51. Fejezet - Friendly

Sziasztok!
Ezer és egy bocsánat a csúszásért, de képtelen voltam hamarabb hozni … :/
Azt hiszem ez az a fejezet, amire az ember bátran azt mondhatja, hogy keretes szerkezetű xD ezért vállalom a fő vesztés büntetését is, de annyira kikívánkozott belőlem ez a szerkesztési stílus. És a következő fejezet nagy része erre fog épülni, nem hiába írtam meg így …
A részhez ajánlom Lady Antebellumtól a Just a kiss c. számot ( szerintem egy kissé túl érzelgős szám, és épp emiatt nem igazán passzol a fejezethez, de ennél jobbat nem találtam ... :))
Jó olvasást és további kellemes szünetet!
Pussz: Zsó
xoxo

U.I.: A kép csalóka :P

 

Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor kicsúszik kezünkből a gyeplő, mely eddig a biztonságot jelentette számunkra.
/Revange c. sorozat/

(Edward szemszöge)
Összeszedtem minden bátorságomat, hogy elmondjam Bellanak, amit akarok. El akartam neki mondani, hogy harcolni fogok érte és visszaszerzem a bizalmát, de nem hallgatott meg. Csak elindult, mielőtt bármit is kinyöghettem volna. Ettől pedig valami megindult mélyen bennem, lobogva akár a tűz lángja. És hirtelen elvesztettem az épp eszemet. Utána szaladtam, megragadtam a karját és olyan erővel rántottam vissza, hogy a teste az enyémnek csapódott. Hatalmas, tenyérnyire kerekedett szemeiben döbbenet villogott, de még ez sem térített észhez, sőőőt, még inkább elvette a józanságomat. Nem gondolkodtam, csak tettem, amit akartam, nem gondolva a következményekre, vagy arra, hogy Bella hogy fog reagálni, csak hirtelen megcsókoltam. Ajkai felélesztették rég nem dobogó szívemet, ami ugyan nem kezdett el dobogni – érdekes lett volna – de olyan forró melegséggel öntötte el a bensőmet, hogy szinte már azt vártam, hogy lángra robbanok. Ezt az érzést csak fokozta, amikor ajkai hirtelen, valami csoda folytán szétnyíltak, szabad utat engedve a nyelvemnek. Meglepődtem ugyan, de gondolkodás nélkül kihasználtam az adandó alkalmat. Nem tudom meddig csókolhattam bűntelenül, nem is érdekelt, legszívesebben örökre így maradtam volna vele, amikor hirtelen ellök magától és akkorát kever le nekem, hogy érzem, ahogy az állam összeroncsolódik, majd elkezd gyógyulni.
- Ha még egyszer két lépésnél közelebb jössz hozzám, ennél nagyobbat kapsz. - sziszegi dühösen, szemei sötétsége az enyémnek lehet tükörképe, annyi eltéréssel, hogy nekem nem a dühtől sötétültek el …
- Ugyan Bella, ne álltasd magad! Visszacsókoltál! Te is akartad! - vigyorgok rá boldogan és magabiztosan.
- Hogy rohadnál meg a pokolban! - sziszegi dühösen és emeli a kezét, hogy felpofozzon, míg én csak vigyorgok. Ez a csók mindenért kárpótolt. De nem üt meg,csak ököl beszorított kezét szorosan a teste mellé tette. - Hagyj békén. - súgja még utoljára fenyegetően mielőtt elmenne az erdőben. Most nem megyek utána, nem akadályozom, csak nézem a távolodó alakját és elégedetten mosolygok. Ezzel a csókkal bebizonyította, hogy akármennyire is távolság tartó, még érez irántam valamit, nem is olyan mélyen. Ez reménnyel és erővel töltött el. Tudom, hogy van esélyem és ez annyival biztosabb, amennyivel épp elég ahhoz, hogy erőt töltsön belém a hit, hogy most hazamenjek Tanyahoz... 

