Sziasztok!
Örömmel jelent, hogy már az érettségi bajlódásain túl vagyok és jövőhéten a nyelvvizsgán is túl leszek, ami azt jelenti, hogy re4ndszeresíteni tudom majd a frisseket és a Harry Potteres blogom is újra indul majd, valamint az eddig sajnálatos módon elhanyagolt blogokon lévő csúszásaimat is igyekszem ledolgozni :D
Mint azt ígértem, ez a fejezet Edward szemszögű, így érzelmesebb, búsabb fejezet, de egyáltalán nem tragikus... :)
Remélem tetszeni fog :D
Ajánlom hozzá Lana Del Ray-től a Without you c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo
Örömmel jelent, hogy már az érettségi bajlódásain túl vagyok és jövőhéten a nyelvvizsgán is túl leszek, ami azt jelenti, hogy re4ndszeresíteni tudom majd a frisseket és a Harry Potteres blogom is újra indul majd, valamint az eddig sajnálatos módon elhanyagolt blogokon lévő csúszásaimat is igyekszem ledolgozni :D
Mint azt ígértem, ez a fejezet Edward szemszögű, így érzelmesebb, búsabb fejezet, de egyáltalán nem tragikus... :)
Remélem tetszeni fog :D
Ajánlom hozzá Lana Del Ray-től a Without you c. számot.
Pussz: Zsó
xoxo
„Rengetegszer
kaptam döfést, szúrást, verést és
egyéb sérülést. De egyik sem járt a
közelében sem annak a fájdalomnak, amit most
éreztem, amikor láttam a szájár arra a
másik szájra tapadni. Halkan felnyögtem. Épp
csak a levegő mozdult meg, de ez a hang maga volt a kín.”
/Jeaniene Frost – Karó és sírhant/
/Jeaniene Frost – Karó és sírhant/
(Edward
szemszöge)
Olyan nehéz volt felfognom, hogy Aro és Bella … pedig annyira kézenfekvő volt, annyira látszott rajtuk, hogy több van köztük. A gesztusaik, Aro eltitkolt gondolatai. Rá kellett volna jönnöm, de én egy védőburokba csomagoltam magam, eltekintettem a furcsa kapcsolatuktól, naivitást vállaltam, mert ez kevésbé fájt. Sokkal kevésbé fájt, mintha belátom, hogy minden, ami az enyém lehetne az Aroé. És nem csak a gyerekeim, de még Bella is. Azt hiszem ez ezerszer rosszabb, mintha „csak” a gyermekeimet vesztettem volna el. De az a tudat, hogy Bella ki tudja mennyi ideje, talán több évszázada, Aro szeretője, az olyan váratlan tőr volt, amit képtelen voltam kihúzni magamból. Már nem egyszer kérdőjeleződött meg bennem, hogy Bella egyáltalán valaha is az enyém volt, úgy igazából, teljesen? Talán azon az egyetlen éjszakán, amikor a közeli erdőben egymásnak estünk. Talán az a vad, szenvedélyes Bella volt az igazi, eddig előttem rejtett Bella. De most, hogy mind tudjuk Aro és Bella közös múltját hirtelen minden megváltozott. Aro már cseppet sem érezte, hogy ügyelnie kell a gondolataira, sőt szerintem élvezte a tudatot, hogy látom, amit gondol, ahogy meg annyiszor, százezerféleképpen ért már Bellahoz. Eleinte direkt mutatta, fájdalmat akart okozni nekem, én pedig legszívesebben felnégyeltem volna és máglyára hajítottam volna, de ő elvezette a feleségét, ezzel időt hagyva nekem a lenyugodásra. Meg akartam kérdezni Bellat, hogy mióta tart ez, vagy hogy mit érez igazából Aro iránt, de nem tudtam semmi ép kéz-lábat mondani. Így még mélyebbre süllyedtem a belsőm sanyargatásában. De amikor Aro visszatért, újra kezdődött minden elölről, bár a gondolatai most nem feltétlen Bellaról és a vágyról szóltak, ami azért megnyugtatott. De ez nem tartott sokáig, ugyanis Bella közelsége, mint valami egyértelmű reflex azonnal vággyal töltötte fel és nem egyszer megfordult a fejében, hogy itt helyben rámászik