2013. február 28., csütörtök

59.Fejezet – I'm so afraid

Sziasztok!
Sajnálom, hogy később érkezett a friss, de a Secreten is csúszás volt, tudom, hogy ez nem mentség, de mivel még kissé beteg vagyok, bár már sokkal jobban vagyok, mint a hétvégén voltam.
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá KellyClarksontól a Dark side c. számot.

Pussz: Zsó
xoxo

 
Te vagy az egyetlen. Az egyetlen, aki megért. Az egyetlen, aki látta, milyen voltam. Soha nem tudnám elmagyarázni senkinek … te vagy az egyetlen. Az egyetlen, akinek beszélhetek erről...
Richelle Mead Vámpírakadémia


Jó érzés volt itthon lenni. Sokkal nyugodtabb voltam, azzal a tudattal, hogy mindig figyel valaki a gyerekeimre, főleg miután a Cullen-Denali klán is megérkezett. De ez nem segített különösebben. Létezésem során a gyerekeimért való aggódáson kívül még sosem féltem ennyire mint most. Rettegek, mégis emelt fővel járkálok, közönyös arccal, mintha nem mardosná lelkemet a bizonytalanság és a rettegés. Próbáltam elhitetni mindenkivel, hogy nincsen semmi bajom, még magammal is. De ez egyre nehezebbé vált. Eleinte meg voltam róla győződve, hogy senkinek sem tűnt fel, azt akartam hinni, hogy csak én tudom, milyen gyenge vagyok belül, de nem így volt. És ez a felismerés rettenetes érzéssel töltött el. Egyik este, mint ahogy mostanában mindig a kedvenc titkos helyemre mentem, bár ez a királyok és a gyerekeim előtt egyáltalán nem titkos, de mások nem tudnak róla. Bár általában az erdőben szoktam magam meghúzni, ritkán jövök ide, de mostanában valahogy mégis ez vált főbúvóhelyemmé. Ez a terem, amelynek alagútja a trónterem hátsó, részéből, a trónok által takart fal és ablakok oldalán van. Az egyik oszlop alján lévő díszítésbe van elrejtve egy apró gömböcske, ami a díszítés célját is betölti, ugyanakkor ennek a gömbnek a megfelelő irányú elforgatásával nyílik ki a hatalmas széf ajtó, amelyet márvány fallal vontak be, hogy titkos maradjon. Miután belopóztam a falon megnyílt széfajtón egy gombbal bezártam magam mögött és elkezdtem lassan sétálni az alagutakban, melyek csupán gyér fény világított meg, de így is tökéletesen láttam minden részletét. Ez az egyik legcsodálatosabb része a kastélynak, olyan titokzatos, nyugodt és érdekes, ahogy a falak mögött milyen titkos járatok húzódnak. Ezek az alagutak behálózzák az egész kastélyt. Emlékszem milyen volt, amikor Aro először megmutatta az alagútrendszert. Akkor még fiatal voltam, kezelhetetlen és vad. Emlékszem a döbbenetre, ami akkor kerített hatalmába, ez a hatalmas titkos folyosók sora behálózza az egész kastélyt s több helyen vannak még kijáratai, egy az erdő mélyén, egy egy távoli barlangban, egy-egy a királyok és az én szobámban. De ezenkívül sok féreglyuk is van, amelyek nem vezetnek sehová. Aro elmesélte, hogy még apu építette ki és sokszor eltűnik a járataiban, hogy tovább fejlessze azokat, hogy még nagyobb területen alakíthassa ki, ez a hobbija. Így neki köszönhető ez a hatalmas majd 3 méter magas gyönyörűen kialakított terem is, amely a királyokkal a titkos könyvtárunk. Itt van minden olyan olvasmány, amit szívesen titkolunk mindenki elől. Itt vannak Aro kutatásai, apu vázlatai és térképei az alagutakról és Volterraról, Caiusnak pár régi kulturális kutatásai és mindez kiegészítve a gyerekeim adataival, az én feljegyzéseimmel. És még egy-két értékes csecsebecsével. Most is itt voltam, összekuporodtam az egyik fotelben és olyan szorosan szorítottam magamhoz a lábaimat, remélve, hogy ezzel magamat is összetudom tartani, hogy még nekem is fájt. Ha ember lennék már néma zokogásba kezdtem volna, de így csak bámulok magam elé. Próbálom összeszedni magam, de ez napról napra egyre nehezebb, azzal a tudattal, hogy egyre közeledik az ítéletnapja. Nem a háborúról beszélek, nem, attól egyáltalán nem félek. Mert bár nehéz elhinni, de vannak sokkal rosszabb dolgok is egy háborúnál. Az én esetemben meg pláne. A rettenetesebbnél rettenetesebb gondolatok jártak fejemben, hogy mi lesz majd akkor, vajon mi lesz, ha felnyílik a szemük és felnyílik a régi, korlátlan Bellat elzárva tartó gondosan felépített falak? Reményeim arról, hogy csendes, nyugodt magányomban összekaparhatom akaraterőm maradványait szertefoszlottak, amikor halk, lassú, emberei tempóban érkező léptek zaja zavart meg. Pár pillanat alatt rendeztem arcvonásaimat, de nem engedtem a szorításból, ami szinte fizikai fájdalmat okozott. Egy kicsit megkönnyebbültem, amikor a zajhoz Aro illata párosult. Nem néztem felé, csak próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lennék, persze teljesen értelmetlen próbálkozás volt. Aro lassan mellém sétált és leült a fotelom karfájára. Nem szólt semmit, de megéreztem egyik karját, ahogy átkarolta a vállaim én pedig hozzábújtam. Valamiért most ebben az eldugott teremben, Aro ölelésében biztonságban éreztem magam, ami számomra szinte már luxusnak számított. Miután elhelyezkedtem ölelésébe még jó ideig nem szólt egyikünk sem. A csend segített erőt gyűjtenem és Aro is tudta, hogy most nyugalomra van szükségem, de végül mégis megszólalt, hangja halk volt, gyengéd és óvatos. Úgy beszélt velem, mint egy őzzel, ami ha fenyegető zajt hall azonnal menekülőre fogja.
- Nem szeretnél róla beszélni?
- Miről? - kérdezem én is halkan, hogy ne törjem meg az idillt.
- Tudod te azt Isa, hogy miért vagy ilyen.
- Miért, milyen vagyok? - kérdezem meglepetten, amikor szertefoszlott a téveszmém, hogy senki sem vette észre rajtam a dolgot. Oh, de naiv voltam, pont Aro vagy apu nem vette volna észre …
- Távolságtartó vagy és szótlan. A szemeid meg néha úgy csillognak, mint egy menekülté.
