20.Fejezet – Funnily together

Sziasztok
Tudom, hogy valószínűleg leveszitek a fejem, mert kihagytam egy kis részletecskét, de hát muszáj volt :$
Eléggé könnyed, játékos és vicces fejezet lett szerintem, de a következőtől kezdve kicsit elmélyedünk majd a Birodalom ügyeiben … ééés Bella titkainak a felfedése is elkezdődik …
Hallgassátok meg hozzá Children of Distance – Játék az élet c. számát, ha van kedvetek.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Mondhat bárki bármit a vámpírokról, valóban érdekesek. Ez is benne van a munkaköri leírásukban, mint a vérivás, meg az éjszakázás.
Laurell Kaye Hamilton – Bűnös vágyak

 

(Edward szemszöge)
Csodálatos lakosztályt kaptunk Tanyaval, ahogy a többiek, a mellettünk lévő lakosztályokat. Mind gyönyörű volt. Tanya, a testvéreivel együtt elment meglátogatni Carment, és Eleazart, míg mi felkerestük gyerekeim szobáit, közvetlenül a királyok lakosztályai mellett találtuk meg, ahol nem mellesleg Carlsile és Esme is ideiglenes szállást kapott a Caius melletti lakosztályban, amit nem értettünk, hogy miért nem ott, ahol mi, egy szinttel lejjebb, de nem igazán foglalkoztunk velük. Nessie szobájának falai fehérek voltak és lilák, mint minden a szobában, a csillár világos lilán és fehéren csillogó körcikkekből állt, míg a plafon széleinél kis lapos égők világítottak körbe, kivéve a hatalmas ablaknál. A szobában egy fehér vázas, lila franciaágy volt, szépítkező asztallal, két fehér fotellel és egy fehér kanapéval. Két ajtó nyílt belőle, az egyik gondolom a fürdő, a másik a gardrób, de ami érdekes volt, hogy volt egy álfal is, amit el lehetett húzni, és ami most el is volt húzva, hogy a két szoba egybe legyen nyitva s, amely mögött Tony szobája húzódott. Fiam szobájában a fekete és a fehér keveredett, míg egy egyszerű fa padló és szőrmés fekete szőnyeg burkolta a talajt, addig az ágy hátánál a fal fekete volt, a többi fehér, és az ágy egyik oldalán volt egy üvegajtó, ami gondolom erkélyre vezetett ki. Az ő szobájában is fehér keretes franciaágy volt, csak fekete huzattal és a húgához hasonlóan az ő szobájában is volt fehér kanapé és fotelek.
- Remekül van berendez, ki rendezte be? - kérdezte Esme kedvesen, leülve Nessie szobájában lévő kanapéra, férje mellé.
- Hát, keresztanyukáinkkal együtt rendeztük be, meg anyu is segített sőőt még aput is rávettük, hogy segítsen. - mosolygott Nessie. Még mindig szörnyű fájdalom jár át, amikor Arot hívják apunak, nem engem … Közben Alice a gardróbjaikba vetette magát és megelégedve nézegette a szebbnél szebb és márkásnál márkásabb ruhákat.
- És sajnálatos módon a gardróbunkban is rendezgettek. - nyögött fel fiam, ahogy meglátta húga szekrényét, és Nessie halálra várt arcát.
- Ezt nem hiszem el! - akadt ki Nessie. - Hol vannak? - kérdezte dühösen, és már ment is volna az ajtó felé, hogy elbeszélgessen a keresztanyukáikkal.
- Ugyan már húgi, nyugi. - nevetett Tony.
- Nem nyugszom le, nincsenek meg a farmerjaim és a kedvenc pólóim! Nem érdekelnek a hülye ruháik, nekem a pólóim kellenek! - hisztizett, mint egy kisgyerek, amin mi, többiek jót nevettünk, végül Tony unszolására durcásan leültek egy-egy fotelbe közénk. És elkezdtünk beszélgetni. Gyerekek egyre többet néztek az órára, hogy Bella vajon mikor ér vissza, és hogy sikerült-e meggyőznie Arot. Végül 5 perccel, a megbeszélt idő előtt suhant be Bella Nessie szobájába és mosolyogva hasalt le az ágyára, hogy ránk nézzen.
- El van intézve. Holnap kiengedik Eleazart. - mosolygott. Mi pedig meglepetten néztünk rá...

