2012. április 30., hétfő

12. Fejezet - Talking

Helló!
Bocsi, hogy eddig csúszott a friss, siettem, ahogy tudtam, de csak most lett kész … kiderül, hogy mi az a várva várt „büntetése”.
Az idézet meg kissé ellentétes a tartalommal, de ez volt a legjobb, amit találtam. Kellemes hosszú hétvégét! :D
Puszi: Zsó

xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 
Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
Biblia

 
- Arra gondoltam, hogy elküldöm hozzátok a testvéreid. - mondta és hangjában a várakozás hallatszott ki, talán egy kis önelégültség is, amit először még nem tudtam hova tenni, aztán leesett, tudják, hogy itt vannak Cullenék. Sok vámpír együtt plusz még a falka? Ebből csak rossz dolog sülhet ki …
- Na nem Aro, ezt nem fogod megtenni! - mondtam kicsit parancsoló hangon.
- Miért is nem? - nevetett, élvezte, hogy kezdek dühös lenni.
- Tudod te, hogy itt van a Cullen-Denali klán! A francba is Aro túl sok vámpír lesz egy helyen, ráadásul a falka körzeteinél! Basszus még több farkast akarsz vagy mi?
- Nem, nem akarok több farkast, így is túl sokan vannak. De nem úgy tűnik, hogy tudnak rátok figyelni, Cullenékre meg nem bízlak, szóval mennek a testvéreid és punktum!
- Aro, nem küldheted őket ide! Vagy azt akarod, hogy megőrüljek? Itt elszabadul a pokol, ha ők is idejönnek. Ennyire nem lehetsz dühös rám!
- Isa, ez nem az első és nem is az utolsó eset, hogy kihagysz a döntéseidből. Szóval valamit tennem kell, érted?
- Jó, oké értem, ezentúl minden lélegzetvételemről beszámolok, csak most ne küldd őket ide.
- Nem vagy rá képes. - nevetett jóízűen.
- Aro, ne csináld már! Kérlek szépen ne az én biztonságommal játszadozz, nem bírom, amikor minden lépésemet figyelik!
- Ez az élet Isa. - nevetett tovább.
- Nem rendelkezhetsz fölöttem! Felettem nem!
- Isa … Isa … Isa, tévedsz. Én vagyok az egyetlen, aki valamennyire rendelkezhet feletted, ahogy te fogalmaztál. - röhögött.
- Ohh, hogy csesznéd meg!
- Bocsi Isa, most nem.
- Na jó, válaszolj! Azért teszed ezt, hogy az idegeimmel játssz, vagy azért, hogy megmutasd Carlisle-éknak, hogy ki az alfa hím? - kérdeztem szemtelenül, Aro lélegzete kihagyott és elégedetten konstatáltam, hogy ezt a játszmát mégis én nyertem, legalább így.
- Édesem, nem tudod visszafogni a pici szádat? - gúnyolódott.
- Dehogynem, de nem akarom. - most rajtam volt a nevetés sora.
- Holnap indulnak. - tért vissza komolyan az eredeti témához.
- Megmondanád valamelyiküknek, hogy hozzák el az otthoni kocsim?
- Odaküldöm, a testvéreid repülővel mennek. - hangjából hallani véltem, hogy most jót mosolyog, hogy nem jött össze az időhúzásom.
- Rendben. - sóhajtottam. De a következő pillanatban gyerekeim mellém száguldottak.
- Apu, ugye keresztanyáékat nem küldöd ide? - kérdezte reménytelien Nessie.
- Ohh, persze, hogy ők is mennek, szerintetek őket itt lehetne tartani? - tette fel a költői kérdést Aro.
- De apu ne már, tudod, hogy itt van Alice és Rosalie, ők is eléggé divatmániások, ha ideküldöd még őket is én kinézem belőlük, hogy minden másnap elrángatnak a plázába vagy megint megpróbálnak rávenni, hogy menjünk el a Párizsba … - nyafogott Ness.
- Kicsim, nem tarthatom őket itt. - sóhajtott Aro.
- Apu, tudod, hogy imádjuk őket, de Alice-szel és Rose-zal együtt, kész plázát csinálnak a gardróbunkból. - győzködte Tony.
- Nem mintha annyira érdekelne titeket, nem vacakoltok fél órákat az öltözéssel. - szólt apjuk jókedvűen.
- Jó, de akkor is. - nyafogtak mindketten, de Aro csak nevetett. - Anyu, győzd meg te! - szólt rám fiam.
- Én? Jó vicc volt. - nevettem. - Most a drága jó édesapátok pont az ellenkezőjét teszi annak, amit kérek.
- Ezt eltaláltad Édes.
- Tudom Drága, ismerlek, mint a rossz pénzt.
- Na jó, most már leteszem, akkor holnap érkeznek, és hamarosan találkozunk. - zárta le a beszélgetést végül.
- Jajj jó apu. - sóhajtott kisfiam.
- Szia apu. Szeretünk, a nagyapát is meg a többieket. - köszönt el kislányom.
- Mi is szeretünk titeket. - mondta és épp kinyomta volna, amikor eszembe jutott valami.
- Várj! Mikor értek rá, mire beszéljem le a találkozót?
- Nem tudom, úgy másfél hónap múlva, azon belül már mindegy mikorra, úgyis ők jönnek. - mondta komolyan.
- Rendben, akkor elkezdem szervezni.
- Isa … ha gondolod győzd meg Cullenéket, hogy jöjjenek el, Carlisle-t érdekelné szerintem a dolog.
- Eddig is hívtuk őket, de nem jöttek, most miben lenne más?
- Hogy te hívod őket.
- Akarod, hogy részt vegyenek a gyűlésen?
- Régen találkoztunk már Carlisle-al és Eleazarral is … de rajtad múlik.
- Rendben, meglátom mit tehetek. Akkor másfél hónap múlva.
- Várunk. Csókollak. - tette le a telefont, esélyt sem hagyva, hogy válaszoljak, így csak megvontam a vállam és elraktam a telefonom.
- Milyen gyűlésről volt szó? - nézett rám érdeklődve Carlisle.
- Tudjátok a Birodalom kicsit más felépítettségű, mint azok a királyságok, amikből felépült. A császárnő, a Birodalom megszervezése után úgy döntött, hogy három havonta megbeszélést tart a királyokkal, ahol bármilyen esetlegesen felvetődött problémáról együtt dönthetnek, szavazással. Igaz a császárnőnek bármiben vétójoga van. Nem sokkal a Birodalom megalakulása után kibővítette a tárgyaló felek számát, bevette a hercegségek vezetőit. Kinevezett három, vagyis ha úgy vesszük két hercegi családot, az egyik a Woolgar család, bár csak négy tagja van, de már a középkortól képesek fenntartani magukat. Ezenkívül jó kapcsolatot ápolnak a Román Klánnal. Csak a családfő kapott szavazati jogot, amivel nem meglepő módon a románokat támogatják. Na most, a másik hercegi család, vagyis régebben még kettő a Volturihoz áll közel. Kitaláljátok kik azok? - mosolyogtam. Ahogy körbenéztem mindenki szemében láttam megcsillanni a felismerést.
