5. Fejezet – Shopping and fed up with his speech

Helloooo!
Meghozta a frisst, amit jóval rövidebbre terveztem, de elkezdtem írni és csak írtam és írtam és végül ilyen hosszú lett :D Daphne Édesem, ahogy ígértem hoztam, igaz azt mondtam, hogy tegnap befejezem, de aztán mégsem tudtam...
Igazából az egész fejezetet, de főleg a végét Avril-Losing Grip c. száma ihlette ...
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a végén van egy kis depi, nem sok, nem jelentős sőt még talán depinek sem nevezném … ( ne ezt jól elmondtam, mindegy) Nem is pofázok tovább :D
Jó olvasást!
Pusssz: Zsó

El kéne engedned azt, ami a múltban volt, mert már nem számít. Az egyetlen, ami számít, hogy most mit választasz.
Kung Fu Panda c. film

(Edward szemszöge)
Egyszerűen hihetetlen ez az egész, hogy Bella él, ráadásul van két gyereke … gyerekünk. Ez annyira elképzelhetetlen. Csak reflexszerűen mentem haza, ahol mind az étkezőbe helyezkedtünk el. Senki nem szólt. Mind próbáltuk feldolgozni ami történt, a többiek főleg a gyerekeket, én mindhármukat.
- Jajj én annyira boldog vagyok. - szólalt meg hirtelen Alice régen nem hallott boldog hangján. - Annyira várom már a holnapot, meg akarom ismerni az unokahúgom és öcsém.
- Kicsim, nyugodj le egy kicsit. - nevetett Jasper.
- Nem értem, mi olyan érdekes bennük. - nyafogott Tanya.
- Mi?! Bella a legjobb barátnőm te idióta!  Ráadásul van két gyönyörű gyereke a bátyámtól, aki nem mellesleg vámpír, vagyis nem lehetett volna gyereke. - mondtam dühösen.
- Ha már itt tartunk Eddy, hogy is volt ez? Mikor ejtetted Bellust teherbe? Ejnye, és nekem, a legjobb bátyádnak még csak nem is számoltál be róla. Ez nagyon csúnya dolog ám. - röhögött Emm is, míg Rose adott neki egy taslit. - Rose baby ezt most miért kaptam? - kérdi ártatlan hangon.
- Az elmúlt 24 évben azért könyörögtem, hogy térjen vissza a hülye és bohókás férjem a komor helyett, de ezt inkább visszaszívom. - csóválta fejét Rosalie.
- Most már késő szívem. - röhögött.
- Nem vettétek észre? Bella nagyon megváltozott. Sokkal ridegebb, de igaz, hogy sokkal függetlenebb és erősebb is. - elemezte Jasper.
- Azért nem lehetett neki könnyű, csak gondoljatok bele, egyedül maradt várandósan. Szerintem teljesen érthető. - mondta Esme is.
- Az biztos, hogy sokkal erősebb, nagyon baró volt, ahogy lenyomta Tanyat. - röhögött tovább idiótán Emmett.
- Már akinek … - vágott vissza flegmán Tanya.
- Majd meg kell kérnem, hogy bunyózzon velem. - csapta össze tenyerét az idiótábbik bátyám.
- Nem csak az. Régen, éreztem az érzéseit, de most már nem, olyan volt, mintha ott sem lenne. - magyarázkodott Jazz és ez már engem is érdekelt.
- Én sem láttam őket. Lehet, hogy a gyerekek is örökölték Bella képességét?
- Nem, őket éreztem, csak Bellat nem. - magyarázta férje.
- Én is hallottam őket. És ez biztos, nagyon hasonlítanak Bellara. Szabad szájú mindkettő, de érthető … - sóhajtottam szomorúan.
- Nem értem, miről beszélsz, de tudod mit Edward én Bella és a gyerekei oldalán állok, akármit tesznek veled, velünk kapcsolatban igazuk van. Jut is eszembe, Jasper, ugye megyünk Bellaékkal.
- Persze Kicsim. - nevetett felesége pörgésén.
- Most pedig felhívom Bellat. - ugrott föl Alice az asztaltól.
- Mégis hogy, nem hinném, hogy ennyi év után is ugyanaz a mobil száma. - mondtam szarkasztikusan.
- Komolyan, néha nem értem, hogy lehetsz ilyen együgyű. Jacob Black félti őket, vagyis elég közel állhat hozzájuk, ők pedig a határon belül lakhatnak, ami azt jelenti, hogy Jacobnál élnek. És Jake száma biztos benn van a telefonkönyvben. - lapozta azonnal a telefonkönyvet. Majd durcásan felvonult a szobájába telefonálni.

(Bella szemszöge)
Annyira hülyeség volt az a film, amit néztünk, hogy épp ezért fuldokoltunk a nevetésben. Vagyis csak fuldokoltunk volna, ha nem lennénk vámpírok, vagy nagy részt vámpírok. Ahogy vége lett a filmnek, elkezdtünk kártyázni, amíg meg nem csörrent a telefon. Jake alszik, épp ezért én vettem fel a telefont.
- Hallo, Jacob Black lakása. - szóltam a kagylóba kedvesen.
- Szia Bella, Aice vagyok. - szólt bele vidáman.
- Alice, mégis honnan tudtad meg, hogy itt vagyunk? - kérdeztem meglepetten.
- Jajj, hát kikövetkeztettem. - nevetett. - Na, azért hívtalak, mert holnap Jasperrel mehetünk veletek a plázába?
- Persze, jöhettek, de szerintem ne zsúfolódjunk be öten a kocsiba, én majd megyek külön, jó? Gondolom a gyerekeim jobban érdekelnek. - nevettem.
- Ne beszélj ostobaságokat. Te vagy a legjobb barátnőm.
- Jó, tudom én. Mindegy, én majd megyek külön. És akkor nem kell nyomorogni az autóban. Így megfelel?
- De akkor már te se menj egyedül. - sóhajt.
- Nekem csodás lesz így, úgyis már hiányzik az én kis kicsikém.
- Jól van, akkor reggel órák előtt a parkolónál találkozunk. Szia! - köszönt vidáman.
- Rendben Szia! - nyomtam ki a telefont és huppantam vissza a gyerekekhez folytatni a játékot. Reggelig játszottunk, beszélgettünk és még főztem is Jake-nek. Majd mind átöltöztünk, én egy egyszerű fekete csőszárú farmer nacit, egy piros hosszú ujjú felsőt és az egyik kedvenc converse cipőm, ami szintén piros volt, meg persze a látszat kedvéért egy bőrdzsekit rángattam magamra. És lent megvártam a gyerekeim, akik alig két perc múlva meg is érkeztek.
- Anyu, verseny a suliig? - nevet fiam.
- Úgy sem nyerhettek. Ráadásul a városi út ilyenkor már kicsit zsúfolt.
- Jó, akkor csak a bekötő úton. - mereszt könyörgő szemeket Tony.
- Rendben. - sóhajtottam fel.
- Vezethetek, vezethetek? - ugrándozott lányom és próbálta kikönyörögni bátyjánál, hogy ő vezessen, de fiam nem akart engedni, ezért megbeszélték, hogy felváltva vezetnek. Így beültek Tony kocsijába, mint általában, de én most nem csatlakoztam hozzájuk, hanem az én kis egyetlenemhez sétáltam.  Az én egyetlen kis mocimhoz. Gyönyörű volt, vörös és fekete, elég jó márkából, és elég gyors, még Stephtől kaptam tavaly. Sajnos elég kevés időt fordíthatok rá, mert elég kirívó egy motor, én meg nem szeretem, ha megbámulnak, bár már hozzászoktam azt hiszem … Végül csak fogtam a kulcsot, a sulis cuccokat beraktam az ülés alá, míg az ugyancsak vörös bukósisakot azért felvettem, hogy nehogy megállítson egy rendőr. Gyors felpattantam rá és indítottam a motort, akárcsak Tony a kocsiban. Adtam nekik pár méter előnyt, és utánuk én is indultam. Hála a motoromnak és a lóerőinek, még a bevezetőn meg tudtam őket előzni. Innentől kezdve pedig nekem nagyobb szerencsém volt, hisz motorral jóval könnyebb előzni, mint kocsival, de azért nem hagytam le őket annyira. A suli parkolójába már együtt értünk be. Szinte éreztem, ahogy mindenki engem bámul, de inkább nem vettem róla tudomást.  Ahogy leparkoltunk Tony kiugrott a kocsiból és felém fordult.
- Ez nem volt fair! - mondta durcásan, míg én nevetve levettem a bukósisakom.
- Ha jól emlékszem, ti kértétek, hogy ne hagyjalak titeket nyerni, hát ez van Kicsim.
- Ahogy Bella mondja. - veregeti hátba nevetve tesóját lányom.
- Egyszer úgyis én fogok nyerni. - húzta ki magát büszkén Tony.
- Próbálkozni szabad. - csóválom meg mosolyogva fejem, de ekkor az egyik osztálytársunk szólt közbe. Ha minden igaz, akkor Carlnak hívják.
- Wáó ez aztán a motor . - csorgatta nyálát. - Milyen márka?
- Yamaha. - mondtam kicsit lenézően, ugyanis rá is volt írva.
- A Tiéd?
- Nem a macskámé. - mondtam hasonló  hanglejtéssel, amin gyerekek elnevették magukat.
- Bocs, hogy zavartam. - mondta szomorúan.
- Hé, én bocs, csak … Azt hiszem bal lábbal keltem. - mentegetőztem, hogy még se higgyen ilyen bunkónak.
- Semmi gond, mindenkivel megesik. - nézett rám arc repesztő mosollyal, ismerem az ilyen srácokat, azt hiszik, hogy ők a világ közepe és bárkit megkaphatnak egy menetre … - Tényleg, nincs kedved eljönni kosármeccsre? Tudod én is benne vagyok a suli csapatban, és tök jó lenne, ha te is eljönnél, a tesóiddal.
- Öhm, köszi, de nem igazán érdekel a sport. - hazudtam neki, mivel igen is szeretem, bár néha elég uncsi tud lenni, ahogy az emberek játszanak.
- Értem. Na léptem. Sziasztok. - köszönt és ment el. Épp ebben a pillanatban pillantottam meg Cullenékat közeledni, jobban mondva a kis kobold már a nyakamba vetette magát.
- Szóval rosszul ébredtél? - röhögött Emmett.
- Hát most szólj hozzá, nem hagytak engem békében aludni. - vágtam vissza nevetve.
- Ejnye, csak nem rosszalkodtál az éjjel?
- És ha igen? - néztem rá kihívóan, ha már játszani akar, akkor játsszunk.
- Na, ennyire szereted a veszélyt Bellsuka? Vérfarkassal ejnye, rossz vagy! - röhögött föl újra.
- Én nem rossz vagyok, hanem maga az ördög. - nevettem. - De most már menjünk órára, mindjárt csengetnek. - tereltem témát, mert inkább nem akartam jobban belefolyni ebbe a témába.
- Rendben, de Bella. - szólalt meg hirtelen Rosalie, amin nagyon meglepődtem, mivel soha nem voltunk jóban.
- Igen? - pillantottam rá kérdőn.
- Megengeded, hogy majd menjek egy kört a mociddal?
- Öhm, persze, ha szeretnél, mehetsz vele a plázához. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Komolyan? - lepődött meg kicsit.
- Teljesen. - erre pedig megölelt, picit lesokkoltam, de azért viszonoztam gesztusát.
- Köszönöm szépen. - mondta hálásan majd mindenki ment az órájára. Az első négy óra hamar véget ért, majd az ebédnél Cullenékhez ültünk, míg Alice elkezdte ecsetelni, hogy milyen boltokba megyünk, hát én már ettől majdnem rosszul lettem, és még el sem indultunk … Kivételesen mindannyiunknak hat órája van, így majd együtt megyünk, de előtte még le kellett húznunk két órát. De ami a legrosszabb volt, az az, hogy az utolsó óránkon, fizikán*, megjelent Alice Jasper és Edward. Mivel pont három hely volt, így várható volt, hogy valaki mellém ül, míg a másik kettő elém. Egészen az utolsó pillanatig élt bennem a remény, hogy Alice ül mellém, de pechemre férje mellé helyezkedett, így Edwardot kaptam padtársként. Nem szóltam egy szót sem. Szerintem képesek lettünk volna egész órán, szótlanul és mozdulatlanul ülni, ha Tony nem böki meg a hátam, én meg próbáltam úgy megfordulni, hogy ne kerüljek érdemileg közelebb Edawrdhoz.
- Anyu, mikor megyünk haza? - kérdezte halkan, hogy a körülöttünk ülők se hallják.
- Úgy érted, Jake-hez? Fogalmam sincs, amikor Alice nénikétek megunja a kínzásunk. Vagy a nagyapátokékhoz? Nem tudom, most megint kevertek valamit, mert úgy volt, hogy két hónap múlva, de aztán már felmerült, hogy következő hónapban. Attól függ,  mennyire akarják leszedni egymás fejét.
- Papáékra gondoltam. - mosolygott.
- Megint balhéznak? Erről lemaradtam. - szólt bele lányom is.
-  Pontosan én sem tudom, mi van, de amennyit tudok szegről-végről, hogy megint valamilyen területi gondok vannak. - sóhajtottam lemondóan.
- Csak mint általában … -mosolyodott el Nessie.
- Isabella, elismételné, hogy mit mondtam az előbb? - szólított meg a tanár, és teljes nevem hallatán még a nem létező szőr is a hátamon égnek állt. Én szerencsére szóról szóra el ismételtem, amit kért. Láttam rajta, hogy fő a levében, de én csak ártatlan pofival mosolyogtam rá. - Kérem, ne beszélgessen a testvéreivel.
