2012. május 31., csütörtök

16. Fejezet - She had dissapeared but he has been searching for her and he will never give up.

Sziasztok!
Ahogy ígértem hoztam a fejezetet, bocsánat, hogy ilyen későn, de azt hiszem ezt már megszokhattátok tőlem …
Ahogy mondtam semmi nem marad következmények nélkül és semmiből sem hiányozhat Volturi és Mary xD
Ajánlom hozzá One Republic - All the right moves számot.
Jó olvasást !
Pussz: Zsó

xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 
A szívemben még mindig téged hívlak. És akármennyire is fáj, nem adom fel, míg nem válaszolsz.
Nana c. film

 
A veszekedések mindennapivá váltak, nem volt túl meglepő, valahogy a testvéreim soha nem tudtak kijönni a falkával. Az egész vasárnapot drága testvérkéimmel töltöttem, míg már addig fajultak a veszekedések a házban, hogy csütörtökön teljesen kikészültem, így sikerült rávenniük a húgaimnak, hogy menjünk vásárolni. Így suli után kiegészülve a Cullen-Daneli családdal mentünk a plázába. Még mindig zavart Eleazarék távolléte, és egyre rosszabbodott ez az érzés. A gondolataim teljesen máshol jártak, nem is figyeltem, hogy milyen ruhákat próbálok fel, vagy hogy melyik boltban vagyunk, mert gondolataim annyira magukba szippantottak. Végül eldöntöttem, hogy utána nézek Eleazaréknak, ha ennek az egésznek a vége. Amikor ez tudatosult bennem, épp valamilyen ruhát vettem fel, nem is néztem rá, nem figyeltem, csak kidolgoztam a tervem, és amire kész lett én is felöltöztem és gondolataim békén hagytak, de ekkor tudatosult bennem valami. Túl kevés a ruha, szembefordultam a tükörrel, és megpillantottam magam egy fekete-vörös csipkés fehérneműben, egy sikítás hagyta el az ajkaimat, szóval egész idáig ilyenekben parádéztam? Alice, Heidi és Jane ijedten húzták el a függönyt hangom hallatán.
- Mondjátok, hogy ez az első ilyen cucc rajtam!
- Annyira elmerültél a gondolataidban, hogy úgy gondoltuk, kihasználjuk a helyzetet. - mosolygott édesen Jane.
- De minek ez az egész? Soha nem fogok ilyen semmit takaró csipkét felvenni! - mondtam kicsit hisztérikus hangon.
- Jajj ne már, bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy hálát adsz nekünk, amiért vetettünk neked ilyen ruhákat. - mosolygott hízelgően Heidi, amikor valaki füttyentett egyet a hátam mögött, én hülye meg hátra fordultam és szembe találtam magam a fiúkkal. Na ezt hívják gáznak. Öcséim valamint Emmett és Jasper nem is zavartatták magukat, úgy néztek végig rajtam, míg Carlisle illendően másfelé nézett, Edward tenyérnyi szemekkel bámult rám, míg én fiammal együtt csak szemeimet forgattam.
- Azta, gyakrabban fogok elmenni vásárolni. - nevetett fel Dem.
- Én meg ritkábban. - mosolyogtam rá negédesen.
- Jajj most mijééééjt? - kérdezte, akár egy gyerek.
- Mert úgy érzem magam, mint egy cirkuszban, rám aggatnak valami szörnyűséget, amit valószínűleg soha az életben nem fogok felvenni, és akkor még kiraknak mint egy próbababát közszemlére.
- Hát azt meg kell hagyni van mit kirakni … - szólalt meg Félix is, mire egy taslit adtam neki.
- Néha úgy örülnék, ha elhúznál a francba. - mondtam kedves hangon.
- Tudom szívi. - mosolygott.
- Akkor miért nem mész el melegebb éghajlatra?
- Mert onnan jöttem és már nagyon untam. - mondta magától értetődően.
- Ez szörnyű, nincs kedved visszamenni, csak a kedvemért? - néztem rá kihívóan.
- Csak egy napot kell kibírnod velünk cica. - mosolygott, én meg kicsit ledermedtem a megszólításon.
- Nem fogod ezt abba hagyni?
- A cicázást? Nem, soha.
- Mi mást?
- Mond, hogy nem illik rád a beceneved.
- Inkább nem mondok semmit sem. - sóhajtottam.
- Jajj cicus soha nem fogom megérteni mi bajod lehet ezzel a becézéssel. - nevetett fel Dimitrij de nem a szememet nézte, amit én inkább nem tettem szóvá, csak karba tett kézzel takartam a dekoltázsom és nyelvet öltöttem rájuk.
- Most pedig vissza veszem a normális ruháimat és húzok haza. - mondtam nyugodtan és betipegtem a próbafülkébe gyorsan visszaöltöztem és már indulásra készen is voltam. Húgaim próbáltak még rávenni a maradásra, de rendíthetetlen voltam, így vettek pár elég kihívó fehérneműt és hálóinget – mintha aludnék … - és beleegyeztek, hogy menjünk, egy kis huza-vona után. Mind hazavittük a ruhákat, amiből rengeteg volt, majd egy hatalmas réten találkoztunk, mivel megbeszéltük, hogy játszunk kicsit, ugyanis Alice szerint közeledik a vihar. És igaza is lett, alighogy kiértünk a rétre az eső már zuhogni is kezdett és villámok cikáztak az égen. A vihar valahogy már akkora csodává nőtte ki magát számomra, a gyönyörűségével és a kiszámíthatatlanságával. Imádom a vihart, az esőt, mely felfrissíti a levegőt, felerősítve az erdő illatát, az állatok vérének zamatát és egy pácban lévő embernek ezek mind akár az életet is jelenthetik, ha olyan szerencséje van, hogy a sok illatanyag megzavarja a vámpír tájékozódást, de nekem mindez csak az erdő csodája, az elengedhetetlen és észrevehetetlen élet feltétele. Miközben én az eső csodáival próbáltam betelni, addig elosztottuk a csapatokat, én Alice-szel, Jazz-zel, Kate-tel, Heidivel, Dimitrijjel, Tanyaval és Edwarddal kerültem egy csapatba, így nagyjából elosztottuk az erőinket, míg Esme és Irina magára vállalták a bíró szerepét. Elkezdtünk baseballozni, az állás 4:3 volt nekünk, amikor Alice megdermedt, szemei elhomályosultak, mi mind visszafojtott levegővel, érdeklődő pillantással néztünk rá. Alig telhetett bele fél másodpercbe, amikor szemei kitisztultak, majd elmosolyodott.
- Carmen és Eleazar hamarosan visszaérnek. De addig még játszunk. - kérésének eleget téve folytattuk a játékot, az állás már 32:24 volt nekünk, amikor megérkezett a két kis utazó. Kíváncsian néztem rájuk, a rossz előérzet egyre jobban eluralkodott rajtam, amire Eleazar megfejthetetlen arckifejezése is rásegített.
- Eleazar, barátom, hogy telt az utazás? - kérdezte egy vállveregetés közepette Carlisle.
- Köszönjük, jól, elég érdekes volt. - mondta komoly hangon Eleazar és barátjáról elvéve tekintetét rám nézett, ezt már csak magában is szörnyű előjelnek véltem és nem csak én voltam ezzel így. Testvéreim közelebb húzódtak hozzám, gyerekeim is rám néztek.
- Minden utazás tele van élményekkel. - rántottam vállat mosolyogva, remélve, hogy ez csupán a véletlen műve, de tudtam, sejtettem, hogy egyáltalán nem.
- És érdekes egybeeséssekkel. - stírölt továbbra is engem.
- Nocsak, találkoztál valakivel, akire nem számítottatok? - nem hagytam fel a reménnyel, hogy csak túlságosan paranoiás vagyok.
- Ha így tetszik, mondhatjuk így is. - rántotta meg vállait.
- Kivel találkoztatok? - nézett rájuk érdeklődve Carlisle.
- Mary-vel. - mondta határozottan Eleazar, de szemeit nem vette le rólam, én pedig a név hallatán ledermedtem egy pillanatra, de gyorsan korrigáltam a hibám.
- Áh, örülök neki, akkor most már végre békén fogod hagyni? - kérdeztem nyugodt hangon, de tudtam, hogy hazudik, nem találkozhatott Maryvel.
- Sajnos nem volt hozzá személy szerint szerencsém. De sok mindent meg tudtam róla.
- Mint például? - kérdeztem kiegyensúlyozott hangon, de belül kisebb félelem járt át.
- Hogy 1238-ben született. - mondta és tett egy lépést felém, mire tesóim összezártak előttem, de én kiléptem a védfaluk mögül.
- Nem értem mi ennek az egésznek a jelentősége. - vágtam értetlen képet.
- Mond csak, te mikor születtél? - kérdezte, egy újabb lépést téve felém.
- Mi köze ehhez Mary születésének dátumához? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak kitartóan bámult rám. - Na jó, 1987, szeptember 13-ikán születtem. - feleltem teljesen nyugodt hangon.
- Mary, hogy egészen pontosak legyünk 1238 szeptember 13-ikán született. Véletlen egybeesés lenne?
- Gondolom sokan születtek még rajtunk kívül szeptember 13-án. - rántottam vállat, de a jeges félelem kezdett teljesen elönteni.
- Lehetséges. Mary ahogy mondtam 1238-ben született a Nikai Császárságban, Hérakleiaban, ami egy görög vallású város volt, maradványai nem messze fekszenek a mai Isztambultól. - sorolta fel, amit tudott, és ez már magában is túl sok volt, több, mint amennyit bárki is tudhat Mary-ről. - Mond csak Bella, te hol születtél? - kérdezte még egy lépést téve felém, közelsége kissé feszélyezett a mostani szitura való tekintettel, de ne mutattam, akármennyire akartam nem hátráltam, farkas szemet néztem vele.
