19. Fejezet – Welcome with new energy

Sziasztok
Tudom, hogy azt ígértem, hogy még pénteken hozom a frisst, aszem már szombat van :/ de konkrétan alig valamivel éjfél előtt értem haza … sajnálom, de legalább nem csúszok annyit, mert akkor is felteszem még most ! :)
Kicsit összegző fejezet lett, ami bevezet minket a későbbi bonyodalmak és megoldások felé.
Ajánlom hozzá  David Guetta & Sia - Titanium c. számot, tudom, hogy nem illik hozzá annyira, de imádom ezt a számot.
Remélem tetszeni fog!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

A férfiak buggyantabbak, mint a kéthetes ráksaláta egy szép júliusi napon.
Laurell Kaye Hamilton: Leláncolt Nárcisszusz 

 

(Kate szemszöge)
Párizs gyönyörű volt, mint mindig, elég kellemetlenül éreztem magam, hogy elrontom a romantikus utazásukat, de ahogy megpillantottam Damont, és aztán kicsit később, látva őket, tudtam, hogy nem rondítottam bele semmibe, legalábbis Bella részéről. Egész végig hármasban voltunk, aminek Damon szemmel láthatóan nem örült, míg Bella jót szórakozott Damonön. Ahogy idáig megismertem Bella vásárlási szokásait eléggé meglepett, hogy eljött velem vásárolni, bár az is igaz, hogy én nem kényszerítettem rá semmit sem, igaz én jól bevásároltam a márkás és szebbnél szebb cuccokból, addig Bella, Damonnel együtt nagyrészt csak vártak rám, de Bella is vásárolt pár farmert és pólót is, meg sport cipőket. Rengeteget szórakoztunk, felmentünk az Eiffel-toronyban, a Notre-Dame-ba, Louvre-ba, sőt visszafele megálltunk Versailles-ban és Disneylandben is, nagyon jó utazás volt, még akkor is, ha Damon és Bella ezeken a helyeken már mind járt ezelőtt is, míg én csak az Eiffel-toronyban és a Louvre-ban. Az utazásunkat, a jó szórakozás miatt, kicsit kibővítettük, így az egy hét helyett, majdnem két hetesre nyúlott. Nagyon vicces volt, legszívesebben még maradtam volna, hogy nevessek az ostoba vicceiken és a folyamatos szócsatáikon. De hát most már muszáj volt visszamennünk, így utolsó nap, már Versailles-ban szálltunk fel a Seattle-i gépre. És utaztunk vissza Forksba hárman.

(Bella szemszöge)
Nem is volt olyan szörnyű az utazás, Damon, Kate miatt nem nyomult annyira, és legalább arra is rájöttem, hogy Kate-tel bármikor nyugodtan elmehetek vásárolni, nem fog rám erőltetni semmit sem, ezért kapott tőlem egy hatalmas piros pontot. Seattle-be vezető út gyorsan eltelt, azt hittem, hogy Damon utazik tovább, de nem jött be.
- Nem mostanság megy a géped tovább délre? - kérdeztem a reptéren.
- De. - mosolygott pimaszul.
- Akkor??? - néztem rá kérdőn.
- Ugyan, ilyen szép hölgyeket nem szabad magukra hagyni, a végén még valami rossz dolog történne velük. - vette fel az úriember hangsúlyt, Kate-tel egymásra néztünk és egyszerre nevettünk fel.
- Ezt te sem gondolod komolyan. - nevettem ránézve.
- Na jó. Igazából csak kíváncsi vagyok a Cullenekre, régen láttam a gyerekeidet és még nem akarok elbúcsúzni a szép hölgyektől. - vette fel a csábító mosolyát.
- Na mit szólsz hozzá Kate? - néztem rá.
- Háát, nem is tudom …
- Én sem … - vágtunk mindketten elgondolkodó képet.
- Na máááár csajok! Én elvittelek titeket Párizsba, ti pedig nem akarjátok, hogy egy kicsit meglátogassam a többieket, ez nem fair! - durcázott.
- Na jó, legyen! - sóhajtottam fel, de mosolyom továbbra is szélesen virított arcomon. Így mindhárman jókedvűen mentünk ki a reptérről, a parkolóban Ness Mercije várt ránk. A csomagokat betuszkoltuk a csomagtartóba. Én már ültem is a volánhoz, és senki sem ellenkezett, Damon az anyósülésre ült, Kate pedig hátra. Útközben Damonnel viccelődtünk, Kate nagyrészt csendben volt, de arcán mosoly ragyogott. Gondolataim közben az utazás pozitívumaira gondoltam, a lelkivilágom helyrebillentődött, a hangulatom még jobb, mint eddig, a gondolataim teljesen kitisztultak, teljesen pihentnek érzem magam és erre a Cullenektől való távollét is rátett egy jókora lapáttal, viszont gyerekeim nagyon hiányoztak már, épp ezért gyorsan hajtottam, mondjuk, mint általában … Hamar megérkeztünk a Cullen-villához, a család már kinn várt ránk, ahogy leparkoltunk a ház előtt. Alighogy kiszálltam a kocsiból, gyerekeim máris a nyakamba vetették magukat, én pedig nevetve öleltem őket.
- Na szép mondhatom, engem már nem is üdvözöltök? Ezt megjegyeztem ám! Megyek is haza! - játszotta a sértettet Damon, a kocsi ajtajának dőlve, karba tett kézzel, én meg nevetve csóváltam a fejem.
- Azt még megértem, hogyha féltékeny lennél Nessie-re, na de Tony-ra is? Milyen egy perverz pedofil vagy! - nevettem.
- Igen? - villantotta ki fogsorát. - Te is általában a fiatalabbakra buksz, szóval inkább ne beszélj a pedofíliáról. - mondta komolyan.
- Ahogy mondod, általában, nem mindig. - öltöttem ki rá a nyelvem.
- Damon, nem is mondtad, hogy jössz. - ölelte át lányom mosolyogva.
- Igen, szólhattál volna. - mosolygott fiam is, és megveregették egymás vállát, mint a nagy fiúk.
- Anyátok fogott be teherhordónak. - mondta.
- Hogy ez nekem miért nem rémlik? - kérdeztem.
- Nem tudom, meg kéne nézetni magad, ilyen szörnyű vámpír memória ? Ejnye-ejnye! Szeretnéd, ha segítenék? - lépett elém, és kihívóan nézett rám.
- Kettőnk közül, én vagyok orvos, szóval nem tudom miben is tudnál segíteni. - vágtam értelmetlen képet.
- Hát nem is tudom … - hagyta függőben a mondatot és egyik kezét az arcomra tette, lassan simított rajta végig, le a nyakamon, a vállamon, a kézfejemig, azonnal elkaptam a kezét és erősen fogtam.
- Már komolyan vártam, hogy mikor próbálkozol be Damon, a mai napon még nem volt semmilyenem akciód. - nevetett fel Kate.
- Én valahogy kevésbé vártam. - mondtam durcásan.
- Kate, szerintem mi még ketten sokra vinnénk. - villantott rá egy csábító mosolyt.
- Egyetértek, főleg, ha ez az jelenti, hogy leszállsz rólam. - mosolyogtam bűbájosan.
- Ez nem jött be szívi. - nevetett fel Damon, és derekamra pakolta kezeit.
- Azért lássuk be, egy próbát megért. - vontam vállat.
- Ugyan már, mindketten elég makacsak vagyunk, hogy tudd, hogy ezzel még nincs vége. - mosolygott, közelebb hajolva hozzám.
- Annyi különbséggel, hogy te egy öntelt szadista vagy. - suttogtam, csak a hatás kedvéért, mivel mindenki hallotta.
- Te meg egy szexi harcos. - súgta s hangján lángolt a szenvedély, ajkai közeledtek, míg én gonoszan elmosolyodtam, csuklójánál fogva lefeszítettem magamról a kezeit és hasba rúgtam. - A gonoszt kifelejtettem a repertoárból. - mondta, miközben felállt a földről.
- Tudod, egyvalamit beismerek, rajtad kívül nem igen hangoztatja senki, hogy szexi vagyok, amikor egy egyszerű póló és farmar van rajtam. - nevettem fel. - De inkább ne próbálkozz, az egy éjszakás kalandok nem az én asztalom. De ha gondolod bemutathatlak közelebbről a húgaimnak.
- Szóval a húgaidnak? - vágott elgondolkodó fejet. - Hallottam már róluk egyes mást, de tényleg hányan is voltak már velük?
- Á-á ők nem beszélnek az én magánéletemről, én nem beszélek az övékről. - vontam vállat.
- Szóval ők ismerik a magánéleted, ez kezd érdeke lenni. - villantotta meg elképesztő mosolyát.
- Egy undorító szemétláda vagy.
- Nem mondtál újat. De mond csak, nem hasonlítok valakire? Mondjuk rád? - nevetett.
- Ha jól emlékszem azért maradtál, hogy megismerkedj a Cullen-Denali klánnal. Tessék ott vannak, ismerkedj! - mutattam rájuk.Damon pedig Carlisle elé sétált, pedig most még csak nem is ő állt az élen, de mégis hozzá sétált.
- Üdvözlöm Cullen.
- Köszöntünk Salvatore! - szólt nyugodt hangon Carlisle.
- Meg sem kérdezed, honnan ismerlek Carlisle? - nézett rá Damon érdeklődve.
- A vak is látja, hogy ismered Bellat, vagyis ismered a Volturit, nincs kizárva, hogy voltál Volterraban, vagy hogy bárki mesélt rólam … - mondta diplomatikusan.
- Tényleg használja az eszét. - mondta kicsit döbbenten Damon, felém nézve.
- Nem mondtál újdonságot. - rántottam meg a vállaimat.
- Nos, én csak be akartam köszönni, ha csak Bella nem hív meg éjszakára. - nézett rám.
- Ohh, hát még szép, hogy nem, más fél hetet kibírtam veled egy szobában, de az istenért sem bírok ki veled egy nappal sem többet egy házban. - nevettem.
- Ez most szíven ütött. - mondta drámain a szíve fölé helyezve kezét.
- Ez a tehetségem Drágám. - mosolyogtam elbűvölően. - Esetleg szerezzek neked magán gépet?
- Köszi, van. - dugta ki nyelvét. Aztán elbúcsúzott a többiektől, a gyereket megölelte, ahogy Kate-et is, aztán felém fordult. - Hamarosan találkozunk. - mosolygott ördögien.
- Mondhatnám, hogy alig várom, de nem. - nevettem, aztán egy hirtelen puszit nyomott a szám sarkára, olyan váratlanul, hogy utána is alig fogtam föl, a puszit valahogy nem néztem volna ki belőle, azt már inkább, hogy akaratom ellenére megcsókol, de ezt nem. Na mindegy, nem tettem szóvá, ő meg elfutott a reptér felé. - Jah, a cuccaidat meg én szállítgatom mi? - kiabáltam utána, de csak a nevetését hallottam. - Remek. - mondtam durcásan.
- Nem tudjátok milyen vicces volt. - nevetett Kate, a családja felé fordulva.
- El tudom képzelni. - nevetett Nessie.
- Mintha Jazz és Emm egymással veszekednének, csak épp nő-férfi felállításban. - röhögött Tony is.
- Pontosan. - nevetett Kate is. - Kész élmény volt. Még olyan helyekre is bejuttattak minket, ahova nem lehet bemenni. Mint a Versailles-i hálószoba, na az nagyon vicces volt. - nevetett.
- Már akinek . - durcáztam.
- És mi lemaradtunk erről. - sóhajtott fiam.
- Én mondtam, hogy jöjjetek.
- Na, de mi is volt? - kérdezte lányom kíváncsian.
- Aki kíváncsi az hamar megöregszik kis lányom. - öltöttem rá ki nyelvemet, ma ilyen napom van azt hiszem.
- Rám ez nem vonatkozik, szóval hadd halljuk. - nevetett fel.
- Lemaradunk a kiránduló csoporttól, és megnéztük a külön lakosztályokat, amiket még mindig nem tudom, hogy honnan ismertek annyira. - nézett rám. - De mindegy is. És jött egy őr és nem tudtunk kiugrani sem, mert lent is voltak kamerák, ezért Damonnel előadták az eltévedt félő tiniket, akik csak véletlenül maradtak le egy-egy csók miatt. - nevetett Kate. - Értem, miért te leszel a tanító Félix sulijában. Komolyan, még én is majdnem bedőltem, hogy ti tényleg szerelmes tinik vagytok.
