20.Fejezet – Funnily together

Sziasztok
Tudom, hogy valószínűleg leveszitek a fejem, mert kihagytam egy kis részletecskét, de hát muszáj volt :$
Eléggé könnyed, játékos és vicces fejezet lett szerintem, de a következőtől kezdve kicsit elmélyedünk majd a Birodalom ügyeiben … ééés Bella titkainak a felfedése is elkezdődik …
Hallgassátok meg hozzá Children of Distance – Játék az élet c. számát, ha van kedvetek.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Mondhat bárki bármit a vámpírokról, valóban érdekesek. Ez is benne van a munkaköri leírásukban, mint a vérivás, meg az éjszakázás.
Laurell Kaye Hamilton – Bűnös vágyak

 

(Edward szemszöge)
Csodálatos lakosztályt kaptunk Tanyaval, ahogy a többiek, a mellettünk lévő lakosztályokat. Mind gyönyörű volt. Tanya, a testvéreivel együtt elment meglátogatni Carment, és Eleazart, míg mi felkerestük gyerekeim szobáit, közvetlenül a királyok lakosztályai mellett találtuk meg, ahol nem mellesleg Carlsile és Esme is ideiglenes szállást kapott a Caius melletti lakosztályban, amit nem értettünk, hogy miért nem ott, ahol mi, egy szinttel lejjebb, de nem igazán foglalkoztunk velük. Nessie szobájának falai fehérek voltak és lilák, mint minden a szobában, a csillár világos lilán és fehéren csillogó körcikkekből állt, míg a plafon széleinél kis lapos égők világítottak körbe, kivéve a hatalmas ablaknál. A szobában egy fehér vázas, lila franciaágy volt, szépítkező asztallal, két fehér fotellel és egy fehér kanapéval. Két ajtó nyílt belőle, az egyik gondolom a fürdő, a másik a gardrób, de ami érdekes volt, hogy volt egy álfal is, amit el lehetett húzni, és ami most el is volt húzva, hogy a két szoba egybe legyen nyitva s, amely mögött Tony szobája húzódott. Fiam szobájában a fekete és a fehér keveredett, míg egy egyszerű fa padló és szőrmés fekete szőnyeg burkolta a talajt, addig az ágy hátánál a fal fekete volt, a többi fehér, és az ágy egyik oldalán volt egy üvegajtó, ami gondolom erkélyre vezetett ki. Az ő szobájában is fehér keretes franciaágy volt, csak fekete huzattal és a húgához hasonlóan az ő szobájában is volt fehér kanapé és fotelek.
- Remekül van berendez, ki rendezte be? - kérdezte Esme kedvesen, leülve Nessie szobájában lévő kanapéra, férje mellé.
- Hát, keresztanyukáinkkal együtt rendeztük be, meg anyu is segített sőőt még aput is rávettük, hogy segítsen. - mosolygott Nessie. Még mindig szörnyű fájdalom jár át, amikor Arot hívják apunak, nem engem … Közben Alice a gardróbjaikba vetette magát és megelégedve nézegette a szebbnél szebb és márkásnál márkásabb ruhákat.
- És sajnálatos módon a gardróbunkban is rendezgettek. - nyögött fel fiam, ahogy meglátta húga szekrényét, és Nessie halálra várt arcát.
- Ezt nem hiszem el! - akadt ki Nessie. - Hol vannak? - kérdezte dühösen, és már ment is volna az ajtó felé, hogy elbeszélgessen a keresztanyukáikkal.
- Ugyan már húgi, nyugi. - nevetett Tony.
- Nem nyugszom le, nincsenek meg a farmerjaim és a kedvenc pólóim! Nem érdekelnek a hülye ruháik, nekem a pólóim kellenek! - hisztizett, mint egy kisgyerek, amin mi, többiek jót nevettünk, végül Tony unszolására durcásan leültek egy-egy fotelbe közénk. És elkezdtünk beszélgetni. Gyerekek egyre többet néztek az órára, hogy Bella vajon mikor ér vissza, és hogy sikerült-e meggyőznie Arot. Végül 5 perccel, a megbeszélt idő előtt suhant be Bella Nessie szobájába és mosolyogva hasalt le az ágyára, hogy ránk nézzen.
- El van intézve. Holnap kiengedik Eleazart. - mosolygott. Mi pedig meglepetten néztünk rá...