- Pomarance-ben születtem, a Toszkánában, mintegy 11 kilométernyire Volterratól. - mondtam teljesen nyugodt hangon.
- Hazudsz. - mondta teljes meggyőződéssel.
- Nem hazudok, - mondtam határozottan, meggyőző arckifejezéssel.
- Milyen jól csinálod. - fogta meg erősen a karom, szemeiben düh lángja csillogott.
- Eressz el Eleazar! - mondtam parancsoló hangon, de nem engedelmeskedett.
- Átkutattam az össze Volterrához közel eső település anyakönyveit és sehol nem szerepelt a neved, Pomarance-ben sem. - basszus, na itt kezdődnek a bajok, erre nem tudok már én sem gombot varrni, akármilyen tehetséges vagyok. - Hol születtél?!
- Mondtam már Pomarance-ben!
- Az igazat! - szorította erősebben a karom és próbált csavarni egyet rajta, de ekkor nekem kissé elveszett az a fene nagy önuralmam, kirántottam kezem, és a torkánál fogva nyomtam egy nagy fatörzsnek.
- Semmi közöd hozzá! - mondtam félelmetes hangon, láttam szemében a riadtságot, félelmet, megijedt tőlem.
- Miért hazudtál arról, hogy hol születtél? Hogyan fogadott örökbe egy Volturi, ha nem is a környékükön születtél? Mi közöd van Mary-hez és ne próbáld beadni nekem, hogy semmi! - mondta, de hangja már nem volt olyan határozott, mint azelőtt, a többiek csak ámulva néztek ránk, senki nem szólt, csak figyelte a jelenetet.
- Nem mindegy, hogy miről hazudtam? Nem vagyok szent, nem is akarok az lenni. Hazudok, ha kell, megjátszom magam, ha szükséges. És még hányszor mondjam el, hogy baromira nincs közöm Mary-hez, több, mint 700 év van köztünk, de érdekes mód, még mindig úgy gondolod, hogy közöm van hozzá! Mégis mi a fene lehetne? Használd már az eszed Eleazar! - kérdtem próbálva higgadt maradni, de közben valami furcsa pittyegő hangra lettem figyelmes és ahogy meghallottam egy ismerős hangot, testem teljesen megfeszült.
- Valami baj van? - kérdezte rögtön kissé aggódó hangon. - Történt valami a gyerekeimmel vagy Isaval?
- Nem, Mester, minden rendben. - mondta Jane nyugodt hangon.
- Jane, ne! - kértem halkan, remélve, hogy a vonal végén álló Aro már nem hallja meg.
- Sajnálom Bella, de ez a törvény. - mondta húgom. - Mester, Eleazar Denali kutatást végzett Mary-ről, már elég sok mindent tud. Veszélyes lehet. - magyarázta, mire én egy sóhaj kíséretében elengedtem Eleazart és húgom felé fordultam.
- Aro! Nem tud róla sok mindent!
- De kutat utána. - mondta Jane.
- Aro, kérlek. - szólaltam meg lágy hangon.
- Sajnálom Isa, de a törvény az törvény, Mary-t pedig nagyon szigorúan veszem, ezt te tudhatnád a legjobban. - magyarázta Aro.
- Aro, Mary a múlt, a TI múltatok, nem kéne őt belekeverni az egész Birodalomra vonatkozó dolgokba. - mondtam helytelenítő hangon.
- Sok mindent ne kéne, de te is tudod, ki volt Mary, miért óvjuk őt ennyire! Tudod a titkát, te ne tudnád? - nevetett fel iróniával. - Isa, ne felejtsd el, hogy Mary-nek mekkora jelentősége volt és van a társadalmunkban.
- Nem felejtem el, akármennyire is szeretném. - feleltem gúnyosan.
- Akkor meg?
- Aro, túlspilázod az egészet.
- Te meg túl könnyen veszed.
- Mert nem értem miért ez az egész, ha ti nem védenétek törvénnyel, komolyan, akkor senki nem kutatna utána, akkor senki nem sejtené, hogy van benne valami más, de így, így tudják, hogy van mit rejtegetnie.
- Ahhoz képest a többi királyt nem érdekli Mary.
- Mert a többi királyt lefoglalja a császárnő.
- Végül is …
- Jó, hagyjuk.
- Ebben egyetértünk. Félix, Dimitrij! Fogjátok el Eleazart! - parancsolta, és a két testőr szó nélkül tette dolgát, mindenki nagy meglepetésére, senki nem számított erre a lépésre.
- Aro, nem azt mondtam, hogy túlzol?
- De, de ez engem hol érdekel? - kérdi ironikusan.
- Ott, hogy én mondtam?
- Mary-ről beszélünk.
- Van beleszólásom Mary ügyeibe!
- Van, de enyém a végső szó.
- Ez annyira nem fair Aro! Miért akarod ennyire magadra vállalni Mary ügyeit? Nincs hozzá sok közöd.
- Mert kötelességemnek érzem. - sóhajtott fel.
- Nem kéne...
- Így döntöttünk.
- Mary ebbe nem ment bele és nem is fog.
- ÉN vagyok a király!
- Mary-nek pedig van joga közbeszólni, végül is saját magáról van szó! - kezdtem kicsit bedühödni.
- Mary nem akarja, hogy Eleazar vagy Carlisle vagy bárki más megtudja a múltját.
- Wáó, ennyi évbe telt, mire rájöttél?
- Isa... - kezdte volna el monológját Aro, de ajtónyitódás hangja törte meg.
- Bellaval beszélsz? - kérdezte kedves hangon Sulpicia.
- Honnan veszed? - kérdezte Aro feleségét.
- Ismerlek már Drágám. Meg aztán más nem tud ennyire felhúzni, mint ő. - nevetett fel.
- Szia Sulpicia. - köszöntem én is nevetve. - Tudod, ez a specialitásom.
- Hogyne tudnám, néha úgy civakodtok, mint az óvodások. - mondta komoly hangon, de hangján is hallottam jókedvét.
- Nya de kikérem magamnak, én bölcsis vagyok! - mondtam duzzogós hangon, mire mindketten felnevettünk, de Aro szótlansága élesen húzódott közénk. - Szerintem ha letettem, nekiállhatsz kiengesztelni Arot.- nevettem.
- Isa, legalább a házasságomat ne beszéld már ki legyél oly szíves! - szólalt meg Aro.
- Minek lennék oly szíves Aro? Házasok vagytok, senki sem gondolja, hogy csak névlegesen vagytok házasok. És nem is úgy ismerlek, mint aki annyira szégyenlős lenne.- nevettem könnyeden.
- Ok, de nem kell fűnek fának erről beszélni.
- Jó, befogtam, meg vagy elégedve?
- Meg. De a döntésemen nem változtatok. - mondta komolyan már vettem is a levegőt, hogy folytassam a szónoklást Eleazar mellett, de ő közbevágott. - Nem tudsz meggyőzni! Az óra ketyeg Isa, egy hónap a megbeszélésig.
- Tudom. - mondtam, magától értetőd hangon, nem mintha el tudnám felejteni …
- Puszilom a gyerekeinket. - mondta elköszönésképp.
- Én is. - szólt bele vidáman Sulpicia. Erre gyerekeim is válaszoltak, majd Aro kinyomta a telefont. Sajnálkozva fordultam a lefogott felé.
- Mondtam, hogy ne üsd bele az orrod. - mondtam halkan szemeibe nézve.
- De most már biztosan tudom, hogy van hozzá közöd és ha addig létezem is kiderítem, hogy mi. - mondta szemeiben valamilyen tűz égett, amitől a hideg futkosott a hátamon.
- Add fel, ha Mary nem akarja, akkor soha nem tudod meg. - válaszoltam fáradt sóhajjal.
- Nos, mit csináltok velem? - kérdezte nyugodt hangon Eleazar a testvéreimtől.
- Börtönbe csukunk és várjuk Aro parancsát. - mondta szenvtelenül Jane.
- Értem. - felelte a kérdező.
- Egy hónapot kell kibírnod. A tárgyaláskor kiszabadítalak. - feleltem nyíltan.
- Kiszabadítasz? - húzta fel egyik szemöldökét kérdően.
- Nem árulok zsákbamacskát. Nem miattad teszem, vagy a családodért, azért teszem, hogy megmutassam Aronak, hogy nem szólhat bele Mary ügyeibe. - rántottam meg vállaimat.
- Akkor egy hónap múlva találkozunk. Carmen, Szerelmem, nem lesz baj. - mosolygott rá nyugtatóan.
- Nem mehetnék vele? - kérdezte Carmen reményekkel telve a testőröket.
- Nem, sajnálom Carmen. - felelte Heidi együtt érző hangon.
- Carmen vele megy, adjatok neki egy szobát és bármikor meglátogathatja Eleazart. Eleazart pedig senki nem fogja bántani. - mondtam kiegyensúlyozott hangon és a Volturikra néztem.
- Aro nem fog ennek örülni. - húzta el száját Alec.
- Ha nem menne bele, akkor üzenem neki, hogy én a helyében megtenném, mert a végén valami kiderülhet, amit nagyon nem szeretne, esetleg még rosszabb történik. - mondtam magabiztosan.
- Biztos jó ötlet megfenyegetni őt? - nézett rám kissé aggódó szemekkel Alec.
- Én betartom, amit ő mond, ő befogja tartani azt, amit én mondok. - rántottam meg vállaimat. - Tudja, hogy nem jó dolog velem packázni. - nevettem önelégülten.
- Igazad van. - nevetett Félix. - Tudod nővérke, Sulpicianak igaza van, hogy olyanok vagytok, mint az ovisok. A fiú a lány haját húzogatja, a lány pedig játssza a durcásat, pedig mindketten élvezik.
- Talán igen. - mosolyogtam rá.
- Hogyha nem ismernélek titeket már ennyi éve, még azt hinném, hogy van valami köztetek... De ez annyira vicces. - röhögött Dem, amin én is nevettem.
- Igen, ez nagyon vicces. - helyeseltem. - Na nyomás, cuccotokat majd utánatok küldjük. - mosolyogtam és elbúcsúztam testvéreimtől. - Bízzatok bennem, megoldom. - mosolyogtam biztatóan a Daneli párra. Akik el is indultak, nem ellenkezve testvéreimmel a reptér felé, hogy a magángéppel Volterraba repüljenek. Én pedig a kissé letaglózott Cullen családdal és a Daneli lányokkal maradtam. De végül a vihar elvonulására hivatkozva hazamentünk és boldogan nyugtáztam, hogy már nem kell veszekedésekre számítanom a házban.

