölbe szorulnak a féltékenység zöld szörnye marcangolni kezdi a bensőmet. Damon, vigyázz magadra, mert a végén még megtalállak ölni! Üzenem gondolatban, amit persze nem hallhat meg.
- Képzelem, mennyire szeretnéd. De én csak abba egyeztem bele, hogy egy hetet veled töltök, abba nem, hogy ágyba bújok veled.
- Párizsban is egy szobában voltunk. Nem úgy tűnt, hogy annyira zavarna, hogy osztozunk a helyen.
- Főleg, hogy én Kate-tel akartam egy szobába kerülni …
- Én meg kettesben akartam veled lenni.
- Akkor kvittek vagyunk?
- Egy hét Rioban! - erősíti meg Damon és a testőrök gondolataiból nézhetem végig, ahogy megcsókolja Bellat! Elég rossz úton halad ez pasi, hogy a szívembe lopja magát! Viszont nyugtat a gondolat, hogy szemlátomást Bella nem viszonozza a gesztust. Aztán mintha mi sem történt volna Bella hátat fordít neki és az ellenkező irányba indul a 8 testőrével. Miután nagy nehezen végig néztem, ahogy Damon is elhúzza a csíkot visszamentem a szobámba, ahol Tanya enyhén fogalmazva kiakadt, hogy megint nem volt itt az éjszaka … de valahogy nem érdekelt a hisztériája, csak egyszerűen elengedtem a fülem mellett, és a gondolataimba merültem, ahogy általában szoktam. Amíg Jasper be nem kopogtat az ajtón, hogy átmenjünk Bellahoz …

(Bella szemszöge)
Az estét a gyerekeimmel töltöttem, beszélgettünk, amíg el nem fáradtak, aztán visszamentem a szobámba, persze végig nyomomban a testőrökkel. Az éjszaka már nyugisan telt, beszélgettünk a testőreimmel, akik most kissé cserélődtek. Jane és Chelsea helyett Heidi és Lara ültek végig velem és a fiúkkal Bennel, Peterrel, Dimitrijjel, Félixszel, Ricoval és Lock-kal. Hajnalban meg megjelent Damon és elhívott sétálni, nem, mintha nem lett volna mindegy, hogy a szobámban ücsörgünk vagy sétálunk … És én beleegyeztem Rioba. És tényleg komolyan gondoltam. Inkább vele leszek kettesben, mint a húgaimmal Párizsban. Aztán visszamentem a szobámba, mintha mi sem történt volna. Aztán elmentem zuhanyozni, csak hogy kicsit egyedül legyek. Alighogy kiléptem a zuhany alól halk kopogás hangzott a bejárati ajtón. Furcsa. A gyerekeim még bizonyára nincsenek fenn, a királyok dolgait pedig már lerendeztem. Magam köré tekertem a törölközőm és a szobámba mentem. A testőrök az én parancsomra vagy reakciómra vártak.
- Na jó, gyertek be. - sóhajtottam fel, mert már tudtam, hogy a Cullen klán vár kinn teljes létszámban,  Amíg lassan beszállingóztak mindannyian én a gardróbomba mentem és magamra kaptam egy melegítőgatyát és egy pulcsit. Ahogy kiléptem, láttam a húgaim és Alice rosszalló tekintetét. - Egy szót se! A pulcsit Félixtől kaptam, és mint nagyjából egyedüli normális cuccom, imádom. - mosolyogtam a lányokra. - De ez most mindegy. Minek köszönhetem ezt a korai látogatást? - kérdeztem könnyed mosollyal és lehuppantam az egyik fotelbe.
- Szeretnénk beszélgetni. - mondja végül vidáman Alice, eltekintve a ruháimtól. - Mi az, hogy nem mondtad el, hogy te vagy a császárnő? - kérdezte durcásan.
- Nem voltatok felkészülve, hogy szembesüljetek a ténnyel. Másrészről, csak az arcotokat akartam látni, ahogy belibegek és elfoglalom az engem megillető trónt. - nevettem újra, ahogy felidéztem, milyen döbbent arcot vágtak. - Egyébként is, miért beszéltem volna politikáról, ha idáig nem voltatok halandóak részt venni benne.
- Nem tudtuk, hogy ezek a megbeszélések nem ellenünk irányulnak-e. - magyarázza Edward.
- Ha tényleg ezt gondoltátok, akkor sem értem, hogy most miért kéritek számon rajtam. Utána kellett volna járnotok és nem arra várni, hogy én csak úgy behozlak titeket. És ha már itt tartunk, nem kivételezek senkivel sem, tökéletesen egyenrangúak vagytok a többiekkel. És azt se várjátok tőlem, hogy én mindig vigyázok a seggetekre. Idáig megtettem, a királyságaim előtt is, mert nem voltatok itt, hogy megvédjétek magatokat, de ez nem megy így örökké. A saját erőtökből kell boldogulnotok a kastélyban és a Birodalomban egyaránt, hogy legyen tekintélyetek. - magyarázom el a felállást.
- Tudjuk, Bella. - mondja Jasper rideg stratéga hangján.
- És te mit gondolsz, van értelme elválnom az első feleségemtől? - kérdezi Carlisle nyugodt hangon, a feszültség tapinthatóvá vált a levegőben, míg Esme nyugalmat árasztott magából. Nem értem, neki kéne a leginkább kellemetlenkednie, vagyis szerintem én és szinte minden nő ezt tenné. Hihetetlen a bizalma Carlisle felé, de ami még szebb, hogy nem alaptalan.
- Úgy gondolom ez a te döntésed, nekem, mint császárnőnek nincs beleszólásom. - válaszolok diplomatikusan.
- És mit gondolsz? Te mit tennél a helyemben? - kérdezi tovább.
- Oké. Szerintem értelmetlen elválni az első feleségedtől. Amíg házasok vagytok, a családotok több befolyással bír ráadásul a Volturi érdeke is, hogy a hercegségetek megerősödjön és ennek tökéletes tényezője, a te királyi címed. Ráadásul a bigámia a vámpírtársadalomban nem tiltott. Esme a mi törvényeink szerint ugyanúgy a feleséged. Persze én nem fogok ebbe beleszólni, a te döntésed. - mondom komolyan.
- Köszönöm a tanácsod. - válaszol teljesen diplomatikusan, de ajkai mégis mosolyra húzódnak.
- Neked ez miben kamatozik, hogy mi felemelkedjünk a rangsoron? Úgy értem, te vagy a császárnő és nyilván emiatt, de van valami hátsó része is a dolognak? - kérdezi Jasper.
- Nekem minden szavazati joggal rendelkező uralkodóm egyaránt fontos. Nektek egyenlőre azért kell küzdenetek, hogy a többiek is egyenrangúnak tartsanak titeket. De azt elismerem, hogy igenis van oka, hogy én miért akarom, hogy elfogadjanak titeket. -bólintok.
- És elmondod, hogy mi? - faggatózik tovább Jasper.
- Velem kapcsolatban nem minden titok … - kezdtem volna el, amikor Edward félbeszakított.
- Idáig nem úgy tűnt.
- Mert olyanra voltatok kíváncsiak, amik azok. Szóval a témára visszatérve. A gyerekeim Volturik. Ez tény és való, de attól még Cullenek. Ha ti erődötök, ők is erősödnek. Ne éljetek abba a tévhitben, hogy a Volturi felülemelkedik a többi királyságon, mert nem fog, én sem hagyom és a többiek sem. Viszont ti egyszerű hercegség vagytok, ha ti kissé erősödtök, azt a többiek nem veszik észre, vagy csak simán eltekintenek tőle.
- De azt mondtad, hogy ők akkor is Volturi királyok lesznek majd. - néz rám érdeklődve Ed.
- Igen, ez már eldöntött kérdés. Én vagyok a dominánsabb, az én családomhoz tartoznak a Birodalom felépítettségében, de én sosem tagadtam, hogy Cullenek ők is. A többi királyság is tisztában van ezzel. - válaszoltam, és az órára pillantottam, már elmúlt kilenc. Megígértem a gyerekeknek, hogy reggel átmegyek hozzájuk. - Lenne még egyéb kérdésetek? Mert ha nem, akkor most mennék.
- Lenen még egy. Ki segített neked, az önuralmad kifejlesztésében? - kérdezte Edward.
- Senki. - válaszoltam őszintén.
- Magadtól sikerült megtanulnod így uralkodnod magadon? - döbben meg Jasper. Persze, hisz nekik mind segített valaki.
- Eleinte nem volt olyan könnyű, aztán egyre könnyebb lett, most már odáig eljutottam, hogy egyáltalán nem kívánom az ember vért.
- Ez lehetséges? - lepődik meg Emm és Carlisle pillant, aki engem néz.
- Bella különleges vámpír. Úgy gondolom, nincs miért megkérdőjeleznünk a kapcsolatát az emberek vérével. - válaszolta a családfő én meg elköszöntem és átmentem a gyerekeimhez. A válasz fal már nem volt elhúzva, igazából kétlem, hogy elszokták húzni. Épp videojátékoztak. Tony-n gy kockás pizsama nadrág volt, Nessie-n meg egy cuki Tom&Jerry-s pizsi. Együtt töltöttük az egész délelőtt és a tárgyalás előtti időt. Játszottunk, filmet néztünk vagy csak beszélgettünk. De háromkor el kellett kezdeni készülődni. Most még emberi tempóban is időben végeztünk. Az előző napi procedúrához hasonlóval fogadtak, mind felálltak a trónjaikból és vártak, amíg meg nem engedem, hogy leüljenek. Aztán az Orosz Klán Alekszej főszónoklásával kezdte el mesélni a dolgokat. Igazából annyira nem figyeltem a számokat, hoyg hány újszülöttjük van vagy hogy hány embert öltek meg, és most összesen hány taggal rendelkeznek, csupán viszonyítva a Roman klánhoz jegyeztem meg. Viszont az eddigi rossz megérzésem beigazolódott, ők sem tapasztaltak semmi jelentőset sem a Naruchoktól sem az Alvaroktól. Viszont nem kis megdöbbenésünkre az ajtó kinyílt és az egyik ajtónál lévő őr lépett be, mélyen meghajolt előttünk.
- Elnézést a zavarásért Császárnőm, de az illető azzal fenyegetett, hogy akkor betör az ablakon, ezért jobbnak láttam szólni, hogy Önnel akarnak beszélni. - mondja illedelmesen, míg a testőreim közelebb húzódnak hozzám.
- Ki az? - kérdezem érdeklődve.
- Zack Ligont. - oh, ez meglepett. De ahogy elnézem, nem csak nekem, viszont meglepetésemre Irina Denali még jobban megdöbbent, kicsit utánajártam ennek a dolognak, amíg meg nem találtam, amit kerestem. Zack udvarol neki. Nocsak, még szerencse, hogy ezt is tudom.
- Rendben, engedjétek be. - válaszolok végül mosolyogva. Zack csábos mosollyal lép be fekete márkás öltönyben. Na igen, ő aztán ad a megjelenésre. - Ülj csak le Zack. - mondtam érzéstelen hangon.
- Naa, így kell engem fogadni? Főleg, hogy az életemet kockáztattam, hogy a kedvedben járjak? - nevet fel Zack.
- Bocs. - csóválom a fejem szórakozottan. - És ,ágis miről beszélsz? Mi a francot csináltál megint? Tudod, hogy unom már, hogy játszom a jóságos védőt neked. - sóhajtottam fel. Ő meg lassan, kimérten lépked felém, mint egy elbizakodott gazella az éhes oroszlán elé. A testőrök felsorakoztak körém, mire mindketten felnevettünk. - Aro, kérlek. - néztem rá komolyan.
- Na jó. - sóhajt fel. - Hagyjátok. De Zack, ha egy hajszála meggörbül az örökkévalóságot a kínzókamrában töltöd. - mondta mézesmázos hangján. A testőreim eltávolodtak tőlünk, Zack pedig felnevetett. Őreg hiba Zack, ha azt hiszed Aro viccelt …
- Akkor most már elárulod, miért jöttél? - kérdeztem és én is felálltam.
- Rég láttalak. - válaszolja csábosan.
- Megint bajban vagy?
- Most nem.
- Csoda.
- Tudom.
- Beszélnél?
- Kényszeríts! - mosolyog tovább. Én nem az a nő vagyok, akinek az ilyesmit kétszer kell elmondani. Hirtelen gyorsasággal ragadtam meg a jobb karját és arccal a falnak nyomtam.
- Szóval? - kérdezem, de nem válaszol. Direkt csinálja, jajj de kis naiv a kis édes. Ezért hátrafeszítettem a fejét, hajába markolva és erősen a falba vágtam. A fal végigrepedt, ahogy az arca is, de az szinte azonnal meggyógyult. Vártam, hogy válaszoljon, de nem tette. Ezért folytattam itt egy ütés, ott egy rúgás és ő még csak nem is védekezett. Nem azért, imádok verekedni, de csak akkor, ha van benne valami kihívás, de így? Semmi. Ezért a nyakár kulcsoltam az ujjaimat és felemeltem. Szabadjára engedtem a bensőmet és letapogattam az okokat, amíg meg nem éreztem az érzéseit. Azonnal elhajítottam a terem másik felébe.
- Basszus! Te ezt élvezed?! - hökkentem meg és úgy néztem rá, mint borjú az új kapura. Idáig ilyennel még nem találkoztam. Nem egyszer verekedtem vele, de akkor legalább tett ellene valamit, nem gyanakodtam, de most … Ő meg jóízűen nevetett.
- Ugyan már bébi, ennyit megtehettél értem. - nevet tovább.
- Jelentősen át kell értelmeznem az eddigi „undorító mocsok” azonosításodat. - fintorgok.
- Na jó, most komolyan, honnan ismeritek egymást? - kérdezte Irina magas hangon. Szegény kicsike kikészült. Jajj de sajnálom brühü. Zack-re néztem, hogy elmondja-e vagy sem …
- Bocs Drágaságom. Bellat különös gondossággal kihagytam a történetemből. - nevetett fel Zack. - Enged meg, hogy bemutassam az exfeleségemet. - mondja teljes komolysággal, de ajkai remegéséből látszik, hogy nehezen bírja visszatartani a nevetését.szörnyű ilyesmivel szembetalálkozni, amikor teljesen nyilvánvaló, hoyg csak kihasználja Irinat. De ez nem az én problémám.
- Csak, hogy megnyugodjatok, ő az egyetlen még élő exférjem.
- Na mi van, meghalt az Alvar srác? - kérdezi önelégülten Zack.
- Hát igen, kénytelen voltam megölni. - vonok vállat lazán, mintha nem egy életről beszélnénk. De továbbra is érdeklődve nézek rá, hogy mégis miért jött el …