(Bella szemszöge)
Ahogy megláttam megdöbbent képüket, a gyerekekkel felnevettünk.
- Mondtam én, hogy meggyőzőm Arot. - nevettem.
- Na, akkor ennyivel kevesebb dolgunk van bátyó. - nevetett lányom.
- Nem mintha én számítottam volna arra, hogy bármit is tennünk kéne az ügy érdekében. - nevetett fiam is.
- Ohh, dehogynem bátyó, te még jössz velem könyörögni a drága keresztszüleinknek, vissza akarom kapni a pólóimat. - mosolygott lányom.
- Megint átrendezték a gardróbot? - kérdeztem félve.
- Igen anyu, szóval én a helyeben nem várnék normális ruhákra. - mondta Nessie.
- Hajj, az nem jó. - sóhajtottam. - Megyek én is veletek könyörögni.
- Rendicsek, hárman megoldjuk. - nevetett Tony is.
- Jut is eszembe, hogy tetszenek a lakosztályaitok? - néztem Cullenekre.
- Köszönjük Bella, remekül néznek ki, és azt is köszönöm, hogy kihozod Eleazart. - mondott köszönetet Carlisle.
- Amit megígérek, azt be is tartom. - mosolyogtam kedvesen. Épp elkezdett volna további köszönetnyilvánításba Carlsile, amikor Tony ajtaja kivágódott és Aro lépett be rajta.
- Na szép, még csak nem is köszöntök a jó öreg apátoknak? - kérdezte nevetve Aro, gyerekeinkre nézve.
- Apuuu! - pattantak fel gyerekeim és Aro nyakába vetették magukat.
- Annyira hiányoztál apuci. - ölelte lányom szorosan.
- Igen, nagyon hiányoztál apu, miért nem látogattál meg minket? - mondta kicsit durcásan Tony.
- Ti is nagyon hiányoztatok. - nevetett fel. - És hát ismertek, volt egy kis nézeteltérésünk anyátokkal, nem volt képem odamenni. - ezen én jót nevettem.
- Neked nem volt képed? - nevettem tovább. - Ez remek vicc volt Aro. Neked olyan vastag bőr van az arcodon, hogy simán odatoltad volna a segged. - nevettem.
- Na de Isa! - mosolygott rám. - Még visszavonhatom az ígéretem, hogy elengedem Eleazart.
- Nem vonnád vissza az ígéreted. - mondtam teljes lelki nyugalommal, negédes mosollyal.
- Sajnos igaza van. - húzta el a száját.
- Tudom Szívi. - nevettem.
- Na és minden rendben van drágáim? - kérdezte apáskodó hangon Aro, visszatérve gyerekeinkhez, látom Carlisle döbbenetét, és Edward fájdalmát is, míg  többiek csak érdeklődve figyelik a rettegett királyt.
- Persze apu, csak keriék eltüntették a normális ruháimat, de ezért még kapnak. - mondta gonosz hangsúllyal lányom, mire Aro felnevetett.
- Ez az Kicsim, volt kitől tanulnod. - mosolygott és rám nézett.
- Remélem magadra célzol. - néztem rá.
- Persze, hogy nem. De ezt majd később megbeszéljük. - mosolygott. - De először is, köszöntelek Cullenek a királyságunkban. - vette elő felsőbbrendű, uralkodói hangját.
- Köszönjük a meghívást Aro és a vendégszeretet. - mondta komoly hangon Carlsile, de az ő hangjában valahogy keveredett az uralkodói nemesség és az alázatosság is. Nem tudom, hogy képes erre.
- Drága testvérem! Carlsile barátom, tudod, hogy bármikor szívesen látunk a kastélyban. - mondta már kicsit barátságosabban és felé nyújtotta a kezét.
- Köszönöm Aro, barátom! - fogadta végül el a felé nyújtott kezet. Aro gondolom végigfutott a gondolatai között, aztán elmosolyodott.
- Nem csalódtam benned, barátom. - nevetett, közben gyerekeink visszahelyezkedtek, Aro elengedte Carlisle kezét, így Carlisle visszaült Esme mellé. Aro vetett még egy veszélyes nézést Edwardra, aztán átvágott az egymás felé fordított fotelek és kanapék mellett, hogy lehuppanjon mellém Nessie ágyára.
- Óvatosabban, vagy azt akarod, hogy leesek? - kérdeztem, némi szarkazmussal hangomban, ugyanis nem tudott volna úgy leülni, hogy leesek, de valamit muszáj volt mondanom.
- Ugyan Isa, ennyire nem féltelek én téged. - nézett le rám, így, hogy ő mellettem ült, én meg az ágyon feküdtem, eléggé jól sikerült a lenéző nézését alkalmaznia.
- Ne legyél már olyan nagyra magaddal, vagy az egódtól megfulladunk a szobában. - vágtam vissza.
- Drágám, nincs szükséged levegőre.
- És még így is megfulladunk tőle. - mondtam aggódó hangomat elővéve.
- Ezt a szörnyűséget.
- Hát most mondd meg, szóval magamra vállaltam ezt a szörnyű feladatot, hogy zsugorítsam kicsit az egódat, hogy az emberiségnek még jusson oxigén.
- Oh, köszöntsétek Isabellat a nagy megmentőt! - nevetett, mire én dühösen ültem fel mellé és adtam neki egy taslit.
- Ne hívj Isabellanak! - mondtam dühösen, ő pedig a fejét masszírozgatta, mintha fájna neki, nem mintha ez lehetséges lenne …
- Jól van, jól van! Ne légy már ilyen agresszív!
- Mert különben? - vágtam ártatlan képet.
- Hogy mennél te melegebb éghajlatra! - nevetett végül fel.
- Úgy érted utazzak el a szigetemre? Ott bizonyára melegebb az éghajlat, mint itt. - játszottam a tudatlant.
- Hogy lehet valaki ennyire … ennyire … te! - röhögött.
- Hát úgy, hogy én, én vagyok? - játszottam tovább az értetlen kislányt. - De ha már itt tartunk nem ártana megtanulnod kifejezni magad választékosabban.
- Teeee! - nyújtotta el, és el lökött az ágyon, én meg mint egy jól lakott óvodás terültem el. Ő meg elkezdett volna csikizni, ha nem nyílik ki az ajtó és lép be rajta a felesége … Kicsit sem volt félreérthető … áá dehogy! De hát szegény Sulpicia eléggé szereti Arot, szerintem ez lesz a veszte … Így Aro mit sem foglalkozott Sulpicival, inkább engem kezdett csikizni, én viszont ellöktem a kezeit magamról.
- Aro! Mondd csak, téged nem tanítottak meg, hogyan kell viselkedni egy nővel? Úúúgy 2300 évvel ezelőtt? - vetettem fel, míg Sulpicia köszöntötte a többiek és a gyerekeimet is megölelgette, aztán lehuppant MELLÉM! Nem Aro mellé, hanem mellém, én is megöleltem és köszöntöttem. Szóval összevesztek a kis tubicák. - konstatáltam magamban.
- Dehogynem, de az olyan régen volt már. - nevetett rám, és szemem sarkából láttam, hogy Sulpicia furcsán néz ránk, pedig tudja, hogy mi mindig ilyenek vagyunk. Körbe nézek a két szobában, Nessie és Tonny nevetve figyel minket, Esme Alice-szel, Rose-zal beszélget Volterraról és az itteni plázákról ... A fiúk meg érdeklődve figyelik az előadásunkat, közben ki-kibeszélik, hogy mit csinálunk, de egyikünk sem foglalkozik vele.
- Apu merre van, Sulpicia? - kérdeztem végül kedvesen.
- Amikor a gyerekek betoppantak a trónterembe és se perc alatt meggyőzték a nagyapjukat, utána úgy döntött, hogy még beszél Caiusszal, aztán megkeres téged. - felelte készségesen.
- Köszi. - mosolyogtam rá.
- Oh, én voltam az első, akit felkerestél? Milyen kedves gesztus. - játszotta a megelégedettet Aro.
- Na aggódj, csak azért te voltál az első, mert téged nehezebb meggyőzni. - öltöttem ki rá a nyelvem. Közben testvéreim is megjelentek, komolyan, lassan a fél Volturi itt lesz … üdvözöltek mindenkit, míg Aro kisugárzásán változtatott kicsit, még mindig laza volt, de azért már felsőbbrendűséget sugárzott magából.
- Meghagyhattál volna a kellemesebbik érzésben, hogy én vagyok a fontosabb. - nevetett.
- Nem szokásom az így is túlméretezett önbecsülésedet fényezni, arra ott a feleséged.
- Engem nem lehetne ebből kihagyni? - sóhajtott föl Sulpicia, én meg csak megvontam a vállaimat, Aro épp visszavágott volna, amikor az ajtó újból kinyílt, és apu jelent meg a már kissé túlzsúfolt szobában.
- Apuuu! - szaladtam kitárt karjaiba, mint egy kis óvodás.
- Szia kislányom. - nevetett fel jókedvűen és apáskodó ölelésben részesített … 

Nessie szobája fotelek és kanapé nélkül:

Tony szobája fotelek és kanapé nélkül:

19. Fejezet – Welcome with new energy

Sziasztok
Tudom, hogy azt ígértem, hogy még pénteken hozom a frisst, aszem már szombat van :/ de konkrétan alig valamivel éjfél előtt értem haza … sajnálom, de legalább nem csúszok annyit, mert akkor is felteszem még most ! :)
Kicsit összegző fejezet lett, ami bevezet minket a későbbi bonyodalmak és megoldások felé.
Ajánlom hozzá  David Guetta & Sia - Titanium c. számot, tudom, hogy nem illik hozzá annyira, de imádom ezt a számot.
Remélem tetszeni fog!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

A férfiak buggyantabbak, mint a kéthetes ráksaláta egy szép júliusi napon.
Laurell Kaye Hamilton: Leláncolt Nárcisszusz 

 

(Kate szemszöge)
Párizs gyönyörű volt, mint mindig, elég kellemetlenül éreztem magam, hogy elrontom a romantikus utazásukat, de ahogy megpillantottam Damont, és aztán kicsit később, látva őket, tudtam, hogy nem rondítottam bele semmibe, legalábbis Bella részéről. Egész végig hármasban voltunk, aminek Damon szemmel láthatóan nem örült, míg Bella jót szórakozott Damonön. Ahogy idáig megismertem Bella vásárlási szokásait eléggé meglepett, hogy eljött velem vásárolni, bár az is igaz, hogy én nem kényszerítettem rá semmit sem, igaz én jól bevásároltam a márkás és szebbnél szebb cuccokból, addig Bella, Damonnel együtt nagyrészt csak vártak rám, de Bella is vásárolt pár farmert és pólót is, meg sport cipőket. Rengeteget szórakoztunk, felmentünk az Eiffel-toronyban, a Notre-Dame-ba, Louvre-ba, sőt visszafele megálltunk Versailles-ban és Disneylandben is, nagyon jó utazás volt, még akkor is, ha Damon és Bella ezeken a helyeken már mind járt ezelőtt is, míg én csak az Eiffel-toronyban és a Louvre-ban. Az utazásunkat, a jó szórakozás miatt, kicsit kibővítettük, így az egy hét helyett, majdnem két hetesre nyúlott. Nagyon vicces volt, legszívesebben még maradtam volna, hogy nevessek az ostoba vicceiken és a folyamatos szócsatáikon. De hát most már muszáj volt visszamennünk, így utolsó nap, már Versailles-ban szálltunk fel a Seattle-i gépre. És utaztunk vissza Forksba hárman.