2012. május 24., csütörtök

15. Fejezet – Hunting together as a family? What the hell?!


Sziasztok!
Nos, elég családias lett a fejezet, és kicsit Edward-barátabbra vettem a figurát. Egy kicsit talán semmitmondó lett, vagyis ebben most nincsen se akció se harc se titok. De mindez csak egy előkészítés, vagy ahogy a mondás tartja a vihar előtti csend.
Ajánlom hozzá Hurts-től a Wonderful life c. számot.
Jó olvasást és hétvégét!
Pussz: Zsó

xoxoxoxoxoxoxoxoxo
 
Két csinos nő közül az egyik mindig ideges a másiktól, de az talán még gyakoribb, hogy kölcsönösen utálják egymást.
Szilvási Lajos
 
Így, hogy itt voltak a testvéreim az éjszaka hamar eltelt, rengeteget beszélgettünk és hülyültünk, hogy agyonüssük az időt. Talán épp ezért nem is nagyon vettük észre, hogy mennyire elrepült az idő. A nap már felkelt, már jócskán hajnal után járhatott az idő, amikor húgaim nekiálltak reggelit készíteni, megkértem őket, hogy akkor már Jake-éknek is csináljanak, mert ez náluk nem éppen magától értetődő dolog … Ahogy Jake elé rakták az ételt Jacob kíváncsian nézett rájuk és megkérdezte, hogy van-e benne mérge … ebből persze remek reggeli veszekedés robbant ki. De pár perccel később a gyerekekre való tekintettel leállítottam őket, hogy a kis drágáim legalább hétvégén nyugodtan aludjanak, még ha meg is beszéltük Alice-szel, hogy együtt, az egész családdal megyünk vadászni a hegyekbe. Épp a nappaliban ültem a testvéreimmel, kiegészülve húgaimmal és vázoltam nekik a mai programot.
- Figyu skacok! Alice megszervezett egy családi vadászatot, ahova mi is hivatalosak vagyunk, vagyis ti is, de annak nem lenne túl jó vége ha elkezdenétek vadászni emberekre … - próbáltam felvázolni a tényeket.
-Jajj, a kutyulik miatt nem vadászhatunk együtt a drága Cullen-Denali családdal, ezt a csapást?! - tetette a kiakadást Dimtrij.
- Tudom, hogy nem tudnátok létezni egy közös vadászat nélkül velük, szóval ha akartok velünk jöhettek, Alice titeket is meghívott, de nem vadásztok emberre! Szóval vagy jöttek, de ne támadtok senkire, vagy itt maradtok!
- Nem tudom, hogy tudnék létezni eme csodás családi összejövetel nélkül, de azt hiszem megpróbálom. - játszotta el az „enyém a világfájdalma” karakter szerepét Félix.
- Jajj, majd együtt átvészeljük ezt a hatalmas megrázkódtatást. - sóhajtott fel Dem, jobb kezét Félix vállára tette, mintha épp megnyugtatni akarná. Néha komolyan megfordul a fejemben, hogy talán előző életükben színészek voltak mind a ketten …
- Komolyan nyitni fogok nektek egy színész sulit. - nevettem fel.
- Az tök baró lenne. - nevetett Félix. - És te leszel a tanító néni?
- És az lesz a neve, hogy „Bella színi tanodája csak vámpírok, embereknek belépni csak saját felelősségre és öngyilkos hajlamúaknak”. - röhögött Dimitrij.
- Szerintem ez tök jó név lenne. Tudjátok mit, Félix ezt kapja tőlem az 500-ik szülinapjára. - vetettem fel az ötletet.
- De addig még 12 év van. - nyafogott Félix, mint a dedósok.
- Ugyan már, az mennyi az 500-hoz? Ennyire nem lehetsz türelmetlen.
- De az vagyok! - fonta karba kezeit és nézett oldalra durcás fejjel, ami már csak azért is vicces, mert ilyenkor azt hiszi, hogy nagyon passzol az imagie-hez ez a dedós stílus, végül is, ha nem lenne ilyen kigyúrt, a szemei nem ragyognának vörösen és nem lenne holtsápadt, pár centit leadna a magasságából, talán még össze is jöhetne...
- Jól van Jól van, akkor a 490-ikre. - mondtam engedékeny hangon.
- Az már sokkal jobb. - vágott olyan boldog fejet, mint amikor egy gyerek megszerzi a legjobb játékot. Egy darabig még mindig csak nevettünk Félixen, aztán pár másodperces csend után én szólaltam meg először.
- Szóval itt maradtok? - néztem a többiekre, de ők már csak mosolyogva bólintottak. - Hát rendben. - sóhajtottam fel. Még kicsit beszélgettünk erről az új helyzetről Cullenékkel kapcsolatban, amikor fél tízkor Nessie lejött még kissé kómásan. Félálomban majdnem legurult a lépcsőn, de Alec elkapta, még mielőtt közelebbről is szemügyre vehette volna a padlót. Én csak mosolyogva néztem kislányomra, aki most már éberen pislogott körbe, ilyenkor annyira emlékeztet magamra, a sok szerencsétlenségemre, szerencsére neki a vámpír gének azért nagy részt megóvták a botlásoktól, esésektől.
- Azt hiszem tényleg jó, hogy ma megyünk vadászni. - nevetett fel lányom.
- Egyetértek. A végén még olyan leszel mint az anyukád, elesel a saját lábadban. - röhögött Dem.
- Naaa! - vágtam durcás képet.
- Bocsi anyu, de egyetértek kereszt apuval. - mosolygott rám kicsim.
- Na szép mondhatom az ő párjára állsz az anyád helyett? - folytattam tovább a durcit.
- Jól van mami, tudod, hogy téged szeretlek a legjobban. - ölelt át és nyomott egy puszit az arcomra.
- Jól van Kicsim, én is téged és a bátyádat szeretem, a legjobban.- mosolyogtam és én is megpusziltam.
- Na jó, ha ezt így megbeszéltük, akkor gyors eszem valamit, mielőtt elmegyünk vadászni. - mosolygott, majd a konyhába ment, ahova húgaim is mentek, előkészíteni a reggelijét, míg mi a fiúkkal csak ledobtuk magunkat az étkezőbe, amit alapból nem igen szoktunk használni, csak amikor nagy család étkezést tartunk. Pár perccel később megjelentek a lányok, pirítósokkal, dzsemmel, mogyoróvajjal, zöldségekkel, gyümölcsökkel. Jó formán mindent kipakoltak az asztalra, amire végeztek Tony is felébredt és csatlakozott hozzánk. A gyerekek jóízűen falatoztak, közben mindenről szó esett. Ahogy megették a reggelijüket felmentek elkészülni, Jane és Heidi elindult bevásárolni, persze szigorúan csak kaját, mert meg akarnak minket várni a ruhák vásárlásával … de jó nekünk. A fiúk pedig találtak valami idióta vámpíros vígjátékot a tv-ben, ha minden igaz, a
Dracula halott és élvezi
című filmet, ami egy akkora baromság, de tény, hogy nagyon vicces. Én is gyors felmentem a szobámba, felvettem a melegítőm, majd a gyerekekkel együtt csatlakoztunk a filmezéshez, végül, amikor vége lett, dél körül mentünk át Cullenékhez. Alice boldogan táncikált felénk, megölelt minket, majd Esme is. Közben megtudtam, hogy Eleazar és Carmen elutaztak valahova, de pár nap múlva hazatérnek. Nemigazán örültem ennek a hírnek, nagyon rosszat sejtettem. Majd már indultunk is a hegy felé. Futás közben végig tartottuk Cullenék tempóját és beszélgettünk közben, az alatt a pár perc alatt. A hegycsúcsra vezető út felénél lehettünk, amikor megálltunk és mindenki szét széledt megkeresni a számára legfinomabb falatokat. Ahogy hirtelen körbenéztem, hogy kik jönnek a csúcs felé, csak Edwardot, Tanyacskát és a gyerekeimet láttam.
- Remek. - sóhajtottam fel.
- Miért kell itt rontanod a levegőt? - kérdezte gúnyosan tőlem Tanya.
- Mert Alice elhívott, hidd el, én is sokkal szívesebben mentem volna csak a gyerekeimmel. - feleltem hasonló hangon. - De mit szólnál, ha te befognád és én sem szólnék egy szót sem? Sokkal nyugodtabb lenne minden. - próbáltam kompromisszumot kötni.
- Nekem te nem mondd meg, hogy mit csináljak! - kiáltott felé.