Bellara, de valahol még volt benne egy olyan normális rész, ami visszatartotta ettől. És komolyan megköszöntem a normálisabbik részének. Nem bírtam volna végignézni, ahogy Bellahoz és, ahogy megcsókolja … Nem vitatom, hogy megérdemelném, vagy hogy én is ugyanezt tettem nyíltan Tanyaval. Sosem hittem, hogy érezhetek ekkora fájdalmat. Ő is ugyanezt érezte? Ezt a rettenetes, émelyítően felkavaró érzést, ami helyett még az átváltozás fájdalmát is elviselném még egyszer vagy akár ezerszer. Nem igazán figyeltem a beszélgetésüket, mégis tudtam miről beszélnek, Aro gondolatai leplezetlenek voltak. Amikor a helyzet kicsit lehűlt köztük és Emmett már épp kérdésre nyitotta a száját Bella menekülőre fogta, míg Aro egy gúnyos mosoly kíséretében visszafogta a gondolatait és kitért Emmett elől, nem válaszolt egyetlen kérdésére sem. Nekem is lettek volna kérdéseim, de féltem attól, amit megtudhatok, így nem kérdeztem semmit sem. Helyette inkább bezárkóztam a szobámba, amíg Alice nem jött, hogy mi is megyünk velük moziba. Mindig is csodáltam Alice-t, mindig eléri, amit akar, bár ez most nekem is elég jól jött. A Denalikon kívül mind mentünk és úgy tűnt a gyerekeimet egyáltalán nem irritálta a jelenlétem, vagy csak el voltak foglalva a többiekkel. Nem tudom, de nem tettek szóvá semmit, nem gondoltak semmi negatívra. Ez nem volt megszokott tőlük, így eléggé ledöbbentem. Persze örültem neki, de nem bíztam el magam. Ezután elosztottuk, ki kivel utazik és hogy őszinte legyek egyáltalán nem bántam, hogy nem a gyerekekkel vagy Bellaékkal kerültem egy kocsiba. De még az indulás előtt egy eléggé megszokott vita alakult ki … mégpedig, hogy kivezesse a kocsikat. Leginkább Tony és Nessie veszekedtek, amin Aro és Bella csak mosolyogtak. Végül Bella elkérte Emmett-től és tőlem a kulcsokat. Én nem szóltam egy szót se, míg Emmett gyerekesen morgott egy sort, de Bella a gyerekei kezébe adta a kulcsokat.
- És a Ferrari? - kérdezi Nessie, jobban megnézve a kulcsokat.
- Oh, én is vezetni akarok. - mosolyog rá Bella. - Amíg ti veszekedtetek én ész érvekkel megszereztem a Ferrarit.
- Miért, kié a Ferrari? - kérdezi Emmett Bellara vigyorogva.
- Aro-é. - sóhajt Bella, már előre tudja, hogy Emmett erre lépni fog.
- És milyen fajta ész érvekkel győzted meg? - kérdezi hatalmas, arcrepesztő, perverz mosollyal.
- Úgy gondolom semmi közöd Aro és az én magánéletemhez. - üti le mosolyogva Bella a labdát és beül a kormány mögé, míg Aro jóízűen felnevet.
- Mielőtt bármit kérdeznél nekem sincs okom válaszolni. - ül be az anyós ülésre Aro és azonnal beül mögéjük Jane és Dimitrij. Majd pár pillanattal később már dübörög is a motor és indulnak. Én nem szólok semmit, csak beülök az anyósülésre, mire Alice-ék hátra ülnek, Nessie pedig mellettem foglal helyet. A legnagyobb örömömre nem szólt semmi rosszat, nem gondolt semmi rosszat rólam. Már ettől az apró gesztustól képes voltam egy időre megfeledkezni Aroról és Bellaról. Nessie mosolyogva beszélgetett Alice-szel. Nem tudtam levenni Nessie-ről a szemem, olyan boldognak, önfeledtnek tűnt, mint akinek semmi problémája az életben. Gyönyörű volt, még sosem viselkedett ilyen felszabadultan a közelemben. Körülbelül két perccel a megérkezés előtt kissé félve, hogy talán elrontom a kedvét tettem fel egy kérdést, ami igazából nem is érdekelt, csak kíváncsi voltam, hogy reagál.
- Milyen filmet nézünk meg?