(Bella szemszöge) 
Ahogy hirtelen magához rántott elvesztettem minden kapaszkodómat. A közelsége megzavart. Elvesztem. Elvesztettem a tiszta gondolkodásomat. Egyszerre pofoztam volna fel és estem volna neki. Hirtelen nem tudtam melyiket kéne tennem. De végül ő eldöntötte a dolgot, ahogyan ajkai az enyémmel találkoztak végképp teljes film szakadás. Az agyam teljesen kikapcsolt és olyan dolgok törtek a felszínre, amiket már egy ideje sikerült a mélyben tartanom. Azok a mélyről feltörő érzések iránta, amik pokollá teszik a létezésemet. Azok az érzések kényszerítettek arra, hogy viszonozzam a csókját, amelyre a lelkem egy darabkája már hosszú évek óta sóvárgott. De aztán valamilyen csoda folytán végre újra sikerült gondolkodnom és erősen ellöktem magamtól. Az ajkai eltávolodtak tőlem, de a csókja … a csókja az számon és a lelkemben égett. Miközben a szívemet az emlékekének fájdalma tépte szét és a tehetetlen düh áradt szét a testemben, amit egy pofonnal ki is fejeztem számára. Végül teljes elkeseredettségemben elszaladtam. Úgy menekültem, mint még soha. El akartam tűnni a föld felszínéről. Per pillanat még a pokolban is szívesebben lettem volna. Körülbelül úgy éreztem magam, mint egy megbántott tini, aki szégyenében és dühében legszívesebben elutazna a Holdra, vagy bárhová, ahol senki más nem láthatja a belső szégyenét. „Ez az Bella! Ennél mélyebbre is már csak akkor süllyedhetsz, ha elkezdesz ásni az óceán fenekén.” hordom le magam az idióta viselkedésemért. Nem kellett volna elmenekülnöm, ott kellett volna maradnom és legalább még egyszer beverni a képét! Meg kellett volna mutatnom, hogy engem nem lehet csak így lejáratni és megcsókolni! „De már mindegy! Teljesen elcseszted! Nem baj Bella! Nem baj, ennél mélyebbről is feltörtél már! „ folytatom tovább a magán beszélgetést saját magammal. Idáig is tudtam, hogy a szakadék szélén egyensúlyozom, ha Edwardról van szó. Nagyon is jól tudtam, hogy ő az egyetlen, aki még mindig képes igazán földbe tiporni, de megint nem vigyáztam eléggé és belesétáltam ugyanabba a csapdába. De most én leszek a győztes fél, még ha jobban is fog fájni, mint ahogy eddig fájt. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan tudom megmutatni, hogy nem vagyok olyan mint régen. Nem vagyok olyan jóhiszemű. De mégis mit tehetnék? Ha csak egyszerűen átnézek rajta, az olyan lenne, mintha a hiszti korszakomat élném, mint holmi óvodás … Viszont ha úgy teszek, mintha meg sem történt volna, akkor azzal azt bizonyítom, hogy nagyon mélyre akarom ásni annak a csóknak az emlékét, olyan mélyre, ahol megóvom a feledéstől is … Viszont ha úgy viselkednék vele, mint egy baráttal … Hümm arra biztos nem számítana, az megkeverné eléggé. Eléggé ahhoz, hogy újra felállítsam a bástyáimat magam köré. Miután sikerült kitalálnom, a továbbiakat, elmentem vadászni, majd dél körül, amire eléggé lenyugodtam mentem csak vissza a gyermekeimhez. Újra rendben voltam. És jelét sem mutattam, hogy bármi is történt a hajnalban. A vidámságomat pedig se perc alatt visszaállította a két gyerkőc és a többi jómadár. A kedvem tökéletes volt, még akkor is, amikor átmentünk a Cullen-villába, még úgy is, hogy teljes tudatában voltam annak, hogy Edwardot is ott találjuk … Ahogy beértünk a Cullen villába Alice és Rose szinte már az ajtóban a nyakunkba ugrottak.
- Mi ez a nagy izgatottság? - kérdezem nevetve, amikor megjelenik Emmett is, de ami igazán felkelti a figyelmem, az az emelet felől hallható veszekedés hangja. Edward és Tanya épp azt osztották meg egymással, hogy mennyi problémájuk van a másikkal … Jól kellett volna szórakoznom rajta, élveznem kellett volna, de nem tudtam, valami meggátolt benne. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag sajnáltam Edwardot. De Emmett mackós ölelése elvonta a figyelmemet a vitáról.
- Játszanak egy tök jó vámpíros filmet a moziban. Muszáj megnéznünk! - vigyorog Emm, és Jazz is miközben könyörögve néznek ránk.
- Ráérek. - mosolygok.
- Naná, még szép! - nevetnek fel a gyerekeim.
- Ééés ha már a plazába megyünk akkor benézünk pár boltba is. - néz ártatlanul Alice, mire Rose kivételével mind lemondóan sóhajtunk, lemondva a menekülő útról. De még mielőtt elmennénk üdvözöljük Esme-t is. Azonban amikor indulni készülünk megjelenik Edward a verandán állva.
- Jöhetek én is? - kérdezi szinte már könyörögve. A testvérei némán szobroznak tovább és várják a megvilágosodást, várják, hogy én mit lépek. Tartom magam az elhatározásomhoz és kedvesen, barátian mosolygok rá.
- Engem nem zavar. - vonok vállat mosolyogva, ami hatalmas döbbenetet kelt a többiekben, de főleg Edwardban. Míg Tanya az ablakban dühöng, ahogy minket néz.
- Tényleg? - kérdi Ed, mintha valami hihetetlenül nagy baromságot mondtam volna.
- Naná, de akkor enyém a Volvod. - nevetek és kikapom a kezéből a kocsi kulcsokat. Amíg a kocsihoz suhanok, egy pillanatra felnézek az ablakba, ahol az éppen robbanni készülő Tanya képe tárul szemeim elé. Na ez az, ami hihetetlen örömmel tölt el. A többiek tovább ácsorognak, mint akiknek földbe gyökerezett a lábuk. - Még ma indulunk? - nevetek jóízűen, mire végül megmozdulnak. Edward beül az anyós ülésre, a gyerekeim meg a hátsó ülésre, míg a többiek Emmett jeepjébe ültek. Épp indítanám a motort, amikor meghallom Emm hangját.
- Verseny a plazáig! - kurjantja el magát vidáman. Nevetve adok gázt és követem őket ki az erdőből. A gyerkőcök a filmről beszélnek, miközben kitartóan figyelmen kívül hagyják Edward bármiféle megjegyzését a filmmel kapcsolatban … Én meg nem igen tudtam mit hozzáfűzni a dologhoz, ezért ügyesen előzgettem és tértem ki a forgalom elől, hogy aztán a plazánál elsőként parkoljak le. Emm egy ideig duzzogott, de aztán a film feldobta, az a sok őrültség a vámpírokról, hogy a karó a szívbe megöli, vagy a fokhagyma távol tartja … olyan vicces, ezért nézünk meg minden egyes vámpíros filmet. De a film jókedvének hamar vége szakadt, és helyüket a számunkra unalmas vásárlás váltotta fel. Együtt vásároltunk, mert Alice-nek az a sanda gyanúja támadt, hogy a fiúk nem vásárolnának, nem is értem honnan veszi … Már annyi tasak volt a kezünkben, hogy alig bírtuk összefogni őket. Amikor végre Alice megnyugtatott, hogy már csak egy bolt van hátra … egy báli ruhákat árusító szak üzlet.
- Nem azért, de minek báli ruha, most úgy komolyan? - kérdezem unottan.
- Mert a suliban lesz bál. - mosolyog Alice.
- És hamarosan otthon is. - néz rám Nessie fájdalmas ábrázattal.
- A suli bálra biztos, hogy nem megyek, az otthonira meg majd Jane-ék elintézik a ruhát … - Kérlek Alice, hadd menjünk haza. - könyörgök.
- Először is, még eljöhetsz a bálra, tök jó lesz. Másodszor pedig milyen bál lesz és mikor? - kérdezi felvillanyozva Rose.
- Aro és a Volturi alapításának a bálja, hümm, még több mint 3 hónap múlva. És ennek hála legalább az ülés is elmarad. - mosolygok. - Természetesen ti is hivatalosak vagytok. - mosolygok rájuk, mivel tudom mennyire szeretik az ilyesmiket. De ezután folytatódik a szörnyűség. Míg a fiúk helyet foglaltak a kényelmes fotelekben az öltözőknél, addig mi ruhákat nézegettünk. Pontosabban Alice és Rose nagy kupacokban adták őket a kezünkbe, míg mi kislányommal csak unottan igazgattuk a ruhákat, mígnem végre belökködtek a próba fülkébe. Nem is igazán figyeltem a ruhára, csak gyorsan magamra kaptam, aztán kimentem, a lányok mindent tudóan mérték fel a terepet, míg mi Ness-el, a 4-ik ruha után elkezdtünk bohóckodni, már teljes elkeseredésünkben. Úgy tettünk, mint egy divatbemutatón, vagy mint valami híresség, miközben szétröhögtük a fejünket. Igaz Rose és Alice nem nézte valami jó szemmel, de azért nagyon vicces volt … Hazafelé út is hasonlóan telt, mint az idevezető, annyi különbséggel, hogy Edward vezetett. És ahogy megérkeztünk a villa elé és leállította motort. Komolyan rám nézett.
- Beszélhetünk? - kérdezi tényleg érdeklődéssel, míg én újra rávillantok egy barátságos mosolyt.
- Hát persze …

Sziasztok!
Mindenkinek szeretnék Boldog, Békés karácsonyt kívánni! :)
Puszi:
LilyV
xoxo

50.Fejezet - Back to the beginning

Sziasztok!
Jubileumi rész ugyan, de ne várjatok tőle semmi különlegeset! Viszont ebből a részből fakadóan fog elindulni egy újabb eseménysor ...  Azonban ez egy kissé összegző rész. Több szemszögű. És nagy részt leíró. De azért erre is szükség volt, hogy legalább valami rendbe jöjjön :D
A részhez leginkább Skillettől a Rebirthing c. szám illik, akit érdekel, az hallgassa meg.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxo

 

Az idő a nagyobb úr, valami olyasféle dolog, ami fölötte áll az emberi akaratnak. Jön, megy, rohan, fut, telik, késik, múlik, száll, vánszorog, és mindezt egy kényúr önkényességével teszi.
Halász Margit

 

(Edward szemszöge)
Úgy éreztem, hogy megfulladok köztük. Nem bírtam tovább, muszáj volt rendbe tennem magam, hogy a körülöttem lévő dolgokat is rendbe tudjam hozni. Nem volt úti célom, nem volt semmi tervem, hogy hová tartok. Csak mentem, amerre a lábam vitt. Így jutottam el a Himalájába. A magas, havas hegyekben dühöngtem ki magam, amerre már ember sem jár. Tényleg egyedül lehettem. Nem zavartak az emberek gondolatai nem zavart senki sem. Csak én voltam és a természet halk hangjai. A hó tapintása az állatok távoli, halk motoszkálása, a szél süvítése és maga a természet valahogy nyugalommal töltött el és segített kitisztítani az agyam. Segített elmerülni a gondolataimban. Addig járattam az agyam, amíg nem sikerült döntést hoznom. Egy döntést, amit muszáj véghez vinnem, amiért küzdenem kell és amit nem adhatok fel csak úgy. Akármi lesz, akármi fog történni ez az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok és amiért mindent meg fogok tenni...

(Alice szemszöge)

Mióta visszatértünk Forksba minden rendbe jött. Na jó, ez túlzás. Edward már más fél hónapja nem tolta ide a seggét, de legalább Bellaval minden rendben van. Mióta itt vagyunk Bella valahogy sokkal szabadabbnak tűnik, nem oylan távolságtartó, mint mikor újra találkoztunk. Ez alatt az idő alatt végre sikerült visszakapnom a legjobb barátnőmet, ahogy Emmnek is sikerült visszakapnia a kedvenc húgát. Kicsit minden kezdett olyan lenni, mint régen. Bellaval, Nessivel sőt Roaslie-val kiegészülve gyakran tartunk csajos estét. És néha sikerül elrángatnunk Bellat és a kis unokahúgunkat vásárolni, bár elég sokat kell könyörögni, de nekünk nem tudnak ellenállni. A gyerkőcök könnyen tudtak alkalmazkodni hozzánk és velük is egy remek kapcsolatot tudtunk kialakítanunk. Imádom őket, ahogy a család többi tagja is – na jó Tanya kivételével … Talán épp Tanya miatt nem tudtuk rávenni Bellat s Tony-ékat, hogy költözzenek hozzánk. Mindhárman ragaszkodtak a farkasokhoz, amit nem is csodálok, hiszen tudom, hogy nekik mennyit jelent a falka. Épp ezért néha előfordult, hogy a farkasok is velünk tartottak valahová. Bár ez amolyan ritka alkalmanként adatott meg, ami végül Emmett Jazz és a farkasok gúnyolódó piszkálódásába torkollt, amit elég nehezen tudtunk néha kontrollálni, bár Bella szava Jake számára szent és sérthetetlen volt és ő általa a farkasoknak is … Komolyan úgy gondolom, ha Bella nem lenne, akkor Emmették és a farkasok már tuti egymásnak ugrottak volna. A gyerekek viszont nem csak velünk voltak, hanem főleg Bella tanácsára sok időt töltöttek a nagyszüleikkel is. Carlisle mindig is csodálattal vegyes szeretettel pillantott rájuk. Míg Esme örömmel sütött, főzött nekik mindent, amit csak megkívántak. Hiába Bella figyelmeztetése, hogy ne kényeztessük el őket, mégis csak ők a családban az egyetlen gyerekek, még ha már nem is olyan kicsik … Viszont az eléggé meglepte a családot, amikor egy héttel a visszatérésünk után a Denalik bejelentették, hogy elköltöznek és leválnak a családunkról. Ha őszinte akarok lenni, akkor muszáj megjegyeznem, hogy nem kis reménnyel töltött el, hogy Tanya is velük megy … De hát nem volt olyan szerencsénk, sajnos. Pedig minden milyen jó lenne, ha ez a kis szuka eltűnt volna a francba azok után, hogy a testvérem és Bella közé állt. Mindegy, inkább nem is gondolok rá. Igazából senki sem foglalkozik vele, csak Esme és néha Carlisle. De Tanya sem ad rá igazán okot, hogy bárkit is érdekeljen, hogy éle-e még vagy hal … Ez a másfél hónap nagy változásokat hozott a létezésünkbe, de hát Bellaról van szó … Ennyi idő után ez már nem is annyira meglepő dolog, sőt sokkal könnyebb megszokni és kezelni.