- Csak nyugalmat akarok, ennyire nehéz felfogni? Néha nekem is szükségem lehet nyugalomra! Nem vitatkozni, harcolni, védekezni, beszélni vagy felidézni a múltat. Csak nyugit akarok, kérlek, erre a pár órára kössünk ideiglenes tűzszünetet. - sóhajtottam fel fáradtan, mert tényleg kezdem úgy érezni magam, akinek sosincs nyugta, és most még itt van az elazaros ügy, folyton azon jár az agyam, vajon hová mentek, vajon van bármi köze Mary-nek az utazásukhoz?
- Én azt akarom, hogy tűnj el a közelünkből, amilyen messzire csak lehet, de még mindig itt vagy. - mondta gúnyos hangon.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam rajta, de nem vagyok önző, ennyire nem! Azt akarom, hogy a gyerekeim ismerjék a családjuk másik felét. És azt sem tudom, hogy hogy tudnám még egyszer itt hagyni Alice-t szenvedni vagy Emmett-et. Nem fogok több fájdalmat okozni. - sóhajtottam fel.
- Ugyan már ne áltassuk egymást Isabella! Te Edwardot akarod. - mondta dühösen szemembe.
- Tatjana csak hogy tisztázzuk, Edwarddal akkor sem kezdeném újra, ha ő lenne az utolsó férfi a világon! Soha nem fogok benne bízni, talán tudnám szeretni, talán tudnék szenvedni miatt, de nem fogok, 24 évvel ezelőtt eldöntöttem, és amit egyszer elhatározok, az úgy is lesz, nem szegem meg a magamnak tett ígéretem. Szóval nem kell féltékenykedned, legalábbis rám nem. Azt nem tudom, hogy mással megcsal-e, de velem nem fog az biztos. Legalább próbáljunk meg viták nélkül egy levegőt szívni mert kezdek bele fáradni az ostobaságaidba. - mondtam fáradt hangon.
- Azt hiszed, hogy ezt beveszem?! Ilyen naivnak hiszel? Tudom, hogy őt akarod! - sipítozott.
- Kész, ennyi feladtam! Én próbáltam tényleg próbáltam tűzszünetet ajánlani, de elég volt! Nem fogok neked magyarázkodni, nem mondom, hogy nem utállak, mert te elég előkelő helyet foglalsz el azon a listán, amin azoknak a neve szerepel, akiket utálok. - rántottam meg vállaim és valamilyen érthetetlen oknál fogva tényleg nem érdekelt az áskálódása és a hülyeségei, hogy Edward és én valaha is együtt lennénk. Beszélje csak be magának, ha ez jól esik neki, utáljon, csináljon amit akar!
- Ugyan már mindenki tudja, hogy ő volt a világod, mit gondolsz, beadhatod nekem, hogy már nem jelent neked semmit? De emlékezz valamire Isabella, ÉN vettem el tőled! - dühöngött, amikor Kate kilépett az erdőből.
- Tanya, mit szólnál, csajod vadászatot tartanánk, csak mi ketten? - kérdezte kedvesen.
- Én nem tagadom, Edward volt a világom, de most már csak egy tőlem fényévekre lévő bolygó a messzeségben. De te most komolyan azt hiszed, hogy elvetted tőlem? Nagyot tévedsz! Ha képes volt megcsalni, soha nem is volt az enyém, de néha azt is kétlem, hogy a tiéd lenne. Néha azt hiszem, hogy ő az a tipikus férfi, aki pár évig játszadozik egy nővel, aztán kidobja, mint egy használt rongyot. - mondtam végig Edward szemébe nézve, láttam szemében, hogy fájt neki, hogy így beszélek róla, de ez van, csak a véleményem mondtam el. Tanya még valamit hozzá akart fázni, de Kate elrángatta tőlünk.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem Kate a legnormálisabb a Denalik közül. - sóhajtottam fel kicsit megkönnyebbülten.
- Egyetértek! Bár akkor már Edward is elmehetett volna velük ...- nézett apjára Tony.
- Én megértem, hogy utáltok, de ígérem, hogy mostantól mindent meg fogok tenni értetek, most már, hogy tudok a létezésetekről. - nézett gyerekeinkre.
- Nincs szükségünk rád, van apánk! - mondta flegmán Nessie.
- Tudom, és azt is, hogy mindig ő lesz majd az apátok, de legalább mint barátot próbáljatok elfogadni. - mondta szinte már esdeklő hangon Edward.
- Egyáltalán nem bírlak, utállak, mert megcsaltad anyát és mert nem voltál mellette, amikor igazán szüksége lett volna rád és egyszerűen nem bírom elviselni a tudatot, hogy te vagy a vér szerinti apánk. - vágta a fejéhez Tony, majd húgával együtt elindultak lassan a hegycsúcs felé.
- Tudom és hihetetlenül sajnálom, ha visszamehetnék az időben mindent másképp csinálnék. - suttogta szinte már csak magának. Erre egyikünk sem válaszolt. Gyerekeink előre mentek, míg Edward és én kicsit lemaradtunk tőlük.
- Majd elfogadnak, adj nekik egy kis időt. - mondtam halkan, hogy a gyerekek ne hallják már meg.
- Remélem. - sóhajtott fel, közben beértük gyerekeinket.
- Ugye itt is vannak oroszlánok? - szippantott a levegőbe lányom, oroszlánt keresve.
- Oroszlán? - kérdezte kicsit meglepetten Edward.
- Én mondtam, hogy sok mindenben hasonlítanak rád. - küldtem felé egy lágy mosolyt. - Tudjátok, hogy én nem igen vagyok otthon az oroszlánokban, én nem iszom oroszlánvért, de apátok kész szakértő. - mondtam kedvesen, mire gyerekeim Edwardra kapták tekintetüket.
- Közel a hegycsúcshoz van pár hegyi oroszlán. - mondta mosolyogva.
- Akkor menjünk. - mosolygott Nessie és Tony-val együtt teljes sebességre kapcsoltak, Edward egy pillanatra lesokkolt, látva gyerekeink sebességét, de ő is teljes erőbedobással elkezdett futni és felvette tempójukat, én kicsit lemaradtam, hagyva nekik egy kis időt hármasban és fogtam magamnak egy macit majd kényelmesen én is felszaladtam a csúcsra. Gyerekeim nem tettek semmilyen rosszmájú megjegyzést Edwardra és Edward sem erőltette a beszélgetést, csak egyszerűen figyelte őket, ahogy vele vannak. Ez volt az első igazi alaklom, amikor rájöttem, hogy Edward milyen jó apa lehetett volna … talán még lehet is, bár Arot soha nem fogja teljesen helyettesíteni, de talán őt is elfogják fogadni. Ők is elkaptak egy-egy oroszlánt, majd gyermekeim elkaptak még egyet-egyet.
- Mire kell visszamennünk a találkozó pontra? - kérdezte Nessie, mire én az órámra néztem.
- Még van egy óránk. - mosolyogtam rá.
- Akkor fogócskázzunk! Anyu te vagy a fogó! - nevetett Tony és Nessievel együtt elkzedtek rohanni az erdő sűrűjébe, lefelé a hegy oldalon, elindultam utánuk, de észre vettem, hogy Edward nem jön.
- Nem akarsz jönni? - kérdeztem kedvesen.
- Nem úgy tűnt, hogy azt akarják, hogy én is menjek. - hajtotta le fejét.
- Na gyere, te leszel a másik fogó. - mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig csak bólintott. Mindketten elkezdtük követni gyerekeink illatát, csak futottunk és futottunk, amíg a fák ritkulni nem kezdtek a környezet hirtelen vált ismerőssé számomra ezért azonnal megálltam, ahogy Edward is. Sokkolva pillantottam előre. Már láttam gyerekeimet, ahogy nagyjából 100 méterre hülyülnek.
- Megmutattad nekik? - kérdezte Edward halkan.
- Csak meséltem róla nekik.
- Akkor hogy kerülnek ide?
- Fogalmam sincs, a véletlen műve. - rántottam meg a vállaimat. - Drágáim! Gyertek szépen, megyünk.
- De még van időnk! - nyaggatott Nessie.
- Inkább menjünk. - mondtam komolyan, amire már nem szóltak semmit, hanem eljöttek a rétről. Gyorsan vissza szaladtunk a megbeszélt helyre, ahol már Alice-ék valamint Tanya és Kate is ott volt. Tanya azonnal letámadta Edwardot, amiről én már nem is figyeltem fel, hanem inkább Alice-szel kezdtünk el beszélgetni, majd mikor mindenki megérkezett elmentünk túrázni, majd késő este mentünk csak haza, ahol teljes nyugalom volt, mivel a farkasok már aludtak, így szerencsésen lemaradtunk az az napi veszekedésről.

