48. Fejezet – Far away

Sziasztok!
Nem igazán tudok mit mondani, az előzetesből már voltak dolgok, amire lehetett következtetni. De azért remélem tetszeni fog és nem tartjátok majd unalmasnak … :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg a Linkin Parktól azEsier to run c. számot.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó
xoxo

 

Könnyebb elfutni, helyettesíteni a fájdalmat az érzéketlenséggel. Sokkal könnyebb elsétálni, mint egyedül szembenézni minden fájdalommal. Valamit kivettek mélyen a belsőmből, egy titkot, amit elzárva tartottam és soha senki nem láthatta. A mély sebek sosem látszanak, sosem múlnak el. Mint ahogy a képek sem a fejemben amik évek óta lejátszódnak bennem. Ha változtathatnék, visszavenném a fájdalmat. Visszamennék minden rossz mozdulathoz, amit tettem. Ha felállhatnék és elvihetném a balhét megtenném. Ha tehetném minden gyalázatot eltemetnék.
/Linking Park – Easier to run/

 

(Edward szemszöge)
Sosem hittem volna, hogy ennyire szükségem lesz majd arra, hogy elmeneküljek mindenki elől. Úgy érzem, mintha a világ összeesküdött volna ellenem. De rá kellett jönnöm, hogy ebben a világban nem a világ változott ennyire visszájára, hanem én. Én voltam az, aki drasztikusan megváltoztam az évek során. Magam elől is elrejtettem a Bella elvesztésének fájdalmát. Azt hiszem ez volt az oka annak, hogy ilyen elviselhetetlen lettem. Ezen változtatnom kell. Muszáj tennem ellene valamit. Össze kell szednem magam. Meg kell találnom a régi Edwardot, aki akkor voltam, amikor Bellaval együtt voltunk. De mára már olyan mélyre süllyedtem, hogy nem vagyok abban sem biztos, hogy valaha is sikerülne rendbe tennem a dolgokat, amiket elhibáztam. Már annyi minden van a rovásomon, hogy lassan számon sem tudom tartani. De egyszerű lenne mindent újra kezdeni az elejétől. Bár lenne egy „replay” gomb a létezésemben. Mindent egy csapásra rendbe tudnék hozni. És most a gyerekeim nem Arot szólítanák apjuknak és Bella nem Aro örök társa lenne. Komolyan úgy érzem, hogy Aro teljesen átvette a helyem, őt akarom hibáztatni mindenért, mert ővé minden, ami egyszer az enyém volt. Ugyanakkor valahol mélyen tudom, hogy inkább köszönettel tartozom neki, mint sem haraggal. Ő végig Bella mellett volt, ő nevelte fel a gyerekeimet. Sosem lehetek neki ezért elég hálás. Talán épp ezek az ellentétek miatt kell elmennem. Muszáj eltünnöm mindenkinek a célpontjából, hogy tisztázzam magamban ezeket a szélsőséges ellentéteket. És erre nem várhatok, így azonnal indulok. Ne mtudom hova megyek, csak száguldok, amerre a lábam visz … A magányba.

(Bella szemszöge)
Pár másodpercig csak néztem Edward után. Nem értem, hogy most meg mi a baja. .. De egészségére. Így hát próbáltam nem törődni vele. Az ő dolga, az ő gondja nekem meg fikarcnyi közöm sincs hozzá … Ezért folytatom utamat a gyerekeimhez. Halkan nyitok be hozzájuk. Az álfal nincs elhúzva, így mindkettejüket jól látom. Olyan békésan alszanak. Annyira csodálatosak. Az én kisbabáim. Lehet, hogy Edward kihasznált, de sosem lehetek neki elég hálás a gyermekeimért. Ő volt a legtökéletesebb hiba a létezésemben. A közös múltunk, és annak a következményei azok, amikről sosem mondanék le. Semmiért cserébe. Alig fél órával később Nessie már ébredezik. A légzése kicsit egyenletlenebb, a lassú egyenletes szívverése egy kicsit felgyorsul, de még ígyis elég lassú marad egy emberéhez képest, de félvérségéhez tökéletes. Két perccel később már álmosan pislog és hatalmas ásítás közepette kinyújtózik. Míg én azonnal mellette termek.
- Jó reggelt Kicsim. - mosolygok rá és egy puszit nyomok az arcára.
- Jajj anyu annyira örülök, hogy hazajöttél. - ölel át és már sokkal éberebben néz.
- Ti is hiányoztatok. - mosolygok rá, de halkan beszélek, hogy Tony-t ne ébresszük fel, de ez reménytelen vállakozás, ugyanis Tony morgolódása adja tudtunkra, hogy máris sikerült felébresztenünk. Morcosan a fejére húzza a paplant, amin mi jót nevetünk, majd mellésuhanunk és átöleljük.
- Neked is jó reggelt álomszuszék. - puszilom meg őt is. És átölelem őket. Egy darabig csak csendben öleljük egymást. A gyerkőcök kényelembe helyezik magukat és sikertelenül próbálnak visszaaludni, így végül, amikor már feladták az alvást, felhozom nekik a visszautazás lehetőségét.
- Arra gondoltam, hogy visszamehetnénk Forksba.
- Miért menjünk vissza? - néznek rám mindketten, de Nessie kérdezi meg.
- Tudom, hogy jól érzitek magatok újra itthon, de Forksban is jó volt, nem? Jake-kel és a falkával. - nézek rájuk mosolyogva.
- Persze, hogy jó volt, tudod, hogy imádunk Quillel meg Embry-vel hülyülni. De még csak most jöttünk haza … - magyarázkodik Tony.
- Tudjátok ez az egész dolog apátokkal meg velem … Teljesen megkeverte a szálakat itthon. Ez még nem lenne baj, de Sulpicia … Neki most nagyon nehéz lehet. Hiába mondtuk el neki, hogy mit szándékozunk tenni. Most úgy érezheti, hogy estleg osztoznia kéne Aron velem … Épp ezért jobb lenne, ha hagynánk neki időt, hogy tudja, hogy semmi sem fog változni. Ha nem vagyok a közelben, akkor talán könnyebben elfogadja és feldolgozza... - érvelek.
- Hát, ebben lehet valami. Én biztos nem szeretnék senkivel osztozni azon a férifn, akit szeretek... - mondja Nessie.
- Én sosem akarnám, hogy Sulpicia rosszul érezze magát miattam. Nagyon kedvelem őt. Épp ezért időt hagyok neki, hogy megszoka a szitut. És próbálok apátok fejével is beszélni, hogy viselkedjen normálisabban. - csóválom a fejem Aron gondolkodva. Komolyan néha egy tehetetlen barom, aki mindig a háttérben keveri a dolgokat, úgy, hogy senki se tudjon róla. Eszeveszettül ért hozzá. Van, hogy még negem is meg tud zavarni, pedig aztán én már jó ideje ismerem őt. De hát én panaszkodom? Sulpicianak több joga lenne … Vajon én hogy viselném a helyében? Azt hiszem nem tudnék ilyen nyugodtan viselkedni. Bár az is igaz, hogy én nem tudok annyira bízni egy férfiban, mint Sulpicia Aroban. Túl sok olyan férfit ismerek, akinek vannak mocskos dolgai, amiket ráadásul a családjuk, vagy a feleségük elől eltitkolnak … Réges-régen levesztettem a férfiakba vetett hitet s bizalmat. És rá kellett jönnöm, hogy mindegyiknek van hátulütője. Talán ez csak miattam van, talán csak én látom bennük a rosszat. De én nagyon is tisztán látom. Kár, hogy mindig későn jutott el a tudatomig, akkor, amikor már túlkéső volt, hogy sérülések nélkül kijöjjek a kapcsolatból. De itt van a fiam. Ő talán az egyetlen, akinek nem találtam még rossz oldalát. Lehet csak azért, mert ő a fiam, a legeslegcsodálatosabb fiú a létezésemben.
- Akkor ma este visszamegyünk? - kérdezi mosolyogva Tony, kizökkentve a gondolataimból.
- Igen. - mosolyogok.
