Epilógus -After all these things

Sziasztok!
Ki gondolta volna, hogy ennyi év és ennyi fejezet után eljutunk idáig, de itt az epilógus. Köszönöm mindenkinek a támogatást!
Az epilógushoz és az egész történet ajánlom nektek Avril Lavigne-től a Slipped Away-t. 
Pussz:
LilyV

Nők: hagyni kell, hogy kibalhézzák magukat, és utána 

megy minden a régi kerékvágásba. 

Sin City c. film

A királyságok központjait telefonáltam csak körbe, úgy gondoltam, hogy majd ők terjesztik a story-t, a saját berkeiken belül. Majd felhívtam Edwardot, hogy hazajöhetnek a gyerekekkel együtt. Megnyugtattam őket, hogy minden rendben ment és épségben visszaértem. Majd felhívtam Carlisle-t is. Végül apát tárcsáztam. De nem volt válasz. A telefont senki sem vette fel. A pánik elemi erővel sodort végig rajtam. Majdnem összerogytam az aggodalomtól. Aro támogatott a trónhoz, hogy leüljek. Rajta is mélységes aggodalmat láttam. Aroval hívtuk az összes testőrt, akik apával voltak, de senki sem válaszolt … Nem voltam naiv, rég óta tudom, hogy hogyan mennek a világban a dolgok. Igazán csekély esély volt rá, hogy apa és a vele lévő testőrök élnek. Óráknak tűnő percekig zokogtam könnyek nélkül. Aro erős karjai tartottak össze a teljes széteséstől. Tombolni akartam, pusztítani, törni, zúzni, mindaddig, míg az egész mocskos világ el nem pusztul. De mégsem tettem semmit. Caiust inkább Aro hívta fel, szerencsére ő azonnal válaszolt, és hasonlóan sokkoló hatással hatott rá apa valószínű elvesztése. Aro hiába győzködte, ő is velünk akart jönni felkutatni, hogy mi történt, hátha valamilyen csoda folytán még se esett bajuk. Nem akarom őt is elveszteni, őt, aki apám helyett apám volt. Aki azonnal szeretettel fogadott. Megértettem Caiust, hiszen őt is épp akkora veszteség ért, mint minket. Így magasról tettünk rá, hogy valaki maradjon a kastélyban. Pár testőrrel a kastélyból és a Caiusszal lévő összes testőrrel együtt apáék menedékhelyére igyekeztünk. Apuék menedéke egy hegy vájatba volt építve. Természetesen kényelmi szempontokból tökéletes, hatalmas ágyak, külön lakosztályok. De ez persze most egyikünket se igazán érdekelt. A bejáratnál az egyik testőrünk feküdt lefejezve, míg belépve mindenfele hamu fogadott minket. Csak az elől lévő őrt nem égették el. Vajon azért, mert azt hitték nem ismerjük fel a helyzetet, hogy nem jövünk rá mi történt itt? Én csak apa elvesztésén zokogtam, míg rá nem jöttem, hogy Felix is itt volt. Az egyik ilyen hamukupac az apám, a másik egy közeli barátom, a többi pedig a királyságunk testőreié. Ez még inkább kikészítette, egyszerre vesztettem el egy jó apát és egy jó barátot. És mindez az én hibámból. Én tanácsoltam, hogy váljanak szét... A bent lévő berendezési tárgyak közül kevés maradt egyben, de ami mégis, azt én zúztam össze.
- Az én hibám, az egész az én hibám. - dühöngtem kiabálva. Utat engedve az érzéseimnek. Aro erősen ölelt. Nem tudtam eldönteni, hogy azért, hogy engem nyugtasson meg, vagy azért, hogy ő nyugodt maradjon és ne kezdjen el úgy őrjöngeni, mint én.
- Nem a te hibád Isa. Ne ostorozd magad. - próbált megnyugtatni.
- Dehogynem, én mondtam, hogy váljatok szét! Ez az egész az én ötletem volt!
- Mi pedig belementünk. Ugyanúgy hibások vagyunk mi is, mint te.
- De … ha nem hoztam volna fel … ha együtt maradtok Volterraban, akkor még most is élnének...
- Talán, talán nem, ezt nem tudhatjuk. Mind hozunk rossz döntéseket Bella. És mint uralkodók, az általunk hozott döntések sokak életét befolyásolják. De ne így gondolj rá. Marcus imádott téged, amióta csak hozzánk kerültél. És te is pont olyan jól tudod, hogy a szerelme elvesztése óta csak árnyéka maradt rég önmagának. A létezés régóta szenvedés volt számára. Most pedig … megkapta a rég várt megváltását. - mondta Cauis, aki csak egy széke ült, maga elé bámulva. A szívem mélyén igazat adtam neki, de ez nem feledtette velem az elvesztés fájdalmát. De legalább egy kissé lenyugodtam. Már nem törtem-zúztam és nem kiabáltam, mint egy fába szorult féreg. Csak bámultam magam elé, ahogy Caius és Aro. A fájdalomba temetkeztem és az emlékeimbe. A szobában halotti csend volt, még csak nem is lélegeztünk. Milyen ironikus. Nem tudom meddig voltunk ott, de végül én mentem ki először a barlangból. Nem bírtam tovább ott, szabadulni akartam. Azt hittem vége a bosszúnak, legalább egy kis időre felhagyhatok a bosszúállással. De nem. Minden kezdődik elölről. A kutatás, hogy kik tették és hogy hol vannak, majd pedig maga a bosszú. De ez nem csak az én bosszúm lesz, nem, ez hármunké...

(Írói szemszög)
A három uralkodó lelkében mély repedést hagyott szeretett társuk elvesztése. Pedig azt hinné az ember, hogy a vámpírok hozzászoknak az ilyesmihez, de nem. Vannak dolgok, amikhez soha nem lehet hozzászokni. Miután visszamentek a kastélyba fényes temetést szerveztek. Melyet később minden évben megtartanak, emlékezve elvesztett társukra. Senki nem töltötte be az elhunyt uralkodó helyét, de trónja örök időkre ott maradt a trónteremben. Edward és Bella nem házasodtak össze( vagy legalábbis az én életem alatt, de az öröklét, hosszú, talán majd egyszer meggondolják magukat) Mindkettejüknek rossz élményei vannak a házasságról, így nem erőltették a dolgot. De persze együtt maradtak. Kisebb-nagyobb viták mindig is voltak köztük, de ez egy párkapcsolat állandó velejárója. Jacob bevésődött Lisa-ba, nem kevés akadályon mentek keresztül, míg végül összejöttek. Nessie és Pierre egy rövid ideig ugyan együtt voltak, de nem tartott sokáig. Azóta Nessie még pár párkapcsolaton túl van, ahogy testvére Tony is nagy nőcsábásszá vált. Alexandrosz félévszázadon keresztül szenvedett Bella és Aro veszélyes karmai között a különböző kínzások közepette. Míg végül Bella megölte, hogy helyét átvegyék Marcus gyilkosai. A Cullen család élete tovább folytatódott, hogy Bella-ékkal, hol nélkülük. Míg a Denali-klán messziről kerülte Volterra-t. Így éltek tovább míg világ a világ, talán kicsit tovább is. Ki tudja, de az öröklétnek is egyszer vége szakad...