2012. május 17., csütörtök

14.Fejezet – I can always avoid to tell the whole of the story

Sziasztok!
Itt vagyok ragyogok, akárcsak a 14. Fejezet. Egy pöppet megtudhatok Carlisle, és Eleazar múltjáról, hogy picit bonyolultabb legyen az egész. A vége felé trágár szavakat tartalmaz, illetve egy kis 18+-os utalást.
Hallgassátok meg hozzá Simple Plantől az Addicted c. számot.
Remélem tetszeni fog. :D
Pussz: Zsó

xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 
Cseppet sem vagyok hazudós! - tiltakozom. - Az lehetséges, hogy néha elhallgatok valamit, esetleg füllentek, vagy ellentmondok a tényeknek, de sose hazudok!
Vavyan Fable


Vámpírsebességünknek köszönhetően hamar hazaértünk. Otthon a nappaliban gyermekeim, valamint Jake, Quil és Embry bohóckodtak.
- Remek, a kutyulik tovább rontják a levegőt. - sóhajtott Jane és lehuppant az egyik fotelbe.
- Nem is tudtam, hogy kutyának hiszed magad piócácska el van tévedve. - szólt vissza gúnyosan Quil, míg én is leültem Jane mellé a karfára egy hangos sóhaj közepette.
- Ha még egyszer piócának hívsz addig kínozlak, amíg abba nem hagyod. - szólt vissza dühösen húgom.
- Nem lehetne, hogy abba hagyjátok? - kérdezte ironikusan Nessie.
- NEM! - kiáltottak fel mindketten dühösen.
- Jó, én csak megkérdeztem. - emelte maga elé védekezően kezeit lányom, míg a két jómadár folytatta a marakodást és néha-néha még a többiek is kisegítették a másikat, hogy jobban feldühítsék a másikat. Cullen-Denali klán meg síri nyugalommal várt, ahogy Tony és Nessie is addig meghúzták magukat. Jane „vezető szerepét” átvette Heidi, közelebb lépkedett a válaszvonalhoz, ahogy Quil is. Már eljutottak arra a szintre, hogy bármelyik percben egymásnak eshetnek, Quil pedig már teljes testében remegett, nem sok választotta el az átváltozástól. Fáradtan keltem fel eddigi helyemből, és megfogadtam magamnak, hogyha hazamegyek, ezért Aro még meglakol.
- Elég volt! - kiabáltam túl a vitát, aminek következtében mindenki elhallgatott, Heidihez és Quilhez sétáltam. - Most szépen mindenki vesz egy mély lélegzetet és lenyugszik. - mondtam halk, nyugtató hangon. - Heidi, hátrálj. - mondtam továbbra is nyugodtan, mivel Quil remegéshullámai olyan gyorsan jöttek, hogy kezdtem belátni, hogy akármit teszek, át fog változni. Heidi és a többi testvérem is hátrált,a kanapékig, fotelekig. Jake és Embry barátjukhoz sétáltak és lefogták karjait.
- Quil nyogodj le! - mondta Jake azzal az alfás hangjával, amivel parancsokat osztogat, a remegések kissé enyhültek, de nem eléggé, ezért kezeimbe vettem arcát és mélyen néztem Quil szemébe.
- Nyugalom. Lélegezz. - mondtam a lehető leglágyabb hangomon, ez néha beválik … néha nem. És ahogy elnéztem, ez nem az az eset volt, amikor használna bármit is. - Hunyd le a szemed és gondolj Lénára. - kértem őt utolsó használható ötletemmel, és ő így is tett. Pár perc leforgása alatt a remegés teljesen abbamarad majd kinyitva szemeit hálásan nézett rám.
- Köszönöm. - mondta mosolyogva.
- Ez a dolgom nemde ? - mosolyogtam jókedvűen és elengedtük őt, hogy mindannyian leüljenek, ahogy én is visszahelyezkedtem Jane karfájára. - Szóval miről is szeretnétek beszélgetni? - néztem Eleazarra.
- Például arról, hogy miért nincs háború? Úgy értem, amit elmondtál, az mind szép és jó, de ki hiszi el, hogy a királyságok, de főképp a királyok megtudnak lenni egy légtérben, úgy, hogy nem esnek egymásnak. - elemezte a helyzetet, és én megkönnyebbültem, hogy csak erről van szó.
- Mert van valami, ami összeköti őket. Egy erős kapcsolat az összes királyság között. Mind ugyanazt akarják. A császárnőt, vagyis inkább a hatalmát. De tény, hogy a „békés tárgyalások” nem mindig olyan békések, régebben, a Birodalom születése után egy darabig mindig történtek balesetek … volt, hogy egyes királyok egymásnak estek, de senkinek nem lett maradandó sérülése. De a mostani Birodalom már több, mint 22 éve áll és a királyok megtanulták elfogadni egymást, vagy legalábbis békében meglenni egymás mellett.
- Melyikünk rokona a császárnő? - kérdezte Alice, miután befejeztem a monológomat.
- Ezt nem mondhatom el, akkor már nyilvánvaló lenne, hogy ki lehet az. - néztem rá bocsánatkérően.
- És, szabad megtudnunk, hogy meddig maradnak a testvéreid? - kérdezte diplomatikusan Carlisle.
- Egy hétig maradunk. - felelte nyugodt hangon Alec.
- Egy hétig? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, aztán kitört belőlem a röhögés. - Aro megijedt, hogy bosszút állok?
- Jah tényleg, azt üzeni, hogy csak azért egy hétig maradunk, mert szükség lesz ránk otthon. - magyarázta mosolyogva Heidi, mintha még ő sem hinné el.
- Aha, mese habbal. - mosolyogtam. - Ha hazamentek, mondjátok meg neki, hogy akkor is vissza kapja ezt még.
- Ti komolyan nem szoktatok beszélni és minket használtok üzenet kézbesítésre? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Dimitrij.
- Drága bátyóm, általában hetente egyszer, kétszer beszélünk telefonon, de sokkal hatásosabb, ha ti adjátok át az üzeneteket. - mosolyogtam édesen.
- Most ez komoly? - kérdezte kissé meglepetten Félix.
- Mi? Hogy hetente beszélünk? Komoly, de mi ezen a meglepő? - vágtam értetlen képet.
- Nem az! Vagyis az is, nem tudtam, hogy ennyiszer beszéltek, bár nem is érdekelt annyira. De most komolyan azért küldözgettek velünk üzeneteket, mert így hatásosabb?
- Hát persze, ti úgyis szerettek utazni, meg hát bocs, hogy ezt mondom, de mi megtehetjük. - öltöttem ki rá nyelvemet.
- Soha nem fogom megérteni a kapcsolatotokat. - sóhajtott lemondóan Félix.
- Ne is akard öcsi. - legyintettem. - Egyébként van még valami kérdésetek? - néztem Cullenékre.
- Ez most tényleg komoly, hogy ők a testvéreid? - kérdezte Rose kissé hitetlenkedve.
- Hát igen. És nem csak a testvéreim. Igazándiból az egész elég bonyolult és hosszú történet. Mindegyikünknek voltak hullámvölgyei, épp ezért kerültünk közel egymáshoz Jane-nel és Heidivel. Mindig én voltam az időseb nővér, hogyha valamilyen pasi megbántotta őket, én küldtem őket melegebb éghajlatra, vagy néha a pokolba … Alec Jane ikertesója, mindig is felnéztem rá, szerintem apámon kívül ő az egyetlen olyan férfi, aki soha nem gondolt rám, mint nőre, és ezért imádom annyira. Mindent megoszthattunk egymással, akárcsak a lányokkal, míg a két idióta meg, annyira imádom őket, a hülye vicceiket és a humorukat, na jó, néha az őrületbe kergetnek, de ez egy jó tesó dolga. Igaz, hogy ők többet akartak tőlem, de ezen nem hinném, hogy bárki is meglepődne, végül is a fél Volturi megvolt nekik, és azért csak a fél, mert a másik fele férfi. - nevettem. - És ha ez nem lenne elég, Heidi és Dimitrij Nessie, Jane és Alec pedig Tony keresztszülei.
- Igen. - mondta játszva a durcást Félix.
- Jól van na, te éppen valamilyen küldetésen voltál, szóval ne kezdjük elölről ezt a beszélgetést. - szóltam rá.
- Jól van, de ha lesz még egy gyereked, annak én leszek a keresztapja!
- Még egy gyerek? Hah, ez jó vicc volt. - nevettem. - Ha még egyszer szülni is fogok, az nem az elkövetkezendő évszázadba vagy inkább az évezredben lesz. - mondtam komolyan.
- Hogyan eshetnél megint teherbe? Most már vámpír vagy, a vámpíroknak nem lehet gyereke! - hívta fel figyelmem Edward.
- Ezt nagyon vicces a te szádból hallani. Te is vámpír vagy és voltál akkor is, és mégis van két gyereked …
- De ez lehetetlen.
- Számomra semmi sem az, de ez téged úgysem érint már. - mosolyogtam negédesen. - Nem megyek bele ebbe, egyéb kérdés?
- Mi van közted és Aro között? - kérdezte Alice mintha csak mi lennénk a szobába, egy könnyed barátnői beszélgetésen.
- Ez elég bonyolult Alice, nem tudom elmagyarázni. - néztem rá bocsánatkérően.
- Én úgy tudtam, hogy Aronak van felesége, vagy elváltak Sulpiciaval? - kérdezte érdeklődve Carlisle.
