40.fejezet -I come back

Sziasztok!
Mint azt látjátok most nem fogok sokat lacafacázni az Alvarokkal, vagyis nem fogom húzni az időt – kivételesen …

A következő fejezet reményeim szerint kedden felkerül :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá  Three Days Grace-től a Someone who cares c. számot.
Jó olvasást!
Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxo

 

Az élet egy szar játék. De a grafikája nagyon ott van!

 

(Aro szemszöge)
Már a reggel azzal kezdődött, ahogy mentem a gyerekekhez, hogy összefutottam Edwarddal és Alice-szel. Az egyetlen nyugtató gondolat, hogy Isa ma hazajön. Erről jut eszembe, idáig Edward még csak szóvá se tette, hogy Isa nincs itt …
- Szép jó reggelt. - mondtam nyugodt hangon és egy uralkodói mosolyt küldtem Alice-nek.
- Neked is Aro. - mosolyog kedvesen, míg Edward meg se szólal. Nem is várom el tőle, így sokkal jobb. Nem is vesztegetem velük az időmet, hanem megyek a gyerekek szobájához. - Aro lehetne, egy kérdésem? - kérdi kedvesen a Cullen lány.
- Mondjad kedvesem, majd meglátom válaszolhatok-e rá.
- Bella merre van? Mostanában nem találkoztam vele.
- Hatalmas a kastély, lehet csak elkerülted őt. - válaszolja egy vállrendítéssel Edward.
- Nem hinném. - húzza el a száját Alice.
- Edward, ezt most tényleg komolyan mondod? Idáig fel se tűnt, hogy Isa nincs itt? - kérdezem egy kissé értetlenkedve. Amióta Bella nincs itt nagyobb a nyugi, leszámítva Edwardot.
- Nem értem, miből kellett volna arra következtetnem, hogy Bella nincs itt. - kérdezi nyugodtan.
- Feltűnt, hogy az elmúlt napok alatt egyszer sem volt a gyerekek közelében? Ha itt lenne, akkor biztos, hogy szabad idejét főleg velük tölteni. - mondtam gunyoros hangon.
- És ha nincs velük, akkor nem is lehet a kastélyban? - vág vissza azonnal ingerült hangon.
- Hé, ne kezdjétek, jó? - szólt Alice halkan. De mi csak nem hagytuk, dühösen vizslattunk egymást és komolyan elgondolkoztam azon, hogy most rávetem magam és letépem a fejét. Már a vörös köd kezdett leszállni a fejemben, amikor egy ajtó nyitódott valahol, két halk lépés, aztán egy suhanás az ellenkező irányból, mögülem...

(Bella szemszöge)
Igaz úgy volt, hogy este megyek haza, de végül már kora hajnalban elindultam, meg akartam lepni a gyerekeimet, azzal hogy korábban megyek haza. Így Damon nagy sajnálatára hamar felszálltam a helikopterrel. És alig pár óra alatt már le is szálltam a Volterrai kastély mellett lévő leszálló helyen. Majd a kastély felé száguldottam, hogy hamarabb odaérjek, de már messziről észleltem Edward és Aro közti ellentétet. Ezért lassítottam, nem akartam beleszólni, kíváncsi voltam mennyire képesek ezt felnőttként kezelni … Hát eléggé sikertelenül … Éreztem rajtuk és láttam a testtartásukon, hogy mindjárt egymásnak esnek. Akármilyen bunkóság, szemétség és még sorolhatnám mi … de én azért kíváncsi lettem volna rá, hogy melyikük kerülne ki ebből győztesen … Egy kicsit eljátszadoztam a gondolattal, de amikor a gyerekeim kiléptek a folyosóra a szobáikból és aggodalom futott át arcukon, akkor azonnal cselekedtem. Halk léptekkel szaladtam feléjük, akár a szél és kettejük közé álltam.
- Én díjazom a bunyót, de ebből elég legyen! - mondom nyugodt hangon.
- Isa? - szól meglepett hangon Aro, kissé lehiggadva, de még mindig ugrásra készen. - Korán érkeztél.
- És úgy tűnik jól is tettem. - sóhajtok fel. - Ha jól emlékszem azt mondtam, hogy próbáljatok meg nem egymás torkának ugrani, erre … Hát úgy tűnik ez nem igazán jött össze. - csóválom a fejem rosszallóan.
- Hé, Isa, én igazán megpróbáltam! - mentegetőzik Aro és jókedv csillan elborult izzó vörös szemében.
- Ja, látszik. - nevetek jóízűen. - Pár perccel később lépek közbe és leszeditek egymás fejét.
- Mert folyton az orrom alá dörgöli a múltamat, a hibáimat. - prüszköl Edward dühösen.
- És teljesen jogosan csinálom. - veti azonnal ellen Aro.
- Remek, tényleg! - gúnyolódom rajtuk. - Oké, vitázzatok, kapjatok össze, bunyózzatok! Teszek rá! De ne a gyerekeim előtt! - mondom dühös anyai védőösztönnel, ami erősen jelez, hogy ez mennyire fáj a gyerekeimnek. Aro és Edward a gyerekeimre pillantanak. És elkezdték türtőztetni magukat. - Ez az fiúk. Ha még egyszer a gyerekeim előtt estek egymásnak, nem egymástól kell tartanotok, hanem tőlem. Érthető vagyok? - hangom lágy, ártatlan tónusú, de szememben semmi kedvesség, csak erő csillan. Hát igen a fenyegetést már tökélyre fejlesztettem az évek során a harcok alatt, amiket meg kellett vívnom, hogy most itt legyek, a Birodalom csúcsán. Ezután mintha mi sem történt volna üdvözöltem a gyerekeimet. Majd Alice-t is.
- Bella, merre voltál? - kérdezi kedves hangon.
- Amazoniában. Damon szólt, hogy menjek. - válaszolok kedvesen.
- Ha már itt tartunk Isa, Damon miért hívott? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Hogy engedélyeztessem, hogy Stephen pár hétig Párizsban tartózkodik majd. - sóhajtok fel.
- Ennyi? - nevet Aro jó kedvűen.
- Igen. - csóválom a fejem. - Ezért utaztam át szinte a fél Földet. És mert Iannek hiányoztam. Komolyan egyszer még az őrületbe kerget. - mosolygok.
- Nem tudom, én bírom a fickót. - mosolyog Aro.
- Mert hasonlít rád? - kérdezem gúnyosan.
- Azért elmarad nagyságom mögött. - nevet jókedvűen.
- Ezt nem vitatom. Neked voltak már nevetségesebb okaid is, hogy átutazzam a világot.
- Naa, ez egyáltalán nem volt szép! Sok másban is lemarad tőlem.
- Bizonyára. - vonok vállat. Nem áll szándékomban belegyalogolni a férfiúi húságába … Meg aztán tudom is én … - De ez nem is fontos.
- Hát ha engem kérdezel anyu, engem sem igazán érdekel ez a téma … - mosolyog Nessie.
- Oh megértem kislányom. - nevetek vidáman.
- Na szép ám ez a megértés … - mondja sértetten Aro.
- Nyugi apu, mi melletted állunk. - kuncog Ness.
- Én viszont egyáltalán nem akarok ebbe belefolyni. - nézek Arora. - Viszont lassan gondolkodnunk kéne az Alvar témán. - váltok témát.
- Még két hetünk van. - sóhajt fel Tony.
- Nem számít, a Culleneket fel kell készíteni rájuk. Alice, megkérhetlek, hogy segíts? - kérdem kedvesen.
- Persze, bármiben húgi. - mosolyog arcrepesztően boldogan.
- Megbeszélnéd a családoddal, hogy mikor érnek rá? Pár percről lenne csupán szó. Nekem bármikor jó. Ha mégsem vagyok a kastélyban, akkor estére itthon leszek, mert a gyerekekkel mentünk valahová. - mosolygok rá.
- Ma itt maradtok? - kérdezi mg mindig kedvesen mosolyogva a gyerekekre és rám nézve. Nekem nem volt semmi tervem, ezért a gyerekekre néztem.
- Ma itthon leszünk. - von vállat végül fiam.
- Okés, akkor megpróbálom még ma összehozni. - csapta össze kezeit Alice és már szaladt is el. Mi négyen a szobámba mentünk, míg Edward Alice után szaladt. Jókedvűen beszélgettünk. Áradoztam egy sort Stephről és hogy ennyire meg annyira cuki tőle, hogy ennyire a legjobbat akarja a jövendőbelijének. Épp a konyhába mentünk, ahol pár mesterszakács tüsténkedett. Sosem értettem, minek ide szakács? Kevés emberi alkalmazott van és tőlünk is csak a gyerekeim esznek. Igaz a szakácsok teljes mértékben elkényeztetik őket. Így nem is volt meglepő, hogy amióta itt vagyunk és a gyerekeim kértek itthon kaját, akkor rögtön a kedvenceiket készítették el. Ez ma sem volt másként. Jó ízűen ebédeltek az étkezőben, míg mi Aroval csak szórakoztattuk őket, amikor a Cullenek jelentek meg az ajtóban. Meglepetten néztek körül. Én meg döbbenten néztem rájuk. Nem hittem volna, hogy idetalálnak, amíg rá nem jöttem, hogy Carlisle elég jól ismeri a kastélyt ahhoz, hogy ideirányítsa őket.
- Jó étvágyat. - mosolyog rájuk Alice, míg elfoglalnak pár szabad széket az asztal körül, hogy kényelembe helyezzék magukat. - Ugye nem baj, hogy most zavarunk?
- Szerintem hagyjuk őket nyugodtan ebédelni. - szól lágy, anyai hangon Esme.
- Nem, köszönjük. Csak nyugodtan. - mosolyog rá kedvesen Tony.
- Szóval ugyebár azt akarjuk, hogy az Alvarok elismerjék őket Cullennek. Ehhez viszont az is kell, hogy nekem ne legyen hozzátok semmilyen kapcsolatom. Vagy legalábbis Edwardhoz és Tanyahoz. Ezzel nincs is gond. De a biztonság kedvéért amíg a találkozó tart, addig inkább ne szólítsatok a testvéreteknek. Rendben? - kérdezem bocsánatkérősen nézve rájuk.
- Persze, ez csak természetes. - válaszol Carlisle nyugodt hangon.
- Ezenkívül Carlisle, szeretném, ha maradnál Volturi király és nem a Cullen családfő. Nem kérem, hogy másképp viselkedj, csupán örülnék ha Volturiként mutatkoznál be, Esmevel együtt természetesen.
- De miért szükséges ez? - kérdi Jazz.
- Csak azért, mert minden királyság Volturiként ismerte el. Nem kell, hogy ebből kavarodás legyen, most vagy a későbbiekben.
- Érthető. - szólt elgondolkozva Jazz, míg Carlisle beleegyezően bólint.
- És még egy valami. Szeretném, ha nem szólnál bele, hogy mit teszek. - mondom kimérten, az eddigi kedvességem árnyékával csupán a hangomban Edwardra pillantva.
- Nem értem, miért mondod ezt. - veti azonnal ellen, igazából meglepődtem volna, ha szó nélkül elfogadja.
- Majd megérted.
- Nem lehetne, hogy egyszer nyílt lapokkal játssz? - kérdezi kissé gúnyosan, mire az arckifejezésem még fagyosabbá válik.
- Nincs rá okom, hogy megosszam veled a lapjaimat. - de aztán már kedvesen szóltam a többiek felé. - Köszönöm, hogy szakítottatok rám időd. - mosolygok kedvesen. Ezzel lezártnak tekintve a témát. Mire Alice-n, Rose-on és Esme-n kívül a többiek el is mentek. Így a hangulat teljesen idillikussá vált, olyannyira, hogy Aro kimentette magát és más elfoglaltság után nézett. Az ezt követő másfél hétben minden tökéletes volt. Alice és Rose több időt töltöttek a gyerekeimmel és velem is. Alice-szel újra vagyis talán még mindig legjobb barátnők vagyunk. És a királyságok is értesítettek, hogy Nyikolaj, Damon és Milos jönnek a találkozóra. Ráadásul holnap érkeznek is, hogy másnap este elutazzunk a megbeszélt helyre. De nekem addig még rengeteg dolgom van. Még mindig eléggé aggódom, hogy a gyerekeimet Cullenként fogom elismertetni, alig lesz beleszólásom az egészbe. És még itt van ez a téma, hogy mit akarnak. De először is muszáj még megbeszélnem pár dolgot Aroval. Már tegnap megbeszéltük, hogy ma este találkozunk az erdőben Sulpiciaval együtt. Mivel azt akarom, hogy Sulpicia is belegyezzen, ehhez pedig mindenképpen szükségem van rá, hogy véghez vigyük Aroval a tervünket...