2013. augusztus 27., kedd

71. Fejezet – Make a compromise

Sziasztok!
Sajnálom, hogy megint későn érkeztem, de a karnevál elvette a hetem nagy részét jobban mondva alváson kívül nem voltam itthon. De elkészült a fejezet, ami őszintén szólva néhol eléggé csöpögős lett … Tőlem ez annyira nem megszokott, de most így alakult...
Akit érdekel, az hallgassa meg hozzá Avril Lavigne-től az I will be c. számot.
Pussz:
LilyV
xoxo


 
A férfiaknak is vannak érzékeny pontjaik, ahol sebezhetőek. És azok a nők, akik saját útjukat járják, nagyon érdekesek lehetnek... nem arról van szó, hogy mindannyian arra kaptunk felhatalmazást, hogy a magunk teljességét fejezzük ki?
Vass Virág

 
Halk beszélgetés bontakozott ki a helyiségben, aminek fő témája én voltam. Úgy beszéltek rólam, mintha ott se lennék, bár ebben az is szerepet játszhatott, hogy nem figyeltem rájuk túlzottan. A gondolataim más vizekre eveztek, a Naruchok vizeire. Túlságosan furcsa volt, hogy a fiamat támadták meg. Miért tették volna? Nekik nem áll szándékukban háborút indítani, még nincsenek felkészülve rá, ahogy mi sem teljesen, de ha most azonnal lerohannánk őket, esélyük sem lenne. Az egyetlen épeszű gondolat csak az lehet, hogy tudták, hogy megtudom menteni Tonyt. De ez mégis badarság, hisz erről alig páran tudnak, csak királyok tudnak róla és a volterrai királyi testőrök. Persze ez is 18 vámpírt jelent. De 18 olyan vámpírt, akikben teljes mértékben megbízom. Na meg a Cullen-Daneli klán, akikben nem feltétlen, vagyis nem minden tagban, de tudom, hogy nekik nem lett volna rá esélyük, hogy elmondják a Naruchoknak. Szóval nem tudhatnak róla, vagy … ? Gondolatmenetemet egy hűvös kéz érintése szakította meg, amely lágyan simított végig a karomon. Rettenetes érzés csapott le rám, hogy ember vagyok, és mindenki más is hallja a testem válaszát Edward érintésére. A szívverésem felgyorsult, és nagyon jól tudtam, hogy ez vámpírfüleknek tökéletesen hallható. Az egyetlen nyugtató gondolatom az volt, hogy belefeledkeztek a beszélgetésbe.
- Jól vagy? - kérdezte nyugtalanul.
- Persze. - válaszoltam halkan. - Bár nincs ínyemre, hogy ilyen sok mindent tudtok rólam. És ha most megbocsájtasz lemegyek a konyhára enni valamit. - mondtam, ki az első kifogást, ami eszembe jutott. Jobban belegondolva nem is volt annyira kifogás, mert igenis éhes voltam. Egyáltalán nem lepett meg, hogy a teremben lévő 4 testőr azonnal megmozdult, ahogy én felálltam a karosszékből. Erre már a többiek is felfigyeltek. - Nyugodtan folytassátok csak. - meglepődtem, mikor feltűnt, hogy a négy testőrömön kívül Edward is velünk tart. Nem kérdeztem semmit sem, csak kérdőn pillantottam rá.
- Vámpír memóriám van, jól emlékszem, milyen szerencsétlen vagy, hányszor botlasz meg egy egyenes folyosón vagy a lépcsőn … - nevet fel vidáman, nosztalgikusan.
- Nem tudom, nekem ez nem olyan vicces. - morgolódtam. - Egyébként is, Aro azért parancsolta meg nekik, hogy kövessék minden egyes lépésemet. - csóválom a fejem, majd figyelmen kívül hagyva szapora szívverésem és hirtelen tettem, azt, ami megfordult a fejemben, a füléhez hajoltam. - Elég szörnyen érzem magam, hogy folyton-folyvást mindenki azt figyeli, hogy mikor vágódom el.
- Ezen könnyen segíthetek. - húzza féloldalas mosolyra ajkait. - Úgy tudom, a Birodalomban nekem is van szavam, nem igaz?
- De ez nem a Birodalom ügye. A Birodalomnak nem kötelessége megvédenie, ezt csak Aro és a Volturi érzi feladatának. Szóval, hidd el, semmi esélyed, én már megpróbáltam, meggyőzi Arot, hogy ne állítson rám testőröket.
- Én nem kétlem, hogy valakinek figyelnie kell rád.- válaszol, majd Jane-ékre néz. -  Mit szólnátok, ha elmennétek a saját dolgotokra vagy pihenni, szórakozni, ahova csak szeretnétek, addig én figyelek rá, ígérem.
- Ohh, én nem vagyok semmi jónak elrontója. - kacsint rám Jane, figyelembe sem véve, hogy ellenkezve csóválom a fejem. - De te vállalsz érte felelősséget Aro előtt is.
- Úgy lesz. - mosolyog rám Edward. - Szóval a konyhára megyünk? - kérdezte tőlem, mire én felsóhajtottam.
- Igen. De mit szeretnél? - kérdezem, miközben elindulok a folyosón.
- Ahogy az emberek, úgy a vámpírok is a sok mindent szeretnének, én sem vagyok kivétel.
- Ez szép kitérés volt. Hidd el, gyakorlott vagyok benne.
- Igen, tudom. Az elmúlt időben sok kérdés elől kitértél, főleg ha azokat a kérdéseket én tettem fel.
- Igazad van. Mit szólnál egy egyezséghez?
- Hümm érdekesen hangzik.
- Te válaszolsz a kérdésemre, és én is válaszolok az egyik kérdésedre.
- Rendben van.
- Akkooooor? Mit szeretnél, miért jössz most velem? - pillantok rá kíváncsian.
- Több időt szeretnék veled tölteni, el szeretném nyerni a bocsánatodat, hogy egyszer újrakezdhessük. - válaszolt nyíltan. Nem tudom, hogy a szavai jelentésétől, vagy a szemében csillogó őszinteségtől, de a lábaim megbicsaklottak és elestem volna, ha nem kap el. Most már értem, mit is jelent, az a mondás, hogy a kíváncsiság veszélyes lehet. Éreztem, ahogy forróság önt el hűvös, ölelő karjaiban. Meg kell köszörülnöm a torkom, hogy meg tudjak szólalni, de képtelen vagyok eltávolodni tőle, hiszen olyan hosszú időn keresztül játszottam már az elérhetetlent, aki nem érez soha semmit sem. De most nem megy, túlságosan sebezhető vagyok.
- És te, mire vagy kíváncsi?
- Amíg vissza nem változtál, addig az volt a legfontosabb kérdés, amire a választ kerestem, hogy szeretsz-e még. De most, hogy ember vagy, nem szükséges feltennem ezt a kérdést, mert most is érzem, hogy a szíved milyen hevesen ver. Most először teljesen biztos vagyok benne, hogy nem a félelemtől dobog így. Már csak az a kérdésem, hogy hallgatsz-e a szívedre és adsz egy utolsó esélyt? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Igen, talán. - válaszoltam, elhúzódva tőle. - Feltételekkel, igen, adnék még egy esélyt. De nem könnyű feltételeket szabok.
- Ez jól hangzik. - mosolyog boldogan. - Bármik is a feltételeid, elfogadom őket.
- Akkor mit szólnál hozzá, ha megbeszélnénk, miközben eszem?
- Amikor csak szeretnéd. Mert most egy tapodtat sem mozdulok mellőled.
- Hűű, ez már majdnem félelmetesen hangzott. - nevetek fel, majd pár perccel később már a konyhában is voltunk, ahol Kira mennyei főztjének illata csapott le érzékszerveimre.
- Atya-gatya, Kira te egy istennő vagy. - hajolok a gőzölgő étel fölé. - Köszönöm szépen, de igazán nem kellett volna fáradnod.
- Ne már, te is tudod, hogy a főzés a szenvedélyem. - mosolyog rám kedvesen.
- Igen tudom. És köszönöm szépen, tényleg. Viszont most lehetnék olyan pofátlan, hogy megkérjelek hagyj magunkra minket?
- Oh, dehogyis. Megértem, hogy szeretnétek kiélvezni egymás társaságát. - kacsint sokatmondóan.
- Miért van az, hogy ezt mindenki az orrom alá dörgöli? - csóválom a fejem.
- Mert megtehetjük. - nevet fel. - Jó étvágyat és jó szórakozást! - suhan ki a konyhából, amin én csak jót nevetek és belekóstolok az ínycsiklandozó ételbe.
- Azt hittem azonnal nekem esel, hogy mik a feltételeim.
- Igazából ráérek meghallgatni, mik azok, mert jól tudom, hogy akármik is azok, képes vagyok teljesíteni őket érted. De nem tagadom, hogy kíváncsi vagyok.
- Igazából csak egyetlen feltételem van. Azt szeretném, ha a gyerekeim egyenlőre nem tudnának rólunk. - mondtam nyugodt hangon, de végig a szemébe néztem, amiben értetlenség csillant meg.
- Miért akarod ezt? - kérdezi értetlenül, amiért nem hibáztatom.
- Nem tudom letagadni, hogy szeretlek, és azt sem, hogy szeretném újra megpróbálni, de ez nem jelenti azt, hogy bízom benned. Csak azt jelenti, hogy hajlandó vagyok kockáztatni, megint veszélybe sodorni a szívem. Azonban a gyermekeim nem sérülhetnek újra miattam. Ha bármi balul sülne el köztünk, akkor azt szeretném, hogy ne gubózzanak be újra előtted. Nem akarom, hogy szenvedniük kelljen a kapcsolatunk esetleges hullámvölgyei miatt. Mondtam, hogy nem lesz könnyű teljesíteni a feltételem.