- Oh, még együtt vannak, úgy tűnik megtalálta a tökéletes nőt, végül is csak több mint 2000 évébe telt … de Aronál soha nem lehet tudni. - mosolyogtam jót, egy felbukkanó emlékképen.
- Ezen mi olyan vicces? - nézett rám mosolyogva Dem. Ha te azt tudnád bátyó …
- Hosszú. - mosolyogtam tovább.- Szóval szerintem ejtsük ezt az Aro témát.
- Valaha is el fogod mondani? - kérdezte Jane érdeklődve, én pár másodpercig gondolkodtam.
- Nem hinném. - feleltem őszintén és felkelve eddigi helyemről az ablakhoz sétáltam, hogy egy pillantást vessek a kinti tájra, ahol most már egy vihar bontakozott ki, a szél őrült erővel fújt, az eső zuhogott és villámok cikáztak az égen, csodás látvány volt.
- És Bella, van valami közöd Mary Volturihoz? - kérdezte érdeklődve Eleazar, amire még a testemben lévő vér is meghűlt, a légzésem elakadt és testem is megfeszült. Carlisle is egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, míg a többiek valószínűleg azt sem értik, miről van szó, persze leszámítva az én családomat.
- Ugyan mi köze lehetne Mary-hez? Honnan veszel ilyen hülyeséget Eleazar? - kérdezte Carlisle kizökkenve a tőle megszokott nyugalomból.
- Bella, válaszolnál? - kért nyugodt hangon továbbra is, nagy önuralom kellett ahhoz, hogy izmaim ellazuljanak, de még mindig a kinti tájat néztem.
- Nincs hozzá semmi közöm, azt sem tudom ki az. - feleltem nyugodtan.
- Hazudsz. - jelentette ki Eleazar és csak hogy bizonyítsak, felé fordultam és szemeibe néztem.
- Tényleg nem tudom miről beszélsz. - mondtam meggyőző hangon.
- Ki az a Mary Volturi? - kérdezte kíváncsian Edward, Eleazarra nézve, aki még mindig kutató szemeit rám függesztette.
- Mary, olyan volt, mint Volterra királynője, nem koronázták meg, de hatalmas befolyással volt a királyokra. Jóformán ő is dönthetett mindenben. Amikor én Volterraba kerültem, Mary kijárta nekem Aronál, hogy vegetáriánus lehessek, aztán elment, évekig nem is tér vissza a kastélyba, a királyok soha nem beszéltek róla, ha kérdeztem őket, csak valami kitérő választ adtak. Igazából ő segített nekem az önuralmam kifejlesztésében. Ahányszor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, amikor fel akartam adni, ölni akartam az ő hangja visszhangzott a fejemben, ez tartott vissza attól, hogy elveszítsem a kontrollt. Aztán amikor Eleazar is a Volturihoz került újra felbukkant, és Eleazarnak is engedélyeztette, hogy állatvéren éljen, velem együtt. Azóta sem tudjuk, miért tette, még csak megköszönni sem köszöntük meg neki, mert csak akkor tűnt fel, ha éppen szükség volt rá és annyira titokzatos volt. Amíg a kastélyban voltam összesen négyszer találkoztunk és egyszer sem engedte, hogy lássuk az arcát. Mikor eljöttünk a királyságból, tizenkét évig kerestük, de nem találtunk rá. - mesélte el a történetet Carlisle. - De miből gondolod, hogy Bellanak bármi köze lenne Mary-hez?
- Nem tudom, emlékszel még, hogy amikor utoljára láttuk, akkor volt benne valami furcsa. Éreztem belőle valamit, valami nagyon furcsát. - pillantott Eleazar Carlisle-ra, amire a kérdezett egy bólintással felelt.
- Hogy érted, hogy valami furcsát éreztél? - értetlenkedett Jasper.
- A képességem teljesen megzavarodott, egyáltalán nem éreztem, mi a képessége, de aztán, az utolsó találkozásunkkor, volt benne valami, a képességem érezte az övét, amiről addig nem is tudtam. De egyszerűen nem tudtam megállapítani, hogy mi a képessége, hihetetlen mennyiségű sötétséget és fényt éreztem, nem a képességét. Annyira letaglózott az egész, hogy elájultam. Akármi is volt benne, az hatalmas volt, egyszerűen elképesztő, azóta sem találkoztam hozzáhasonlóval.
- Elájultál? - esett le mindenkinek az álla.
- Pontosan. Két percig nem volt magánál. - helyeselt Carlisle.
- Nem tudom mi történt, de olyan hatalmas impulzusokat bocsátott ki a képessége, hogy amikor elájultam, akkor csak az éreztem, olyan volt, mintha … mintha magába szippantana. Mintha a előle áradó energia tartana életben, az tartana a Földön, vagy az lenne maga a Világegyetem. Aztán minden megszűnt és már magamnál voltam, csupán pár percig maradt még velünk Mary, aztán elment, de amíg ott volt, akkor sem éreztem semmit. - sóhajtott fel mélyről jövően.
- És ennek mi köze hozzám? - vágtam a legértetlenebb képemet, amit tudtam.
- Amikor harcoltatok az erdőben, és te leengedted a pajzsod, akkor is hasonlót éreztem. - állt fel és tett felém pár lépést, végig szemembe nézett. - Éreztem, ahogy a sötétség és a fény keveredik benned, akkor is letaglózott, nem tudtam mozdulni, éreztem, ahogy hívogat magához. Nem volt olyan erős, mint Mary-é, de volt benne valami, mintha valami gátolta volna az egészet, mint egy folyóban lévő gát, ami nem engedi, hogy túl sok víz folyjon át, de végig kitörni készül. Szinte már vártam, hogy kitörjön az egész zűrzavar és magába szippantson. - nyúlt állam alá, hogy szemébe nézzek. - Úgyhogy ne mond, hogy nincs semmi közöd Mary-hez, mert tudom, hogy van!
- Tegyél már le arról a Mary-ről! És értsd meg végre, hogy semmi közöm hozzá! Aro miután hozzájuk kerültem végig nézte a teljes családfám egészen az időszámításunk előtti negyedik évszázadig és az összes felmenőm ember! Lehet, hogy egy-kettő később vámpír lett, de egyiküknek sem született félvámpír gyereke, Tony és Nessie ők ketten az egyedüli ilyen gyerekek! Mary-nek pedig nem volt gyerek sem semmilyen rokona! Egyébként is, ha ő győzte meg Arot, rólatok, akkor az 1600 körül lehetett, én meg hol voltam még 1600-ban?! - játszottam meg egy kissé a kiakadást, bár igaz, hogy kicsit dühített az egész.
- Honnan tudod, hogy nem volt semmilyen rokona? - kiabált rám, amin kicsit megszeppentem, soha nem láttam Eleazart ilyennek, nem mintha olyan hű de sokszor találkoztam volna vele …
- Volturi vagyok! És veletek ellentétben nekem beszéltek róla! - mondtam nyugodt hangon.
- Ki fogom deríteni, hogy mi közöd van Mary-hez, ha törik, ha szakad! - mondta, majd kiviharzott a szakadó esőbe, én meg csak néztem utána elgondolkodva.
- Bella, sajnálom, ami az előbb történt. - mondta halk hangon Carmen, mire rá kaptam tekintetem. - Eleazar hálás volt neki azért, amiért életet adott neki, de szerette őt.
- És ez téged nem zavar? Várj, nem azt mondta Carlisle, hogy csak négyszer találkoztak, és még csak az arcát se látta, hogyan szerethette volna ? - néztem rá értetlenkedve.
- A szerelem már csak ilyen nem? Annyi szerelmes regény szól, a szerelem első látásról, bár ő nem látta az arcát, de a külső az nem elsődleges. - magyarázta kedvesen Carmen. - Nem mondom, hogy nem zavar, mert igen, azóta már több mint 200 év telt el, és még mindig keresi őt titokban, de akárhogy is tudom, hogy engem szeret jobban. - mosolygott kedvesen. - Viszont most, ha nem haragszol utána mennék.
- Megyek én is. - mondta Carlisle.
- Akkor már megyünk mind, majd holnap úgyis találkozunk. - mosolygott rám Alice kedvesen és elindultak a bejárat felé.
- Carmen, Carlisle! - szóltam utánuk hirtelen, mire rám kapták tekintetüket. - Állítsátok le Eleazart. Tudom, hogy miről beszélek, a Volturi nem nézi jó szemmel, ha a Mary-ügyet piszkálják, ha tovább bolygatja a dolgokat, akkor annak még következményei lehetnek. - mondtam komoly hangon, mire ők bólintottak és már itt sem voltak. Ahogy eltávolodtak a háztól, én csak lerogytam a kanapéra. - Basszus, hogy a francba cseszhettem így el? - tettem fel a költői kérdést.
- Anyu, nem a te hibád volt, mi figyelmeztettünk, hogy engedd le a pajzsod. - mondta bűnbánóan kislányom.
- Én meg nem figyeltem Eleazarra, az ő képességét blokkolnom kellett volna. - sóhajtottam fel.
- De ami azt illeti ez az egész marys dolgot nem értem. - túrt hajába kisfiam és érdeklődve nézett rám, mire én elmeséltem nekik mindent Mary-ről és rólam …

2012. május 9., szerda

13.Fejezet – Sisters and Brothers

Sziómió! XD
Naaa és megjöttek a várva várt tesók :D Nem tudom, ki kire számított, hogy kik lesznek ők, bár lehet, hogy eléggé nyilvánvaló volt mindenkinek, de akkor is.
Hallgassátok meg hozzá a Skillet – Whispers in the night c. számot, tudom, hogy nem teljesen passzol hozzá, de nem találtam semmi mást, ami akárcsak ennyire is illik a fejezethez.
Remélem tetszeni fog. :D
Puszi: Zsó

xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 
A család tagjait az köti össze, hogy egyik úgy érzi, őt segíteni kell a másiknak, a másik, hogy erejét tudhassa - úgy érzi, őnéki segíteni kell. És kéznél a rokoni viszony, hát ragaszkodnak egymáshoz.
Török Sándor


Miután hazaértünk La Pushból, Nessie és Tony ágynak esett, míg Jake-kel és Embry-vel kicsit még beszélgettünk. Aztán ők is mentek. Megint egyedül maradtam a gondolataimmal, ami soha nem tesz jót, ezért nekiláttam sütni, aztán olvasni, majd netezni, az egyik húgom írt is egy e-mailt, hogy holnap délután érkeznek, menjünk ki eléjük a reptérre. Igazából kérniük sem kellett volna, természetes, hogy kimegyünk eléjük, de a húgaim bőröndméreteit ismerve inkább visszük mind a három kocsit … a végén még valaki futhatna a kocsi után, nem mintha annyira megerőltető lenne … Mivel még maradt elég időm a dolgaim végeztével, pár cuccot elrejtettem a szobámban, arra az esetre, hogy a húgaim gyilkosságot akarnának elkövetni ellenük. Közben már a nap is felkelt, de még maradt időm egy kiadós fürdésre, aztán készítettem palacsintát a többieknek, Jake és Embry alig pár perccel az első palacsinták elkészülte után értek le, és elkezdtek enni és enni és enni, mint alakváltóknak rengeteg kalóriára volt szükségük és néha még nekem is meg kellett küzdenem azzal, hogy követni tudjam a termelésüket. Míg ettek, én sütöttem és röhögcséltünk a sok ostobaságon, ami éppen eszünkbe jutott. De el kellett menniük járőrözni, ezért egy-egy puszit nyomtak az arcomra búcsúzásként és már itt sem voltak. Még kisütöttem a maradék palacsintát is és leraktam az asztalra, kakaóval, csokiöntettel, eperöntettel, fahéjjal és túróval együtt, majd felmentem a gyerekeimhez, először kislányomat, majd fiamat ébresztettem fel. Hamar megreggeliztek és rendbe szedték magukat, majd a testvéreimre való tekintettel mind a saját kocsijainkkal mentünk. Imádtam a kocsimat, egy élénk fekete Koenigsegg CCX. Egyszerűen csodálatos és gyönyörű, de leginkább a gyorsaságát szeretem. Eléggé feltűnő és hát Forksban nem nagyon van lehetőség a száguldásra sem, de most inkább autózók, már csak a bőröndöknek kell egy kocsi … Ahogy beértünk a suli parkolójába, mindenki kocsányon lógó szemekkel bámulta a kocsim, mi tagadás, egy ilyen sport autó ritkaságba mehet itt, mint a fehér holló. Rutinszerűen csatlakoztunk a többiekhez. Tanya és Edward épp egymást nyalták falták, míg Alice elkezdett egy újabb bevásárlást tervezni, Emmett meg jót röhögött az arckifejezéseinken - gondolom, hogy azon - Jasper, Kate és Rose éppenséggel a kocsimat elemezték, Irina pedig csak nézett ki a fejéből. Szóval szokásosan kezdődött a nap, aztán jöttek az unalmasabbnál unalmasabb órák, de csak túléltük az ebédszünetig, ami után már csak egy órát kell kibírnunk. Az étkező felé menet, Alice épp a hétvégénket szervezgette, persze beleszólást sem hagyott, szóval mondhatni csak csendben battyogtam mellette. Helyet foglaltunk a megszokott asztalunknál, és Alice csak mondta és mondta, annyira aranyos ilyenkor a kis energiabomba, persze, amíg a vásárlásra nem terelődik a szó …
- Bella, ráértek délután? - kérdezte egyszer csak Emmett, megszakítva a beszélgetéseket az asztalnál.
- Jah, gondolom, én igen. Gyerekek? - néztem rájuk, de ők csak bólogattak. - Csak suli után kimegyünk a reptérre a testvéreimért, de utána ráérünk.
- Rendben, mert szeretnénk beszélni veletek. - mondta Jasper, szemeiben pedig kíváncsiság és tudásvágy csillant.
- És Eleazarnak valami fontos kérdése van. - mondta Edward is.
- Mi? - néztem rá érdeklődve, féltem, hogy Eleazar megtudott valamit, amit nem kellett volna …
- Nem tudom, jól rejtegeti a gondolatait, csak ennyit tudtam leszűrni belőle. - felelte nyugodtan.
- Rendben van. - rántottam meg vállaim, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést, így visszatértünk a hétvége kitárgyalására Alice-szel és Rose-zal, végül arra jutottunk, hogy lehet elmegyünk együtt vadászni, és moziba, meg hát a vásárlást is nagyon erőltetik, de én csak azért is ellenállok. Ezek után kibírtunk még egy szörnyű spanyolt és húztunk a reptérre, ahol belépve a váróba, hamar kiszúrtuk testvéreimet, ahogy a két nagy melák épp összekapott valamin, a harmadik öcsém meg épp próbálja békíteni őket, míg a húgaim meg valami érdekveszítő dologról diskurálnak ...

(Alice szemszöge)
A tegnapi érdekfeszítő beszélgetés után, ahogy hazaértünk, Carlisle és Eleazar készülődött már munkába, Carmen és Esme az árvaházi gyerekeknek sütöttek, míg Emmett és Rose elmentek valahova kettesben lenni, de a többiekkel mi a nappaliban maradtunk, mindenki arcán a gondolkodás jelei látszottak, senki nem szólt, akárki akármit csinált, biztos voltam benne, hogy mindenkinek Bellan és a ma történteken jár az esze. Ez az egész vámpír társadalom felépítettsége, elég furcsa, igaz soha nem érdekelt különösebben, de ezen nagyon meglepődtem. Jó, persze értem, hogy vannak királyságok, igaz eddig csak a Roman és a Volturi királyságról tudtam, de most kiderült, hogy rajtuk kívül nem csak egy vagy kettő királyság van, hanem négy meg hercegségek, és mi is hercegség vagyunk. Mi. Ezt valahogy soha nem tudtam volna elképelni, nekünk mi közünk az egészhez? Carlisle és Eleazar talán még ért is ebből valamit, hisz ők jó ideig a Volturihoz tartoztak, bizonyára tudtak a többi királyságról is, de ez a rendszer nagyon elgondolkodtatta őket is, nem csak minket. Őket ismerve, most végig veszik a rendszer működésének lehetséges funkcióit, lényegét, értelmét. Valószínűleg ez az egész hülyeség csak őket érdekli, vagyis nem tudom, de a többiekből valahogy nem tudom kinézni, hogy erre gondolnak. Én folyamatosan azon gondolkodom, hogy ki a császárnő. Hiszen nem hinném, hogy lenne rokonunk, egymáson kívül, bár ki tudja? Lehet, hogy még az emberi életünkből, vagy valakinek van egy eltitkolt rokona? Ha igen, akkor kinek? Jaspernek? Ő lenne a legésszerűbb opció, hisz rengeteg időt töltött újszülöttek teremtésével és vezetésével. Esetleg Edwardnak valamilyen „rokona”, még a lázadókorából? Most már komolyan mi van, ha egy akkori szeretője? Nem tudunk arról az időszakáról semmit, simán megeshet, hogy akkor is volt szeretője. Bár ez elég hihetetlen, biztos elmondta volna legalább Esme-éknek.Vagy bármelyikünknek egy emberkori rokona is lehet akár … Vagyis ott vagyok, ahol a part szakad … bárki lehet a császárnő és bármelyikünknek lehet a rokona. A másik érdekes téma pedig Bella testvérei, kik lehetnek ők? És mi lehet Aro és Bella közt? Komolyan megfordult a fejembe, a beszélgetés alatt, hogy Aro esetleg nem csak Tony és Nessie nevelőapja, hanem Bella párja is. Ha jobban belegondolok, ez a számunkra „új” Bella végül is tökéletes párja lehetne Aronak. Ahogy ezek kavarogtak a fejemben, látásom elhomályosult és láttam, ahogy Edward kirohan az erdőbe, törni zúzni, aztán a kép változott és már ölni akart, nem tudom kit, de ölni akart, aztán mégis az erdőritkítás mellett döntött, épp ezért nem is mentünk utána. Most bizonyára szüksége van egy kis egyedüllétre, nem lehet neki könnyű feldolgozni, hogy a gyerekei mást szólítottak apának. Bizonyára őt ez készíthette ki a legjobban, meg gondolom a többi is. Vajon neki milyen lehet rájönni, hogy mit dobott el magától? Milyen boldog életet hagyott figyelmen kívül. Valószínűleg szörnyű lehet neki. Bármennyire is szeretem őt, azért tudom, hogy ami most történik vele, azt megérdemelte. Már csak a gondolat is dühít, hogy ezt gondolom a bátyámról, bár tény, hogy miután Bella elment, eléggé megromlott a kapcsolatunk, de még mindig jó testvérek vagyunk, egyszerűen csak közelebb kerültem Emmetthez, hisz ő is elvesztette Bellat, ő is szenvedett miatta, akárcsak én. Csak bámultunk magunk elé, mikor Carlisle és Eleazar elmentek dolgozni. Suli előtt összeszedtük magunkat és mentünk. Az iskolában az időm nagy részét Bellaval és persze Jasperrel töltöttem, vázoltam a hétvégi terveim. És Emmettnek hála megbeszéltünk délután egy találkozót. Addigra már itt lesznek a testvérei, legalább az is kiderül, hogy kik ők. Miután suliból hazaértünk, vártunk, mint a jó gyerekek, még Edward sem rohant ki, hanem próbálta magát féken tartani. Vártunk, de amikor még 4 órakor sem voltak nálunk úgy döntöttünk, hogy elindulunk. Futva tettük meg az utat a „házuk” felé, amikor öt fekete köpenyes alak száguldott felénk és letámadták Edwardot. Jasper volt az, aki egyszerre reagált, de aztán hirtelen megállt, és arcára a félelem ült ki. Edwardot két nagydarab férfi fogta le, két nő állt vele szemben, míg egy másik kevésbé kigyúrt férfi folyamatosan Jaspert és minket figyelt. Egyikünk sem tett semmit, mert rájöttünk kik ők, a fekete köpenyből ítélve ők lehetnek Bella testvérei … mind vártunk, hogy mit tesznek, hogy közbe lépjünk-e …