(Bella szemszöge)
Nem is volt olyan szörnyű az utazás, Damon, Kate miatt nem nyomult annyira, és legalább arra is rájöttem, hogy Kate-tel bármikor nyugodtan elmehetek vásárolni, nem fog rám erőltetni semmit sem, ezért kapott tőlem egy hatalmas piros pontot. Seattle-be vezető út gyorsan eltelt, azt hittem, hogy Damon utazik tovább, de nem jött be.
- Nem mostanság megy a géped tovább délre? - kérdeztem a reptéren.
- De. - mosolygott pimaszul.
- Akkor??? - néztem rá kérdőn.
- Ugyan, ilyen szép hölgyeket nem szabad magukra hagyni, a végén még valami rossz dolog történne velük. - vette fel az úriember hangsúlyt, Kate-tel egymásra néztünk és egyszerre nevettünk fel.
- Ezt te sem gondolod komolyan. - nevettem ránézve.
- Na jó. Igazából csak kíváncsi vagyok a Cullenekre, régen láttam a gyerekeidet és még nem akarok elbúcsúzni a szép hölgyektől. - vette fel a csábító mosolyát.
- Na mit szólsz hozzá Kate? - néztem rá.
- Háát, nem is tudom …
- Én sem … - vágtunk mindketten elgondolkodó képet.
- Na máááár csajok! Én elvittelek titeket Párizsba, ti pedig nem akarjátok, hogy egy kicsit meglátogassam a többieket, ez nem fair! - durcázott.
- Na jó, legyen! - sóhajtottam fel, de mosolyom továbbra is szélesen virított arcomon. Így mindhárman jókedvűen mentünk ki a reptérről, a parkolóban Ness Mercije várt ránk. A csomagokat betuszkoltuk a csomagtartóba. Én már ültem is a volánhoz, és senki sem ellenkezett, Damon az anyósülésre ült, Kate pedig hátra. Útközben Damonnel viccelődtünk, Kate nagyrészt csendben volt, de arcán mosoly ragyogott. Gondolataim közben az utazás pozitívumaira gondoltam, a lelkivilágom helyrebillentődött, a hangulatom még jobb, mint eddig, a gondolataim teljesen kitisztultak, teljesen pihentnek érzem magam és erre a Cullenektől való távollét is rátett egy jókora lapáttal, viszont gyerekeim nagyon hiányoztak már, épp ezért gyorsan hajtottam, mondjuk, mint általában … Hamar megérkeztünk a Cullen-villához, a család már kinn várt ránk, ahogy leparkoltunk a ház előtt. Alighogy kiszálltam a kocsiból, gyerekeim máris a nyakamba vetették magukat, én pedig nevetve öleltem őket.
- Na szép mondhatom, engem már nem is üdvözöltök? Ezt megjegyeztem ám! Megyek is haza! - játszotta a sértettet Damon, a kocsi ajtajának dőlve, karba tett kézzel, én meg nevetve csóváltam a fejem.
- Azt még megértem, hogyha féltékeny lennél Nessie-re, na de Tony-ra is? Milyen egy perverz pedofil vagy! - nevettem.
- Igen? - villantotta ki fogsorát. - Te is általában a fiatalabbakra buksz, szóval inkább ne beszélj a pedofíliáról. - mondta komolyan.
- Ahogy mondod, általában, nem mindig. - öltöttem ki rá a nyelvem.
- Damon, nem is mondtad, hogy jössz. - ölelte át lányom mosolyogva.
- Igen, szólhattál volna. - mosolygott fiam is, és megveregették egymás vállát, mint a nagy fiúk.
- Anyátok fogott be teherhordónak. - mondta.
- Hogy ez nekem miért nem rémlik? - kérdeztem.
- Nem tudom, meg kéne nézetni magad, ilyen szörnyű vámpír memória ? Ejnye-ejnye! Szeretnéd, ha segítenék? - lépett elém, és kihívóan nézett rám.
- Kettőnk közül, én vagyok orvos, szóval nem tudom miben is tudnál segíteni. - vágtam értelmetlen képet.
- Hát nem is tudom … - hagyta függőben a mondatot és egyik kezét az arcomra tette, lassan simított rajta végig, le a nyakamon, a vállamon, a kézfejemig, azonnal elkaptam a kezét és erősen fogtam.
- Már komolyan vártam, hogy mikor próbálkozol be Damon, a mai napon még nem volt semmilyenem akciód. - nevetett fel Kate.
- Én valahogy kevésbé vártam. - mondtam durcásan.
- Kate, szerintem mi még ketten sokra vinnénk. - villantott rá egy csábító mosolyt.
- Egyetértek, főleg, ha ez az jelenti, hogy leszállsz rólam. - mosolyogtam bűbájosan.
- Ez nem jött be szívi. - nevetett fel Damon, és derekamra pakolta kezeit.
- Azért lássuk be, egy próbát megért. - vontam vállat.
- Ugyan már, mindketten elég makacsak vagyunk, hogy tudd, hogy ezzel még nincs vége. - mosolygott, közelebb hajolva hozzám.
- Annyi különbséggel, hogy te egy öntelt szadista vagy. - suttogtam, csak a hatás kedvéért, mivel mindenki hallotta.
- Te meg egy szexi harcos. - súgta s hangján lángolt a szenvedély, ajkai közeledtek, míg én gonoszan elmosolyodtam, csuklójánál fogva lefeszítettem magamról a kezeit és hasba rúgtam. - A gonoszt kifelejtettem a repertoárból. - mondta, miközben felállt a földről.
- Tudod, egyvalamit beismerek, rajtad kívül nem igen hangoztatja senki, hogy szexi vagyok, amikor egy egyszerű póló és farmar van rajtam. - nevettem fel. - De inkább ne próbálkozz, az egy éjszakás kalandok nem az én asztalom. De ha gondolod bemutathatlak közelebbről a húgaimnak.
- Szóval a húgaidnak? - vágott elgondolkodó fejet. - Hallottam már róluk egyes mást, de tényleg hányan is voltak már velük?
- Á-á ők nem beszélnek az én magánéletemről, én nem beszélek az övékről. - vontam vállat.
- Szóval ők ismerik a magánéleted, ez kezd érdeke lenni. - villantotta meg elképesztő mosolyát.
- Egy undorító szemétláda vagy.
- Nem mondtál újat. De mond csak, nem hasonlítok valakire? Mondjuk rád? - nevetett.
- Ha jól emlékszem azért maradtál, hogy megismerkedj a Cullen-Denali klánnal. Tessék ott vannak, ismerkedj! - mutattam rájuk.Damon pedig Carlisle elé sétált, pedig most még csak nem is ő állt az élen, de mégis hozzá sétált.
- Üdvözlöm Cullen.
- Köszöntünk Salvatore! - szólt nyugodt hangon Carlisle.
- Meg sem kérdezed, honnan ismerlek Carlisle? - nézett rá Damon érdeklődve.
- A vak is látja, hogy ismered Bellat, vagyis ismered a Volturit, nincs kizárva, hogy voltál Volterraban, vagy hogy bárki mesélt rólam … - mondta diplomatikusan.
- Tényleg használja az eszét. - mondta kicsit döbbenten Damon, felém nézve.
- Nem mondtál újdonságot. - rántottam meg a vállaimat.
- Nos, én csak be akartam köszönni, ha csak Bella nem hív meg éjszakára. - nézett rám.
- Ohh, hát még szép, hogy nem, más fél hetet kibírtam veled egy szobában, de az istenért sem bírok ki veled egy nappal sem többet egy házban. - nevettem.
- Ez most szíven ütött. - mondta drámain a szíve fölé helyezve kezét.
- Ez a tehetségem Drágám. - mosolyogtam elbűvölően. - Esetleg szerezzek neked magán gépet?
- Köszi, van. - dugta ki nyelvét. Aztán elbúcsúzott a többiektől, a gyereket megölelte, ahogy Kate-et is, aztán felém fordult. - Hamarosan találkozunk. - mosolygott ördögien.
- Mondhatnám, hogy alig várom, de nem. - nevettem, aztán egy hirtelen puszit nyomott a szám sarkára, olyan váratlanul, hogy utána is alig fogtam föl, a puszit valahogy nem néztem volna ki belőle, azt már inkább, hogy akaratom ellenére megcsókol, de ezt nem. Na mindegy, nem tettem szóvá, ő meg elfutott a reptér felé. - Jah, a cuccaidat meg én szállítgatom mi? - kiabáltam utána, de csak a nevetését hallottam. - Remek. - mondtam durcásan.
- Nem tudjátok milyen vicces volt. - nevetett Kate, a családja felé fordulva.
- El tudom képzelni. - nevetett Nessie.
- Mintha Jazz és Emm egymással veszekednének, csak épp nő-férfi felállításban. - röhögött Tony is.
- Pontosan. - nevetett Kate is. - Kész élmény volt. Még olyan helyekre is bejuttattak minket, ahova nem lehet bemenni. Mint a Versailles-i hálószoba, na az nagyon vicces volt. - nevetett.
- Már akinek . - durcáztam.
- És mi lemaradtunk erről. - sóhajtott fiam.
- Én mondtam, hogy jöjjetek.
- Na, de mi is volt? - kérdezte lányom kíváncsian.
- Aki kíváncsi az hamar megöregszik kis lányom. - öltöttem rá ki nyelvemet, ma ilyen napom van azt hiszem.
- Rám ez nem vonatkozik, szóval hadd halljuk. - nevetett fel.
- Lemaradunk a kiránduló csoporttól, és megnéztük a külön lakosztályokat, amiket még mindig nem tudom, hogy honnan ismertek annyira. - nézett rám. - De mindegy is. És jött egy őr és nem tudtunk kiugrani sem, mert lent is voltak kamerák, ezért Damonnel előadták az eltévedt félő tiniket, akik csak véletlenül maradtak le egy-egy csók miatt. - nevetett Kate. - Értem, miért te leszel a tanító Félix sulijában. Komolyan, még én is majdnem bedőltem, hogy ti tényleg szerelmes tinik vagytok.
- Pedig már rég túl vagyok a tini korszakon. - mondtam a legkomolyabb hangomon.
- Ja, nekem még nem jött le. - nevetett fiam.
- Na de kis fiam! Neked legalább az én pártomon kéne állnod.
- Na jó, mindegy! Milyen ruhákat vettetek? - kérdezte felvillanyozva Alice. És sajnos kaptam is a fejemre, hogy csak egyszerű pólókat és farmerokat vettem, semmi márkás cuccot. És mondta és mondta és mondta … annyira hiányzott már amikor csak fecseg, még az is, ahogy leszid, a ruhák miatt. Csak megöleltem és már abba is hagyta a leszidásom, és elkezdett az elmúlt napokról mesélni és kérdezgetni minket Kate-tel. A napok sokkal gyorsabban teltek, mint előtte, teljesen összeszedtem magam, mindig legalább kétszer átgondoltam, mielőtt mondtam valamit. Minden nyugodt volt, még Tanya nyavalygását is jobban bírtam, ha továbbra is Cullenek közelében fogunk lakni, akkor lehet bevezetek legalább 2-3 havonta egy utazást … De most kisebb gondom nagyobb volt ennél, ugyanis eljött az ideje, hogy haza utazzunk. Pár nappal a megbeszéltek előtt mentünk vissza, mivel a tárgyalás előtt még ki akartam szedni Eleazart a Volterra alatti dutyiból. Egyetlen telefonba került, hogy hazaszóljak a magángépért, és szóljak, hogy meglepi lesz, hogy hamarabb megyünk vissza. Délután indultunk, hogy sötétedésre érjünk Volterraba, jó pár órával később már a kastély mellett lévő erdőben szálltunk le, két őr várt ránk, ahogy kiszálltunk, meghajoltak.
- Üdvözöljük Volterraban.
- Hello. - köszöntem én először. - A csomagokat helyezzétek el, majd a többiek segítenek, a Cullen-Denali klán a hercegi lakosztályokat kapják.
- Értettük. - hangzott a egyhangú válasz, és már kezdeték volna kipakolni a csomagokat, ha nem szólók közbe.
- Aro hol van? - kérdeztem még meg.
- A szobájában, de azt mondta a Mester, hogy senki se zavarja. - felelt illedelmesen az egyikük.
- Köszönöm. Akkor enyém Aro, tiétek nagyapa? - kérdeztem gyerekeimtől.
- Naná, mint mindig. - nevetett Tony.
- Nem fordítva kéne? - kérdezte az egyik őr, kissé meglepődve, mire én ránéztem. - Elnézést, nincs hozzá semmi közöm … - mondta alázatosan.
- Tényleg nincs. - mosolyogtam kedvesen. - Általában így kezdjük, ha nem tudom meggyőzni Arot, csak akkor jönnek a gyerekek.
- De miért? - kérdezte értetlenül Alice.
- Mert ha én nem tudom meggyőzni Arot, a gyerekek igen. - mosolyogtam.
- Ezt hogy érted? - nézett rám Alice, aztán a gyerekeimre, akik összenéztek, aztán elmosolyodtak.
- De apuciii! - vettették be a könyörgő szemet és így néztek Alice-re, aztán felnevettek. - Hidd el Alice, apu nem tud ezeknek a szemeknek ellenállni. - mondta Nessie.
- És nagyapa hol van? - kérdezte Tony végül a két pakoló őrtől.
- A trónteremben, Marcus Mesterrel és Sulpiciaval. - válaszolta.
- Sulpicia a trón teremben van? Akkor Aro miért zárkózott be? - értetlenkedett lányom, és ami azt illeti, ezt most én is csodálom.
- Passz, de kiderítem. - mosolyogtam ravaszan. - Egy óra múlva a szobátokban leszek. - nyomtam egy-egy puszit az arcukra és már futottam is Aro szobájába …

18. Fejezet – You are my hero!

Sziasztok!
Nyugis fejezet hoztam, mert néha nem árt az ilyen rész sem. Remélem ez is tetszik majd nektek.
Következő héten nyelvvizsgázom, szóval nem tudom, hogy mikor hozok frisst, de majd hozom, ahogy tudom.
Ajánlom hozzá Avril Lavigne Runaway c. számát.
Jó olvasást ! Jó hétvégét! És jó NYARAAAAAT! :D
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

A legnagyobb kilátástalanságban is van mindig valami megmentő, ha más nem, maga a kilátástalanság.
Lakatos Menyhért

 

Vajon egy vámpír idegei is kikészülhetnek mert ha igen, akkor az enyémek már teljesen ki vannak. Komolyan mondom ezzel az egész cullenosdival már a hócipőm is tele van. Miért kell nekik mindig mindenbe beleütni az orrukat? Én meg miért nem tudok nem fecsegni, mint egy idióta? Egyik pillanatban legszívesebben kicsinálnám őket, amiért ezt teszik velem, erre a hülyeségre késztetnek, de a francba is nem tudnám őket bántani, csak ha feltétlen szükséges lenne, ha a gyerekeim vagy a családom élete múlna rajta. Az elkövetkezendő pár napot La Pushban töltöttük a gyerekeimmel együtt, én csak azért tettem, hogy véletlenül se legyek Cullenék közelében, a gyerekeim pedig puszta szórakozásból tartottak velem. Két nappal később Alice meghívott magukhoz, mert mostanában annyira elhanyagoltam szegényt, nekem pedig nem volt pofám visszautasítani, vagy hazudni valamit, mert egyszerűen nem tudtam, neki nem. Így kicsit lehangoltan mentem hozzájuk suli után, de Alice se perc alatt feldobta a napom az ostoba fecsegésével, olyan kis édes törpe, Emmettről és Jasperről nem is beszélve. Vagyis a délután egész jól telt, amíg Carlisle haza nem jött és nem láttam meg kutató tekintetét, ahogy tele kérdésekkel néz rám, de nem foglalkoztam vele, inkább Alice-re és a fiúkra figyeltem, míg gyerekek is velünk hülyültek. Edward és Tanya valahol jó ég tudja hol voltak, de valahogy nem zavart a hiányuk. Irina a szobájába vonult testvérével, de később Kate is csatlakozott hozzánk. Esme a konyhában sütött az árvaházi gyerekeknek, de azért gyermekeimnek is jutott belőle bőven. Emmett és Jasper épp elkezdték megtépni egymást, amikor megcsörrent a telefonom. Rihanna Russian Roulette című számának első kottái hangzottak fel és már tudtam ki az, így mosolyogva halásztam ki a zsebemből és nyomtam meg a hívás fogadása gombot.
- Na mi van szívi hiányoztam? - szóltam bele mosolygós hangon.
- De még hogy, Édes. - nevetett fel dallamos lágy hangján.
- Mi ügyben zargatsz már megint?
- Ohh, tudod nagyon de nagyon megbántódtam, hogy visszaküldted az ajándékomat. - mondta világfájdalmas hangon, én meg majdnem elnevettem magam, de hősiesen álltam a sarat.
- Ugyan már, túl éled, ahogy mindig. - mondtam kicsit fojtott hangon a feltörni készülő nevetés miatt.
- És ha nem? És ha most meghalok? - kezdett dramatizálni.
- Hé, Félixnek beígértem egy színi sulit, akarsz te is csatlakozni? - nevettem már fel.
- Ohh, hát hogyne! Feltételezem szerény személyem lesz a tanár.
- Bocsi erről már lecsúsztál. Félix engem akar. - nevettem tovább.
- Nem mintha ezen meglepődtem volna … biztos többet tudsz neki tanítani mint én … - hagyta függőben a mondatot, és hanglejtésén tudtam, hogy nem épp nyomdafestéket tűrő dologra gondol.
- Khm! Khm!
- Jajj ne játszd már a szende szüzet, nem áll jól!
- Na jó, akkor szerintem ennyi évszázad után már nem kéne neki az én tanításom …
- Hát persze, te ezt jobban tudod.
- Te akartad, hogy ne játsszam a jó kislányt. És csak hogy tudd, ez egy véleménynyilvánítás volt nem több és nem kevesebb. - rántottam meg ösztönösen vállaimat, még ha tudtam is, hogy ezt ő nem látja.
- Na jó, egy ilyen tanár mellett én is szívesen jelentkezem.
- Komolyan felcsapok toborzónak. - nevettem. - Örömmel jelentem, hogy a 12 év múlva induló „ Bella színi tanodája csak vámpíroknak, embereknek belépni csak saját felelősségre és öngyilkos hajlamúaknak” iskolában. - idéztem fel Dem szavait.
- Wáó, ez aztán a hosszú név.
- Nem én találtam ki.
- Sejtettem.
- Na és komolyan miért is hívtál? - tértem vissza az eredeti témára.
- Arra gondoltam elutazhatnánk valahova. - kezdte, és most valahogy megnyugvás öntött el, belegondoltam, hogy milyen s lenne pár nap Cullenek nélkül, inkább vagyok Damonnel, mint hogy tovább fecserésszek olyan dolgokról, amikről nem kéne.
- Na jó, menjünk. - egyeztem bele egy kis gondolkodás nélkül. - De most elmondanád, hogy hol van az ötlet hátulütője?
- Hogy egy teljes hétre megyünk, kettesben Párizsba. - sorolta fel a részleteket vidáman.
- Valahogy sejtettem, hogy nem lesz minden olyan szép és jó, mint amilyennek indult.
- Már belementél.
- És nem is mondtam, hogy visszavonom a szavam. Akkor holnap, Párizsban? - kérdeztem, mert minél hamarabb el akartam innen tűnni. Csak pár napra van szükségem, hogy összeszedjem magam és utána minden rendben lesz.
- Oké zsoké. Ott találkozunk! Üdvözlöm a gyerekeket. - köszönt el, és meg sem várta a választ már ki is nyomta.
- Na szóval ki akar jönni? - kérdeztem tudomást sem véve a „kettesben” szó jelentéséről és pont ebben a pillanatban lépett be az ajtón Tanya Edwarddal az oldalán.
- Hova is? - kérdezte Edward.
- Párizsba. - válaszolta testvérére mosolyogva Alice, valami volt a szemében, amit nem tudtam hová tenni, mintha valamit üzenne a bátyjának. - Bella Párizsba megy, te is régóta el akarsz oda menni, nem de? - nézett rá jelentőségteljesen. Pontosan ez volt az a pillanat, amikor leesett a tantusz, de nem szóltam egy szót sem.
- Miért Alice, te nem szeretnél elmenni Rosalie-val a divat fővárosába? - nézett lányom kíváncsian nagynénjeire, és ezért ezer hálával tartozom neki, de most csak egy hálás pillantással jutalmaztam.
- De, szeretnénk, de már vannak a következő hétre terveink. - mondta kicsit lehangoltan Alice. - Szóval Edward?
- Én szeretnék elmenni Párizsba. - válaszolta végül.
- De Drágám, már vannak terveim a hétre, VELED. - nyafogott Tanya, aminek most az egyszer örültem neki. - De máskor elmehetnénk oda kettesben, nagyon romantikus lenne.
- Szerintem ne ellenkezz a nejeddel. Nem akarom megtörni ezt a kemény két órája köztünk fennálló vitaszünetet. - mondtam komoly hangon. - Na de valaki? Gyerekek?
- Bocsi anyu, amióta kereszt anyuék elrángattak minket oda, azóta a közelébe sem megyünk szívesen. - mondta komoly hangon Tony, mire Nessie el mosolyodott.
- De most garantáltan nem lesznek ott a kereszt szüleitek.
- Ohh nem anyu, akkor sem, ők képesek felbukkanni ott bármikor. Nem kockáztatunk. - nevetett Nessie.
- Na jó. Akkor bárki? - néztem körbe, de a reményem már fogytán ovlt.
- Hát én szívesen elmennék, imádom Párizst, de nem szeretnék zavarni. - szólalt meg kedves halk hangon Kate.
- Ugyan már miért zavarnál? - néztem rá bátorítóan mosolyogva.
- Párizs a szerelem fővárosa, eléggé egyértelmű, hogy miért akarja, hogy egyedül menj …
- Igen, és a divaté, a sajté, a művészeté sőt még Franciaország fővárosa is. - mosolyogtam. - Egyébként meg amit Damon mond, az engem nem igazán érdekel, épp ezért nem akartam egyedül menni. Túlságosan meg akarja puhítani a szívem, szegényke nem tudja mit jelent a Game over.
- Ezt úgy érted … - kérdezte Alice.
- Dehogyis! Három fontosabb férfi van a létezésemben, még egy már túl sok lenne.
- Úgy érted, hogy három férfivel egyszerre? Hümm nem semmi. - nevetett Emm.
- Nem úgy te szerencsétlen! Jelenleg egy férfi sincs az életemben úgy, ahogy gondolod. - mondtam, de aztán gyorsan hozzá tettem. - És még mielőtt bárki megkérdezné nő sem! Csak a férfiakat szeretem.
- Megnyugtató. - nevetett Jazz és Emmett is, én pedig kiöltöttem rájuk a nyelvem.
- Na Kate, akkor pakolj össze pár cuccot, a reggeli géppel indulunk, rendben? - mosolyogtam rá kedvesen.
- Akkor tényleg nem gond? - kérdezte meg még egyszer Kate.
- Hát persze, hogy nem! - mosolyogtam rá.
- Köszönöm! - ugrott nevetve a nyakamba én pedig hasonlóan öleltem át. Kate felrohant összepakolni és mi is mentünk haza kényelmes tempóban, foglaltam jegyet a következő párizsi járatra és összedobtam egy kis sport táskát. Gyerekeknek elmondtam, amit mindig, ha különválunk, még ha kis időre is, hogy vigyázzanak magukra, ha valami van azonnal hívjanak és hasonló aggódó anyáskodó megjegyzéseket. Mindig nehezen váltam el gyerekeimtől, akár egy napról akár egy hétről van szó, idáig a leghosszabb idő, amit külön töltöttünk az két hét volt. Nagyon hiányozni fognak és tudom, hogy ha kell naponta többször is felhívom majd őket, csak hogy ne hiányozzanak annyira. Minden simán ment, reggel Kate-tel felszálltunk a gépre és jókedvűen utaztunk Párizsba, ha lehet még jobban megkedveltem a csajt, mint eddig.

