3. Fejezet – Alice misundestood it, the decision

Hellóka!

Örülök, hogy már ennyien látogatjátok a blogot, köszönöm mindenkinek!

De sajnos, nem tudom, hogy következő héten lesz-e, friss, ugyanis a fél év vége miatt eléggé zűrös hetem lesz, és a most következő pár napban, amikor lesz még szabad időm, azt a többi blogra is kell szánnom, de ígérem, hogy ahogy tudom, hozom a következő fejezetet.  Hát, ajánlott dal pedig talán a Nox- Javítsd a hibát nem épp a kedvenc számom, de azért nem olyan rossz. Annyira nem illik ide, de nekem valamiért ez jutott eszembe róla.

Jó olvasást!

Puszkó: Zsó

A világ tele van váratlan fordulatokkal, és épp, amikor átlátnánk a világot, a talaj kicsúszik a lábunk alól, és megint padlóra kerülünk. Kis szerencsével megússzuk egy kis horzsolással, amit egy ragtapasz eltakar, de néhány seb mélyebb, mint első látásra tűnik, és egy ambuláns kezelésnél többet igényel. Néhány seb esetében le kell tépnünk a tapaszt, hogy levegőt kapjon, és idővel meggyógyuljon.

Grace klinika c. film

(Alice szemszöge)

Miután véget ért a látomásom, körülnéztem, azt a nőt keresve, akivel találkoztunk. Egyre inkább kezdtem benne bízni, hogy ő Bella, vagy legalább ismerte Bellat. Válaszokat akartam. És én mindenképpen meg fogom szerezni ezeket a válaszokat. Ahogy ezt eldöntöttem, Jaspert ölelve mentünk haza. Egy pár percig csak leültem az ágyunkra és gondolkodtam. Miért pont most mennénk vissza? Csak 24 év telt el. Még felismerhetnek minket, még ha kevés esély is van rá. Ráadásul megbeszéltük, hogy most egy kicsit együtt maradunk, legalább pár évig, de a látomásban csak Szerelmemet és magamat láttam. A többiek miért nincsenek ott? Mi miért megyünk?  Egy elhatározás kezdett körvonalazódni a gondolataim között, majd biztatásképp már láttam is az esetleges jövőt. Így felbátorodva mentem le az étkezőbe és hívtam le mindenkit egy megbeszélésre. Jó pár perc elteltével mindenki leért és helyet foglaltak a helyükön. Mindannyian kíváncsian néztek rám.

- Alice, lányom, miről szeretnél beszélni? - kérdezte kedvesen fogadott apám.

- Arról lenne szó, hogy el kéne költöznünk. - feleltem.

- De hát még csak most jöttünk. - szólt közbe Tanya.

- Hogyha befognád, akkor talán végig mondhatnám. - mondtam gúnyosan. - Szóval volt egy látomásom, amiben elköltözünk innen. Még nem tudom pontosan miért, csak azt, hogy ez nagyon fontos, nem csak miattam. Úgy érzem, hogy muszáj odamennünk, valamilyen titok lappang a levegőben és ki kell derítenem. - néztem a családomra.

- Hogyha ezt szeretnéd Kicsim, akkor tudod, hogy én a világ végére is veled megyek. - ölelt át férjem, míg én csak hálásan néztem rá.

- De mégis miért? Most pakoltam ki. - nyavalygott Tanya. Komolyan, ha így megy tovább, letépem a fejét.

- Ne nyafogj! Pár perc alatt össze tudunk pakolni. Egyébként sem azt mondtam, hogy holnap rögtön induljunk.

- Hogy érted azt, hogy úgy érzed oda kell mennünk? - húzta fel kérdőn szemöldökét Edward. Hisz próbáltam eltitkolni előle a gondolataim, nem tudhatott semmit, még.

- Nem láttam tisztán, hogy mi fog történni. Olyan, mintha valami blokkolná a képességem. Kérlek, értsetek meg, lehet, hogy nem látom, de úgy érzem, ott valami jó vár ránk. Valamilyen meglepetés, rejtély.

- Tudjátok, hogy én mindig a költözésre szavazok. - mosolygott Rosalie. - De hova szeretnél költözni?

- Forksba. - mondtam halkan s erre a kijelentésemre megfagyott a levegő. Mindenki dermedten nézett rám.

- Nem megyünk Forksba. - jelentette ki Edward kicsit dühösen.

- Csak azért, mert te elcseszted a legjobb barátnőm életét? Azért mert ezt a kis r*bancot választottad?  Hát engem nem érdekel, mit akarsz és mit nem, mert te sem vettél akkor figyelembe engem! Az az egyetlen hely, ami igazán fontos nekem. De te nem sokkal azok után nem törődve az akaratommal elráncigáltál onnan! Ha mást nem is, legalább azt akarom tudni, hogy mi lett Bellaval! - kiabáltam kikelve magamból, ami ritkán esik meg velem.