- Nagyon vicces vámpíros filmet. Tony választotta, tuti jó lesz. - mosolyog rám futólag, de aztán vissza is pillant az útra. A mosolya olyan volt mint egy viharos éjjelen feltűnő csillag fénye, amely egy időre képes elfeledtetni a vihart, s ami megdobogtatta rég nem élő szívemet. A lányom rám mosolygott! Ez volt életem egyik legboldogabb pillanata. Bár nem mondott semmi fontosat, nem mondta, hogy megbocsájt, ahogy azt sem, hogy apa, de a mosolya újra bizalommal töltött fel. A mai nap folyamán felmerülő kétségeimet elfújta, akár egy tornádó, még az emléke is csak épp hogy bennem él. Felhívta a figyelmem, hogy nem adhatom fel, hogy még ha csak halványan is de van esélyem, csak küzdenem kell értük. Ezzel az apró mosollyal a lelkivilágom 180 fokos fordulatot vett. Igaz többet nem igen beszéltünk, mert én örömömben nem is tudtam mit mondhatnék, abban a pillanatban, hogy megérkeztünk már lefoglalták a többiek, én pedig csendben örültem. Nem figyeltem a filmre sem, amikor beültünk, a gondolataimba merültem, de egyszer csak Aro gondolataira lettem figyelmes, ahogy gondolatban Bellat szólongatja, majd alig három másodperc múlva Aro gondolatai elnémultak, aminek csak egyetlen magyarázat lehet, mégpedig az, hogy Bella bevonta őt a pajzsa alá. Nem akartam rájuk figyelni, nem akartam, hogy a gondolataim Aro gondolatait vetítsék le a fejemben, nem akartam azt gondolni, hogy az újabb légyottukat beszélik meg. De egyszerűen nem tudtam másra gondolni. Akármennyire is erőlködtem csak ők jártak a fejemben, és azok a rettenetes képek, ahogy Aro őt csókolja, ahogy Bella átadja magát neki …
(Bella szemszöge)
Tudtam, hogy következményei lesznek annak, hogy kiderült a titkunk. És nagy valószínűséggel nem Sulpiciatól fogjuk a legtöbb sértést, vagy heccet kapni. Sulpicia a csendben szenvedők közé tartozik, bár a szíve megszakad, nem fogja a szemünkre hányni a dolgot. Azonban Emmett előszeretettel fog ezzel cseszegetni. Bár ha azt is be kell látnom, hogy Emmett perverziói nem mindig akasztanak ki, sőt néha nagyon is megtud nevetni a hülyeségeivel. Úgy tűnik a mai nap után is így volt, még mielőtt indultunk volna a moziba, felderített a hülyesége. Még a kocsiban is ezen vigyorogtam. Bár voltak persze problémáim, mint például Sulpicia, mégis sikerült elfeledkeznem róluk, még a film alatt is, ami tényleg őrjítő volt, de pozitívan … De a nyugalmam nem tartott sokáig, ugyanis Aro nagyjából a film 17 percében megfogta a kezem és az ujjainkat összekulcsolta. Bár ez másoknak elég félreérthető lett volna, de nekünk ez megszokott volt, hisz ha Aro a kezemet érinti, az azt jelenti, hogy „mondani” akart, vagyis gondolatban meg akar valamit beszélni velem. Így kiterjesztettem rá a pajzsom.Mi a baj? - kérdeztem gondolatban.
Ness furcsán viselkedik. - válaszolta.
Csak most tűnt fel? - kérdeztem eléggé gúnyosan.
Nem, de idáig nem tudtam veled négyszemközt beszélni. - válaszolta nyugodtan.
Most pont négyszemközt vagyunk, nem? - mosolyodom el, végül is csak úgy 15-en vannak körülöttünk.
Nem. Csak már nem bírtam tovább magamban tartani. Nem tudod mi történt, mert oké, mindig vidám lány volt, de nem ennyire. Úgy vigyorog már hetek óta, mint aki be van szívva. Ugye nincs? - merül fel benne hirtelen az aggodalmas kérdés, amin felnevetek. Szerencsére épp egy viccesebb rész volt a vásznon, így nem váltam feltűnővé.Dehogyis! Tony-val is beszéltünk már róla … De Tony-nak sem mondott semmit sem. Őszintén szólva én is aggódom. - felelek kissé elkomorodva.De kell lennie valamilyen oknak. És tipped sincs, hogy mi lehet az?
Tipp épp lenne, de remélem nincs igazam.
Mi az? - kérdi nyugtalanul fészkelődve.
Szerintem szerelmes.
De … Attól félsz, hogy összetöri a szívét? - kérdezi végül, bár gondolataiban levetítette, hogy ha ez megtörténik, akkor az a férfi könyörögni fog a halálért. Igen, tudom, hogy ebben az esetben megkeserüli az illető, de … Félek, hogy ő is rossz férfibe szeret bele, mint én … És sajnos ötletem is van, hogy ki lehet az. Ez a gondolat pedig minden csak nem megnyugtató. - osztom meg Aroval félelemeimet. Ki az? - kérdezi Aro elfedve eddigi magabiztosságát, hogy meg tudja védeni a lányunkat. Úgy gondolom Pierre az. És ha igazam van. Akkor Nessie-nek sikerült rossz férfit választania … - válaszolom letörten és próbálom elrejteni előle a gondolataim Pierre-ről. Elég ha én aggódom miattuk, nem kell még neki is ennél jobban aggódnia. Nem kell tudnia, hogy Pierre mekkora szoknyapecér vagy mennyire szeszélyes és veszélyes. Nem attól tartok, hogy fizikailag bántaná a lányom, ettől nem félek. Megbízom benne, de azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy a lelkére és a szívére veszélyesebb nem is lehetne.
Olyan nehéz volt felfognom, hogy Aro és Bella … pedig annyira kézenfekvő volt, annyira látszott rajtuk, hogy több van köztük. A gesztusaik, Aro eltitkolt gondolatai. Rá kellett volna jönnöm, de én egy védőburokba csomagoltam magam, eltekintettem a furcsa kapcsolatuktól, naivitást vállaltam, mert ez kevésbé fájt. Sokkal kevésbé fájt, mintha belátom, hogy minden, ami az enyém lehetne az Aroé. És nem csak a gyerekeim, de még Bella is. Azt hiszem ez ezerszer rosszabb, mintha „csak” a gyermekeimet vesztettem volna el. De az a tudat, hogy Bella ki tudja mennyi ideje, talán több évszázada, Aro szeretője, az olyan váratlan tőr volt, amit képtelen voltam kihúzni magamból. Már nem egyszer kérdőjeleződött meg bennem, hogy Bella egyáltalán valaha is az enyém volt, úgy igazából, teljesen? Talán azon az egyetlen éjszakán, amikor a közeli erdőben egymásnak estünk. Talán az a vad, szenvedélyes Bella volt az igazi, eddig előttem rejtett Bella. De most, hogy mind tudjuk Aro és Bella közös múltját hirtelen minden megváltozott. Aro már cseppet sem érezte, hogy ügyelnie kell a gondolataira, sőt szerintem élvezte a tudatot, hogy látom, amit gondol, ahogy meg annyiszor, százezerféleképpen ért már Bellahoz. Eleinte direkt mutatta, fájdalmat akart okozni nekem, én pedig legszívesebben felnégyeltem volna és máglyára hajítottam volna, de ő elvezette a feleségét, ezzel időt hagyva nekem a lenyugodásra. Meg akartam kérdezni Bellat, hogy mióta tart ez, vagy hogy mit érez igazából Aro iránt, de nem tudtam semmi ép kéz-lábat mondani. Így még mélyebbre süllyedtem a belsőm sanyargatásában. De amikor Aro visszatért, újra kezdődött minden elölről, bár a gondolatai most nem feltétlen Bellaról és a vágyról szóltak, ami azért megnyugtatott. De ez nem tartott sokáig, ugyanis Bella közelsége, mint valami egyértelmű reflex azonnal vággyal töltötte fel és nem egyszer megfordult a fejében, hogy itt helyben rámászik Bellara, de valahol még volt benne egy olyan normális rész, ami visszatartotta ettől. És komolyan megköszöntem a normálisabbik részének. Nem bírtam volna végignézni, ahogy Bellahoz és, ahogy megcsókolja … Nem vitatom, hogy megérdemelném, vagy hogy én is ugyanezt tettem nyíltan Tanyaval. Sosem hittem, hogy érezhetek ekkora fájdalmat. Ő is ugyanezt érezte? Ezt a rettenetes, émelyítően felkavaró érzést, ami helyett még az átváltozás fájdalmát is elviselném még egyszer vagy akár ezerszer. Nem igazán figyeltem a beszélgetésüket, mégis tudtam miről beszélnek, Aro gondolatai leplezetlenek voltak. Amikor a helyzet kicsit lehűlt köztük és Emmett már épp kérdésre nyitotta a száját Bella menekülőre fogta, míg Aro egy gúnyos mosoly kíséretében visszafogta a gondolatait és kitért Emmett elől, nem válaszolt egyetlen kérdésére sem. Nekem is lettek volna kérdéseim, de féltem attól, amit megtudhatok, így nem kérdeztem semmit sem. Helyette inkább bezárkóztam a szobámba, amíg Alice nem jött, hogy mi is megyünk velük moziba. Mindig is csodáltam Alice-t, mindig eléri, amit akar, bár ez most nekem is elég jól jött. A Denalikon kívül mind mentünk és úgy tűnt a gyerekeimet egyáltalán nem irritálta a jelenlétem, vagy csak el voltak foglalva a többiekkel. Nem tudom, de nem tettek szóvá semmit, nem gondoltak semmi negatívra. Ez nem volt megszokott tőlük, így eléggé ledöbbentem. Persze örültem neki, de nem bíztam el magam. Ezután elosztottuk, ki kivel utazik és hogy őszinte legyek egyáltalán nem bántam, hogy nem a gyerekekkel vagy Bellaékkal kerültem egy kocsiba. De még az indulás előtt egy eléggé megszokott vita alakult ki … mégpedig, hogy kivezesse a kocsikat. Leginkább Tony és Nessie veszekedtek, amin Aro és Bella csak mosolyogtak. Végül Bella elkérte Emmett-től és tőlem a kulcsokat. Én nem szóltam egy szót se, míg Emmett gyerekesen morgott egy sort, de Bella a gyerekei kezébe adta a kulcsokat.