(Bella szemszöge)

A Jake-ékkel folytatott „öntsük ki a szívünket és szerelmi életünket” rettenetes party után próbáltam azt tenni, ami helyes. Segíteni a falkának, figyelni Leahra és helyrehozni a gyerekeim és a saját kapcsolatomat a Cullen család nagy részével. Vagyis egyáltalán nem volt unalmas időtöltés. Megtettem mindent, hogy a gyerekeim elfogadják a családjukat. Nagy örömömre ez remekül ment. A kis drágáim hamar képes voltak teljesen megbarátkozni velük. Bár én úgy látom, hogy túlságosan el vannak kényeztetve, de hát ki csodálja? A Volturinál, amikor még tényleg kicsik voltak, akkor is mindent megkaptak és ez sosem lesz másként, mert ők az én pici csodáim. Viszont én is helyrehoztam a kapcsolatomat Alice-szel. Rose-al pedig sikerült barátnőkké válnunk, igaz régebben döcögősen indult a kapcsolatunk, de mostanra minden helyrejött. Emmett és Jasper nem hazudtolják meg magukat. Mindig kitalálnak valami őrültséget, de ha a farkasok is a közelben vannak, akkor aztán jön az ősi ellentét és akkor aztán figyelni kell, hogy kő kövön maradjon. Leah terhessége miatt Carlisle-al is sokat beszéltünk. Jelentős témánk a baba volt. Igaz Leaht nem akartam kitenni annak az eshetőségnek, hogy esetleg Carlisle megijessze, vagy hogy féljen, mert az nem tenne jót sem neki sem a babának. De minden aggodalmunk ellenére Leah remek állapotban van. Ugyan a baba gyorsabban növekszik egy kicsivel, mint egy ember, de még csak megközelítőleg sem annyira, mint az én babáim … A fizikai állapota is tökéletes, de azért természetesen teljes figyelemmel tekintünk rá. Sőt a párjával együtt a hatalmas lakhelyünkre is költöztek, ahogy Jake, Quil és Embry is. Így aztán biztos, hogy Leah el van kényeztetve. Amit megkívánt azt a fiúk azonnal hozzák is neki. Boldog vagyok, hogy így látom őt. Kivirulva a terhességtől és az örömteli várakozástól. Viszont egy valami már hetek óta böki a csőröm. Miért mentek el a Denalik? Nem láttam semmi okát, amiért hirtelen elmentek és elszakadtak a Cullen családtól. Hogy őszinte legyek nem igazán örültem, ennek a dolognak. Kicsit aggódtam, hogy Eleazar nem tanult a leckéből és tovább fog kutatni Mary után. De valahogy nem tudom elképzelni, hogy bármit is ki tudna róla deríteni. Legalábbis ezt szeretném hinni... Viszont nem csak itt zajlik az élet. Volterraban is természetesen. Apu legalább hetente egyszer felhív vagy küld egy mailt. Aroról nem is beszélve. Nem kellett sok, miután eljöttünk és Aro végre kibékült Sulpiciaval, aminek nagyon örültem. Nem szeretem, amikor Sulpicia szomorkodik, mert ő olyan kedves tud lenni mindenkihez, bár nem hinném, hogy Aro a legtökéletesebb férfi hozzá, de hát ez nem rám tartozik. Általában úgyis mindenki olyanba szeret bele, akibe nem kéne. Én már csak tudom … Juan is folyamatosan küldi nekem az információkat az Alvaroktól, ahogy Prudence is rendszerint jelentkezik. Semmiről sem maradok le. A dolgok hipersebességgel repülnek körülöttem és nem mindig egyszerű mindenhol rendet tartani. De persze a barátaimat nem hanyagolhatom el, meg aztán Alice-nek lehetetlen nemet mondani. Épp egy csajos estéről megyünk haza Nessievel reggel, hajnal után. Vidáman nevettünk, amikor hirtelen megéreztem egy ismerős vámpír jelenlétét. Nem tudom mi súgta meg a jelenlétét, mert nem az illata volt, és nem is a különleges képessége, csak egyszerűen valahogy zsigerből tudtam, hogy ott van. De nem mutattam Nessie előtt, viszont tisztában voltam vele, hogy a levegőmozgással átellenes részen van és követ minket, ettől pedig picit felhúztam magam. Nessienek azt mondtam, hogy elmegyek vadászni és menjen csak haza. Nem gyanakodott, de azért én egy kissé rosszul éreztem magam emiatt az aprócska füllentés miatt, de ha úgy vesszük, miután ezt a témát lerendeztem tényleg elmegyek vadászni …
- Szóval visszatértél? - üzenek neki, mire felbukkan az erdő sűrűjéből.
- Igen, mint láthatod. - válaszol nyugodtan, egy félmosollyal ajkain.
- És mit akarsz?
- Hogy érted? - vonja fel kérdőn az egyik szemöldökét.
- Miért követtél minket? - kérdezem érdeklődve.
- Beszélni akartam veled.
- Valahogy sejtettem. - mondom gúnyos hangon. - A kérdés az, hogy miről?
- Elhatározásra jutottam.
- Király. És mi közöm hozzá? Nem tartozol nekem beszámolóval, a kérdezősködésre ott a nejed.
- Mert ez eléggé érint téged. - mondja ki sem zökkenve a nyugodtságából.
- El vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy bármi közöm lesz hozzád, annál is több, mint most!
- Egyenlőre még így gondolod, de ebben mennyire vagy biztos?
- Eléggé. - válaszolok gúnyosan. - És ha most megbocsájtasz elmentem vadászni, mintsem, hogy az őrültségeidet hallgassam. - fordulok el tőle, és megindulok az erdő távolabbi részébe őz után kutatni. Vagyis csak indulnék, ha …

49. Fejezet - Back to Forks

Sziasztok!
Vissza Forksba és La Pushba … ez eléggé sokat elárul. Minden esetre az egyszer biztos, hogy akik szeretik, vagy akiknek hiányzott a falka … na most nekik kedveztem. :D Egy kis semmiséggel, mélázással és hasonlókkal. Tőlem nem túl megszokottan egy nyugisabb részbe csöppenhettek bele, remélem azért nem lett olyan rettenetes :D
Akit érdekel hallgassa meg hozzá Rihannatól a Complicated c. számot. Nem mondom, hogy szervesen kapcsolódik hozzá, de azért picit igen.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxo

 

Egy-két pohár borban sok jó barát lakik.  