- Ennyire látszik? - nevettem fel szánalmasan.
- Nyugi, Marcuson kívül senki más nem adta jelét, hogy észrevette volna. - nyugtat meg. - És tudod, hogy mi nem beszélünk ki senkinek sem. - nevet fel lágyan.
- Tudom, Aro. - válaszolok és mosolyogva nézek rá.
- Szóval mi a baj?
- Félek.
- Félsz? Te? Mégis mitől? - Aro hangja döbbent és körülbelül úgy néz rám mintha teljesen elmentek volna otthonról.
- Félek attól, hogy a gyerekeim látni fogják, hogy a lelkem mélyén milyen is vagyok igazából.
- Hú, már azt hittem valami értelmesebb dologtól félsz. Mondjuk a háborútól. - nevetett fel már kicsit sem óvatosan.
- Hé, ne nevess ki! Ez egyáltalán nem vicces! - verem vállba durcásan.
- De, de az. - nevet tovább rajtam Aro. - Tudod egy normális ebre, esetünkben vámpír attól tartana, hogy mit hoz a háború, ehelyett te attól félsz, hogy a gyerekeink mit szólnak ahhoz, hogy az anyjuk veszélyesebb, mint eddig gondolták? Bocsáss meg Isa, de ezt akárhogy is nézem vicces. - nevet tovább Aro.
- Kösz ez az együttérzés rohadtul meghat.
- Jajj ugyan már Isa! Mindenki fél egy kicsit a háborútól, én is, és ez szerintem normális is, végül is nem mindenki olyan szupervámpír mint te. Én a helyedben inkább büszke lenék rá.
- Büszke? Komolyan? Mégis mire? Arra, hogy tudom, hogy akármi is történik én túlélem? Hát kösz ez aztán cseszettül megnyugtat.
- Isa, Isa, ne nézd mindennek a borúsabb oldalát, mert ez számodra az, nem? Mindig is érzékenyen érintett, de egyetlen egy dolgot ne felejts el Isa, akárhogy is lesz mi nyerünk és akárhogyan is alakul a gyerekeink túlélik.
- Tudom, és ez megnyugtat, de akkor is. Ez nem elég. Tudod én elképzeltem milyen lesz utána. Sok mindent túléltem, de azt nem bírnám elviselni, ha a gyerekeim félelemmel tekintenének rám. Belepusztulnék a fájdalomba. Ez az egyetlen egy dolog, amit nem tudnék elviselni.
- Isa, tudod őrjítő baromságokat tudsz összehordani. A gyerekeink feltétel nélkül szeretnek és ez sosem változik meg, még az ilyen idiótaságoktól sem, amik néha szabad perceidben rád törnek.
- Nem ez más! Oké, néha rám jön az 5 perc és akkor kész káosz vagyok, de ezt most nem az 5 percem mondatja velem …
- Igazad van, már legalább egy hete ilyen vagy. - viccelődik, mire én egyre sértődöttebb képet vágok.
- Aro, annyira örülnék, ha nem húznád még te is jobban fel az agyam.
- Nézd Isa, egy valamiben teljesén biztos vagyok ezzel kapcsolatban.
- Na és miben?
- Akármilyenné is válsz, akármilyen gonosz voltál akkoriban és leszel talán most is. Akkor is szeretni fognak a gyerekeid is, és mi is. Mindenkinek van egy rosszabb oldala, amit nem szívesen tár fel mások előtt. De ez nem azt jelenti, hogy a többiek elítélik azért, amilyen. Aki szeret, az magadért szeret és akkor is szeretni fog, ha kitör belőled az ördög. - hangja szinte már rendellenesen lágyan csengett. Azt hiszem épp ezért némultam el teljesen és gondolkoztam el igazán a szavain. És be kellett látnom, hogy igaza van. Aki igazán szeret valaki, az akármi történjék is mindig is szeretni fogja.
- Már alig emlékszem, mikor beszéltél így hozzám. - nézek Aro szemeibe komolyan.
- Vámpírmemóriád van. - vigyorog Aro.
- És ennyi, máris elvesztettük a gyengéd Arot. - nevettem fel teljes szívvel
- Azt hiszem humorral többre megyek veled.
- Haha …
- A nevetés remek orvosság.
- Igazad van.
- És beismered? - húzza fel egyik szemöldökét kérdőn.
- Néha megtehetem. - öltöm ki rá a nyelvem.
- Esetleg van még valami, ami bánt?
- Engem? Ugyan már! Esetleg neked bármi problémád? Ha már egyszer majdnem hogy lelkizünk?
- Semmi.
- Örülök, hogy kibékültetek Sulpiciaval, bár, hogy őszinte legyek nem lepődtem meg. Rátok is igaz ez a szisztéma, hogy akármi is történjen kibékültök. - mosolygok rá.
- Ez így van. - mosolyog Aro.
- Még szerencse, remek páros vagytok.
- Hát igen, de vannak mélypontok.
- Mint mindig. - mosolygok elnézően és ezzel el is zártuk ezt a témát és inkább lekezdtünk csak úgy beszélgetni, mindenről, ami hirtelen eszünkbe jutott. Főleg nosztalgiáztunk, hogy milyen volt, amikor először mutatták meg nekem az alagutakat. Aroval mindig jól tudtunk beszélgetni egymással – a jó, a legeslegelején nem – van bennünk valami közös, talán a
cél szentesíti az eszközt életstílusunk vagy csak egyszerűen a kissé kellemetlen természetünk. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ő fogja rendbe hozni a lelkivilágom, általában ez apu dolga. Mégis játszi könnyedséggel tette, mintha valami zsigerből jövő ösztön diktálta volna. Az egész éjszakát átbeszéltük, ami nem is volt olyan meglepő. Néha egyszerűen olyan szabadnak érzem magam a közelében azzal a tudattal, hogy szinte mindent tud rólam, a jókat is és a rosszakat is és még mindig mellettem van. Bár ez rám is igaz, én is tudok róla mindent, de valahogy olyan természetes dolog vele lenni, mint az, hogy a Nap keleten kel. De azért hajnalban mégis visszamentünk a szobáinkba, felkészülve egy újabb napra. De ez a nap másabb volt, mint az eddigi, aggódásban töltött napjaim. Most nyugodt voltam, kiegyensúlyozott és biztos a dolgomban. Mindenre tudtam összpontosítani, minden apró kis részletre figyeltem és próbáltam rájönni mit lépnek most a Naruchok. De nem igen jutottam előbbre. Viszont egy valamit már kora hajnalban éreztem. Már reggel volt egy olyan érzésem, hogy ez a nap lesz az, ami elindítja a lavinát. Nem tudtam mi, nem tudtam hogy. Nem tudtam semmit, csak egy egyszerű megérzés volt nem több, de furcsa mód igaznak bizonyult. És ez nem csak az én lelkiállapotom változását jelentette, hanem ennél jóval többet. Még aznap délután megváltozott a helyzet, amikor a Volterra küldő részét ellenőrző testőrök nem jeleztek...

2013. február 20., szerda

58. Fejezet - Preparing

Sziasztok!
Tudom, tudom, hogy nem lett valami érdekes fejezete, és sok benne a leírás, de muszáj volt egy ilyen is ahhoz, hogy teljes legyen minden. És azt is tudom, hogy nem valami hosszú, bár ezt gondolom már megszoktátok tőlem …
Sajnálom tényleg, de enné többre nem vagyok képes, akármennyire is szeretném :/
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Skillettől a Monster c. számot.

Pussz: Zsó
xoxo
 
Akinek rejtegetnivalója van, nem engedheti meg magának, hogy beszéljen. A fiúk a katonai hírszerzésnél jól tudták ezt a háborúban. Ha elfognak: mondd meg a nevedet, a rangodat, a számodat, de semmi mást. Aki hamis információval próbál szolgálni, szinte mindig elcsúszik egy banánhéjon.
Agatha Christie

 
Tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem, most minden nap fontos lehet. Bár nagyon jól tudom, hogy zajlik egy háború, tudom, hogy kell felkészülni a különböző szakaszaira. Már túlvészeltem pár háborút. Hisz így alakult ki a Birodalom. Ahogy végtére sikerült lelépnem, és leadnom a fonalat a királyságoknak természetesen beszéltem Aroval is, aki szinte már hazarendelt minket, ami igazából rohadtul feldühített volna, ha nem értenék vele egyet, de így félretettem a személyes sértésemet későbbre. A gyerekeim és a többiek türelmesen vártak a fejleményekre. Bár csak a gyerekeimre vagyok kihatással, a Cullen család az tehet, amit akar …
- Apátok küldi a gépet, pakoljatok össze, hazamegyünk. - nézek gyerekeimre lágyan. Látom rajtuk, hogy feleselnének, azért, amiért kész tények elé állítottam őket, de mégsem teszik, okosan figyelembe veszik a helyzetet, hogy egy háború van készülődően, így azt teszik, amit mondok, egy zokszó nélkül. Az én okos babáim.
- Mit javasolsz, Bella, menjünk vagy maradjunk? - kérdezi komolyan Carlisle.
- Ez a ti döntésetek, nincs jogom beleszólni, de ha a véleményemet akarjátok, akkor én a helyetekben a Denali klánnal együtt meghúznám magam az egyik királyság biztonságot jelentő falai mögött. Akárhogy is döntetek, örülnék, ah szólnátok Eleazaréknak is. - mondom komolyan.
- Köszönjük Bella. - mosolyog kedvesen Carlisle. Ezután viszont elbúcsúzom tőlük, majd elugrom Leah-ékhoz is, hogy tudjanak a dologról és hogy biztosítsam őket, hogy ha bármi történik, azonnal itt vagyok. Majd persze a falka többi tagjától is búcsút veszünk a gyerekeimmel. Ez a búcsúk ideje, de mégis bennem egy csöpp szomorúság sincs, csak izgatottság, az előre látható harc előszelének égető perzselése és a régi Bella emlékének feltámadása. Milyen régóta vissza akarom kapni a régi énem, amelyről lemondtam, azért, hogy a gyerekeimnek jó anyja lehessek és hogy nagyobb biztonságban legyenek. De ennek most vége lehet, lehet csak pár hétig, de visszakaphatom, a régi életemet. Ez pedig olyan elégedettséggel és boldogsággal önt el. Akarom ezt a háborút, hogy végre mindenkinek a tudtára adhassam, hogy én egy olyan nő vagyok, akitől jobb félni, hogy mindenki lássa mire vagyok képes. Újra fogom élni a múltamat, amely utáni néha még most is vágyódom, amikor még nem kellett felelősséget vállalnom senki iránt, csak én voltam és a veszély. Viszont eléggé félek attól, hogy a gyerekeim hogy fogják viselni mind ezt. Féltem őket, rettegek, hogy bárki is bánthatja őket, de attól is, hogy látni fogják milyen voltam előttük. Az aggodalom emészt, ha arra gondolok, hogy hogy néznek majd rám utána. De a legrosszabb az egészben, az, ha kiderülnek a régóta őrzött titkaim a múltamról. Azok a titkok, amikről apun kívül senkinek sem meséltem. Mindig azt mondták, hogy a titkokra egyszer fény derül, de én mindig azt hittem, hogy én vagyok a kivétel, a kivétel, ami erősíti a szabályt. De úgy tűnik feladhatom ezt a reményem. Az én titkaim is kiderülnek egyszer. Ezek a kettős érzések uralták testemet és lelkemet, míg ajkaimon mosoly virított, nyugalom álcájával körülölelve. Mindez csak a külvilágnak szólt, csak azért volt, hogy ne lássák a vívódásom és a gyengeségem. Sosem hagytam senkinek, hogy megismerje azt az énem, egyedül a gyerekeim és a közelebbi családtagjaim, de még előlük is próbálom eltárva tartani a gyengeségeim, a mocskosságom. Ahogy hazaértünk az első utam apuhoz vezetett. Ő volt az, akire ilyen helyzetben teljes bizonyossággal támaszkodhatom. Ő volt az egyetlen, aki előtt nem féltem kimutatni a gyengeségeim és a félelmeim. Ő az egyedüli, akiben annyira bízom és annyira hiszek benne, hogy meg tud birkózni a szörnyűségeimmel, hogy mindenről nyugodtan beszélhetek vele, olyanokról is, amikről Aro vagy a gyerekeim előtt sem beszélnék. És most ont rá volt szükségem, hogy kiönthessem neki a félelmeimet, a félelemeimet, amik nem a háborúból fakadnak, hanem abból a megmagyarázhatatlan aggodalomból, ami akkor áraszt el, amikor arra gondolok, hogy a gyerekeim láthatják a rosszabb énem. Szükségem volt a támogatására és arra, hogy megnyugtasson. És mint mindig, most is remekül ment neki, ennyi év után már van benne tapasztalata. Miután sikerült összeszednem magam elkezdtem Aroval a tárgyalásokat, hogy ezentúl hogyan készülünk a támadásra. Mindketten nagyon jól tudtuk, hogy a Naruchok nem fognak tisztán támadni, biztosak voltunk benne, hogy valami cselt fognak kieszelni, vagy lesből támadnak, így próbáltunk minden eshetőségre felkészülni. A királyi testőrök felváltva képezték az új, vagy nem képzett vámpírokat, míg a kastély körül és a környéken az őrszemeink száma meg háromszorozódott. Ugyanezt a taktikát folytatták a többi királyságok is, míg Ahmose és a klánja a Roman királyságban húzódott meg. És amilyen híreket a Testvériségtől kapok, tudom, hogy Pierre elmondta, amit mondtam neki. Minden kiküldött vámpír visszatért a búvóhelyre, míg a két királyságban kémkedők továbbra is játsszák szerepüket. Pierre pedig szinte mindennap küld egy kódolt levelet nekem a Naruchok intézkedéseiről, amiből arra jutottam, hogy egyenlőre nem fognak támadni, de valami macicselre készülnek és ez rohadtul nyugtalanított, főleg, hogy tippem sem volt mi az. Rettegtem, hogy a gyerekeimre pályáznak, épp ezért a megszokott testőrökön kívül mindig még legalább két vámpír figyelte minden mozdulatukat, még ha messziről is. De a háború és az aggodalmon kívül természetesen voltak más dolgaim is. Próbáltam a gyerekeim elől a lehető legtávolabb tartani a háború előszeleit, Aroval és a testvéreivel mind azon voltunk, hogy a gyerekeim ne keveredjenek bele. De ez nem volt egyszerű dolog, meg kellett ismernünk, hogy már nem gyerekek és ők is részt akartak venni benne, mindenféle tiltakozásunk ellenére. Pont ezért, hogy a birka is jól lakjon és a káposzta is meg maradjon kisebb feladatokat kaptak. De persze csak ellenőrzéseket, nehogy bármi bajuk essen. Öröm és nyugalom is párosult a rohanáshoz. Aro és Sulpicia között újra szent a béke. És a Cullen család sincs itt. Nem mondom, hogy nem hiányzik Alice jókedve és hiperaktivitása, vagy Emmett őrült viccei, de azért jó érzés távol lenni tőlük, minden problémától, ami velük jár. Nem kellett végighallgatom egy Edward Tanya veszekedést, vagy megvédeni az igazam Tanyaval szemben. Nem kellett eltűrnöm a fennhéjázó modorát. Igazából ebből a szempontból maga volt a paradicsom. De ennek a nyugalomnak hamar vége szakad, ugyanis alig egy héttel később Carlisle felhívott minket, hogy ők és a Denali klán is csatlakozik a Volturi királysághoz, amíg a védelmünk nélkül nincsenek éppen biztonságban. Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha kicsit tovább maradnak távol tőlem, de tudom, hogy ez így van rendjén. Ők a Volturihoz tartoznak és a Volturinak meg kell őket is védeni harc esetén. Kiélveztem még azt a két napot, amit nélkülük tölthetek. Csak az első egy hét volt húzós itthon, utána már sokkal könnyebben ment minden, mindenki magától megtalálta a helyét és a dolgát, nem kellett folyton parancsokkal bombáznunk őket. És mivel nagyjából egyenesbe került a testőrök feladata, így sokkal több időt tudtam a királyokkal és a gyerekeimmel tölteni, bár a testvéreimmel jóval kevesebbet. És találtunk más témát is, mint a háború, például a közelegő bál, amely a Volturi megalakulásának évfordulóját ünnepli. Mivel a húgaimnak rengeteg dolga volt a testőrök irányításával, így Sulpicia, Athenodora, Nessie és én vállaltuk. Persze ez nem tartozott épp a kedvenc időtöltéseimhez, dz azért ennyit igazán megtehetek a jó ügyért. Azzal, hogy megtartjuk a bált, azt akartuk szimbolizálni, hogy a Volturi és a Birodalom nem fél a Naruchoktól, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy egy ilyen aprócska királyság árthasson nekünk. Persze azért nem ittunk előre a medve bőrére. A kiképzések a bál szervezése alatt is folyamatosan folytatódtak. Minden remek úton haladt, büszke voltam magamra és a testőrökre is, akik mindenre figyeltek, és persze Pierre-nek is. Rengeteget köszönhetünk nekik. Tökéletes csapat munka volt minden. De maikor a Cullenék megérkeztek, akkor már tudtam, hogy sok jó nem sülhet ki belőle. Bár Jasper ámulattal figyelte a rendezett szervezkedést, míg Emmet a kiképzések humoristájává vált, a lányok pedig Tanya és Irina kivételével a bál szervezésében segítettek. Edward, Carlsile és Eleazar pedig kitartóan figyelte a királyok működését és építő tanácsokat vetettek fel nekünk, amiért persze hálásak is voltunk. Éppen egy nehéz nap után mentem volna a gyerekeimhez, egy kis családi idill miatt, amikor Aroba botlottam. Nem tartott sokba rájönnöm, hogy Sulpicia most az egyszer valami csoda folytán – ami a bál szervezése volt – nem foglalkozik vele. Ez neki újdonság volt, sőt mindenkinek, hiszen lássuk be Sulpicia szereti, hogy gyakorlatilag bármit bármikor megtenne érte, de úgy tűnik egyszer adódott olyasmi, ami miatt nem tudott rá figyelni és ez már valami. Aro persze, mint valami sértődött gyerek – mint Emmet, amikor Rosalie nagy ritkán megtagadja a közeledését – inkább töltötte a gyerekeimmel és velem a szabad idejét. Na nem mintha ezért haragudnék vagy valami, de azt hiszem épp ez az oka annak, hogy végül a kapcsoltuk olyan magas szintre kerekedett, amiről már én rég lemondtam.