(Bella szemszöge)
Ahogy megláttam megdöbbent képüket, a gyerekekkel felnevettünk.
- Mondtam én, hogy meggyőzőm Arot. - nevettem.
- Na, akkor ennyivel kevesebb dolgunk van bátyó. - nevetett lányom.
- Nem mintha én számítottam volna arra, hogy bármit is tennünk kéne az ügy érdekében. - nevetett fiam is.
- Ohh, dehogynem bátyó, te még jössz velem könyörögni a drága keresztszüleinknek, vissza akarom kapni a pólóimat. - mosolygott lányom.
- Megint átrendezték a gardróbot? - kérdeztem félve.
- Igen anyu, szóval én a helyeben nem várnék normális ruhákra. - mondta Nessie.
- Hajj, az nem jó. - sóhajtottam. - Megyek én is veletek könyörögni.
- Rendicsek, hárman megoldjuk. - nevetett Tony is.
- Jut is eszembe, hogy tetszenek a lakosztályaitok? - néztem Cullenekre.
- Köszönjük Bella, remekül néznek ki, és azt is köszönöm, hogy kihozod Eleazart. - mondott köszönetet Carlisle.
- Amit megígérek, azt be is tartom. - mosolyogtam kedvesen. Épp elkezdett volna további köszönetnyilvánításba Carlsile, amikor Tony ajtaja kivágódott és Aro lépett be rajta.
- Na szép, még csak nem is köszöntök a jó öreg apátoknak? - kérdezte nevetve Aro, gyerekeinkre nézve.
- Apuuu! - pattantak fel gyerekeim és Aro nyakába vetették magukat.
- Annyira hiányoztál apuci. - ölelte lányom szorosan.
- Igen, nagyon hiányoztál apu, miért nem látogattál meg minket? - mondta kicsit durcásan Tony.
- Ti is nagyon hiányoztatok. - nevetett fel. - És hát ismertek, volt egy kis nézeteltérésünk anyátokkal, nem volt képem odamenni. - ezen én jót nevettem.
- Neked nem volt képed? - nevettem tovább. - Ez remek vicc volt Aro. Neked olyan vastag bőr van az arcodon, hogy simán odatoltad volna a segged. - nevettem.
- Na de Isa! - mosolygott rám. - Még visszavonhatom az ígéretem, hogy elengedem Eleazart.
- Nem vonnád vissza az ígéreted. - mondtam teljes lelki nyugalommal, negédes mosollyal.
- Sajnos igaza van. - húzta el a száját.
- Tudom Szívi. - nevettem.
- Na és minden rendben van drágáim? - kérdezte apáskodó hangon Aro, visszatérve gyerekeinkhez, látom Carlisle döbbenetét, és Edward fájdalmát is, míg  többiek csak érdeklődve figyelik a rettegett királyt.
- Persze apu, csak keriék eltüntették a normális ruháimat, de ezért még kapnak. - mondta gonosz hangsúllyal lányom, mire Aro felnevetett.
- Ez az Kicsim, volt kitől tanulnod. - mosolygott és rám nézett.
- Remélem magadra célzol. - néztem rá.
- Persze, hogy nem. De ezt majd később megbeszéljük. - mosolygott. - De először is, köszöntelek Cullenek a királyságunkban. - vette elő felsőbbrendű, uralkodói hangját.
- Köszönjük a meghívást Aro és a vendégszeretet. - mondta komoly hangon Carlsile, de az ő hangjában valahogy keveredett az uralkodói nemesség és az alázatosság is. Nem tudom, hogy képes erre.
- Drága testvérem! Carlsile barátom, tudod, hogy bármikor szívesen látunk a kastélyban. - mondta már kicsit barátságosabban és felé nyújtotta a kezét.
- Köszönöm Aro, barátom! - fogadta végül el a felé nyújtott kezet. Aro gondolom végigfutott a gondolatai között, aztán elmosolyodott.
- Nem csalódtam benned, barátom. - nevetett, közben gyerekeink visszahelyezkedtek, Aro elengedte Carlisle kezét, így Carlisle visszaült Esme mellé. Aro vetett még egy veszélyes nézést Edwardra, aztán átvágott az egymás felé fordított fotelek és kanapék mellett, hogy lehuppanjon mellém Nessie ágyára.
- Óvatosabban, vagy azt akarod, hogy leesek? - kérdeztem, némi szarkazmussal hangomban, ugyanis nem tudott volna úgy leülni, hogy leesek, de valamit muszáj volt mondanom.
- Ugyan Isa, ennyire nem féltelek én téged. - nézett le rám, így, hogy ő mellettem ült, én meg az ágyon feküdtem, eléggé jól sikerült a lenéző nézését alkalmaznia.
- Ne legyél már olyan nagyra magaddal, vagy az egódtól megfulladunk a szobában. - vágtam vissza.
- Drágám, nincs szükséged levegőre.
- És még így is megfulladunk tőle. - mondtam aggódó hangomat elővéve.
- Ezt a szörnyűséget.
- Hát most mondd meg, szóval magamra vállaltam ezt a szörnyű feladatot, hogy zsugorítsam kicsit az egódat, hogy az emberiségnek még jusson oxigén.
- Oh, köszöntsétek Isabellat a nagy megmentőt! - nevetett, mire én dühösen ültem fel mellé és adtam neki egy taslit.
- Ne hívj Isabellanak! - mondtam dühösen, ő pedig a fejét masszírozgatta, mintha fájna neki, nem mintha ez lehetséges lenne …
- Jól van, jól van! Ne légy már ilyen agresszív!
- Mert különben? - vágtam ártatlan képet.
- Hogy mennél te melegebb éghajlatra! - nevetett végül fel.
- Úgy érted utazzak el a szigetemre? Ott bizonyára melegebb az éghajlat, mint itt. - játszottam a tudatlant.
- Hogy lehet valaki ennyire … ennyire … te! - röhögött.
- Hát úgy, hogy én, én vagyok? - játszottam tovább az értetlen kislányt. - De ha már itt tartunk nem ártana megtanulnod kifejezni magad választékosabban.
- Teeee! - nyújtotta el, és el lökött az ágyon, én meg mint egy jól lakott óvodás terültem el. Ő meg elkezdett volna csikizni, ha nem nyílik ki az ajtó és lép be rajta a felesége … Kicsit sem volt félreérthető … áá dehogy! De hát szegény Sulpicia eléggé szereti Arot, szerintem ez lesz a veszte … Így Aro mit sem foglalkozott Sulpicival, inkább engem kezdett csikizni, én viszont ellöktem a kezeit magamról.
- Aro! Mondd csak, téged nem tanítottak meg, hogyan kell viselkedni egy nővel? Úúúgy 2300 évvel ezelőtt? - vetettem fel, míg Sulpicia köszöntötte a többiek és a gyerekeimet is megölelgette, aztán lehuppant MELLÉM! Nem Aro mellé, hanem mellém, én is megöleltem és köszöntöttem. Szóval összevesztek a kis tubicák. - konstatáltam magamban.
- Dehogynem, de az olyan régen volt már. - nevetett rám, és szemem sarkából láttam, hogy Sulpicia furcsán néz ránk, pedig tudja, hogy mi mindig ilyenek vagyunk. Körbe nézek a két szobában, Nessie és Tonny nevetve figyel minket, Esme Alice-szel, Rose-zal beszélget Volterraról és az itteni plázákról ... A fiúk meg érdeklődve figyelik az előadásunkat, közben ki-kibeszélik, hogy mit csinálunk, de egyikünk sem foglalkozik vele.
- Apu merre van, Sulpicia? - kérdeztem végül kedvesen.
- Amikor a gyerekek betoppantak a trónterembe és se perc alatt meggyőzték a nagyapjukat, utána úgy döntött, hogy még beszél Caiusszal, aztán megkeres téged. - felelte készségesen.
- Köszi. - mosolyogtam rá.
- Oh, én voltam az első, akit felkerestél? Milyen kedves gesztus. - játszotta a megelégedettet Aro.
- Na aggódj, csak azért te voltál az első, mert téged nehezebb meggyőzni. - öltöttem ki rá a nyelvem. Közben testvéreim is megjelentek, komolyan, lassan a fél Volturi itt lesz … üdvözöltek mindenkit, míg Aro kisugárzásán változtatott kicsit, még mindig laza volt, de azért már felsőbbrendűséget sugárzott magából.
- Meghagyhattál volna a kellemesebbik érzésben, hogy én vagyok a fontosabb. - nevetett.
- Nem szokásom az így is túlméretezett önbecsülésedet fényezni, arra ott a feleséged.
- Engem nem lehetne ebből kihagyni? - sóhajtott föl Sulpicia, én meg csak megvontam a vállaimat, Aro épp visszavágott volna, amikor az ajtó újból kinyílt, és apu jelent meg a már kissé túlzsúfolt szobában.
- Apuuu! - szaladtam kitárt karjaiba, mint egy kis óvodás.
- Szia kislányom. - nevetett fel jókedvűen és apáskodó ölelésben részesített … 

Nessie szobája fotelek és kanapé nélkül:

Tony szobája fotelek és kanapé nélkül: