17. Fejezet – Was Carlisle perfect? Of course he wasn't!

Sziasztok!
Nos igen tudom, tudom, hogy megint későn hoztam a frisst :/ de sajnos nem tudok mit tenni, ilyenkor vagyok gépnél :/
Eléggé csavargattam a szálakat, de most Carlisle-nál, csak hogy ő se maradjon ki a „jóból” de csak hogy ne mindig szegény Mary legyen terítéken visszatértem a másik kedves ismeretlenre :D
Hallgassátok meg hozzá Rihanna We found love c. zenéjét, nem teljes mértékben illik hozzá, de ennél jobbat nem találtam ...
Jó olvasást ! Előre is jó hétvégét! És Cullen, jó osztálykirándulást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

I don't tell anyone about the way you hold my hand
I don't tell anyone about the things that we have planned
I won't tell anybody
Won't tell anybody
They want to push me down
They want to see you fall

Won't tell anybody how you turn my world around
I won't tell anyone how your voice is my favourite sound
Won't tell anybody
Won't tell anybody
They want to see us fall
They want to see us fall

Nem mondom el senkinek, hogyan fogtad a kezem,
Nem mondom el senkinek azokat a dolgokat, amiket terveztünk.
Nem fogom elmondani senkinek,
Nem fogom senkinek,
Hisz ők csak le akarnak húzni,
Látni akarnak,ahogy zuhansz

Nem fogom senkinek elmondani,azt,hogyan fordítottad fel a világot körülöttem,
Nem fogom elmondani senkinek,hogyan a te hangod az kedvenc hangom.
Nem fogom elmondani senkinek,
Nem fogom elmondani senkinek.
Hisz ők csak látni akarnak, ahogy zuhannunk,
látni akarnak,ahogy zuhannunk!
/Cheryl Cole – Parachute/

 

(Carlsile szemszöge)
Nehéz volt végignézni, ahogy elviszik Eleazart, hisz már oly régóta barátok vagyunk, hogy azt már számon tartani is nehéz. Azonban azzal is tisztában voltam, bármennyire is fájdalmas, hogy nem segíthetek neki, nem keverhetem még nagyobb bajba a családunkat. Mérhetetlenül hálás vagyok Bellanak, hogy segít nekünk, de nem akarom, hogy bajba keveredjen, viszont azok után, ahogy beszélt Aroval tudom, hogy nem eshet baja. Mindenképpen tudni akarom, hogy mihez fog kezdeni, hogyan segíthetünk neki kihozni Eleazart, és meg kell köszönnöm, hogy ennyire törődik velünk még mindig.épp ezért amikor iskola után megérkeztek hozzánk, kihívtam Bellat beszélgetni az erdőbe....

(Bella szemszöge)
Kicsit furcsálltam Carlisle viselkedését, de ahogy kérte mentem velem. Elég mélyen mentünk már az erdőben ,amikor egyszer csak megállt egy kidőlt fánál, én pedig érdeklődve néztem fel rá.
- Mi az a titkos dolog, amiről szeretnél beszélni? - kérdeztem halkan, bár ha már ilyen messze eljöttünk kevés az esélye, hogy bárki is hallana.
- Szeretném megköszönni, hogy segítesz Eleazaron. - mondta őszinte hálával hangjában.
- Ugyan már Carlisle, ez természetes. - mosolyogtam rá kedvesen.
- És szeretnélek megkérni, hogy szólj, ha bármiben tudok segíteni, Eleazar kimentésében. - nézett rám komoly tekintettel.
- Carlisle, el tudom intézni, ne aggódj, nem keverlek titeket bajba, Eleazart is kibeszélem majd, nem kell félned, csak bízz bennem. - tettem jobb kezem vállára és komolyan néztem rá.
- Soha nem értettelek Bella, hogy miért vagy ilyen jó hozzánk, hisz mi csak szörnyetegek vagyunk. - sóhajtott fel és leült a farönkre.
- Mint azt láthatod már én is olyan vagyok, mint ti. És ne mond, hogy szörnyetegek vagytok! Carlisle, te jó ember vagy, igen ember! Tudod csak azokat hívjuk szörnyetegnek, akik olyat követtek el a világ vagy mások ellen, ami megbocsájthatatlan. - mondtam komolyan, letérdelve elé és szemébe nézve. Szemeiben valami furcsa fény gyúlt, nem tudtam mire vélni, aztán elgondolkodtam és rájöttem hol hallottam ezt a mondatot, hogy miért pont ezt mondtam neki. Ezt elszúrtam, basszus, amióta itt vagyok teljesen megzavarnak, miért? Miért kell nekem ezt csinálnom? Miért kínzom magam? Miért kellett nekem akkor találkoznom velük? Miért forgatják fel a nyugodt életem? Miért nem élhetek békében a múlt nélkül? Miért kell végig csinálnom ezt a szarságot? Aztán hirtelen rájövök, hogy miért, a gyerekeimért és azért, mert nem tudom őket elengedni, nem tudom elengedni a Culleneket, hisz volt idő, amikor ők voltak az életem, de főleg Edward. Bárcsak elmenekülhetnék. Bárcsak elfelejthetném, hogy szerettem őket. Bárcsak elfelejthetném, vagy legalább egy kis időre megfeledkezhetnék a közös emlékekről, de nem megy, ahányszor látom őket mindig eszembe jut valami. Gondolataimban elmerülve néztem már az erdőt, hátat fordítva Carlisle-nak.
- Bella? - suttogta és kezét vállamra téve fordított vissza maga felé, szemeiben láttam, hogy felfogta a szavak jelentését és felfogta a mögöttük lévő titok egy részét, vagy talán az egészet? Sikerült neki összerakni a képletet? Rájött a titkok nyitjára? Feloldotta a rajta lévő képesség hatását? Ahogy szemeit néztem rájöttem, hogy igen, sikerült neki. Fejem elfordítottam, nem szóltam semmit sem, csak amilyen gyorsan csak tudtam vissza szaladtam a Cullen-villához. Legszívesebben fogtam volna a cuccom és menekültem volna haza Volterraba, de nem! Isabella Volturi soha nem menekül el! Isabella Volturit senki nem győzheti le! Mondtam magamnak. Csak lehuppantam a Cullen-villa nappalijában lévő kanapéra.
- Miről beszéltetek nagyapával? - kérdezte lányom.
- Csak Eleazarról. - mosolyogtam rá kedves mosollyal.
- Értem. - mosolygott Nessie és inkább hagyta a témát és hülyült tovább a nagybácsijaival. Én csak ültem és gondolkodtam, megnyugtattam magam. Igen! Carlisle tudja használni a fejét, rájön, hogy ezzel ő is bajba kerül, igen! Nem lesz baj, Carlisle nem szól senkinek. Próbáltam megőrizni hidegvérem. Carlisle jóval utánam jött vissza a házba. Egy pillanatra körbenézett a helyiségben, tekintete kicsit megakadt rajtam, és elfogott vágy, hogy halljam a gondolatait, aztán már nem is gondolkodtam, csak cselekedtem. Carlisle-ra összpontosítottam, és amikor meghallottam gondolataiban, ahogy olaszul számol, megnyugodtam, alig hallhatóan kifújtam a levegőt megkönnyebbülésemben, de aztán amikor megszólalt és nyugalmam egy mondat alatt tört darabokra, ugyanakkor ez csak belsőmet marcangolta, arcom teljes nyugalmat sugárzott.
- Családi megbeszélés! - mondta normál hang erővel, de tudta, hogy a szobában lévők is meghallják – a Denalik-.
- Akkor mi megyünk is. - mondtam, de nem tudtam, hogy jobb-e vagy sem, ha itt maradunk, akkor legalább tudom, hogy miket mondott el a többieknek, ha viszont elmegyünk nem kell válaszolnom Carlisle kérdéseire.
- Nem, maradjatok! - kért minket Carlisle, gyerekeim rám néztek, sejtették, hogy valami komoly dologról van szó, és valószínűleg köze van hozzám, hozzánk vagy bármihez, ami Volturi. Erre ők is rájöttek, pedig nem ismerték még annyira Carlisle-t.
- Akkor maradunk. - rántottam meg a vállaim, mintha nem érdekelne, pedig nem így volt. Bementünk az étkezőbe, a gyerekek tanácstalanul néztek a székekre, mivel volt két szabad hely, ami valószínűleg Eleazar-é és Carmené.
- Üljetek csak le. - mondta kedvesen Esme, és gyerekek így is tettek.
- Ülj le Bella. - szólalt meg Edward és felkelt a helyéről.
- Nem kell köszi, jó nekem így. Egyébként is, ha Tanya mellé ülök, tuti megtépjük egymást a megbeszélésen. - próbáltam elviccelni a dolgot, és Emm meg Jazz el is nevette magát, míg én csak mosolyogtam és a falnak dőltem, hogy mindenkire rálássak.
- Carlisle miért hívtad hirtelen össze ezt a családi megbeszélést? - kérdezte Jasper tárgyilagosan.
- Mert fontos dolgot kell elmondanom nektek. - felelte komolyan Carlsile.
- Miről pontosan? - kezdte faggatni Edward.
- A múltamnak egyetlen titkáról. - sóhajtott fel a családfő, Edward szemében megértés jelent meg, mintha tudná azt a titkot, talán tudja is.
- Milyen titokról? - kérdezte Esme aggódó hangon, úgy tűnik ő nem tudja, és ez pedig nagy baj.
- Szerelmem, hallgassatok végig. - kérte komoly hangon. - Erről senki nem tud, még Eleazar sem, csak Edwardnak meséltem el. - kis elégedettség öntött el, hogy megtudtam állapítani, hogy ő ismeri a titkát.- Amikor még Volterraban voltam, a királyok nem nézték jó szemmel, hogy nem iszom ember vért, hiába győzte meg őket Mary, hogy nem lesz velem baj, hiába kezeskedett értem, nem bíztak bennem. Egy évvel az átváltozásom után Aro félt attól, hogy elhagyom a királyságot és újat alapítok, olyanokból, mint én, ezért azt akarta, hogy szorosabb kapocs fűzzön engem a Volturihoz. - kezdett bele a mesedélutánba. - Emlékszel Esme, hogy azt mondtam, hogy volt egy nő előtted a létezésemben? - pillantott kissé félve nejére.
- Igen emlékszem, de ennek mi köze a Volturihoz? - csóválta meg a fejét értetlenül.
- Ő volt a szorosabb kapcsolat a Volturival. Egy Volturi volt vagyis most is, azt hiszem. Aro beakarta biztosítani a helyem, ezért kényszer házasságba taszított minket. Azelőtt sokat beszélgettünk, ő segített nekem kilábalni az újszülött korból. Mindig velem volt. Aro azt hitte a kapcsolatunk elég lesz egy házassághoz, de az esküvő után úgy döntöttünk maradunk barátok. Aro már nem szólhatott bele a magán életünkbe, így nem szólt bele, hogy hogyan éljük házasságunkat, azonban azzal, hogy elvettem őt én is király lettem. - folytatta tovább a story-t.
- Most komolyan elvettél egy nőt, de csak barátok voltatok? - nevetett Emm.
- Ez nem olyan szokatlan. - keltem Carlisle védelmére. - Nekem a gyerekeim miatt már több kényszer házasságom volt. És egyik exférjemmel sem álltunk túl közel egymáshoz, ha akartak is tőlem valamit, megtanítottam nekik, hogy én nem vagyok egy olyan nő, akit ki lehet használni. Az eddigi férjeim közül csak eggyel álltunk tényleg közel egymáshoz.
- Luke-kal? - kérdezte Tony.
- Nem, az első férjemmel. - válaszoltam. - Szóval Emmett, ne szólj semmit, mert te szerelemből vetted feleségül Rose-t és fogalmad sincs, milyen, amikor arra kényszerítenek, hogy olyant vegyél el, akit lehet még sosem láttál, nem is tudsz róla semmit. De ez most nem fontos. - mondtam és Carlisle-ra pillantottam, hogy folytassa.
- Emmett kérdésedre válaszolva nem teljesen. - állt fel a családfő székéből és a mellettem lévő nagy ablakhoz sétált.- 37 év hosszú idő, hosszú, hogy a vámpír rájöjjön, hogy milyen egyszerű élete is lehetne egy nő mellett, aki hasonló hozzá, aki megérti és mindig meghallgatja. De már kezdett elegem lenni a Volturiból, ahogy ő is unta, hogy folyton a kastélyban kell lenni, azért, mert királyné lett. Utálta, hogy ha közvetve is, de Aroék rángattak minket egy darab kötélen, mint a bábukat, el akartunk menni, legalább egy kis időre, de aztán felbukkant Eleazar, és Mary is, kijárta neki, hogy hozzám hasonlóan élhessen a Volturinál. Én segítettem Eleazarnak, de ő próbált távol maradni tőle, épp ezért soha nem találkoztak, vagy ha mégis, akkor sem tudhatta Eleazar, hogy ő a feleségem.
- Szóval a feleséged is volt? Nem tudtam, hogy elvetted. - mondta Esme, nem volt hangjában megvetés, düh, csak egyszerűen értetlenség, bízott férjében és ez igazán szép dolog.
- Sajnálom, nem akartam beszélni senkinek róla. - fordult felesége felé.
- De ha ott volt a feleséged, ott volt Eleazar a barátod, ott volt a királyság, akkor miért jöttél el? Miért jöttél el egyedül? - kérdezte Jasper.
- Eleinte nem értettem, hogy miért akar távol maradni Eleazartól, amíg rá nem jöttem, hogy mi Eleazar képessége. Eleinte veszekedtünk is emiatt, de aztán megértettem, és eltitkoltam őt Eleazar elől. De aztán amikor már Eleazar is túljutott az első éveken, el akartam menni, orvos akartam lenni, hogy segítsek másokon. Ő azt mondta, hogyha ezt szeretném csinálni, akkor ő mellettem áll és bízik bennem. De a Volturinak már nem voltak ilyen szándékai, semmiképp nem akarták, hogy elszakadjon tőlük, ahhoz túl értékes volt. Ezért engem sem akartak elengedni, végül ő azt mondta, hogy jöjjek el és éljek, alapítsak családot. Elengedett, de azt mondta, hogy ha meggondolom magam, akkor keressem fel. Párszor még visszamentem Volterrába, de sehol sem találtam, míg rá nem jöttem, hogy Chelasea, az egyik testőr használta rajtam a képességét, már nem volt olyan fontos nekem, mint előtte, de ami a legrosszabb volt, az az, hogy nem tudtam, hogy ki ő, az arcát teljesen elfelejtették velem. Aztán amikor rátaláltam Edwardra, akkor már nem mentem vissza, mert tudtam, hogy Aro megakarja majd szerezni a képessége miatt. Majd rátaláltam Esmere és már nem is akartam felkeresni.- fejezte be a történetét, amit mind némán hallgattunk végig, láttam a döbbenetet a többiek arcán, igen, ez van, ha kiderül egy nem várt titok.
- Ezt miért mondtad most el? Mármint ne érts félre, de ha eddig titokban tartottad, akkor most miért lett hirtelen olyan fontos, hogy megoszd velünk? - kérdezte diplomatikusan Jasper.
- Azt hittem, hogy meghalt, de tévedtem, még most is él. - fordult vissza az ablak felé.
- De hát nem is ismered föl. - szólt bele Edward.
- Bella tett egy megjegyzést, amiről tudom, hogy él. - nézett rám szeme sarkából.
- Véletlen egybeesésekben nem hiszel mi? - próbáltam menteni a menthetőt.
- Nem. - válaszolta határozottan.
- Akkor inkább nem mondok semmit. - válaszoltam nemtörődöm feelinggel.
- És most, hogy tudod, hogy él, mit tervezel tenni? - kérdezte Esme kis félelemmel hangjában.
- Téged szeretlek Kedvesem, és most nem is az előző házasságom miatt meséltem el ezt. Hanem mert van egy feltételezésem. - mondta komolyan.
- Azokat nagyon nem szeretem. - sóhajtottam.
- Azok után,amiket idáig tudunk a császárnőről … előfordulhat, hogy ő az. - nézett rám kutató szemekkel.
- És miből hoztad ezt össze? - néztem rá érdeklődve.
- Azt mondtad a császárnő a rokonunk. És két szavazati jogunk van, nem hiszem, hogy komolyan a gyerekeid miatt van kettő … - magyarázta, én meg csak felhúzott szemöldökkel néztem rá, mert nem értettem a feltételezést.
- Miért lenne több szavazati jogunk, ha nem a gyerekek miatt? - értetlenkedett Jazz. Carlisle nem szólt, csak kutató szemeivel próbálta kicsikarni belőlem a választ.
- Mert nem vált el az első feleségétől. - mondta Edward nyugodt hangon.
- Nos, igazam van Bella? - kérdezte Carlisle, nem is foglalkozva fogadott fiával.
- Tudod, hogy nem válaszolhatok. - feleltem nyugodt hangon.
- Kérlek Bella. - nézett szemeimbe, de én megacéloztam magam.
- Sajnálom. Ha válaszom igen lenne, akkor is nemet kéne mondanom. Szóval nem Carlisle. - mondtam nyugodt hangon, kissé sajnálkozva, aztán már menekültem is innen.- Most pedig megyek, ha vége a mese délutánnak, megígértem Jake-nek, hogy lemegyek La Pushba. - hazudtam, pedig csak ki akartam jutni innen. - Kicsikéim, a parton leszek, ha akartok gyertek majd. - mosolyogtam rájuk kedvesen és elindultam kifelé. - Sziasztok! - köszöntem még vissza, de Carlisle elállta az ajtót.
- Muszáj tudnom.
- Tényleg a gyerekeim miatt van két szavazó jogotok. - mondtam válaszképp, de csak próbáltam kitérni a válaszadás elől, ahogy megkerültem Carlisle-t és hazafutottam, alig pár perccel később gyermekeim is utánam jöttek, hogy kifaggassanak, miből gondolta Carlisle azt, amit.