- Pedig már rég túl vagyok a tini korszakon. - mondtam a legkomolyabb hangomon.
- Ja, nekem még nem jött le. - nevetett fiam.
- Na de kis fiam! Neked legalább az én pártomon kéne állnod.
- Na jó, mindegy! Milyen ruhákat vettetek? - kérdezte felvillanyozva Alice. És sajnos kaptam is a fejemre, hogy csak egyszerű pólókat és farmerokat vettem, semmi márkás cuccot. És mondta és mondta és mondta … annyira hiányzott már amikor csak fecseg, még az is, ahogy leszid, a ruhák miatt. Csak megöleltem és már abba is hagyta a leszidásom, és elkezdett az elmúlt napokról mesélni és kérdezgetni minket Kate-tel. A napok sokkal gyorsabban teltek, mint előtte, teljesen összeszedtem magam, mindig legalább kétszer átgondoltam, mielőtt mondtam valamit. Minden nyugodt volt, még Tanya nyavalygását is jobban bírtam, ha továbbra is Cullenek közelében fogunk lakni, akkor lehet bevezetek legalább 2-3 havonta egy utazást … De most kisebb gondom nagyobb volt ennél, ugyanis eljött az ideje, hogy haza utazzunk. Pár nappal a megbeszéltek előtt mentünk vissza, mivel a tárgyalás előtt még ki akartam szedni Eleazart a Volterra alatti dutyiból. Egyetlen telefonba került, hogy hazaszóljak a magángépért, és szóljak, hogy meglepi lesz, hogy hamarabb megyünk vissza. Délután indultunk, hogy sötétedésre érjünk Volterraba, jó pár órával később már a kastély mellett lévő erdőben szálltunk le, két őr várt ránk, ahogy kiszálltunk, meghajoltak.
- Üdvözöljük Volterraban.
- Hello. - köszöntem én először. - A csomagokat helyezzétek el, majd a többiek segítenek, a Cullen-Denali klán a hercegi lakosztályokat kapják.
- Értettük. - hangzott a egyhangú válasz, és már kezdeték volna kipakolni a csomagokat, ha nem szólók közbe.
- Aro hol van? - kérdeztem még meg.
- A szobájában, de azt mondta a Mester, hogy senki se zavarja. - felelt illedelmesen az egyikük.
- Köszönöm. Akkor enyém Aro, tiétek nagyapa? - kérdeztem gyerekeimtől.
- Naná, mint mindig. - nevetett Tony.
- Nem fordítva kéne? - kérdezte az egyik őr, kissé meglepődve, mire én ránéztem. - Elnézést, nincs hozzá semmi közöm … - mondta alázatosan.
- Tényleg nincs. - mosolyogtam kedvesen. - Általában így kezdjük, ha nem tudom meggyőzni Arot, csak akkor jönnek a gyerekek.
- De miért? - kérdezte értetlenül Alice.
- Mert ha én nem tudom meggyőzni Arot, a gyerekek igen. - mosolyogtam.
- Ezt hogy érted? - nézett rám Alice, aztán a gyerekeimre, akik összenéztek, aztán elmosolyodtak.
- De apuciii! - vettették be a könyörgő szemet és így néztek Alice-re, aztán felnevettek. - Hidd el Alice, apu nem tud ezeknek a szemeknek ellenállni. - mondta Nessie.
- És nagyapa hol van? - kérdezte Tony végül a két pakoló őrtől.
- A trónteremben, Marcus Mesterrel és Sulpiciaval. - válaszolta.
- Sulpicia a trón teremben van? Akkor Aro miért zárkózott be? - értetlenkedett lányom, és ami azt illeti, ezt most én is csodálom.
- Passz, de kiderítem. - mosolyogtam ravaszan. - Egy óra múlva a szobátokban leszek. - nyomtam egy-egy puszit az arcukra és már futottam is Aro szobájába …