- Rendben tanár úr. - mosolyogtam tovább, míg ő folytatta az órát.  Egy ideig szótlanul tűrtem, hogy Edward bámul, de már nagyon idegesített. - Mit nézel annyira? - kérdeztem nyugodtnak álcázott hangon.
- Semmit. - felelte, de továbbra is nézett.
- Okés. - sóhajtottam és visszafordultam a füzet felé, nem foglalkozva kutató szemével. Közbe hallgattam a gyerekek halk beszélgetését, amikor megéreztem, hogy rezeg  a telefonom, így a tancuccaimat feltornyoztam, és úgy néztem meg, hogy Jake üzent, kicsit megijedtem, hogy valami baj van, aztán eszembe jutott, hogy reggel nem beszéltünk. Mindössze annyi  szerepelt benne, hogy „kösz”, erre csak visszaírtam egy „szívesent”. És ebben ki is merült az smsezésünk, ezért csak nyugodtan ültem a helyemen, szinte mozdulatlanul, míg a tanár rá nem szólt Tonyra.
- Antony, hagyja abba a beszélgetést a húgával!
- De miért én, a húgom kérdezett, én csak válaszoltam. - vágott ártatlan fejet.
- Te meg válaszoltál, szóval ne akard rám kenni. - vágott vissza lányom.
- De te kezdeted. - durcázott.
- Te meg folytattad! - öltött rá nyelvet Nessie. Végül én törtem meg a szócsatát.
- Hé, ne veszekedjetek, már ilyesmin, egyikőtök kezdte, másik folytatta, vagyis édes mindegy. - pillantok rájuk.
- Jól van. - sóhajtottak mindketten egyszerre.
- Ez a beszéd. - mosolygok rájuk és fordulok vissza a tanár felé, de épp ebben a percben csöngetnek ki. A tanár föladta a házit és ment is el. Épp ezért Tony és Nessie újra kezdték a veszekedést, én csak felültem a padomra és onnan figyeltem őket, míg Alice-ék is idejöttek hozzánk.
- Nem kéne leállítani őket? - kérdi Edward a gyerekeket figyelve.
- Nem. Jobb, ha kidühöngik magukat. Persze bizonyos határok között.  - feleltem, lassan rajtunk kívül mindenki elhagyta a termet, de a gyermekeim tovább vitáztak. Nessie meg akarta ütni Tonyt, de ő elkapta a kezét, és ugyanígy fordítva. Mindketten egyre dühösebbek lettek, egyre inkább el akarták engedni magukat. Ezért beálltam közéjük.
- Nyugalom Kicsikéim. - mondtam halk, nyugtató hangon. - Majd este kiadhatjátok magatokból, de még a suliban vagyunk. - vázoltam a helyzetet. Még egy darabig ingerülten szemeztek egymással, majd elmosolyodtak és egyszerre fordultak felém, öleltek át.
- Mamiiiii. - sipították nevetve a fülembe.
- Apu mindig azt mondta, hogy ahogy idősödöm, egyre gyerekesebb leszek, aszem kezdem érteni, mire célzott. - nevettem.
- Kikérjük magunknak! - húzták ki magukat mindketten, elhúzódva tőlem. Épp visszavágtam volna, amikor Alice hirtelen közbeszólt.
- Ez mind szép és jó, és imádlak titeket, de menjünk. Még annyi dolgunk van. - ugrándozott. Mi pedig nem tudtunk neki ellenállni, így mentünk is a parkolóba, ahol Tony, Nessie és Jasperék beültek fiam Alfa Romeojába, én meg átengedtem a motort Rose-nak, csak sajnos Edward, Tanya és Emmett triójához kellett csatlakoznom. Nem is foglalkoztam velük, egyedül Emmett hülye vicceit hallgattam, vagy épp a csipkelődésére válaszoltam. A vásárlás egyszerűen szörnyű volt, négy óráig szenvedtem, amikor Alice elküldte a fiúkat, egy másik boltba, míg minket egy fehérnemű boltba akart bevezetni. Hiába ellenkeztünk Nessievel, egyszerűen berángatott minket, de aztán, sikerült meglógnom, mielőtt még fel kellett volna próbálnom a kihívóbbnál kihívóbb szetteket. Gyorsan lementem az alagsorba, ahol a parkoló volt. És csak leültem a lépcsőre, várva a többieket. Csak ültem és figyeltem a mellettem elhaladó embereket, míg meg nem hallottam egy ismerős hangot.
- Alice azt üzeni, hogy menj vissza, vagy megbánod. - nevetett halkan Edward és lehuppant mellém.
- Remek. Kösz, átadtad, akár vissza is mehetsz. - sóhajtottam fel, előre bámulva.
- Beszélnünk kell. - vette elő komoly hangját.
- Már nincs miről beszélnünk. - álltam fel eddigi helyemről, és sétáltam távolabb tőle.
- Nincs? Van két gyerekünk, ez neked semmi? - kérdezi dühösen és az egyik széles tartó oszlopnak lökött.
- A gyerekeim a legfontosabbak nekem, de attól még, hogy te vagy az apjuk, még nekünk nincs miről beszélnünk! - vágtam szemébe.
- Válaszokat akarok. - szorított erősebben a falnak.
- Én is sok mindent akartam!
- Jogom lett volna tudni róluk a francba is!  És te mentél el, te hagytál el, nem fordítva! - ezen én elkezdtem nevetni.
- Bocs, hogy nem akartam egy olyan pasival lenni, aki kihasznált! Megkaptál egy menetre és már nem is kellettem neked! Vagy esetleg már közben is megcsaltál? - kezdtem eléggé dühbe gurulni.
- Miről beszélsz? - vágott ártatlan pofit.
- Miről? Hát Tanyácskáról, vagy volt más is?
- Félre érteted …
- Ohh, tényleg? Most azzal akarod megmagyarázni, hogy egy egyszerű botlás volt, és csak jóval később lett a nejed?
- Pontosan! - ordította már ő is arcomban.
- Akkor meg nagyon hamar túlléptél rajtam, két hónap sem kellett, ahhoz, hogy elfelejts!
- Ezt meg hogy ….?  - értetlenkedett, de én már nem akartam visszafogni magam, ezért lefeszítettem karjait magamról, és most én löktem a falhoz és szorosan tartottam ott.
- Én mindent tudok! Ráadásul még … Áhh, minek is magyarázkodom neked, nincs semmi közöd hozzám!
- De én csak … - kezdett volna magyarázkodni és arcán megjelent az önsajnálatot ábrázoló grimasz.
- Már nem érdekel! A múltam vagy, a gyerekeim apja, és ennyi! Már nem vagy rám hatással, most már csak az erős és független Bella létezik, a másik nem! Mert te megölted!  Soha nem voltál mellettem, amikor szükségem volt rád, nem voltál sehol, amikor darabokban voltam és szenvedtem, de újra összeraktam magam, és felépítettem egy boldog életet, a gyerekeimért. Amit tettél, azt nem tudod elintézni, egy egyszerű bocsánat kéréssel, egy mosollyal, egy öleléssel, vagy bármivel!  Többé nem befolyásolhatsz, nem irányíthatsz és nem is használhatsz ki, soha már!  Mert nem hagyom magam, felcserélődtek a szerepek Édes, most már én vagyok az erősebb. Már csak egyet akarok, hogy minél távolabb légy tőlem! - töltöttem ki rajta dühöm egy részét. El akartam hinni, hogy tényleg nincs rám semmilyen hatással, de sajnos ez nem így volt...
- Bella … - mondta lágy hangján. De ekkor észrevettem, hogy a többiek, mind a lépcső fordulóból hallgattak minket. Ezért én rögtön elengedtem Edwardot és hátráltam pár lépést.
- Remélem jól szórakoztatok. - mondtam már színtelen hangon, erre mind előbújtak, de egyikük sem szólt, Tanyan kívül, aki aggódva sietett Edwardhoz.
- Rose, nem baj, ha most én megyek a motorommal, ígérem majd máskor is használhatod, de most szükségem van egy kis egyedüllétre. - néztem rá bocsánatkérően, erre én már én tuszkoltam is be a szatyrokat az ülés alá és mindenki beült a kocsikba és megindultunk a Cullen-villa felé. Fájt, újra látnom és emlékezni, a régi időkre, de nem volt erre időm, ugyanis hirtelen köpenyes vámpírok jelentek meg, a család rögtön helyezkedett, a megszokott formációba, ahol most mi hárman álltunk középen.
- Nyugalom, kivételesen nem hozzátok jöttünk. - mondta szarkasztussal a hangjában az elől álló csuklyás, akit a hangjáról azonnal felismertem …. 

* csak azért fizikán, mert általában mindenki tartja a bioszt vagy a bioszhoz kapcsolódó tárgyakat, tudom,. a fizika is természettantárgy meg mit tudom én, de kevesebb köze van a bioszhoz ... :D

Bella ruhája:

Bella motorja *-*