- És a Ferrari? - kérdezi Nessie, jobban megnézve a kulcsokat.
- Oh, én is vezetni akarok. - mosolyog rá Bella. - Amíg ti veszekedtetek én ész érvekkel megszereztem a Ferrarit.
- Miért, kié a Ferrari? - kérdezi Emmett Bellara vigyorogva.
- Aro-é. - sóhajt Bella, már előre tudja, hogy Emmett erre lépni fog.
- És milyen fajta ész érvekkel győzted meg? - kérdezi hatalmas, arcrepesztő, perverz mosollyal.
- Úgy gondolom semmi közöd Aro és az én magánéletemhez. - üti le mosolyogva Bella a labdát és beül a kormány mögé, míg Aro jóízűen felnevet.
- Mielőtt bármit kérdeznél nekem sincs okom válaszolni. - ül be az anyós ülésre Aro és azonnal beül mögéjük Jane és Dimitrij. Majd pár pillanattal később már dübörög is a motor és indulnak. Én nem szólok semmit, csak beülök az anyósülésre, mire Alice-ék hátra ülnek, Nessie pedig mellettem foglal helyet. A legnagyobb örömömre nem szólt semmi rosszat, nem gondolt semmi rosszat rólam. Már ettől az apró gesztustól képes voltam egy időre megfeledkezni Aroról és Bellaról. Nessie mosolyogva beszélgetett Alice-szel. Nem tudtam levenni Nessie-ről a szemem, olyan boldognak, önfeledtnek tűnt, mint akinek semmi problémája az életben. Gyönyörű volt, még sosem viselkedett ilyen felszabadultan a közelemben. Körülbelül két perccel a megérkezés előtt kissé félve, hogy talán elrontom a kedvét tettem fel egy kérdést, ami igazából nem is érdekelt, csak kíváncsi voltam, hogy reagál.
- Milyen filmet nézünk meg?