- Kicsim, nyugodj meg! Ha a többiek nem akarnak jönni, akkor elmegyünk ketten. - küldött felém nyugalom hullámokat, szorosan átölelt és lassan tényleg kezdtem megnyugodni.

- Szerintem Alice mellé kell állnunk. Bella a legjobb barátnője volt, és olyan volt, mintha a lányom lett volna ő is. - mondta kedves hangon Esme.

- Egyetértek Esmevel. - mondta nyugodtan Carlisle. - Tanya, Edward?

- Én nemmel szavazok. - mondta Tanyacska.

- Én is. Nem akarok oda visszamenni. - felelte Edward is.

- És ti Eleazar, mit gondoltok? - kérdezte Carlisle újból.

- Mi is azt mondjuk, hogy menjünk. Ha másnak nem is, Alice-nek könnyebb lesz, hogyha megtudja, hogy mi történt vele. - válaszolt Eleazar és a többiek is bólogattak. Már csak Rosalie-ék vannak. És Rose-t ismerve, ő nem fog ebbe belemenni, sosem szerette Bellat, bár Emm húgaként szerette őt, de a felesége után fog menni. Szóval ez nem lesz meg, mivel ha négyen ellen szavaznak, akkor biztos, hogy nem megyünk, legalábbis együtt nem. Azóta sem fogom fel, miért pont négy szavazat kell, hogy ne menjünk, amikor még csak heten voltunk, akkor értettem, de most ...

- Gondolom sejtitek, hogy én is ez ellen vagyok. - szólt Rose.

- Akkor megint rám marad a döntés, nemde? - nézett körbe Emmett. Hangjában nem volt semmi jó kedv, pedig ezt máskor simán elviccelte volna. - Szóval tudjátok, hogy mennyire bírtam Bellat. Amikor velünk volt, az alatt a rövid idő alatt is, a húgomnak tekintettem és tekintem most is. Azt pedig mondanom sem kell, hogy mennyire szeretem Rose babyt. De … én azt mondom, menjünk vissza. - mondta végig komolyan, ennyi év után, már inkább azon lennénk meglepődve, ha viccelődne, úgy, mint régen. De a válasza meglepett, azt hittem, hogy a felesége mellé áll. Én pedig örömömben odaszaladtam hozzá és megöleltem.

- Köszönöm, köszönöm. - ugráltam boldogan.

- Mikor indulunk? - kérdezte mosolyogva Emmett, míg én visszaültem Jazz mellé.

- Mondjuk egy hét, talán még Tanyanak is elég, hogy összepakoljon. - szarkasztikus hangon beszéltem. - Az megfelel mindenkinek? - szerencsére mindenki helyeslően válaszolt. Ezután Edward és Tanya elvonultak valahova, nem nagyon érdekel, hogy hova mennek, csináljanak, amit akarnak. Emmett elkezdte vigasztalni Rosalie-t. Én pedig felpörögve kezdtem el intézni a dolgokat a költözéshez, és már el is kezdtem kiválogatni a ruháimat. Este pedig Jazz unszolására, amiért nem is kellett sokat kérni, szinte rögtön belementem és elmentünk egy romantikus kirándulásra a környéken kettesben …

(Bella szemszöge)

Szerencsére az út nem tűnt hosszúnak, jól elszórakoztunk s mivel a gyerekekkel most vadászatunk, így egész éjjel az úton beszélgettünk. Ahogy leszálltunk Seattlebe, megszereztük a csomagjainkat  és kimentünk az utcára, ott megpillantottuk Jake-t az autómnak dőlve. Ilyen hamar ideértek a cuccaink? Ezentúl mindig ezeket a költöztetőket fogom hívni. Mind üdvözöltük Jacobot, aki magára vállalta azt a nemes feladatot, hogy betuszkolja a csomagjaink a kocsiba. Én pedig kikönyörögtem, hogy hadd vezessek én. Persze Jake hamar belement és ahogy beszállt mellém, indítottam is a motort.

- Na mesélj, mi történt, amióta nem voltam itt? - kérdeztem mosolyogva.

- Semmi érdekes. Mindenki éli megszokott életét. És Quil bevésődött.

- Na, ez valami. És milyen a csaj?

- Kedves, aranyos, mi tagadás, szép is. - nevetettünk.

- Mióta vannak együtt? - kérdezte most már Nessie is bekapcsolódva a beszélgetésbe.

- Ki mondta, hogy együtt vannak kislány? - nevetett Jake. - De lassan két hónapja bevésődött, de olyan félénk, komolyan mondom, ki nem néztem volna belőle.

- De gonosz vagy már megint. - csóváltam a fejem.

- Most miért, tényleg az. - röhögött tovább. Kis ideig csend telepedett ránk, de Jake meg is törte. - Hogyhogy hamarabb jöttetek? Mármint tudjátok, hogy örülök neki, de mi volt ez a hirtelen változtatás?  - a visszapillantóban láttam, hogy Nessie az elsuhanó tájat fürkészi. Tony-n sem látszott, hogy válaszolni fog, ezért kénytelen voltam én elmagyarázni a dolgokat.

- Londonban hirtelen megjelent a Cullen-Denali család. - sóhajtottam. Jake eme válaszomra hirtelen megdermedt sőt még lélegzete is elakadt.

- Találkoztatok velük? - kérdezte.

- Sajnos. - sóhajtott fel Tony.

- És, mi volt? Ők is láttak titeket? Mit szóltak hozzátok? - özönlöttek belőle a kérdések.

- Csuklyában voltunk, nem láttak minket. De találkoztunk Joe-val is, tudod, Joe Salvatore. Meg akarták támadni őket, én meg leállítottam őket.

- Csak tudnám miért. - szólt közbe fiam.

- Mert imádom Alice-t és Emmettet is, meg ott voltak a nagyszüleitek. Csak nem hagyhattam, hogy bántsák őket.

- Jó, persze, őket nem, de az a mocsok nem hiányzott volna. - fintorodott el.

- Elég mégis csak a családotok, ha tetszik, ha nem. - mondtam nyugodtan. Ezután mind csöndben utaztunk tovább. Az én vezetési stílusomnak köszönhetően hamar leértünk La Pushba, Jake házához. Otthonos kis ház volt, vagyis nem is annyira kicsi, csak ahhoz képest, amihez mostanában hozzászoktam. Mindig is imádtam itt lenni, csak akkor még nem voltak a gyerekek, mert így kicsit szűkösen leszünk. Hiába van itt egy villánk, ha egyszer Jake mindenképpen azt akarta, hogy a határon belül maradjunk, hogy meg tudjanak védeni. Nem mintha szükségünk lenne rá … Meg aztán a gyerekek idáig egyetlen egyszer voltak itt a rezervátumban, de akkor nagyon megszerették, még ha csak egy hétig is tartott. Az meg a másik szempont, hogy az a villa hatalmas hármunknak. Apuék mindenképpen ragaszkodtak hozzá, mivel régebben rengeteg időt töltöttem itt, néha még a testvéreim is lejöttek, bár ennek a falka nem nagyon örült, de elfogadták. Az a házunk pedig pont a határon áll, miattam. Így egyik felében még a rezervátumhoz tartozik, teljes biztonságot biztosítva a vámpíroktól, mivel alig pár méterre tőle ott van az egyik őrhely. A másik fele, viszont már a falka területein kívülre esik, a vámpírokra való tekintettel. Igazából gyönyörű hely, ezt szeretem a legjobban, leszámítva az otthonunkat. Majd meg kell néznem, mi van a házammal, nem tudom, Jake mennyire vigyázott rá. Ahogy leparkoltam a gyerekek rögtön kiszálltak és körbenéztek a ház körül és bementek. Mi Jake-kel csak nevettünk rajtuk és kiszedtük a csomagokat. De a nappaliból beszélgetést hallottunk, ezért csak leraktuk a csomagokat az ajtóba és mi is csatlakoztunk. Bent Quil, Embry, Paul és Jared szórakoztatták a gyerekek és ahogy megláttak, mind hatalmas öleléssel köszöntöttek.

- Végre itt vagy Bella. Már nem bírtunk Jake-kel. - nevetett Paul.

- Hagyd már. - szólt rá Jake.

- Komolyan, egy hónapja mindennap legalább kétszer elmondta, hogy mikor jöttök. - röhögött Embry is.

- Szegények, de sajnállak titeket. Ez egyszerűen szörnyű. - kapcsolódtam be én is.

- Na jó, én inkább ebbe nem folyok bele. Melyik lesz az én szobám? - kérdezte Tony.

- Én is megyek. Ki kell pakolnom. - értette egyet a bátyjával Nessie.

- Hát, ami azt illeti, csak három szoba van a házban … - magyarázta Jacob.

- Hajlandó lennél megosztani velem a szobád? - kérdeztem én. Mi úgyis elég régóta ismerjük egymást, meg aztán vámpírként nem is kell aludnom, így nem nagyon lesz rá szükségem.

- Persze. - húzta száját egy 32 fogas mosolyra.

- Akkor ezt megbeszéltük. - mosolyogtam én is, és leültem a fiúk mellé a kanapéra. Jake is csatlakozott és estig szórakoztunk, a gyerekekkel együtt. De este a srácok hazamentek, Jake pedig körbevezette a gyerekeket, míg én kipakoltam. Későn értek haza, addigra én nekiláttam sütni, mert ismertem a falkát, holnapra mind itt lesznek, és éhesek lesznek, mint mindig …