(Bella szemszöge)
Mire mindent összeszedtünk és mindenki elkészült Félix vezetésével repülünk vissza Forksba. Az út kellemesen telt. Jókedvűen beszélgettünk, bár a Denalik nagyrészt kimaradtak a társalgásból, leginkább Kate próbált meg befolyni a beszélgetésbe, de a többiek nem is próbálkoztak. Azóta, hogy újra találkoztam a Cullenekkel most éreztem magam először jól velük, most éreztem újra úgy magam, mintha én is a családhoz tartoznék. Ez egyszerre volt csodálatosan idilli és fájdalmas érzés is egyben. Talán épp ezért vártam annyira, hogy leszálljunk, hogy még véletlenül se ringassam magam hiú ábrándokba, hogy egyszer tényleg közöm lesz hozzájuk. Épp ezért ahogy leszálltunk azonnal La Push és Forks határán álló kastélyba megyünk a gyerekeimmel. Gyorsan ledobjuk a cuccainkat, amiket hoztunk és úgy döntünk, hogy meglátogatjuk a falkát. Így rögtön Jake háza felé rohantunk, majd mindenféle udvariassági körök nélkül bemegyünk a házban, ahol síri csend fogadna, már ha létezne olyasmi … Ezt a csendet természetesen zavarta a gépek zaja, a kintről befolyó állatok mozgása. De Jake nem volt sehol. Egy árva lélek sem volt a házban. Ezt eléggé nyugtalanítónak találtam, de valószínűleg csak túlságosan paranoiás vagyok. Úgy döntöttünk, hogy nem indulunk a keresésükre, hátha csak egyszerűen valami falkás dologról van szó. Lehet van még egy kis farkas, vagy ki tudja? Annyi minden lehetséges. Épp ezért nem is izgatom magam, ahogy a gyermekeim sem. Kényelembe helyezik magukat a playstation előtt és elkezdenek játszani. Míg én nézem őket, ahogy játszanak, de a gondolataim más felé kalandoznak. Újra ugyanaz a remény töltött el, mint mindig, ahányszor visszatérünk La Pushba... A remény, hogy Jacob talált valaki mást, és végre elfelejti a bevésődését. Persze ez lehetetlen … Nem! Semmi sem lehetetlen! Én is itt vagyok! És velem semmi sem lehetetlen! Biztos vagyok benne, hogy talál valakit, aki annyira szereti majd, amennyire én sosem tudtam és boldog lesz végre. Azt akarom, hogy boldog legyen, mert azt hiszem annyi szörnyűség mellett ez az egyetlen dolog, az ő boldogtalansága, amivel nem tudok együtt élni. Nem tudom elviselni, hogy miattam nem találja meg boldogságot. Furcsa dolog … nem zavarna, ha le kéne mészárolnom milliókat, de ez igenis érdekel és igenis tenni akarok ez ellen valamit. Boldognak akarom látni. De már nem tudok mit tenni. Évekig nem jöttem ide, hátha talál valakit, volt, hogy hónapokig nem beszéltünk. A francba is mindent megpróbáltunk. Azonban idáig semmi … de én nem adom fel! Hiszek benne, hogy egyszer majd talál egy megfelelő lányt. És nem tagadom, hogy most is azon ábrándozom, hogy talán most is éppen ezzel a lánnyal van. Reménykedem. A gondolataimba mélyedek. A gyermekeim civakodása rángatott vissza a valóságba. Úgy veszekedtek, mint az óvodások. Nagyon aranyosak, mint mindig. Azon vitáznak, hogy Tony csalt-e vagy sem. Jobb kedvre derített. Így, jókedvben már sokkal gyorsabban telt az idő. Szinte észre sem vettem, hogy már esteledik. Csak akkor tudatosult bennem igazán, amikor három közeledő léptet hallottam. Nem kellett hozzá nagy logika, hogy rájöjjek Jake az Embry-vel és Quillel. Ahogy megéreztek minket gyorsabb tempóra váltottak és a következő pillanatra már beléptek a bejárati ajtón. Vidáman üdvözöltük egymást, ugyanakkor a vidámságom lelankadt, ahogy a reményem szertefoszlott. Látva Jake szemében a csillogást, az arcán azt a kifejezést, ami azt sugallja, hogy bármit megtenne … Az aprócska remény újra, már vagy ezredszerre, dőlt össze bennem. De nem mutattam az elkeseredésem, csak mosolyogtam.
- Merre jártatok fiúk? Már ha publikus. - mosolygok nyugodtan.
- Leahéknál voltunk. - mosolyog szeretet teljesen Jake. Leahék már három éve vannak együtt és már két éve babát terveznek.
- Jajj, csak nem? - csillannak fel a szemeim boldogan. Tudom, hogy Leah mennyi vizsgálaton vett részt, hogy kiderüljön mi a baj. Míg ki nem derült, hogy a hasa egy összecsapásban úgy sérült, hogy azt a génjei nem megfelelően gyógyították meg. Épp ezért sokan el is vetették a lehetőségét, hogy valaha is születhet babájuk.
- De igen. - válaszol Jake.
- Oh, ez remek, annyira örülök neki. De most aztán vigyázni rá! Nehogy baja legyen! - mondom szigorúan.
- Úgy lesz! - szalutál a három gazfickó, amit mi nevetve fogadunk.
- Bella, szeretném, ha te is figyelnél rá. Te mégis csak orvos vagy, ráadásul nő, és már egy terhességen is túl vagy. Azt hiszem te többet tudnál neki segíteni, mint mi … - kér Jake.
- Ugyan, Jake, ez természetes. - mosolygok.
- Na fiatalok, erre koccintani kell! - dörzsöli össze kezeit Embry és előkerül a pezsgős üveg. Én nem iszom, nyilván vér nélkül még a vörösbort sem tudom leerőltetni a torkomon. De a többiek azért koccintanak Leahékra. Boldog vagyok, amiért végre ők sínre kerültek. És nem feledem el, hogy mit ígértem neki régen. Megígértem, hogyha jön a kicsi, akkor addig nem mozdulok mellőlük, míg a karjaiban nem tarthatja. Észre sem vettem, hogy hogy került elő egy másik üveg és egy harmadik … Végül arra figyeltem fel, amikor Quil elkezdett a bevésődéséről áradozni. És csak mondta és mondta … senkit sem hagyott szóhoz jutni, na nem mintha annyira lett volna mondanivalóm … Nem tudom, hogy Quil áradozás, vagy más miatt, de a gyerekek végül felmentek Jake házában lévő vendégszobába aludni. És végül Quil kifáradt a beszédből, amit mi nagyjából nyugodtan hallgattunk.
- Na és te, Embry? Mesélj csak te a szerelmi életedről. - nézek rá. Tudom, hogy mit hoz ki az alkohol az emberekből és hasonlóan a farkasokból is.
-Ugyan kérlek, nekem nincs szerelmi életem. - nevet fel vidáman, fátyolosan az alkoholtól Embry.
- Nem verhetsz át! Tudom, amit tudok. - vigyorgok.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz …
- Dehogy nem … te meg Bonnie Salvatore .... mindenki tudja. - nevetek fel mindent tudóan, de azért kíváncsian, hogy mit mond.
- Ez badarság. - nevet fel élesen, ami már magában elárulja, hogy hazudik.
- Oh, nem az. Nagyon jól ismerlek téged is, meg őt is. Nekem ne akard beadni, hogy nem érzel iránta semmit. - meresztem rá a szemem, mint aki a velejéig lát.
- Na jó, ez rohadt bonyolult. Inkább Quil mesélj tovább! - próbál menekülni a válasz adás elől, de nem engedjük.
- Hé, hallgatunk haver. - kacsint rá könyörtelenül Quil, míg Jake is bólogat.
- Na jó. TALÁN tényleg van köztünk valami. De ő vámpír én meg alakváltó … reménytelen vállalkozás. - von vállat.
- Ezt most komolyan mondod? - nevet keserűen Jake. - Én egy vámpírba vésődtem be, aki a büdös életbe nem fog úgy szeretni. - tudom, hogy ezt nem nekem címezte, hanem Embry-nek, amolyan megnyugtatásként, hogy lehetne ennél rosszabb is, de attól még rosszul esett. Fájt az igazság. - Ezt nem kellett volna mondanom. - néz rám bocsánat kérően, mire én elnézően mosolygok. Nem látom át, hogy miért kéne bocsánat kérnie, amikor sajnos igaza van.
- De én nem vésődtem be! És épp ez a lényeg. Mi van, ha egyszer megtalálom a bevésődésemet? Akkor meg minden borul. - hallatszik szomorú hangja, amit még az elfogyasztott alkohol mennyisége sem homályosít el.
- Ugyan már. Nem mindenki vésődik be. Tudod, hogy ez ritkaság, csak úgy tűnik a ti generációtoknak ez nagyon összejött... - magyarázom.
- De mégis honnan tudhatnám, hogy nem fogok bevésődni? - bukik ki most már végérvényesen.
- Embry. Bonnie tudja, hogy hogy van ez az alakváltóknál és ha ő eltudja ezt a kockázatot fogadni, akkor esetleg nyitnod kéne felé … - tanácsolom.
- Félek, hogy úgy járok, mint Sam. - vallja be őszintén.
- Nincs siker és boldogság kockázat nélkül … - mondom halkan. - De azt hiszem nem én vagyok az a személy, aki tanácsot adhat pár kapcsolatokban.
- Tényleg, ha már itt tartunk, akkor veled mi van pasi téren? - tereli azonnal a témát Embry, ahogy lehetősége van rá …
- Öhm, tömören? - nyögök fel.
- Ahha, azt hiszem. - von vállat Quil.
- Nos, van egy férjem, aki a másik feleségével van, és akit mellesleg még szeretek is. Van Aro, akivel örök társak lettünk, kész élvezet … Valahol a jó ég tudja hol ott van Edward akiről a véleményem változatlan. És persze Jake is. Röviden összefoglalva katasztrofális az egész. - mondom lemondóan. És jobban belegondolok a férjemet és Edwardot szeretem … szerettem igazán. És mindkettő talált mást helyettem. Nem túl kellemes felállás …Ez a szerelem nem az én területem. Sosem jövök ki belőle jól ... Lehet apácának kellett volna mennem, amíg még volt lehetőségem ... 

48. Fejezet – Far away

Sziasztok!
Nem igazán tudok mit mondani, az előzetesből már voltak dolgok, amire lehetett következtetni. De azért remélem tetszeni fog és nem tartjátok majd unalmasnak … :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg a Linkin Parktól azEsier to run c. számot.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxo

 

Könnyebb elfutni, helyettesíteni a fájdalmat az érzéketlenséggel. Sokkal könnyebb elsétálni, mint egyedül szembenézni minden fájdalommal. Valamit kivettek mélyen a belsőmből, egy titkot, amit elzárva tartottam és soha senki nem láthatta. A mély sebek sosem látszanak, sosem múlnak el. Mint ahogy a képek sem a fejemben amik évek óta lejátszódnak bennem. Ha változtathatnék, visszavenném a fájdalmat. Visszamennék minden rossz mozdulathoz, amit tettem. Ha felállhatnék és elvihetném a balhét megtenném. Ha tehetném minden gyalázatot eltemetnék.
/Linking Park – Easier to run/

 

(Edward szemszöge)
Sosem hittem volna, hogy ennyire szükségem lesz majd arra, hogy elmeneküljek mindenki elől. Úgy érzem, mintha a világ összeesküdött volna ellenem. De rá kellett jönnöm, hogy ebben a világban nem a világ változott ennyire visszájára, hanem én. Én voltam az, aki drasztikusan megváltoztam az évek során. Magam elől is elrejtettem a Bella elvesztésének fájdalmát. Azt hiszem ez volt az oka annak, hogy ilyen elviselhetetlen lettem. Ezen változtatnom kell. Muszáj tennem ellene valamit. Össze kell szednem magam. Meg kell találnom a régi Edwardot, aki akkor voltam, amikor Bellaval együtt voltunk. De mára már olyan mélyre süllyedtem, hogy nem vagyok abban sem biztos, hogy valaha is sikerülne rendbe tennem a dolgokat, amiket elhibáztam. Már annyi minden van a rovásomon, hogy lassan számon sem tudom tartani. De egyszerű lenne mindent újra kezdeni az elejétől. Bár lenne egy „replay” gomb a létezésemben. Mindent egy csapásra rendbe tudnék hozni. És most a gyerekeim nem Arot szólítanák apjuknak és Bella nem Aro örök társa lenne. Komolyan úgy érzem, hogy Aro teljesen átvette a helyem, őt akarom hibáztatni mindenért, mert ővé minden, ami egyszer az enyém volt. Ugyanakkor valahol mélyen tudom, hogy inkább köszönettel tartozom neki, mint sem haraggal. Ő végig Bella mellett volt, ő nevelte fel a gyerekeimet. Sosem lehetek neki ezért elég hálás. Talán épp ezek az ellentétek miatt kell elmennem. Muszáj eltünnöm mindenkinek a célpontjából, hogy tisztázzam magamban ezeket a szélsőséges ellentéteket. És erre nem várhatok, így azonnal indulok. Ne mtudom hova megyek, csak száguldok, amerre a lábam visz … A magányba.

(Bella szemszöge)
Pár másodpercig csak néztem Edward után. Nem értem, hogy most meg mi a baja. .. De egészségére. Így hát próbáltam nem törődni vele. Az ő dolga, az ő gondja nekem meg fikarcnyi közöm sincs hozzá … Ezért folytatom utamat a gyerekeimhez. Halkan nyitok be hozzájuk. Az álfal nincs elhúzva, így mindkettejüket jól látom. Olyan békésan alszanak. Annyira csodálatosak. Az én kisbabáim. Lehet, hogy Edward kihasznált, de sosem lehetek neki elég hálás a gyermekeimért. Ő volt a legtökéletesebb hiba a létezésemben. A közös múltunk, és annak a következményei azok, amikről sosem mondanék le. Semmiért cserébe. Alig fél órával később Nessie már ébredezik. A légzése kicsit egyenletlenebb, a lassú egyenletes szívverése egy kicsit felgyorsul, de még ígyis elég lassú marad egy emberéhez képest, de félvérségéhez tökéletes. Két perccel később már álmosan pislog és hatalmas ásítás közepette kinyújtózik. Míg én azonnal mellette termek.
- Jó reggelt Kicsim. - mosolygok rá és egy puszit nyomok az arcára.
- Jajj anyu annyira örülök, hogy hazajöttél. - ölel át és már sokkal éberebben néz.
- Ti is hiányoztatok. - mosolygok rá, de halkan beszélek, hogy Tony-t ne ébresszük fel, de ez reménytelen vállakozás, ugyanis Tony morgolódása adja tudtunkra, hogy máris sikerült felébresztenünk. Morcosan a fejére húzza a paplant, amin mi jót nevetünk, majd mellésuhanunk és átöleljük.
- Neked is jó reggelt álomszuszék. - puszilom meg őt is. És átölelem őket. Egy darabig csak csendben öleljük egymást. A gyerkőcök kényelembe helyezik magukat és sikertelenül próbálnak visszaaludni, így végül, amikor már feladták az alvást, felhozom nekik a visszautazás lehetőségét.
- Arra gondoltam, hogy visszamehetnénk Forksba.
- Miért menjünk vissza? - néznek rám mindketten, de Nessie kérdezi meg.
- Tudom, hogy jól érzitek magatok újra itthon, de Forksban is jó volt, nem? Jake-kel és a falkával. - nézek rájuk mosolyogva.
- Persze, hogy jó volt, tudod, hogy imádunk Quillel meg Embry-vel hülyülni. De még csak most jöttünk haza … - magyarázkodik Tony.
- Tudjátok ez az egész dolog apátokkal meg velem … Teljesen megkeverte a szálakat itthon. Ez még nem lenne baj, de Sulpicia … Neki most nagyon nehéz lehet. Hiába mondtuk el neki, hogy mit szándékozunk tenni. Most úgy érezheti, hogy estleg osztoznia kéne Aron velem … Épp ezért jobb lenne, ha hagynánk neki időt, hogy tudja, hogy semmi sem fog változni. Ha nem vagyok a közelben, akkor talán könnyebben elfogadja és feldolgozza... - érvelek.
- Hát, ebben lehet valami. Én biztos nem szeretnék senkivel osztozni azon a férifn, akit szeretek... - mondja Nessie.
- Én sosem akarnám, hogy Sulpicia rosszul érezze magát miattam. Nagyon kedvelem őt. Épp ezért időt hagyok neki, hogy megszoka a szitut. És próbálok apátok fejével is beszélni, hogy viselkedjen normálisabban. - csóválom a fejem Aron gondolkodva. Komolyan néha egy tehetetlen barom, aki mindig a háttérben keveri a dolgokat, úgy, hogy senki se tudjon róla. Eszeveszettül ért hozzá. Van, hogy még negem is meg tud zavarni, pedig aztán én már jó ideje ismerem őt. De hát én panaszkodom? Sulpicianak több joga lenne … Vajon én hogy viselném a helyében? Azt hiszem nem tudnék ilyen nyugodtan viselkedni. Bár az is igaz, hogy én nem tudok annyira bízni egy férfiban, mint Sulpicia Aroban. Túl sok olyan férfit ismerek, akinek vannak mocskos dolgai, amiket ráadásul a családjuk, vagy a feleségük elől eltitkolnak … Réges-régen levesztettem a férfiakba vetett hitet s bizalmat. És rá kellett jönnöm, hogy mindegyiknek van hátulütője. Talán ez csak miattam van, talán csak én látom bennük a rosszat. De én nagyon is tisztán látom. Kár, hogy mindig későn jutott el a tudatomig, akkor, amikor már túlkéső volt, hogy sérülések nélkül kijöjjek a kapcsolatból. De itt van a fiam. Ő talán az egyetlen, akinek nem találtam még rossz oldalát. Lehet csak azért, mert ő a fiam, a legeslegcsodálatosabb fiú a létezésemben.
- Akkor ma este visszamegyünk? - kérdezi mosolyogva Tony, kizökkentve a gondolataimból.
- Igen. - mosolyogok.
- Akkor még sok dolgunk van! - pattan ki Nessie az ágyból és rohamozza meg a fürdőt, míg mi csak nevetve nézünk utána, ugyanakkor Tony is elfoglalja a saját fürdőjét. Amíg ők elintézték a reggeli dolgaiakat, a bepakolást és a búcsúzkodást én is a dolgomra indultam. Mivel még kora volt, ezért nem akartam megkockáztatni, hogy bármelyik Cullen párt megzavarom … Így először apuhoz mentem. Elmeséltem neki, hogy miért döntöttünk így Aroval. És szabadkoztam, hogy nekik nem szóltunk. Egy kicsit rosszul éreztem emiatt magam, mivel apuval mindent meg szoktam beszélni és most mégsem szóltam neki egy szót sem. De apu nem neheztelt rám. Megnyugtatott, hogy fel volt rá készülve, hogy egyszer eljön ez a nap, amikor Aroval örök társak leszünk. Ettől a kijelentésétől eléggé fennakadtam. Mit akar ez jelenteni? Mégis mire akart célozni? Nem kérdezhettem rá nyíltan, így hát próbáltam kipuhatolózni, hogy mire gondolt ezzel a kijelentéssel, de nem jutottam előbbre és ez egy kicsit zavart. Apu után Arohoz vettem az irányt, de csak az után léptem be a szobájába, miután megbizonyosodtam róla, hogy senki sincs, még csak a közeben sem. Nincs szükség arra, hogy pletykáljanak … Aro felnevetett, amikor bementem hozzá.
- És még azt mondtad, hogy kezdjek el teperni Sulpiciánál. Szépen néznénk ki, ha már lekezdtem volna. - nevet jóízűen.
- Hahaha … Csak azért jöttem, hogy tőlem tudd meg, hogy visszamegyünk Forksba. - mondom el neki a tényállást, mire fintorba szalad az arca.
- Még csak most jöttetek onnan. - morogja helytelenítően.
- Alig voltunk ott. Szeretnék kicsit a falkával lenni. És Sulpiciának meg neked is időt akarok hagyni. - magyarázkodom.
- És ezért visszarohansz azokhoz az ebekhez. - morogja.
- Aro, ezt ezer és egyszer átbeszéltük! Ők a barátaim! És nem vagyok hajlandó végig hallgatni, ahogy szapulod őket.
- Isa … kérlek. Ne menjetek, még csak most jötettek vissza. Nem szeretném, ha megint odamennétek. Tudod, hogy féltem a gyerekeinket. - próbálja bevetni a hatalmas könyörgő szemeket. De most nem hat meg velük.
- Ők is ilyen véleménnyel vannak rólatok. - mondom lemondóan. - És egyikőtök szava sem befolyásol … Úgyhogy ma este indulunk. - mondom határozottan aztán már ki is megyek a szobájából. És az utolsó elintézendő dolog következik. A Cullen-Denali család. Nem lepődök meg, hogy mindenki Carlisle-ék szobájában van. Tudom, hogy Alice látta a gyerekeim elhatározásait arról, hogy visszautazunk … Gondolhatta, hogy azért szólok nekik is a dologról.
- Hello midnenki! - mosolygok rájuk, és még abban a pillantba Alice megölel.
- Örülök, hogy minden rendben ment, Bella. Aggódtam ám érted! - mondja kicsit durcásan.
- Ugyan Alice, meg tudom magam védeni. Nincsen semmi baj. - kacsintok rá és megpuszilom az arcát.
- Fogsz róla beszélni? - kérdezi Carlisle, gondolom Arora célozva … Vállat vonok.
- Nem állt szándékomban, de ha kérdéstek van válaszolok rá. - mosolygok rá.
- Kérdés mindig van. - mosolyog melegen Carlisle. De meglepetésemre mégsem kérdez. Helyette Jasper az, aki lecsap a lehetőségre.
- Miért volt ilyen fontos, hogy kinyilvánítsd a hatalmad az Alvaroknak? Miért voltál képes ennyit feladni?
- Már ennél többet is feladtam. Sokkal többet. - nézek rá komolyan. - Ez azokhoz képes semmi. Legalábbis nekem. - mondom, és elgondolkozom azokon a odlgokon, amiket feladtam, igaz ezeknek csak nagyon kis töredéke volt az, amit a Birodalomért tettem. A többség a szeretteimért volt … a gyerekeimért, a férjemért … - Egyedül a Sulpiciával való barátságomat kockáztattam meg, és ezt is csak minimálisan. Sulpicianak előre szóltunk és tudattuk vele, hogy semmi sem fog változni. Itt most ő a szenvedő alany. És ezzel tisztában is vagyok, épp ezért visszamegyünk Forksba, hogy Sulpicia megértse tényleg nem változik semmi … Úgy gondoltam, jobb, ha tudjátok, de természetesen maradhattok is. Ez csak a ti döntésetek. - mondom kedvesen.
- Én mindenképpen szeretnék veletek menni. - mondja azonnal Alice, akit amolyan beleegyezésként Jasper is átölele és Rose-ék is csatlakoznak hozzájuk. Ekkor esik le hirtelen, hogy mi volt olyan furcsa … Edward nincs itt … Nem kérdezhetek rá, hogy hol van, mert akkor Tanya kiveri a hisztit... De óvatosan belenézek Alice fejébe, ahol pár pillanat alatt megleltem a választ … Elment. Egyedül akar lenni … Nocsak, a végén még kiderül, hogy tudja használni a fejét. Rájött, hogy itt csak láb alatt van?