- Nagyon vicces vámpíros filmet. Tony választotta, tuti jó lesz. - mosolyog rám futólag, de aztán vissza is pillant az útra. A mosolya olyan volt mint egy viharos éjjelen feltűnő csillag fénye, amely egy időre képes elfeledtetni a vihart, s ami megdobogtatta rég nem élő szívemet. A lányom rám mosolygott! Ez volt életem egyik legboldogabb pillanata. Bár nem mondott semmi fontosat, nem mondta, hogy megbocsájt, ahogy azt sem, hogy apa, de a mosolya újra bizalommal töltött fel. A mai nap folyamán felmerülő kétségeimet elfújta, akár egy tornádó, még az emléke is csak épp hogy bennem él. Felhívta a figyelmem, hogy nem adhatom fel, hogy még ha csak halványan is de van esélyem, csak küzdenem kell értük. Ezzel az apró mosollyal a lelkivilágom 180 fokos fordulatot vett. Igaz többet nem igen beszéltünk, mert én örömömben nem is tudtam mit mondhatnék, abban a pillanatban, hogy megérkeztünk már lefoglalták a többiek, én pedig csendben örültem. Nem figyeltem a filmre sem, amikor beültünk, a gondolataimba merültem, de egyszer csak Aro gondolataira lettem figyelmes, ahogy gondolatban Bellat szólongatja, majd alig három másodperc múlva Aro gondolatai elnémultak, aminek csak egyetlen magyarázat lehet, mégpedig az, hogy Bella bevonta őt a pajzsa alá. Nem akartam rájuk figyelni, nem akartam, hogy a gondolataim Aro gondolatait vetítsék le a fejemben, nem akartam azt gondolni, hogy az újabb légyottukat beszélik meg. De egyszerűen nem tudtam másra gondolni. Akármennyire is erőlködtem csak ők jártak a fejemben, és azok a rettenetes képek, ahogy Aro őt csókolja, ahogy Bella átadja magát neki …
(Bella szemszöge)
Tudtam, hogy következményei lesznek annak, hogy kiderült a titkunk. És nagy valószínűséggel nem Sulpiciatól fogjuk a legtöbb sértést, vagy heccet kapni. Sulpicia a csendben szenvedők közé tartozik, bár a szíve megszakad, nem fogja a szemünkre hányni a dolgot. Azonban Emmett előszeretettel fog ezzel cseszegetni. Bár ha azt is be kell látnom, hogy Emmett perverziói nem mindig akasztanak ki, sőt néha nagyon is megtud nevetni a hülyeségeivel. Úgy tűnik a mai nap után is így volt, még mielőtt indultunk volna a moziba, felderített a hülyesége. Még a kocsiban is ezen vigyorogtam. Bár voltak persze problémáim, mint például Sulpicia, mégis sikerült elfeledkeznem róluk, még a film alatt is, ami tényleg őrjítő volt, de pozitívan … De a nyugalmam nem tartott sokáig, ugyanis Aro nagyjából a film 17 percében megfogta a kezem és az ujjainkat összekulcsolta. Bár ez másoknak elég félreérthető lett volna, de nekünk ez megszokott volt, hisz ha Aro a kezemet érinti, az azt jelenti, hogy „mondani” akart, vagyis gondolatban meg akar valamit beszélni velem. Így kiterjesztettem rá a pajzsom.Mi a baj? - kérdeztem gondolatban.
Ness furcsán viselkedik. - válaszolta.
Csak most tűnt fel? - kérdeztem eléggé gúnyosan.
Nem, de idáig nem tudtam veled négyszemközt beszélni. - válaszolta nyugodtan.
Most pont négyszemközt vagyunk, nem? - mosolyodom el, végül is csak úgy 15-en vannak körülöttünk.
Nem. Csak már nem bírtam tovább magamban tartani. Nem tudod mi történt, mert oké, mindig vidám lány volt, de nem ennyire. Úgy vigyorog már hetek óta, mint aki be van szívva. Ugye nincs? - merül fel benne hirtelen az aggodalmas kérdés, amin felnevetek. Szerencsére épp egy viccesebb rész volt a vásznon, így nem váltam feltűnővé.Dehogyis! Tony-val is beszéltünk már róla … De Tony-nak sem mondott semmit sem. Őszintén szólva én is aggódom. - felelek kissé elkomorodva.De kell lennie valamilyen oknak. És tipped sincs, hogy mi lehet az?
Tipp épp lenne, de remélem nincs igazam.
Mi az? - kérdi nyugtalanul fészkelődve.
Szerintem szerelmes.
De … Attól félsz, hogy összetöri a szívét? - kérdezi végül, bár gondolataiban levetítette, hogy ha ez megtörténik, akkor az a férfi könyörögni fog a halálért. Igen, tudom, hogy ebben az esetben megkeserüli az illető, de … Félek, hogy ő is rossz férfibe szeret bele, mint én … És sajnos ötletem is van, hogy ki lehet az. Ez a gondolat pedig minden csak nem megnyugtató. - osztom meg Aroval félelemeimet. Ki az? - kérdezi Aro elfedve eddigi magabiztosságát, hogy meg tudja védeni a lányunkat. Úgy gondolom Pierre az. És ha igazam van. Akkor Nessie-nek sikerült rossz férfit választania … - válaszolom letörten és próbálom elrejteni előle a gondolataim Pierre-ről. Elég ha én aggódom miattuk, nem kell még neki is ennél jobban aggódnia. Nem kell tudnia, hogy Pierre mekkora szoknyapecér vagy mennyire szeszélyes és veszélyes. Nem attól tartok, hogy fizikailag bántaná a lányom, ettől nem félek. Megbízom benne, de azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy a lelkére és a szívére veszélyesebb nem is lehetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése