14.Fejezet – I can always avoid to tell the whole of the story

Sziasztok!
Itt vagyok ragyogok, akárcsak a 14. Fejezet. Egy pöppet megtudhatok Carlisle, és Eleazar múltjáról, hogy picit bonyolultabb legyen az egész. A vége felé trágár szavakat tartalmaz, illetve egy kis 18+-os utalást.
Hallgassátok meg hozzá Simple Plantől az Addicted c. számot.
Remélem tetszeni fog. :D
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Cseppet sem vagyok hazudós! - tiltakozom. - Az lehetséges, hogy néha elhallgatok valamit, esetleg füllentek, vagy ellentmondok a tényeknek, de sose hazudok!
Vavyan Fable

Vámpírsebességünknek köszönhetően hamar hazaértünk. Otthon a nappaliban gyermekeim, valamint Jake, Quil és Embry bohóckodtak.
- Remek, a kutyulik tovább rontják a levegőt. - sóhajtott Jane és lehuppant az egyik fotelbe.
- Nem is tudtam, hogy kutyának hiszed magad piócácska el van tévedve. - szólt vissza gúnyosan Quil, míg én is leültem Jane mellé a karfára egy hangos sóhaj közepette.
- Ha még egyszer piócának hívsz addig kínozlak, amíg abba nem hagyod. - szólt vissza dühösen húgom.
- Nem lehetne, hogy abba hagyjátok? - kérdezte ironikusan Nessie.
- NEM! - kiáltottak fel mindketten dühösen.
- Jó, én csak megkérdeztem. - emelte maga elé védekezően kezeit lányom, míg a két jómadár folytatta a marakodást és néha-néha még a többiek is kisegítették a másikat, hogy jobban feldühítsék a másikat. Cullen-Denali klán meg síri nyugalommal várt, ahogy Tony és Nessie is addig meghúzták magukat. Jane „vezető szerepét” átvette Heidi, közelebb lépkedett a válaszvonalhoz, ahogy Quil is. Már eljutottak arra a szintre, hogy bármelyik percben egymásnak eshetnek, Quil pedig már teljes testében remegett, nem sok választotta el az átváltozástól. Fáradtan keltem fel eddigi helyemből, és megfogadtam magamnak, hogyha hazamegyek, ezért Aro még meglakol.
- Elég volt! - kiabáltam túl a vitát, aminek következtében mindenki elhallgatott, Heidihez és Quilhez sétáltam. - Most szépen mindenki vesz egy mély lélegzetet és lenyugszik. - mondtam halk, nyugtató hangon. - Heidi, hátrálj. - mondtam továbbra is nyugodtan, mivel Quil remegéshullámai olyan gyorsan jöttek, hogy kezdtem belátni, hogy akármit teszek, át fog változni. Heidi és a többi testvérem is hátrált,a kanapékig, fotelekig. Jake és Embry barátjukhoz sétáltak és lefogták karjait.
- Quil nyogodj le! - mondta Jake azzal az alfás hangjával, amivel parancsokat osztogat, a remegések kissé enyhültek, de nem eléggé, ezért kezeimbe vettem arcát és mélyen néztem Quil szemébe.
- Nyugalom. Lélegezz. - mondtam a lehető leglágyabb hangomon, ez néha beválik … néha nem. És ahogy elnéztem, ez nem az az eset volt, amikor használna bármit is. - Hunyd le a szemed és gondolj Lénára. - kértem őt utolsó használható ötletemmel, és ő így is tett. Pár perc leforgása alatt a remegés teljesen abbamarad majd kinyitva szemeit hálásan nézett rám.
- Köszönöm. - mondta mosolyogva.
- Ez a dolgom nemde ? - mosolyogtam jókedvűen és elengedtük őt, hogy mindannyian leüljenek, ahogy én is visszahelyezkedtem Jane karfájára. - Szóval miről is szeretnétek beszélgetni? - néztem Eleazarra.
- Például arról, hogy miért nincs háború? Úgy értem, amit elmondtál, az mind szép és jó, de ki hiszi el, hogy a királyságok, de főképp a királyok megtudnak lenni egy légtérben, úgy, hogy nem esnek egymásnak. - elemezte a helyzetet, és én megkönnyebbültem, hogy csak erről van szó.
- Mert van valami, ami összeköti őket. Egy erős kapcsolat az összes királyság között. Mind ugyanazt akarják. A császárnőt, vagyis inkább a hatalmát. De tény, hogy a „békés tárgyalások” nem mindig olyan békések, régebben, a Birodalom születése után egy darabig mindig történtek balesetek … volt, hogy egyes királyok egymásnak estek, de senkinek nem lett maradandó sérülése. De a mostani Birodalom már több, mint 22 éve áll és a királyok megtanulták elfogadni egymást, vagy legalábbis békében meglenni egymás mellett.
- Melyikünk rokona a császárnő? - kérdezte Alice, miután befejeztem a monológomat.
- Ezt nem mondhatom el, akkor már nyilvánvaló lenne, hogy ki lehet az. - néztem rá bocsánatkérően.
- És, szabad megtudnunk, hogy meddig maradnak a testvéreid? - kérdezte diplomatikusan Carlisle.
- Egy hétig maradunk. - felelte nyugodt hangon Alec.
- Egy hétig? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, aztán kitört belőlem a röhögés. - Aro megijedt, hogy bosszút állok?
- Jah tényleg, azt üzeni, hogy csak azért egy hétig maradunk, mert szükség lesz ránk otthon. - magyarázta mosolyogva Heidi, mintha még ő sem hinné el.
- Aha, mese habbal. - mosolyogtam. - Ha hazamentek, mondjátok meg neki, hogy akkor is vissza kapja ezt még.
- Ti komolyan nem szoktatok beszélni és minket használtok üzenet kézbesítésre? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Dimitrij.
- Drága bátyóm, általában hetente egyszer, kétszer beszélünk telefonon, de sokkal hatásosabb, ha ti adjátok át az üzeneteket. - mosolyogtam édesen.
- Most ez komoly? - kérdezte kissé meglepetten Félix.
- Mi? Hogy hetente beszélünk? Komoly, de mi ezen a meglepő? - vágtam értetlen képet.
- Nem az! Vagyis az is, nem tudtam, hogy ennyiszer beszéltek, bár nem is érdekelt annyira. De most komolyan azért küldözgettek velünk üzeneteket, mert így hatásosabb?
- Hát persze, ti úgyis szerettek utazni, meg hát bocs, hogy ezt mondom, de mi megtehetjük. - öltöttem ki rá nyelvemet.
- Soha nem fogom megérteni a kapcsolatotokat. - sóhajtott lemondóan Félix.
- Ne is akard öcsi. - legyintettem. - Egyébként van még valami kérdésetek? - néztem Cullenékre.
- Ez most tényleg komoly, hogy ők a testvéreid? - kérdezte Rose kissé hitetlenkedve.
- Hát igen. És nem csak a testvéreim. Igazándiból az egész elég bonyolult és hosszú történet. Mindegyikünknek voltak hullámvölgyei, épp ezért kerültünk közel egymáshoz Jane-nel és Heidivel. Mindig én voltam az időseb nővér, hogyha valamilyen pasi megbántotta őket, én küldtem őket melegebb éghajlatra, vagy néha a pokolba … Alec Jane ikertesója, mindig is felnéztem rá, szerintem apámon kívül ő az egyetlen olyan férfi, aki soha nem gondolt rám, mint nőre, és ezért imádom annyira. Mindent megoszthattunk egymással, akárcsak a lányokkal, míg a két idióta meg, annyira imádom őket, a hülye vicceiket és a humorukat, na jó, néha az őrületbe kergetnek, de ez egy jó tesó dolga. Igaz, hogy ők többet akartak tőlem, de ezen nem hinném, hogy bárki is meglepődne, végül is a fél Volturi megvolt nekik, és azért csak a fél, mert a másik fele férfi. - nevettem. - És ha ez nem lenne elég, Heidi és Dimitrij Nessie, Jane és Alec pedig Tony keresztszülei.
- Igen. - mondta játszva a durcást Félix.
- Jól van na, te éppen valamilyen küldetésen voltál, szóval ne kezdjük elölről ezt a beszélgetést. - szóltam rá.
- Jól van, de ha lesz még egy gyereked, annak én leszek a keresztapja!
- Még egy gyerek? Hah, ez jó vicc volt. - nevettem. - Ha még egyszer szülni is fogok, az nem az elkövetkezendő évszázadba vagy inkább az évezredben lesz. - mondtam komolyan.
- Hogyan eshetnél megint teherbe? Most már vámpír vagy, a vámpíroknak nem lehet gyereke! - hívta fel figyelmem Edward.
- Ezt nagyon vicces a te szádból hallani. Te is vámpír vagy és voltál akkor is, és mégis van két gyereked …
- De ez lehetetlen.
- Számomra semmi sem az, de ez téged úgysem érint már. - mosolyogtam negédesen. - Nem megyek bele ebbe, egyéb kérdés?
- Mi van közted és Aro között? - kérdezte Alice mintha csak mi lennénk a szobába, egy könnyed barátnői beszélgetésen.
- Ez elég bonyolult Alice, nem tudom elmagyarázni. - néztem rá bocsánatkérően.
- Én úgy tudtam, hogy Aronak van felesége, vagy elváltak Sulpiciaval? - kérdezte érdeklődve Carlisle.
- Oh, még együtt vannak, úgy tűnik megtalálta a tökéletes nőt, végül is csak több mint 2000 évébe telt … de Aronál soha nem lehet tudni. - mosolyogtam jót, egy felbukkanó emlékképen.
- Ezen mi olyan vicces? - nézett rám mosolyogva Dem. Ha te azt tudnád bátyó …
- Hosszú. - mosolyogtam tovább.- Szóval szerintem ejtsük ezt az Aro témát.
- Valaha is el fogod mondani? - kérdezte Jane érdeklődve, én pár másodpercig gondolkodtam.
- Nem hinném. - feleltem őszintén és felkelve eddigi helyemről az ablakhoz sétáltam, hogy egy pillantást vessek a kinti tájra, ahol most már egy vihar bontakozott ki, a szél őrült erővel fújt, az eső zuhogott és villámok cikáztak az égen, csodás látvány volt.
- És Bella, van valami közöd Mary Volturihoz? - kérdezte érdeklődve Eleazar, amire még a testemben lévő vér is meghűlt, a légzésem elakadt és testem is megfeszült. Carlisle is egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, míg a többiek valószínűleg azt sem értik, miről van szó, persze leszámítva az én családomat.
- Ugyan mi köze lehetne Mary-hez? Honnan veszel ilyen hülyeséget Eleazar? - kérdezte Carlisle kizökkenve a tőle megszokott nyugalomból.
- Bella, válaszolnál? - kért nyugodt hangon továbbra is, nagy önuralom kellett ahhoz, hogy izmaim ellazuljanak, de még mindig a kinti tájat néztem.
- Nincs hozzá semmi közöm, azt sem tudom ki az. - feleltem nyugodtan.
- Hazudsz. - jelentette ki Eleazar és csak hogy bizonyítsak, felé fordultam és szemeibe néztem.
- Tényleg nem tudom miről beszélsz. - mondtam meggyőző hangon.
- Ki az a Mary Volturi? - kérdezte kíváncsian Edward, Eleazarra nézve, aki még mindig kutató szemeit rám függesztette.
- Mary, olyan volt, mint Volterra királynője, nem koronázták meg, de hatalmas befolyással volt a királyokra. Jóformán ő is dönthetett mindenben. Amikor én Volterraba kerültem, Mary kijárta nekem Aronál, hogy vegetáriánus lehessek, aztán elment, évekig nem is tér vissza a kastélyba, a királyok soha nem beszéltek róla, ha kérdeztem őket, csak valami kitérő választ adtak. Igazából ő segített nekem az önuralmam kifejlesztésében. Ahányszor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, amikor fel akartam adni, ölni akartam az ő hangja visszhangzott a fejemben, ez tartott vissza attól, hogy elveszítsem a kontrollt. Aztán amikor Eleazar is a Volturihoz került újra felbukkant, és Eleazarnak is engedélyeztette, hogy állatvéren éljen, velem együtt. Azóta sem tudjuk, miért tette, még csak megköszönni sem köszöntük meg neki, mert csak akkor tűnt fel, ha éppen szükség volt rá és annyira titokzatos volt. Amíg a kastélyban voltam összesen négyszer találkoztunk és egyszer sem engedte, hogy lássuk az arcát. Mikor eljöttünk a királyságból, tizenkét évig kerestük, de nem találtunk rá. - mesélte el a történetet Carlisle. - De miből gondolod, hogy Bellanak bármi köze lenne Mary-hez?
- Nem tudom, emlékszel még, hogy amikor utoljára láttuk, akkor volt benne valami furcsa. Éreztem belőle valamit, valami nagyon furcsát. - pillantott Eleazar Carlisle-ra, amire a kérdezett egy bólintással felelt.
- Hogy érted, hogy valami furcsát éreztél? - értetlenkedett Jasper.
- A képességem teljesen megzavarodott, egyáltalán nem éreztem, mi a képessége, de aztán, az utolsó találkozásunkkor, volt benne valami, a képességem érezte az övét, amiről addig nem is tudtam. De egyszerűen nem tudtam megállapítani, hogy mi a képessége, hihetetlen mennyiségű sötétséget és fényt éreztem, nem a képességét. Annyira letaglózott az egész, hogy elájultam. Akármi is volt benne, az hatalmas volt, egyszerűen elképesztő, azóta sem találkoztam hozzáhasonlóval.
- Elájultál? - esett le mindenkinek az álla.
- Pontosan. Két percig nem volt magánál. - helyeselt Carlisle.
- Nem tudom mi történt, de olyan hatalmas impulzusokat bocsátott ki a képessége, hogy amikor elájultam, akkor csak az éreztem, olyan volt, mintha … mintha magába szippantana. Mintha a előle áradó energia tartana életben, az tartana a Földön, vagy az lenne maga a Világegyetem. Aztán minden megszűnt és már magamnál voltam, csupán pár percig maradt még velünk Mary, aztán elment, de amíg ott volt, akkor sem éreztem semmit. - sóhajtott fel mélyről jövően.
- És ennek mi köze hozzám? - vágtam a legértetlenebb képemet, amit tudtam.
- Amikor harcoltatok az erdőben, és te leengedted a pajzsod, akkor is hasonlót éreztem. - állt fel és tett felém pár lépést, végig szemembe nézett. - Éreztem, ahogy a sötétség és a fény keveredik benned, akkor is letaglózott, nem tudtam mozdulni, éreztem, ahogy hívogat magához. Nem volt olyan erős, mint Mary-é, de volt benne valami, mintha valami gátolta volna az egészet, mint egy folyóban lévő gát, ami nem engedi, hogy túl sok víz folyjon át, de végig kitörni készül. Szinte már vártam, hogy kitörjön az egész zűrzavar és magába szippantson. - nyúlt állam alá, hogy szemébe nézzek. - Úgyhogy ne mond, hogy nincs semmi közöd Mary-hez, mert tudom, hogy van!
- Tegyél már le arról a Mary-ről! És értsd meg végre, hogy semmi közöm hozzá! Aro miután hozzájuk kerültem végig nézte a teljes családfám egészen az időszámításunk előtti negyedik évszázadig és az összes felmenőm ember! Lehet, hogy egy-kettő később vámpír lett, de egyiküknek sem született félvámpír gyereke, Tony és Nessie ők ketten az egyedüli ilyen gyerekek! Mary-nek pedig nem volt gyerek sem semmilyen rokona! Egyébként is, ha ő győzte meg Arot, rólatok, akkor az 1600 körül lehetett, én meg hol voltam még 1600-ban?! - játszottam meg egy kissé a kiakadást, bár igaz, hogy kicsit dühített az egész.
- Honnan tudod, hogy nem volt semmilyen rokona? - kiabált rám, amin kicsit megszeppentem, soha nem láttam Eleazart ilyennek, nem mintha olyan hű de sokszor találkoztam volna vele …
- Volturi vagyok! És veletek ellentétben nekem beszéltek róla! - mondtam nyugodt hangon.
- Ki fogom deríteni, hogy mi közöd van Mary-hez, ha törik, ha szakad! - mondta, majd kiviharzott a szakadó esőbe, én meg csak néztem utána elgondolkodva.
- Bella, sajnálom, ami az előbb történt. - mondta halk hangon Carmen, mire rá kaptam tekintetem. - Eleazar hálás volt neki azért, amiért életet adott neki, de szerette őt.
- És ez téged nem zavar? Várj, nem azt mondta Carlisle, hogy csak négyszer találkoztak, és még csak az arcát se látta, hogyan szerethette volna ? - néztem rá értetlenkedve.
- A szerelem már csak ilyen nem? Annyi szerelmes regény szól, a szerelem első látásról, bár ő nem látta az arcát, de a külső az nem elsődleges. - magyarázta kedvesen Carmen. - Nem mondom, hogy nem zavar, mert igen, azóta már több mint 200 év telt el, és még mindig keresi őt titokban, de akárhogy is tudom, hogy engem szeret jobban. - mosolygott kedvesen. - Viszont most, ha nem haragszol utána mennék.
- Megyek én is. - mondta Carlisle.
- Akkor már megyünk mind, majd holnap úgyis találkozunk. - mosolygott rám Alice kedvesen és elindultak a bejárat felé.
- Carmen, Carlisle! - szóltam utánuk hirtelen, mire rám kapták tekintetüket. - Állítsátok le Eleazart. Tudom, hogy miről beszélek, a Volturi nem nézi jó szemmel, ha a Mary-ügyet piszkálják, ha tovább bolygatja a dolgokat, akkor annak még következményei lehetnek. - mondtam komoly hangon, mire ők bólintottak és már itt sem voltak. Ahogy eltávolodtak a háztól, én csak lerogytam a kanapéra. - Basszus, hogy a francba cseszhettem így el? - tettem fel a költői kérdést.
- Anyu, nem a te hibád volt, mi figyelmeztettünk, hogy engedd le a pajzsod. - mondta bűnbánóan kislányom.
- Én meg nem figyeltem Eleazarra, az ő képességét blokkolnom kellett volna. - sóhajtottam fel.
- De ami azt illeti ez az egész marys dolgot nem értem. - túrt hajába kisfiam és érdeklődve nézett rám, mire én elmeséltem nekik mindent Mary-ről és rólam …