2. Fejezet – We meet again

Sziasztok!
Elkészült a második fejezet, remélem tetszeni fog nektek.
Előre leszögezem, hogy én szeretem Alice-t és szerintem csodás a barátságuk Bellaval, ahogy Steph megírta. Szóval ez az, amibe én nem nyúltam bele és ezt látni (olvasni) is fogjátok.
Jajj, és mint azt láthatjátok, kiraktam a fontosabb szereplőket, a rövidítések, tudom furcsák, de majd ki fog derülni, hogy mit jelent.
Ezzel a fejezettel kívánok mindenkinek sikerekben gazdag boldog új évet!
És még valami, mint azt, egy-ketten, megszokhattátok, az első blogomon, hogy ajánlok egy számot, ezt itt is bevezetem, így Rihanna Russen Roulet c. száma az, ami valamennyire idevág.
Na jó, elég a pofázásból!
Puszi: Zsó

 

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!"
Müller Péter

(Alice szemszöge)

Amióta Bella elment, nem vagyok az, aki régen. Ő volt az egyetlen és a legjobb barátnőm. Az én Jasperem sem bírta azt a légkört a családban, ami volt, miután Bella elment. Hiába hiányzik annyira, és fáj a hiánya, de megértem, hogy miért tette, amit tett. Ha az én Jazzem csalna meg, én képtelen lennék csak úgy elmenni, biztos, hogy jól beolvasnék neki … De szerencsére ő nem ilyen. Az én kis egyetlenem, aki elhozott Párizsba, csak, hogy jobb kedvre derítsen, olyan imádni való, még a vásárlástól sem ódzkodik. Most persze nem, hogy még nekem sincs hozzá túl nagy kedvem, milyen ironikus. És ma Londonba utazunk, hogy találkozzunk a többiekkel. Azért hiányoznak, mindannyian, kivéve persze Tanyacskát. Jazzel már a repülőn ülünk és várjuk, hogy megérkezzünk. Nem is telt bele sok időbe, hogy leszálljon végre a gép. Szerelmemmel megszereztük a csomagjainkat s elindultunk a váró felé, ahol megpillantottuk Edwardot és a kis nejét. Jazz udvariasan üdvözölte őket, míg én csak megöleltem Edwardot, Tanyaval inkább nem is foglalkoztam. A kis szuka undorodva nézett rám, de én mit sem törődtem vele. Jasper pedig kicsit lekorholt, hogy nem köszöntem neki. Nem mondtam semmit, nem is szóltam egész út alatt. Ahogy odaértünk a házhoz kipattantam a kocsiból és köszöntöttem fogadott szüleinket. Aztán Carment, Katy-t, Irinat és Elazart. Ezután mind leültünk a nappaliba beszélgetni és úgy egy órával később megérkeztek Rose-ék is. Mind üdvözöltük őket, majd elindultunk a közös vadászatra. Már jócskán az erdőben jártunk, amikor méregzöld köpenyt viselő vámpírok állítottak meg minket. Carlisle és Elazar előre állt, hogy ők tárgyaljanak az idegen vámpírokkal, míg a fiúk minket maguk mögé szorítottak.
- Minek köszönhetjük a látogatásukat? - kérdezte tisztelettel Carlisle.
- Mindössze beszélgetni jöttünk. - vette le a csuklyáját az egyik. Magas volt, kissé izmos, rövid sötét hajjal és vörös szemmel. - Vagy talán kicsit megritkítjuk a klánjuk. - nevetett gúnyosan. De ekkor megjelent három alak, mindhárom fekete köpenyt viselt és mindnek a fején volt a csuklyája. A ruha eséséből ítélve kettő nő volt, míg a harmadik férfi. Fekete köpenyről arra lehetett volna következtetni, hogy Volturik, mivel a Volturi három királya visel feketét, bár a fekete olyan átlagos szín, hogy bárki viselheti. Meglepő volt a három alak, ugyanis elénk léptek s szembe fordultak az idegenekkel …

(Bella szemszöge)

Minden ment a megszokottak szerint. Suliba jártunk, mint egy átlagos tini, egy átlagos hétköznap. Már csak három napig maradunk itt, utána vár minket La Push. A gyerekekkel úgy döntöttünk, hogy még elmegyünk utoljára vadászni. Vagy legalábbis egy ideig utoljára, hisz az öröklét hosszú... így este, elindultunk hárman vadászni. De hazafelé, furcsa dologra lettünk figyelmesek, egy vámpír találkozóra. Ezzel még nem is lett volna bajom, ha nem Cullenék az egyik vámpír család. És ahogy kivettem a másik vámpír szavaiból, nem épp szívélyes. A szívemet fájdalom öntötte el, hiába bántott meg engem Edward, ezt akkor sem érdemlik, nem hagyhatom, hogy bajuk essen. Így a fájdalmat elrejtettem valahova mélyre, hogy ne lássa senki.
- Maradjatok itt. - néztem a gyerekekre és a csuklyát a fejembe húztam. De nem hallgattak rám, miért is tették volna? Ezért a pajzsomat kiterjesztettem rájuk is. - Megélem, hogy egyszer hallgattok rám? - kérdeztem ironikusan, amikor megálltunk a két csoport között.
- Nem hinném, de reménykedni szabad. - nevetett Nessie.
- Akárkik vagytok, ebbe ne szóljatok bele. - szólított fel minket Joseph Salvatore.
- Oh, nem ismersz meg Joe? - szóltam meg kicsit gúnyosan. De mivel rajtam kívül senki nem hívja csak Joe-nak, így kicsit, mintha felismerés villant volna szemében.
- Be...
- Igen, igen. - vágtam szavába, hogy ne mondhassa ki a nevem.
- De mit kerestek itt, Cullenékkal?
- Itt lakunk, vagyis már nem sokáig. Cullen-Denali klán pedig gondolom nem rég költözhetett ide. Mit akartok tőlük?
- Beszélgetni akarunk.
- Ja, én meg most jöttem le a falvédőről.
- Most miért? - vágott ártatlan képet.
- Ismerlek titeket, nem csak beszélgetni akartok.
- Jó, talán nem.
- Szóval?
- Csak móresre akarjuk tanítani őket.
- Miért? Mit tettek már megint?
- Mert megérdemlik.
- Egyetértek, szerintem hagyjuk őket. - szólt közbe a fiam.
- Na de Tony! - szóltam rá.
- Bátyónak igaza van! - állt mellé lányom is.
- Jó, ebbe ne menjünk bele. Joe, menjetek el, és hagyjátok őket békén. - szóltam.
- De a király azt mondta …- feleselt.
- Én meg azt mondom, hogy menjetek, most! Ez parancs. - mondtam tekintélyt parancsoló hangon.
- Rendben. -sóhajtott, majd fogva a többieket mentek el.
- Köszönjük a segítséget. - szólalt meg Carlisle. Én csak feléjük fordultam és biccentettem.
- Megtudhatnánk, kik vagytok? - kérdezte Elazar.
- Régi ismerősök. - mondtam nyugodt hangon.
- Miért segítettél? - nézett egyenesen rám Edward, s feléledtek bennem a régi emlékek. Főleg az, amikor megcsalt, de most legalább boldog a feleségével...
- Ha én azt tudnám. - sóhajtott fel Nessie.
- Mert szükségetek volt rá.- feleltem, és jelentőségteljesen néztem Nessie-re.
- De én nagyon szívesen megölnék valakit. - mondta Tony olyan gonosz hangon, amit még sosem hallottam tőle.
- Hadd segítsek. - szólt a húga is. Én meg mindkettejük vállára rátettem a kezem, hogy visszatartsam őket.
- Kicsit ingerlékenyek ma. - kényszerítettem arcomra egy mosolyt.
- Nincs ellene kifogásotok, hogy ideköltözzünk? - érdeklődött Carlisle.
- Mint azt mondtam, mi elköltözünk, a barátainkhoz, nem a közeljövőben jövünk vissza. Szóval minket nem zavar, ha itt maradtok. De azt hiszem, mi megyünk is. - ahogy ezt kimondtam, a gyerekek lassan megindultak a tisztás másik vége felé.
- Bocsánat. - szólalt meg Alice s Jasper nagy sajnálatára nem tudta tovább visszatartani, így megindult felénk. - Nem ismerjük egymást? - kérdezte kedvesen.
- Titeket mindenki ismer a vámpír világban. - adtam kitérő választ.
- Nem, úgy értem, nem találkoztunk már? - nézett rám kutató szemeivel, de erre már nem tudtam mit mondani. - Annyira hasonlítasz a legjobb barátnőmre.
- Alice, hagyd abba. - szólt rá Edward, kicsit dühösen.
- De annyira hasonlít Bellara. - lépett még közelebb. Nekem is nagyon hiányzott, így nem gondolkodtam sokat és megérintettem a karját, ezzel idéztem neki elő egy látomást, amiben Jasper-rel visszaköltöznek Forksba. Nem vártam meg, amíg véget ér a látomás, hanem mi hárman haza futottunk s leültünk a nappaliba.
- Szóval ők Cullenék. - sóhajtott fel Nessie, míg én csak bólintottam.
- Most már értem, miért mondja mindenki, hogy le se tagadhatom az … Cullent. - mondta keserűen az én kicsi fiam.
- Hát igen, elmehetnél az ikertestvérének. - nevettem.
- Egyáltalán nem vicces. - durcizott be.
- Anyu, és most mi lesz? Mármint, nem találkozhatunk velük a suliba, felismerhetnek téged. Alice néninek még így is ismerős voltál. - pillantott rám a lányom.
- Gondolom nem szándékozzátok elárulni nekik, hogy kik vagytok … vagyunk. - sóhajtottam.
- Nem! - vágták rá egyszerre.
- Akkor beszólok a suliba, hogy nem megyünk be, hanem költözünk. Összepakolunk és a holnap esti géppel mehetünk is. Addig még felhívom Jake-et, hogy tudjon róla, hogy hamarabb érkezünk, mint azt mondtuk. Így megfelel? - mosolyogtam.
- Igen. - nevettek.
- Na, akkor mindenki munkára. - nevettünk. S neki álltak pakolni, én szóltam az igazgatónak és Jacobnak, hogy változott a terv. Foglaltam jegyet a Seattlebe. Hívtam még egy költöztető céget, akik holnap reggel elvisznek egy-két fontosabb bútort és a kocsijainkat. Apunak küldtem egy e-mailt, amiben leírtam, hogy találkoztunk velük, majd én is nekiláttam összepakolni a fontosabb cuccaimat.