- Tényleg nem az, valószínűleg hamar megtudnák, hiszen ebben a kastélyban ti mindenről szinte azonnal értesültök. Szóval azt kéred tőlem, hogy mindenki elől eltitkoljam, hogy együtt vagyunk?
- Nyilván lesznek, akik így-vagy úgy tudni fognak róla. Mint Jane vagy Heidi, akik nagyon jól ismernek, hogy rájöjjenek, vagy Aro, aki szintén eléggé ismer, hogy tudja, valami változott … Nem azt kérem, hogy hazudjunk, csak azt, hogy próbáljuk meg titokban tartani, hogy minél kevesebben tudjanak róla. Feltéve, ha te képes lennél erre.
- Tudod, legszívesebben világgá kiáltanám, hogy adtál egy új esélyt. De ha te ezt szeretnéd, akkor így lesz. Akkor senki sem fog róla tudni, egészen addig, amíg te másképp nem akarod.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd elhatároztam, hogy lassan fogok haladni Edwarddal, de ez még aznap meg is dőlt, ugyanis olyan csókcsatát vívtunk, amiben félő volt, hogy elveszek. Bármennyire is fájt beismernem, nagyon is jól tudtam, hogy ennyi éven keresztül elzártam magamban az Edward iránti érzéseimet, amik most teljes erejükből lecsaptak rám. Azt hiszem az egyetlen szerencsém, hogy Aro dühödten csörtetett végig a folyosón és észre vett minket, hogy lekapja Edwardot, mind a 10 körméről.
- Hogy merészelsz az ÉN testőreimnek parancsolgatni? - dühöng Aro.
- Aro, úgy gondolom nincs okod a dühre. Egész végig Bellaval voltam, ügyeltem rá, hogy ne essen semmi baja.
- Nem bízom benned, Cullen.
- Nem is kértem.
- Megkérdőjelezted a döntésem. Ha nem Cullen lennél, már lefejeztelek volna.
- Még szerencse, hogy Cullen vagyok.
- De ez nem hatalmaz fel arra, hogy parancsolgass. Carlisle közénk tartozik, de te nem. Ezenkívül még Carlisle sem teheti azt, amit akar … Isa biztonsága a fontossági sorrend elején van. És az ÉN felelősségem, hogy annyi testőrt rendeljek ki mellé, amennyit csak akarok.
- Volterra nyüzsög a katonáktól, nem hinném, hogy ennyi testőrnek kéne Bella lépéseit figyelni.
- Te csak ne szólj bele!
- A véleményemet közlöm.
- De senki sem volt rá kíváncsi.
- Hé, hagyjátok már abba. Ez komolyan nevetséges.
- Nem, nem az! Fontos szereped van a vámpír világban, ha valami bajod esik, akkor borul minden és ezt nem hagyhatom.
- Így akarod a tudtomra adni, hogy aggódsz miattam?
- Sosem titkoltam, hogy aggódóm érted Isa.
- Tudom, de túlzásba viszed. Beismerem, hogy szerencsétlen vagyok és bármikor hajlamos vagyok kisebb-nagyobb sérüléseket szerezni, de Edwardnak igaza van, négy testőr lesse, hogy mikor esek hasra?
- Nézzétek, ha kettesben akartok lenni, oldjátok meg esténként, vagy amikor és ahogy tudjátok, engem hidegen hagy. De szokjátok meg, hogy mindenhol ott lesznek a testőrök, még az ajtód előtt is ott lesznek a testőrök, ahogy eddig, mert ebből nem engedek. Remélem érthető voltam.
- Aro, hidd el, megértem, hogy aggódsz Bellaért. Ezzel nem vagy egyedül, én is aggódom érte, de azért ez túlzás.
- Nem az! Mindketten tudjuk, hogy a Naruchok készülnek valamire. - pillant rám Aro. - Nem akarom, hogy váratlanul érjen. Mert akármilyen jól is őrzik a kastélyt, még előfordulhat, hogy valaki be tud jönni, valaki, aki esetleg az életedre tör.
- Rendben Aro, így már értem, miért vigyáz ennyi testőr Bellara és elfogadom.
- Ha elfogadod, ha nem, így lesz. - mondta zárszóként, és a közelben lévő 4 testőrt azonnal rám szabadította.
- Az én szavam mit sem számít, ugye? - sóhajtok fel.
- Semmit sem. - válaszol nyugodtabb hangon Aro. - További kellemes szórakozást. - fordít nekünk hátat, majd egy gyors figyelmeztető pillantást küld Edward felé. - Csak óvatosan. - nem kellett magyaráznia, mindketten tudtuk, hogy mire gondol …

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése