18. Fejezet – You are my hero!

Sziasztok!
Nyugis fejezet hoztam, mert néha nem árt az ilyen rész sem. Remélem ez is tetszik majd nektek.
Következő héten nyelvvizsgázom, szóval nem tudom, hogy mikor hozok frisst, de majd hozom, ahogy tudom.
Ajánlom hozzá Avril Lavigne Runaway c. számát.
Jó olvasást ! Jó hétvégét! És jó NYARAAAAAT! :D
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

A legnagyobb kilátástalanságban is van mindig valami megmentő, ha más nem, maga a kilátástalanság.
Lakatos Menyhért

 

Vajon egy vámpír idegei is kikészülhetnek mert ha igen, akkor az enyémek már teljesen ki vannak. Komolyan mondom ezzel az egész cullenosdival már a hócipőm is tele van. Miért kell nekik mindig mindenbe beleütni az orrukat? Én meg miért nem tudok nem fecsegni, mint egy idióta? Egyik pillanatban legszívesebben kicsinálnám őket, amiért ezt teszik velem, erre a hülyeségre késztetnek, de a francba is nem tudnám őket bántani, csak ha feltétlen szükséges lenne, ha a gyerekeim vagy a családom élete múlna rajta. Az elkövetkezendő pár napot La Pushban töltöttük a gyerekeimmel együtt, én csak azért tettem, hogy véletlenül se legyek Cullenék közelében, a gyerekeim pedig puszta szórakozásból tartottak velem. Két nappal később Alice meghívott magukhoz, mert mostanában annyira elhanyagoltam szegényt, nekem pedig nem volt pofám visszautasítani, vagy hazudni valamit, mert egyszerűen nem tudtam, neki nem. Így kicsit lehangoltan mentem hozzájuk suli után, de Alice se perc alatt feldobta a napom az ostoba fecsegésével, olyan kis édes törpe, Emmettről és Jasperről nem is beszélve. Vagyis a délután egész jól telt, amíg Carlisle haza nem jött és nem láttam meg kutató tekintetét, ahogy tele kérdésekkel néz rám, de nem foglalkoztam vele, inkább Alice-re és a fiúkra figyeltem, míg gyerekek is velünk hülyültek. Edward és Tanya valahol jó ég tudja hol voltak, de valahogy nem zavart a hiányuk. Irina a szobájába vonult testvérével, de később Kate is csatlakozott hozzánk. Esme a konyhában sütött az árvaházi gyerekeknek, de azért gyermekeimnek is jutott belőle bőven. Emmett és Jasper épp elkezdték megtépni egymást, amikor megcsörrent a telefonom. Rihanna Russian Roulette című számának első kottái hangzottak fel és már tudtam ki az, így mosolyogva halásztam ki a zsebemből és nyomtam meg a hívás fogadása gombot.
- Na mi van szívi hiányoztam? - szóltam bele mosolygós hangon.
- De még hogy, Édes. - nevetett fel dallamos lágy hangján.
- Mi ügyben zargatsz már megint?
- Ohh, tudod nagyon de nagyon megbántódtam, hogy visszaküldted az ajándékomat. - mondta világfájdalmas hangon, én meg majdnem elnevettem magam, de hősiesen álltam a sarat.
- Ugyan már, túl éled, ahogy mindig. - mondtam kicsit fojtott hangon a feltörni készülő nevetés miatt.
- És ha nem? És ha most meghalok? - kezdett dramatizálni.
- Hé, Félixnek beígértem egy színi sulit, akarsz te is csatlakozni? - nevettem már fel.
- Ohh, hát hogyne! Feltételezem szerény személyem lesz a tanár.
- Bocsi erről már lecsúsztál. Félix engem akar. - nevettem tovább.
- Nem mintha ezen meglepődtem volna … biztos többet tudsz neki tanítani mint én … - hagyta függőben a mondatot, és hanglejtésén tudtam, hogy nem épp nyomdafestéket tűrő dologra gondol.
- Khm! Khm!
- Jajj ne játszd már a szende szüzet, nem áll jól!
- Na jó, akkor szerintem ennyi évszázad után már nem kéne neki az én tanításom …
- Hát persze, te ezt jobban tudod.
- Te akartad, hogy ne játsszam a jó kislányt. És csak hogy tudd, ez egy véleménynyilvánítás volt nem több és nem kevesebb. - rántottam meg ösztönösen vállaimat, még ha tudtam is, hogy ezt ő nem látja.
- Na jó, egy ilyen tanár mellett én is szívesen jelentkezem.
- Komolyan felcsapok toborzónak. - nevettem. - Örömmel jelentem, hogy a 12 év múlva induló „ Bella színi tanodája csak vámpíroknak, embereknek belépni csak saját felelősségre és öngyilkos hajlamúaknak” iskolában. - idéztem fel Dem szavait.
- Wáó, ez aztán a hosszú név.
- Nem én találtam ki.
- Sejtettem.
- Na és komolyan miért is hívtál? - tértem vissza az eredeti témára.
- Arra gondoltam elutazhatnánk valahova. - kezdte, és most valahogy megnyugvás öntött el, belegondoltam, hogy milyen s lenne pár nap Cullenek nélkül, inkább vagyok Damonnel, mint hogy tovább fecserésszek olyan dolgokról, amikről nem kéne.
- Na jó, menjünk. - egyeztem bele egy kis gondolkodás nélkül. - De most elmondanád, hogy hol van az ötlet hátulütője?
- Hogy egy teljes hétre megyünk, kettesben Párizsba. - sorolta fel a részleteket vidáman.
- Valahogy sejtettem, hogy nem lesz minden olyan szép és jó, mint amilyennek indult.
- Már belementél.
- És nem is mondtam, hogy visszavonom a szavam. Akkor holnap, Párizsban? - kérdeztem, mert minél hamarabb el akartam innen tűnni. Csak pár napra van szükségem, hogy összeszedjem magam és utána minden rendben lesz.
- Oké zsoké. Ott találkozunk! Üdvözlöm a gyerekeket. - köszönt el, és meg sem várta a választ már ki is nyomta.
- Na szóval ki akar jönni? - kérdeztem tudomást sem véve a „kettesben” szó jelentéséről és pont ebben a pillanatban lépett be az ajtón Tanya Edwarddal az oldalán.
- Hova is? - kérdezte Edward.
- Párizsba. - válaszolta testvérére mosolyogva Alice, valami volt a szemében, amit nem tudtam hová tenni, mintha valamit üzenne a bátyjának. - Bella Párizsba megy, te is régóta el akarsz oda menni, nem de? - nézett rá jelentőségteljesen. Pontosan ez volt az a pillanat, amikor leesett a tantusz, de nem szóltam egy szót sem.
- Miért Alice, te nem szeretnél elmenni Rosalie-val a divat fővárosába? - nézett lányom kíváncsian nagynénjeire, és ezért ezer hálával tartozom neki, de most csak egy hálás pillantással jutalmaztam.
- De, szeretnénk, de már vannak a következő hétre terveink. - mondta kicsit lehangoltan Alice. - Szóval Edward?
- Én szeretnék elmenni Párizsba. - válaszolta végül.
- De Drágám, már vannak terveim a hétre, VELED. - nyafogott Tanya, aminek most az egyszer örültem neki. - De máskor elmehetnénk oda kettesben, nagyon romantikus lenne.
- Szerintem ne ellenkezz a nejeddel. Nem akarom megtörni ezt a kemény két órája köztünk fennálló vitaszünetet. - mondtam komoly hangon. - Na de valaki? Gyerekek?
- Bocsi anyu, amióta kereszt anyuék elrángattak minket oda, azóta a közelébe sem megyünk szívesen. - mondta komoly hangon Tony, mire Nessie el mosolyodott.
- De most garantáltan nem lesznek ott a kereszt szüleitek.
- Ohh nem anyu, akkor sem, ők képesek felbukkanni ott bármikor. Nem kockáztatunk. - nevetett Nessie.
- Na jó. Akkor bárki? - néztem körbe, de a reményem már fogytán ovlt.
- Hát én szívesen elmennék, imádom Párizst, de nem szeretnék zavarni. - szólalt meg kedves halk hangon Kate.
- Ugyan már miért zavarnál? - néztem rá bátorítóan mosolyogva.
- Párizs a szerelem fővárosa, eléggé egyértelmű, hogy miért akarja, hogy egyedül menj …
- Igen, és a divaté, a sajté, a művészeté sőt még Franciaország fővárosa is. - mosolyogtam. - Egyébként meg amit Damon mond, az engem nem igazán érdekel, épp ezért nem akartam egyedül menni. Túlságosan meg akarja puhítani a szívem, szegényke nem tudja mit jelent a Game over.
- Ezt úgy érted … - kérdezte Alice.
- Dehogyis! Három fontosabb férfi van a létezésemben, még egy már túl sok lenne.
- Úgy érted, hogy három férfivel egyszerre? Hümm nem semmi. - nevetett Emm.
- Nem úgy te szerencsétlen! Jelenleg egy férfi sincs az életemben úgy, ahogy gondolod. - mondtam, de aztán gyorsan hozzá tettem. - És még mielőtt bárki megkérdezné nő sem! Csak a férfiakat szeretem.
- Megnyugtató. - nevetett Jazz és Emmett is, én pedig kiöltöttem rájuk a nyelvem.
- Na Kate, akkor pakolj össze pár cuccot, a reggeli géppel indulunk, rendben? - mosolyogtam rá kedvesen.
- Akkor tényleg nem gond? - kérdezte meg még egyszer Kate.
- Hát persze, hogy nem! - mosolyogtam rá.
- Köszönöm! - ugrott nevetve a nyakamba én pedig hasonlóan öleltem át. Kate felrohant összepakolni és mi is mentünk haza kényelmes tempóban, foglaltam jegyet a következő párizsi járatra és összedobtam egy kis sport táskát. Gyerekeknek elmondtam, amit mindig, ha különválunk, még ha kis időre is, hogy vigyázzanak magukra, ha valami van azonnal hívjanak és hasonló aggódó anyáskodó megjegyzéseket. Mindig nehezen váltam el gyerekeimtől, akár egy napról akár egy hétről van szó, idáig a leghosszabb idő, amit külön töltöttünk az két hét volt. Nagyon hiányozni fognak és tudom, hogy ha kell naponta többször is felhívom majd őket, csak hogy ne hiányozzanak annyira. Minden simán ment, reggel Kate-tel felszálltunk a gépre és jókedvűen utaztunk Párizsba, ha lehet még jobban megkedveltem a csajt, mint eddig.

(Alice szemszöge)
Örültem, hogy Bella nem ment el egyedül azzal a pasassal. Akármilyen naivitás is ez a részemről, én azt akarom, hogy újra Edwarddal jöjjenek össze, de ahhoz a bátyám is kellene. Azt legalább pozitív jelnek vehettem, hogy vette az adást és felajánlotta Bellanak, hogy elmegy vele, de amin meglepődtem, az az volt, hogy Bella nem kezdett rögtön ellenkezni. Ha a kis szuka Tanya nem szólt volna bele, akkor elmentek volna ketten Párizsba, még ha ott lett volna az a Damon vagy ki is. De akkor is elmentek volna ketten. Ajj, valahogy le kell állítani Tanyat, mert egyre jobban idegesít. 

 

(Edward szemszöge)
Elmentünk Tanyaval az erdőbe, de valahogy minden megváltozott, amióta Bellaék itt vannak. Minden! Szinte már bűntudatom van, amikor Tanyaval vagyok. Mintha ezzel Bellat csalnám meg. Nem értem ezt az érzést, hisz Bella volt nincs, már csak a gyerekeim anyja. A gyerekeimé, akik csak Bella miatt hajlandóak egy légtérben lenni velem. Minden zavarossá vált, amióta itt van. Az egész volturis badarság, az Luke fickó és a vámpírjainak a támadása, Eleazar elfogása. Minden kezd a feje tetejére állni. És most még ez is. Vajon miért mondtam, hogy elmegyek Párizsba? Csak Alice miatt? Nem! Biztos, hogy nem csak miatta. De akkor miért? Hisz nem rajongok Párizsért, a sok szerelmesen andalgó párért és a hangulatos éttermekért. Nem, sosem mentem volna el oda szívesen, mert arra emlékeztetett volna, hogy egyedül vagyok, de most? Most itt van Tanya és még is képtelen lennék vele elmenni Párizsba, akkor Bellaval miért mentem volna el? És miért éreztem azt a belülről éles fogaival belém maró féltékenységet, amikor meghallottam, hogy az a Damon hívta el őt oda? A francba is miért? Kérdezgettem magamtól folyton folyvást, de választ nem találtam. Egyetlen egy dolognak örültem ebben az egész elutazásosdinak, mégpedig azért, mert a gyerekeim nagy részt nálunk töltötték az időt, bár Jacob felügyelő tekintete és hívásai rendszeresek voltak, nagyon aggódott értük, nem bízott bennünk. De még ő sem zavart minket különösebben. 

 

(Carlisle szemszöge)
Minden kezdett világos lenni, minden egyes titok és hazugság. Minden kezdett értelmet nyerni, de annyira hihetetlen és elképzelhetetlen volt az egész, hogy nem tudtam, hogy feltételezéseim igazak-e. És ha igen, akkor mégis hogy lehetséges ez? Egyáltalán elképzelhető ez az egész, vagy csak az én gondolataim játszanak velem? Vajon tényleg előfordulhat, hogy minden monda és minden mese igaz? Vajon ehhez az egészhez tényleg a feleségemnek van köze? Valahogy róla könnyen el tudnám képzelni, hogy ő a mesebeli harcos, vagy a mindenki felett álló császárnő. De mindez hogyan kapcsolódik? Ha tényleg ő az ismert harcos, akkor hogy lehetett belőle a vámpírok császárnője? Ez a két személyiség hogy lehetne egy azon személy, ha egyszerre egymás ellentétei? De nem látok más lehetőséget. És ez kicsit megrémít. Igen megrémít a tudat, hogy a feleségem lehet minden titok nyitja, minden ősi titok rejtelme és az ereje mindent meghaladhat.