- Ezt úgy érted hogy … mi vagyunk? - mondta ki végül Rose.
- Igen. Akkoriban még nem tudtuk, hogy a családotokkal mi lesz, az esküvőtök után, nem tudtuk eldönteni, hogy csak Tanya csatlakozik vagy az egész család … ezért külön van Cullen és Denali család is, igaz Aroék még reménykednek, hogy nem lesztek sokáig így együtt … túlságosan magatokra vonhatjátok a figyelmet. A Denali családnak egy szavazati joga van, hogy ki él vele, az mindegy, viszont a Culleneknek, kettő.
- Nekünk miért van kettő? És hogy érted, hogy magunkra vonjuk a figyelmet?- húzta fel egyik szemöldökét Jasper.
- Mert bár nem kötöttem mindenkinek az orrára, hogy a gyerekeim egy Cullentől vannak, de lássuk be, aki ismer titeket, az tudja. A gyermekeimnek is van szavazati jog, ezért úgy döntöttünk, hogy Tony és Nessie miatt titeket kicsit kiemelünk a hercegségek közül. Meg hát  kevés olyan vámpír van, aki nem hallott még rólatok … Tudjátok, hogy szegről végről rokonai vagytok a császárnőnek, még ha nem is épp közelik? A császárnőnek pedig sok ellensége van, sokan épp ezért akarnak titeket eltenni az útból, a Birodalom épp ezért figyel rátok annyira, így, hogy együtt vagytok, sokkal könnyebben találnak meg titeket. - magyaráztam egyértelműen.
- Ki a császárnő? A rokonunk? - ráncolta homlokát Edward.
- Szegről végről valakinek a valakijének a valakije vagy valami … de nem beszélhetek róla. A császárnő kiléte állam titok, és az elmúlt években nem úgy nézett ki, hogy a Birodalomhoz akartok csatlakozni … - vontam vállat.
- Te ismered? - kérdezte Carlisle.
- Természetesen. - mosolyogtam. - Na, de a lényeg, hogy Aro örülne nektek, nekem meg ki kéne engesztelnem, szóval nem akartok legalább most az egyszer eljönni erre a megbeszélésre?
- Nagyon felcsigáztál, hogy ki a császárnő. Meg erre a rendszerre is kíváncsi vagyok. Ilyet még soha nem vezettek be egyik királyi családban sem, bár Caius azt mondta régebben próbálkozott vele egy ősi királyság, de megbukott. - elmélkedett Carlisle.
- Igen. De az más volt. Mi többen vagyunk és a császárnő próbálja fenntartani az egyensúlyt a királyságok között. Eleinte nehezen ment neki, a hatalom többször megingott egyik, vagy másik királyság miatt, de mind félték a császárnő hatalmát, ezért létezik még a Birodalom. A császárnő iránti tisztelet, csodálat és félelem tartja össze, semmi más. Ha ő nem lenne, már egymásnak ugrottak volna. De most mind nagyon nyeregben érzik magukat, igaz a Kelet-Ázsiai Narucho királyság és az Ausztrál Alvar törzs nem hódolt be a Birodalomnak és a császárnőnek, de támadni sem mernek, nem merik kirobbantani a háborút. De egyszer úgyis behódolnak vagy így vagy úgy és ezt mindenki tudja. - politizáltam, ha már egyszer elkezdtem, akkor tudjanak a dolgok állásáról.
- Szóval háború lesz. - ismételte el Jasper.
- Pontosan. Épp ezért vagytok főleg ti a Császárság gyenge pontjai, könnyen lehet, hogy titeket akarnak majd felhasználni ellenünk. Aro is ezért van annyira kiakadva Luke miatt. Mivel Luke igazából Alvar volt, de miután elvett, elhagyta a királyságot, eléggé pikkeltek rá, de megvédtük, szóval nem lett semmi baj. Miután elváltunk, nem tudjuk pontosan mit csinált, 4 évig nem tudtunk róla semmit. Aro úgy gondolja addig Alvaréknál volt és akkor elmondhatott mindent a gyerekeimről, ezért aggódik annyira. De én tudom, hogy nem ment vissza hozzájuk. - sóhajtottam.
- Miért? Miért vagy benne olyan biztos? - kérdezte Edward dühös éllel hangjában.
- Mert szeretett. Úgy szeretett, ahogy senki! Tisztán és csak magamért. - vágtam szemeibe, nyugodt hangon.
- És elváltatok … Simán visszamehetett hozzájuk. - folytatta tovább és egyre jobban hallatszott ki a düh hangjából.
- Én is voltam szerelmes! Amikor tönkretett a szerelmem, tudod mi volt az első gondolatom? A halál. Napokig azon gondolkodtam, hogy meghalok, de nem! Összeszedtem magam és akármennyire is gyűlöltem őt ezért, nem tudtam bántani. Apám megakarta öletni, miután megcsalt, de nem engedtem neki, megvédtem őt, akárki akarta bántani, azért, amit velem tett! Érted már? Ha teljes szívből szeretsz valakit, nem vagy képes bántani és ő szeretett, ahogy én is szerettelek téged egykor. - ahogy kimondtam az utolsó mondatot a szemeim szúrni kezdtek és a torkomon is csomó nőtt. Erre nem tudott mit mondani, a dühe elszállt és helyét a sajnálat, az önsanyargatás és a fájdalom vette át. - Hogyha most megbocsájtotok, megígértem Quilnek, hogy este még átmegyek. Ness, Tony jöttök? - néztem rájuk.
- Naná hogy! - csapta össze tenyerét fiam.
- Kellemes estét! - köszöntek el és már futottak is a határ felé.
- A saját érdekedben húzd meg magad, ha ideérnek a testvéreim. - néztem keményen Edward szemébe. - Holnap találkozunk. - köszöntem el és mentem a gyerekek után. Ahogy leértünk La Pushba Jake házába siettünk, kényelembe helyeztük magunkat és hallgattuk Quil áradozását Lénaról. Örültem, hogy megtalálta a boldogságát, de ahogy Embry-re néztem, szemében fájdalom tükröződött, a tiszta szereleme emléke, persze arcán mosoly leledzett és az öröm Quil bevésődéséért.

2012. április 18., szerda

Díj *-*


Köszönöm szépen Minie95-nek és Daphne Collinsnak.

 
A díj szabályi:
1. Köszönd meg a díjat annak, aki gondolt rád és elküldte neked!.
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küld tovább a díjat 4 másik blogtársadnak!
5. Linkeld be őket!
6. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy tudjanak a díjról!
 
7 Dolog rólam:
1. Most jöttem vissza Londonból, de ha szerencsém lesz, akkor nyáron 1-2 hónapra megint kimegyek
2. Jelenlegi kedvenc könyvem A bukott angyalok városa (még nem olvastam ki)
3.Baromi pesszimista vagyok, de küzdök ellene xD
4. Van egy szivacspárnám, amit mindenhova viszek magammal, mert nem tudnék nélküle aludni xD
5. Kevés ember van, akinek képes vagyok igazán beszélni arról, ami bennem zajlik.
6. Nagy dumás vagyok, valaki fel dob egy témát én képes vagyok órákig beszélni róla.
7. Még a legrosszabb napjaimon is nevetek és mosolygok mint egy idióta.

Akiknek küldöm:
1. Cherry Dreambell
2. Lexy
3. Katie

2012. április 17., kedd

11. Fejezet – Family is always worried about you

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most hoztam a frisst, pedig már mióta itthon vagyok … csak hát suli is meg minden de nem akarok magyarázkodni.
Ha szeretitek, akkor hallgassátok meg a fejezet közben Britney Spears Overprotected c. számát.
Jó olvasást!
Pussz: Zsó

xoxoxoxoxoxoxoxoxo


Nem számít, milyen ellenségesnek tűnik a világ, egy szerető család a biztonság, a védelem és a gondoskodás fészke marad.
Deepak Chopra


Gondolataim gyors ütemétől ha lehetséges lenne már rég szétrobbant volna a fejem, erre még rátett egy lapáttal a szaggató és szúró fájdalom a testemben. Nem értem, hogy bírtam ki eddig, amíg ott voltam hogy nem vettem észre ezt az egészet? Hisz már akkor el kellett kezdődnie. Mivel nem vagyok ember még csak az adrenalinra sem foghatom, így lehet csak egyszerű megszokásból tereltem el róla az érzékeim. Egész éjjel hunyt szemmel meditáltam, így hajnalra sikerült elérnem, hogy ez a kellemetlen érzés elhagyja végre a testem. Kicsit rendbe szedtem magam, átöltöztem, kínkeserves hét után egy egyszerű fekete farmert, egy fekete hosszú ujjú garbót, amin „Danger!” felirat szerepel és egy vörös-fehér Nike cipőt vettem fől, majd végső simításként arcomra egy apró mosolyt festettem. Nem volt boldog mosoly, csak egyszerűen megkönnyebbült, talán még sajnálkozó is. Míg reggelit készítettem folyamatosan Luke-on járt az eszem. Fájt az elvesztése, de korántsem ez volt létezésem legfájdalmasabb híre, akármennyire is szívtelenül hangzik. Tudom, hogy pár hétig folyamatosan fel fognak előttem rémleni az együtt töltött boldog percek, de azt is tudom, hogy nem fog annyira meggyötörni, mert ő választotta ezt az utat, én meg elfogadtam, nem tehettem mást. A magam meggyőzéséből Tony szobájából érkező halk, álmos léptek rángattak ki. Lassan ért le a konyhába, arcán látszott, hogy még szívesen aludna, de mégsem tűnt strapáltnak. Jelenléte máris jobb kedvre derített.
- Jó reggelt fiam. - mosolyogtam rá melegen.
- Neked is anyu. - ásított, amin én jót mosolyogtam. - Minden rendben van? Úgy értem a tegnapi után … - kérdezte, miután leraktam elé a reggelit.
- Igen, minden rendben Kicsim. Szerettem Luke-ot, de nem voltunk túl közel egymáshoz, nem ismertük egymást túl sok ideje, nem töltöttünk sok időt együtt. Szóval nem visel meg a halál, legalábbis nem annyira. - mosolyogtam.
- Akkor jó. - görbültek fel az ő ajkai is.
- Jó étvágyat! Egyél csak, én addig megnézem a húgod. - indultam volna ki a konyhából, amikor meghallottam, hogy Nessie felkel a szobájában és elindult zuhanyozni. Ezen persze Tony-val nagyot nevettünk. Miután mindketten végeztek a reggelivel és az öltözködéssel meg az egyebekkel, kifaggattak, hogy tényleg rendben vagyok-e. Ezek után gyerekek kivételesen Ness mercijével mentek a Cullen villához, míg én az én egyetlen kis Yamahámmal követtem őket. A család már indulásra készen várt ránk. Mindenki sajnálkozó tekintettel nézett rám, körülbelül fél percig bírtam ezt a nagy sajnálkozós hangulatot.
- Na jó, elég már! Nem jött el a világ vége, csak mert kinyírtam az exférjem! - csattantam fel.
- De akkor is szörnyű lehetett … - hajtja le fejét Alice, míg Rose a többiekkel ellentétben tök nyugodtan néz rám. Ekkor jut eszembe, a múltja, hogy ő is megölte a vőlegényét, mindössze annyi a különbség, hogy az ő vőlegénye megérdemelte …
- Nem Luke volt az első, és lehet, hogy nem is az utolsó férjem, akit megöltem, szóval abba lehet hagyni. - mondtam már nyugodtan.
- Hát nem szívesen lennék az exed. - próbálja elviccelni Emm, de a szemében csillog a sajnálat.
- Még van két élő exférjem, csak rajtuk múlik, hogy melyiket választják, a halált vagy az életet. - nevettem.
- Nem értem, én képtelen lennék megölni Alice-t, akármi történne, nem tudnám megtenni, még csak bántani sem. - csóválja fejét Jasper, Alice pedig karjaiba bújik.
- Az teljesen más Jazz. Te szereted Alice-t, viszont én egyik férjemet sem szerettem, csak azért voltunk házasok, mert köteleztek rá, részükről meg főleg érdekből. Sokuk csak a hatalmam és a befolyásom miatt akart, de Luke kivétel volt, ő szeretett. Na de elég! Ez az élet rendje! - mosolyogtam. - Megyünk suliba? - kérdeztem, ezzel lezártnak tekintve a témát. Szerencsére ezután már felhagytak a szánakozással, amiért én elrebegtem magamban egy hatalmas köszönöm-öt. Rosalie hatalmas könyörgő szemeket meresztett, a mocimra ment, én meg tudok is ellenállni az ilyen szemeknek? Hát nem, sajnos. Az elmúlt héthez hasonlóan Edward kocsijához tuszkoltak. Komolyan ennyire meg akarnak kínozni? Vagy mi a fene? A gondolattól kicsit dühös lettem, de arcom se rezzent. Végre megszületett bennem egy remek ötlet. Ha még egyszer kikönyörgi a kis édesem, akkor megyünk rajta ketten. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? A kocsiba Tanya szokás szerint apróságokról fecsegett Edwardnak, míg én csak a kinti tájat figyeltem, azonban, amikor kissé elfordítottam a fejem láttam a visszapillantóban, hogy Edward engem néz. Tekintete egy pillanatra rabul ejtette az enyémet. De ez az egy pillanat bőven elég volt, hogy tudjam mi jár a fejében. A múltamon gondolkodik, Luke-on, azon, amit mondtam az exférjeimről és nagy részben szerintem azon, hogy miért pont Aro a gyermekeim nevelőapja. Valószínűleg neki ez a legfontosabb kérdés, de nem mer rákérdezni, lehet fél a választól, vagy csak próbál tapintatos lenni... A kellemes erdei tájat felváltotta az utcák sora, majd a suliparkolója. Erősen kellett koncentrálnom, hogy ne úgy ugorjak ki az autóból, mintha tűbe ültem volna, de azért csak sikerült. Ahogy beértünk az iskola épületébe többen is érdeklődve néztek rám, furcsállhatták a ruhámat, ugyanis az előző héthez képest elég rongyos vagyok, de kit érdekel? Ez vagyok én slussz passz! Szerencsére az emberek nemigen jöttek a közelembe, így velük nem volt probléma, de ebédnél Emmett megint felhozta a harcoljunk témát. Igazából csodáltam, hogy eddig nem nyaggatott, épp ezért úgy döntöttem, elég lesz egyszer fenéken billenteni, aztán feladja egy időre, ezért belementem. Mint egy kis gyerek a csokit, úgy várta, hogy vége legyen az utolsó óránknak. Tanítás után gyorsan leraktuk a kocsit és a motorom nálunk, ahogy Cullen-ék is náluk. Aztán mentünk is a megbeszélt helyre. Ahogy megérkeztünk a a család, kiegészülve a Denalikkal várt ránk.
- Már azt hittem berezeltél. - nevetett Emm.
- Láttad, hogy nyiffantottam ki Luke vámpírjait? - húztam fel egyik szemöldököm. - Csak hogy tudd bátyus, amit akkor tettem messze nem a legrosszabb és legkegyetlenebb dolog volt. - húztam számat félelmet keltő mosolyra. De az összhatást elrontotta a pittyegő telefonom, ami SMS-t jelzett. Jake írt, hogy nagy hír van menjek a házához. Csak mosolyogva megcsóváltam a fejem. - Na, gyors elugrom La Pushba, 5 percetek van, hogy kidolgozzátok a taktikát. - néztem körbe, a gyerekek bólintottak, míg a többiek értetlenül néztek rám. Nem foglalkozva velük rohantam Jacobhoz. Ahogy beléptem a házba és megpillantottam az idétlenül vigyorgó Quilt, már tudtam, hogy mi a nagy hír, végre összejöttek a bevésődésével. Boldogan gratuláltam neki, bár a lány még nem tudja, hogy mi is ő valójában, de ez már jelentős haladás. Tényleg csak pár percig maradtam, de beígértem egy bulit, hogyha már elmondta neki a vérfarkasos story-t. Aztán visszafutottam az erdőbe, de majd este visszamegyek és kitárgyaljuk a dolgot.
- Na sikerült eldönteni a dolgokat? Kik harcolnak? - mosolyogtam rájuk.
- Kate, Irina, Tanya, Emm, Jazz, Edward meg mi. - mosolygott fiam.
- Okés, akkor kezdhetjük? - néztem rájuk.
- Á-á, mi is a szabály anyu? - nevetett fel lányom. Á, pedig nagyon szívesen kihagytam volna most ezt a szabályt.
- Muszáj? - meresztek könyörgő szemeket.
- De még mennyire! - mondta egyszerre a két gyermekem, én meg mélyről jövő sóhajt hallattam, szemeimet lehunytam, elcsitítottam magamban a képességem és eltávolítottam a körém vont pajzsot. A védelem hiánya olyan kellemetlenül érintett, mindig is szerettem fenntartani a védvonalat.
- Ti élvezitek mi? - pillantok durcásan a félvámpírjaimra, akik nevetve bólogatnak.
- De még mennyire mami. Olyan ritkán hagyod, hogy hallgassuk a gondolataid, ezeket viszont kihasználjuk, de még mennyire. - dörzsöli össze kezeit Tony.
- Mi?! - kapták kisfiamra tekintetüket a három srác.
- Még egy agyturkász? Mondd, hogy ez nem komoly! - nézett rám esdeklően Emmett, mire én megvontam a vállam.
- Hát mit ne mondjak jobban örültem volna anyu képességének, az sokkal baróbb, de ez van. - mosolyog gátlástalanul Nessie, de tudtam, hogy csak Emmettet akarja jobban felhúzni.
- Remek, szóval Eddy fiún kívül még ketten hallják az összes gondolatom. - sóhajtott fel a mackó.
- Azért nem teljesen. - mosolyogtam.
- Hogy érted? Mi a képességük pontosan? - néz rám Edward.
- Gondolom már feltűnt, hogy mennyi mindent örököltek tőlünk, nem csak külsőre, hanem viselkedésükben is … - néztem végig rá. - Nos, ez így van a képességükkel is. Öhm … hogy is mondjam, az én képességem kiegészítette a tiédet. Vagyis valami hasonló. A lényeg, hogy ők is gondolatolvasók, mint te, de az én pajzsomból is kaptak. Nem tudom elmagyarázni! Az a fontos, hogy ki tudják kapcsolni a képességük.
- Remek, ugye sokszor kikapcsoljátok. - pislog rájuk Emmett.
- Hát, amikor a gondolataid Rosalie körül kezdenek forogni vagy a szex körül, igen, kikapcsoljuk. - nyugtatta meg Ness.
- Akkor jó. - fújja ki a levegőt. - Na, mi lesz, kezdjük végre? - dörzsöli össze tenyereit.
- Akkor, ahogy szoktuk, te nem használsz képességet, mi igen. - áll támadóállásba Antony és a többiek is követik.
- Mint mindig. - mosolyogtam és én is elfoglaltam a védekezőpozíciót. Vártam és figyeltem, hogy ki támad először és honnan. Senki sem moccant, de aztán Tanya hirtelen iramodott meg felém, a többiek még vártak. Rögtön nyakamhoz nyúlt, de nem sikerült megfogni, ugyanis én előbb kaptam el mindkét kezét, ezzel megállítva, és erősen hasba rúgtam. Egyik karját kicsit megcsavartam és arccal előre hajítottam a rengetegbe, így a szabály szerint ő kiesett. De most már értettem, miért egyedül jött, amikor egyszerre jöhettek volna akár mind is. Csak egy kisebb figyelemelterelésnek szánták, ami nem jött be annyira. Ugyan Irina mögém tudott kerülni, és a velem szembe érkező Emmett és Kate eléggé elvonhatják még róla a figyelmem, de még szerencse, hogy már eléggé hozzászoktam, hogy egyszerre többfelé figyelek. Emmett próbálkozott az erejével, ami nem igen jött be neki, ugyanis én sikeresen tértem ki a támadásai elől és arra is maradt időm, hogy Irinat kiszedjem a hátam mögül, hogy rá is rálássak. A mackó és Irina folyamatosan próbáltak megütni, míg Kate csak próbált megérinteni, először még nem értettem, miért, de aztán rájöttem, hogy nincs körülöttem védelem. A képességét akarja használni, nem tudom milyen érzés lehet, olyan, mintha belenyúltál volna a 220-ba? És az vajon milyen? Ezt nem kéne kipróbálnom! Irinat ugyan sikerült kiütnöm, de ezzel fogási pontot adtam magamon Kate-nek. Jobb keze vasmarokként kulcsolódott csuklómra, míg elhajoltam Emmett ütése elől, nem éreztem a testembe vezetett áramot, már épp hálát adtam volna, amikor hirtelen fájdalmas csípést éreztem, a csuklómban, ami aztán másodperc töredéke alatt átjárta testem. Fájdalmas egy találkozás volt az biztos, egy pillanatra még a szemeim is cserben hagytak, elhomályosodtak, de aztán újra kitisztultak. A testem merő görcs és rángás lett. Emmett tovább támad, hasba talál és látom, ahogy a többiek vacilálnak, jöjjenek-e vagy sem. A szokásos módszert használtam, mélyen és egyenletesen szívtam be a levegőt, a fájdalomra koncentráltam, mintha össze akarnám sűríteni. Ez az, amiben igazán profi vagyok. Gondolataim megjelent a fájdalmat megtestesítő fekete köd, ahogy összeszorul, persze mindez csak egy elképzelés volt, de mindig segített. Az elektromosság bennem cikázott, de már tudtam harcolni, figyelni, gondolkodni és ez a többieknek is leesett, mert felénk futottak, de mielőtt még hozzánk értek volna Emmettet erősen felpofoztam, ami miatt hátravetődött, addig én kicsavartam kezem Kate markából és felkaptam majd elhajítottam, mint egy labdát. Emmettet sikerült kiütnöm a „pályáról” amiért elég morcos képet vágott. Már csak a krém maradt. Három gondolatolvasó meg egy vámpír, aki otthonosan mozog a stratégiában és a küzdelemben. Remek. Jasper és Edward próbálta megkeresni a gyenge pontom, amíg gyerekeim próbáltak elintézni. Bár én hallottam gondolataikat, mégis tudtam, hogy mivel próbálkoznak, hol fognak ütni, vagy rúgni. Viszont nekem is nehezemre esett kiütni őket, főleg, mert a gyerekeim, másrészről még a gondolataimat is hallják. Épp ezért kicsit megkevertem őket, gondolatomban lejátszódott, hogy mit fogok tenni Tony-val, de ezt végül Nessie-vel tettem meg. Nessie kirepült a pályáról, de azért ő nem kapott akkorát, mint a többiek. Tony támadt, látott minden egyes ütést a gondolataimban, míg Jasper és Edward feladhatták a keresgélést, mert egyszer csak megéreztem, ahogy hátulról lefog. Már csak az érintéséből tudtam, hogy Edward az, ez segített egy kicsit, hogy fiamat meglepve Edward mellkasának dőltem és két lábbal rugtam el magamtól. Jasper tovább körözött, Edward egyszerűen tartott, nekem pedig eszem ágában sem volt kiszakítani magam karjaiból, persze csak a védelem miatt, nem másért … Jasper végül a legegyszerűbb esetet választotta és hasamba öklözött, azt hiszem tőle valami teljesen másra számítottam, puhatolózásra, biztos célpontra … Edwardot átdobtam a hátamon, de Jaspernek sikerült kitérnie előle, azonban láttam, hogy még nem esett ki a pályáról. Szemeiben várakozás csillant, biztos Jasper üzent neki, hogy megpróbálja egyedül, mert komoly támadásba kezdett, próbált ütni, rúgni, hátra kerülni, mindent próbált, de túl jól ismertem, ezért szinte már ösztönből tudtam mit lép. Ez a macska-egér játék egyre inkább kezdett olyanná válni, mint egy tánc, ahol ugyan meg van az üldöző és az üldözött, de a kecsesség is. Mosolyogtam, ahogy egyre idegesebben próbálkozott. De meguntam ezt a táncot, könnyedén kerültem hátához, hátulról előre nyúltam és egyik kezemmel átfogtam a nyakát.
- Milyen érzés veszíteni? - suttogtam közel füléhez, tudtam, hogy mindenki hallja, de akkor is ennek a mozzanatnak meg volt a maga varázsa. Választ nem is vártam, nyakánál fogtam és emeltem fel egy kézzel. Kezei kezemre kulcsolta, próbált szabadulni, de én lendületből elhajítottam. Edwarddal ketten maradtunk. Nem támadt, várta, hogy én támadjak, ami elég logikus, hisz látja, mit fogok tenni. De azért támadtam, vagyis próbáltam. Sokkal gyakorlottabban használta a képességét, nem feledkezett meg a külvilágról sem.
Visszatértünk a kezdetekhez. - gondoltam, és láttam arc kifejezésén az értetlenséget.
- Hogy érted? - kérdezte, de nem hagyta abba a védekezést, ahogy én sem a támadást.
Az oroszlánhoz és a bárányhoz – gondoltam és gondolataimban felrémlett a kép, amikor kettesben voltunk, magához ölelt és halkan suttogta fülembe „És az oroszlán beleszeretett a bárányba ...” sokan egyszerűen csak a belső tulajdonságokra gondoltak volna, de én már akkor tudtam, hogy vámpír mivoltja miatt ő az oroszlán.
- Micsoda buta bárány. - suttogta elhalóan, abban sem voltam biztos, hogy tényleg kimondta-e, vagy csak tátogta.
Micsoda beteg, mazochista oroszlán! - gondoltam, ez volt az, ami kizökkentette a figyelmét, így könnyen ki tudtam ütni, egy fa törzsének érkezett úgy 10 méterrel arrébb, nem mozdult, csak nézett rám hatalmas szemekkel. Nem ez volt a szándékom, egyszerűen csak eszembe jutott, de ez van. A szerepek felcserélődtek bárányka. - ez volt a végszó, ugyanis a pajzs feszesen visszaugrott helyére az elmém és képességem köré.
- Ez bámulatos volt! - ámuldozott Jasper. - Egész végig sík nyugodt voltál, semmi sem zökkentett ki.
- Van már benne gyakorlatom. - mosolygok, fejem elfordítva Edwardról.
- Soha nem vesztettem még, eddig. - kémlel engem tovább Jazz.
- Tudom. - csúszott ki a számon.
- Tudod? Honnan? - értetlenkedik.
- Ismerlek titeket egy darabja, édesapámék mindent elmondtak rólatok, igaz nem lett volna rá szükség ...- magyaráztam.
- Mióta „ismersz” minket? - rajzol a levegőbe idézőjelet.
- Hosszú ideje már. - sóhajtottam. Hány éve is? 200? inkább hagyjuk, szóltam magamra magamban.
- Mindenesetre bámulatosan viselted a fájdalmat. - mondja csodálattal hangjában Kate.
- Köszönöm, tudod meg kellett tanulnom kezelni. - mosolyodtam el kedvesen. Irina és Tanya soha nem volt túl szimpi, de Kate az, igaz nem ismerem eléggé. Emmett akart valami poént közbe szúrni, de nem jött neki össze, mivel megszólalt a telefonom. Alig kezdett bele a dallamba, amikor már kihalásztam a zsebemből, már a zene alapján tudtam, ki az. Mély levegőt vettem. - Ez fájni fog. - sóhajtottam, többen felnevettek, túlzottan elfoglalt, hogy felkészüljek a szidásra, hogy tudjam kik nevettek. Megnyomtam a kis zöld gombot jelző ikont a  mobilon és fülemhez emeltem a telefont igaz nem volt rá szükség, mivel hallásom tökéletes.
- Azt hittem már fel sem veszed! - szólt bele még nyugalmat magára erőltetett hangon Aro.
- Türelmetlen vagy. - mondtam mint egy egyszerű tény megállapítást.
- Nem felejtettél el közölni velem valamit? - kérdezte, de hangján már érződött egy leheletnyi düh.
- Velünk! - javította ki Marcus, ő nem is próbálkozott düh leplezésével.
- Nem igazán rémlik. - felelem lágy hangon.
- Nem hinném, hogy ez most beválik. - nevetett fel a háttérben Caius.
- Miért nem szóltál Luke-ról? - kérdezte megint csak Aro, hangja kissé nyugodtabb lett, Caius kicsim, ezt beszívtad, mégis csak hatott, ha kicsit is.
- Ő az én problémám volt Aro. Egyébként sem voltunk veszélyben, minek szóltam volna? - hangom tartotta a lágyságot és a dallamosságot, a lehető legnagyobb mértékben, próbáltam elbűvölni őket.
- A te problémád?! - verte ki ez a mondat a biztosítékot a főkirályban. - Nem csak a te problémád! Azt megértettem, hogy imádod a veszélyes játszmákat! De a gyerekeink életét ne sodord veszélybe! Egy rohadt telefonhívásba került volna az egész és a következő pillanatban valaki megölte volna Luke-ot! - ritkán hallani őt ennyire dühösnek, vagyis a kívülállóknak, igazából mindenkinek ritkaság, csak nekem nem. Ha rólunk van szó, valahogy mindig fel tudom húzni, vagy csak megunta, hogy fölöslegesen játszik előttem, mert tudom mi is tombol benne? Nem tudom pontosan.
- A gyerekeink egy percre sem voltak veszélyben, ezt te is tudod. Luke rajongásig szerette őket.
- Téged! De nem őket.
- Jó, akkor miattam szerette őket, így jobb?
- Megígérted, hogy szólsz. - kezdte kissé nyugodtabban.
- Megígértem, hogy veszély esetén szólok nektek, de nem volt veszély. - basszus hogy lehetek ennyire nyugodt? Kérdezem magamtól, mert most nem rideg vagyok, mint ahogy az néha előfordul, nem, nyugodt vagyok.
- Aggódtunk értetek. - suttogja Marcus.
- Épp ezért nem akartam szólni, megkíméltelek volna titeket az aggodalomtól.
- Isa, mikor fogod már fel végre, hogy ha felhívsz és azt mondod, valaki az éltemre tör, de ne aggódjatok elintézem. Sokkal nyugodtabbak lennénk. - mondta Aro.
- Igen, de nem hagynátok, hogy elintézzem! Kiküldenétek miattam legalább a Volturi egytizedét. Én meg mi a jó istent kezdenék annyi vámpírral?
- Azért a tizedét nem, de egy olyan ötven vámpír biztos. - mondta komolyan Caius.
- De most minek? Az egész tegnap történt, és ti már tudtok róla, mindent tudtok, akkor meg minek ez az egész felhajtás?
- De nem rajtad múlt, hogy megtudtuk … - folytatta Aro.
- Oké, igazad van. De mindenki jól van. - sóhajtottam.
- De ennek lesz következménye Isa.
- És mi? - kérdeztem vissza és vártam a választ, amit azonnal meg is kaptam.
 
Bella ruhája:

Nessie Mercedes ML-je:
(Nem tudom kiraktam-e Antony Alfa Romeo-ját...)