2013. február 13., szerda

Díjeső *-*

Sziasztok!
Először is elnézést, amiért csak most tettem ki a díjakat, amiket kaptam, de hogy őszinte legyek az elmúlt hetekben meghalni nem lett volna időm x'D
Ezért szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akitől díjat kaptam és hálásan megköszönni, hogy gondoltak rám <3
 
A Top Secret díjat még egyszer megkaptam, ezúttal Rosalice-től, akinek nagyon de nagyon köszönöm, de még egyszer nem írom le ugyanazokat, mint eddig, remélem nincs harag <3
A Liebster Awardot már egyszer régen már megkaptam, de most is örömmel fogadtam. Köszönöm szépen Rekaa888-nak, Hope-nak és Rosalice-nek.
 
Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Írj 11 kérdést!
4. Küldd tovább 11 blognak!

 
11 dolog rólam:
1. Kék a kedvenc színem.
2. Imádom a havat
3. A könyveket preferálom a filmekkel szemben.
4. Kezd idegesíteni, hogy minden történetben a főhős egyszerre két "embert" szeret. Könyörgöm legalább azt lássuk be, hogy nem ugyanannyira szereti őket!
5. Kishitű vagyok.
6. Szeretem, ha hagynak nekem elég teret kibontakozni.
7. Ki nem állhatom ha irányítani akarnak.
8. Remekül be tudom osztani az időmet, bár ezt ti nem mindig észlelitek de azért a mindennapjaimra jellemző :D
9. Szeretnék egyszer férfi főszereplős történetet írni, igazi rossz fiúkkal *-*
10. Úgy érzem mélyponton vagyok és ez elég szar felállás.
11. Hamarosan (még nagyjából másfél év) ki kell repülnöm a családi fészekből és ez kettős érzésekkel tölt el … 


 
Rosalice kérdései:
1.Melyik a kedvenc évszakod és miért? Nincs kedvenc évszakom, mindegyiket szeretem valamiért. A tavaszt mert gyönyörű, az őszt mert színes és mert akkor születtem :P a telet mert imádom a hideget és a havat, a nyarat mert akkor nincs suli :D
2.Kedvenc hobbid? Miért? Nos, az olvasáson, íráson kívül imádok gyöngyöt fűzni és üvegfestést csinálni, szóval szeretem a kreatív dolgokat.
3.Van háziállatod? Ha igen, milyen? Nincs sajnos, de szeretnék.
4.Ki a kedvenc énekesed/bandád? És mi a kedvenc számod? Húú ez nekem folyton változik, a favoritok Avril, The Frey, Simple Plan, 30 seconds to Mars, Hurts.
5.Mit szeretnél elérni az életben? Ez sokaknak valószínűleg közhelynek hangzik, ez a boldogságot.
6.Ki a legfontosabb személy az életedben? Édesanyám <3
7.Mi az oka, hogy írni kezdtél? Nincs különösebb oka, csupán egy elhatározás volt, de nagyon örülök neki, hogy elkezdtem.
8.Vámpír vagy vérfarkas lennél legszívesebben? Vámpír *-*
9.Mi a kedvenc filmed? Remek kérdés. Nem tudom, imádom a Harry Potter filmeket, a Kört, a 10 csapást és még sok más filmet. Általánosságban fantasy-t, sci-fit thrillert vagy horrort nézek.
10. Szerinted könnyen vagy nehezen barátkozó típus vagy? Sok mindentől függ, de úgy gondolom könnyen barátkozó típus vagyok.
11.Mi a legnagyobb vágyad? Sikeres és boldog életet szeretnék élni.

 
Rekaa888 Kérdései:
1., Hogy hívnak? Zsófi a rendes nevem, nem a kedvencem, de megbékéltem vele :D
2., Mi a kedvenc színed? Kék *-* imádom, minden árnyalatát.
3., Melyik a kedvenc állatod? Miért? Húú állatbarát vagyok, öhm imádom a bogarakat és a csúszómászókat is ( csak a madarakat nem xD) de leginkább talán a mókusokat, olyan édesen esznek *-*
4., Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?/Mivel foglalkozol? Egyenlőre tanuló vagyok, és tanár szeretnék lenni ha felnövök.
5., El tudod magad sírni megható történet láttán? Elképzelni el tudom, de hogy ez meg valósuljon nincs túl Nagy lehetősége, de bármi megtörténhet …
6., Ki a kedvenc Twilight szereplőd? Miért? Remek kérdés. Általánosságban jacobon, Edwardon és bellan kívül mindenki más xd ez gondolom nem túl szokványos, de így van. Talán leginkább Carlisle-t imádom, imádom a karakterét, és azt, hogy ekkora akaratereje van.
7., Mi/Ki ösztönzött az írásra? Nem volt senki sem, aki tudott volna róla, hogy vannak ilyesfajta indíttatásaim. Igazából csak annyiból áll a történet, hogy megfogadtam magamnak, hogy valami újba kezdek, amihez van kedvem és ez lett belőle.
8., Szerinted milyen egy jó barát? Őszinte, megértő, szókimondó, olyasvalaki, aki kerek perec kimondja mi a gáz és ha kell fenéken billent, hogy tisztán lássunk.
9., A saját történetedből ki a kedvenc szereplőd? Oh, remek kérdés, az Inscrutable-ből természetesen minden karakteremet szeretem egy kicsit vagy azért amilyen, vagy azért, amilyen lesz vagy csak azért mert kever egyet a katyvaszon … A kiemelkedően kedvenceim Bella, Carlisle és Aro.
10., Mi a kedvenc zenéd? Gyakorlatilag mindent meghallgatok és a kedvenceim naponta, de legalább hetente változnak. Jelenleg a kedvencem a 30 seconds to Mars-tól a Hurricane c. szám.
11., Melyik országokban jártál? Melyik tetszett a legjobban? Nos, idáig voltam Ausztriában, Olaszországban Görögországban, Belgiumban és Angliában, idén nyáron pedig Horvátországba megyek. Tyű melyik tetszett a legjobban? Mindegyiket imádom. Olaszországhoz kötődik a gyerekkorom, mivel minden évben odamentünk, így vagy 8-szor biztos voltam ott. Görögország mitológiáig és gyönyörű épületei meg persze a tengerpartja tetszik. Angliában pedig gyakorlatilag minden, most élem épp az angol korszakom, amikor minden bejön, ami angol … :D
 

Hope kérdései:
1.Sportolsz valamit? Sajnos egészségügyi problémák miatt nem, de régebben táncoltam, kosaraztam és röpiztem is ( na jó csak 2 hónapig xD)
2.Játszol valamilyen hangszeren? Nem, de imádom a zenét.
3.Szereted az állatokat? Igen imádom őket, a madarakon kívül mindet.
4.Mióta írsz? 2 éve és nagyjából 3 hónapja :D
5.Mi ösztönzött arra, hogy mással is megoszd az írásaidat? Újba akartam kezdeni és úgy gondoltam, hogyha akad csak egyetlen egy ember, akit érdekelnek az agyszüleményeim, az megtalálhat, ha úgy alakul.
6.Milyen filmet néztél utoljára? Utoljára egy Thrillert néztem pontosabban hétfőn xD a címe pedig Börtön a pokolban.
7.Van kedvenc színészed? Ha igen, ki ő? Kimondottan nincs.
8. Milyen a kapcsolatod a szüleiddel? Édesanyámmal élek, remek a kapcsolatunk, bár sokat veszekszünk, de csak mert a problémáinkat egymáson töltjük ki …
9.Kedvenc időtöltés? Barátokkal lenni, Olvasni és zenét hallgatni, persze az írás mellett.
10.Kedvenc étel? Rántott hús krumplipürével *-*
11.Hiszel a szerelemben? Igen hiszek, nem vagyok valami romantikus forma, de hiszek benne.

 
11. Kérdés:
1. Mi álmaid munkája?
2. Melyik ország áll a szívedhez a legközelebb (természetesen adott esetben a származási helyeden/lakhelyeden kívül)?
3. Mi/Ki adja neked a legtöbb ihletet?
4. Ha lehetne egyetlen egy kívánságod, mi lenne az? ( a még több kívánság nem játszik :P)
5. Milyen fajta filmeket szeretsz?
6. Van kedvenc énekes(nő)d/ együttesed? Ha igen ki/kik?
7. Mi volt az utolsó könyv, amit olvastál?
8. Könyveket vagy filmeket szereted jobban?
9. Melyik filmből/könyvből/sorozatból és ki áll hozzád a legközelebb?
10. Milyen természetfeletti lény lennél?
11. Melyik zeneszámot/filmet/könyvet ajánlanád az olvasóidnak vagy nekem?

És végül, de nem utolsó sorban:
Nagyon szépen köszönöm Hope-nak és Rekaa888-nak!
Szabályok:
1.Másold át a képet és a kérdéseket a blogodra!
2.Minden kérdésre őszintén válaszolj!
3. Add tovább a díjat 7 személynek!
4. A díjat visszafelé nem lehet adni, viszont többször meg lehet kapni.


Kérdések:
1. Melyik pilótával (ha nem szereted az f1-et, akkor más sportolóval) töltenél el egy hétvégét?
Szeretem a Forma1-es Alonsonak drukkolok, szóval aszem vele.

2. Miért vele?
Mert ő a kedvencem.

3. Milyen az álomrandid? (Hová mész és kivel?)
Úgy gondolom, hogy minden randi álom randi, ha azzal vagyunk, akit szeretünk.

4. Milyen számodra a férfiideál?
Jó és rossz keveréke, de kimondottan nincs ideálom.

5. Álomlánykérés?
Ilyesmi nem gondolkodtam.

6. Voltál már úgy igazán szerelmes?
Igen, most, bár néha adódnak ezzel problémák, de hát mindig vannak bukkanók, nem?

7. Miért szereted a Forma1-et? (Ha nem szereted, akkor a kedvenc sportodat)
Mert imádom a gyors autókat és a sebességet.


8. Van szerencseszámod/tárgyad?
A egy kicsi plüss nyuszim, amit elsős koromban kaptam. De szerencseszámom nincs.

9. Tipikus lány vagy? (sok cipő, smink és rengeteg táska)
Hát egyáltalán nem. Igen, néha sminkelek, ha olyan kedvem van, de alapozótól egyszerűen viszolygok, nekem már az túl mű. Cipőm mondjuk van pár, nem sok és főleg sportcipők, összesen 3 magassarkúm van, amiket ritkán hordok. A csajosságom a körmeiemben nyilvánul meg igazán, mert imádok körmöt festeni de nagyjából ennyiből ki is fújt xD


10. Mindent meg tudsz beszélni anyukáddal/apukáddal? Melyikükhöz állsz közelebb?
Anyukámmal élek, apukám meghalt. Így nyilvánvalóan anyumhoz állok közelebb. És igen, úgy gondolom mindent el mondhatok neki és általában el is szoktam.


11. Hogyan vetemedtél rá, hogy végignézz egy Forma1-es futamot? (a legelsőt)
Nos ez anyuhoz vezethető vissza. Anyukám is imádja és a keresztapám és a fogadott papám és pár haverom is. De még kiskoromban anyum nézte aztán szépen átragadt rám is ez a szokás :D

Mivel  így sem tusom kinek küldeni a díjakat, ezért mindkét díjat szeretettel küldöm:

2013. február 12., kedd

57.Fejezet – Peace or war?

Sziasztok!
Régen volt harcos, rideg Bella, ugye? Vagy csak nekem hiányzik? Épp ezért a mostani fejezetben szerepet kap ez a Bella is :D
Aki szeretné hallgassa meg hozzá  a 30 Seconds to Marstól a Search and Destroy c. számot.

Pussz: Zsó
xoxo
 
    Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben.
    Winston Churchill

A közeledő vámpír a többiek figyelmét is magára vonta. Volt a jelenlétében és a kisugárzásában valami felettébb furcsa, valami, ami arra késztettet, hogy használjam rajta a képességeimet, nem tudtam megmagyarázni, de tudni akartam, hogy mi ez a furcsa dolog, ami belőle árad. A gondolatolvasó képességemnek hála és az információimnak a Nauchokról pontosan tudtam a különös érzésem okát. Tudtam mi az a háttérben, amitől olyan furcsa ez az alak. Ő nem egyszerű kém, neki nem a kémkedés a feladata, hanem a felmérés, akár az élete árán is. Vajon ő is tudja, hogy az életével játszik, vagy olyan naiv, hogy azt hiszi csak úgy elfogom engedni?
- Minek köszönhetjük érkezésed Narucho? - kérdezem nyugodt hangon.
- Honnan tudod, hogy Narucsho vagyok? - kérdezi, mire én felnevetek. Ez szánalmas.
- Én megértem, hogy mindenki lebecsül, aki nem ismer, de azért ez rettenetes. Ott van a nyakadban a címer. - komolyan elég gyorsan közeledett hozzá, hogy felhúzzon.
- Oké, ebben van ráció. - von vállat nem törődöm tartással.
- Nem mondták még, hogy el vagy szállva magadtól?
- Nem igazán. Maga vagyok a szerénység mintaképe. - mosolya elárulja, hogy hazudik, de ilyen apróság senkit sem érdekel.
- Figyelj, vagy kezdj el dumálni vagy még azelőtt letépem a fejed, hogy megszólalnál, mert rohadtul az agyamra mész.
- Milyen nyűgös vagy.
- Pech.
- Te vagy a császárnő?
- Szóval még ebben sem vagy biztos? Ez siralmas. - nevetek fel.
- Nem válaszoltál.
- Miért tenném?
- Mert miért ne?
- Minek árulnám el az igazat egy ellenséges királyságnak? Ennyire nem vagyok hülye.
- Tudom, hogy az egyikőtök a császárnő.
- Én pedig kezdek rájönni, hogy mennyire be vagytok zárkózva a biztonságos királyságotokba. Teljesen lemaradtatok a versenyben, szívi. - mosolygok gúnyosan.
- Ne sértegess minket! - sziszegi.
- Csak az igazat mondom, az pedig nem sértés, csak egy meglátás. - vonok vállat.
- Olyan okosnak képzeled magad?
- Nem, de ez még egy vaknak is szemet szúr. Még az Alvaroktól is elzárkóztatok, pedig ők lettek volna az utolsó ments váratok nem? De ahelyett, hogy összefogtatok volna, inkább visszabújtatok a nyúlüregetekbe, jó messzire Birodalomtól. Egyszerűen és nagyszerűen gyávák voltatok ahhoz, hogy harcoljatok, most, hogy végre kezdtek rájönni erre már túl késő. Egyedül nem mentek semmire ellenünk. A tekintélyeteket akartátok megőrizni, mint fejlődő királyság, és most ti vagytok a legelmaradottabbak, leggyengébbek. Ti teszitek magatokat tönkre. A régebbi dicsőségetek porba hullt. A dicsőség pedig ritkán viselkedik úgy, mint egy főnix. - oktatom ki komoly hangon.
- Te vagy Isabella. - állapítja meg végül, mire én gúnyosan elkezdek tapsolni.
- Gratulálok, ezért a megállapításodért szeretnél Nobelt is?
- A királyaim küldtek hozzád.
- Uhh, te jó ég, na ne mond! Bökd már ki mit akartok!
- Hagyd meg a királyságunk területeit és nem támadunk.
- Ebbe nekem hol van hasznom?
- Nem lesz háború. - von vállat.
- Nem látom ebben nekem mi a jó. - lépek hozzá fenyegetően közelebb.
- Hogy? - döbben meg.
- Mi van akkor, ha én háborút akarok? - kérdezem fenyegető hangon, miközben egyre közelebb sétálok hozzá, ezzel is jobban fenyegetve.
- Miért akarnál háborút, béke helyett? - hangja döbbent, sokkolt, de leginkább ijedt.
- A béke unalmas és fárasztó. Annyi kompromisszum szükséges hozzá. De a háború, oh, az más. Veszélyes, gyönyörű semmiféle kompromisszum, csak a nyers erő.
- De a többi királyságot is kompromisszummal nyerted meg magadnak...
- Nem egészen és az máskor volt.
- Miben volt más?
- Nektek? Semmiben. Semmi olyanban, amihez közötök lenne.
- Lehet elzárkóztunk tőletek. De ennyire nem. - mondja komolyan. - Szerinted nem hallottunk róla? Tudjuk miről szól a megállapodásod a királyságokkal.
- Akkor meg ne add a hülyét! - ragadom meg a nyakát. És durván a földre szorítom.
- Hajlandók vagyunk mi is teljesíteni ezt a kérésed. - szól rekedten.
- Már nincs szükségem egyezségekre, király. - sziszegem. A döbbent a katona arcán átvette az irányítást.
-Én csak egy katona vagyok. - bizonygatja, amin én felnevetek.
- Lehet, hogy ti elszigetelődtetek a Birodalomtól, de egyvalamivel nem számoltatok. A királyságok elől elbújhattok, de előlem nem.
- Mi?
- Mindent tudok rólatok, Hajime. - mosolygok negédesen. - Komolyan azt hitted, hogy csak úgy letudtalak titeket? Mindig is figyeltem a dolgaitokra. Tökéletesen ismerem a képességed.
- Igazán?
- Igen, tudom, hogy te irányítod a testét. És azt is tudom, hogy ez azzal jár, hogy a közelben vagy. Én a helyedben még most kezdenék el visszarohanni a királyságba, amíg még nem kezdek hajtóvadászatot.
- Honnan tudod? - kérdezi kétségbeesetten.
- Mindent megtudok, amit meg akarok. - engedem el a nyakát és felegyenesedem. - De tudod mit? Megmutatom, milyen a híres császárnő, ha nyűgös. - mondom és tűzre koncentrálok, elképzelem, ahogy égeti a testét, elképzelem, ahogy árad belőle a meleg és a következő pillanatban már nem csak a gondolataimban él a kép, hanem a szemem előtt is. A vámpír testét lángok ölelik körbe, először csak a körülötte lévő földet, aztán a következő pillanatban meggyullad a ruhája, majd az egész teste. Van benne valami morbid szépség, ahogy a gyönyörű vörös lángok beborítják a hófehér testét. Nem veszem le róla a szemem, még akkor sem, amikor igazán elkezd égni, amikor a teste elveszti gyönyörű fehérségét és a tűz koromsötétje borítja el. Fájdalmas kiáltozása, könyörgése teljesen hidegen hagyott. Éreztem magamban a régi Bellat. Éreztem, ahogy elégedetten szemléli a megmaradt hamvakat, de próbáltam elnyomni ezt az érzést és ügyelni arra, hogy az új, uralkodó Bella, a jégszívű, rideg Bella megtartsa az irányítást bennem. Furcsa, mégis van a régi és a mostani énem között valami átfedés, mégpedig a gyilkolás maga … Rendeztem vonásaimat, ez egy olyan részem ,amit nem a gyerekeimnek akarok mutatni, olyan dolgok, amiket a lehető legmesszebb akarok tőlük tudni.
- Ez mi akart lenni anyu? - kérdezi érdeklődve Nessie.
- Beszélgetés egy Narucho királlyal. - mosolygok rá lágyan.
- És ki volt az az előző vámpír?
- Ahogy mondtuk, egy régi barát, egy tanítvány.
- Mi köze a Naruchokhoz?
- Kém. - vigyorogtam rá.
- Bella, direkt csináltad ezt? - kérdezi Carlisle.
- Mit?
- Gyakorlatilag hadat üzentél a Naruchoknak...
- Ez azért jelentős túlzás. Csak tudattam velük az erőviszonyokat. Így egy időre elmegy a kedvük a háborúzástól.
- Ha te mondod. - von vállat Carlisle.
- Úgy tudtam, hogy egyszerűen elismerték a hatalmad, így alakult ki a Birodalom. - néz rám komolyan fiam.
- Ismeritek őket, ismertek engem. Mit gondolsz, ez tényleg így volt?
- Nem. De erre ennek a Naruchonak kellett felnyitnia a szemem.
- Sajnálom, de nektek így volt a jobb, kicsim. - nézek rájuk bocsánatkérően.
- De már felnőttünk és szeretnénk tudni, hogy hogyan alakult ki a császárság. - mondja komolyan, szinte követelőzve.
- Hát jó, legyen, ha ezt szeretnétek, de először is le kell szögeznem, hogy azok az idők elmúltak.
- Igen, ezt sejtjük.- mosolyog Tony.
- Mikor megszületettek, hirtelen minden megváltozott, és ez nem csak az én, vagy a Volturi életére volt igaz, hanem mindenre. Aro is tudta ezt és én is, épp ezért próbáltunk tieteket a legnagyobb titokban tartani, de ez nem volt olyan egyszerű, a pletykák azonnal megindultak, először mindenki azt hitte, hogy gyerekeket változtattunk át, ami ugyebár törvénytelen.... A Roman klán volt az első, aki megtámadott minket. Aro egyedül akarta elintézni, akkor még gyenge voltam, de nem számolt vele, hogy megtudom a dolgot. Nem hagytam, hogy ő irányítsa a sereget, mégis csak az én gyerekeim vagytok. Közben titeket próbáltunk kimenekíteni a kastélyból. De sajnos a Romanok fel voltak rá készülve, és akkor rájöttek, hogy titeket senki sem változtatott át. Akkor újra kezdődött minden, a híretek sokakhoz eljutott. És akkor már nem azért akartak titeket megölni, mert átváltoztattak, hanem mert senki sem tudta, milyen erősek lesztek. Rettegtek tőletek és tőlem. Az összes mostani, a Birodalomhoz tartozó királyság ezt megpróbálta. És mind vesztett. Mindnek el kellet ismernie a Volturi és az én fennhatóságom. De még így túlságosan aggódtunk értetek, így békét kötöttünk a királyságokkal. Aro miattatok mondott le a régóta vágyott hatalomról és átengedte nekem. A királyoknak csak egyetlen egy kérésemet kellett teljesíteniük és kell máig is, azonkívül, hogy elismertek, mint az uralkodójukat.
- Mi volt az? - kérdezi Nessie.
- Megvédenek titeket, ha kell az életük árán is. - mondom komolyan.
 

2013. február 6., szerda

56.Fejezet – He's here

Sziasztok!
A titokzatos idegen :D húztam a még lehetett, de azért nem akarok én sem rétestésztát csinálni a történetemből … :D
Aki szeretné hallgassa meg hozzá  Christina Aguilera-tól a Fighter c. számot.

Pussz: Zsó
xoxo
 
Mindig zavard össze az ellenségeidet! Ha nem biztosak benne, ki vagy, és mit akarsz, nem tudhatják azt sem, mi lesz a következő lépésed. Néha azzal lehet a legjobban félrevezetni őket, ha olyasmit teszel, aminek semmi értelme, vagy egyenesen ártasz vele saját magadnak.
George R. R. Martin

A kislány mozgalmasságot hozott mindennapjainkba, a kis Amy. Ő lett hirtelen mindennek a középpontja, de ezt valahogy egyikünk sem bánta. Azonban sajnos Leah és Gabe úgy döntöttek, hogy hazaköltöznek, így már jóval kevesebb időt tudtunk a kis Amy-vel tölteni.  Viszont épp elég időm maradt, hogy foglalkozni tudjak az idegen vámpírral, akiről egyre inkább kezdtem elhinni, hogy ő nem idegen. Túl jól ismeri az ittlévő dolgokat. Túlságosan ügyel a részletekre. Az idő teltével kezdtem egyre biztosabb lenni benne, hogy ki az. De ez nem volt elég. Értelmetlennek tűnt, hogy itt legyen. Hisz ha oka lenne rá, akkor nem bujkálna előlem, hanem végre beszélne velem, ha csak nem attól tart, hogy valaki követte, ami lássuk be sanszos. Épp ezért figyeltem arra, hogy velem ne tudják összefüggésbe hozni, csak a farkasok kutattak utána. Már kíváncsian vártam a látogatására, figyeltem, hogy a megszokottnál több időt legyek egyedül, hogy nyugodtan tudjunk beszélni de persze, hogy őneki olyan idő kellett, amikor mindenki ott van. Mert őnagysága meg akarta ismerni a többieket, ezzel kockáztatva gyakorlatilag mindent … Nem kellett volna meglepődnöm, hogy egy „családi” összejövetelen bukkant fel. Igen, amikor itt volt az egész Cullen család, és még pár farkas is. Az időzítése maga a tökély … Csak úgy besétál azon a cseszett ajtón, ezzel a beszélgetésbe belerondítva, mindent felkavarva és olyan természetes könnyedség sugárzik belőle, mintha csak hazajönne. Nem hiába, jó tanára volt … Ezzel a nyugodtságával pedig belesegített a többiek nyugtalanságának fokozódásába. Ezzel a nyugodtsággal arra figyelmeztettet mindenkit, hogy ő a rossz fiúkhoz tartozik, szóval egy rossz mozdulat és valaki búcsút mondhat a fejének. Olyan büszke vagyok rá … Elérte, hogy a farkasok dühösen morogva toporogjanak a válaszvonalon, míg a Cullen család teljes védelmi formációba állt össze, Tony és Nessie pedig felvették a védekező pózt. Míg én, mint valami könnyelmű, naiv uralkodó csak nyugodtan ültem a kanapén és mosolyogva figyeltem az eseményeket. A morgások sorozatát két hang, egyidejűleg törte meg. Az egyik, a kis jövevény nevetése volt, a másik az én elégedett tapsom, amivel üdvözöltem őt. Ezzel pedig még tovább fokoztuk a többiekben tomboló frusztrációt.
- Épp elég lett volna ha megejtesz egy telefont. Nem kellett volna átutaznod a fél Földet. - mondom kis gúnnyal hangomban.
- Bármennyire is imádom a társaságod, nem utaztam volna ide, a mostani technikai hátterekkel.
- Meg aztán ha jól emlékszem jól érthetően megtiltottam, hogy családom és a királyságok tudtára adjátok a létezéseteket, a saját érdeketekben.
- Igaz és tudod, hogy ilyen szempontokból számíthatsz ránk, sosem tennénk olyasmit, ami szerinted veszélyeztetheti a feladatunkat. - mosolya vidám, de mégis vörös szemei valahogy fenyegetően hatnak. Viszont okosan viselkedik, nem foglalkozok a többiek ellenséges védekező testtartásával, csak úgy, mintha ott sem lennének huppan le mellém a kanapéra. Tudom, hogy megnézte, hogy ki hol áll, de ezután a figyelmének jelentős részét rám fordította.
- Sorold fel a helyzetüket. - szólal meg bennem a régebbi énem.
- Legelöl Carlilsle, mögötte a mackó, két oldalán a két szöszi, a hármas mögött a nők, aztán a két félvér a válasz vonal másik oldalán hárman, háromszög formációban. - válaszolja mint egy beidegződéssel hangjában.
- Ügyes. - vigyorgok rá.
- Jó mesterem volt. - szemei csillognak, előbújik belőle a játékos éne.
- Először tudni akarom, hogy mindezek ellenére hogy kerülsz ide?
- Kiküldtek minket. Több vámpírt küldtek ki, hogy megtaláljanak titeket, információkat akarnak a félelmetes császárnőről. - ez a kijelentése meglepett. Nem számítottam rá, hogy a Naruchok hirtelen ekkora érdeklődést mutatnak felém. Ez nem jelent túl sok jót. A hirtelen jött kíváncsiságuk a háború előszelét hozza magával.
- Ügyeltél rá, hogy ne vegyenek észre? - hangom szinte már követelőző.
- Persze, mit gondolsz mi a francért köröztem ennyi időn keresztül? - sóhajt fel, mint egy gyerek, akiben a szülei nem bíznak meg …
- Oké. Csak okosan kell játszanunk. - vigyorgok rá, felvillanyoz a háború, a harc és a veszély lehetőségének gondolata.
- Mik a szándékaid?
- Ha kitör a háború mindenki, aki közétek tartozik meghúzódik.
- De a többség jól képzett …
- Nem. Azzal, ha beleszóltok a hatalmak harcaiba túlságosan előtérbe kerültök. Túl nagy kockázat, hogy a királyságok el akarnak majd titeket pusztítani. És azzal, ha beleszóltok a harcba, sok vámpírt veszthettetek, akik tartani fognak attól, hogy az a céltok, hogy hatalommá váljatok. Ezt pedig nem engedhetik meg, főleg nem most, hogy ilyen szépen haladtok.
- Szóval azt akarod, hogy fülünket farkunkat behúzva vonuljunk vissza?
- Ez a harc nem rólatok szól. Azzal is elég kockázatot vállaltam, hogy Aro tud rólatok.
- Jajj, a drága Nofertarid. - nevetve fel Pierre. - Nem félünk a Volturitól.