(Bella szemszöge)
Miután örömtelien üdvözöltük egymást, elosztottuk a kocsikat egymás közt, nagy szerencsémre én az egyetlen normális kisöcsémet kaptam és a bőröndöket. Két húgom Nessie-vel ment, hogy áradozhassanak neki a ruhákról, gondolom féltek tőlem, hogy én már az első mondatot nem hallgatom meg, nem hogy a többit. Tony pedig a maradék két idiótát kapta meg, bár velük könnyű kijönni, olyan idióták néha, persze jó értelemben. Hamar haza is értünk, leparkoltunk és felvittük a szobáikba a bőröndöket, nem kellett volna meglepődnöm, amikor kiderült, hogy húgaim fejenként 7 bőröndöt hoztak, míg a fiúk csak egyet. Még szerencséjük, hogy magángéppel jöttek, különben zűr lett volna ennyi csomaggal. Ahogy beléptünk a házba, meg volt az első összeszólalkozás, mivel Jake-t leebezte kishúgom, ő meg lepiócázta. Azaz szép az élet már máig. Miután elintéztük a kicsomagolást, a gyerekek elmentek Quilhez, míg én Jake kis lelkecskéjét ápolgattam. Hallottam, amint testvéreim elmentek, mondván, hogy körbenéznek. Alig telt el pár perc, de nekem rossz előérzetem támadt, ezért sűrű bocsánatkérések közepette hagytam magára Jacobot és kerestem meg testvéreim, ami egyáltalán nem volt számomra nehéz. Hamar megpillantottam őket az erdőben, nem messze a háztól. Tökéletes összhangban cselekedtek, teljesen összekovácsolt csapat volt, nemhiába, már jó ideje együtt vannak. Pont akkor értem oda, amikor Edward fájdalmában felordított. Hiába tagadtam volna le magam előtt, fájt őt így látni, de ha már magam előtt nem titkolhattam ezt el, a többiek előtt igen. Felöltöttem a nyugodt álcám, és odaszaladtam hozzájuk, előugorva a bokrokból.
- Elég volt, hagyjátok abba! - kértem őket nyugodt hangon.
- Nem, még nem elég! - szólalt meg húgom, félelemkeltő hangon. Pár nyugodt lépést tettem feléjük, de nem hagyta abba, Edward arcán fájdalom tüzes lángjai égtek, de ajkába harapva próbált nem ordítani, ami megrémisztett, az a szeme volt. Végig engem nézett, nem a húgom, úgy nézett rám, mintha én csinálnám az egészet, nem ő. A köztünk lévő távolságot már gyorsabban tettem meg, beálltam kettejük közé, hogy megszűnjön húgom képessége.
- Azt mondtam elég Jane! - mondtam kissé parancsoló hangon, amire szemei kitisztultak és valószínűleg abbahagyta a kínzást. Hallottam, ahogy Edward szaporán lélegzik mögöttem, de nem fordultam meg, végig húgaimat néztem.
- Megérdemelte, amit kapott, ennél jóval többet is megérdemelne ez a mocsok! - mondta dühödten másik húgom.
- Ha jól tudom, Aro azért küldött ide titeket, hogy engem védjetek meg, meg hogy az idegeimre menjetek, de a Cullen-Denaliak iránti gyűlöleteket sem ő sem én nem engedtük meg, hogy kitöltsétek. Szóval légy szíves nyugodjatok le. - kértem végét már lágy hangon. Húgaim mély levegőt vettek, majd hangosan kifújták azt. - Srácok, engedjétek el. - néztem hátra rájuk. - Kérlek. - tettem hozzá lágyan, amikor nem használt első kérésem. Két nagydarab testvérem morgott egyet, hátra repítették Edwardot, de legalább utána nem mentek, hanem vettek ők is egy nyugtató lélegzetet. Jasperre pillantottam, aki hitetlenül pislogott párat, ezzel gondoltam, hogy most már rendben van, ezért Edwardhoz intéztem szavaim.
- Meg vagy?
- Ja. Kösz. - válaszolta tömören, térdre rogyva egy fatörzsénél, próbálva normális tempóban lélegezni, nem nagy sikerrel.
- Bocs az előbbiért, de szóltam, hogyha lehet húzd meg magad ha megjönnek a testvéreim. - rántottam meg vállaim nemtörődően.
- Mi csak azért jöttünk, mert megbeszéltük, hogy beszélünk. - mondta nyugodt hangon Carlisle.
- Tudom, nem felejtettem el. - válaszoltam rá nézve nyugodtan.
- Érdekes lett volna, ha elfelejted, bár belőled még ki is nézem. - röhögött Emmett.
- Naaa azért van a vámpír memóriám, hogy ne felejtsem el. - mosolyogtam rá édesen. - Ha már itt vagyunk mind, akkor hadd mutassam be a testvéreimet, hátha van köztetek még olyan, aki nem ismeri őket. - mondtam, mire testvéreim egyszerre vették le a csuklyájukat. - Mint ahogy azt mondtam, Jane, Heidi, Alec, Félix és Dimitrij Volturi. - mutattam végig rajtuk.
- Ne ne már az ördögi ikrek a testvéreid? Látom a hasonlóságot hármótok között. - nevetett fel Emmett, de láttam rajta a csodálkozást.
- Emmett, az egyetlen jó fej a családban, persze Carlisle-t, Eleazar-t és a párjaikat leszámítva. - hajolt meg kissé Dem, az említettekre nézve. - De azért Emmett, csak hogy tudd haAlec meg Jane az ördögi ikrek, akkor Bella maga az ördög.
- Na nem, még egy ikerpárost rám nem sóz senki! Nekem a sajátjaim épp tökéletesek. - hüledeztem mókásan.
- Most miért anyuciiii? - vágott ártatlan fejet, hozzám szaladt és szorosan ölelve át a nyakamba nyomott egy csókot Félix.
- Úgy rémlik, hogy egyszer már elfogadtad a „csak tesók vagyunk” alapfelállást. - sóhajtottam.
- Elfogadni? Soha! - nevetett Dem, és ő is át akart ölelni, valahogy hozzám férkőzni Félixen keresztül.
- Szeretlek titeket, tényleg, de most szálltok le rólam mindketten!  Vagy bajok lesznek.
- Akkor beszélhetnénk? - kérdezte Eleazar kíváncsisággal tekintetében megszakítva az "idilli" pillanatot.
- Persze, csak menjünk haza. - mondtam mosolyogva és elindultam haza felé persze a többiekkel együtt. Eléggé féltem, hogy Elerazar rájött az egyik titkomra, de lássuk be, én csesztem el...


Már bizonyára észrevettétek, hogy „enyhe” kocsimániám van, mindenkit megnyugtatok, ez az utolsó kocsi, amit belevettem a történetbe, de egyszerűen nem tudtam ki hagyni. Bella Koenigseggje:

2012. május 1., kedd

Magyarázatszerűség :D

Sziasztok! 
Egy kis magyarázat, az előző fejezet „politikai” részéhez. Sajnálom, hogy ennyire összekutyultam mindent, csak úgy gondolom, hogy könnyebb, ha hagyok egy kis időt az egész megemésztésére, még pár fejezettel odébb van, amikor lesz ennek a császárnői kapcsolatoknak jelentősége. Próbáltam áttekinthetővé tenni, nem tudom mennyire sikerült xD
( a zárójelben lévő számok a szavazatok számát jelentik, királyságoknál a királyok számát is egyben)
Bármilyen kérdés kérés, óhaj, sóhaj van, írjatok komiban, chatben van akárhol :D
Puszi: Zsó

xoxoxoxoxoxoxoxoxo