- Akkor még sok dolgunk van! - pattan ki Nessie az ágyból és rohamozza meg a fürdőt, míg mi csak nevetve nézünk utána, ugyanakkor Tony is elfoglalja a saját fürdőjét. Amíg ők elintézték a reggeli dolgaiakat, a bepakolást és a búcsúzkodást én is a dolgomra indultam. Mivel még kora volt, ezért nem akartam megkockáztatni, hogy bármelyik Cullen párt megzavarom … Így először apuhoz mentem. Elmeséltem neki, hogy miért döntöttünk így Aroval. És szabadkoztam, hogy nekik nem szóltunk. Egy kicsit rosszul éreztem emiatt magam, mivel apuval mindent meg szoktam beszélni és most mégsem szóltam neki egy szót sem. De apu nem neheztelt rám. Megnyugtatott, hogy fel volt rá készülve, hogy egyszer eljön ez a nap, amikor Aroval örök társak leszünk. Ettől a kijelentésétől eléggé fennakadtam. Mit akar ez jelenteni? Mégis mire akart célozni? Nem kérdezhettem rá nyíltan, így hát próbáltam kipuhatolózni, hogy mire gondolt ezzel a kijelentéssel, de nem jutottam előbbre és ez egy kicsit zavart. Apu után Arohoz vettem az irányt, de csak az után léptem be a szobájába, miután megbizonyosodtam róla, hogy senki sincs, még csak a közeben sem. Nincs szükség arra, hogy pletykáljanak … Aro felnevetett, amikor bementem hozzá.
- És még azt mondtad, hogy kezdjek el teperni Sulpiciánál. Szépen néznénk ki, ha már lekezdtem volna. - nevet jóízűen.
- Hahaha … Csak azért jöttem, hogy tőlem tudd meg, hogy visszamegyünk Forksba. - mondom el neki a tényállást, mire fintorba szalad az arca.
- Még csak most jöttetek onnan. - morogja helytelenítően.
- Alig voltunk ott. Szeretnék kicsit a falkával lenni. És Sulpiciának meg neked is időt akarok hagyni. - magyarázkodom.
- És ezért visszarohansz azokhoz az ebekhez. - morogja.
- Aro, ezt ezer és egyszer átbeszéltük! Ők a barátaim! És nem vagyok hajlandó végig hallgatni, ahogy szapulod őket.
- Isa … kérlek. Ne menjetek, még csak most jötettek vissza. Nem szeretném, ha megint odamennétek. Tudod, hogy féltem a gyerekeinket. - próbálja bevetni a hatalmas könyörgő szemeket. De most nem hat meg velük.
- Ők is ilyen véleménnyel vannak rólatok. - mondom lemondóan. - És egyikőtök szava sem befolyásol … Úgyhogy ma este indulunk. - mondom határozottan aztán már ki is megyek a szobájából. És az utolsó elintézendő dolog következik. A Cullen-Denali család. Nem lepődök meg, hogy mindenki Carlisle-ék szobájában van. Tudom, hogy Alice látta a gyerekeim elhatározásait arról, hogy visszautazunk … Gondolhatta, hogy azért szólok nekik is a dologról.
- Hello midnenki! - mosolygok rájuk, és még abban a pillantba Alice megölel.
- Örülök, hogy minden rendben ment, Bella. Aggódtam ám érted! - mondja kicsit durcásan.
- Ugyan Alice, meg tudom magam védeni. Nincsen semmi baj. - kacsintok rá és megpuszilom az arcát.
- Fogsz róla beszélni? - kérdezi Carlisle, gondolom Arora célozva … Vállat vonok.
- Nem állt szándékomban, de ha kérdéstek van válaszolok rá. - mosolygok rá.
- Kérdés mindig van. - mosolyog melegen Carlisle. De meglepetésemre mégsem kérdez. Helyette Jasper az, aki lecsap a lehetőségre.
- Miért volt ilyen fontos, hogy kinyilvánítsd a hatalmad az Alvaroknak? Miért voltál képes ennyit feladni?
- Már ennél többet is feladtam. Sokkal többet. - nézek rá komolyan. - Ez azokhoz képes semmi. Legalábbis nekem. - mondom, és elgondolkozom azokon a odlgokon, amiket feladtam, igaz ezeknek csak nagyon kis töredéke volt az, amit a Birodalomért tettem. A többség a szeretteimért volt … a gyerekeimért, a férjemért … - Egyedül a Sulpiciával való barátságomat kockáztattam meg, és ezt is csak minimálisan. Sulpicianak előre szóltunk és tudattuk vele, hogy semmi sem fog változni. Itt most ő a szenvedő alany. És ezzel tisztában is vagyok, épp ezért visszamegyünk Forksba, hogy Sulpicia megértse tényleg nem változik semmi … Úgy gondoltam, jobb, ha tudjátok, de természetesen maradhattok is. Ez csak a ti döntésetek. - mondom kedvesen.
- Én mindenképpen szeretnék veletek menni. - mondja azonnal Alice, akit amolyan beleegyezésként Jasper is átölele és Rose-ék is csatlakoznak hozzájuk. Ekkor esik le hirtelen, hogy mi volt olyan furcsa … Edward nincs itt … Nem kérdezhetek rá, hogy hol van, mert akkor Tanya kiveri a hisztit... De óvatosan belenézek Alice fejébe, ahol pár pillanat alatt megleltem a választ … Elment. Egyedül akar lenni … Nocsak, a végén még kiderül, hogy tudja használni a fejét. Rájött, hogy itt csak láb alatt van?