(Alice szemszöge)
Örültem, hogy Bella nem ment el egyedül azzal a pasassal. Akármilyen naivitás is ez a részemről, én azt akarom, hogy újra Edwarddal jöjjenek össze, de ahhoz a bátyám is kellene. Azt legalább pozitív jelnek vehettem, hogy vette az adást és felajánlotta Bellanak, hogy elmegy vele, de amin meglepődtem, az az volt, hogy Bella nem kezdett rögtön ellenkezni. Ha a kis szuka Tanya nem szólt volna bele, akkor elmentek volna ketten Párizsba, még ha ott lett volna az a Damon vagy ki is. De akkor is elmentek volna ketten. Ajj, valahogy le kell állítani Tanyat, mert egyre jobban idegesít. 

 

(Edward szemszöge)
Elmentünk Tanyaval az erdőbe, de valahogy minden megváltozott, amióta Bellaék itt vannak. Minden! Szinte már bűntudatom van, amikor Tanyaval vagyok. Mintha ezzel Bellat csalnám meg. Nem értem ezt az érzést, hisz Bella volt nincs, már csak a gyerekeim anyja. A gyerekeimé, akik csak Bella miatt hajlandóak egy légtérben lenni velem. Minden zavarossá vált, amióta itt van. Az egész volturis badarság, az Luke fickó és a vámpírjainak a támadása, Eleazar elfogása. Minden kezd a feje tetejére állni. És most még ez is. Vajon miért mondtam, hogy elmegyek Párizsba? Csak Alice miatt? Nem! Biztos, hogy nem csak miatta. De akkor miért? Hisz nem rajongok Párizsért, a sok szerelmesen andalgó párért és a hangulatos éttermekért. Nem, sosem mentem volna el oda szívesen, mert arra emlékeztetett volna, hogy egyedül vagyok, de most? Most itt van Tanya és még is képtelen lennék vele elmenni Párizsba, akkor Bellaval miért mentem volna el? És miért éreztem azt a belülről éles fogaival belém maró féltékenységet, amikor meghallottam, hogy az a Damon hívta el őt oda? A francba is miért? Kérdezgettem magamtól folyton folyvást, de választ nem találtam. Egyetlen egy dolognak örültem ebben az egész elutazásosdinak, mégpedig azért, mert a gyerekeim nagy részt nálunk töltötték az időt, bár Jacob felügyelő tekintete és hívásai rendszeresek voltak, nagyon aggódott értük, nem bízott bennünk. De még ő sem zavart minket különösebben. 

 

(Carlisle szemszöge)
Minden kezdett világos lenni, minden egyes titok és hazugság. Minden kezdett értelmet nyerni, de annyira hihetetlen és elképzelhetetlen volt az egész, hogy nem tudtam, hogy feltételezéseim igazak-e. És ha igen, akkor mégis hogy lehetséges ez? Egyáltalán elképzelhető ez az egész, vagy csak az én gondolataim játszanak velem? Vajon tényleg előfordulhat, hogy minden monda és minden mese igaz? Vajon ehhez az egészhez tényleg a feleségemnek van köze? Valahogy róla könnyen el tudnám képzelni, hogy ő a mesebeli harcos, vagy a mindenki felett álló császárnő. De mindez hogyan kapcsolódik? Ha tényleg ő az ismert harcos, akkor hogy lehetett belőle a vámpírok császárnője? Ez a két személyiség hogy lehetne egy azon személy, ha egyszerre egymás ellentétei? De nem látok más lehetőséget. És ez kicsit megrémít. Igen megrémít a tudat, hogy a feleségem lehet minden titok nyitja, minden ősi titok rejtelme és az ereje mindent meghaladhat.

17. Fejezet – Was Carlisle perfect? Of course he wasn't!

Sziasztok!
Nos igen tudom, tudom, hogy megint későn hoztam a frisst :/ de sajnos nem tudok mit tenni, ilyenkor vagyok gépnél :/
Eléggé csavargattam a szálakat, de most Carlisle-nál, csak hogy ő se maradjon ki a „jóból” de csak hogy ne mindig szegény Mary legyen terítéken visszatértem a másik kedves ismeretlenre :D
Hallgassátok meg hozzá Rihanna We found love c. zenéjét, nem teljes mértékben illik hozzá, de ennél jobbat nem találtam ...
Jó olvasást ! Előre is jó hétvégét! És Cullen, jó osztálykirándulást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

I don't tell anyone about the way you hold my hand
I don't tell anyone about the things that we have planned
I won't tell anybody
Won't tell anybody
They want to push me down
They want to see you fall

Won't tell anybody how you turn my world around
I won't tell anyone how your voice is my favourite sound
Won't tell anybody
Won't tell anybody
They want to see us fall
They want to see us fall

Nem mondom el senkinek, hogyan fogtad a kezem,
Nem mondom el senkinek azokat a dolgokat, amiket terveztünk.
Nem fogom elmondani senkinek,
Nem fogom senkinek,
Hisz ők csak le akarnak húzni,
Látni akarnak,ahogy zuhansz

Nem fogom senkinek elmondani,azt,hogyan fordítottad fel a világot körülöttem,
Nem fogom elmondani senkinek,hogyan a te hangod az kedvenc hangom.
Nem fogom elmondani senkinek,
Nem fogom elmondani senkinek.
Hisz ők csak látni akarnak, ahogy zuhannunk,
látni akarnak,ahogy zuhannunk!
/Cheryl Cole – Parachute/

 

(Carlsile szemszöge)
Nehéz volt végignézni, ahogy elviszik Eleazart, hisz már oly régóta barátok vagyunk, hogy azt már számon tartani is nehéz. Azonban azzal is tisztában voltam, bármennyire is fájdalmas, hogy nem segíthetek neki, nem keverhetem még nagyobb bajba a családunkat. Mérhetetlenül hálás vagyok Bellanak, hogy segít nekünk, de nem akarom, hogy bajba keveredjen, viszont azok után, ahogy beszélt Aroval tudom, hogy nem eshet baja. Mindenképpen tudni akarom, hogy mihez fog kezdeni, hogyan segíthetünk neki kihozni Eleazart, és meg kell köszönnöm, hogy ennyire törődik velünk még mindig.épp ezért amikor iskola után megérkeztek hozzánk, kihívtam Bellat beszélgetni az erdőbe....

(Bella szemszöge)
Kicsit furcsálltam Carlisle viselkedését, de ahogy kérte mentem velem. Elég mélyen mentünk már az erdőben ,amikor egyszer csak megállt egy kidőlt fánál, én pedig érdeklődve néztem fel rá.
- Mi az a titkos dolog, amiről szeretnél beszélni? - kérdeztem halkan, bár ha már ilyen messze eljöttünk kevés az esélye, hogy bárki is hallana.
- Szeretném megköszönni, hogy segítesz Eleazaron. - mondta őszinte hálával hangjában.
- Ugyan már Carlisle, ez természetes. - mosolyogtam rá kedvesen.
- És szeretnélek megkérni, hogy szólj, ha bármiben tudok segíteni, Eleazar kimentésében. - nézett rám komoly tekintettel.
- Carlisle, el tudom intézni, ne aggódj, nem keverlek titeket bajba, Eleazart is kibeszélem majd, nem kell félned, csak bízz bennem. - tettem jobb kezem vállára és komolyan néztem rá.
- Soha nem értettelek Bella, hogy miért vagy ilyen jó hozzánk, hisz mi csak szörnyetegek vagyunk. - sóhajtott fel és leült a farönkre.
- Mint azt láthatod már én is olyan vagyok, mint ti. És ne mond, hogy szörnyetegek vagytok! Carlisle, te jó ember vagy, igen ember! Tudod csak azokat hívjuk szörnyetegnek, akik olyat követtek el a világ vagy mások ellen, ami megbocsájthatatlan. - mondtam komolyan, letérdelve elé és szemébe nézve. Szemeiben valami furcsa fény gyúlt, nem tudtam mire vélni, aztán elgondolkodtam és rájöttem hol hallottam ezt a mondatot, hogy miért pont ezt mondtam neki. Ezt elszúrtam, basszus, amióta itt vagyok teljesen megzavarnak, miért? Miért kell nekem ezt csinálnom? Miért kínzom magam? Miért kellett nekem akkor találkoznom velük? Miért forgatják fel a nyugodt életem? Miért nem élhetek békében a múlt nélkül? Miért kell végig csinálnom ezt a szarságot? Aztán hirtelen rájövök, hogy miért, a gyerekeimért és azért, mert nem tudom őket elengedni, nem tudom elengedni a Culleneket, hisz volt idő, amikor ők voltak az életem, de főleg Edward. Bárcsak elmenekülhetnék. Bárcsak elfelejthetném, hogy szerettem őket. Bárcsak elfelejthetném, vagy legalább egy kis időre megfeledkezhetnék a közös emlékekről, de nem megy, ahányszor látom őket mindig eszembe jut valami. Gondolataimban elmerülve néztem már az erdőt, hátat fordítva Carlisle-nak.
- Bella? - suttogta és kezét vállamra téve fordított vissza maga felé, szemeiben láttam, hogy felfogta a szavak jelentését és felfogta a mögöttük lévő titok egy részét, vagy talán az egészet? Sikerült neki összerakni a képletet? Rájött a titkok nyitjára? Feloldotta a rajta lévő képesség hatását? Ahogy szemeit néztem rájöttem, hogy igen, sikerült neki. Fejem elfordítottam, nem szóltam semmit sem, csak amilyen gyorsan csak tudtam vissza szaladtam a Cullen-villához. Legszívesebben fogtam volna a cuccom és menekültem volna haza Volterraba, de nem! Isabella Volturi soha nem menekül el! Isabella Volturit senki nem győzheti le! Mondtam magamnak. Csak lehuppantam a Cullen-villa nappalijában lévő kanapéra.
- Miről beszéltetek nagyapával? - kérdezte lányom.
- Csak Eleazarról. - mosolyogtam rá kedves mosollyal.
- Értem. - mosolygott Nessie és inkább hagyta a témát és hülyült tovább a nagybácsijaival. Én csak ültem és gondolkodtam, megnyugtattam magam. Igen! Carlisle tudja használni a fejét, rájön, hogy ezzel ő is bajba kerül, igen! Nem lesz baj, Carlisle nem szól senkinek. Próbáltam megőrizni hidegvérem. Carlisle jóval utánam jött vissza a házba. Egy pillanatra körbenézett a helyiségben, tekintete kicsit megakadt rajtam, és elfogott vágy, hogy halljam a gondolatait, aztán már nem is gondolkodtam, csak cselekedtem. Carlisle-ra összpontosítottam, és amikor meghallottam gondolataiban, ahogy olaszul számol, megnyugodtam, alig hallhatóan kifújtam a levegőt megkönnyebbülésemben, de aztán amikor megszólalt és nyugalmam egy mondat alatt tört darabokra, ugyanakkor ez csak belsőmet marcangolta, arcom teljes nyugalmat sugárzott.
- Családi megbeszélés! - mondta normál hang erővel, de tudta, hogy a szobában lévők is meghallják – a Denalik-.
- Akkor mi megyünk is. - mondtam, de nem tudtam, hogy jobb-e vagy sem, ha itt maradunk, akkor legalább tudom, hogy miket mondott el a többieknek, ha viszont elmegyünk nem kell válaszolnom Carlisle kérdéseire.
- Nem, maradjatok! - kért minket Carlisle, gyerekeim rám néztek, sejtették, hogy valami komoly dologról van szó, és valószínűleg köze van hozzám, hozzánk vagy bármihez, ami Volturi. Erre ők is rájöttek, pedig nem ismerték még annyira Carlisle-t.
- Akkor maradunk. - rántottam meg a vállaim, mintha nem érdekelne, pedig nem így volt. Bementünk az étkezőbe, a gyerekek tanácstalanul néztek a székekre, mivel volt két szabad hely, ami valószínűleg Eleazar-é és Carmené.
- Üljetek csak le. - mondta kedvesen Esme, és gyerekek így is tettek.
- Ülj le Bella. - szólalt meg Edward és felkelt a helyéről.
- Nem kell köszi, jó nekem így. Egyébként is, ha Tanya mellé ülök, tuti megtépjük egymást a megbeszélésen. - próbáltam elviccelni a dolgot, és Emm meg Jazz el is nevette magát, míg én csak mosolyogtam és a falnak dőltem, hogy mindenkire rálássak.
- Carlisle miért hívtad hirtelen össze ezt a családi megbeszélést? - kérdezte Jasper tárgyilagosan.
- Mert fontos dolgot kell elmondanom nektek. - felelte komolyan Carlsile.
- Miről pontosan? - kezdte faggatni Edward.
- A múltamnak egyetlen titkáról. - sóhajtott fel a családfő, Edward szemében megértés jelent meg, mintha tudná azt a titkot, talán tudja is.
- Milyen titokról? - kérdezte Esme aggódó hangon, úgy tűnik ő nem tudja, és ez pedig nagy baj.
- Szerelmem, hallgassatok végig. - kérte komoly hangon. - Erről senki nem tud, még Eleazar sem, csak Edwardnak meséltem el. - kis elégedettség öntött el, hogy megtudtam állapítani, hogy ő ismeri a titkát.- Amikor még Volterraban voltam, a királyok nem nézték jó szemmel, hogy nem iszom ember vért, hiába győzte meg őket Mary, hogy nem lesz velem baj, hiába kezeskedett értem, nem bíztak bennem. Egy évvel az átváltozásom után Aro félt attól, hogy elhagyom a királyságot és újat alapítok, olyanokból, mint én, ezért azt akarta, hogy szorosabb kapocs fűzzön engem a Volturihoz. - kezdett bele a mesedélutánba. - Emlékszel Esme, hogy azt mondtam, hogy volt egy nő előtted a létezésemben? - pillantott kissé félve nejére.
- Igen emlékszem, de ennek mi köze a Volturihoz? - csóválta meg a fejét értetlenül.
- Ő volt a szorosabb kapcsolat a Volturival. Egy Volturi volt vagyis most is, azt hiszem. Aro beakarta biztosítani a helyem, ezért kényszer házasságba taszított minket. Azelőtt sokat beszélgettünk, ő segített nekem kilábalni az újszülött korból. Mindig velem volt. Aro azt hitte a kapcsolatunk elég lesz egy házassághoz, de az esküvő után úgy döntöttünk maradunk barátok. Aro már nem szólhatott bele a magán életünkbe, így nem szólt bele, hogy hogyan éljük házasságunkat, azonban azzal, hogy elvettem őt én is király lettem. - folytatta tovább a story-t.
- Most komolyan elvettél egy nőt, de csak barátok voltatok? - nevetett Emm.
- Ez nem olyan szokatlan. - keltem Carlisle védelmére. - Nekem a gyerekeim miatt már több kényszer házasságom volt. És egyik exférjemmel sem álltunk túl közel egymáshoz, ha akartak is tőlem valamit, megtanítottam nekik, hogy én nem vagyok egy olyan nő, akit ki lehet használni. Az eddigi férjeim közül csak eggyel álltunk tényleg közel egymáshoz.
- Luke-kal? - kérdezte Tony.
- Nem, az első férjemmel. - válaszoltam. - Szóval Emmett, ne szólj semmit, mert te szerelemből vetted feleségül Rose-t és fogalmad sincs, milyen, amikor arra kényszerítenek, hogy olyant vegyél el, akit lehet még sosem láttál, nem is tudsz róla semmit. De ez most nem fontos. - mondtam és Carlisle-ra pillantottam, hogy folytassa.
- Emmett kérdésedre válaszolva nem teljesen. - állt fel a családfő székéből és a mellettem lévő nagy ablakhoz sétált.- 37 év hosszú idő, hosszú, hogy a vámpír rájöjjön, hogy milyen egyszerű élete is lehetne egy nő mellett, aki hasonló hozzá, aki megérti és mindig meghallgatja. De már kezdett elegem lenni a Volturiból, ahogy ő is unta, hogy folyton a kastélyban kell lenni, azért, mert királyné lett. Utálta, hogy ha közvetve is, de Aroék rángattak minket egy darab kötélen, mint a bábukat, el akartunk menni, legalább egy kis időre, de aztán felbukkant Eleazar, és Mary is, kijárta neki, hogy hozzám hasonlóan élhessen a Volturinál. Én segítettem Eleazarnak, de ő próbált távol maradni tőle, épp ezért soha nem találkoztak, vagy ha mégis, akkor sem tudhatta Eleazar, hogy ő a feleségem.
- Szóval a feleséged is volt? Nem tudtam, hogy elvetted. - mondta Esme, nem volt hangjában megvetés, düh, csak egyszerűen értetlenség, bízott férjében és ez igazán szép dolog.
- Sajnálom, nem akartam beszélni senkinek róla. - fordult felesége felé.
- De ha ott volt a feleséged, ott volt Eleazar a barátod, ott volt a királyság, akkor miért jöttél el? Miért jöttél el egyedül? - kérdezte Jasper.
- Eleinte nem értettem, hogy miért akar távol maradni Eleazartól, amíg rá nem jöttem, hogy mi Eleazar képessége. Eleinte veszekedtünk is emiatt, de aztán megértettem, és eltitkoltam őt Eleazar elől. De aztán amikor már Eleazar is túljutott az első éveken, el akartam menni, orvos akartam lenni, hogy segítsek másokon. Ő azt mondta, hogyha ezt szeretném csinálni, akkor ő mellettem áll és bízik bennem. De a Volturinak már nem voltak ilyen szándékai, semmiképp nem akarták, hogy elszakadjon tőlük, ahhoz túl értékes volt. Ezért engem sem akartak elengedni, végül ő azt mondta, hogy jöjjek el és éljek, alapítsak családot. Elengedett, de azt mondta, hogy ha meggondolom magam, akkor keressem fel. Párszor még visszamentem Volterrába, de sehol sem találtam, míg rá nem jöttem, hogy Chelasea, az egyik testőr használta rajtam a képességét, már nem volt olyan fontos nekem, mint előtte, de ami a legrosszabb volt, az az, hogy nem tudtam, hogy ki ő, az arcát teljesen elfelejtették velem. Aztán amikor rátaláltam Edwardra, akkor már nem mentem vissza, mert tudtam, hogy Aro megakarja majd szerezni a képessége miatt. Majd rátaláltam Esmere és már nem is akartam felkeresni.- fejezte be a történetét, amit mind némán hallgattunk végig, láttam a döbbenetet a többiek arcán, igen, ez van, ha kiderül egy nem várt titok.
- Ezt miért mondtad most el? Mármint ne érts félre, de ha eddig titokban tartottad, akkor most miért lett hirtelen olyan fontos, hogy megoszd velünk? - kérdezte diplomatikusan Jasper.
- Azt hittem, hogy meghalt, de tévedtem, még most is él. - fordult vissza az ablak felé.
- De hát nem is ismered föl. - szólt bele Edward.
- Bella tett egy megjegyzést, amiről tudom, hogy él. - nézett rám szeme sarkából.
- Véletlen egybeesésekben nem hiszel mi? - próbáltam menteni a menthetőt.
- Nem. - válaszolta határozottan.
- Akkor inkább nem mondok semmit. - válaszoltam nemtörődöm feelinggel.
- És most, hogy tudod, hogy él, mit tervezel tenni? - kérdezte Esme kis félelemmel hangjában.
- Téged szeretlek Kedvesem, és most nem is az előző házasságom miatt meséltem el ezt. Hanem mert van egy feltételezésem. - mondta komolyan.
- Azokat nagyon nem szeretem. - sóhajtottam.
- Azok után,amiket idáig tudunk a császárnőről … előfordulhat, hogy ő az. - nézett rám kutató szemekkel.
- És miből hoztad ezt össze? - néztem rá érdeklődve.
- Azt mondtad a császárnő a rokonunk. És két szavazati jogunk van, nem hiszem, hogy komolyan a gyerekeid miatt van kettő … - magyarázta, én meg csak felhúzott szemöldökkel néztem rá, mert nem értettem a feltételezést.
- Miért lenne több szavazati jogunk, ha nem a gyerekek miatt? - értetlenkedett Jazz. Carlisle nem szólt, csak kutató szemeivel próbálta kicsikarni belőlem a választ.
- Mert nem vált el az első feleségétől. - mondta Edward nyugodt hangon.
- Nos, igazam van Bella? - kérdezte Carlisle, nem is foglalkozva fogadott fiával.
- Tudod, hogy nem válaszolhatok. - feleltem nyugodt hangon.
- Kérlek Bella. - nézett szemeimbe, de én megacéloztam magam.
- Sajnálom. Ha válaszom igen lenne, akkor is nemet kéne mondanom. Szóval nem Carlisle. - mondtam nyugodt hangon, kissé sajnálkozva, aztán már menekültem is innen.- Most pedig megyek, ha vége a mese délutánnak, megígértem Jake-nek, hogy lemegyek La Pushba. - hazudtam, pedig csak ki akartam jutni innen. - Kicsikéim, a parton leszek, ha akartok gyertek majd. - mosolyogtam rájuk kedvesen és elindultam kifelé. - Sziasztok! - köszöntem még vissza, de Carlisle elállta az ajtót.
- Muszáj tudnom.
- Tényleg a gyerekeim miatt van két szavazó jogotok. - mondtam válaszképp, de csak próbáltam kitérni a válaszadás elől, ahogy megkerültem Carlisle-t és hazafutottam, alig pár perccel később gyermekeim is utánam jöttek, hogy kifaggassanak, miből gondolta Carlisle azt, amit.