- Én viszont nem akarom, hogy fenyegetést jelentsetek egymásra!
- Tudjuk és nem is akarunk hatalmat, mi csak a feladatunkat akarjuk végezni, mi ezt élvezzük. - mosolya olyan, akár egy ragadozóé a vadászat előtt.
- Na látod? Így mindenkinek megfelelő. Beszéltél Charlotte-tal és Juannal is erről?
- Egyenlőre még nem. Majd, ha visszatérünk, akkor fogok beszélni velük.
- Remek. Ezt mond meg nekik is.
- Úgy lesz, mon cherie. - mosolygok erre a megszólításra. Azt jelenti szívem. De az a hangsúly, ahogy mondja, az bujaság, ami sugárzik belőle. Képtelenség leírni. De hát francia, a francia pasik ilyenek. Na jó, azért persze vannak kivételek. De ő is és Juan is francia és mindketten ilyenek, sőőőt. Hiába vámpírok, szerintem így sem tudnák össze számolni hány nővel voltak már.
- Köszönöm. - mosolygok rá. És nagyjából itt megszakad a társalgásunk, körbenéz a többieken, mindegyiküket felméri. Végül mégis lányomon időzik a szeme.
- Mindig is tudtuk, hogy a lányod hasonlít rád, de azt nem mondtad, hogy kiköpött olyan, mint te.
- Azért nem teljesen oylan mint én. Szerencsére, ha olyan lenne, mint én, szerintem már kitéptem volna az összes hajam.
- Szóval ő nem olyan kezelhetetlen, mint te?
- Hé! - bokszolom vállba. - De kérdésedre válaszolva szerencsére nem.
- Egyre jobban tetszik. - mosolyog rá csábosan.
- Őszintén szólva épp ettől tartottam. - sóhajtok fel.
- Hé ez nem volt szép!
- De igaz!
- Ne csináld már!
- Ha egyikőtök is a lányomhoz nyúl, tudjátok, hogy úgy megkeserítem a létezéseteket, hogy a halált akarjátok majd.
- Bella, láttunk már, hogyan kínzol … Hidd el, nem feltétlen mozdulnánk rá a lányodra. Báár meggondolandó. - méri végig újra, jóval pontosabban.
- Anyu, elmagyaráznád mi a franc folyik itt? - kérdezi kissé idegesen lányom. Látom, ahogy Pierret tartja szemmel és szemeiben mintha valami furcsa fény költözött volna.
- Egy nőcsábász. - mondom határozottan.
- Pontosabban?
- Kislányom, vannak dolgok, amikből igazán örülnék, ha kimaradnátok.
- Hallgass anyádra, tudja mit beszél. -erősít meg Pierre. Mily megnyugtató …
- De … - ellenkezne Nessie.
- És még hogy a kis Renesmee nem olyan, mint te. - nevet Pierre. - A kíváncsiságát biztosan tőled örökölte.
- Hahaha, röhög a vakbelem. - mondom gúnyosan. - Mit szólnál egy kis gyakorláshoz, mielőtt kitörném a nyakad? - sóhajtottam fel lemondóan. Pierre sem változik, a lányom sem és én sem, ez cseszettül nem egyszerű!
- Naná, hogy! Úgyis olyan ritkán adatik meg, hogy veled harcoljunk. - dörzsöli össze a kezeit és elindul, ki a kúriából.
- Egy szóval sem mondtam, hogy velem fogsz harcolni. - nevetek fel. - Jasper, mond csak, nincs kedved kipróbálni magad? Természetesen egyikőtöknek sem eshet baja. - nézel rájuk komolyan.
- De természetesen. - mondja határozott, megfontolt hangon Jasper.
- Nos, akkor hajrát srácok. - vigyorgok és az egyik fának dőlve figyelem őket. Kíváncsi vagyok, hogy Maria mire tanította őket. Nézem őket, ahogy kerülgetik egymást. Keresik a másikon a támadási felületet. Számomra túl sokáig keresgélik. Egy ütközet már réges-rég lezajlott volna addigra, mire ők támadásba lendültek. Ügyesen, körültekintően védték ki a másik támadását, de mégis volt valami Pierre harcmodorában, ami látszólag összezavarta Jaspert. Csupán egy pillant volt, amikor Pierre bevitte az első ütést, és akkor Jasper hirtelen teljesen megakadt. Kizökkent a ritmusból és Pierre könnyű szerrel a földre vitte … Pierre mosolya elégedettségtől csillogott a győzelmét követően.
- Na, milyen voltam? - néz rám kérdőn.
- Nem rossz, de túl sokáig húztad, túl sokáig kerested a gyenge pontját. Erre más esetben nincs időd.
- Tudom, de most volt. - vigyorog.
- Igen. Egyébként nem volt rossz. De még mindig nem figyelsz eléggé a környezetedre. Jobban kell figyelned, nehogy valaki hátba támadjon. - adom ki a tanácsokat, mire ő komolyan bólint.
- Ki tanított? Ki volt a mestered? - kérdezi Jasper érdeklődve.
- Komolyan nem jöttél még rá? - kérdezi kissé gúnyosan Pierre. - Bella tanított mindenre.
- Komoly? - néz rám Jasper. - Teljesen más harcolni és megtanítani másokat harcolni …
- Ezt te is jól tudod … - emlékeztetem őt a múltjára. - Ha választási lehetőségem van inkább harcolok, mint tanítok. Nem vagyok olyan jó tanár, csak őket és a gyerekeimet tanítottam.
- De minket nem annyira. - mondja durcásan Nessie.
- Az alapok épp elegek. - nézek rá komolyan.
- Nos igen, Bella nem merne titeket úgy tanítani, mint minket. - vigyorog Pierre.
- Ezt hogy érted? - kérdezi Tony.
- A fejlődésért szenvedni kell. És ezzel is tisztában vagyunk, viszont ti, mint a gyerekei … Sosem engedné, hogy egy pillanatig is veszélynek tegyétek ki magatokat. - szól Pierre, de ekkor már éreztem, hogy egy másik vámpír s közeledik.
- Sietned kell, egy vámpír tart erre. - mondom gyorsan. - Mondj nekik pár dolgot rólam, de figyelj mit mondasz. Csak óvatosan. - mondom komoly hangon.
- Úgy lesz. - vigyorog, majd a lányorma néz. - Örülök, hogy végre találkozhattam veled Renesmee. - mosolyog rá, majd szélvészként elrohan.
- Már csak ez hiányzott … - mondtam magamnak. Az volt minden vágyam, hogy a lányom közelebbről megismerje ezt a két szoknya pecért …

2013. február 3., vasárnap

Please! *-*

Sziasztok!
A Secrets of Edward and Bella c. blogommal részt veszek egy versenyen, ahol lehet szavazni, hogy kinek melyik blog tetszik ...
Ha tetszik a blogom, akkor légy szíves szavazz! :D
ITT TUDSZ SZAVAZNI!

Köszönöm szépen <3
Puszi <3
LilyV